Új Szó, 1971. április (24. évfolyam, 77-101. szám)

1971-04-26 / 97. szám, hétfő

VASÁRNAPTÓL VASÁRNAPIG Lenin tanítása - megbízható iránytű Kelet-Szlovákiában, a csehszlovák—szovjet határon a múlt hét elején ünnepélyes külsőségek között kezdték meg az ötödik ötéves terv legnagyobb építkezését — a Szovjetunióból Nyugat­Európába vezető gázvezeték építését. A gázvezeték 1060 kilomé­ter hosszúságban halad át országunk területén, Josef Odvárka tüzelőanyag- és energetikaügyi miniszterhelyettes, az építkezés kormánybiztosa ez alkalommal mondott beszédében hangoztatta, hogy ennek a nagyarányú építkezésnek elvégzése a jövő év ok­tóberéig nemcsak szocialista gazdaságunk termelőerői fejlettsé­gének bizonyítéka, hanem a különböző társadalmi rendszerű országok békés együttélésének is jelentős tényezője. Köztársaságunk legmagasabb rangú párt- és állami vezetőinek és számos ország kereskedelmi küldöttségének jelenlétében nyi­tották meg hétfőn Brnóban a közszükségleti cikkek nemzetközi nagyvásárát. Ján Gregor szövetségi miniszterelnök-helyettes meg­nyitó beszédében kiemelte, hogy ezzel a kiállítással a közszük­ségleti cikkekkel kapcsolatban is hangsúlyozni akarjuk a nem­zetközi árucsere és az együttműködés bővítésének szükségessé­gét, amely nélkülözhetetlen mind a termelés racionalizálása, mind a termékfajták változatossága szempontjából. A Német Szocialista Egységpárt megalakulása negyedszázados jubileuma alkalmából az NOK-ba küldött üdvözlő táviratában Gustáv Husák elvtárs egyebek között rámutatott, hogy a cseh­szlovákiai kommunisták nagyra értékelik a pártjaink között ki­alakult kapcsolatokat. Az NDK prágai nagykövetségén rendezett ünnepi összejövetelen Dalibor Hanes, a CSKP KB elnökségének póttagja, a Szövetségi Gyűlés elnöke többek között hangsúlyozta az NSZEP trténelmi jelentőségét, és rámutatott: országainknak a jelenlegi történelmi időszakban nagy internacionalista köteles­ségük, hogy hozzájáruljanak ahhoz a harchoz, amelyet a kom­munista világmozgalom vív a békéért és a nemzetek biztonsá­gáért. Prágában a múlt héten országos értekezletet tartottak a kom­munista tanítók, amelyen az iskolák tevékenységében a párt vezető szerepének elmélyítésével összefüggő kérdésekkel foglal­koztak. VI. Hudec, a CSKP KB osztályvezetője a beszámolóban rámutatott, hogy az iskolai és az iskolán kívüli nevelőmunká­ban a CSKP KB decemberi plénumán az elmúlt válságos esztendők fejlődéséből levont tanulság egyúttal a további teendők kiindu­lási alapját is jelenti. Az a célunk, hogy az új iskolaévben a párt iskolapolitikáját fokozott elkötelezettséggel valósítsák meg az iskolaügyi dolgozók. Országszerte megemlékeztek Lenin születésének 101. évfordu­lójáról. Az évforduló előestéjén Prágában és Bratislavában ünne­pi összejövetelt tartottak. Prágában jan Fojtík, a CSKP KB titkára Lenin életművének jelentőségét méltatta. Beszédében egyebek között kiemelte annak a lenini tanításnak a jelentőségét, misze­rint az a legfontosabb, hogy a dolgozók saját ügyüknek tartsák a szocializmus ügyét. Az „Arccal a tömegek felé" jelszó a gya­korlatban elsősorban küzdelmet jelent a dolgozók szocialista öntudatosságáért. Arra kell törekednünk, hogy az emberek meg­értsék politikánkat, és a gyakorlatban teljes mértékben érvénye­süljön a párt politikájának marxista—leninista irányvonala. A Bratislavában megrendezett ünnepi esten Ľudovít Pezlár, az SZLKP KB titkára méltatta Lenin munkásságát. Beszédének ve­zérgondolata az volt, hogy Lenin tanítása utat