Új Szó, 1971. március (24. évfolyam, 50-76. szám)

1971-03-28 / 12. szám, Vasárnapi Új Szó

VILÁGÍTÓ SÉTABOT Brüsszelben ebben az évben is megrendezték a „Találmányok Nemzetközi Szalonja" elnevezésű kiállítást, de a küljöldi sajtó véleménye szerint a rendezvény 20. évfolyama még nagyobb csalódást okozott, mint az előző évi. Egy cherbourgi ezüstműves például olyan különleges szerke­zetet barkácsolt, ami a gyengébb nem kissé korpulensebb tag­jai számára megkönnyíti az öltözködést, különösen a selyemha­risnya felhúzását. A találmány lényegéről a tudósítók nem szá­molnak be. Huszonhét országból 1200 találmányt küldtek be a kiállításra, de ezek nagyobb része már régóta ismert szerkezetek, gépek — sőt, iparilag sorozatgyártásban előállított cikkek kezdetleges vál­tozatai. „Eredeti és praktikus" találmányként csak a „világító séta­botoť' emlegetik. A feltaláló Helmut Tkatz 59 éves nyugat-berli­ni polgár. Egyébként a világító sétabot a gyalogosok számára készült. Szerkezete elemre működik és állítólag nemcsak akkor jelent segítséget, amikor vaksötétben kell a kapukulcsot a zárba illesz­teni, hanem megvilágítja a sötét lépcsőházakat, megkönnyíti a tájékozódást a sötét utcákon, s emellett „elegáns és divatos" vi­sel e • íi ieltaláló három évig dolgozott rajtal (Véleményünk sze­rint nem nagyon szorgalmasan barkácsol!) Egy belga falu nyugalmazott lelkésze viszont elmés szerke­zettel könnyíti meg, hogy embertársai minél gyorsabban és könnyebben menekülhessenek ki egy égő házból. A szerkezet a drótkötél, amire egy kosarat erősített. Tűz esetén a drótkö­tél egyik végét az égő ház valamelyik ablakpárkányához, má­sik végét pedig a szemközt lévő ház alacsonyabb szintjén lévő ablakhoz erősítik, és a veszélyeztetett emberek, egymást követ­ve, beülnek a kosárba, és mint a libegőn, átlibegnek a szomszéd házba. A többiek a lángok között várakoznak, amíg a soros utas szerencsésen megérkezik, majd visszahúzzák a kosarat és in­dulhat a következő. Igazán egyszerű módszer — nem?! A bratislavai 1. DIMITROV VEGYIPARI MŰVEK újonnan épült üzemében 17 éven felüli férfiakat és nőket al­kalmaz polipropilén gyártásához. Az üzem a legújabb műszaki elgondolások alapján épült, jó a munkakörnyezet, az ártalmas kigőzölgések nem veszélyeztetik a dolgozók egészségét Hajadonok és nőtlenek számára elszállásolást és étkezést biztosítunk. Bővebb felvilágositást a személyzeti osztály nyújt. Telefon: 177, 24-76 és 20-41-es mellékállomás. GF-7Í FELVESZÜNK: Az érdeklődők az alábbi címen jelentkezzenek: DOPRAVOSTROJ, Vývojový závod v Bratislave, Dukelská č. 36. ŰF-364 A Dunaszerdahelyi (Dun. Streda) Termény­felvásárló és Ellátó üzem azonnali belépés­sel felvesz: somorjai (Šamorín) részlegére raktárosokat, légi (Lehnice) részlegére raktárosokat, továbbá villanyszerelőket, technikusokat, akik mezőgazdasági technikumot vagy elektrotechnikai ipariskolát végeztek, silómestereket (lakatosokat). Jelentkezni Dunaszerdahelyen, az üzem igazgatóságán lehet. APRÓHIRDETÉS lakatosokat R 5— R 8 esztergályosokat . . . R 6— R 7 hegesztőket R 6-R 7 szerszámköszörüsöket . . R 6— R 7 továbbá egy segédmunkást. ADÁSVÉTEL • Felsőszeliben (Horné Saliby) szép helyen fekvő családi ház eladó, szoba, konyha, spejz, gaz­dasági épületek és kert. Ára 28 000 korona. Szakái Géza, Fel­sőszeli, 142. 