Új Szó, 1971. április (24. évfolyam, 77-101. szám)

1971-04-25 / 16. szám, Vasárnapi Új Szó

Zsittnyan István iskola igazgató LEGENDA: Martos IMartovce) már a 13. században lakott település. Maga a falut jelölő szú a Tihanyi apátság alapítólevelében is szerepel, így a legrégibb írásos nyelvemlékünkben fellelhető kevés magyar szavak egyike. Alapitói állítólag a tatárok elől menekültek e most is lápos, mocsaras vidékre. A falu legmagasabb pontját Hatházának hívják, talán az először itt megtelepedett hat család tiszteletére. Mivel a községet gyakran sújtotta árvíz, sajátos építkezési módszereket agyalt ki a nép: az úgynevezett fülesekhez f négy földbe cövekelt oszlophoz j erősített sövényt sárral tapasztotta be, hogy az árvíz visszavonulása után egyszerű újratapasztássál javíthassa ki a megrongált lakást. Az erős gátrendszer kiépítése óta Martos arculata teljesen megváltozott: a falu egyetlen fülesházát műemlékké nyilvánította az állam. Farkai József. a hnb elnöke A

mikor elindultam Komáromból, bogy megismerjem a martosiak életét, két dolgot tudtam a faluról. Tudtam, hogy a martosiak nagyon jó énekesek (menyecske-csoportjukat magam is láttam néhány fellépésen), s tudtam azt is, bogy a régi martosi lakáskultúra párját ritkítóan egyedülálló nemcsak a komárnói járásban, de országos méretekben is. A harmadik tudnivalóra barátaim figyelmeztettek: jó lesz, ha csizmára cserélem a félcipőmet. Martoson állítólag térdig ér » r''íips ilyenkor, tavasszal. A falut mocsuiua, Kipos vidék veszi körül, a Zsitva hidjától ezernyi zöldtele élettel, olyan mint a többi ház volt alig pár évtizede. Az apró földes előszobából a konyhába látni, a konyhából meg egyenest a tiszta tavaszi égre. A kürtővel átellenes falon fényesen csillogó tányérok garmadája. Kontás néni pattogó fűzfát dob a tűzre, én meg már a szobában melegszem, az impozáns méretű s nagyon fehér kemencepadkán. Valamikor itt pipázgattak a jó öregek, itt ültek egymás kezét tartva a szerelmesek. Vagy a hosszúszéken, vagy a sarokpadon, mert van itt ülőhely elég. A téka magasságában az egyik falat itt is tányérok díszítik, a másikat pedig titokzatos függöny takarja: csodálkozva kontyú fűzfa integet. Az első házak padogákra emlékeztetnek nagyon piros tetőikkel. Egy emeletes, még épülőfélben lévő ház körül (vajon hány szobás lesz?) mint kotló körül a csirkék, múltszázadi házikók guggolnak, picike, élénk színű ablakait kintről zárható táblák takarják. A falu közepén újabb folyó: a Nyitrára gyanakszom, s nem tévedek sokat, mert ezt a szomorúfűzlengető lusta vizet tényleg Nyitrának hívták valaha, amíg nem terelték át új medrébe a folyót. Festői szépségű vidék, s ebben Kontás fózsefné ls egyetért velem. Nagyon öreg asszony, fekete kendője tisztes séges, martosi módon takarja homlokát: — Valamikor — kezdi az első legendát — Feszty Árpád egész a falunkig felhajózott, azt mondják, több képét itt festette. A történet végét már csak félfüllel hallgatom, a házával vagyok elfoglalva, Ilyet manapság igazán ritkán látni. Kész néprajzi múzeum, csak éppen hallgatom, hogy a függöny túloldalán ágyak vannak, falba süllyesztett ágyak, hogy több hely maradjon a kisszobában. J Már észre sem veszem, hogy cipőm torka olykor nagyokat nyel a sárból: a gémeskutak reves ágait nézem, de az utcák vízvezetékeiből vödrökbe zuhogó sugarakat is, meg a föld alatt meghúzódó plnfcék bejáratát s a tv-antennát egy nádfödeles házon — mintha két évszázad futott volna össze valami furcsa időzavar következtében. — Hát így van valahogy — mondja Farkas fózsef, a hnb elnöke. Olyan világvégi falu a miénk, itt tulajdonképpen csak az utóbbi esztendőkben kezdődtek a nagyobb építkezések. Az új házak már igazi paloták. — Pagodák Inkább — vetem közbe, ezek a szépen ívelő, többrészes tetők azokhoz teszik hasonlóvá. — Itt manzárd-tetőnek mondjuk — magyarázza mosolyogva az elnök. — Most már jól megy az emberek sora. tavaly például 24 koronát fizetett a