Új Szó, 1971. március (24. évfolyam, 50-76. szám)

1971-03-17 / 64. szám, szerda

PÁRTHARCOSOK EMLÉKEIBŐL SZÓLJON HOZZÁ. A világgazdasági válság idején, mint nőtlen ifjú az elsők között maradtam munka nélkül. A tenniakarás, a nélkülözés*és az éhség cselekvésre serkentett. Gyárkaputól gyárkapuhoz, építkezésről építkezésre, munkaadótól munkaadóhoz mentem, majd mindennap a munka közvetítőbe, de hiába! Munkát nem kaptam, sem én, sem sok ezer hozzám hasonló fiatal és idősebb dolgozni, alkotni akaró. Az ittott adódó alkalmi munkáért kapott pénzből csak morzsákra tellett. Nemegyszer előfordult velem, hogy öt koronával a zsebemben, szinte a csillagokat láttam az éhségtől — ahogy mondani szokták —, de hozzá sem nyúlhattam, mert ennyi volt a minimum, hogy igazoltatás esetén a rendőrség, mint a városban nem kívánatos egyént ne toioncoljon haza szülőfalumba. így hát többször nemhogy állandó lakásra, de még az éjszakánkénti háromkoronás tömegszállásra sem jutott. Ilyenkor a szó szoros értelmében az utcára kerültem. Éjjelenként vakvágányokon álló tehervagonok fékezőfülkéiben, vagy egyéb „alkalmas" helyeken aludtam. Illetve aludtam volna, de a rendőrség itt sem hagyott nyugton, és nem volt ritka eset, hogy űzött vadként járkáltam egész éjszakán át. Időközönként a nővérem osztotta meg velem cselédkosztját, hogy enyhítsen nyomorúságos helyzetemen. (De sok hasonló helyzetben lévőnek nem volt az enyémhez hasonló nővére seml) Ilyen helyzetben ismerkedtem .meg a pozsonyi (Bratislava) munkaközvetítő előtt egy komszomolistával, Davidovics elvtárssal. Ö vitt magával először a Duna utcai munkásotthonba. Látva a szervezett munkások életét, elmondtam neki, hogy már én is tagja vagyok a Vörös Szakszervezetnek, tehát elfogok járni ide. Megígérte, hogy elvisz egy Komszomol-sejtbe, ahol hozzánk hasonló fiatal proletárok vannak szervezve. A Komszomol Csehszlovákia Kommunista Pártjának harGi osztaga — magyarázta —, melynek keretében szervezik meg eszmeileg és politikailag a legfejlettebb fiatalokat. Ott nekem is lehetőségem lesz tanulni, politikailag fejlődni —, ígérte új barátom. Már az első Komszomol-sejtUlésen részletes politikai tájékoztatást kaptam nyomorúságos helyzetem okáról és útmutatást is, hogyan lehet rajta változtatni. — Ha hajlandó vagy ebből a cudar, minden oldalú elnyomás elleni aprólékos, nehéz és veszélyes munkánkból részt vállalni, gyere el máskor is — szólt hozzám a gyűlés befejeztével a sejt vezetője, a pártunk politikájáért ma is becsületesen harcoló Posvanc Ferenc elvtárs. Kisebb megbízások elvégzése után a sejtben többször is megdicsértek, Ezen felbuzdulva, Csehszlovákia Kommunista Pártja V. kongresszusa alkalmá-, ból felvételemet kértem a Csehszlovák Kommunista Ifjúmunkás Szövetségbe. Felvettek. Ezután már a komszomolistákkal és a párttagokkal együtt terjesztettem a munkássajtót. A gyárak előtt, a kaszárnyák kö-. zelében, az utcákon, a tanonciskolákban és ahol csak lehetőség adódott rá, mindenütt osztottam a kommunista párt Harcra szólító röplapjait. Részt vettem a kommunista plakátragasztási akciókban is, és azok védelmében, hogy az ellenfelek bérencei le ne téphessék. I. 17. Tüntettem a munkáért, kenyérért, szabadságért és a bérle5

