Új Szó, 1971. március (24. évfolyam, 50-76. szám)
1971-03-03 / 52. szám, szerda
AZ UEFA TORNA ELŐTT A legjobb európai fiatal labdarúgók UEFA tornáját ez idén már huszonnegyedszer rendezik meg, s a szállásadó május 22-től 30-ig Csehszlovákia lesz. A Csehszlovák Labdarúgó Szövetság már megál lapította az egyes mérkőzések lebonyolításának színhelyét, de a pontosság kedvéért meg kell várnunk, amíg minden selejtező cso portban befejeződnek a kiizdelm ek. A jelentkezett 21 válogatott közül selejtező nélkül a védő NDK, a rendező Csehszlovákia és hat olyan ország csapata jutott a tizenhatos mezőnybe, amelyek tavaly sikertelenül kísérelték meg csoportlukból a továbbjutást. Ezek Ausztria Spanyolország, a Szovjetunió, Görögország, jugoszlávia és Anglia. Vladiinir Petr, a szervező bi zottság elnöke a Csehszlovák Hírszolgálati Iroda tudósítójának kijelentette, hogy elégedett a felké szülés eddigi folyamatával. A csoportmérkőzések lebonyolítására kijelölt városok felkészültek feladatuk teljesítésére. A számításba jövő sportlétesítmények állapota na gyon jó. A továbbiakban szó esett a csehszlovák csapat felkészüléséről, bi szen együtteseink az eddigi 23 év folyamán nagyon komoly szerepet játszottak az UEFA tornán. A válogatott keretben 28 tehetséges labdarúgót találunk. Közülük kerül kl majd a csehszlovák csapat. Mintegy 24 játékos nevezé se várható. A számításba jövő csehszlovák labdarúgók közUl 18 jelenleg a szovjetunióbeli Ashbad városában nemzetközi tornán vesz részt, majd idehaza is előkészítő mérkőzéseket játszik és szerepel a fran ciaországi Roubaixban sorra kerüIff húsvéti tornán is. Április másik felében még komolyabb erőpróbák várnak a csehszlovák együttesre. Sorrend ben a T) Gottwaldov, a ZVL Žilina és a Pov. Bystrica lesz az edző társa. Az UEFA tornán a csehszlovák csapat első ellenfele a nyugatné met, vagy az olasz válogatott lesz, majd május 24-én Vsetínben az NDK val és május 26-án Gottwal dovban Görögországgal mérkőzik. A Mirka—Keszeli edzőkettős vé leménye szerint a jelenlegi cseh szlovák csapat elég erős ahhoz, hogy megszerezze a csoportelsőséget. Nagyszerű a játékosállomány, s azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, bogy minden alkalommal a hazai pálya előnyét élvezi. KÉZILABDA BEK A kézilabda Bajnokcsapatok Európa-Kupájának küzdelemsorozata lassan, de biztusan eljut a döntőkig. A férfiak csoportjában a döntő résztvevője a Steaua Bukarest. Az elődöntő első mérkőzésén ugyan 19:14 arányú vereséget szenvedett a Partizán Bjelovar együttesétől, de a visszavágón 17:9-re győzött. A döntő másik résztve vője a BFL Gummershach —Sport ing Lisszabon párharcból kerül ki. Lisszabonban Gummersbach 25:t7-re győzött és nem valószínű, hogy a lisszaboniak a visszavágón ezt a hátrányt be tudják hozni. A nyugatnémet csapat már kétszer — 1957-ben és 1970-ben — nyerte az Európa Kupát. A női mezőny elődöntőjében a BEK védője a Spartak Kijev együt tese 15:6-ra győzött az első mérAdós, fizess! Az amerikai Jimmy Dupree-t, hivatásos félnehézsúlyú ökölvívót a venezuelai rendőrség leszedte a Miamiba induló repülőgépről, mert az 5500 dolláros adó megfizetése nélkül akart távozni. Dopree, mint kihívó, a szorítóban is rosszul járt. Kiütéses vereséget szenvedett a venezuelai