Új Szó, 1971. április (24. évfolyam, 77-101. szám)

1971-04-27 / 98. szám, kedd

Szovjet gordonkaművész a Szlovák Filharmóniával A bratisiavai hangverseny fiatal szovjet vendége, Boris Pergamenscsikov kitűnően iskolázott, tehetséges muzsikus. Minden adottsága megvan a sokoldalú művészi kibontakozáshoz. Pergamenscsikov a gordonkaművészek elévülhetetlen műsorszámát, Dvorák gordonkaversenyét adta elő szép, meleg tónussal, a mű szelleméhez illő romantikus felfogásban. Nem egyszer hallottuk már ezt a kompozíciót, de mindig újra megcsodáljuk a nagy cseh mester ellenállhatatlan muzsikáló kedvét, a gondolatok és érzelmek kiapadhatatlan bőségét. Pergamenscsikov fiatalos muzikalitásával teret nyitott a dvoráki dalolásnak. A fiatal művész kellemesen Játszott, az est karmestere, dr. Rajter gondosan látta el a szimfonikus jellegű versenymű kíséretének igényes feladatát, a produkció hangulata mégsem volt kiegyensúlyozott. Ezt láthatólag a televíziós felvétel okozta, ami a teremben természetszerűleg némi zavaró mozgalmat idéz elő. Hol az egyik, hol a másik felvevő gép kattog vagy zúg bele a muzsikába vagy a harmadikat tologatják épp a legszebb piano résznél. A technika óvatos gépkezelés mellett is bizonyos mértékig „beleszól" az élő adás hangulatába, és gátolja a természetes, eleven kapcsolat kialakulását a művészek és a közönség között. A műsor második részében Alexander Moyzes „Partita a levočai Pavol mester tiszteletére" címet viselő nagyzenekari kompozíciója hangzott el. Moyzes ezt a művet Szlovákia legfiatalabb zenei testülete, a košicei Állami Filharmónia részére írta 1969-ben. Az estet Debussy ritkán hallott „Tavasz" című két tételes szimfonikus költeménye fejezte be. Már ebben az ifjúkori műben is megszólal az utánozhatatlan, egyéni Debussy hang. A francia zeneköltő a természetet úgy fogadja magába, mint egy „gyönyörű káprázatot", s a hangulatközlés megragadó erejével érzékelteti a tavasz színes vízióját. HAVAS MARTA ÉRTÉKES KIÁLLÍTÁS A Československý spisovatel kiadó prágai kiállítási termében megérdemelt figyelem kíséri azt a könyvkiállítást, amelyen a cseh és szlovák nyomdákban nyomtatott és valamennyi nyelven megjelent könyvek láthatók. „A csehszlovák könyv a világban" című kiállítás az ARTIA külkereskedelmi vállalat a CSKP 50. évfordulójának szenteli. Hét éves terméséből témakörök szerint összeállított válogatásban politikai, művészeti, tudományos népszerűsítő és gyermekirodalom látható itt. Ezenkívül kiállították K. Svolinský, A. Zábranský, V. Hložník és J. Trnka könyvillusztrációit, valamint K. Hájek, dr. V. J. Stanek fényképfelvételeit. Az ARTIA kiadó együttműködik a külföldi partnerek egész sorával, és a kizárólag csehszlovák nyomdákban nyomtatott könyveket szállít a szocialista és a kapitalista országokba. Az ARTIA évente 250 művet ad ki és Európa legnagyobb kiadói közé tartozik. A kiadóban egy év alatt 6500 tonna papírt használnak fel könyvnyomtatáshoz. Az ARTIA rendszeresen részt rész a lipcsei, varsói, . frankfurti, bolognai és más nemzetközi könyv nagyvásárokon és a kiadó dolgozói néhány jelentős díjat is nyertek. Például a brüsszeli Expo nagydíját, valamint a Sao Paulo-i, lipcsei, moszkvai, bécsi, párizsi és a koppenhágai kiállításon nyertek díjat. Az így nyert devizát a következő ötévben