Új Szó, 1971. április (24. évfolyam, 77-101. szám)

1971-04-11 / 14. szám, Vasárnapi Új Szó

A FEJLŐDÉS ÚTJÁN Nagyfödémes (VeTké Űfany) köz­ség határa északon a Fekete-víz, dé­len a Kis-Duna. A krónika szerint már 750 évvel ezelőtt is ismert volt ez település. Ma a galántai járás egyik legnagyobb községe. Lakosainak száma 3B09. A felszabadulás óta a községben 625 új ház épült, illetve épült át. Az, akí a felszabadulás előtt járt a község­ben, ma nehezen ismerne rá. Ez a nagyközség járási hírnévre azonban csak 1965-ben tett szert, ami­kor elnyerték a felszabadulás 20. év­fordulója megtisztelő címet. Igaz, hogy azelőtt is gyakran emlegették, de csupán azért, mert az 1965-ben o « a! a 3 a. megkezdett művelődési ház tl évig épült. S ez pedig inkább elmaraszta­lást, mint dicséretet érdemelt. — A legutóbbi választások után fogtunk hozzá igazában községünk csinosításához — mondja Pavel Kér­dő, a hnb elnöke. — A régi hnb épü­lete előtti teret parkosítottuk. Sokan azt állították, hogy a kecske és a liba lelegeli a virágokat. Nem hallgattunk „jóakaróinkra", s nekünk lett iga­zunk. A kecskék és a libák — köszö­net a lakosok megértésének — nem tették tönkre első parkunkat. Még ebben az évben kerítést és jár­dát is készítettek. Ezt követően min­den évben három kilométernyit. Ma már a község minden utcájának egyik oldalán járda húzódik, sőt némelyik­nek mindkét oldalán is. A község jár­dahálózata ma már 13 km-t tesz ki. — Amikor a művelődési otthon építése — amelyet az állami gazdaság és a Szakszervezetek Központi Taná­csa finanszírozott — a befejezéséhez közeledett, elhatároztuk, hogy beépít­jük a teret, vagy ahogyan akkor hív­ták, a homoksivatagot — mondja Lo­vász Ferenc, a hnb titkára. — A téren levő korszerű kávéház szomszédságá­ban épült fel a szövetkezet székháza és klubja. A művelődési otthon másik oldalán levő épület földszintjén a pos­ta, emeletén a hnb kapott helyet. A szép és takaros rész a Béke tér nevet kapta. Bár a községben nincs folyó — pár * . - ,-. , M m IMII I IIIMH MHIll•» IIIII évtizeddel ezelőtt még volt —, 1967­ben hozzáfogtak egy szabadtéri fürdő építéséhez, amely rövidesen elkészül. Csupán a gépi berendezést kell be­szerelni, amely a megfelelő hőmérsék­letű kútvizet a medencébe juttatja. Egyébként itt lesz a sporttelep ls. Ta­valy elkészült a halottasház, és a templomkertet is rendbe tették. A ha­zánk felszabadulása 25. évfordulója tiszteletére indított verseny keretében a galántai járásban az első helyen vé­geztek, ami bizony 100 000 koronás pénzjutalommal is jár. — Az elért eredmények a község összes lakosainak az érdeme —, mondja az elnök. — összesen 252 839 brigádórát áldoztak rá, amellyel 4 millió 449 148 korona ér­téket hoztak létre. Elkészült 4609 négyzetméternyi járda és gyermekját­szótér, 1990 négyzetméternyi új park, emlékmű stb. Legaktívabbak a Lenin utca lakói, Winkler Ernő nyugdíjas és Takács József képviselő voltak. A falunézés során lépten-nyomon ta­lálkozni lehetett az utóbbi évek alko­tásaival. Mintegy 350 folyóméteren virágsáv szegélyezi az utat. A parkok­ban, illetve rózsaligetekben több mint 2500 rózsabokor virít. Az autóbusz­megállóhely szomszédságában készen áH egy több emeletes