Új Szó, 1971. április (24. évfolyam, 77-101. szám)

1971-04-22 / 94. szám, csütörtök

Miről ír a világsajtó? MnanDan Nixon április 16-i nyilatko­zatából ismét kiderül, hogy az Egyesült Államok elnöke foly­tatni kívánja a Vietnammal és agresszív, neokolonialista politikáját Indokínával kapcsolatos mutat rá a vietnami lap. Nixon ismét arról beszélt: politikájának egyik célja, hogy a dél-vietnamiak képesek legyenek megvédeni önmagukat. A közlemény azonban jól tudja, kit ért az amerikai elnök „dél­vietnamiakon". Senki mást, mint Thieut, Kyt és Khiemet, azaz a dél-vietnami nép árulóit. A lap a továbbiakban a legsürgősebben megoldandó kérdé­sek között említi meg az amerikaiak kivonását Dél-Vietnam­ból. rámutatva arra a gyors és átütő jellegű változásra, amely a vietnami háború megítélésével kapcsolatosan az amerikai közvéleményben bekövetkezett. Még a legbefolyásosabb repub­likánusok is sürgetik a visszavonulás végső határidejének meg­jelölését — írja a Nhan Dan. Nixon azonban nem vett tudomást az amerikai közvélemény követeléséről, s azt állította, hogy „a fogságban levő amerikai pilóták kiszabadítása érdekében" továbbra is szükség lesz amerikai légierő és amerikai csapatkontingensek dél-vietnami állomásoztatására. Emellett ismét légitámadásokkal fenyegette Észak-Vietnamot. „Nixon álláspontja szöges ellentétben van a VDK kormá­nyának és népének, valamint a DIFK-nek egyedül jogos ál­láspontjával. Binh asszony, a DIFK külügyminisztere nyolc­pontos programjában már rámutatott, hogy amennyiben az amerikai kormány 1971. június 30-ig kivonja csapatait Dél­Vietnamból és minden indokínai országból, a népi felszaba­dító hadsereg nem fogja támadni a visszavonuló csapategysá­geket. és a felek azonnal megkezdhetik a tárgyalásokat. £t Wmh A lap washingtoni tudósító­je írja, hogy az amerikai ve­zetők ugyan tartózkodnak a francia—algériai válság kom­mentálásától, magánmegbeszélések során azonban nem ilyen diszkrétek, s nem titkolják, mennyire csodálkoztak azokon a francia lépéseken, melyekkel Párizs arra kérte az Egyesült Államokat, ne tegyen semmi olyat, ami még jobban fokozhat­ná az algériaiak makacsságát. Amerikai részről megerősítik, hogy több ilyen francia lépés történt, a legutolsót maga Poin­pidou elnök tette, aki három héttel ezelőtt juttatott el ilyen üzenetet Washingtonhoz az Egyesült Államok párizsi nagykö­vete útján. Washingtonban azonban süket fülekre találtak ezek a fran­cia kérések. Hivatalosan azt hangoztatták, a kormány semmit sem tehet, hogy beavatkozzék az algériai állam és az El Paso olajtársaság közötti tárgyalásokba. A tárgyalásokon olyan szerződésről van szó, amely egymilliárd dolláros befektetése­ket irányózna elő, s ebből 600 milliót algériai beruházások részére. A Párizs és Algír közötti válság olyan időpontban robbant ki, amikor az Egyesült Államok különösen nagy gondot fordít az arab világgal való kapcsolatok megjavítására. Ez a tény szerepet játszott, bér Washingtonban hivatalosan tagadják. __ Társadalmi degradáció cim­Trvhll n'í flillfllf in 0' kommentálta a lap azok­" J nak fl lengy e, állapolgároknak helyzetét, akik a Varsó és Bonn között tavaly decemberben létrejött kormánymegállapo­dás alapján az NSZK-ba települtek. Minden