mutat napjaink időszerű problémáinak alkotó megoldásához, s a lenini tanok korszakunk forradalmi erőinek megbízható iránytűjét jelentik. A csehszlovákiai kommunisták tapasztalatai azt mutatják, hogy a párt akkor erős és akkor végez eredményes munkát, ha kö­vetkezetesen érvényesíti a lenini elveket. Kétnapos ülést tartott Bratislavában a Szakszervezeti Szövet­ségek Szlovákiai Tanácsa. Az ülésen a CSKP XIV. kongresszusa és az SZLKP kongresszusa előtt a szakszervezetekre háruló fel­adatokkal foglalkoztak. Hangsúlyozták, hogy a szakszervezeti mozgalom felelősségteljesen ki akarja venni a részét társadal­munk fejlesztéséből. Ezzel kapcsolatban különösen nagy jelen­tőségű a politikai-nevelő munka fejlesztése, amelynek arra kell irányulnia, hogy a dolgozók öntudatosan valósítsák meg a szo­cialista építés feladatait. GAL LÁSZLÓ FESZÜLT A VISZONY INDIA ÉS PAKISZTÁN KÖZÖTT Rawálplndi — A pakisztáni kormány elhatározta, hogy hét­fő déltől bezáratja calcuttai dip­lomáciai misszióját. Egyidejű­leg felkérte az indiai kormányt, hogy zárassa be daccaí főbizto­si hivatalát — jelentette az AFP. Kölcsönös megállapodás alap­ján mindkét misszió személyze­tét hazaszállítják. Az AFP azt is jelentette, hogy tovább özönlik a kelet-pakisztá­ni menekültek áradata India földjére. Számuk az utóbbi két hétben meghaladta a 300 ezret, s általánosságban elére az egy­milliót. Az indiai kormány figyelmez­tette Pakisztánt, hogy teljes mértékben reá hárul a felelős­ség az indiai—pakisztáni hatá-' ron lejátszódó incidensekért. Pa­kisztáni katonák állítólag tűz alá vettek indiai területet és megöltek egy indiai határőrt. A lövöldözést azzal indokolták, hogy indiai katonák állítólag behatoltak Kelet-Pakisztán terü­letére. A pakisztáni katonai hatósá­gok szombaton bejelentették, hogy hermetikusan lezárták a "kelet-pakisztáni határokat és az ország belseje felé vonulnak, hogy megsemmisítsék az ellen­álló csoportok maradványait. néhány •^BBB d .1 LEONYID BREZSNYEV, az SZKP Központi Bizottságának első titkára, aki a bolgár párt­kongresszuson részt vett szov­jet pártküldöttséget vezette, szombaton hazaérkezett Moszk­vába. A vnukovói repülőtéren Alekszej Koszigin és más szov­jet vezetők üdvözölték Brezs­nyev elvtársat. VASZILIJ KUZNYECOV, a szovjet külügyminiszter első helyettese átadta Jacob Beam moszkvai amerikai nagykövet­nek a szovjet kormány jegy­zékét, amelyben az ellen tilta­kozik, hogy az Egyesült Álla­mok területén szovjet intézmé­nyek és szovjet emberek ellen merényleteket követnek el. A SZOVJETUNIÓBAN, szom­baton felbocsátották a Koz­mosz-408 jelzésű mesterséges bolygót. IVAN JAKUBOVSZKIJ mar­sall, a Varsói Szerződés Egye­sített Fegyveres Erőinek főpa­rancsnoka és Szergej Styemen­ko hadseregtábornok, az egye­sített fegyveres erők vezérkari főnöke Jaruzelskl lengyel hon­védelmi miniszter meghívására április 23-án és 24-én látoga­tást tett Lengyelországban és az egyesített fegyveres erők időszerű kérdéseiről tárgyalt. A szovjet vendégeket Edward Gierek, a LEMP Központi Bi­zottságának első titkára és Piotr Jaroszevicz, a miniszter­tanács elnöke is fogadta. AZ OLASZ POSTAALKALMA­ZOTTAK tíznapi sztrájk után szombaton ismét munkába lép­tek. KIKÜLDÖTT MUNKATÁRSUNK, ZALA JÓZSEF TELEXJELENTÉSE Magyarország - Franciaország 1:1 (0:0) Mintegy 50 000 néző előtt, a portugál Cainpos sípjelére a labdarú­gó EB selejtezőjének két csapata a következő felállításban kezdte a játékot: MAGYARORSZÁG: Rothermel — Noskő, Páncsics, juhász — Szűcs, Zámbú — Fazekas, Bene, Kocsis, Albert, Kozma. FRANCIA­ORSZÁG: Carnus — Lemerre, Djorkaeff, Camerini — Bosquier, Novi — Lech, Michel, Reveili, Di Nallo, Bereta. A felázott talajon a magyar csa pat kezdte a játékot és akárcsak Bécsben, mesteri Albert Indítás után Bene nagy gólhelyzetben hi­bázott, majd ugyanő Kocsis és Nos­kó tette hasztalanul próbára a francia kapust. A franciák is fel­jöttek, észrevették, hogy Noskó oldalán van keresnivalójuk, s a harmadik negyedórában Dl Nallo ordító helyzetben hibázott, előbb pedig Szűcs 11-es gyanús szabály talanságot követett el vele szem ben. Szünet után a franciáknál Di Nallot Loubet, a magyaroknál Kozmát Karsai váltotta fel, közép­pályás lett, Zámbó pedig a balszél­re állt. A magyarok hatalmas ro­hamokat vezettek, percekig a lab­da ott pattogott a francia kapu közelében, de a góllövéssel min­den hazai csatár hadilábon állt. Még az sem mentség, hogy Carnus valóban nagyszerűen védett. A 64. percben Loube lövését Rothermel kiütötte, s a lesipuskás Revelli a hálóba továbbította a labdát. Üt perccel később Zámbót a 16 oson belül buktatták, Campos a 11-es pontra mutatott és Kocsis nagy nyugalommal egyenlített. Nagyon akart a magyar együttes, Albert, Karsai majd Juhász révén veszé­lyeztetett, de Carnus hálója már bevehetetlennek bizonyult. Az utol­só percben Lech lefutotta a ma­gyar védelmet és nehéz szögből az oldalléc felső részét találta el lö­vésével. Ez tett pontot a Népsta­dion április 24-i drámája után. A (élszázezres, mindvégig lelkes nézősereg a találkozó után kifü­tyülte csapatát, csalódottságának adott kifejezést, pedig tudomásul kellett volna vennie, hogy nagyjá­ból ez a mai magyar labdarúgás valós képe . . . A magyar csapat védelmében Rothermelt nem érheti vád. Nos­kó sokat hibázott, s ettől társai — még Páncsics is — bizonytalan­ná vált. Záinbó mindenütt átlagon felülit nyújtott. Szűcs csak rom­bolt, Juhász megfelelt. Fazekas nem találta a helyét, s nem tudott veszélyes lenni. Bene egy talál­kozó megnyerésére elég gólhelyze­tet hagyott kl. Kocsis jól osztoga­tott, s még aránylag a legponto­sabban lőtt. Albert mesteri meg­mozdulásait társai gyakran nem értették meg. A végrehajtás terén már a régi. Kozma a támadások kerékkötője volt, Karsai jobb be­nyomást keltett, bár tökéletes gól­helyzetben ő is hibázott. Carnus ragyogó kapus. A véde­lemben Bosquir a nagy taktikus. A középpályások felülmúlták ma­gyar társaikat. Lech, Bereta, Lou­bet és Rcveli igazolta jó hírét. A francia csapatban, a második félidőben nem volt gyenge pont. Vélemények: HOFFER JÖZSEF: „Nagyon jó formában lévő fran­cia csapattal kerültünk szembe, amely a mieinknél fejlettebb já­A KÜLFÖLD LABDAROGASA Az utánpótlás válogatottak Eu­rópa-bajnoki mérkőzésén Rouenben Franciaország 1:1 (1:0) arányú döntetlent ért el Magyarország el­len. A franciák gólját a 30. perc­ben Larue lőtte, a magyarok részé­ről az 54. percben Tóth egyenlí­tett. Augsburgban ugyancsak után­pótlás válogatottak találkozóján az NSZK 3:0-ra győzött Törökor­szág ellen. A csoportban az NSZK vezet 6 ponttal. Lengyelországnak és Albániának 1—1, Törökország­nak 0 pontja van. Az angol liga első divíziójának 40. fordulójában a következő ered­mények születtek: Burnley— Derby 1:2, Chelsea—Coventry 2:1, Ever­ton—Blackpool 0:0, Huddersfield— FRANCIAORSZÁG­CSEHSZLOVÁKIA 65:67 (39:29) Csehszlovákia női kosárlabda-vá logatottja franclarországi portyájá­jának utolsó mérkőzésén két pon tos győzelmet aratott a francia válogatott ellen. 