Új Szó, 1971. március (24. évfolyam, 50-76. szám)

1971-03-12 / 60. szám, péntek

VARSÓI SZÍNHÁZI ESTÉK Reménytelen eset, ha valaki egy idegen ország fővárosában hét előadás megtekintése után átfogó képet akar festeni az ottani színházi életről. Magam is tudatosítottam ezt a tényt varsói tartózkodásom során, annál is inkább, hiszen a lengyel fővárosban tizenkét állandó színház működik, tehát még minden színházba sem juthattam el. Észrevételeimet, tapasztalataimat a lengyel színházi szakemberek véleményének megismerésével igyekeztem az objektivitás irányába szélesíteni. Az ö tájékoztatásuk szerint a lengyel színházban napjainkban két irányzat figyelhető meg. Az egyik a fiatal rendező és színészgárda jelentkezése, amely jórészt mai tárgyú színművek bemutatásával adta le névjegyét, s gazdagította a lengyel színjátszás eszközeit. A másik irányzat a lengyel klasszikusok jMiczkiewic z, Slowacki, Wyspianski és mások) műveinek színpadi újrafogalmazása. Talán a legnagybob visszhangot Wyspianski Lakodalmának bemutatója váltotta ki Adam Hanuszkiewicz rendezésében a Teatr Povszechny-ben. A századunk első éveiben megírt színmű vidéki birtokon játszódik !e, ahol éppen esküvő van, egy ifjú költő az akkori „divat" szerint parasztlányt vesz felesé"ii' íyv a vendégek között a parasztság és az értelmiség képviselői foglalnak helyet. A mulatozás közepette megjelenik egy szalmacsutakkal teleaggatott szellem-figura (chocholnak hívják) és varázslatos erővel felidézi azokat a gondolatokat, melyek a jelen levő vendégseregben előfordulnák. A gondolatok zöme történelmi és társadalmi színezetű. Az előadás befejező részében a gondolatokból valóság lesz, a parasztok rádöbbennek társadalomformáló feladatukra, kaszát húznak elő, várják, hogy a jelenlévő értelmiségiek az élükre állnak, de azok legyökerezve, tétlenül várakoznak. Az eddig jórészt nosztalgiától, nagy szavaktól „csöpögő" elődások helyett Hanusziewicz „gyilkos" poénokkal teletűzdelt szatírái kreált. A rendezés kiváló ötlete, hogy a forgószínpadon belül a szereplők csak úgy mozoghatnak, ahogy a talpuk alatt forgó deszka megengedi, tehát egy bizonyos területről kijebb nem léphetnek. Ezt a tényt a figurák nem tudatosítják, s minden mozdulatukkal, szavukkal egyénien akarnak viselkedni, s így válnak nevetségessé. A színmű a zárójelenettel általános érvényűvé magasodik: a frázisokat pufogtató álmodozók, a konkrét körülményeket nem tudatosító személyek nemcsak akkor és azon az esküvőn nevetségesek és tehetetlenek. Az idei varsói évad egyik legjelentősebb bemutatója is Hanuszkiewicz nevéhez fűződik, aki jelenleg a varsói Nemzeti Színház igazgatója. Itt mutálták be az ő rendezésében" a Hamletet, a címszerepben Daniel Olbrychskival. A lengyel színházak — jobb szó híján demokratikus körülményeire jellemző, hogy a kiváló filmszínész életébi-n először játszik színpadon, s mindjárt ebben a szeranb'm. A vastag vaslemez-huzal és traverz-díszletekből álló i.'öadás egyik erénye a szj-cp'ő

1; iözöft levő kapcsolatok és konfliktusok tudatosítása qs felszínre hozása. A másik érdekesség: Daniel Olbrychski játéka. Az eddigi hagyományoktól eltérően nemcsak lélektani problémákat hordozó, hanem fizikaialag is erős fiatalembert, szinte kamaszt játszik. Szerepformálásáról így nyilatkozott: „Régebben Hamletet úgy értelmezték, hogy problémái tulajdonképpen az egész emberiség legfontosabb, leggyötröbb kérdései. Ma már tudjuk, hogy ez nem egészen igy igaz. De Hamlet gondjai továbbra is közösek a helyét kereső, tapasztalatlan fiatal ember problémáival. Ogy érzem, ha szavait ma egy-egy idősebb, érettebb ember mondaná el, talán nem hangzanának olyan komolyan; szavait nem éreznék annyira a kor szavának. Hamlet korántsem a világ bölcse. Csupán rendkívül fogékony, érzékeny, művelt fiatalember. Bölcsességében nyoma sincs Faust bölcsességének. Olyan bölcsesség ez, melynek nincs tapasztalat-fedezete, és talán túl sok racionális elem sincs benne. Az igazságot