Új Szó, 1971. március (24. évfolyam, 50-76. szám)

1971-03-24 / 70. szám, szerda

Megfontoltság, előrelátás A meleg nap lassan teljes győzelmet arat a tél felett. A természet mohón szívja magába a számára életet jelentő meleg sugarakat. A földet szerető embereket ilyenkor legkönnyebben a határban lehet megtalálni. / M u z s I a i Sándort, a lekéri IČajakovo) szövetkezet elnökét is a határba csalta a meleg napsütés. Hosszabb keresgélés utáii találom meg. A szövetkezetről, az elvégzett munkáról szeretnék vele beszélgetni, jókedv sugárzik az arcáról. Elégedett, hiszen már eddig több mint félszáz hektár területen került földbe a mag. Meg hát jó év van mögöttük, az évzáró is ezt bizonyította. Megkérem, beszéljen a szövetkezetről. — 120 tagunk van. Az átlagos életkor 40—42 év. 000 hektár szántóföldön gazdálkodunk, 25 hektár a rét és legelő. A növénytermesztés fő ágazatai a gabona-, a cukorrépa- és a takarmánytermesztés. A szántóföldek 10 százalékán cukorrépát, 60 százalékán búzát és árpát, 14 százalékán kukoricát termesztünk. A földek további ti százaléka pedig, mint háztáji szerepel. Növénytermesztésünk leszűkített skálájú. A szemesek termesztése (gabona, kukorica) az állattenyésztés ellátására van beállítva. Természetesen a gabonaféléknek, a kukoricának, a silókukoricának, és a cukorrépának csak az intenzív fajtáit termesztjük. Ebben az évben cukorrépaföldünknek 60 százalékát egyesírájú vetőmaggal vetjük be. Ez az egyik feltétele annak, hogy a cukorrépát 100 százalékosan géppel takarítsuk be. Elkészítettük visszamenőleg öt évre, milyen volt az átlagtermés egy hektárra: búzából 41, tavaszi árpából 43 mázsa. (A kukoricát nem említem, mert a múltban napraforgót termesztettünk). Cukorrépából 530 mázsa volt a hektárhozam. Ahhoz, hogy ilyen eredményeket érhettünk el, sokat segített az a 200 hektáros öntözőberendezés, amelyet még 1962-ben építettünk. 1970-ben az efsz vásárolt egy K1ROVEC 700 típusú 230 lóerős szovjet traktort, ezzel létrejött a többszöri szántás, a munkák időbeli elvégzése stb. lehetősége. A növénytermesztésre nálunk jellemző, sőt hagyomány, hogy az egyes munkákat a legrövidebb időn bélül szoktuk elvégezni. Mint pl. az aratást, amelynek időtartama még sohasem haladta meg a 10 munkanapot. (Volt már olyan évünk is, hogy hét és fél munkanap alatt arattunk le). Állattenyésztésünk rohamosan fejlődik. Szövetkezetünk területén kapott otthont egy 300 férőhelyes hizlalda. Ez szövetségi alapon épült, 8 milliós beruházási költséggel, 5 szövetkezet és a Zselízi Állami Gazdaság összefogásával. A hizlaldában a mi szövetkezetünk 36 százalékkal részesedik. Ez évi 27 vagon sertéshús leadását jelenti. A hizlalda évi kapacitása 85 vagon. Az állattenyésztés további ágazata a pecsenyecsirke tenyésztése. Ebből ebben az évben a piacnak 25 vagon húst adunk le. Hogy a sertés és a baromfitenyésztés hogyan fér össze, ezt talán azzal lehet megmagyarázni, hogy az 1970-es évben a szövetkezet bérbe vette az oroszkai (Pohr. Ruskov) cukorgyár volt sertéshizlaldájának épületeit, ahol kisebb módosítással berendezkedtünk baromfitenyésztésre, egyszeri 40 ezres kapacitással. Ez jó alkalmi megoldás volt számunkra, mert az épületekhez olcsón jutottunk hozzá, így a csirketenyésztés számunkra nagyon gazdaságossá vált. Természetesen a szövetkezetnek ez komoly eredményt jelentett, mert a csirkehúsból és a sertésből a piacnak évi 50—52 vagonnal adhatunk. Igy talán jobban meg lehet érteni azt a tényt, hogy a növénytermesztésünk miért van teljesen ráállítva az állattenyésztésre. Hiszen közel kilenc mázsa hús jut évente egy hektárra. A szarvasmarha tenyészetünkben 150 törzskönyvezett fejőstehén van. Egyéb szarvasmarhát nem tartunk. A tejhozam átlaga meghaladja a 3000 litert. 