Új Szó, 1971. április (24. évfolyam, 77-101. szám)

1971-04-04 / 13. szám, Vasárnapi Új Szó

A bolíviai fŕŕ'ársw peremén L

a Paz központjában egy meredek hegyhát tövében fekvő ősi Murillo tér az ország történelmében sok viharos esemény színtere volt. Még az itt álló kormánypalota Quemado neve is (felgyújtott) a múlt drámáira emlékeztet. Elég az hozzá, hogy másfél. évszázad alatt pontosan 185 államfordulatot hajtottak itt végre. Most azonban vajmi kevés emlékeztet a bolíviai tűzhányó oly gyakori kitöréseire. A palotával szembeni parkban békésen szunyókálnak öreg emberek, a palota bejáratánál kővé meredve állnak a Colorados zászlóalj ódon szabású piros parádés egyenruhájába öltözött gárdakatonák. Furcsa érzés arra gondolni, hogy nem is olyan régen még a nép oldalán fegyveresen szálltak szembe a lázadó tábornokokkal. Nehéz elhinni, hogy ezen a csendes téren nemrégen emberek tengere hullámzott, amikor a palota erkélyén megjelenő új államfőt, „Hota-Hotát" ünnepelték. így nevezik ugyanis amolyan kedveskedő bizalmassággal keresztneveinek spanyol kiejtésű kezdőbetűi szerint Juan Jósé Torres köztársasági elnököt. Mi, a sajtó képviselői ünnepélyes aktusra voltunk hivatalosak az elnöki palotában: a különböző társadalmi rétegek képviselőinek egy kétkötetes dokumentumgyűjteményt nyújtottak át, mely ezt a címet viselte: „A fejlődés gazdasági stratégiája!" Az elnök A Quemado palota főcsarnokában halkan beszélgettek a jelenlevők. Fenn, a karzaton velünk, újságírókkal együtt helyet foglaltak a Colorados zászlóalj gárdakatonái; résen kellett lenniük, mert még korántsem élünk itt békés időket. Kimért léptekkel belépett a terembe az alacsony termetű elnök. Katonás megjelenésű, fiatalos külsejű, dús fekete hajú férfi, feltette szarukeretes szemüvegét és az előtte fekvő dossziéból kivette az első lapot. Nagy utat tett meg ez az egyszerit származású fiatalos megjelenésű férfi. Szülővárosában, Cochabambában elvégezte a katonai iskolát, utána katonai attasé volt Brazíliában, nagykövet Uruguayban, majd munkaügyi miniszter, hadseregparancsnok. A bolíviai tisztikar baloldali, hazafias részének elismert vezére. Annak idején Torrest a reakció követelésére Ovando volt elnök eltávolította a hadsereg éléről, de amikor tavaly októberben egy reakciós puccs magát Ovandot is megdöntötte, Torres volt az, aki gátat vetett egy katonai fasiszta diktatúrának. A nép többségétől támogatott Torrest a népakarat juttatta be ide, a Quemado palotába. — Egyesültünk, hogy szétzúzzuk a fasizmust — kezdi beszédét. — A népi egység csodálatos fegyverét óriási méretű. és jelentőségű célok elérésére kell fordítani, arra, hogy elhárítsunk minden akadályt, amely gátolja országunkat abban, hogy felszabaduljon a külföldi függőségtől és szociális elmaradottságtól. A forradalmi kormány azt állítja, hogy a jelenlegi nyomor és elmaradottság az országunk fölötti Imperialista uralom, az imperialista érdekek által társadalmunkra kényszerített korlátozások, a kulturális és Ideológiai téren gyakorolt bomlasztó hatásuk és az uralmuk megszilárdítására űzött praktikáik közvetlen következménye. Gazdasági fejlődésünk lehetetlen anélkül, hogy felszabadulnánk ezen elnyomás alól. Az elnök ilyen adatokat említett: Bolívia négy és fél millió lakosa közül csak 300 ezer