Új Szó, 1971. február (24. évfolyam, 26-49. szám)

1971-02-07 / 5. szám, Vasárnapi Új Szó

Ceruzajegyzetek M. ANYIN: PETŐFI SÁNDORRÓL Az elmúlt esztendő utolsó napjaiban az összes magyarországi napilapok arról a rendkívüli eseményről számolnak be, hogy Petőfi Sándor és Emich Gusztáv kiadó 1846. június 22-én kötött eredeti szerződése a Petőfi Irodalmi Múzeum birtokába került. A kéziratos szerződést a nemrégen, 85 éves korában elhunyt Milton Smith —. ezelőtt Kupfereschmidt Menyhért — New York-i szabómester, a Petőfi Irodalmi Múzeumnak hagyományozta. Nem kell külön hangsúlyoznom, hogy mindenki, aki csak egy kicsit is szereti Petőfit (el sem tudomképzelni, hogy valaki ne szeresse) örült annak, hogy ez az értékes kincs, amely több mint egy évszázadon át vándorolt a nagyvilágban, végre egy szabómester jóvoltából haza talált. A szabómester az alig olvasható szerződést egy énekesnőtől vette meg. Az énekesnő neve ismeretlen, a szabómester családja is tapintatosan hallgat róla. Én valószínűnek tartom, hogy a művésznő a Petőfi-szerződést másnak is felajánlotta, bizonyára olyannak is, aki dúsgazdag volt, de nem vette meg, nem volt rá szüksége, Smith-nek, a szabómesternek kellett jönnie, hogy kiszabadítsa a Petőfi-ereklyét megalázó emigrációs vándorlásaiból. őszinte megindultsággal gondolok most a New York-i szabómesterre. Igazi rokona volt ő ama másik szabómesternek, akit Tóth Gáspárnak hívtak. Mindkettő nem harsány szóval, hanem bugyellárisával tett hitet Petőfi mellett. Lassan 127 éve annak, hogy Vörösmarty ajánlására a Nemzeti Kör 1844-ben kiadta Petőfi első verseskönyvét. De Vörösmarty nemcsak kiadásra ajánlotta Petőfi verseit, hanem a Nemzeti Kör igazgatósági tagjaival külön-külön beszélt, tárgyalt, majd a gyűlésen is arra kérte őket, hogy szavazzanak meg Petőfinek 60 forintot, mert a költőnek erre az összegre sürgősen szüksége van, határidőre ki kell fizetnie egy fontos adósságot. A jelentős összeget Tóth Gáspár szabómester habozás nélkül előlegezte. A két szabómester magatartásában az a szép, hogy áldozatkészen szerették és tisztelték Petőfit. Tudták, hogy költészete nélkül szegényebb lett volna az életük. JÓZSEF ATTILÁRÓL József Attilára, a másik nagy magyar költőre kellett gondolnom, amikor az Űt évfolyamaiban lapozgattam és az egyik számban arra a rövid hírre akadtam, hogy Tamás Aladárt, a 100 °/o főszerkesztőjét letartóztatták. Eszembe jutott Tamás Aladár, Nyugtalan Arnyak című megrendítően szép és értékes műve, amely a Magyar Kommunista Párt illegális munkásságáról szól. Olvasás közben szakadatlanul az volt az érzésem, hogy a könyv azért sikerült, azért vált minden szava oly hitelessé, mert szerzője a könyv megírásakor József Attilára gondolt. József Attila alakja, egész magatartása sehol, egyetlen róla szóló életrajzban nem domborodik ki oly elevenen, mint e könyv lapjain. Az olvasó hű képet kap arról, hogyan élt a harmincas években József Attila, a legnagyobb magyar kommunista költő. Emlékszem, mi csehszlovákiai magyarok ezt már akkor tudtuk és esküdtünk is rá. Többet tudtunk róla, mint sokan azok közül, akik mellette éltek. Persze az ismeret elsajátításához, majd költészete értékeléséhez nagybaiv, hozzájárult Fábry Zoltán, aki az Üt hasábjain számontartotta József Attila munkásságát. Később a cenzor is számon tartotta, ott is hagyta keze nyomát néhány költeményén, de ez nem ártott, ellenkezőleg, csak használt, egyenesen népszerűsítette költészetét, kéziratos verseit