Új Szó, 1971. március (24. évfolyam, 50-76. szám)

1971-03-26 / 72. szám, péntek

KÖSZÖNTJÜK A PEDAGÓGUSOKAT A tanítókat, a pedagógusokat, a névtelen nevelők megszámlálhatatlan sokaságát köszönti ük, azokat, akik éretlen embe rekből érett egyéneket nevelnek, akik végtelen türelemmel és hivatásszeretettel végzik az egyik legjelelősségteljesebb és legrangosabb munkát: a jövő nemzedék emberré formálását. Feléjük száll ma az ország szeretete, a hála és az elismerés szava, mely a legszebb jutalom az egész évi fáradozásért. Társadalmunk tisztelettel és megbecsüléssel övezi a pedagógusokat, akik a gyermekekben felkeltik a művelődés, a többet tudás vágyát, akik a tudományos világnézetet, a kommunista erkölcsöt és öntudatot oltják fiataljainkba. A társadálom nagyrabecsülésének és hálájának megnyilvánulásaként — az előző évekhez hasonlóan — ma is az „Érdemes tafettó", valamint a „Példás tanító" címmel tüntetik ki országszerte a legjobb tanítókat, nevelőket és iskolaügyi dolgozókat. A kitüntetett pedagógusok közül néhányat mi is bemutatunk olvasóinknak. A HAGYOMÁNY FOLYTATÓJA Boda Pál a felszabadulás után újrainduló košicei magyar tannyelvű gépészeti és elektrotechnikai ipariskola első végezettjeinek egyike. Technikusként került a főiskolára, hogy mérnöki képesítést nyerjen — és mintha valami vonzásnak engedelmeskedne — visszatérjen az ismerős falak közé. Az egykori diák tizenegyedik éve látja el az igazgatóhelyettesi tisztséget. Milyen sikerrel? Erről talán a most szerzett „Példás tanító" kitüntetés is tanúskodik. Sokszor írták már, hogy az „ipari rangos és országos szintet elérő intézmény", szellemében a legjobbak közé sorolható, eredményei a legszigorúbb mércével mérhetők. Boda Pál folytatója a hagyománynak, ápolója a szellemnek. A negyven felé haladó férfi jól látja, miben rejlik az ipari légkörének vonzereje, mi a pozitívum, a követnivaló, de jól látja az esetleges negatívumokat is. Amikor összeültünk, hogy a kis portré kapcsán elbeszélgessünk arról, amiről tulajdonképpen mindig ejt egy-egy szót az ember — az ipariról — egy kicsit feszengtünk. Neki sem, nekem sem ízlett a kérdezz-felelek forma: a mindennapok eseményeihez vagyunk szokva, a mindennapok inunka-hangulata von körül még az ünnepnapokon is. Sok újat nem tudtam meg az interjú-készítés során, mert amit már addig is, önkéntelenül is megfigyeltem Boda Pálon, a kitüntetés kapcsán is elmondható. Precíz és lelkiismeretes, bár sokszor sziszegve temetkezik a papírhalmazba: az igazgatóhelyettesi tisztség adminisztratív Jellegű munkából is áll, és ez sokszor időt és erőt rabol. Mechanikát tanít, számos iskolán kívüli elfoglaltsága is van, többek között a város képviselőinek egyike. Családjára kevés ideje jut. Vadonatúj Skodáján is kevés még a kilométer, mert nincs bővében az időnek. Ha teheti, a sportnak hódol. Mint focistát jól ismerem. Úgy véli, hogy az a bizonyos légkör, amit a kiváló képességű tanári kar és a tradíció eredményez, továbbra is az ipari jellemzője marad. Az új tanerők fiatalok, de van bennük akarat. Az interjú után elbeszélgettem néhány diákkal. Arra voltam kíváncsi, szeretik-e bajszos pedagógusukat? A válasz: egyértelmű igen, és ez nyom a legtöbbet a latban, ez még a kitüntetésnél is értékesebb megbecsülés. Láin, hogy repülnek az évek. Egy fekete diák nemrég még itt koptatta a padokat, s most niaga is tanít, sőt kormányoz. És egy szép napon, csengetés után pár perccel, izgatott hang súgja majd az osztály ajtajából figyelve: „Csend! Jön az öreg!" /bt] A FIATALOKNAK ÉL... Közhelynek tűnik, most azonban igaz tény: néhány sorban — sőt még oldalban is — lehetetlen feleleveníteni harminc esztendős tanári működés eseményeit. Horváth Imre „Érdemes tanító" már ennyi ideje áll a katedra mögött és oktatja a tanulókat. S így a róla készülő portré élmények, tapasztalatok idézése helyett csupán mozaikok, felvillanások fűzére lehet. Beszélgetésünk elején a du naszerdahelyi (Dunajská Streda) diákéveire emlékezett, ahol elhatározta, ő is olyan jó ember lesz és olyan sokat fog tudni, mint akkori tanárai. Ezután a megvalósulás évei következtek. Bratislavában és Budapesten, ahol tanári oklevelet szerzett. Tanári tevékenységének útjába ezután rövid idő múlva történelmi viharfelhők gyülekeztek, s éveken át gátolták munkáját. 