ház, amelynek földszintjén üzlethelyiségek lesznek, a másik pedig épülőfélben van. — Az Állami Talajjavító igazgató­ság telket keresett, hogy a szivattyú­telep dolgozói részére lakásokat épít­hessen — mondja Kerdo elvtárs. — Készséggel tettünk eleget kérésük­nek, biztosítottuk az építkezéshez szükséges telket, és ugyanakkor a Jed­nota járási vezetőségével megegyez­ve, a lakóházakkal együtt üzlethelyi­ségeket is építenek. A tejcsarnokot és a cukrászdát hamarosan átadják ren­deltetésének, a cipő- és a textilüzlet megnyitására pedig jövőre kerül sor. Ez igen sokat segít rajtunk, bár az üzlethálózat kérdése ezzel még nem oldódott meg. A legtöbb gondot azonban az iskola és az egészségügyi központ kérdése okozza a nagyfödémesieknek. A ko­rábban épült iskola ma már kicsi. Há­rom olyan épületben is kénytelenek tanítani, amelyek nem felelnek meg a követelményeknek. Ha viszont eze­ket az épületeket nem használnák, akkor három műszakban kellene ta­nítani. A másik gond, hogy a község­nek és az ide tartozó településeknek (4500 lakosról van szó) csak egy körzeti és egy fogorvosa van. Mind az új iskola, mind pedig az egészség­ügyi központ építésére nagy szükség volna. Ez járási szinten többször szó­ba is került, de építésükre, sajnos, a mai napig nem került sor. — Ha a fürdő építését befejeztük, mondja az elnök — a „Z" akció kere­tében óvoda építését szeretnénk meg­kezdeni, mivel erre is igen nagy szük­ségünk van. Építőanyagot saját forrá­sainkból biztosítunk. A Nagyfödémesi Hnb mellett műkö­dő helyi ipari létesítmények és a két téglagyár tavaly 300 000 koronát utalt át a hnb-nek. Az idén még jobb ered­ményt, nagyobb bevételt akarnak el­érni. Talán ennek köszönhető az is, hogy hamarosan egy kis állatkert lé­tesítésére is sor kerül. Jegesmedve, oroszlán nem lesz benne, csupán azok az állatok, amelyek a község határá­ban megtalálhatók. — r A párt megalakításának 50. év­fordulója és a közelgő kongresszusa tiszteletére lakosaink 66 000 brigád­óra ledolgozására tettek ígéretet, amellyel 1 021 500 korona értékű mun­kát végeznek — mondja Lovász elv­társ. A járdák építése mellett az utak ja­vítása elmaradt. Nem a véletlen műve ez. Jövőre a gázvezeték hálózat, ké­sőbb pedig a vízvezeték és a szenny­csatorna építésével számolnak. Az utak portalanítása tehát dupla költ­ségbe kerülhetne — ezt pedig nem akarják. így most csak homokot szór­nak rá, hogy ae legyen sártenger. Nagyfödémes fejlődéséhez hozzátar­tozik az is, hogy 422 házban van víz­vezeték, 412-ben fürdőszoba, 662-ben televízió ős 90 családnak van személy­gépkocsija. Míg a község 1961-ig egyetlen főiskolát végzett emberrel sem dicsekedhetett, addig az utóbbi Ui évben már 10-zel. — Az elmúlt 5—6 évben elért ered­ményeik lehet, hogy nagyobbak, mint amennyit elmondottunk, megmutat­tunk — mondja Kerdo elvtárs. — Min­den apró-cseprő dolgot nem tartunk számon. Amit elértünk, azt a lakosság szorgalmának, a képviselők aktivitá­sának köszönhetjük. A jövőt illetően is elmondhatom, hogy nem pihenünk babérjainkon. Mindnyájunk igyekeze­te továbbra is az lesz, hogy községünk még szebb legyen. A faluszépítés terén az eredmények lehet, hogy még nagyobbak is lenné­nek, ha 1086-ban nem járnának napon­ta