jel arra mutat, hogy a lengyelországi áttelepülők egyre több gondot okoznak az NSZK hatóságainak. Erre utal egyebek között a Süddeutsche Zeitung bajorországi jelentése. (Az áttelepülők egynegyedét Bajorországban helyezik el.) Az áttelepülőknek komoly nehézségekkel kell számolniuk új egzisztenciájuk feltételeinek megteremtésében. A Süddeut­sche Zeitung „riasztónak" nevezi a tényt, hogy az utóbbi évek­ben a Lengyelországból Nyugat-Németországba áttelepültek­nek mintegy 70 százaléka nem dolgozhat eredeti szakmájában, átképzésük pedig általában társadalmi degradációt jelent. Az áttelepülők számára az NSZK hatóságai nem tudnak megfele­lő körülményeket biztosítani, nem tudják megakadályozni tár­sadalmi degradációjukat. ALOIS INDRA BESZÉDE (Folytatás az 1. oldalról) A 26 esztendő alatt, amely hazánknak a dicső szovjet had­sereg által történt felszabadítá­sa óta telt el, népünk összeha­sonlíthatatlanul nagyobb ered­ményekre volt képes, mint a burzsoázia évszázadok alatt. Az ipari termelés csaknem a hét­szeresére növekedett, és csupán Szlovákia ipara ma többet ter­mel, mint a háború előtt az egész csehszlovák köztársaság ipara. A nemzeti jövedelem 350 százalékkal gyarapodott. Siker­rel megvalósítottuk a mezőgaz­daság szocialista átalakítását. Szemmel látható a kultúra és az általános műveltség fejlődése Ma, tizenötször annyi főiskolát végzett ember és tudományos dolgozó van nálunk, mint a há­ború előtt. Az életszínvonal, a társadalmi és az egyéni fo­gyasztás tekintetében a Cseh­szlovák Szocialista Köztársaság a világ legelső országai közé tartozik. Ezt népünk szorgalmá­nak, a szocialista közösség or­szágaival való együttmüködé sünknek és főként a Szovjet unió felbecsülhetetlen segítsé­gének köszönhetjük. Amint tudják, azonban a szo cialista fejlődés útja nálunk sem volt nehézségektői mentes. A társadalom tényleges helyze­tének irreális értékelése, az egyes fejlődési szakaszok szub­jektív átugrása, az osztályszem pontok elködösítése és az ideo­lógiai nemtörődömség, lehetővé tette a jobboldali revizionizmus és az opportunizmus felsorako­zását. 1968-ban ellenforradalom fenyegette Csehszlovákiában a nép szocialista vívmányait, a szocialista közösség országai­nak érdekeit és a világbékét. Ezeket az ellenforradalmi szán­dékokat a szovjet csapatok be­jövetele hiúsította meg. Husák elvtárs, a CSKP KB első titkára a csehszlovák kommunisták és az összes szocialista hazafi szívéből szólott, amikor az SZKP XXIV. kongresszusán megköszönte a Szovjetuniónak és a többi szövetségesnek a testvéri internacionalista segít séget. Ez a köszönet a Bolgár Kommunista Pártot és a bolgár népet is illeti. Csehszlovákia esetében újból bebizonyosodott: szükséges, hogy a szocializmus védelme valamennyi szocialista ország közös ügye legyen. De bebizonyosodott az is, hogy a szocializmus belső és külső el­lenségeinek valamennyi kísérle­te csődre van ítélve. Á szuvere­nitás is osztályfogalom szá­munkra — a szocializmus nél küli szuverenitás, a burzsoá rend felújításával összefüggő szuverenitás számunkra teljes mértékben ellenforradalmi. A szövetségesek 1968-ban nyújtott segítsége a csehszlovák szocia­lista állam szuverenitásának ol talmazása volt. Pártunk Központi Bizottsága