Vicente Rondontól, s így egy ideig a világbajnoki címről sem álmodozhat. Dupree csak akkor hagyhatja el Venezuelát, ha adótartozását megfizeti. Készülnek a VB-re A csehszlovák női kosárlabda válogatott hétfőn érkezett Košicére, ahol csaknem egyhetes edzőtábo rozáson vesz részt. Ennek kereté ben csütörtökön 10.30 órai kezdettel a francia válogatott lép pályára. A francia csapat három mérkőzésre érkezett Csehszlovákiába. A második találkozóra március lián Brnóban kerül sor. Az utolső mérkőzést március 8-án Prágában játssza a két válogatott. A franciák elleni három találko zó a csehszlovák csapat világbajnoki felkészüléséhez tartozik. Mint ismeretes, Sao Pau lóban a VB-n Európát a szovjet és a csehszlovák együttes képviseli. kőzésen az FC Nürnberg ellen. A visszavágóra március 6-án ke rül sor Nürnbergben. A másik elődöntő találkozón a Ferencvá ros 14:7-re győzött a HG Koppén hága ellen és március 10-én játsz szák a visszavágót. Ogy tűnik, mindkét csapat jelentős előnyt szerzett, és így nem számítana meglepetésnek, ha a döntőben a Kijev és a Ferencváros mérkőzne egymással. Magasugrók rangsora Az idei jedettpályás évad eredményeit figyelembevéve állították össze a magasugrók rangsorát. Az első öt helyezett európai. A sorrend a következő: Z a c har ias (nyugatnémet) 222 cm, Sapka és T a r mak (szovjet), D o st e r (nyugatnémet j 221, S i e g h a r t f nyugatnémet) 220, Brown lame rikaiI 219, Major (magyar j 218, B u dal o v, Martinov (mindkettő szovjet), Kelemen (magyar), H üt t e (NDK beli) mind 217. 4 A miskolci új sportcsarnok ban megrendezett nemzetközi fér fi kézilabda tornát az Özdi Kohász nyerte a Tatran Prešov, a Szondi HSE és a VSZ Košice előtt. 9 A bulgáriai alpesi síverseny óriás-műlesikló számában az olasz Strlekel győzött 2:53,74 perces Idővel az osztrák Gruber és a ju goszlév [akoplcs előtt Ausztrálig 0 Japán 0 Jugoszlávia % Kolumbia 0 USA O ten 1986r a... ea > O O O aÍ < D m < A labdarúgó világbajnokságok iránt egyre fokozódik az érdeklődés. A rendezés méregdrága, de mint azt Mexikó, Anglia, Chile, Svédország, és Svájc esete bizonyítja, a házigazda mindenképpen megtalálja a számítását. Elsősorban az biztos, hogy országos válogatottjának nem kell selejtező-mérkőzéseket játszania, s így a 16-os világbajnoki mezőny egyik részvevője, sőt még a csoportbeosztásnál is kétségtelen előnyt élvez. Az óriási bevétel egyrészt a jegyek árából, meg az egyre drágább tv és rádió közvetítési-jog odaítélése révén tökéletesen biztosítva van, s harmad, — de nem utolsósorban a rendező ország idegenforgalmát, dicsőségét hihetetlen mértékben fokozza. Az már biztos, hogy 19 7 4-ben, tehát a legközelebb az NSZK rendezi a labdarúgó világbajnokságot. Utána, 1 97 8 ban Argentína lesz a labdarúgók világvetélkedésének házigazdája. Az 1 9 8 2-es VB rendezési joga Spanyolországé. Távoli még 1986, amikor a tervek szerint szintén labdarúgó VB-re kerül sor, de máris japán, Ausztrália, Kolumbia, az Egyesült Államok és Jugoszlávia jelentették be rendezési igényüket. Az odaítélés sorsolása legalább olyan izgalmasnak ígérkezik, mint a 16-os világbajnoki mezőny csoportbeosztásának elkészítése. Az előbbi adatok igazolják, hogy a labdarúgó-naptárban nincs is olyan messze 1986 . . . jzalaj