Új Szó, 1971. február (24. évfolyam, 26-49. szám)
1971-02-01 / 26. szám, hétfő
MEGLEPETÉSEKKEL KEZDŐDÖTT A Szovjetunió és Svédország nyerte a csapatversenyt MUNKATÁRSUNK, KOLLÁR JÓZSEF JELENTI OSTRAVARÓL Szombaton reggel a VŽKG tornatermében 12 asztalon megkezdődlek Csehszlovákia nemzetközi asztalitenisz bajnokságának küzdel meí, mégpedig • csapatversenyekkel. A tértiak mezőnyében 13 ország 18 csapattal, a női mezőnyben 11 ország 13 csapattal képviselteti magát. Az este lebonyolított döntőkig jónéhány vaskos meglepetés született. A csehszlovák asztaliteniszezők — elsősorban a férfiak — várakozáson felül szerepeltek, hiszen három csapat került a legjobb négy közé. A nyugatnémeteken kívill eljöttek Ostravára Európa legjobb asz taliteniszezői és így érdekesnek ígérkezett Csehszlovákia bajnoksága. Azt azonban csak nagyon kevesen merték volna lefogadni, hogy a szovjet és a magyar férfiválogatott nem jut a döntőbe, Illetve, hogy már a negyeddöntőben elvérzik. A két találkozó egyidőben folyt, a közönség mindkettőben érdekelve volt, és így hol az egyik, hol a másik asztalon történteket kötette figyelemmel. Klampár és Jónyer ellenfelei Stanék és Kunx voltak. A mérkőzés hőse Kunz lett, •kí mindkét magyar versenyzőt legyőzte, s az ő játékának köszönhető a sikeres szereplés, melynek értékéből mit sem vont le az a tény, hogy a magyarok legjobbjai — Bérezik Zoltán edző nyilatkozata szerint — több mint négyhetes'nehéz versenysorozat után fizikailag és főleg idegileg fáradtan, kimerülve érkeztek Ostravára. Míg a Csehszlovákia A csapata a magyar egyllttes ellen vívott ádáz küzdelmet, addig az Orlowski—Túrái összetételű B-csapat rövid idő alatt 3:0 arányban szinte lesöpörte Gomozkovékat az asztalról, s ezzel — amennyiben ez gyógyírnak számíthat — visszavágtak az előző napi Európa Ligában vívott mérkőzésen elszenvedett vereségért. A csapatversenyek során egyénilag az osztrák Baueregger szolgált a bombameglepetéssel. Ez a 26 éves osztrák asztaliteniszező, aki a grázl kereskedelmi kamara tisztviselője, és ezúttal első Ízben szerepelt az osztrák válogatottban, az Ausztria—Szovjetunió találkozó során mind Sztrelnyikovot, mind pedig Gomozkovot legyőzte. Most mindnyájan kíváncsian várjuk, vajon az egyéni versenyek során tud e hasonló meglepetéssel szol gálnl. A lérli döntő úgy indult, hogy Alserék sima győzelmet aratnak. A két egyest megnyerték, de a párosban Turaiék remekeltek, majd Orlowski legyőzte Alsert ás a találkozó sorsa a Bengtsson—Tural Bsszecsapáson dőlt el. Győzött a fiatal svéd fiú és ezzel Svédország nyerte a férfi csapatversenyt. A női mezőnyben kevesebb volt az izgalom. Meglepetésnek számít a svéd lányok győzelme, az angolok felelt. A csehszlovák és a szovjet csapat magabiztosan vitte az akadályokat, és az egyes fordulókat. Közben a szovjet—magyar mérkőzésen a Magos—Lotaller fiatal páros legyőzte a világ- és Európa-bajnok Rudnova—Grlnberg kettőst. A magyarok különben nélkülöztek a beteg Kisházit. A női döntő a férfiakéhoz ha sonlőan alakult. Grlnberg legyőzte Voštovát, Rudnová Grófovát, a párosban szépítettek a csehszlovákok, de utána már Voštová sem tudta megállítani Rudnováékat a végső győzelem kiharcolásában. Érdekesebb eredmények: Csehtzlovákia