30 másodperccel a mérkőzés vége előtt még 65:65 volt az állás. Ez volt a két válogatott harma­dik találkozója Franciaországban. La Rochelleben Csehszlovákia 60: 58-ra győzött, Gienben 56:65-re ki­kapott, s végül Párizsban 67:65 arányban jobbnak bizonyult. A há­rom találkozó mindkét együttes számára falkészülés volt a május­ban sorra kerülő brazíliai világ­bajnokságra. Wolverhampton 1:2, Manchester United—Ippswich 3:2, Newcastle— West Ham 1:1, Nottíngham—Liver­pool 0:1, Southampton—Leeds 0:3, Stoke—Manchester City 2:0, Tot­tenham—Crystal 2:0, West Brom­wich—Arsenal 2:2. Vezet az Arse­nal 61 ponttal a Leeds előtt, amelynek 60 pontja van. Skóciában az utolsó, 34. forduló mérkőzéseire került sor. A bajno­ki cím sorsa azonban még nem dőlt el, mert a második helyezett Celticnek 3 elmaradt mérkőzése van. Ez idő szerint az 54 pontos Aberdeen vezet az 51 pontos Cel­tic előtt. Eredmények: Alrdrie— Dunfermline 1:0, Covden Beath— Hearts 0:4, Dundee—Motherwell 4:0, Falkirk—Aberdeen 1:0, Hyber­nian—Clyde 5:1, Kilmarnock—Ran­gers 0:4, St. Johnstone—Morton 0:0, St. Mirren—Dundee United 2:1. Az angol amatőr kupa döntőjé­ben a Wembley stadionban 45 000 néző előtt a Kelmerdale United 4:l-re győzött a Dagenham fölött. tékkultúráról tett bizonyságot. Csatáraink gőlképtelensége szá momra érthetetlen. Ha az első Bene-lövés Carnus hálójába talált volna, minden másképp alakul. Kár a nagy értékű pontért, de ma már senki sehol sem mehet biz­tosra. Bánt a dolog, pedig érzésem szerint a közvélemény csapatát küldtem a pályára." GEORGES BOULOGNE (a francia szövetségi kapitány): „Nagyon bol­dog és elégedett vagyok. Budapes­ten pontot szerezni, ez nagy do­log. A végén akár győzhettünk is volna. A közönség nagy küzdelmet láthatott és érzésem szerint takti­kai téren a mi csapatunk volt jobb." A 2. csoport állása: 1. Magyarország 2 1 1 0 4:2 3 2. Franciaország 2 1 1 0 4:2 3 3. Bulgária 1 0 1 0 1:1 1 4. Norvégia 3 0 1 2 3:7 1 NDK—LUXEMBURG 2:1 (1:0) Európa-bajnoki mérkőzésen Ge­rában az NDK együttese immár harmadik győzelmét szerezte meg a hetedik csoportban. A németek a 32. percben Krelche góljával szerezték meg a vezetést A 88. percben Frenzel lőtte a má­sodik gólt, és a vendégcsapat az utolsó percben Duier révén szé­pített. A németek nagy fölényben ját­szottak és egy sor kiváló gólszer­zési alkalmat hagytak kihasználat­lanul. Parwaer háromszor kapu mellé lőtt, amikor a luxemburgi kapus már verve volt. A luxem­burgi együttes minden erejét a védekezésre fordította. A 7. csoport élén az NDK áll 8 ponttal (8:1), Jugoszlávia í pont (5:1), Hollandia 3 pont (7:4), és Luxemburg 0 pont (1:15) előtt. Az Inter nyerte A DUNA KUPÁT Hetedszer rendezték meg Bratis­lavában a Duna Kupa ifjúsági lab­darúgó-tornát. A győzelmet az In­ter Bratislava szerezte meg és ez zel megvédte tavalyi elsőségét. A vasárnapi döntőben az Inter 1:0 arányú győzelmet aratott a szlo­vákiai ifjúsági liga nyugati cso­portjának éllovasa, a ČH Bratisla­va felett. Az egyetlen gól a 60. percben született szabadrúgásból és a gólszerző Švirloch volt. Kor­£ek játékvezető 0:0-ás állásnál les miatt nem adta meg az Inter gól­ját. A torna külföldi résztvevői az idén gyengén szerepeltek, a cso portokban csak a harmadik, illetve negyedik helyre kerültek és így a záró találkozókon már nem ke­rülhetett sor szereplésükre. NAGY-BRITANNIA—NDK 83:213 A Német Demokratikus Köztársaság úszóválogatottja, amelyet az Egyesült Államok mögött a világ második legjobbjának tartanak, Co­ventryben minden