0-426 • 3 szobás családi ház kerttel Bratislavában eladó. Jelige: La­kó. 0-428 • Veszek 2, esetleg 3 szobás" családi vagy szövetkezeti la­kást Bratislavában. Jelige: Kész­pénzért. 0-409 • Vöröskatonák jelentkezését kérem, akiket 1919-ben a hatá­ron elfogtak és Losoncon elzár­tak. Mészáros, Levice, Káka 22. 0-390 HIRDESSEN ÖN IS Az ÚJ SZÓ-ban KÖSZÖNTŐ • Tallósra S z U 11 ő Károlynak 70. születésnepja alkalmából szívből gratulálnak felesége, lánya, két fia, menye, veje és három unokája Ű-410 • Drága édesanyánknak, Bothó Máriának Búčba 60. születés­napja alkalmából hosszú életet, egészséget kívánnak gyermekei és unokái 0-387 A CORONA a tisztítószerek trónörököse SOKÁIG VÁRTUNK RÁ - ÉS MOST ITT VAN. A Zsírfeldolgozó Ipar Kutatóintézete kísérletezte ki, neves szakemberek el­lenőrizték tulajdonságait. Kiváló hatékonyságú szaponáttartalmú készítmény­nek ismerték el, amely a hasonló külföldi gyártmányokkal legalábbis egyen­rangú. A ČÁSLAVI KOSMOS ÜZEM állítja elő. Minden feltétel megvan ah­hoz, hogy a CORONA mosó- és tisztítószereink között vezető helyet foglaljon el. Ehhez hasonló gyártmány nálunk eddig nem volt kapható. A CORONA ugyanis általános tisztítószer. Majdnem minden, vízzel mosható anyag mosására és tisztítására felhasználható. Felhasználhatjuk edények, bútorok, fürdőkádak, csempék, ablakok, ajtók, tükrök, padlózat, linóleum, műanyagok, sőt autók mosására is. Határozottan sokkal többet ér, mint pia­cunk bármilyen más tisztítószere. A CORONA kellemes illatú, nagy hatékonyságú tisztítószer, öt liter vízre egy, legfeljebb három leveseskanál CORONA-t adunk. Az így elkészített oldatnak már maximális a hatása. Az adagolás a tisztítandó tárgyak szerint történik: edénymosáshoz például elég egy kanálnyi, az autó mosásához három kanál tisztítószer szükséges. A CORONA tartalmához és árához képest csupán fil­léres költségekről lehet szó. A CORONA csomagolása nagyon praktikus: rózsaszínű, fekete nyomatú mű­anyag palackokban kapható. A palackok szilárdak, adagolóbetéttel és csava­ros kupakkal vannak ellátva. 550 gramm tisztítószert tartalmaznak, áruk pedig 11,50 korona. Nagyfogyasztóknak a 10 kg-os bádogdobozokban tárolt CO­RONA-t ajánljuk, melynek ára 120,— korona. Nem fér kétség ahhoz, hogy a CORONA rövid időn belül igen népszerű lesz, mert sokoldalúságával és kitűnő hatásosságával eleget tesz a modern tisztítószerekkel szemben támasztott követelményeknek. A cikk címe semmiképpen sem túlzás. ÜF-358 Az új lakónegyedek, kertek, helységek és munkahelyek környékének tavaszi telepí­téséhez az alább feltüntetett növényfajtáin­kat ajánljuk: • díszfákat • bokrokat és • fenyőféléket Kívánságára elküldjük nemesített új nö­vényfajtáink árjegyzékét. A kiültetendő növények személyesen is át­vehetők. Részletes felvilágosítást üzemünk személy­zeti osztálya nyújt. Telefon: 641-27 és 687-88. ZÁHRADNÍCTVO A REKREAČNÉ SLUŽBY mesta BRATISLAVY ULICA ODBOJÁROV ČÍSLO 9. ÚF-3OT

Next

/
Oldalképek
Tartalom