1947-től taníthatott ismét testnevelés és szlovák szakos tanárként. így váltotta valóságra a rómaiak ép testben ép lélek mondását. Igazi pedagógus. Szereti a fiatalokat, érti, segíti őket, ez az a „csodálatos gyógyszer", melynek révén ma ötvennégy évesen is mindig jókedvűnek, frissnek és tettekre késznek látom. — Sokan még ma is lenézik, én azonban becsülöm a testnevelést. Napjainkban, az egyre kényelmesedő világiján, különösen fontos a rendszeres torna, mozgás. Jómagam is naponta tornászom és az eredmény sem marad el: 1954 óta betegség miatt egyetlen napot sem hiányoztam az iskolából. Ezután a szlovák nyelv tanításáról beszélünk. — Fontos probléma ez, a magyar tannyelvű iskolák műkő désének egyik sarkalatos pontja. Meggyőződésem, hogy tanulóink túlnyomó többsége a kellő szakmai tudás mellett jól megtanul szlovákul is. Ezzel természetesen nem azt mondom, hogy javítanivaló nem akad. Szerintem a szlovák nyelv és más idegen nyelvek tanítását jobban össze kell hangolni a praktikus tudnivalókkal, tehát az élettel. Éppen ezért több érdekes, jól szerkesztett konverzáoiós könyvre van szükség. Az elmúlt évben a Szovjetunióban jártam. Ott tapasztaltam, hogy az ilyen színvonalas konverzációs könyvek milyen sokat segítenek az idegen nyelv gyors és tökéletes elsajátításában. Amikor további terveiről kérdem, röviden válaszol: — A nyelvtanítás módszertani kérdéseivel szeretnék behatóbban foglalkozni, mások és magam továbbfejlődése érdekében. Ez a jó pedagógus egyik tulajdonsága: nem reked meg, mindig igyekszik tovább lépni, előre nézni. Ritka eset, amit ő véghez vitt: ötven éves korában levelező hallgatóként szerzett német szakos tanári képesítést, most a somorjai (Samorín) gimnáziumban a szlovák mellett németet tanít. Az elmúlt harminc év alatt sok élmény gyülemlett föl, most az egyik legemlékezetesebbet említi. Az 1950-es esztendőt „forgatja" vissza, amikor a szlovák fővárosban hathetes tanítóképző tanfolyamot vezetett a kiválasztott magyar nemzetiségű dolgozók számára. — Olyan lelkes, tudni és tenni vágyó emberekkel azelőtt és azóta sem találkoztam. Az üzemekből és a föld mellől jövő tiszta szívű kétkezi munkások voltak, a hazai magyar nyelvű szocialista tanítás úttörői. Lobogásukat, lelkesedésüket semmi sem lohasztotta el, hiszen ma is köztársaságunk különböző iskoláiban tevékenykednek, sokan számos kitüntetést és elismerést szereztek. Tanári tevékenységemet is mindig ez a cél vezérelte: tanulni vágyó és lelkesedni tudó fiatalokat igyekeztem nevelni. Befejezésül még egy élményről beszél. A tanári hivatás szerinte legszebb pillanata, amikor a pedagógust volt tanítványa köszönti, s meggyőződhet róla, hogy a volt diákból az lett, amiért munkálkodott: ember. Szocialista társadalmunk hasznos és megbecsült polgára. -y-fA kommunisták felelősségével (CSTK) — Régi vágyam teljesült, amikor felvettek a párttagok sorába — mondotta LIBUŠA GÁBRIŠOVÁ mérnök, a budmericei mezőgazdasági ipari tanulóintézet fiatal tanítónője. A fiatal diplomás nő — teie lelkesedéssel — azok közé a szerencsés emberek közé tartozik, akiknek leghőbb vágya teljesült. Gyermekkorában mindig tanítónő szeretett volna lenni. A sors azonban úgy hozta, hogy mezőgazdasági szakközépiskolába került, terveiről azonban nem mondott le. Tanulmányait