vesz részt az árués pénzforgalomban, a többiek naturális gazdasági viszonyok között élnek. „Bolívia lakosságának 85 százaléka olyan csekély jövedelmű, hogy nem képes közszükségleti cikkeket vásárolni a piacon," — mondta az elnök. cseink ... Ércbányáink hatalmas lyukká változtak, amelyeken keresztül elszivárog az ország életereje." E rablás következményeit száraz protokolláris nyelven sorolja fel a tervezés és koordinációsügyi minisztérium jelentése: „Bolívia ásványi nyersanyag- és kőolajexportjának több mint 50 százaléka az Egyesült Államokba és Angliába irányul, amely döntően befolyásolja az árakat. Másrészt importunk fele az Egyesült Államokból származik. Bolívia nagy behozatali-kiviteli cégei mind idegentőke tulajdonában vannak. Ezek kezében vannak a bolíviai vállalatok, főként ércbányaipari vállalatok részvényei, jelentős mértékben ők ellenőrzik a belpiacra irányuló nemzeti termelést. Ők képviselik Bolíviában a nyersanyagot vásárló külföldi vállalatokat. Szoros kapcsolatban állnak a Bolíviában működő külföldi bankokkal, alárendelték maguknak bányaipari vállalatainkat." A fővárosi egyetem kiadásában megjelent „A gazdaság dinamikája" című gyűjtemény történelmi áttekintést ad arről, hogyan kerítette hatalmába az észak-amerikai Gulf Oil Company monopólium a bolíviai kőolajat. Mindenekelőtt az Egyesült Államok nyomására 1955-ben ún. olajkódexet kényszerítettek Bolíviára. Ez két amerikai ügyvéd műve volt. A kódex nemcsak a kőolaj és földgáz feltárását és fejtését engedte meg külföldi cégeknek, hanem a kőolajtermékek exportjára, országutak és olajvezetékek építésére is felhatalmazta őket az ország V. Borovszkij bolíviai riportja II mmm M A TORRES KORMÁNY A FORRADALOM KÖVETKEZETES FOLYTATÁSA ÚTJÁN ® MEGFOSZTJÁK POLIPKARJAIKTflL AZ AMERIKAI MONOPÚUÜMOKAT Nyers valóság Saját szememmel győződtem meg erről, amikor órák hosszat utaztam a bolíviai magas hegység poros országútján. Kietlen, barátságtalan képet nyújt a bolíviai föld, melyet csak itt-ott borít szamártövis. Aszályos, szürke, s ugyanilyen sárgásszürkének tűnnek a vastag porréteggel borított települések szegényes agyag- és kőviskői. Csak ott, ahol kissé megnyílik a zord föld, főként a hegyek nyúlványain, hasadékokban tárul az ember szeme elé élénk színek skálája: sok színesfémérc egyenesen a felszínen hever. Bolívia föld alatti kincstára csodálatosan gazdag, s éppen ez tette keserűvé a nép életét. A legenda szerint csak a spanyol hódítók annyi ezüstöt hordtak el innen, amennyiből hidat építhetnének az óceánon keresztül Madridig. A kiváló bolíviai ónérc éveken őt vándorolt Angliába és az Egyesült Államokba, hogy ott sok millió dollárrá és font sterlinggé alakuljon át. Bolíviában pedig maradt a szörnyű nyomor, az éhség, meg az elviselhetetlen munka által Idő előtt halálba vitt bányászok számtalan sírja. Rogelto Garda, korán elhunyt bolíviai publicista hatásos könyveiben keserűen Írja, hogy az országot uraló klikkek dollárért „bányászaink életét és becsületét árulták a yankeeknek... ócskapiaccá változtatták köztársaságunkat" ahol mindent áruba bocsátottak. „Rablóhadjárat indult országunk ellen ... egymás után veszítettük el az ónt, az ólmot, a földgázt, a kőolajat... Ki tudná megmondani, mennyire értékelhetők eltulajdonított kinegész területén. A