1970-ben 3280 liter volt az átlagunk. Egy munkaegység értéke 30 korona. Egy hektárra 4350 koronát fizettünk ki, az átlagfizetés 2000 korona körül van. Természetesen ez a szám az 1971-es évben növekedni fog. A párt irányító szerepe nagyban hozzásegített bennünket e komoly eredmények eléréséhez. A közelmúltban megtartott évzáró párttaggyülés is ezt bizonyította. Délelőtt 10 órától, délután fél háromig volt miről beszélgetni, mit fejtegetni. Az elvtársias, nagyon jó légkör arról győzött meg mindenkit, hogy a pártszervezetre nagyon igényes feladatok várnak. Felelősségteljes feladatokról van szó, de a tagság szívesen, egy emberként vállalja, mert egy valamivel nagyon is tisztában van mindenki: a párt irányító szerepének érvényesítése nélkül nehéz volna ilyen eredményeket elérni. A szövetkezet olyan fejlődési fokot ért el, hogy azt az adott földterületen tovább fejleszteni már nagyon nehéz lenne. Kezd világossá válni egy olyan távlat, hogy csak a nagygazdaságok létrehozása a tovább fejlődés egyedüli útja. Az elnök már tíz éve végzi ezt a felelősségteljes munkát, becsületesen. Olyan munkát, ahol nem lehet beszélni megszabott munkaidőről, mert legtöbbször csak a késő esti órákban fejeződik be. Mégsem lankad munkakedve, mert szereti azt, amit csinál, szívvel lélekkel, teljes odaadással dolgozik a közös ügyben. BENDE JÓZSEF Március 24. o csehszlovák harckocsizók napja AZ ELSŐ PÉLDÁS TANKOS Az épiilő prágai metró egyik jövőbeli állomásával szemközt áll egy hatalmas épület. Nem, nem laktanya ez, hanem közönséges bérház, olyan mint amilyen sok van a fővárosban. A negyedik emeleten az egyik ajtón ez a név olvasható: Milan Cikánek. A házigazda beljebb tessékel. — Csak nem rég jöttünk haza a munkából — mentegetőzik. — Reggel pedig siettünk ... Néhány perc múlva azonban már előttünk párolog az illatos kávé. A háziasszony a konyhában tesz-vesz, mi pedig a húsz év előtti eseményeket elevenítjük fel. — Már gyermekkorom óta a motorok szerelmese voltam — mondja. — így amikor 1949 ben a harckocsizőkhoz hívtak be tényleges katonai szolgálatra, igen megörültem. Persze nem nyaralás várt ránk . . . Aki szolgált a tankosoknál tudja, hogy az alapkiképzés után jön csak a neheze. A gyakorlótéren a harckocsiban ülő élvezi, hogy vízen sáron törnek előre, de a gyakorlat utáni karbantartás már nem ilyen kellemes. A hatalmas lánctalpat Példája követésre buzdít A Szovjetunió Barátai Szövetségének rimaszombati szervezete az első Csehszlovák Köztársaságban 280 taggal a legjobb csoportok közé tartozott. Az alakuló gyűlésen részt vett dr. Vlado Clementis és Antonín Nedved, akik később több ízben ís tartottak előadásokat a rimaszombati szervezetben. Ha a szervezet megalapításáról beszélünk, nem feledkezhetünk meg egyik legagilisabb, legáldozatkészebb alapító tagjáról, Szántó Andor gyógyszerészről. Nemcsak mint alapító tag írta be nevét a Szovjetunió Barátai Szövetsége rimaszombati szervezetének történetébe, hanem mint propagandista és előadó igazi marxi—lenini szellemben nevelte a tagságot, népszerűsítette a szovjet politikai, gazdasági és kulturális eredményeket, és sokoldalúan erősítette a szovjet nép iránt érzett hálát és szeretetet. Lendületét a Horthy-rendszer kakastollas csendőrei sem törhették meg, illegálisan folytatta tevékenységét és hirdette, hogy a szovjet hadsereg porrá zúzza a fasiszta bestiákat. A Horthy-rendörség állandóan üldözte. 1941-ben hat hétig volt a fogolytársam a miskolci katonai fogházban, majd hat hónapig a kistarcsai és négy hónapig a garanyi internáló táborban. 1944-ben a fasiszták egy ausztriai koncentrációs táborba hurcolták. Ott pusztult el fiatalon. Talán a CSSZBSZ rimaszombati szervezetének gazdag múltja is ösztönzi a járási népegészségügyi intézetben működő szervezetet, s ennek köszönhető, hogy ma is a legjobbak közé tartozik, és vezetősége különös elismerést érdemel azért, mert a Nemzeti Front Központi Bizottsága határozatának szellemében igyekszik az intézet fiatal dolgozóit felvilágosító munkával aktív tevékenységre serkenteni. A szervezetben joggal állítják példaképül Szántó Andort, a fasizmus áldozatát, akinek nemcsak a szervezet tagjai, hanem