USA 0 Kolumbia % Jugoszlávia % Japán % Ausztrália I h í irmoza A NAP kel: — Bratislava: 6.32, nyugszik: 17.35 órakor — Košice: 6.16, nyugszik: 17.19 órakor. A HOLD kel: 8.55, nyugszik: 0.42 órakor. névnapjukon szeretettel köszöntjük KORNÉLIA — BŐHUMIL nevű kedves olvasóinkat • 1806-ban balt meg BARCSAY ÁDÁM lestőrirú, a magyar telvilá gosodás költészetének elsű jelenté keny képviselője (szül.: 1742) • 1891 ben halt meg JENDRASSIK |ENÚ fiziológus, az orosz fizika első magyarországi müvelője (szül.: 1861) • 1936-ban jelent meg a MAGVAR NAP (a CSKP ma gyár nyelvű napilapja) első száma • 1941-ben halt meg BUGARSZKV ISTVÁN kémikus, a fehérjék fiziokémiai sajátosságainak és a reakciőkinetika jelentős ku tatója Isriil.: 1868). Felhős idő. Szlovákia keleti részén növekvő felhőzet, helyenként havazás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0, mínusz 4 fok. Gyenge, Kelet-Szlovákiában mérsékelt északi szél. 1971. március 3-án: Bratislavánál: 205, apad. Medvénél: 125, apad. Komáromnál: 185, változatlan. Párkánynál: 180. változatlan. • 70UU00 csirkét keltetnek az idén a bodaki baromfifarmon. Az egynapos csirkéket aztán fűtött kocsikban szállítják az állami gazdaságokba és a szövetkezetekbe. • A belgiumi Vise városka pályaudvarának pénztárosát hétfőn reggel két fegyveres bandita felszólította, hogy adjon át nekik egy több százezer frankot tartalmazó pénzeszsákot, amit a banditák magukkal vittek. Nagyon siettek, így nem vették észre a másik zsákot, amelyben ugyanilyen összeg volt. udosítoink jjpjSll A SZÍNJÁTSZÁS ÉRDEKÉBEN Magyar dramaturgiai bizottság ata kult a nagykürtösi (Vefký KrtišJ Járási Művelődési Ház mellett. A bizottság első ülésén megválasztotta elnökét Béres László, az Állami Bank kékkői (Modrý Kameň) tisztviselőjének személyében, és kidolgozta munkatervét. Az amatőr rendezőknek komoly segítse get nyújl majd ez a bizottság. Ha marosan két szakelőadást tartanak szfnkörvezetők számára. Böjtös János ÉRDEKES MŰDÖN segíti elő a vidék egészségügyének fejlődését az Érsekújvári INové Zámky) Jnb. Üj, négylakásos épülettömböket vásárol a szövetkezetektől, és így az építők Igénybevétele nélkül gyorsan megoldja egyszerre több községben ls az orvosi rendelők és gyógyszertárak elhelyezésének problémáját. Gábris lózsef Oj BARLANGFOLYOSÚT építenek a Geológiai Kutatóintézet munkásai a domicai cseppkőbarlangban. A 7U méter hosszúságú folyosó két. cseppkőképződményekben gazdag térséget köt majd össze, köralak ban haladva lehetővé teszi, hogy a látogatók visszatérés nélkül járják végig a barlangot. Május l-re befejezik a folyosó építését. Száraz Pál ELSŐSEGÉLYT hetven esetben nyújtottak tavaly a Vöröskereszt vöki í Vlky) szervezetének tagjai, és ehhez nagyobb értékű gyógy szert, kötszert használtak el. Már pótolták a felhasznált anyagot. Élről és terveikről beszéltek évzáró taggyűlésükön, melyen 11) ú i tagot vettek fel. Hamarosan megszervezik a díjtalan véradást is. Dömötör Zoltán Az unoka válaszolt A Vörös Csillag nyomában akció teljesítésének egyik feltétele, hogy a pioníroknak levélben kell fordulniuk egy-egy idős pártharcoshoz, illetve a munkásmozgalom résztvevőjéhez. Ezt tették a nagymácsédi (Veľká Mača) pionírok is, akik a féli (Tomášov) Tóth Péter bácsinak címezték