később a nyitrai Mezőgazdasági Főiskolán folytatta, közben pedagógiai szakképesítést is szerzett. A munkába lépéssel járó nehézségeket sikeresen leküzdötte. A múlt tanévtől kezdve a budmericei szaktanintézetben működik. Az iskola lehetővé teszi számára, hogy kamatoztassa nemcsak gazdasági, hanem pedagógiai ismereteit is. „A pártba már régóta szándékozom belépni, de úgy véltem, hogy az embernek előbb valamit el kell érnie, vagy legalább is éreznie kell, hogy a társadalom méltó polgára. Higgyék el hogy kommunistaként a katedra mögött is egészen másképpen fogom magam érezni. Szerintem még a tanulók is másképpen „néznek" a pedagógusra, mert tudatában vannak annak, hogy a kommunisták felelősségével beszél" — mondotta a fiatal tanítónő. HIVATÁSTUDAT ÉS EMBERSÉG Közel négy évtizedet ölel fel pedagógiai tevékenysége, s a tanítók napja alkalmából kapott „Érdemes tanító" kitüntetés is ennek az önzetlen, áldozatkész munkának szól. Aligha túlzunk, ha azt állítjuk, hogy a rendkívül szerény és népszerű emberek közé tartozik, akit kollégái és tanítványai becsületességéért, emberségéért és igazságszeretetéért kedvelnek. Buuer Károly, a pozsonypiispöki (Podunajské Biskupice) alapiskola igazgatója 1931-ben, még az első Csehszlovák Köztársaság idején kezdte pályafutását. Pedagógiai tanulmányait befejezve Taksonyfalván (Matúskovo), majd Szencen (Senec) működött. A magyar iskolák újjászervezését követően 1950-ben Pozsonypiispökire került, s azótít az iskola igazgatói teendőit végzi. Küzdelmes, időnként zökkenőkkel telt volt a megtett út, de a nehézségek ellenére megőrizte lelkesedését és optimizmusát. Az eltelt négy évtized alatt teleszívta magát emlékekkel, szép emlékekkel, mert az az ember, aki megtalálja az élet értelmét, csak a szépet, a jót őrzi meg emlékezetében s ebből merít erőt, hitet és kitartást ahhoz a küzdelemhez, amit önmaga és mások boldogulásáért vív ... Első az egyenlők közt — mondja a latin közmondás, s talán ez jellemzi a legtalálóbban Bauer Károly egyéniségét és magatartását. Mert ez az ember „önmagáról" beszélve is a növendékeit és a tantestület többi tagját emlegeti. Az iskola eredményeiről szólva a vérbeli pedagógus szerénységével mond ja: „Semmi különösebbet nem csinálok, csak a munkámat végzem. Ez nem érdem, hanem elemi kötelesség." Bauer Károly nemcsak tanításával, hanem egész egyéniségével hat a tanulókra. Becsületre, emberségre, népünk szeretetére, a munka megbecsülésére neveli őket. S ez biztosíték arra, hogy szocialista emberhez méltó, bátor magatartású és jellemes fiatalok hagyják el az iskola kapuit. Ezzel magyarázható, hogy az utóbbi években a nehéz körülmények ellenére is eredményesen végezték munkájukat — megőrizve józanságukat és higgadtságukat — becsülettel helytálltak. Az eltelt 21 év alatt valamennyien egy cél érdekében — a szocialista társadalom felvirágoztatásáért — fáradoztak. Mint mondja, az iskola a népi és haladó hagyományok ápolásában, a szocialista kultúra terjesztésében betöltötte a szerepét. Beszélgetésünk során az iskola eredményeiről, terveiről, jövőbeli elképzeléseiről i s szó esett. Az igazgató röviden csak ennyit mondott: — Szeretnénk, ha a párt megalakításának 50. évfordulóját méltóképpen ünnepelhetnénk meg. Arra törekszünk, hogy iskolánk tanulói elmélyíthessék a munkásmozgalom történetével kapcsolatos ismereteiket. Ennek érdekében különféle dokumentumanyagokat, korhű fényképeket gyűjtenek össze, s ezeket a pedagógusok irányításával rendszerezik. A diákok bekapcsolódtak az „Isimerd meg járásodat" elnevezésű vetélkedőbe és a pionírok eredményesen teljesítik a „Vörös csillag nyomában" című rendezvény feladatait is. A forradalmi hagyományok megismerését célozzák a baráti levelezések is, melyet a tanulók a košútyi iskola fiataljaival