két évvel ezelőtt Husák elvtárs nak első titkárrá megválasztá­sával megteremtette az előfel­tételeket ahhoz, hogy visszatér­jünk a marxizmus—leninizmus útjára. Aránylag rövid idő alatt sikerült felújítanunk a szocia­lizmus alapvető értékeit, leküz­döttük a válsághelyzetet, Cseh­szlovákia dolgozói ismét vissza­nyerték a szükséges létbizton­ságukat. Jó eredményeket ér­tünk el a népgazdaságban az el­múlt évben és az idei év első negyedében, kidolgoztuk az 5. ötéves terv irányelveinek reális tervét. Csehszlovákia dolgozói a CSKP megalapításának 50. év­fordulóját és a párt XIV. kong­resszusát számtalan szocialista kötelezettségvállalással üdvöz­lik. Az alapszervezetek évzáró taggyűlései, a járási és kerületi pártkonferenciák megerősítet­ték, hogy a CSKP felújította politikai, ideológiai és akció­egységét. Egész pártunk egysé­gesen támogatja és valóra vált­ja a Husák elvtárs vezette Köz­ponti Bizottság politikáját. A legfontosabbnak azt tartjuk, hogy felújítottuk és megszilár­dítottuk szövetségünket és test­véri együttműködésünket a szo­cialista országokkal, különös­képpen a Szovjetunióval. A CSSZK ismét a szocialista kö­zösség szilárd láncszeme, a CSKP újból a nemzetközt kom­munista mozgalom megbízható osztaga. Néhány nap múlva lesz egy éve annak, hogy új szövet­ségi szerződést kötöttünk fel­szabadítónkkal, szövetségesünk­kel, biztonságunk szavatolójá val, a Szovjetunióval. Hazánk­ban újból és még sürgetőbben, mint azelőtt, érvényes Klement Gottwald Jelszava:. „Örök idők­re a Szovjetunióval és soha másként!" Egész pártunk és né­pünk többsége helyesli Husák elvtárs nézetét, miszerint az, aki a Szovjetunió ellensége, a cseh és a szlovák nemzet ellen­sége is. A CSKP-t a XIV. kongresszus előkészületei során az SZKP XXIV. kongresszusának tanács­kozása és eredményéi ihletik. A szovjet kommunisták kong­resszusa lenini módon elemez­te a nemzetközi helyzetet, le­leplezte az imperializmus ag­resszív szándékait, egyben gyen­ge pontjait is, és a szocialista világ, valamint a nemzetközi haladó mozgalom növekvő ere­jét bizonyította. A Szovjetunió újból konkrét javaslatokat ter­jesztett elő a nemzetközi fe­szültség enyhítésére és a népek békés egymás mellett élésére. Mi, csehszlovákiai kommunisták teljes mértékben egyetértünk és támogatjuk a szovjet állásfogla­lást valamennyi nemzetközi kérdésben. Vonatkozik ez a vietnami nép támogatására, az arab népek azon törekvésének támogatására, hogy elérjék a közép- és a közel-keleti válság igazságos megoldását. És vo­natkozik az európai biztonsági értekezlet összehívása érdeké­ben kifejtett közös erőfeszíté­sünkre. Nem érthetünk egyet azzal, hogy a Kínai KP vezető­sége egységbontó politikájával az imperialisták malmára hajtja a vizet. Tudományos programszerű ­ség, a jövőbelátás jellemezte Brezsnyev elvtárs beszédét és az SZKP XXIV. kongresszusá­nak egész tárgyalását. A szov­jet kommunisták példaképül szolgálnak nekünk abban, hogy kongresszusukon milyen gond­dal foglalkoztak a tudomány és a technika fejlesztésével, a szo­cialista demokrácia további el­mélyítésével, a szovjet polgárok életének szüntelen javításával. Úgy mint eddig is, a 9. szovjet ötéves terv eredményei az egész szocialista világot és a nemzetközi