Új Szó, 1971. április (24. évfolyam, 77-101. szám)
1971-04-22 / 94. szám, csütörtök
TIZENHAT EVE A borsi tBorsa] Török Gábor 16 évvel ezelőtt akasztotta vállára először a postatáskát. Azóta elválaszthatatlan barátok lettek. Körzetébe három kis falucska tartozik, melyek mintegy 5 km-re vannak a postaközponttól. Függetlenül az időjárástól naponta bejárta körzetét. Régebben qyalog, autóbusszal, autóstoppal. Újabban egy pótkocsis, háromkerekű motorkerékpárt kapott, s azzal járja be a falvakat. Bár így is megesik, hogy rossz időjárás esetén gyalog vág neki a szokott útnak. A körzetébe tartozó falvak szép olvasótáborral rendelkeznek. 117 Üj Szó, 41 Nő, 18 Hét, 10 Új Ifjúság, 7 Szabad Földműves és több más újság szerepel nála az előfizetők névsorán. Ezenkívül a lakosság negyede közvetlenül tőle vásárol napilapot. Természetesen mindig kapható nála. Elválaszthatatlan, erős kapocs ő a feladó és a címzett között. SZABÖ ISTVÄN NASZVADI LAKODALOM A CSEMADOK naszvadi (Nesvady) szervezetének 40-tagú népi együttese háromórás műsor keretében színpadon elevenítette fel, hogy milyen is volt valamikor a lakodalom. Láttuk és hallottuk a menyasszony megkérését, a komaasszonyok játékos civódását, licitálását a menyasszonyi ágyra, a könnyeket fakasztó búcsúztatót, a menyasszony kikérését, a furfangos három kérdés megválaszolását és a lakodalmi népdalokat: „Jobb itt a pusztán, mint pallódeszkán. Nem lennék többé koszorúslány, Ha leszek, leszek, menyasszony leszek, A vőlegénynek jegyese leszek." Megismertük a naszvadi lakodalmas maszkot, a „babust", a főzőkanálra öltöztetett rongybabát, továbbá a „fűmért" és a fonott kalácsot. Ezért a tiszta népművészeti élményért és sikeres rendezésért a naszvadi népi együttest illeti dicséret. A siker érdekében fáradságot nem ismerő munkát végeztek: Hanzelík Károly, Dobosi József, Lidmicky József és még sokan névtelenül, akik a lakodalmi szokásakit összegyűjtötték, feldolgozták, betanították. LIPCSEY GYULA ÚJ TÍPUSÚ SZÉKEK A Martini latra Bútorgyárban új típusú székek gyártását kezdték meg. Ezek minőségi és esztétikai szempontbúl sokkal jobbak, mint az eddigi típusok. Az első két hónapban már több mint 15 003 darabot készítettek. A tervek szerint az év végéig 320 000 darabot kall gyártaniuk. Ezek az új típusú székek keresettek mind a külföldi, mind a belföldi piacon. A Szovjetunió m>'r megrendelte az ez év végéig készítendő székeknek több mint a felét. BENYÄK JÖZSEF Jí SÖRT FŐZNEK Az Ogyallai (Hurbanovo) Sörgyárból évente mintegy 23 000 tonna malátát szállítanak külföldre. Az idén a magyarországi megrendelőknek 25 000 hektoliter 12 fokos sört szállítanak. Amint Ján Riman mérnök, a gyár igazgatója elmondta, az idén Budapesten, a Ferencvárosban exkluzív sörözőt nyitnak meg, melynek az ogyallai sörgyár évente 4000 hektoliter 12 fokos sört szállít. A sörgyár dolgozói is értékes vállalásokkal köszöntik a CSKP megalakulásának 50. évfordulóját. A vállalás értelmében ez évi termelésüket 300 tonna malátával szárnyalják túl, ami 951000 korona értéket képvisel. Ezenkívül vállalták, hogy a tervezett évi 600 000 hektoliteres sörtermelésüket 5000 hektoliterrel teljesítik túl, ami további 660 000 korona értéket képvisel. NÉMETH ISTVÄN A TISZTA VÍZ ÉRDEKÉBEN Korszerű, félautomatikus szennyvíztisztító-állomást építenek Komáromban (Komárno) a Vágduna-parton a KOVÁK vállalatának dolgozói. A 10 millió koronás költséggel épülő berendezés a város csatornahálózatának szennyvizét fogja tisztítani. így védik majd a Vág vizének tisztaságát. N. J. HAMAROSAN ELKÉSZÜL , • • . V •• Imely (Imeľ) község szívében a társadalmi szervezetek, a lakosság, valamint a község vezetőinek fáradozása révén, a Z-akció keretében egy fürdőmedencét, szociális helyiséget, kabinokat és büfét építenek. A