szállítások, munkáselbocsájtások ellen. Tüntettem a Szovjetuniót éltető és a nemzetközi 1971 szolidaritásunkat kifejezésre juttató manifesztációkon, a harcos május elsejei felvonulásokon. Pénzt gyűjtöttem a pártsajtónak a sztrájk és a nemzetközi szolidaritási alapra. Egyik szervezője voltam 1929ben Bratislavában annak a tanoncsztrájknak, amely követelte a kisipari tanoncoknak is a 8 órai munkaidő betartását, a munkaidő alatti elméleti oktatást, tiltakozott a vasárnapi munka és a vasárnapi elméleti oktatás ellen és új tanonciskola felépítését kérte. A lieves agitáció közben a tanonciskola igazgatójának segítségével egy polgári ruhái viselő rendőr letartóztatott és a rendőrigazgatóságra kísért. Ott aztán röhögve pofoztak, gumibotoztak, a szekrénysarkához verték a fejemet, (ahogy ők mondták, vörös komszomolistához illően) és bezártak. — Te köszönés nélkül mertél ide bejönni — gúnyolódtak. Annak a tanoncnak nevét követelték tőlem (Mészáros Lajosnak hívták), akinek sikerült elfutnia. Nem árultam eil Ez volt a tűzkeresztségem, első „jutalmam" a munkásmozgalomban való részvételemért. A java azonban éveken át, csak ezután következett. A legbrutálisabb 1930 május elsején. Amit akkor kaptam, az még a hét évvel későbbi, a spanyolfronton ért sebesülésemnél is fájdalmasabb volt. A büntetésem leteltével a Komszomol városi szervezete azt a megtisztelő feladatot bízta rám, hogy a város magyar ajkú kommunista fiataljainak nevében ón üdvözöljem Klement Gottwald elvtársat, aki a városi Vigadóban megtartott népgyűlésre jött Pozsonyba. Gottwald elvtárs érdeklődéssel hallgatta magyar nyelven mondott szavaimat, szlovákra fordította és kezet szorított velem. A népgyűlésen mondott szónoki beszédben válaszolt, illetve foglalkozott is a fiatalok elnyomásával, szociális nyomorával. — Csehszlovákia Kommunista Pártja mindent megtesz a fiatalság helyzetének megjavítása érdekében, — de az eredmények eléréséhez a fiatalok — nemzetiségi hovatartozásra való tekintet nélkül — és az idősebb munkások összefogása kell! — mondotta. Nemsokára azután a kommunista párt területi titkárságának kezdeményezésére elhatároztuk, hogy megmentjük azokat a fiatalokat is az erkölcsi szakadék széléről, akik nem találták meg a szervezett munkásosztályhoz vezető utat és éhségük, kétségbeejtő nyomoruk enyhítésére a koldulásban, a bűnözésben és a prostitúcióban keresték a kiutat. Egyenként és csoportosan beszéltünk velük, míg végül is meggyőztük őket, hogyha összefogunk és tömegesen követelünk állami segélyt, eredményt érhetünk el. A siker nemsokáig váratott magára. A kitűzött nap reggelén a szokottnál is több, túlnyomórészt fiatalokból álló tömeg gyűlt össze a pozsonyi munkaközvetítő hivatal előtt. Felszólítottuk őket: Menjünk a Városházára! Hattagú bizalmi küldöttséget választottak, közöltük engem is. A városi tanács szociális hivatala vezetőjének, dr. Kovácsnak elmondtuk, hogy mi nőtlen és hajadon fiatalok is állami segélyutalványokat követelünk, nem akarunk erkölcsi posványba süllyedni! Átadtuk neki azoknak a névsorát, akiknek azonnal ingyenes meleg ételt, cipőt, lakást, higiéniai, művelődési és szórakozási lehetőséget kértünk. Kovács doktor előbb tanácstalan volt, de a kívülről beszűrődő zaj hallatára kitekintett hivatala ablakán a Primáspalota előtti térre, s meglátva a válaszára váró, nyugtalankodó forradalmi hangulatú tömeget, felvette a telefonkagylót, s kedvezően intézkedett. Követeléseinket rövid idő alatt teljesítették. A szórakozásról, a sportról, a szocialista kultúra ápolásáról és terjesztéséről sem feledkeztünk