A—Magyarország 3:1. KORCSNOJ GYŐZÖTT Viktor Korcsnoj, szovjet sakknagymester győzött a hollandiai Bevervljkben rendezett hagyományos tornán. Az elsőségért 4000 Gnldent (1000 dollárt) kapott. Vlastimil Hort csehszlovák nagymester a 6—9. helyen végzett. Az utolsó forduló eredményei: Hort kikapott Meckingtől, Ree Gligorlcstól, Korcsno) legyőzte Hübnert, Petroszjan Berget, Kuypers Lengyelt, Ivkov Anderssont és Olafsson döntetlenül játszott Donnerral. A végső sorrend: 1. Korcsnoj 10 p, 2—5. Ivkov, Gligorics, Petroszjan, Olafsson egyaránt 9,5 ponttal, 6—9. Hübner. Andersson, Mecking és Hort 8,5 ponttal. 10— 12. Ree, Donner és Lengyel 7.5 ponttal. A mesterek tornájának utolsó fordulójában Vlastimil )ansa kikapott a holland Zuldemától. A sorrend: 1. Timman 10 p, 2— 3. Adorján és Hertocb, 9,5 p, 4—5. Zuidema, Brinck és Claussen 9 p, 6—7. Hecht és Forintos 8,5 p, ... 10. Jansa 7,5 pont. A nők tornájának utolsó fordulójában Vokfálová győzött a román Pollhronlade ellen és végeredményben holtversenyben a 2—3. helyen végzett. A végső sorrend: 1. Ivánka 8,3 p, 2—3 Kusnylr és Vokrálová 8 p. • • • Az ausztrállal Adelaldeben folyó torna 11. fordulója után a magyar Portisch Lajos vezet 9,5 ponttal n román Gheorghiu (9 .pont) előtt. Csehszlovákia B—Szovjetunió 3:0, Szovjetunió—Ausztria 3:2, Svédország—Anglia 3:2, Csehszlovákia C —Jugoszlávia 3:2, Csehszlovákia B —Csehszlovákia C 3:0, Svédország —Csehszlovákia B 3:2. Nők. Svédország—Anglia 3:2, Csehszlovákia —Svédország 3:1, SzovjetunióMagyarország 3:1, SzovjetunióRománia 3:1, Szovjetunió—Csehszlovákia 3:1. TURAI—GOMOZKOV 3:1 Tegnap reggel 121 bel- és külföldi versenyző részvételével az egyéni versenyekkel folytatódott Csehszlovákia nemzetközi bajnoksága. Először a vegyespárosok küzdelme fejeződött be s a legjobb nyolc A sportfogadás hírei A ŠPORTKA 5. hetének nyerőszamai: Első húzás: 3, 22, 23, 31, 43, 48. Második húzás: 1, 5, 19, 33, 45, 48. Röplabda extraliga — Férfiak: Slávia Bratislava—Dukla Liberec 0:3, Slavia Nitra—Slávia Praha 0:3, CH Praha—Chemička Osti nad Labem 3:0, Slávia Nitra—Dukla Liberec 0:3, ČH Praha—Aero Odolena Voda 3:2, Škoda České Budejovice— Chemička Osti nad Labem 3:2, Nők: Lokomotíva Liberec—ČH Praha 1:3, Lokomotíva Praha— Slávia UK Bratislava 0:3. Technika Brno—Tatra Strešovice 3:0, Slávia Bratislava ÜK—VŠ Praha 3:2, Armatúrka Osti nad Labem—Stavbár Žilina 3:0, Vinohrady Bratislava—Slávia Praha 1:3, Lokomotíva Praha— Stavbár Žilina 3:0, Spartak Osti nad Labem—OK Bratislava 0:3, Technika Brno—Slávia Praha 3:1, Vinohrady Bratislava— Tatran Strešovice 2:3. közé három csehszlovák, két magyar, egy svéd és egy szovjet, valamint egy „kevert" kettős jutott. A férfi egyesben már a legjobb tizenhat közé Jutásért is heves harcot vívtak. A továbbiak során Turai legyőzte Gomozkovot, Alser Kunzot. Élvezetes összecsapást hozott a Klampár—Orlowsky találkozó. A csehszlovák fiú már 2:0-ra vezetett, de ezután Klampár percei következtek, egyenlített és végül Izgalmas játszmában győzött. A női mezőnyben a 4. fordulóban Pauknerova a szovjet Grinberget Ütötte el a továbbjutástól. Lotaller a 2., Magos a 3. fordulóban vérzett el. Az országos bajnokság negyeddöntőjének. valamint elődöntőjének mérkőzései