idegenbe munka után. Egy kisebb üzem létesítése a községben sokat se­gítene rajtuk, mivel azonban sem fo­lyóvizük, sem vasútjuk, sem pedig fö­lösleges épületük nincs, ipartelepí­tésre egy üzem sem szánja el magát. Pedig ez a csaknem 4000 lakosú nagy­község igazán megérdemelné, hogy többet törődjenek vele. NEMETH JÁNOS Az elnök elmondotta, hogy az üzem­ben magyar és szlovák nemzetiségű alkalmazottak dolgoznak, de a legkis­sebb nézeteltérés sem fordul elő köz­tük. A legnagyobb megértéssel dol­goznak és a feladatok teljesítésére törekednek. Az üzem dolgozói pár­tunk megalapítása 50. évfordulója tiszteletére az idei jubileumi évben értékes kötelezettségvállalásokat tet­tek: A munka és lakókörnyezet meg­javítása érdekében 150 000 korona ér­tékű munkát végeznek el. A bevételi tervet 1200 000 korona ériékben, az export feladatokat pedig 700 000 koro­nával túlteljesítik. — Arra törekszünk — mondja az elnök —, hogy a vállalt kötelezettsé­geket maradéktalanul teljesítsük, il­letve túlteljesítsük, és méltóképpen ünnepelhessük meg pártunk megala­kulásának 50. évfordulóját. KOVÁCS JÓZSEF KORSZERŰSÍTETT IZEM Két évvel ezelőtt költözött mudern berendezésű, új helyiségbe az érsek­újvári (Nové Zámky) Pletatex kötő­dé. amely férfi-, női és gyermek fel­sőruhákat, szőnyegeket, halász- és sporthálákat, valamint különféle mű­anyagtárgyakat készít. Ondrusek János, a szövetkezet el­nöke a kétéves évforduló alkalmából a következőket mondotta. — Az üzemet húsz évvel ezelőtt alapították. Korábban tizenöt külön­böző helyen működött. Sok nehézsé­get okozott a gépi berendezések be­szerzése és a villanyárammal valú ellátás. Jelenleg a — komáromi (Ko­márno) és a gútai (Kolárovo) üzem­részlegen kívül, ahol 70 személy dol­gozik —, új, korszerű üzembe egye­sítették a szétszórt részlegeket. Ösz­szesen 410 alkalmazottunk van, en­nek 85 százaléka nő. Valamennyien két műszakban dolgoznak. Az üzem a múlt hónap 20-án tartot­ta évzáró gyűlését, melyen értékel­ték az elmúlt év gazdasági eredmé­nyeit. Az elnöki beszámolóból meg­tudjuk. hogy az üzem tervét 100,1 szá­zalékra teljesítétte. Ha az eredmé­nyeket összehasonlítjuk az 1969-es évivel, megállapíthatjuk, hogy 124,5 százalékkal emelkedett a termelés. 1971-ben már eddig 102,4 százalékra teljesítik az árutermelési tervet. A tagság 113 000 korona kiegészítő ju­talmai kap, és 314 000 koronával ré­szesedik a béralapból. A két részből a tagok egyhavi fizetésnek megfelelő jutalmat kapnak. Ez a múlt évben 1435 korona volt, s az idén esc a dol­gozok átlagkeresete előreláthatólag 40 koronával emelkedik. Az üzem alkalmazottjai teljesen au­tomatizált, nagyteljesítményű hazai és nyugatnémet gépekkel dolgoznak. A berendezéseket nők kezelik. Az üzem Magyarországra és Len­gyelországba exportál. A megrendelők elégedettek a minőséggel, ugyanis eddig még nein érkezett panasz tő­lük. Az üzemnek nehézséget okoz a festésnél alkalmazott szintetikus anyagok előállítása, így a magyaror­szági mosonmagyaróvári üzemmel kooperál. Már dolgoznak egy előké­szítő üzemegység tervén. NAGY, OE MEGOLDHATÓ FELADATOK Terebesen (Trebišov) a járá­si szervek megvitatták az új ötéves tervvei kapcsolatos fel­adatokat. A múlt évben jó eredményeket