meg. Vasárnap és ünnepnap kedélyes délutánokat rendeztünk a munkásotthonban. Ezeket a felejthetetlenül kedves összejöveteleket, nemcsak népjáfékokkal töltöttük, hanem forradalmi munkásdalokat és népdalokat tanultunk, énekeltünk. Ha kedvező volt az idő, kirándulásokat szerveztünk a pozsonyi lóversenytérre, a Farkastorokba, Dévénybe, a KisKárpátokba stb. Hármas-négyes rendekbe sorakozva, forradalmi indulókat zengve meneteltünk a kitűzött hely irányába. így is magunkra vontuk a járókelők és a kirándulók ezreinek figyelmét. Az ilyen kirándulások sikerét gazdag programmal biztosítottuk. Voltak, akik a társasjátékokat választották, a fiatalok pedig a röplabdát, a labdarúgást, úszó- és futóversenyt és a más sportversenyeket részesítették előnyben. Hogy mily nagy jelentőséget tulajdonított a párt az ilyen tömegkirándulásoknak, ml sem bizonyítja jobban, minthogy nemcsak olyan jelentős apparátusi dolgozó, mint a mindenki által ismert Róth Imre mérnök, hanem még az akkori idők egyik legközkedveltebb népvezére (ha idejéből tellett) Major István is eljárt és politikai tájékoztatót is tartott. Az egyik ilyen kiránduláson a Kis-Kárpátokban Balázs Béla, a neves magyar színpadi- és filmrendező, a berlini munkásszínpadok igazgatója is meglátogatott bennünket. Beszélt nekünk a munkásszínpadok küldetéséről, a forradalmi színjátszás szépségéről és harcra mozgósító hatásáról. Az érdeklődést tanúsítók közül néhányunkat kiválasztott, s a helyszínen foglalkozott velünk. Hangsúlyozta az előadandó anyag megválasztásának fontosságát, elmagyarázta a színpadi mozgástechnikát és a kifejezések módját. Nagy visszhangja volt ezután a Vörös Barátság színjátszó csoportja előadásának, mely Gorkij „Anya" című regényének színpadi változatát mutatta be Barta Lajos író rendezésében. Egyéb kulturális tevékenységünk során proletárköltők verseit és saját kollektív szerzeményünket szavaltuk. Hatásosak voltak kórusjeleneteink, valamint énekkarunk munkásés népdalbemutatói. Pozsonyon kívül Diószegen és Somorján is felléptünk. A Csehszlovák Kommunista Ifjúmunkás Szövetség tagjai és a munkásmozgalomba általunk is* bevont fiatalok tízezrei Csehszlovákia Kommunista Pártjának vezetésével a burzsoázia uralkodásának egész idején az élet minden szakaszán — vállalva a vereségeket, a megaláztatásokat, a börtönt — az élvonalban vették ki- részüket az osztályharcból. A proletár nemzetköziség szelleméből adódó kötelességeknek is eleget téve, sokan már 1936—1939-ben az interbrigádokban fegyverrel kezünkben részt vettünk a spanyol nép szabadságharcában. Közvetlen ezután a második világháború frontjain harcoltunk a gyűlölt fasizmus ellen. Derekasan kivettük részünket a Szlovák Nemzeti Felkelésből és a hazánkat felszabadító harcokból, amelyekben sokan közülünk egészségüket, testi épségüket és legdrágábbat, az életüket is feláldozták a szabadságért. De akik élve maradtunk, azt mondjuk, megérte! Az embertelen, a végsőkig kizsákmányoló tőkés társadalmi rendet a néppel és a nagy Szovjetunió segítségével megdöntöttük. Az ellenség által elénk gördített minden akadály és nehézség ellenére is, lépésről lépésre sikeresen építjük azt a társadalmi rendet, amelyet Csehszlovákia Kommunista Pártja 50 évvel ezelőtt célul tűzött ki — a szocializmust. SZÁRAZ JÓZSEF Március 6-i számunkban közöltük, a Szóljon hozzá... címft akció első kérdését: Mi nem tetszik Önöknek üzleteinkbeá és