lapzártakor még folytak, és csak az éjszakai órákban értek véget. A döntőkre ma délután három órakor kerül sor. Néhány tegnapi eredmény — Férfi egyes: Taylor—Flalsinger 3:1, Torai—Gomozkov 3:1, Alser—Kunz 3:1, Klampár—Orlowski 3:2, Weinmano—Beleznay 3:2. Női egyes: Hovestaedt—Magos 3:0, Alexandru—Grófová 3:0, Pauknerovi—Grlnberg 3:1, Voštová— Stephan 3:0. Két legfrlsebb eredmény: Klampár legyőzte 3:0-ra Alsert, lónyer pedig heves küzdelemben 3:2-re Bengtssont. Ülésezett az Európai Asztalitenisz Unió A nemzetközi bajnoksággal egyidőben Ostraván ülésezett a Nemzetközi Asztalitenisz Unió elnöksége és néhány fontos kérdésről hozott döntést. Mint Ismeretes, az 1972. évi Európa-bajnokságot Rotterdamban rendezik. Az 1973. évi szarajevói világbajnokság után 1974-ben Újvidéken kerül sor az Európa-bajnokságra. A szarajevói sportcsarnokot különben már 1969ben felavatták Jugoszlávia nemzetközi asztalitenisz-bajnokságával, amely remekül sikerült és a jugoszlávok ennek köszönhetik, hogy a ljubljanai 1965-ös világbajnokság után ismét VB-t, illetve EB-t ren dezhetnek. A jugoszláv szakemberek igyekezetét dicséri, hogy amint bejelentették, április 30 és május 2 között Európa-ranglista versenyt rendeznek Zadarban, amelyen 12 férfi és 8 női versenyző vesz részt. A győztes 500 dollár pénzjutalmat kap, de a helyezettek is anyagi juttatásban részesülnek. Hogy ki lehet ott Zadarban, arról a Nemzetközi Asztalitenisz Unió dönt. Figyelembe véve a tavalyi ranglistákat és az Idei eredményeket, egy ranglista bizottság (elöli ki 4—4 tartalékkal együtt a versenyzőket. (K. J.) A Slovan korongozói pénteken 2:0-ra győztek a Kladnu eilen. Fel vételünkön a 18-as számú Grandtnert láthatjuk akcióban. (JanCovIC f elvi) FEDETTPÁLYÁS ATLÉTIKA EURQPA-CSDCS 500 MÉTEREN Madridban 5000 néző előtt a spanyol Ortiz 500 m-en 1:04,1 perccel új Európa-rekordot állított fel 500 m-en. További eredmények: 60 m: Nowosz (lengyel) 6,5 mp, 60 m gát: Brilland (francia) 7,7 mp. Bostonban 600 yardon 1:10,5 perccel a lengyel Badenski 880 yardon honfitársa Kupczyk győzött 1:53,1 perccel. Egymérföldön az amerikai labenz és a lengyel Szordikowski holtversenyben végzett az első helyen 4:09, 2 perccel. New Yorkban 16 500 néző előtt két kiemelkedő eredmény született. 1 mérföldön Liguori 4:00,6 percei és 2 mérföldön az ausztrál Pearce 8:36,4 perccel szerezte meg a győzelmet. Hamburgban Rosendahl 664 cm-el győzött a női távolugrásban. A második helyen a román olimpiai bajnok, Wiscopoleanu végzett 604 cm-el. Isaksson svéd rúdugró megszerezte 5. győzelmét, japáni portyáján. Tokióban 525 cm-rel győzött Nivo előtt, aki 515 P R É M I Gyűjtőhely TJ Slovan Bratislava TJ Slavia Havííov Pošta jesenik 1, okr. Sumperk Pošta Kralupy nad Vltavou. okr. Mélnlk Pošta Chlumec nad Cldlinon, okr. Hradec Králové Pošta Praha 83 Pošta Hlučin 1, okr. Opava cm-el új nemzeti csúcsot állított fel. A San Sebastianban rendezett 10 km-es mezei futóversenyen 90 induló közül az angol Wright győzött 32:18,1 perccel, két spanyol versenyző előtt. A juniorok 6000 m-es versenyét az olasz Faba nyerte 19:27,3 perccel, a nők 2500 m-es versenyében az olasz Ponioi bizonyult a leggyorsabbnak az angol Smith előtt. Az Oregon állambeli Portlandban