akarja felkutatni, de keresés-kutatása nem valamiféle racionális tevékenység, inkább belső igény, amely nélkülözi az értelmi motivációt". Az előjelek szerint a varsói Hamletet az idén hazánkban is láthatjuk, az ottani színház tervezett csehszlovákiai vendégjátéka alkalmával, s minden valószínűség szerint ez a színpadraállítás nálunk is vitát kavar majd fel. A beszámolót egy új lengyel zenés játékkal folytatom, melyet az elmúlt hónapban mutattak be nagy sikerrel a Teatr Polski ban. Üvegre festve /Na •''•*" --•'—/•-" "•• rínmíi ríme. Daniéi Olbrychski a Hamlet címszerepében. Ernest Bryll a szerzője, a zenéjét Katarzyna fíürtner szerezte, az előadást August Koivalczyk rendezte. A történet Háry-János szerű: a lengyel Tátra-alatti (podhalei) szegénylegények anekdotákkal, dalokkal, táncokkal elevenítik fel elődeik, s azok vezérének, Jánosíknak, legendává csinosított tetteit és tulajdonságait. ízes, vérbő népi humor, a gazdag folklór elbűvölő bája, s a beat-zenére hangszerelt gyönyörű népdalok teszik varázslatossá ezt az előadást. Mondhatnánk úgy ls, hogy a hagyomány (anekdoták, népdalok, népviselet) és a korszerű eszközök (beat-hangszerelés, jelzett díszletek, koreográfia ) szerencsés ötvözetéből született. meg ez a kitűnő előadás, amely elgondolkoztathatja ha zai szerzőinket (csehszlovákiai magyar viszonylatban is), mert olyan utat mutat, amely a mi körülményeink között is járható, természetesen a helyi sajátosságokat figyelembe véve. Ott-tartózkodásom idején új hazai szerzőt is avattak Zbigniew ferzyna személyében, akit eddig költőként és a Kultúra című hetilap szerkesztőjeként ismertek. Csak szikra... (című müve, melyet a Teatr Dramatyczny mutatott be műfajilag leginkább a költői oratóriumhoz áll legközelebb. A varsói felkelésben elhunyt fiatal költőnemzedék jeles tagjainak, Krzysztot Baczynski-nak és társainak, állít emléket. Nem a tetteikre, és a jellemükre összpontosít, hanem a társadalmi és családi körülményeikre, melyek között éltek és meghaltak. A lengyel kritika nagyon „lehúzta" ezt az előadást, s nem alaptalanul: valóban a külsőségek, effektív hatások dominálnak, belső motiváció, tartalom nélkül. Ennek ellenére néhányszor felsejlik Jerzyna helyzetteremtő készsége, sőt „életszagú" konfliktusokat tartalmazó mondanivalója, s ezért úgy érzem, róla, mint színpadi szerzőről is hallunk még. A további három darab az érdekesek kategóriájába sorolható. E. Bryll Kurdesz című alkotása egyik úttörője a költői képekből álló, tematikailag a második világháború eseményeihez és következményeihez kapcsolódó színműveknek. Ez a színmű is az illúziókkal, pátoszokkal teli hagyományokkal való szaki tás, s a realitások felismerésé nek és vállalásának többnyire lírai eszközökkel megjelenített szimbóluma. Mint egyéni hangvételű darab érdekes és értékes is lehet az ilyen elemekből fölépített színpadi alkotás, de ezt utánozni (Jerzyna említett műve is ezt példázza) szinte lehetetlen, és fölösleges. Az Állami Zsidószínházban a Goldfaden álma t Sen Goldfadene j című előadást néztem meg. Itt elsősorban az énekekből, táncokból és kevés prózai szövegből álló játék sajátos hangvétele fogott meg. Ismét megbizonyosodhattam, hogy az amerikai muzical bölcsője ezekben a zenés játékokban található. Külön említést érdemel a színmű szereplőinek elsőrangú ének- és tánckultúrája, amely felejthetetlen élményt szerez a nézőknek. Dürrenmatt János királyát más helyeken (többek között a Hviezdoslav Színházban) is volt alkalmam megtekinteni. A Varsóban látott változat gondosan megmunkált előadás, de a rendezésben semmi újat, eredetit nem láttam. Ami a lengyel színházak repertoárját illeti, a bemutatott színművek mintegy kétharmada hazai szerzőktől való (ezen belül legtöbbször fele klasszikus alkotás, a másik fele mai szerző műve). A külföldiek közül Dürrénmat, Albee és Miller a legtöbbet játszott szerző. A műsorfüzeteket lapozva nem kis meglepetéssel tapasztaltam, hogy szocialista országok szerzői