a nyomda modernizációjára használják fel. A legnagyobb kiadást eddig dr. V. J. Stanek nagy képes állat-atlasza érte el, amely 1 250 000 példányban jelent meg több nyelven. A gyermekkönyvek közül eddig Jifí Trnka illusztrációjával díszített Andersen mesék kiadása érte el a legnagyobb példányszámot (500 000 példány). A világ meséi sorozatban megjelenő könyvek néhány nyelven szintén magas példányszámú kiadásban jelentek meg. Az úgynevezett panoramatípus mesék a legkülönfélébb változatokban jelennek meg. A művészeti irodalom területéről az Ermitázs sorozatot jelentetett meg orosz, német, angol, spanyol, magyar, szerbhorvát és japán nyelven. Több nyelven jelennek meg a régiségekkel, a divattal foglalkozó nagy képes atlaszok is. Az ARTIA együttműködik a Magyar Kultúra könyvkiadóval is. LIBOR ANDEL TŐRÖDNEK A MUNKÁSFIATALOK NEVELÉSÉVEL A szövetségi Kohó- és Gépipari Minisztérium kezdeményezése Kétségtelen, hogy a termelésben a gazdasági eredmények a munka színvonalától, a munkamódszerektől függnek, melyek hűen tükrözik a dolgozók politikai és szakmai felkészültségét. Ahhoz tehát, hogy a dolgozók helytálljanak felelősségteljes feladataik teljesítésében, szervezett nevelésük, állandó képzésük éppen olyan elengedhetetlen követelmény, mint az, hogy a politikai és szakismereteiknek megfelelő beosztásban dolgozzanak. Ezeket az elveket tartotta szem előtt a CSKP KB elnökségének 1970 novemberében a kádermunkával kapcsolatban hozott határozata. A határozat megvalósítása a CSSZSZK Kohóés Gépipari Minisztériumának valamennyi vállalatában és üzemében már folyamatban is van. A tegnap Prágában megtartott sajtótájékoztatón a minisztérium felelős dolgozói kezdeményezésükről — mellyel példát akarnak mutatni a többi reszortnak — elmondották, hogy intézkedéseik a lenini elvek következetes érvényesítésének csupán az első lépését jelentik. További intézkedésekre is rövidesen sor kerül a kádermunkában. A Kohó- és Gépipari Minisztériumban máris nagy figyelmet fordítanak a serdülő ifjúságra, mindenekelőtt a fiatal munkásokra. A többi között ezt a célt szolgálja a május 4—6 között Prágában megtartandó országos szeminárium is, mely a munkásifjúság kommunista nevelésével fog foglalkozni. A szemináriumon a meghívott vendégeken kívül 32 termelőegység, 152 tanonciskola és 205 tanoncközpont dolgozói vesznek részt, akik mintegy 70 ezer fiú és lány politikai nevelését és szakismeretének elmélyítését hivatott biztosítani. —km — KULTURÁLIS HÍREK Q Picasso a New York-i Modern Művészetek Múzeumának adományozta kubista korszakából származó, Gitár című konstrukcióját, amely fémlemezekből és drótból készült. Ez az első Picasso-konstrukció, amely múzeumba kerül. • Visconti, aki egész sor világsztárt léptet fel Proust „Az eltűnt idö nyomában" című regényének filmváltozatában, egy sajtóértekezleten bejelentette, hogy a nápolyi királynő epizódszerepét valószínűleg Greta Garbó játssza a filmben. Q Richard Burton alakítja a „Don Quijote" új filmváltozatának főszerepét. A filmet Spanyolországban fogatják, s ötmillió dollárba kerül. Q Hároméves szUnet után Audrey Hepburn újra visszatért a filmhez. Terence Young, „A vörös kör" című produkciójában szerepel. Partnere a 007-es ügynök alakításáról híres Sean Conner'y és Paul Scofield. inuiiffl NEM