Új Szó, 1971. február (24. évfolyam, 26-49. szám)

1971-02-07 / 5. szám, Vasárnapi Új Szó

Konsztantyin Pavlov bolgár költő 1933-ban született Vttoszkóban; 19bO óta ielennek meg kötetet. Kitűnő epigrammákat ír, költészetének alaptónusa a szarkaz' mus és az irónia. Konsztantin Pavlov INCIDENS VERS A KÖLTŐ CÍMERÉRŐL Mint főlkantórozatlan lovak nyargalásznak előttem a képek, gondolatok. Nehéz elfognom őket. Nehéz nyerget dobnom rájuk. Itt ágaskodnak, oztán eltűnnek. Fehérek és feketék. Sokáig hallgatózom ezután ritmustalan dobajuk elenyészik valahol túl a láthatáron. Sokára térek magamhoz azután — pusztaság . . . Nyergeljek föl háromszázszor, őrüljek meg háromszázszor, ha nem hallatszott ide ez a meg nem tartott fogadalmakkal teli robogás. ...Emberek állnak elém, így rimánkodnak: „Lovaid letapossák a mezőket! Fékezd meg őket! Máskülönben ... Micsoda? Jóemberek, míg ti engem szidtok, lovaitok föl kantározva húzzák az élet kocsiját. Hasznos munkát végeznek egész nap, árnyas farkukkal csapkodják magukról a legyet és szerényen nyihognak. Szavamra, máris látom — hombóraitok tele vannak, de a fejetek -csöndes. Nem tudok féket könti a lovaimra, de belecsimpaszkodom a legvadabbik sörényébe és elszállok a széllel. Nem láttok engem sokáig! Nem hallotok engem sokáig! De ha kimentek a mezőre, hogy a termést behordjátok, valahol, valamelyik dűlőn ott találtok. Fejemen pata ütése, és kezemben — a kiszakadt sörényból egy marok ... Vigyázhatok erre a sörényre, számotokra szakadt ki: sodorjatok belőle szarvat a fejetekre! TORNAI JÓZSEF FORDÍTASA Csak ahogy voltunk, nem épp fehéren; poros arccal, poros ruhában, s poros tenyérrel — besorakoztunk a gyűlésre. A szónok miutónunk ért be. Fonák érzésekkel feszengtünk eleintén a fáradságtól, gondtól, de azután minden rosszat feledtünk, oly szépen beszélt nekünk a porondról. Egy szálig elérzékenyült szívünk, agyunk, amikor megtudtuk, hogy mi vagyunk: a legjobbak, a leghősibbek, a legbecsületesebbek, a legboldogabbak! S csak ahogy voltunk, nem épp fehéren; poros arccal, poros ruhában, poros tenyérrel, s anélkül, hogy markunkba köptünk volna, egyszeriben tapsolni kezdtünk. Balszerencsénkre igyekeztünk: hisz azt előre ki gondolta, hogy a por kezeinkről, borostánkról, és a ruhánkról az emelvényig elszivárog. Egy pillanatig csendben állt ott. Aztán, miközben kendővel dörgölte arcán a bőrt, elmosolyodott a szónok, s barátin szólott: - Máskor mossanak kezet tapsolás előtt! (CSANADY JÁNOS FORDÍTASA) ÉLŐSKÖDŐ GERMANIZMUSOK Sokan azt hiszik, hogy a nem nemzeti keretek között élő kisebbségi magyarság nyelvére a szocialista testvérállamokban csak a többségben levő nép (vagy népek) nyelve hat kedvezőtlenül. Kevesen tudják, hogy emellett még mindig komolyan kell számolni azzal az ártalmas befolyással is, amelyet beszédünkben és írásunkban az egykori németesítésnek „köszönhetünk": a germanizmuss a 1. Ki ne tapasztalta volna például, hogy bizonyos magyar körökben milyen elterjedt a koszt (Kost = látás, étkezés) és a kvártély (Quartier = szállás, lakás) szó hasz nálata? Kit ne lepett volna meg, hogy számos honfitársunk konyhájában a fásláda ma is ferslóg (Verschlag) és a tűzhely sparhelt (Sparherd)? Kinek ne tűnt volna fel, hogy sok magyar ember jobban megszokta a gang elnevezést, mint a folyosót vagy a tornácot; a spájz (Speise) szó hány családban népszerűbb, mint az éléskamra? Csak azt ne mondja kérdésemre valaki, hogy szóhasználatunknak ezeket a (és más) németes formált muszáj elfogadni! Tudniillik a muszáj is (mus sein = kell lenni) régi élősködő nyelvünkben. Teljesen kitagadni ugyan már nem tudjuk (tiltja a klasszikus költőink és íróink iránti kegyelet), de védelmet se nyújtsunk neki. A m b s z á j a kell, a szükséges, a kénytelen vagyok, a kötelességem helyén általában nemkívánatos idegen; ha olykor mégis eltűrjük jelenlétét, annak a rá jellemző nyomatékhangulat az oka. Indokolatlanul nagy teret azonban sohase adjunk a muszáj szónak! Ragozott alakjai ugyanis (pL muszáj, muszájna) kellemetlen hangzásúak; a vele alkotott összetett állítmány pedig (pl. muszáj vagyok vagy voltam elmenni) nem egyéb durva