alig szerepelnek jelenleg a lengyel színpadokon. Keveset tudunk egymásról, hallottam szinte szóról szóra azokat a kifogásokat, amelyek Prágában, Budapesten és máshol is gyakran elhangzanak. Valóban fura paradoxon, hogy Párizs, London, sőt New York színházi eseményeiről szinte percek alatt tudomást szerzünk, de arról, hogy szinte a szomszédban — Varsóban. Berlinben, Bukarestben és máshol — mi történik, aránylag gyérek az értesüléseink. S az említett fővárosokban sem tudnak sokkal többet rólunk. Pedig komoly értékek, figyelemre méltó előadások, nem beszélve az eszmei rokonságról, szép számmal akadnak ezekben az országokban is. SZILVASSY JÓZSEF 1370-es kubai falragaszok A bratislavai Gorkij utca 15. szám alatti tárlati terem falait majdnem 100 plakát borítja, melyek Kubából érkeztek. Országaink kulturális egyezményének értelmében a kubaiak a zene, a tánc, a képzőművészet segítségével törekszenek a szocialista országainkat egymáshoz fűző kapcsolatok s barátság fokozására, elmélyítésére. Mint minden forradalomnak, a kubainak hatása is megnyilvánult az élet egészében, s ezen belül a művészet alakulásában is. A plakát, ez az érdekes, vonzó és mozgósító művészi termék hallatlanul fellendült a két évtizedes szocialista múltra viszszatekintő Kubában. S mint mindenkor és mindenütt, itt is a politika ügyét, a társadalmi, a gazdasági és a kulturális életet szolgálja. Grafikusaik a műfaj gazdag fegyvertárában jól tájékozottak. A falragasz stílusától és helyesen megválasztott eszközeitől függ követelődző, tiltakozó, meggyőző, és agitatív ereje, ami mindenekelőt a politikai plakát éltető eleme. A szubtrópíkus éghajlatú sziget plakáttermésének hőfoka mondanivalójának megfelelően izzó is tud lenni. Általáinxsságban élénk képzeletre, gyors reagáló készségre vall. Bővelkedik a tisztán ragyogó, telt színekben. Kifejezési módja változatos, formaadása friss. Világos, egyszerű rajza gyakran mértanias, kedvelik a konstruktív felépítést. Olykor festői hatásokra törekedve kavargó, egymásba olvadó árnyalt színfelületek vagy beszédei jelek és jelzések ragad iák IIIHH a nézők tekintetét, irányítják képzeletét akaratát. Már az előcsarnokban fogad A. Perez zöldes-barnás árnyalatú műve: Szeptember 28. Ki a térrel adja meg a jelszót az erőteljes felirat, ami azt jelenti, hogy ezen a napon Fidél Castro beszél a néphez. S a szavait lesők sűrű sorai veszi körül a lelkesítő szónokot. R. Martinez négyszögekből, mozaikszerűen összetevődő harsány színű kompozícióján a középső függőleges sorban egymás után Castro, Che Guevara és Camillo Cienfuegos, a három nagy forradalmár jellegzetes arcmásai. Körülöttük a különböző iparágak dolgozóinak fejei. Majd finoman árnyalt lazac színekben tornyosulnak egymás fölébe a háromszögek és ünneplik a 15 év előtti Santiago de Cuba-i felkelést. A Pérez Lenin 100. évfordulója alkalmából megkapó elevenen formálja az „emberek és eszmék kovácsának" dinamikus alakját. Majd ismét róla s a gyerekekről, s a nagy napon a hadsereg tiszteletadásáról szól. C. Mazola izzón áradó színek között a köztársaság zászlaját lobogtatja. Leszűrten egyszerű és finom megoldású az Expo 70 Osaka plakátja. A felkelő nap tüzes vörösével Szemben leng a kék-fehér sávos kubai lobogó, melyet egy piros körcikkbe foglalt ötágú csillag ékesít. E. Padrón a társadalom egészségére ügyel. Riasztóan szemlélteti a dohányzás káros, gyakran szívinfarktust előidéző hatását. A fekete alapú plakáton a figurák fehér körvonalait leleményesen egymáshoz illesztett cigaretták képezik. F. Beltran forgalmi jelzéseinek paprikavöi'ösei és krónsárgája hangosan kiáltja: „Több lelkiismeretesség, kevesebb baleset." Küzdenek az analfabetizmus ellen, mely a vidéken még ma is gyakori jelenség. Kevés nyomatékos szóval sürgetik a gyermekek idejében való iskoláztatását. A. Hernandez a komor háttérből fehérségével vádolva kiugró, erőszakosan szétfeszített, országhatárt jelző kerítéssel hangoztatja, hogy a „dezertálás árulás". Számos