értek el a gaz­daságfejlesztés terén. Nagy­mértékben javult a munkafe­gyelem, és rendet teremtettek a bérezésben is. Mindezek ellenére az ipari és a mezőgazdasági dolgozók­nak nem sikerült teljesíteniük a tervet, aminek oka elsősorban a munkaerőhiány. A dolgozók száma az elmúlt év.ben 1969-hez viszonyítva ugyan 750-el emel­kedett, de a 41 279 dolgozó még mindig kevés. A mezőgazdaságban a foko­zottabb gépesítés következtében csökken az állandó dolgozók száma. Jelenleg a járás mező­gazdasági üzemeiben 8700 ál­landó alkalmazott dolgozik. Egyrészt munkaerőhiány mu­tatkozik, ugyanakkor több mint 5800 ember más járásban dol­gozik, pedig Terebesen és kör­nyékén is találhatnának mun kát- A nők foglalkoztatottságá­ról készített statisztika sem nyújt hízelgő képet. A lakásépítés elsősorban Nagykapos (Veiké Kapušany) környékére összpontosul, ahol az üzemi lakásépítés keretén belül 114 lakásegységet kezdtek meg. Tiszacsernyőn (Čierná nad Tisou) az átrakodóállomás bő­vítése következtében 100, Tere­besen 54, Gálszécsen pedig (•Sečovce) 60 lakás épül. A tervnek megfelelően 98 lakást adtak át rendeltetésének. Ez év első negyedévében Nogykaposon és Tőketerebesen előregyártott elemekből készü­lő új lakásegységeket adnak át. Emellett nagy ütemben fo­lyik a magánlakások építése is. 1070-ben a tervezett 370 ma­gánlakás helyett 674-et kezdtek építem és 568 lakásba költöz­tek be a tulajdonosok. Előtérbe került az iskolák és óvodák kérdése is. Az elmúlt esztendőben 2 osztályos AKI-t adtak át Körtvélyesen (Hru­šovj, és Bodzásújlakon (Novo­sad), valamint egyosztályos, tel­jesen felszerelt óvodákat Bacs­kában (BaCka) és Szirényben (Svinice). A lakosságnak nyújtott szol­gáltatások terén szép eredmé­nyeket értek el a terebesi já­rásban. Rövid Időn belül átad­ják a szolgáltatások házát Gál­szécsen és Királyhelmecen (Krá­ľovský Chlmec), több helyi nemzeti bizottság pedig kisüze­meket létesít. Az 1970-ben elért eredtné nyek a terebesi járás dolgozó­it az ötödik ötéves terv felada­tainak teljesítésére serkentik. Az ipari termelés terén — a múlt évhez viszonyítva — Jelen­tősen emelkednek a feladatok. A nagyarányú fejlődést főleg a vajáni (Vojany) II. hőerőmű üzembehelyezése, a Terebesi Élelmiszeripari Kombinát és a Gálszécsi Gépgyár mozdítja elő. A termelőerők összpontosításá­ra Tiszacsernyőn és Vaján kör­nyékén keriil sor. Ez helyes, mivel a II. hőerőmű átadásával ogyütt tervbe vették egy olaj­feldolgozó üzem építését is, amely elsősorban a hőerőmű számára biztosít folyékony tü­zelőanyagot. Az olajfeldolgozó — mely számára a nyersanya­got a Szovjetunióból kapjuk — építését már az idén megkez­dik. A hőerőmű tüzelőanyagá­ból keletkező hulladékot ls fel­használják. 1972-ben megkezdik egy formázórészleg építését. Vaján környékén a járási szervek a hőerőmű igazgatósá­gával együtt munkaalkalmat biztosítanak a nők számára. Ci­pőgyár létesítését szervezik, s az ötéves terv folyamán meg­kezdik egv új bútorgyár épí­tését. A város környékén több íz­ben végeztek geológiai fúráso­kat, melyek igazolták azt a feltevést, hogy ezen a vidéken nagy mennyiségben található * olyan nyersanyag. amelyből habbetont lehet készíteni. HOROSZ ÁRPAD

Next

/
Oldalképek
Tartalom