rendezett verseny eredményeiből: 60 yard Clayton 6,1 mp, — 1 mérföld May (NSZK) 4:04,7 p, 2 mérföld Prefontein 8:31,6 p, — 60 yard gát Tipton 7,1 mp. — Rúdugrás: Tracanelli (francia) 500 cm: távolugrás: HyneS 760 cm, súlylökés Mattson 20,79 m. Ökölvívó extra-liga: Uholné sklady Praha— Spartak Komárno 10:10, Slezan Opava— Spartak Dubnica 12:8, TJ VZKG— ČH Karlovy Vary 14:6. U M 0 K Sorozat és szám Sor száin Kčs sg 775696 kh 671185 sg 451633 Na 247011 20212 9043 345 1328 Kčs 20 000 Kčs 80 000 Kčs 60 000 Kčs tiOO kg 842402 630 Kčs BO 000 nh 111300 jh 786386 190 1320 Kčs 60 000 Kčs 60 000 A „családi" sportág Európa bajnoksága előtt A főcímből ítélve mindenki előtt világos, hogy a holnap Zürichben kezdődő műkorcsolyázó- és jégtánc Európa-bajnokságról van sző. Hogy miért „családi" sportág a műkorcsolyázás? Hát annál az egyszerű oknál fogva, hogy évről-évre a hosszű téli estéken és éjszakákon a családok szinte egy emberként ölnek a tévé előtt, és a négy nemzedék, a dédnagymamák, a nagyapák, gyerekek és unokák csodálják a csillogó jég csillogó tündéreit. Az emberek szeretik a műkorcsolyázást, mert az nemcsak sport, hanem művészet ls. A téli sportok közöl éppen a műkorcsolyázás és a síugrás nyújtja a legtöbb örömet, élményt a szépet szerető nézőknek. A míikorcsolyázásban nincs kemény küzdelem a stopperórával, mint a sífutásban, nincs könyörtelen test test elleni harc mint a jégkorongozásban . .. KI A MEGÜRESEDETT TRÓNRA? A mükorcsolyázásban nem szokott feje tetejére állni a papírforma, nehezen következhet be „trónfosztás", mert új versenyzők csak akkor léphetnek a dobogó legfelső fokára, ha a bajnok visszavonul vagy a revühöz szerződik, különben végig kell járniuk a „szamárlétrát". G a b y S e y f e r t, a kétszeres világ- és háromszoros Európa-bajnoknő visszavonult, Igy megüresedett a női trón. Ez nem is lenne ba(. Az viszont Igen. hogy nincs méltő utódja a német jégtündérnek. Sem az osztrák Beatrix Suba, a legnagyobb esélyes, sem pedig Almássy Zsuzsa nem tudná feledtetni az utóbbi esztendők kétségkívül legnagyobb műkorcsolyázó egyéniHARMADSZOR IS ONDREJ NEPEIA? ségét. Kíváncsian várjuk az NDKbell Morgenstern szereplését, aki kitűnő körrel nyerte az országos bajnokságot. (A bírók 5,8 és 5,9-ceI jutalmazták gyakorlatát.) Sokan az új Gaby Seyfertet látják a 16 éves kislányban. Zürichben majd meglátjuk... Egyelőre csak annyi látszik bizonyosnak, bogy az osztrák Schuba az első számú esélyes. Nyáron Kanadában „köszörülte" a korcsolyáját, de akik látták őt az osztrák bajnokságon, azt mondják, hogy továbbra is csak az „iskolában" utolérhetetlen. A szabadkorcsolyázásban csupán millimétereket fejlődött. Ha mégis bajnokságot nyerne, ő lesz az utóbbi 10— 15 év leggyengébb Európa-bajnoknője. És Almássy Zsuzsi? Amint olvassák, nagy kérdőjel. Ha azt nyújtaná, amit tud a kötelezőkben és a kűrben ... de hát a tükörsima jég síkos. Nemcsak Almássynak ... NEPELÄNAK NEM LESZ KÖNNYŰ Kétszeres Európa-bajnokunk, Ondrej Nepela tudatában van nagy lehetőségének: előbb megvédeni bajnoki címét s mint háromszoros kontinens-bajnok, megpróbálkozni Lyonban a világbajnoki aranyéremmel. A feladat nem lesz könnyű. Legnagyobb ellenfele a temperamentumos P a t riek Pera lesz, akinek