VÁGYÁLOM AZ „ÉGI KIKÖTŐ rr A Szaljut szovjet kozmikus laboratórium és a Szojuz—10 repülése új jelentős lépést jelent az űrhajózásban, a Föld körüli térségnek emberrel történő rendszeres és tartós kutatásának megvalósításában. Az ezzel összefüggő legutóbbi szovjet kísérletek akaratlanul is emlékezetünkbe idézik az űrhajózási úttörők egyikének, az orosz Ciolkovszkijnak az emberlakta mesterséges holdakra vonatkozó elgondolásait. Elődjeitől eltérően, akik még sehogysem tudták pontosan kidolgozni a világűrben elhelyezkedő, hajtóanyagtárolónak elképzelt „tartályállomások" alapelveit, Ciolkovszkij már több mint hetven évvé), ezelőtt a világűrben elhelyezett eszményi megfigyelő- és kutatóállomásnak tekintette a mesterséges holdakat. Igen eredeti egyébként az a javaslata, hogy az állomás egyik részén télikertet létesítsenek. Főleg az a probléma foglalkoztatta ugyanis, hogy megjavítsa az állomáson levő emberek levegőellátását. Ma még persze jóval „prózaibb" gondokkal is küszködnek a Föld körüli űrhajózással foglalkozó szakemberek, egyebek között a szovjet kutatók, akik most reményteljes kísérletsorozatot indítottak meg. Első eredményeikről a Szaljutszputnyik és a Szojuz—10 űrhajó repüléséről — már részletesen beszámolt a napisajtó. Ezzel öszszet'iiggésben ezért csak néhány észrevétel Sinka józsef magyar csillagász tollából: „Nem véletlen, hogy a Szojuz—10 fedélzetén két veterán, Satalov és Jeliszejev is helyet foglalt. A Szojuz—4 és—5 összekapcsolásakor Satalov volt a „vendéglátó", Jeliszejev pedig egyike azoknak, akik az első világűrbéli „látogatást" tette a másik űrhajó fedélzetén. Ezenkívül mindketten további Szojuz-repüléseken is részt vettek, így olyan gyakorlatot és tapasztalatot szereztek — mind a világűrben való tartózkodás, mind pedig a fedélzeti hely meghatározó- és manőverező berendezések, valamint a tudományos felszerelések hatékony felhasználása térén, ami különösen alkalmassá tette őket az újabb küldetésben való részvételre. A Szaljut néhány nappal korábban történt felbocsátása lehetőséget adott az új típusú kozmikus rendszer műszereinek, ellátóberendezéseinek, a manővereket Irányító elektrónikának és rakétarendszereknek a világűr tényleges körülmények között történő ellenőrzésére, kipróbálására. A fedélzeti rendszereket ellenőrző egységtől kapott jelentések feldolgozása megmutatta, hogy a Szaljut berendezései a várakozásnak és az előírásoknak megfelelően üzemelnek, s így sor kerülhetett a Szojuz—10 felbocsátására." Tekintettel arra, hogy a Szaljut tovább folytatja útját a Föld körül, feltételezhetjük, hogy tulajdonképpen egy nagyméretű és sokoldalú tudományos tevékenységre lehetőséget teremtő orbitális föld körüli pályán mozgó űrállomás magjáról van szó. Elvben lehetséges, hogy ez a mag úgy van kialakítva, hogy hozzácsatolható több Szojuz-űrhajó orbitális fülkéje is. Mivel a Szojuzok az orbitális fülke mellett külön leszállóegységgel rendelkeznek, a visszatérő űrhajósok feladatuk teljesítése után az orbitális fülkét a központi maghoz csatolva hátrahagyhatják. Az újabb űrhajó, mely egyúttal a személyzet leváltását is elvégzi, saját orbitális fülkéjét hátrahagyva mintegy újabb elemmel tovább építheti az űrállomást. így kezdetben személyzetcsere olyan rendszerekkel bonyolódhat le, amelyek mindegyike