hogyan képzelik el az ideális vásárlást? Szerkesztőségül* — más lapokhoz hasonlóan — több levelet kapott, melyben olvasóink elmondják véleményüket az üzletekben tapasztalt helyzetről. Az akciót irányító bizottság — az egyes szeikesztőségek megbízott munkatársai — az elmúlt szerdán tájékoztatták a belkereskedelmi miniszter helyettesét az olvasók véleményéről és választ kértek a levelezők által feltett kérdésekre. A miniszterhelyettes válaszát a következő héten, szerdai számunkban közöljük. Az alábbiakban olvasóink leveleiből ragadtunk ki néhány véleményt. — Szép önkiszolgáló üzletünk van -f- írja Horváth István Csallóközaranyosról (Zlatná nä Ostrove). Mivel az Oj Szóban olvastam, hogy a vevők is ellenőrizzék a kiszolgálóik munkáját, elhatároztam, jobban körülnézek én is. Három dolgot figyeltem meg és annyit mondhatok: nem tett jót az idegeimnek, amit tapasztaltam. íme: egyik ivap sorban álltunk a hentes előtt. Egy nyugdíjasféle idősebb emberke 25 dkg szalámit kért. Rámutatott az egyik rúdra és megkérdezte: mennyibe kerül? A szalámi mellett ugyanis hiába kereste az árcédulát. — Majd én megmondom: — szólt a pult mögül egy fiatalember. Persze annyit mondott, amennyit akart, inert az ösz,szes szalámi árát egy papírra írták, amelyei ő tartott a ke zében. >1 vevők nem ismerik az egyes fajtákat, így a hentes tetszés szerinti árat mondhatott: Én 70 dkg húst kértem. A fiatalember egy fakír mozdulatával a mérlegre dobta és. máris átadta. A csomagolópapírra rá volt írva, hogy mennyit fizetek. Furcsálltam a dolgot és megjegyeztem, hogy sokat számolt. Érre ismét rátette az árut a mérlegre, melynek mutatója a kétsoros papír ellenére sem mutatott annyit, amennyit az árnak megfelelően mutatnia kellett volna. Kénytelen volt beismerni, hogy igazam volt. Kijelentette, hogy ő oldalról nézte a mérleget. Másnap ismét elmentem az üzletbe. A fiatalember kenyeret és péksüteményt árult. Kértem egy fonott kalácsot. Becsomagolta és ráírta: 4,50 korona. Hogyhogy? — kérdeztem. Mióta ment fel a fonott kalács ára 3,50-ről 4,50-re? Megkértem egy másik kiszolgálót, erősítse meg igazamat, hogy a kalács nem drágult meg. A kiszolgáló áthúzta a 4,50-et és 3,50-et írt rá. A harmadik ellenőrzést a múlt héten végeztem. Kértem 1 kg fagyasztott halat. A kiszolgáló levágott egy 80 dekás darabot. Azt mondtam: ez kevés, kereken egy kilót kérek. Erre rádobott a mérlegre egy darabot, azzal meg jóval több lett. Szóvá tettem a dolgot, mire megjegyezte, hogy nem lehet elaprózni az árut. Becsomagolta és ráírta: 19,50 korona. Soknak találtam ezt az összeget. Erre azt válaszolta, hogy 1 kg és 23 deka. Kértem, mérje meg újra! Nem tett eleget kérésemnek. Erre visszadobtam az árut. Ekkor odajött a főnöknő, megmérte a halat és kiderült, hogy 1,23 kg helyett 1,17 kg volt. Sok kicsi sokra megy. Kár, hogy szép üzletünkben ilyen esetek előfordulnak. Pr'ezchala József írja Tornaijáról (Šafárikovo): „Nézetem szerint a legnagyobb fogyatékosságok a kiszolgálás terén mutatkoznak. Számtalanszor előfordul, hogy a kiszolgáló kelletlenül nyúl másodszor vagy harmadszor a polcra, ingerülten beszél a vásárlóval, de előfordulnak olyan esetek is, hogy nem őszinte a kiszolgáló. Helyesnek tartanám, ha üzleteinkben bevezetnék „A vásárló mosolyáért" elnevezésű versenyt. Ezt úgy képzelem el, hogy a panaszkönyv mellé kifüggesztenének egy füzetet, melybe a vásárló beírhatná: melyik