idők legsúlyosabb vereségét mérte Nagy-Britannia együttesére. Az NDK válogatottja, az Európa-bajnoki cím birtokosa, a kétnapos nemzetek közötti találkozón mind a 3 számot megnyerte az úszásban és az ugrásokban. Az úszóversenyben 213:63, az ugró­versenyben 31:13 arányú győzeflmet aratott. A német úszók, élükön a kétsze­res olimpiai bajnokkal és a hát­úszás világcsúcstartójávalr Roland Matthes-szel, négy szám kivételé­vel minden esetben megszerezték a maximális pontszámot. A brit A J i h I a v a két győzelme Az I. jégkorong liga négy leg jobb csapata megkezdte harcát a helyezésekért. A döntőben a Dukla Jihlava a ZKL Brno felett pénteken és szombaton ls győzelmet aratott. A harmadik helyért folyó küzde­lemben a Slovan Bratislava szom­baton Kladnón biztosan fektette két vállra a hazai együttest. Ered­mények: JIHLAVA—ZKL BRNO 5:3 (2:1, 1:0, 2:2) A katonák főleg jobb erőnlé­tüknek köszönhetik győzelmüket. Gólütők: Novák, Jaroslav és Jifl Holík, VorlíCek, Augusta, illetve Jlfík, Černý és Mráz. JIHLAVA—ZKL BRNO 6:5 (1:2, 0:0, 4:3, 1:0) A Dukla győzelmét csak a hosz­szabbításban, a 64. percben esett gól hozta meg, melyet Horešovský ütött. A hazalak 5 perccel a mér­kőzés befejezése előtt még 5:3-ra vezettek, de a harcos brnói együt­tes ezt az előnyt behozta. Gólütők: Suchý és Jlrí Holík 2, Jaroslav Ho­lík, Horešovský, illetve Sevčík, Mráz, Černý, Farda és MachaC. SONP KLADNO—SLOVAN 2:6 (0:0, 1:5, 1:1) Mindkét csapat gyors tempóban kezdett. A kladnól játékosok egész sor nagy helyzetet hagytak ki, és végeredményben ez döntött. A Slo­van csapatában Ismét kiemelkedő teljesítményt nyújtott Dzurilla. Gólütők: Pospíšil, Nový, illetve Nedomanský (2), Šťastný, Grandt­ner, Cjváry és Mrukvia. válogatottból hiányoztak a sérült versenyzők és 15 újonc állt rajt­hoz. Matthes a 200 m-es hátúszásban 2:07,8 perces eredménnyel győzött és 100 háton 57,6 mp-el utasította maga mögé a mezőnyt. Neki ítél­ték oda a viadail legjobb verseny­zője címét is. Néhány eredmény: férfiak: 100 m gyors: 1. Seebald 55,9 mp, 400 m gyors: Periing 4:15,8 p, 4x100 m vegyesváltó: 1. NDK 4:03,6 p. Nők: 100 m gyors: 1. Wetzko 1:01,1 p, 100 m mell: 1. Vogel 1:16,7 p, — NDK csúcs. 800 m gyors: 1. Wegener 9:34,1 p, 200 m mell: Chuchardt 2:46,2 p. 400 m vegyesúszás: 1. Tolze 5:25,0 p. fg^tipneliinjc 3 18. FAGADÓHÉT I. LABDARGGÚ-LIGA: 1. Teplice—Prešov. Mint máskor ls mondtuk: Teplicén ajánlatos hazai sikert tippelni. Tippünk: 1. 2. Slovan Bratislava— TrenCln. Ha végre magára talál a hazai csa­társor, nem lehet hiba. Tippünk: 1, 0. 3. Dukla—Tfinec. A katonáknak győzniük kell. Tippünk: 1. 4. Slávia Praha—Plzeň. A prágai csapat mindkét pont várományosa. Tippünk: 1. 5. Žilina—VSS. Nagy küzdelem és a döntetlenhez közeli eredmény a papírforma szerint. Tippünk: 1, 0. 6. Gottwaldov— Sparta. A hazai „fuldoklók" ebbe a szalmaszálba is kapaszkodhatnak. Tippünk: 1, 0. 7. Lokomotíva—Trnava. Košlcén ismét nehéz percek várnak a baj­nokjelöltre. Tippünk: 1, 0. 8. Ostrava—Inter Bratislava. In­kább a hazai csapat esélyes. Tip ptink: 1, 0. II. LABDARÚGÚ-LIGA: 9. Chomútov—Nitra. A vendégek nek legalább az egyik pontot el kel­lene vinniük. Tippünk: 0, 2. 10. Bardejov—Liberec. A vendé gek itt ls szívesen vennének egy pontot. Tippünk: 0, 1. 11. Považská Bystrica—Bohe mians. Nagyjából az előbbi állítá sek érvényesek. Tippünk: 2, 0. 12. Kladno—Hradec Králové. A |obb napokat látott együttesek közül a hazai esélyesebb. Tippünk: 1, 0. 1971. IV. 26.

Next

/
Oldalképek
Tartalom