Új Szó, 1971. március (24. évfolyam, 50-76. szám)

1971-03-07 / 9. szám, Vasárnapi Új Szó,

A pártban közben országszerte egyre nagyobb rések, ellentétek támadtak a jobb és balszárny között. Szeptember végén, a prágai kongresszuson nyílt vitán tárgyalták meg ezeket az égető problémákat. A döntés úgy szólt, hogy a párt csatlakozik a III. Internacionáléhoz. E célból hat hónapon belül küldöttség utazik Moszkvába, ahol majd megbeszélik a további teendőket. Néhány nap múlva a baloldali parlamenti képviselők felhívást bocsátottak ki, amelyben kijelentették, hogy azonosítják magukat a kongresszus döntésével. Földessy Gyula természetesen nem volt a képviselők között. Az 1921-es új esztendő a komáromi pártszervezetben azzal kezdődött, hogy kizárták Földessy képviselőt a pártból. A vezetőség ugyanis kérdőre vonta őt, miért nem azonosítja magát a parlament baloldali képviselőinek a nézetével, miért nem mutatkozik a klubjukban. Erre Földessy azt válaszolta, hogy sem a bal, sem a jobboldalhoz nem akar tartozni, mert ő egy független szocialista pártot akar alakítani. Steiner Gábort e szemérmetlen kijelentésre oly harag és undor fogta el, hogy megvetéssel és maró gúnnyal azt válaszolta neki: nyilván olyan szocialista pártra gondol a képviselő, amely teljesen független Marx és Engels tanaitól is. Földessy többé nem juthatott szóhoz, olyan viharos zaj, nevetés követte ezt a kijelentést. Utána lezajlott a szavazás, és Földessyt a tagság szavazatának túlnyomó többségével kizárták a pártból. A január végén megtartott megyei konferencián, amelyen 65 helyi pártszervezet küldötte vett részt, a nemrégen lezajlott lubochňai kongresszus szelleme érvényesült. A küldöttek úgy döntöttek, hogy csatlakoznak a III. Internacionáléhoz, és az új 11-tagú megyei pártvezetőségbe harcos, megbízható tagokat választottak be. Köztük' volt Steiner Gábor és Mező István. Az új vezetőség tagjainak megválasztásáról külön-külön szavaztak. A megyei konferencia megerősítette a komáromi helyi szervezet döntését, Földessy kizárását, és kimondta, hogy nem tekinti többé képviselőjének. A vitán Steiner Gábor szigorúan bírálta a komáromi Munkáslap enyhe irányzatát. Követelte, hogy a lapot az Internacionálé 21 pontja szellemében szerkesszék. Dénes Emil, a lap főszerkesztője a nehézségekre, a cenzúrára hivatkozott, Steiner azonban kitartott követelése mellett. A megyei konferencia komoly állomást jelentett Steiner Gábor életében. Nevére, harcos meg nem alkuvó magatartására a párt központi vezetősége is felfigyelt. Dénes Emilnek rövidesen távoznia kellett a Munkáslap éléről, mint titkárt is felfüggesztették, akárcsak Hegedűst. Dénes helyett Földes Sándor költő lett a lap főszerkesztője, ugyanakkor titkárnak is kinevezték. A komáromi munkásmozgalom történetében fényes napnak számított 1921. június 12. Ekkor rendezték meg a megyei pártnapot, és noha csak előző nap, szombat este kapták meg erre a népgyűlésre az engedélyt, a környék 120 faluja vett részt ezen a szép ün< nepen. A gyűlést Steiner Gábor nyitotta meg, Nagy Gyula volt a szónok a megye részéről, utána Földes Sándor szólalt fel. Ezen a népgyűlésen a következő határozatot fogadták el. „A Komárom megyei kommunista munkásság nem tartja elegendőnek a kommunista párt olyan formában való megalakítását, amely a kommunista munkásságot anyanyelve, illetve nemzetisége szerint csoportosítja. Követeli az egységes Csehszlovákiai Kommunista Párt megalakítása céljából az egységesítő kongresszus haladéktalan összehívását". A CSKP kerületi pártértekezletének 63 küldötte közt, már Steiner Gábor is ott volt, aki a vitában mind a sajtó, mind a közelgő egységesítő pártkongresszus problémájához hozzászólt. Mondanivalóját fegyelem, a tárgyhoz való hozzáértés jellemezte. Steiner Gábort állandó tudásszomj ösztönözte a tanulásra, a továbbképzésre. Szabad idejében sokat olvasott. Magyar és német könyvek, folyóiratok, napilapok garmada halmozódott fel nála a lakásban. Persze, emiatt ls voltak civakodások otthon, hogy keresetét ilyen fölösleges hol mikra fecsérli, ahelyett, hogy egy rendes ruhát vásárolna magának. Hisz sötét ruhája kopott, fénylik már mindenütt. De ezzel nem sokat törődött, bár külsejére gondot fordított, szeretett mindig tisztán megjelenni az emberek előtt. Nem tartotta azonban fontosnak, hogy kettőnél több öltözete legyen, Inkább könyveket vásárolt. A tudás megbecsülése késztette arra, hogy szerzett Ismereteit társainak átadja, és 1921 végén megszervezze a rendszeres pártiskolát, hogy