plakát foglalkozik a gazdasági élettel. Sematikusan stilizált két hullámokon leegyszerűsített, súlyos hajtótest álló tömege mondja szemrehányóan, hogy a kikötőben való veszteglés nem hozhat hasznot. Leggyakrabban az ország fő megélhetési forrásáról a cukornád termeléséről esik szó. j. Forjan a machetát, az éles nádvágó kést szinte jelképi erővel tünteti fel s a régi kudarcokat felváltó sikerekre hivatkozik. A legfinomabb, legszínvonalasabb megoldásúak a kulturális plakátok. Eredeti alkotótehetségéről vall Sanabriának a lbö évvel ezelőtt Kubában született, Párizsban élt Heredia szigorú, kristályosan tiszta poémájáról híres parnasszista költő tiszteletére létesített Heredia-báz megnyitásáról értesítő plakát, melyből élesen válik ki a poéta modern eszközökkel idézett arca. Ötletes fogalmazású a kubai film 10. évfolyamát ünneplő falragasz. A vándormozit leleményesen szemlélteti egy nagy fekete-fehér Chaplin-fej köré komponált, kerekeken gördülő kordé. Egy jellegzetes.Napóleonsziluett a szovjet feldolgozású Háború és békére hívja fel a figyelmet. A 20 esztendős múlttal rendelkező fiatal kultúra megnyilvánulásáról megállapítható, hogy a kubai pinkáttervezők többsége ifjúi temperamentuma mellett is fegyelmezett grafikus. Mindenkihez szólva, közvetlenül és egyértelműen közlik mondanivalójukat, ami azt jelenti, hogy műfajuk követelményeihez igazodnak. BARKANY jENONE Thomas Brandis zenekari estje A Csak szikra ... című szín mii egyik jelenete. Nyugat-Berlinből érkező vendégünk. Thomas Brandis előadásában Bratislavában Brahms hegedűversenye hangzott el, amelyet a korabeli kritika egykor „versenymű a hegedű ellen" jelszóval támadott. Thomas Brandis igen jól ismeri hangszerének mesterségbeli fortélyait és így könnyedén győzte a technikai buktatókat. Szép hangképzése, selymesen csillogó, érzékeny és egyben dús tónusa már magában is fél siker. Melegen éneklő hegedűhangjával a lírai részletekben szépen szólaltatta meg a brahmsi romantikát. A művész játékmódjában van bizonyos „drámai vonás", ami produkciójának egyéni jelleget kölcsönöz, és a legjobb út lett volna, hogy tolmácsolásába belefogja a brahmsi zene problémázó, tépelődő hangját is. UH úgy tűnt fel. hogv. a fiatal művész a brahmsi alkotást nem erről a/. Oldalról közelítette meg. Virtuóz tudása vagy talán a zene ereje néha hajszolt tempókra ragadta, ami a7. egyes frázisok világos formálásának rovására níent és meglőne az építkezés logikáját. Ilyenkor az összjáték pontossága is megingott. De a „kilengés" pillanata hamar elmúlt, a művész visszatalált Brahmshoz és önmagához. Thomas Brandis egészben képzett, vérbéli muzsikus, akinek van mondanivalója. Az est karmestere, dr. RajtéiLajos Dvofák „A szabadban" című előjátékával nyitotta meg műsorát. A dvofáki természetábrázolás színei ezúttal kissé halványra sikerültek. Oto Ferenczy fuvolára, klarinétra, fagottra, hárfára és vonóskarra írt Szerenádja a komponista ötvenedik születésnapjának tiszteletére hangzott el. Rajter gondos előadással, eleven értelmezéssel és teljes karmesteri odaadással állt a mű sikerének szolgálatába. Ravel „La valse" című keríngőfantáziája tett csillogó pontot a hangverseny végére. Az óriáskeringő ellenállhatatlan sodrában a hallgató szinte maga is érzi a forgás szédületét. A fantasztikus kavargásban merészen ível a magasba a két nagy fokozás hullámvonala, senki sem tudja kivonni magát a hangok, melódiák, fény- és árnyhatások, ritmuskombinációk tobzódásából. A tánckép robbanó mozgalmasságát utánozhatatlan humorral fűszerezi a raveli „esprit gaulois" (franciás szellem). HAVAS MARTA • Shirley Maclaine amerikai tilmszínésznő könyveket is Ír. Első kötete, az El ne ess a havason című, a bírálat szerint azt az ígéretet hordozza, hogy a művésznő szépíróként is megállja a helyét. • Claude Lelouche úgy tervezi, hogy „Az agglegény" című filmjének felvételeit két nap alatt készíti el, s az egész film mindössze 100 000 frankba kerül. EfSJ 1971 III. 12.