növeli az űrállomás méreteit és tudományos kapacitását mindaddig, amíg a teljes felépítés befejezést nyer. Erre elvben nemcsak a technikai lehetőség van meg, hanem a személyi adottságok is, hiszen az eddigi Szojuz-repülések során sok űrhajós készülhetett fel ilyen feladatok elvégzésére. Ez a megoldás egyébként gazdaságossági szempontból is igen kedvező lehet. Mert az űrállomás létrehozásához nem kell új típusú hordozórakétákat, valamint a huzamos világűrbéli tartózkodásra szolgáló űrrendszereket kidolgozni, csupán a meglevők belső felszerelését és berendezését kell az új feladatokhoz igazítani. VÍZBOMBÁKKAL AZ ERDŐTŰZ ELLEN Kanada hatalmas erdeiben gyakran pusztít a tűz. Évente több tízezer négyzetkilométernyi erdő esik a lángok martalékául, amikor a nyári hőség után kiszáradt fák között óriási sebességgel terjed a tűz. Az Ilyenfajta erdőtüzet eloltani csaknem lehetetlen. Teherautóval az égő területeket megközelíteni nem lehet, ejtőernyőn odajuttatni az ember- és oltóanyagot — természetesen elsősorban vegyszeres anyagot — veszélyes. Egyetlen megoldás tehát a tűzoltás a levegőből. A „LEGSZOMJASABB" REPÜLŐGÉP Quebeckben a Canadair Ltd. megépítette a „legszomjasabb" repülőgépet, a CL—215-öt, amely hatalmas vízmennyiséggel a hasában száll fel és veszi fel — mondhatni eddig a legeredményesebben — a harcot az erdőtüzek ellen. Sebessége átlagosan 260 km/óra, rövid időre eléri a 316 kilométeres óránkénti sebességet is. Maximálisan 19 300 kg súllyal tud felszállni, ebből hasznos terhelése 5450 kg. Különleges céljainak megfelelően tervezték meg a gép rakodóterét, amelynek hatalmas mennyiségű anyagokat kell magába fogadnia. Mert a CL—215 nemcsak erdőtűzoltásra való. Használják mezőgazdasági célokra is, tehát műtrágya vagy növényvédőszer szórására, sőt esőkeltésre is. Ilvŕiikor ezüstjódkristályokkal megrakott zsákokat visz magával a levegőbe, amelyeket bizonyos hőmérsékletű felhőkre rászórnak, a kristályok kondenzációs magokká válnak, s vízcseppek, azaz eső képződik. KÜLÖNLEGES TŰZOLTÁS A gép elsődleges célja azonban a tűzoltás marad, a vízfelvevő, illetőleg tároló képessége is ehhez igazodik. Az erdőtüzet közlő jelzést követően néhány perc elteltével elhagyja a CL—215 a hangárt, s elindul a legközelebbi'tó irányába. Odaérve hirtelen leereszkedik egészen a vízig, oly módon, hogy a törzs alsó része a víz felszínét érinti. Ekkor a pilóta megnyom egy emelőkart, amellyel a törzs alján levő csapóajtót kinyitja. Ugyanekkor kinyúlik a repülőgép törzséből két alumínium cső, ezek lemerülnek s nyílásukkal előre, vízszintes irányban lebegve helyezkednek el a vízben. A vizet az erős nyomás a csöveken át hajtja be a gép két tartályába olyan sebességgel, hogy azok néhány másodperc alatt megtelnek. Tankolás után a gép felszáll, törzsének tartályaiban 5000 liter vízzel. A pilóta rádióösszeköttetésben áll a tűzoltás földi alakulataival, amelyek az erdőtűz széléhez irányítják a repülőgépet. Ideérve a pilóta ismét kinyitja a csapóajtót, s a hatalmas vízmennyiség lezúdul a földre. A tüzol* tók addigra már megfelelő távolságban kerestek menedéket a hatalmas erővel lezúduló víztömeg elől. Ezt az utat számtalanszor megismétli a gép a tűztől a tóig, és ismét vissza, s egy-egy oltás során 60—70 000 liter vizet szállít és zúdít