én, egykori börtöntársa is kegyelettel őrzöm meg emlékét. KQZINER IMRE megtisztítani a sártól nem könynyű feladat. — Ennél a fegyvernemnél egy ember vajmi keveset jelent — mondja. — Az eredmények titka a kollektívában rejlik. Ha jó a közösségi szellem, akkor eredményes a harckocsi legénységi állományának munkája. Később Milánt altiszti iskolába vezényelték. Amikor visszatért az egységhez, kinevezték a tank személyzetének parancsnokává. Hogy mennyi nehézsége volt az újoncokkal, azt mondani sem kell. Zenészekből, kereskedőkből stb. kellett kiváló harckocsizókat nevelnie. Nem esett kétségbe. Könyvet, segédeszközt szerzett, aztán minden szabad időt kihasználva oktatta, tanította beosztottjait. Sőt, más katonák szaktudásának növelését is elősegítette. Az egység zenekarának is tagja volt. Egyszóval minden téren aktívan tevékenykedett. A parancsnokai figyelemmel kísérték a fiatal altiszt munkáját. S amikor a legjobbak közül javasolni kellett a „Példás tankos" jelvénnyel való kitüntetésre, nem volt kétséges, hogy Milan Cikánek is köztük lesz. — Emlékszem, — mondja — a Februári Győzelem harmadik évfordulója alkalmából felsorakozott egység előtt a mellemre tűzték a jelvényt... Kis dobozt vesz elő, amelyben ott lapul a régi emlék. Hátsó oldalán ez a szám olvasható; 001. Ez azt jelenti, hogy a harckocsizók közül az első „Példás tankos" jelvényt ő kapta meg húsz évvel ezelőtt. Aztán tartalékos tisztiképző tanfolyamra küldték. Mint alhadnagy tért vissza a polgári életbe. — A néphadseregben eltöltőt! két év megedzett, ahogy mondani szokás, jő iskola volt az elkövetkező élethez — mondja búcsúzóul. A leszerelés után a smíchovij ákoda-gyárban kezdte el újra a munkát, majd átszervezés következtében a CKD-ba került, ahol a naftamotorok fejlesztésén dolgozott. Most is mindig pontosan teljesíti a reá bízott feladatokat. A szocialista munkaversenyben is az élen jár. A 46 éves, fürge mozgású, rövidre vágott hajú ember inkább sportolónak néz ki mint műszaki tisztviselőnek. Ilyen tehát az első példás tankos, aki ugyan „fegyvernemet változtatott", de továbbra is fiatalos lendülettel „csatázik". —né— Ä •IA K8CSMÍSR8S Kue gyorsan megértette magát a kocsmárossal. Takarított, főzött, mosogatta a poharakat, feltöltötte az üvegeket, s néhány hét múlva már a kiszolgálást is rábízta Tam, amikor neki a városban vagy éppenséggel a ház körül akadt dolga. Persze a kiszolgálás nem jelentett megerőltető munkát sem Tam-nak, sem a lánynak, hiszen gyakran elmúlt a nap anélkül, hogy Kuok-on, a kordéjos fuvaroson kívül bárki is benyitott volna az ajtón. Tam türelmes ember volt. Tudta, hogy most a száraz évszak idején nem sokat várhat. De augusztus közeledett már, s a monszunidőszak beköszöntével biztosan felélénkül a halászok forgalma is, s ezzel" a kocsma bevétele is. Az idő nagy részét árubeszerzéssel, készletei rendezésével, az épületen felfedezett tetőfedési hibák eltüntetésével töltötte. Kue-ra meg a baromfinevelés gondfait bízta, hiszen szeptember végére már megúnja a legéhesebb halász is a sülthalat meg a hallevest, s akkor már kelendő lesz a száraz kakashús pirított mogyoróval, bormártásban. Egy forró délután, amikor Tam széleskarimájú zaifongja — napvédő kalap — alatt hűsölt a teraszon, egymás után nyolc katonai gépkocsi állt meg a kocsma előtt. Franciák ugráltak le róluk, s tódultak be a kocsmába. Tam a hangzavarra felkapta a fejét, szeméből kidörzsölte a szunyókálás mámorát, nagysietve a pult mögé lépett, s készségesen kínálta vékony bambuszpálcáját, hogy mutassanak rá a vendégek a kívánt italra. — Kakasod van-e? — kérdezte az egyik tiszt, de a mozdulatból, ahogyan Tam a mutatópálcát kínálta, megértette, hogy süketnémával van dolga. — Van uram, hogyne volna kakasunk — lépett ki Kue az ivót a belső helyiségtől elválasztó függöny mögül. — Saját nevelésű, szárazhúsú kakasaink vannak, bormártást is készíthetünk, s pirított mogyorónk is van. — Es szép pipi is — vigyorgott az egyik