munkálatok jó ütemben haladnak. A fürdőt még ez év nyarán átadják rendeltetésének. Az eddig elvégzett munka értéke meghaladja az 1 millió koronát. ANDRISKIN JÖZSEF SZÉFEN HÍMEZNEK Ipolyságon (Šahy) a mezőgazdasági középiskola diákotthonában nem töltik tétlenül szabad idejüket a lányok. Nyustyin Anna nevelőnő vezetésével hímzőkört alakítottak. Negyven leány két csoportban foglalatoskodik hímzéssel. Főleg a népi motívumok alkalmazásával igyekeznek munkájukat valóban értékessé tenni. Hamarosan kiállítást is rendeznek majd. VARGA FERENC SZÜLÖK, NEVELŐK FÓRUMA A GYERMEK ÉS A KÖRNYEZ AZ EGYÉN SZEMÉLYISÉGÉNEK fejlődésére legnagyobb hatással van a család, amelynek tagjai a gyermek világra jöttét örömmel fogadják, bár az is megtörténhet, hogy a gyermek nem kívánatos, s aztán ennek megfelelő bánásmódban is részesül. A családi környezet azért befolyásolja ilyen intenzíven az egyént, mert a gyermek életének egyes szakaszait rendszerint itt tölti el, kezdve a csecsemőkortól, egészen a felnőttkorig. A szülőkre ezért óriási felelősség hárul, mert amilyen környezetet biztosítanak a gyermeknek, olyan egyént nevelnek belőle. A gyermek a szüleit szinte teljesen tökéletes lényekként látja, a tekintély megtestesítői számára, akiknek alá kell rendelnie magát, egész magatartását és cselekvését. Tulajdonképpen már a családban kezdődik meg a szocializáció, mert a gyermek tudatosítja, hogy tekintettel kell lennie környezetére és alkalmazkodnia kell hozzá. A gyermek, amilyen viszonyt alakított ki a szüleivel, ez határozza meg későbbi kapcsolatát is más emberekkel, illetve az egész társadalommal. Ezért a szülők legfőbb kötelessége, hogy a gyermek számára a legkedvezőbb és legmegfelelőbb környezetet alakítsák ki. Ennek kapcsán felvetődik a kérdés, milyen környezet a legalkalmasabb a gyermek számá,ra? Elsősorban ez a teljes létszámú család: az apa, az anya és a testvérek. Legfontosabb személy azonban az anya, hiszen szeretetével — mellyel a gyermeket elhalmozza — a csecsemő számára biztonságérzetet nyújt. A gyermeknek ugyanis éreznie kell, hogy gondoskodnak rőla, törődnek vele és nem hagyják magára. Az anya szeretete és a gyermekkel való foglalkozása rendkívüli jelentőségű már akkor is, amikor a gyermek még erre nem tud reagálni, vagy pedig csak ártatlan mosollyal viszonozza ezt. A másik legfontosabb személy a családban az apa, aki férfias tekintélyével, munkaszeretetével a gyermek számára példaként szolgál. Közismert, hogy a gyermek a legtöbb időt a családban tölti, ezért önkéntelenül is itt keresi példaképét, akit magatartásával utánozhatna. A leány rendszerint anyját, vagy idősebb leánytestvérét, a fiú többnyire az apját, vagy a bátyját utánozza. A gyermekek általában a család által kitaposott úton haladnak, utánozzák nemcsak a szülők cselekvését és magatartását, hanem gondolkodásmódját is. A SZÜLŐKNEK szinte kötelességük, hogy jó példával járjanak elő. Hiszen a gyermek tőlük sajátítja el a munkaszeretetet (gyermekkorában, hogy rendben tartja játékait, vagy az íróasztalát, port törölget, a nagyobb gyermekek gondoskodnak a virágokról, segítenek a háztartásban stb.), igazmondást, becsületességet, a közösségi szellemet, a társadalmi tulajdon megbecsülését és védelmét, embertársai tiszteletét. Makarenko, az ismert szovjet pedagógus hangsúlyozta, amenynyiben a gyermeket helyesen akarjuk nevelni, elsősorban saját cselekvésünket és viselkedésünket kell ellenőriznünk. A gyermeket büszkeség tölti el, amikor arról beszélhet, hogy apja kitűnő dolgozó, jó szakember, újító vagy feltaláló, vezető egyéniség, s a társadalom szempontjából fontos munkát végez. A családi összhang, a kölcsönös tisztelet és megbecsülés olyan tényezők, melyek elősegítik a megfelelő környezet kialakulását, mely a fiatal