kommunista mozgal­mat erősítik majd. Elvtársaki A csehszlovákiai kommunis­ták tisztelettel emlékeznek meg a bolgár nép nagy fia, Georgi Dimitrov és a CSKP szoros ben­sőséges kapcsolatáról, Dimitrov elvtárs testvéri együttműködé­séről Klement Gottwald elvtárs­sal. Tisztelettel és szeretettel emlékezik népünk Todor Zsiv­kov elvtárs valamennyi látoga­tására. Örömmel töltött el ben­nünket, hogy idén Januárban oly testvéri szeretettel köszön­tötték Bulgáriában a Husák elv­társ vezette párt- és kormány­küldöttségünket. A csehszlovák—bolgár együtt­működés a háború utáni évek­ben sikeresen fejlődik és jó eredményeket hoz. Igyekeztünk lehetőségeinkhez mérten segít­séget nyújtani önöknek a leg­különfélébb szakaszokon, fő­ként az energetika, a közleke­dés, a gépipar és a kohászat terén. Az önök mezőgazdasági és ipari szállítmányai viszont Csehszlovákiának segítenek. Kötelességünknek tartjuk ezt az együttműködést tovább tökéle­tesíteni és elmélyíteni a KGST többi országa és főként a Szov­jetunió részvételével. Melegen egyetértünk Brezsnyev elvtárs nézetével, aki az SZKP XXIV. kongresszusán állást foglalt a KGST-országok kooperációjának és szakosításának fejlesztése, ezen országok gazdasági integ­rációja mellett". Elvtársak! A CSKP küldöttsége sok si­kert kíván a Bolgár Kommu­nista Párt X. kongresszusának! Erősödjék és viruljon a Bol­gár Népköztársaság, éljen a Bolgár Kommunista Párt! Örökké éljen a csehszlovák és a bolgár nép barátsága! Szilárduljon a szocialista or­szágok egysége és a nemzetkö­zi kommunista mozgalom fel­zárkózottsága! 15. Vang és a Moszkitó csoport négy na­pon át reménykedett, hogy viszontlátják még Tramot és Do-t, a kis anarchistát. Az ötödik napon azonban Fu beszélt a sántával, s elmondta, hogy a vizsgálat­nál véri és húscafatokat találtak a híd roncsain, s ebből megtudták, hogy ket­tőjük közül az egyik biztosan elpusz­tult az akciónál. Ezt a megyőződést erősítette ben­nük az a rövid közlemény, amelyet a „THOL LUAN" — vietnami nyelven meg­jelenő újság, a bábkormány félhivatalos lapja — közölt, s ami szerint ismeret­len tettesek felrobbantották azt az élel­miszerszállító vonatot, amelyet az Egye­sült Államokból érkezett ajándékcso­magokkal megrakva indítottak útjára, hogy a közelgő holdújév alkalmából megajándékozzák az északt tartomá­nyok tskolásgyermekeit. — Hírt összeállítani azt tudnak — mondta dühösen Vang, s lecsapta az újságot, amelyben úgy fejeződött be a hír, hogy a támadók maguk is elpusz tultak az akció során. — Ha nekünk egyszer újságunk lesz, akkor mindezt a mocskos hazugságot megcáfolhatjuk. — Do-t és Tramot már nem támaszt hatja fel semmilyen újság — mondta Rasso, s keresztet vetett magára. A többiek csak nézték Rasso müvele­tét, aztán ki-ki a maga vallásának szo­kásai szerint emlékezett meg két tár suk elvesztéséről. Vang csak most döbbent rá, hogy ez az akcióban mindig egységes csoport mennyire más-más lelkivilágot hordozó emberekből áll. Itt van Rasso, aki elég­gé különcnek számít azzal, hogy kato­likus. Do konfuciánus elveket vallott. Öt magát a buddhizmus nevelte fel, s ha meggyőződését már nem is, de is­meretanyagát, szokásalt ettől a vallás­tól tanulta. Tram a Hoa Hao tagja volt, ezt könnyű volt