őrmester, de a százados leintette, s a lányhoz fordult: — Nos, kisasszony, ha már ide vetett bennünket a jósors, néhány órácskát eltöntenénk itt, s megvárnánk amíg bormártásban megszelídít néhány futkározó kakast. Hadd teljék meg a bendőnk, utoljára — fordult a többiekhez. Kue kisietett, hogy néhány kakasnak elvágja a torkát. A vendégek pedig italt rendeltek, a s koccingatás közben a hazautazásról beszéltek, s egyre gyakrabban emlegették Dien Bie Phu-t. 1954-et mutatott a naptár, amelyről Tam megint letépett egy lapot. A franciák mindennapos vendégei lettek a kocsmának. Tam igen sokat dolgozott ebben az időben, de Kue-nak sem volt sok pihenője, hiszen igen gyakran kellet húsz-harminc személyre is főznie. — Szórják a pénzt, látszik, hogy hazafelé áll a hajó orra — mondta a lány Tam-nak, de a férfi végezte tovább a dolgát, s Kue elnevette magát, amikor rádöbbent, hogy tulajdonképpen önmagával beszélt hangosan. A kocsmáros közben már ment is vissza az ivóba, ahol vágni lehetett a cigarettafüstöt. — A lőszeres ládákat — mondta az egyik tüzértiszt, amikor Tam visszatért az ivóba — a legnagyobb óvatossággal kell elásni. Gondoskodjon róla Pierre, hogy ne hullaként ássák el a legények az árut. Még szükség lehet arra, hogy feltámasszuk az elliantoltakat. Nevettek. Töltöttek, s újra ittak. A százados az italpultnál rendezkedő némára nézett, aztán ösztönösen halkabban folytatta: — Holnapután hajnalban érkezik a szállítmány. A fiúk addigra végeznek az árokásással, s néhány óra alatt lezárhatjuk az akciót. Sietnünk kell, mert kéthárom nap múlva beköszönt az esős időszak, s az végleg eltünteti a nyomokat. — A legénységet azonnal behajózzuk, s csak mi hárman: ön százados úr, én és az akciót közvetlenül irányító Sarme őrmester maradunk itt még néhány napig. Feladatunk — ma délelőtt közölték velem az elhárítók — továbbra is folytat. ni ebben a kocsmában a tétlenkedést, s az eszem-iszom közben jól szemmel tartani a környéket mindaddig, amíg a monszum valóban el nem tüntet minden nyomot. Tehát, amint kisarjad a fű féltett halottaink felett, mi is indulhatunk haza. — Szabadságra? — kérdezte a százados. — Ki tudja. Dien Bie Phu nagy lecke volt. De a játszmának még nincs vége. A nagy sakkpartit be kell fejezni. — Remélem nem nekünk? — nézett fel társára a százados. — Remélem. Elég volt kilenc év ebben a pokolban. De ha nem mi, akkor jönnek az amik, s befejezik a partit, jó sakkozók — mondta a százados. — A végjátszmához jobban értenek, mint mi — bólintott a hadnagy. — A végjátszmában több vért lehet veszíteni, mint a felvonulásban. — Ha eddig nem vették meg a véremet, ezután már nem eladó. Uraim, az én vérem már nem eladó! — kiáltott fel a százados, az elhárítás összekötőjeként mellérendelt hadnagy csítítóan vállára tette a kezét. — Itt óbégathatunk — mondta a százados. — Itt csak ez a süketnéma kocsmáros van, aki vigyorog, vigyorog. Néha már úgy érzem, félelmetes nyugalommal vigyorog. — Nincs okunk rémképeket látni. Éppen most nincs, amikor végre befűtötték már a hazainduló hajó kazánjait. A pulthoz lépett. A mutatópálcával megbökte Tam vállát s a legjobb borpárlatra mutatott. Tam két ujját felemelve kérdezte, hogy két pohárral kér-e a vendég, de a hadnagy az üvegre bökött. Az egészet kérte. Inni akart. A beszélgetésnek Binh, a halász érkezése vetett véget. A öreg tisztelettudóan köszönt a vendégeknek, Tam-hoz lépett, s mutogatva kérdezte, hogy Kue-t hol találja. Tam kakastaréjt mutatva jelezte, hogy a lányt a baromfiudvarban találja az öreg. — Beléjük kellene engedni egy sorozatot — mondta a hadnagy, s Binh felé intett a fejével. — Rohadt partizánok. A bőrük alatt hordják a fegyvert. Ha megmotozod őket, ártatlan földművelők, ha erdőben találkozol velük, fenevadak. — Holnap ktlóheted a maradék töltényeidet — mondta a százados. — Da Nang alatt felszámoljuk a tábort. Búcsúhangversenyként kiállítjuk néhány száz partizán útlevelét a másvilágra. I Folytatjuk) 1971.