kézről kézre jártak a versszerető munkások között. Én ugyan József Attilát meg nem kínálhattam azzal a kis pohár likőrrel, amit a feketéhez adtak a pesti Japán kávéházban, ahogyan azt Tamás Aladár tette, de amikor találkoztam vele, módot találtam rá, hogy átadjam a mi munkásaink üzenetét, akik szerették és nagyrabecsülték költészetét. És láttam, tanúja lehettem annak, hogy komoly ovális tanítóarcára — egy kicsit, mintha hirtelen Petőfire hasonlított volna — egybe pírt lop ez a hír, és szeme fénye ísŕ mintha derűsebben csillogna... De mindez pusztán pillanatokig tartott, nem magáról, hanem másról akart beszélni. Fábry Zoltán iránt érdeklődőt, sejtette, hogy köze van az üzenethez, a jó hírhez. És nekem mindez most azért jutott eszembe, mert Tamás Aladár könyvében egy kiránduláson József Attila elszomorodva, többek között kijelentette: „Nem tudjuk kimutatni szeretetünket. És a fiatal munkások sem érzik meg, mennyire kell ez ..." Kell bizony és ezt különösen most kell kimutatnunk, amikor a párt megalakulásának 50. évfordulóját készül megünnepelni. Ez a szeretet és tisztelet az idős kommunistáknak jár, akik évtizedeken át, minden veszéllyel dacolva harcoltak a párt célkitűzéséért. RADNÓTI MIKLÓSRÓL Igen, úgy van, ahogy gondolják, ô a harmadik nagy magyar költő, aki költői rangjáért az életével fizetett. Élete utolsó leheletéig esőben, sárban, hidegben, fagyban, poloskák, tetvek, férgek közepette, a fasizmustól agyontaposva mindvégig költő maradt. Kőszegi Ábel fiatal tanár most az Üj Írás hasábjain egy töredéktanulmányában arra vállalkozott, hogy feltárja a költő utolsó hónapjait, amelyeket mint munkaszolgálatos a heidenaui koncentrációs táborban töltött és atlol költészete legfájdalmasabb verseit írta. A fiatal szerző nyomon követi Radnóti útját 1944. május 20-tól, attól a naptól, amikor a költő eleget tesz a Vácról érkezett meghívónak és újra bevonul munkaszolgálatosnak. E nehéz vállalkozásra — vallja Kőszegi — Dienes András ösztönözte, aki hoszszú esztendőkön át Petőfi halála körülményeit kutatta, ö volt Petőfi legszerényebb és legalázatosabb szolgája, tömött Irattáskájával járta a falvakat, nálunk Csehszlovákiában is járt és hosszú időn át kitartóan követte Petőfi nyomdokait. Nos, Dienest 1960-ban nyugtalanítani kezdte Radnóti halála, elindult tehát Jugoszláviába, az egykori Bori bányákba, hogy eleget tegyen küldetésének. Két évig gyűjtötte az anyagot, egy napon azonban, amikor gondolatban elmerült Radnóti tragikus sorsában, irattáskáját a vonaton felejtette és két évig szívós kutatómunkája kárba veszett Hiába szaladt aztán a hivatalokba, hiába telefonált és adott fel apróhirdetést, az anyag eltűnt... Utána néhány napra rá Dienes meghalt, szívbaja végzett vele. Kőszegi is kutatta az elveszett értékes jegyzeteket, de ő sem jött a nyomukra, így elhatározta, hogy élőiről kezd mindent. Elindult... Beszélt a költő munkaszolgálatos társaival, keretlegényekkel, a Heidenau tábor volt parancsnokával, az exhumálást végző orvossal, az ott közreműködő abdai nyilas pártszolgálatosokkal és még sok, sok emberrel, akinek valami köze volt a lágerhez és a munkaszolgálatosok keserves életéhez. Az összegyűjtött nagy dokumentumanyagból Kőszegi Ábel csak azt használta fel, ami sok oldalról hitelesítést nyert. így jött létre az Oj írásban megjelent tanulmány, amelyet a szerzője szerényen töredéknek nevez. Nekem viszont az a véleményem, hogy lehetett volna ugyan többet és kimerítőbben írni Radnóti