tákolmánynál. Itt jegyezzük meg: a germanizmus néven ismert jelenségek sokkal gyakoribbak nyelvünkben, mint az avatatlanok gondolják. A diák legtöbb iskolában még mindig kívülről mondja nagyjaink arra érdemes verses vagy prózai szövegeit. Talán nem is sejti, hogy hozzá Illőbb lenne betéve vagy könyv nélkül tudni az idézete ket. De hát felrójuk-e tájékozatlanságát, mikor pl. a Hétben is így fogalmaznak: „. . . a Tragédiát kívülről tudom, nem volt nehéz a vígszínházi előadást követni, ahol a múlt évadban a Hviezdoslav Színház vendégszerepelt." Nem, az említett diáknak nem rovunk fel semmit, csak megkérdezzük: meddig lesz még több becse nyelvünkben a német auswendig (= külső, kinti, kívülről) szolgai fordításának, mint a könyv nélkül tudott ismereteknek? Akad más észrevételünk is. A Csehszlovák Rádió magyar adásáról halljuk, hogy nap mint nap többen érdeklődnek iránta. Ez örvendetes. Ugyanakkor lesújtónak tartjuk a szlovák fővárosban megjelenő egyik magyar nyelvű lap hírét: „Az amerikaiak nap mint nap bombázzák az Észak- és Dél-Vietnamot elválasztó demilitarizált övezetet." Mint látható, túl sok a nap m i d t nap! Kimondva és nyomtatva széles körben terjed ez a Tag für Tag mintájára gyártott kifejezés ... Mintha a magyar n a p o n I a határozószó, vagy a napról napra, a nap nap után szókapcsolat nem volna elég „szalonképes" egy német nyelvi fordulat közvetítésére! Kifogásoljuk azt ls, hogy egyes felelős személyek megnyilatkozásaiban szinte másodvirágzásukat élik a h a— úgy és az úgy — mint kötöszós mondatok. Pedig hosszú ideig azt hittük, hogy már elsorvadtak ezek a wenn — s o (ha — úgy) és wie — s o (amint —úgy) hatására keletkezett vadhajtások. Tévedtünk! A rosszul, magyartalanul szerkesztett mondatok jelen'<eg sem mennek ritkaságszámba. Lám, mit találtunk a múltkor is lapunk egy tájékoztatójában: „H a el akarjuk kerülni az iskolaügy extenzív feljesztésének buktatóit.. ., ú g y az oktatónevelői tevékenység színvonalának emelésével is foglalkozni kell." Ebből a mondatból kiindulva javasoljuk, 1. hogy a ha — úgy párosításától beszéd és írás közben tartózkodjunk; az úgy utalószót feltételes mellékmondat főmondatában senki se alkalmazza, mert felesleges és németes; a ha — akkor párosítás ellenben nem kifogásolható; 2. vessünk véget a vonatkozó mellékmondatok után ú g y-gyal kezdődő tőmondatok terjedésének is. (Pl.: „Ami a szocialista tervgazdálkodást illeti, úgy az rendes körülmények között biztosítja a termelés és fogyasztás, az egyéni és a közérdek összhangját") Szintén a magyarosság nevében emelünk szót pl. az „Elhunyt Szabó Pál" című nekrológ következő mondatp ellen: „Írásain eleinte megérezni Móricz Zsigmond hatását úgy stílusban, mint regényeinek kompozícióján." Míg az előbbi idézetekből csak az úgy utalószó lógott ki, addig az utóbbi mondatban már az úgy — mint párosítás mindkét tagját idegennek érezzük. Ajánlatos tisztázni tehát, 1. hogy az ú g y — m i n t összehasonlításkor való használata helyes és természetes dolog (p).: „figy él, mint hal a vízben"); 2. de az úgy — mint igénybe vetele mondatok, illetve egynemű mondatrészek kapcsolásékor rendellenes (pl.: „Ügy a gazdasági helyzet normalizálódását, minta társadalmi közérzet javulását biz tosítani kell"). Azt tanácsoljuk, hogy aki el akarja kerülni a germanizmus csapdáját, az az ilyen mondatok részeinek kapcsolásakor — az úgy — mint helyett — bátran építsen a mindmind és az is—is összetartó erejére mert nyelvünkben ezeknek a kötőszóknak páros vagy többszörös alkalmazása bevált, magyaros és szabályszerű. (Pl.: „Mind a gazdasági helyzet normalizálódását, mind a társadalmi közérzet javulását biztosítani kell." — „A gazdasági helyzet normalizálódását is, a társadalmi közérzet javulását is biztosítani kell.") Egyik hetilapunkban ezt olvashattuk: „Eddig az iskolai nyelvművelés fejlesztésére kevés súlyt íektet t e k." Enyhe iróniával most csak annyit jegyzünk meg: ez a hiányosság kivételesen talán szerencse. Mert a német Gewicht auf etwas légén, hatására szokás súlyt fektetni valamire. A magyar ember az őt érdeklő, a komoly, a lényeges dolgoknak inkább figyelmet szentel. DOBAY BÉLA