levelüket, melyben kérik, hogy írjon nekik életéről és küldjön a szervezet krónikájába egy fényképet is. Tóth bácsi azonban már nagyon öreg és beteg ember, ezért nem tudott eleget tenni a pionírok kérésének. Hogy a feladat mégse maradjon megoldatlan, Rózsika, Péter bácsi 17 éves unokája válaszolt a levélre. A pionírok nyilván így is nagyon megörültek, amikor a postás meghozta a várva várt levelet. (f.) í mi mm Ü hol 6> lllll m f k ór mMm m film •^MEGHALT FERN AN DEL Sok ezer párizsi mozirajongó és több tucat lilmsztár, köztük Jean Gabin és Michel Simon kísérte utolsó áljára hétfon Párizsban a 67 éves korában elhunyt francia színészt, a Fernandel néven világhírnevet szerzett Fernand Contandint. Fernandel holttestét ideiglenesen a Sainl Pierre de Chaillot templom kriptájában helyezték el. Egy hónapun belül földi maradványait Marseille környékére, Carry-Ie-Rouet kisvárosba, Fernandel vidéki villájába szállítják. A pénteken — tüdőrákban — elhunyt Fernandel — színpadon és lilmvásznon egyaránt — Franciaország legnépszerűbb komikus színésze volt a háború utáni időszakban. • 50 százalékkal emelkedett tegnap reggel óta a taxik viteldíja New Yorkban. A viteldíj emelését a taxisofőrök 15 napos sztrájkja előzte meg, akik két hónappal ezelőtt béremelést követelek. • 130 tigris él a Szovjetunió távol-keleti részén levő usszuri tajgán. Harminc évvel ezelőtt mindössze 20—30 tigris élt itt, ezért az állam elrendelte az állatfaj védelmét. • A TECHNOIMPEX magyar gépipari külkereskedelmi vállalat igazgatósága értekezletre hívja a szlovákiai és a morvaországi kerületek ipari üzemeinek vezető dolgozóit és szakembereit. A március 3-án tizenegy órakor kezdődő értekezletet Bratislavában a Csehszlovák—Szovjet Barátság Házában rendezik meg (Roosevelt tér 2—4), és a legmodernebb magyar megmunkálógépekről adnak tájékoztatást, filmvetítéssel egybekötve. • 100 halálos áldozata van a Rio de Jaueiro-i árvíznek, 40 000 ember pedig fedél nélkül maradt. Az öt nap óta tartó esőzés miatt a város néhány negyedében kritikussá vált a helyzet. • Szívszélhűdés következtében tegnap meghalt Paul de Kruif, az ismert amerikai biológus és publicista. Életének nyolcvan éve alatt 14 könyvet írt. • Huszonharmadik gyermekét szülte meg a múlt héten Santiago de Chilében a 61 éves Margita Reyes. Az asszony 14 éves korában ment férjhez, a legidősebb fia 47 éves. • Több inint 200 tonna csokoládéból készült tojást, nyulat, csirkét és más figurát gyárt hazai és külföldi piacra az idei húsvétig a rohateci ..Marvsa" csokoládégyár. • Charlie Chaplin, aki az ellene indított hidegháborús kampány óta nem járt az Egyesült Államokban, hamarosan meghívást kap a massachusettsi Brandeis Egyetemtől. Az egyetem azt tervezi, hogy a 82 éves művészt tünteti ki idén az alkotóművészet kiválóságainak évente odaítélendő díjjal. A díj átadásának időpontja május 2 Lehetséges. hogy Chaplin, 20 év után ismét New Yorkba látogat. 9 SLOVAN: Virrad fölöttünk (cseh) 15.30, 18, 20.30 9 PRAHA: A bestiának meg keik halnia (fr.) 13.30, 15.30, 16, 18.30, 21 0 METROPOL: Valamit visz a víz (cseh) 15.30, 18, 20.30 9 HVIEZDA: A detektív (am.) 15.30, 18, 20.30 • TATRA: Leleplezés (szovjet) 15.45, 18.15, 20.45 0 POHRANIČNÍK: Bandolero (am.) 15.45, 18.15, 20.45 0 DUKLA: A Római birodalom bukása (am.) 15.30, 19.30 « MiER: Uram. ön özvegy! (cseh) 17.30, 20, A nő az nő (fr.) 22 e NIVY: Dorottya királynő íja (cseh| 17.30, 20 9 PALACE: A Szarojan fivérek (szovjet) 19.15, 21.30 B MÁJ: Egy kezdő hóhér esete (cseh) 18, 20.30 0 ISKRA: Ilyen jó ember (fr.) 1T.15. 