le a kritikus területre. A vizet időnként vegyszerekkel keverik, amelyek a felületi feszültséget csökkentve „nedvesítik" a vizet. Ezáltal a víz nem folyik el, hanem beszívódik a talajba. GYALOGOSOK A SZÁLLÍTÓSZALAGON Ismeretes, hogy a nagyvárosok egyre növekvő tömegközlekedési igényei évről évre nehezebb problémák megoldását kívánják meg. A rohamosan növekvő gépkocsiforgalom következményeként már ma előre lehet látni, hogy sok városban néhány éven belül a gépkocsiforgalom csúcsidőben teljes csődbe fog jutni. Ezért világszerte érdeklődés nyilvánul meg a hagyományostól eltérő, új közlekedési módszerek iránt. Az angol Dunlop gumikonszern most alapvetően új megoldást tervez a tömegközlekedés lebonyolítására: a gyalogosokat szállítószalaggal kívánja úticéljukhoz elvinni. Emberek szállítószalagon való szállítása nem új ötlet, ilyen szerkezetet már az 1900-as párizsi világkiállításon bemutattak, és e módszert azóta is használják viszonylag rövid távolságú szállításra (pl. nagyobb áruházakban, repülőtereken stb.J. A szállítószalagok azonban kis haladási sebességük folytán eddig nem bizonyultak alkalmasnak a nagyvárosi tömegszállítás lebonyolítására. Természetesen nincs műszaki akadálya a sebesség növelésének, ez azonban komoly problémát hoz magával: ha a szalag 2—3 km-es óránkénti sebességnél gyorsabban halad, a szalagra való felugrás, illetve a mozgó szalagról való lelépés hasonló veszéllyel jár, mint mozgó járművek esetében. Ezt a problémát nemrégiben egy „integrátor" elnevezésű új találmány felhasználásával kívánják megoldani. A szállítórendszer lényege korszerű autópályák becsatlakozó, ún. „gyorsító" sávjának felel meg. A gyalogosok először az ismert mozgólépcsőkhöz hasonló, lassan mozgó „eszkalátoron" jutnak az úttest fölött kb. 8 méter magasan fekvő állomásra. Itt átszállnak a gyorsító szalagra, amely olyan különleges szegmensekből áll, hogy a szalag elejére ráálló gyalogos fokozatosan gyorsuló mozgással halad tovább, amíg kb. 15 km/órás sebességet ér el. Ugyanez a sebessége a gyorsító szalaggal párhuzamosan haladó szállítószalagnak. Így tehát a gyorsító szalagról a fő szalagra való átlépés teljesen veszélytelen, minthogy abban a tartományban, amely az átlépés céljára ki van jelölve, a két szalag azonos sebességgel halad. Ugyanígy történik a „leszállás" is: az állomásra beérkezve a gyalogos átlép az azonos sebességű lassító szalagra. A kb. 1 méter széles fő szállítószalag vagy az úttest fölött haladhat, oldalfalakkal és tetővel ellátott csatornában, vagy pedig a föld alatt. Minthogy a szalag szünetmentesen mozog, a gyalogosok minden várakozás nélkül juthatnának úticéljukhoz. A jelenleg tervezett 15 km/órás sebességgel a becslések szerint az úticélt fele idö alatt lehetne megközelíteni a csúcsforgalmi autóbuszközlekedési időhöz viszonyítva, nem is említve az elmaradó motorzajt és levegőszennyeződést. Tervezik a szalag sebességének 30—40 km/órára növelését is, de kérdésesnek látszik, hogy ez a sebesség még biztonságos érzést kelt-e a szalagon álló gyalogosban. A „Speedaway" elnevezésű szállítórendszer építési költsége kb. 400 méterenként elhelyezett állomásokkal kilométerenként másfél-három millió dollár, ami a becslések szerint akkor kifizetődő, ha a város lakosságának száma legalább negyedmillió.