tragikus sorsáról, de mélyebben és hitelesebben megragadni ezt a szörnyű témát nem lehetett. Ezért én ezt az írást hiteles tanulmánynak tartom, és ugyanakkor az Oj írás tavalyi évfolyama egyik legértékesebb és legizgalmasabb írói alkotásának. Kőszegi tanulmányában rájön, hogy az erőltetett menet végén, Abdán nem a német, hanem a magyar fasiszták ölték meg a költőt. Biztos, hogy így történt, én mégis a német fasizmus számlájára írom e szörnyű tettet is', mert ő volt a szülője mindannak a rossznak, amely 1939 óta, a háború kitörésétől a felszabadulásig történt a világgal, az emberiséggel. A történteket Radnóti négy sorával fejezi ki Mohácson, a halála előtti napokban 1944. október 24-én: Az ökrök száján véres nyál csorqg, az emberek mind véreset vizelnek, a század bűzös, vad csomókban áll. Fölöttünk fú a förtelmes halál. Hívebben Radnótinál senki sem fejezte ki a fasizmus lényegét. SZABÓ BÉLA KIN NEVESSÜNK? Írtam egy humoros elbeszélést, s mielőtt beküldtem volna a szerkesztőségbe, felolvastam a barátomnak. Annyira tetszett neki, hogy a könnyei potyogtak a nevetéstől. — Kitűnő elbeszélés! — harsogta, miután abbahagyta a nevetést. Találó, üde és pokolian mulatságos! — De miért csináltál ebből a hülye Igorból mérnököt? — kérdezte immár kissé más hangon. Vállat vontam. — Nem, ne gondold, hogy megsértődtem. Hiszen köztünk is akad mindenféle ember ... De tudod, hogy is mondjam . I. Az elbeszélés, természetesen jó, minden helyes, de valamiféle kellemetlen benyomást kelt. Elfogja olvasni Kolja, elolvassa Szergej, elolvassa Igor ... Valóban, hiszen neked más mérnök ismerőseid is vannak •. • Meg aztán az Igor név. Hát talán nem adhattál ennek a kreténnek valami más nevet? Számomra minden világos volt. Nem akartam, hogy barátaim és ismerőseim észleljék ezt a kellemetlen benyomást. Gondolatban részletesen felsoroltam összes rokonaimat, ismerőseimet, munkatársaimat és miután megállapítottam, hogy köztük egyetlen állatorvos sincs és egyiküket sem hívják Ferapontnak, átkereszteltem Igort Ferapontra, állatorvost csináltam belőle, borítékba tettem az elbeszélést és Indultam, hogy postára adjam, amikor felberregett a telefon. A feleségem telefonált: — Nem küldted még el az elbeszélésedet? — Nem. — Hála istennek! Az osztályvezetőnk édesapját ugyanis Ferapontnak hívfák, a főmérnökünk fia pedig — állatorvos. Én igen békeszerető ember vagyok, ezért szidni kezdtem magamat. Az agyam lázasan dolgozni kezdett. Először is, határoztam el, keresek a hősömnek valami mesterséget. Tudós? Nem jó, ez nagyon elcsépelt. Orvos? Nem jó, senki sincs bebiztosítva a betegségek ellen. Pedagógus? Isten őrizz! Két gyerekem jár iskolába. Legyen rendező? Es ha egyszer darabot írok? Zeneszerző? De hiszen a darabhoz zene is kell majd! Képzőművész? No és a díszlettervező? író? De hiszen tulajdonképpen én is az vagyokl Meg még szükségem lehet társszerzőre is. Aztán egyszerre eszembe ötlött: legyen a hősöm egy robotl Így nemcsak az ismerőseim, de még az ő Ismerőseik sem sértődhetne^ meg, És emberi nevet sem kell neki adni. — Hurrá! — üvöltöttem és nekiültem, hogy kijavítsam az elbeszélést. Egy hét sem telt bele, már meg is jelent. Azóta csak a robotokról írok. A pletykacsinálók, a házsártoskodók, a bürokraták, a pöffeszkedők, az alakoskodók, a demagógok, a gyűlölködők — írásaimban mind-mind robotok. A robotok nem sértődnek meg, az emberek elégedettek, én pedig folytatom szatirikus tevékenységemet. SÁGI TÖTH TIBOR FORDÍTÁSA