szövetkezet, elégedettek vagyunk. Nézze — előszedi a decemberi népszámlálás adatait — Martosnak 977 lakosa van, összesen 322 házzal. S van a faluban 25 személyautó, 106 motorkerékpár, 195 televízió, 165 mosógép, 138 hűtőszekrény, 53 porszívó és — 5 konyharobot. Csak egy adatot számolok át: ma már minden második martosi menyecske géppel mossa a szennyest. Ügy érzem, ehhez nem kell külön kommentár. Csendben jpgvzem Farkas elvtárs szavait: — Tennivaló persze mindig van elég. Rossz állapotban vannak például a lalu középületei. Tudja, a szomszéd falvakat itt elsodorta a 65-ös árvíz, mindent újra kellett építeni. Az övék volt a sürgősebb feladat, tehát először ők kerültek sorra. Minket akkor megvédtek a gátak, no meg a körömszakadtáig vívott harc a vízzel. De most már lassan nálunk is megkezdődnek az építkezések. Az iskolában Zsittnyan István igazgató pazarolja rám szabad idejét. 0 a falu CSEMADOK-szervezetének kultúrfelelőse, de egyben a népkönyvtár vezetője is. Egy kicsit sokallom a funkcióit, az iskola vezetése mellett ez sok energiájába kerül. — Megszoktam — mondja mosolyogva —, 22 éve ezt csinálom. Néha azért megpihenhetek, a mostani tavaszi szünetben például Lengyelországban jártam. Szeretem a munkámat, no meg jó nép a martosi, a kulturális akciók itt könnyen szervezhetők, így nem nehéz velük dolgozni. Zsittnyan István asztalán nyitott könyv: Kosztolányi Nérója. A falon diplomák, az egyiket lánya szerezte egy országos versenyen végzett első helyen a prózamondók kategóriájában. Jegyzeteimben egyre több az adat. A martosi színjátszók messze földön híresek: három ízben nyertek eddig járási, egyszer pedig kerületi versenyen első díjat. Híre ment a táncosoknak ls: a Martosi lakodalmas című nagyszabású kompozíciót tavaly újította fel a járási dal- és táncegyüttes. De leginkább az énekesek népszerűek, a Tavaszi szél vizet áraszt című országos vetélkedőt ők nyerték egy éve, s azóta már egy magyarországi turnén is részt vett a menyecskék éneklő csoportja. — Egész a legutóbbi évekig fennmaradt egy régi, szép népszokás, a pillikézés. Talán ezzel magyarázható az Itteniek rendhagyó dalszeretete — mondja Zsittnyan elvtárs. Ez egy tavaszi játék, lényege igen leegyszerűsítve a következő: vasárnaponként elindul dalolva néhány fiatal, sorban bekopog a házak ablakán s magával viszi a bentieket. Így sokasodnak, míg a Héder-tóhoz érnek, ahol az ezredév-fa körül táncolnak, dalolnak s különféle tréfákkal ütik el a napot (a millenáris ünnepségek alkalmával ültették a fát, innen a neve). Kár, hogy erről a szép szokásról már leszoktak a martosiak. A mai fiatalokra terelődik a szó: — Nem mondhatom, hogy rosszabbak mint a régiek. Újabban például a klubéletet is megszerették, s mondhatom, hogy Lalák József személyében ügyes vezetőre találtak. Az utolsó CSEMADOK-évzáró közgyűlésen már műsort is adtak. Ogy érzem, nem lesz baj a régi hagyományok felújításával. A falu könyvtárában mintegy 2500 kötet várja az olvasókat. Válogatott könyvek, Jókaitól Németh Lászlóig mindenből van egy kevés. A járás dotációja évi 3000—4000 korona, így az új könyvek beszerzésének lehetőségei is adottak. Jelenleg a lakosság 10 százaléka rendszeres könyvtárlátogató. A martosi szövetkezet jól kihasználja a kultűrális alapot. Az évi 70 000 koronás összeget a rendszeresen tervezett kirándulásokon kívül színházi látogatásra (a Komáromi Területi Színházzá, van szerződésük), különféle iskoláztatások rendezésére, ünnepi estek megtartására költik. Közben jut könyvekre is, s nem feledkeznek meg a falusi sportélet hazai körülményeinek korszerűsítéséről sem, legutóbb például a labdarúgó-csapat számára építettek öltözőt, s szó van a futballpálya bekerítéséről is. Ezeket az adatokat már a buszmegállónál jegyzem noteszomba: hat órakor indul az utolsó járat, nem maradhatok tovább. A Zsitva hídjáról még visszanézek, s látom, hogy a füzek kontyát már szürkíti az alkonyat. BÁRCZI ISTVÁN Pillikézés \ menyecskék csoportja