megjegyezni, mert ő szenvedélyesen vitatkozott igazukról a többiekkel. Minch, a postás a Cao Dai szekta ta­nait vallja magáénak. Suu pedig a ma­ga különcségével a Binh Xuyen tanait követi. — Még szerencse, hogy van felada­tunk más, ezernyi s így nem folytat­hatunk vallást vitákat — fordult Rasso­hoz. — De te, aki félig európai vagy, félig arab, te biztosan tudod, hogy mi­lyen nehéz esztendők várnak ránk a győzelem után is. Ha az emberek gyom­ra egyszer és mindenkorra tele lesz. ha a hegyekbe már csak emlékező séták­ra járnak az emberek, ha a rettegés és a bizonytalanság mindörökre elköltözik földünkről, jönnek helyette új, kis lep rák. A vallási, világnézeti viták. Mert a fegyverek nem fertőznek, csak halált osztanak. Nyílt ellenségeink ezek. A gyilkos kórt az emberek fejében, szí­vében hintették el. Sok millió buddhista áll most mellettünk. Több, mint egymil­lió a Hoa Hao-sok száma. De vannak Cao Dai-sok és Binh Xuyenesek is. Egy­forma magasak vagyunk, mégsem egyen Vők. — A harcot már most meg kell kez­deni a széthúzó vallási nézetek ellen is — mondta Rasso. — Persze, ahhoz nem elég mesterlövésznek lenni, hidakat mozgatni meg. Az emberek agya nehe­zebb a legsúlyosabb pillérnél is. A beszélgetést Suu szakította félbe. A szokásos füstölthal adagot szállította. Ilyenkor hét végén ürítették ki a tele­pen a füstölőket, s néhány füzér jóízű halat mindig „megmentett" társai szá­mára. — Kordé állt meg az udvaron — mondta, amikor leiette szállítmányát. — Az öreg veled akar szót váltani. — Név szerint keresett? — kérdezte Vang. — Ühüm. Azt hiszem, valamelyik nagybácsid az őserdőből. Akkora sza­kálla van, hogy azzal csutakolhatja a lovát esténként. Éjszakára meg takaró­nak is megteszi. — Mit mondtál neki? — Azt, hogy itt nincs semmiféle Vang, de ha van türelme várakozzon, mert bemegyek és megkérdezem tőle, hogy akar-e ősemberrel találkozni — vihogott Suu. — Akkor most sétálj ki hozzá, s kí­sérd be. Minh kerülje meg a házat, i ellenőrizze a kordét. Hatan fentről biz­tosítanak. Soha sem lehet tudni, hogy milyen ürüggyel akarnak szimatot kapni a kopók — mondta Vang, s a töb­biek eltűntek, hogy teljesítsék a paran­csot. Csak Rasso és Vang maradt a szo­bában. Van hátát a falnak vetve várt. Rasso most nézte meg talán életében először tüzetesen ezt az embert. Picinek talál­ta. Túlságosan picinek, s szokatlanul száraznak a bőrét. Ahogy most látta, el sem tudta képzelni, hogy honnan jön ebből az emberből az a határozottság, az a magabiztosság, amivel és ahogyan irányítja ezt a talán még ezer főnél is többet számláló csapatot. — Kisebb vagy, mint Napóleon volt — mondta Rasso. Vang kifejezéste­len arccal nézet rá. Rasso megérezte, hogy Vangnak fogalma sincs arról, hogy ki volt Napóleon, s miért méri most össze őket. — Miért mondtad ezt? — kérdezte Vang. — Magam sem tudom — mondta Ras­so. — Tudod, Napóleon alacsony és mégis nagy ember volt. Nagyon nagy ember. A franciák legnagyobbja. Amed­dig győzött. Aztán átlépett felette az idő. — Az idő mindenkit átlép, ha föléje akar nőni az ember. Csak néhány kivé­tel van a történelemben ... — mondta Vang. — jönnek — nézett Rasso az ajtóra, s félbemaradt a beszélgetés. {Folytatjuk) 1971. IV. 22.

Next

/
Oldalképek
Tartalom