folytatnak. Szinte elképzelni is nehéz a munkának azt a hányadát, melyet ez az ember magára vállal. Tanít, iskolát igazgat, vezeti a tanítók politikai iskolázását, tagja a Szocialista Nevelés szerkesztő bizottságának. Nemcsak pedagógus, hanem közéleti tényező is: aktívan bekapcsolódik a hnb iskolaügyi bizottságának munkájába, tankönyvek írásával a csehszlovákiai magyar tannyelvű iskolák munkáját segíti. Amikor az elért sikerek titkáról érdeklődöm, tömören csak ennyit mond: — Nem az én érdemem, a közös munka eredménye. A tanítónapi kitüntetés ezek után aligha jellemezhető másként, mint a közösségért végzett odaadó munka, a helytállás jutalmaként... —ym— A FALU SZOLGÁLATÁBAN Varga Ferenc a mai naptól számítva „Példás tanító". Egy gömöri kis faluban ilyen jelentős kitüntetésben részesülni egyértelműen azt jelenti, hogy nemcsak munkahelyén, de falujának kulturális életében is irányító szerepet vállal; Méhi (Včelince) község Tornaija (Šafárikovo) mellett a Sajó völgyében fekszik, határát nem púposítják dombok. — Talán ez a magyarázata szövetkezetünk nagyméretű gé pesítésének, s az ebből adódó átlagosnál nagyobb életszínvonalnak is — magyarázza Varga Ferenc. — Régóta ismerem a falut, itt születtem. Községünk talán minden tömegszervezetének vezetőségi tagja vagyok, így jól ismerem a helyi problémákat. A legutóbbi népszámlálás azonban még így is meglepett: ina már nincs ház a községben, ahol ne lenne legalább rádió, s ez a helyzet a tévékészülékeket illetően is. Sőt természetesnek tűnik, hogy az új lakásokba a vízvezeték és a központi fűtés is bekerüljön. Varga Ferenc egy három tantermes iskola igazgatója. Eredetileg szabónak készült, az 1950es évek nagy tanítóhiánya azonban beleszólt életpályájának alakulásába. És nem véletlenül: Varga Ferenc igen agilis embernek bizonyult azelőt is: 1948-tól tagja a hnb vezetőségének, örökösnek tűnik a CSEMADOK helyi szervezetében betöltött titkári funkciója s mind a mai napig elnöke a népművelési otthonok gömöri körzetének. A kommunista pártnak 1953-tól tagja. — Hát igen — mondja —, sok a funkció. Olykor-olykor azon töröm a fejem, hogy lemondok egy-kettőről. Ideje lenne megpihennem, hiszen egy év híján 50 éves vagyok, s húszesztendős tanítói pálya sokat elvett az erőmből. Dehát amit egyszer elkezdett az ember, nehezen tudja abbahagyni. Varga ferenc iskolája példaerejú: végzősei jól megállják helyüket a felsőbb tagozatokon is. Öt magát „Feri bácsi"-nak titulálja a falu — bizonyítékul a szülőkkel fenntartott jó kap csolatára. Érdemeit oklevelek sora bizonyítja. Gyermekeiből szintén pedagógusokat nevel. Egyetlen kérése, hogy általunk mondjon köszönetet régi tanítóinak: Cservenka Józsefnek és Balogh Mártának. — Ök tanítottak meg arra, hogy mindig, minden körülmény között népemet szolgáljam. Gratulálunk, hiszen ez önnek, Feri bácsi, eddig is példásan sikerült. —cz~ A JÓ MUNKA JUTALMA (ČSTK) — „Érzésem szerint a munkáin révén tárult ki előttem a párt ajtaja. Az alapszervezet tevékenységem beható értékelése után javasolt párttagnak. Nem szeretnék szerénytelennek tűnni, de úgy gondolom, hogy a felvételem hez nagy mértékben hozzájárult az alapus politikai előkészület is." így vélekedik IGOR NOSKO, a modori (Modra) alapiskola fiatal pedagógusa, aki a múlt év augusz tusában került a párt soraiba. A felvétele kapcsán hangsúlyozza a politikai iskolázás jelentőségét. Az 1967—68-as években, katonai szol gálata idején abba a szerencsés helyzetbe került, hogy rendszeresen politikai iskolázásban részesfilhe tett, s választ kaphatott számos olyan vitás kérdésre, mely abban az időben még a legtöbb idősebb és fiatalabb egyént is foglaikoz tatta. „A párttagság igényes neve tői munkáin során még felelősség teljesebb tevékenységre kötelez," hangsúlyozza az ifjú kommunista.