formájáról ellentétes hírek keringenek. Tény hogy felkészüléséről nincs áttekintésük még a franciáknak sem, mert a feketehajú műkorcsolyázó hosszabb ideig az USAban edzett, s csak közvetlenül a francia bajnokság előtt lőtt haza, de könnvebb sérülés miatt nem állt rajthoz, hogy nyugodtan készülhessen Zürichre. A franciák ennek ellenére már elkezdték a „hidegháborút". Az egyik műkorcsolyázó szakíró kijelentette: „Pera az iskolában és a kűrben is elképesztően tökéletes." Mintha már hallottunk volna ilyesmit az elmúlt esztendőkben. Igaz, hogy Pera kitűnő szabadkorcsolyázó, de akárcsak nagy elődei, Gilettl és Calmat idegesen versenyez, s kőtelező gyakorlatok mindig megviselik az idegeit. De azért ő is a bajnoki cím egyik esélyese. Tavaly Európa-bajnoki ezüstérmes és világbajnoki negyedik helyezett volt. (Ljubljanában megelőzte őt az NDK-beli Z811 e r, aki sérülése miatt nem vesz részt az idei EB-n.) Ha figyelembe vesszük, hogy Pera a grenoble-l olimpia óta egyszer sem végzett Nepela előtt a világversenyeken, akkor az utóbb említett versenyző javára billen a mérleg. Talán a franciák inkább a lyoni VB-re gondolnak. amikor Pera „hazai pályán" fog versenyezni. Ne feledkezzünk meg a rokonszenves és szerény szovjet Szergej Csetveruhinról sem. Biztosan nyerte a szovjet bajnokságot, sokat fejlődött a kötelezőkben, ami eddig gyenge oldala volt. Ha ki|ön neki a lépés az „Iskolában", akkor szabadkorcsolyázása révén nagy esélyessé léphet elő. Annál Is inkább, mert biztosan ugorja a hármas Salcho wot. Az előbb említett három műkor csolyázó a legnagyobb esélyese az Európa bajnoki címnek. Nepelának két nagy előnye van ellenfeleivel szemben: kitűnő iskolázó és a világversenyeken mindig képes tudásának maximumát nyújtani. Ezért bíznak benne elsősorban. PÁROSBAN ÉS ÍEGTSNCBAN A SZOVJETUNIÓ Jégtáncban és párosban nem üresedett meg hely a dobogón. Ezért várható, hogy a szovjet műkorcsolyázók, akik ebben a két versenyszámban minden „aranyat" hazavittek, és még néhány kevésbé „aranyos" fémet az utóbbi világversenyekről, nemcsak meg akarják tartani pozíciójukat, hanem meg is erősíteni. Komoly ellenfelük nincs a széles láthatáron. PAZDlREK ÉS A TÖBBIEK A csehszlovák versenyzők közül Nepela mellett legtöbb eséllyel P a z d í r e k indul, aki kitűnő kűrt futott az országos bajnokságon. Bezáková és Dráhová is esélyes az első tíz közé, ugyanügy mint a Skotnlcký testvérek jégtáncban. Annál nehezebb dolga lesz a Fialová — T ú m a párosnak. És a magyarok? Almássyról már szóltunk. Feltétlenül érmet várnak tőle. A kérdés csupán, hogy milyen lesz. légtáncban a Berecz — Sugár párosnak a legjobb tíz között lenne a helye. A másik táncospár (Regőezy —Sal1 a y) csak a mezőny második felében „kereshet" valamit. Vonatkozik ez Vajda Lászlóra is. A felvetett kérdésekre február 2 tői—B-ig kapunk választ. Szerdától kezdve a televízió jóvoltából mi is részt vehetünk öreg kontinensünk fiatal műkorcsolyázóinak európai seregszemléjén. Láthatjuk majd kedvenceinket tündökölni és esetleg „ieget nyalni". Lehet, hogy pörölni fogunk a pontozókkal, a kommentátorral, esetleg a nagymamánkkal. Nem baj, ínv van ez rendjén. Egy azonban bizonyosnak látszik: nagyon jól foeunk szórakozni. TOMI VINCE