egyéniség számára számos jó példát mutathat. A gyermek ezek alapján kialakíthatja a munkához való viszonyát, megtanulhatja embertársai érdekeinek és jogainak tiszteletben tartását stb. Rendkívül fontos a szülőknek a gyermekhez való viszonyulása is. A szülők személyes példamutatásán kívül igen lényeges, hogy a gyermeket a családban megfelelő, pozitív ingerek érjék, melyek önbizalmának a kialakulásához vezetnek, s befolyásolják a képességeiről, ambícióiról, illetve önmagáról kialakított elképzeléseit, mely jövendő munkájának a mozgató ereje. Ha a gyermeket megsértik, megalázzák, kételkednek képességeiben, természetesen, hogy helytelen véleményt alkot önmagáról, kisebbrendűségi érzésben fog szenvedni, és a szülők talán nem is tudatosítják, hogy a gyermeket egész életre megkárosították. Sajnos, de azt kell mondanunk, kevés az olyan család, melyben kedvező és megfelelő környezetet biztosítanának a gyermekneveléshez. Ennek oka, hogy minden hivatás bizonyos fokú szakképzettséget és gyakorlatot igényel, tehát a szülői hivatás is, holott a felnőttek rendszerint minden felkészülés nélkül válnak szülőkké. Ezen kívül nem hagyható figyelmen kívül az sem, társadalmunk lehetővé teszi, hogy az egyének fiatalon házasságot köthessenek és családot alakíthassanak. A fiatalok természetesen nem rendelkeznek kellő tapasztalattal, kevéssé ismerik az emberek közti helyes kapcsolatokat, a családi összhang megteremtésének a feltételeit, és ennek következménye a családi élet feldúltsága. HA A CSALÁDBAN feszült a légkör, alkoholizmus, vagy hűtlenség, esetleg más jellegű problémák viszályokat váltanak ki, a gyermek elveszíti lelki egyensúlyát és konfliktusos helyzetbe kerül, minek következtében megtorpanás állhat be szellemi fejlődésében. Idegessé válik és emiatt az életben számos nehézsége lesz. Hasonló helyzet alakul ki akkor is, ha a gyermek elveszíti akár az anyját, vagy az apját, a szülők elválása, vagy egyikük elhalálozása esetén. Abban az esetben, ha a szülők elválnak, s a gyermek mindkettőjüket egyformán szerette, zűrzavar keletkezik a fejében, nem tudja, kinek az oldalára álljon, elveszíti otthonát, mely eddig biztonságérzetet nyújtott számára, összeomlanak gyermeki ideáljai, a gyermek visszahúzódóvá és zárkózottá válik. A szülők elveszítik a gyermek előtt a tekintélyüket (gyakran azért is, mert előtte kölcsönösen szidalmazzák egymást), mert sok esetben fenyegetéssel, büntetéssel, veréssel akarják őt engedelmességre bírni. Meg kell jegyeznünk, hogy ez ilyen módszerekkel még soha senkinek sem sikerült. A gyermekek nehezen viselik el a szülők tökéletlenségét, szégyelik magukat azok magatartásáért és tetteiért. A pszichológusok valamenynyien egyetértenek abban, hogy azok a személyek az úgynevezett rossz szülők, akik a gyermeküket ésszerűtlenül szeretik, túlságosan engedékenyek, nem tanítják meg őket az akadályok leküzdésére, vagy a túlzottan szigorú és becsvágyó emberek, akik gyermeküktől többet kívánnak, mint amire az képes lenne, vagy azok, akik nem szeretik csemetéjüket, közömbösek iránta, nincs idejük a számára, hanem csak önző céljaiknak és kedvteléseiknek hódolnak. Eleve kedvezőtlen légkör alakul ki az olyan családban, ahol az egyik vagy a másik szülő lelkibeteg, becstelen, uralkodó típusú, agresszív, vagy pszichopata, esetleg egyéb negatív tulajdonságokkal rendelkezik. ABBAN AZ ESETBEN, ha a gyermeket az elvált anya neveli, arra kell törekednie, hogy pótolja számára mindazt, amit a másik fél elvesztése okozott. Tehát kellő szeretetben kell részesítenie gyermekét, jó példával kell előljárnia, mert csak így érhető el, hogy a gyermek az óvodába, vagy az iskolába kerülve kevesebb problémába ütközik, és később a munkahelyén is könnyebben birkózik meg a feladataival. Dr. ĽUDOVÍT REPÄŇ Ô