Gulf Oil már 1968ban megkaparintotta Bolívia olaj- és gázfejtésének több mint háromnegyed részét. A Gulf és más amerikai monopóliumok katonai táborrá változtatták Bolíviát. Csapatok Szállták meg az ércbányákat; a külföldi rablók attól tartottak, hogy a nép ismét síkra száll jogai és hazája szabadságának védelmében. Még a katonaság körében is nagy volt az elégedetlenség a hadsereg amerikanizálása miatt, mellyel idegen érdekek védelmezésének eszközévé tették. Sergio Almaras „A köztársaság rekvieme" című könyvében annak idején ezt írta: „Nincs kizárva annak lehetősége, hogy a nemzeti érzelmű hivatásos katonatisztek félreállítják a Pentagonnak alárendelt kamarillát. Természetesen egy ilyen fordulat előzetes feltétele csakis egy népi mozgalom részéről való támogatás lehet." Szimbiózis így is történt. A hatalomra jutott Ovando-kormánynak nemhiába volt első lépése a Gulf társaság bolíviai tulajdonának államosítása éš a gyarmatosító jellegű olajkódex hatálytalanítása. Juan Jósé Torres kormánya még keményebb politikát folytat, hogy az ország megszabaduljon az idegen tőke nyomásától. Jártam a Gulf társaság államosított olajvállalataiban az ország trópusi, keleti, sík részén, Santa Cruz város közelében. Pontosan működtek az olajfúró gépek és szivattyúállomások, mindenütt bolíviai munkások és mérnökök. , Seňor Mercado, egy állami vállalat képviselője elvitt, hogy körülutazzuk a cukornád- és gyapotültetvényeket, amelyek kiszorították innen a vad őserdőt — a „selvát". A természet itt bosszút áll a szűzföldek ragadozó kizsákmányolásáért. A hatalmas sztyeppi szél itt mindent homokkal hord be. A dünák magas falai fenyegetően lehúzódtak a földekre. Még Santa Cruz peremvárosának utcáin is láthatók a homokbuckák. Seňor Mercado elvitt a botanikus kertbe is, hogy lássam, hogyan festett itt a természet a hatalmas földterületeket olcsón megkaparintó nagybirtokosok betörése és az amerikai olajtröszt behatolása előtt. Itt a botanikus kertben minden zöldben úszik, tarka trópusi virágok pompáznak, kolibrik és másfajta különleges madarak csivitelnek. Meghúzódtunk egy magas, terjedelmes fa árnyékában. — Látja, ez egy különös „szimbiózis", együttélés példája. Ez az árnyékot adó sűrű levélrengeteg nem a „vendéglátó" fáé, hanem a rajta élősködő óriási liáné, amely idővel annyira megerősödik, hogy nemcsak a fát fosztja meg a föld alatti tápnedvektől és a naptól, hanem gyökerestül ki is csavarja a földből. Csak egy mód van a fa megmentésére: a lián kivágása, mielőtt nem fojtja meg a vendéglátó óriást... Eszembe jutott kísérőm magyarázata a „szimbiózisról", amikor visszafelé ismét elhaladtunk az olajipari berendezések mellett. Eszembe jutott akkor is, amikor kiszálltunk Santa Cruz főterén, a Plaza de Armas-on — hagyományos park, középütt emlékmű, a székesegyház és a városháza mellett egy ódon villán a Rockefeller bankház ügyetlenül összetákolt ismert cégtáblája díszelgett. A park fáiról leereszkedő liánokon keresztül néztem az angol szavakat és egy pillanatra úgy tűnt nekem, hogy a földet erősen megragadó dollárpapirosok zöld szalagai tekerik körül az ódon épületet. Lehet, hogy Mercado úr valamit kiolvasott tekintetemből, mert egykedvűen, de meggyőzően kijelentette: — Ne aggódjék, jó kertészeink vannak! Jellegzetes utca La Pazban