elárusítóval mikor és miért volt elégedett. Nézetem szerint ezzel a versennyel nagy mértékben szorgalmazhatnánk az udvarias kiszolgálás meghonosítását. Az üzletvezető pontozhatná'is az elárusítókat és a hónap végén az az eladó kapna prémiumot, aki a legtöbb pontot kapja." — Ahol erre lehetőség nyílik, étkezdéket kellene nyitni a nyugdíjasok részére — írja Schmidt Ferenc bratislavai olvasónk. Majd így folytatja] Ezekben az étkezdékben naponta legalább egyszer kiadós, meleg ételt kaphatnának: a nyugdíjasok, akiknek csak a rezsi-költséget kellene megr téríteniiik. Mi, idős nyugdíjasok — néhány kivételtől eltérően — diétázunk. A vendéglőben pedig egy diétás ebéd 12 koronába is belekerül. Ezt az összeget a nyugdíjból nem tudjuk fedezni. Van ínég egy javaslatom: engedjék meg a nyugdíjasoknak, hogy üzerrii konyhákon is étkezhessenek! Zsígárdról (Žiharec) Klincko Izabella küldött levelet szerkesztőségünknek. A többi között ezt írja: „Több alkalommal kértem negyed kenyeret, mivel egyedül álló nő vagyok és ha nagyobb kenyeret vásárolok, rámszárad. SÁjnos Zsigárdon csak fél kenyeret adnak. Nem én vagyok az egyetlen, aki ezt kifogásolom. A többiek és a magam nevében kérem: intézzék el, hogy vásárolhassunk negyed kenyeret, mert a környéken mindenütt kapni, csak nálunk nem." — Nézetem szerint az elárusítóiknak nem szabadna éreztetniük a vevőkkel aa apró-cseprő vagy szolgálati bosszúságaikat — írja Lukács József né a dunaszerdahelyi járásból (Dunajská Streda). A vásárló nem tehet arról, ha az eladó „összezördült" a főnöltkel vagy — ahogy mondani szokás — bal lábbal kelt fel. Az elárusító legyen kedves, barátságos, türelmes. Ne tegyen különbséget a vevők között. Lüley Lajos Töhölröl (Tehla) írja: „Nemrég a nyitrai járás egyik üzletében Azboral nevű vegyszert szándékoztam vásárolni. Az önkiszolgáló üzlet polcain keresem, keresem a vegyszert, de sehol se találom. Megkértem az egyik elárusítót: mutassa meg, hol raktározzák az Azboralt?! Szó nélkül távozott, majd kis idő elteltével behozott egy 8—10 literes pléh dobozt és megkérdezte: akarom-e? • Mondtam, hogy ilyen vegyszert szeretnék vásárolni, de nem ennyit. Egy-két liter elég lenne. A

z elárusító nem szólt hozzám többel, én pedig mérgesen távoztam az üzletből. És még valamit: előfordulhatnak olyan esetek, hogy a vevő által keresett áruval nem szolgálhatnak az üzletek. Ilye* esetben az elárusító mondja meg, mikor kapnak árut, mikor érdeklődjön ismét avevö._ — Lenne egy javaslatom, amelynök gyakorlati megvalósítása megkönnyítené a városi asszonyok életét — írja Czet li Petemé Sárosjalváról. Lehetővé kellene tenni, hogy a munkába induló asszony reggel megrendelhesse az üzletben a szükséges élelmet és délután munkából iövet csak fizetnie kellene. k » t Több olvasónk szóvá tette, hogv sok esetben „sógorkomaság" tapasztalható az üzletvezetők és az ellenőrök között. Tanúi lehetünk annak, hogy az ellenőrzést végző szervek képviselői nagy „szevasz pajtikám" kiáltással nyitnak be az üzletbe. Az ilyenfajta parolázás után azután elgondolható, hogy milyen ellenőrzésre kerülhet sor. Mások a bővebb áruválasztékban látják az üzleti tevékenység további javításának lehetőségét. Mához két hétre ismét levélszemlét közlünk. Aki olvasóink közül szeretne hozzászólni a kereskedelem problémáihoz, Írja meg szerkesztőségünknek javaslatait, észrevételeit. Minden hasznos tanácsot örömmel Jogadunk.