19.45 • ZORA: Szerződés az ördöggel (szlovák) 16.30, 19 £ OBZOR: Jelzett út (lengyel) 18, 20.30 9 PARTIZÁN: Erotissimo (fr.) 18 • DIMITROV: Az edző (szovjet) 17.30, 20. 9 TATRA: A remageni híd (am.) ® PARTIZÁN: Brooklyni gyilkosok klubja « ÚSMEV (délelőtt): Tíz nap, amely megrengette az egész világot, Dorottya királynő íja (cseh) ® SLOVAN: Vigyázz Zsuzsira! (NDK). « HVIEZDOSLAV SZÍNHÁZ: Mielőtt a kakas szól... (19) 9 KIS SZÍNPAD: A kaktusz virága (191 9 ÜJ. SZÍNPAD: A kedvenc (19). SZlNHÁZ K OSI H K Tosca (19). brotitlovg | Magyar adás a 197,3, 233,3, 243, S és 314,7 méteres haliámon 7.00: Hírek, időjárás, műsorismertetés, 7.05: Reggeli zene, közben kb. 7.30: Napjaink margójára. 7.55: Hírek. 12.00: Hírek. 12.10: Látóhatár, irodálmi műsor (ism.j. 12.30: Filmzene. 12.55: Hírek. 15.00: Gazdaságpolitikánkról egymásközt. 15.20: Zenei újdonságok. 15.30: Hirek. 15.40: Napi krónika. 8.25: 10.25: 18.55: 17.00: 17.30: 18.15: 18.40: 19.00: 19.25: 19.35: 19.50: 20.00: 20.50: 21.20: 21.55: Iskolatévé. TV Híradó. Hírek. Francia nyelvtanfolyam. A modern kémia csodái. Fiirariport a Tátra Kupa stbajnokságról. Esti mese. TV Híradó. A nap margójára. Időszerű nemzetközi események. Dalok. Ötvenedik születésnap. Ervin Sylvanus tv játéka. Néprajzi együttesek nemzetközi hangversenye. Emberek és történelem. Dokumentumfilm TV U(«HA televízió 8.05 és 13.10: Iskolatévé. 9.36: Delta. Tudományos híradó (lsra.). 10.05: Maigret felügyelő. Georges Slmenon bűnügyi regényének magyarul beszélő angol tévéfilm-változata. „A flamand üzlet" (Ism.). 10.55: A munkásosztály vezető szerepe. A Tv politikai tanfolyama I. (ism.). 16.40: Irány az egyetem! 17.25: Hírek. 17.30: Tóparton. A Magyar Tv kisfilmje. 17.45: Egymásra utalva. Helyszíni közvetítés. 18.20: A magyar művészet története. V. Barokk. 18.40: Családi otthon . . . Riportműsor. 19.15: Esti mese 19.30: TV Híradó. 20.00: Bors. Kalandfilnisorozat. 6. A zsokékirály. 21.00: Színház! album. kb. 21.55: "TV Híradó 2. kiadás. • Rekordidő alatt (45 nap) építettek fel egy 60 lakásegységből álló házat az NDK-beli Ludwigsfeldben. Az idén az országban több mint 70 000 lakásegység átadását tervezik. #ŰJszú Kiadja Szlovákia Kommumsto Pártjo Központi Bizottsága. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Főszerkesztő: Lörtncz Gyula. Szerkesztőség: Bratislava, Gorkij utca 10. Telefon: 537-16, 512-23, 335-68 Főszerkesztő: 532-20 Titkárság: 550-18, sportrovat: 505-29, gazdasági ügyek: 506-39 távíró: 09308 Journal Kiadóhivatal, Bratislava, Volgogradská 8. Nyomja o Pravda Nyomdavállalat bratislavai üzeme Bratislava, Štúrova 4. Hirdetőiroda: Bratislava, Jesenského 12 Telefon: 551-83. Előfizetési díj havonta 14.70 korona, a Vasárnapi Uj Szó negyedévre 13 korona. Teijeszti o Posta Hirlapszolgálat. Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és postai kézbesítő. Külföldi megrendelések: PNS Ústredná expedícia tlače, Bratislava, Gottwafdovo námestie 48/VII.