minél több öntudatos munkást neveljen a munkásmozgalomnak. V. Poijakov: — Holnap egyébként március nyolcadika lesz — mondta a feleségem. — Tudom. Benne van a naptárban — feleltem készségesen. — Es te miként gondolod ezt a jelentős napot figyelembe venni? A naptárban már felezték piros betűkkel. — No és kapok ajándékot? — Valamilyet kapsz. — De én nem akarok „valamilyet". En valami igazi ajándékot akarok kapni. Ej, milyen kicsinyessé is váltak a férfiak. Mit ajándékoznak? Egy pár kapronharisnyát, egy skatulya cukorkát vagy egy üvegecske közepes minőségű parfümöt. — Amire telik nekik — válaszoltam okosan. — Meg még valami olcsó kis virágcsokrot. Bezzeg a régi időkben! Száz szál rózsát, briliáns nyakéket vagy aranykarkötőt ajándékoztak a nőknek a férfiak. Es nem március nyolcadikán, hanem csaknem minden hónapban. Mivel akkoriban a férfiak lovagok voltak. Ma már erről csak a régi könyvekben lehet olvasni... Borzasztó!. A feleségem sóhaftott egy nagyot és kiment a konyhába ebédet főzni. En pedig elgondolkoztam. Valóban, miért is adok én mindig csak olyan szerény ajándékot? Követni fogom a régi idők példáját. A költség nem számít. Kiteszek magamért, mint azok, a régi időkben ... Csakazértis lovag leszek. Az íróasztalom fiókjából kiszedtem az összes megtakarított pénzűnket, kimentem az utcára, taxit fogadtam (ekkora összeg tulajdonosa mégsem utazhat trolibuszon! J és elmentem az áruházba. — Legyen szíves, — mondtam az elárusítónőnek — mutasson nekem valami elbűvölően szép és értékes ékszert. Ár nem számít. Elhatároztam, hogy ha már veszek valamit, hát legyen igazi érték. Valami egészen eredeti. Az elárusítónő csodálkozva és nem rejtett tisztelettel nézett végig• — Parancsoljon — mondta, — ez egy régi karkötő kövecskékkel. Tizennyolcadik század. Róma. Figyelemre méltó munka. Csodálatosan szép darab. Ilyen karkötőhöz ma már alig lehet hozzájutni. — Mibe kerül? — kérdeztem bátortalanul. — Kettőszázharminckét rubel — felelte fürgén a lány. — De biztos, hogy a tizennyolcadik századból való? — kérdeztem. — Abszolút biztos. A tizennyolcadik század első feléből. — Csomagolja be — mondtam. Egy percen belül a karkötő már a zsebemben volt. Maradt tizennyolc rubelem és hetven kopejka. Most már csak autóbusszal mentem. Útközben betértem egy virágüzletbe és az egész megmaradt pénzért tíz szál rózsát vettem. Ezután már csak gyalog mentem haza. A feleségem nem volt odahaza. A rózsákat vázába tettem és elrejtettem a szekrény mögé. A karkötőt bezártam az íróasztalom fiókjába. Március nyolcadikán reggel, mikor az asszony még az ágyban volt, gyöngéd csókkal ébresztettem őt fel és így szóltam: — fó reggelt, drágám! Köszöntelek a Nemzetközi Nőnapon. Es eléje tettem a rózsákat. — Óh, mennyi rózsa! — mondta ő. Es milyen csodaszépek. Megbolondultál, hogy ennyi pénzt elköltöttél? — Ez még semmi —, mondtam én. íme a fő ajándékom! Es elővettem a kis tokot a karkötővel. Feleségem kinyitotta a dobozkát és kővé dermedt. A karkötő kövecskéi sziporkáztak. —• Milyen gyönyörű! — kiáltott fel. — A tizennyolcadik század első fele — mondtam én. Róma. A patríciusok ajándékoztak ilyen karkötőket szívük hölgyének. Azok hordtak ilyeneket a csuklóikon és a bokájukon. Unikátum. Kettőszázharminckét rubel, egy kopejkával sem kevesebb. — Mennyi? — kiáltott fel a feleségem. — Kettő százharminckettő, kettőszázharminckettő — mondtam én. — Es hol vetted rá a pénzt? — Az íróasztalban. Azt, ami a megélhetésre meg a TV-készülékre volt félretéve. Kétszázharminckettő a karkötő és tizennyolc rubel a rózsa. — Es mennyi maradt? — Micsoda? — Pénz. Mennyi pénz maradt? — Semennyi. En mind elköltöttem. Ha már veszek valamit, hát vegyek. A lovag legyen lovagi — Es miből fogunk élni? — Ezen én nem gondolkoztam — mondtam. En csak igazi ajándékot akartam neked venni. Ezentúl ezt így fogom tenni minden március nyolcadikán. — Te teljesen megbolondultál? Van neked eszed? Nekem a családot kell etetnem, harminchárom rubellel tartozom a varrónőnek a ruháért, a lányunknak táskát kell vennem ... Honnan vegyem rá a pénzt? — De hát ma március nyolcadika van — mondtam csendesen. — Vettél volna egy vázát virágban, mit is beszélek, virágot vázában ... Te bolond! Más szót nem is tudok mondani. Persze tudott volna, de nem ts akart. Másnap reggelig nem szólt hozzám. Reggel kettesben visszavittük a karkötőt a bizományi áruházba. Húsz rubelt veszítettünk rajta. Nem baj. Túléljük. De lovag már nem vagyok ... Fordította: SÄGI TÓTH TIBOR TŰTHPAL GYULA FELVÉTELE