Új Szó, 1971. február (24. évfolyam, 26-49. szám)

1971-02-21 / 7. szám, Vasárnapi Új Szó

A FASIZMUS UTOLSÓ NAP1AI fl MAGVAR IflNULflIHOSftC UHURCDLASf

l A II. UILAGHABOROBAN 1944 november hónapjában már Kritikus volt a német megszállók és csatlósaik helyzete. A szovjet csapatok győzelmes előnyomulása miatt a frontok szűkültek és mindjobban nyugatra tolódtak. A hatalmat bitorló nyilas vezetőség német nyomásra — miután már a nyomorékjait is besorozta a Wermachtba — elrendelte a megszállt dél- és kelet-szlovákiai területeken a 15—17 éves ifjak Németországba való kényszerszállltását katonai kiképzés céljából, légvédelmi szolgálatra. A hír szájról szájra terjedt ... Újvárban ls nagy volt az ijedtség, ahol a nyilasok már több esetben használták lőfegyvereiket, melyeknek több ártatlan személy esett áldozatul. A megrémült szülők tanácstalanok voltak és egymáshoz szaladtak. De síinden hiába voltl Dobszóval hirdették egy napon, hogy a Váralja utcában jelentkezzenek az ifjak parancskiadásra. Gyanú támadt bennem, és fiam helyett én mentem az összejövetelre. Az utca hangos volt. A szülők és fiaik izgatottan beszéltek. Nemsokára megjött a nyilasparancsnok és izgatottan szólt: — Űgy látszik, sokan nem értették meg a behívó parancsot — majd megértetjük velük! Pontos kimutatásunk van a város minden fiataljáról! Holnap délután van az indulás. A Nyitrai út és a Szt. László utca keresztezéséhez jönnek az autók. Mindenki téli ruhát, bakancsot, hátizsákot és három napi élelmet hozzon magávall Itthon csak a légóhoz beosztottak maradhatnak! Megértették? Én mindjárt kapcsoltam. Hml Az utolsó kijelentés fa^» légoltalmi szolgálat) számomra még jól jöhet... Szaladtam is dr. Sieracky Artúr tart. főhadnagy Légó-parancsnokhoz, akihez — fiaim révén is — (tanár volt a zeneiskolán) személyes kapcsolataim voltak. — Mentse meg kérem fiamat az elhurcolástól és vegye a légósok sorábal — Mit gondol, csak nem fogom magam agyonlövetni a maga fia miatt! A parancs az parancs! Láttam, hogy rossz helyre jöttem. Szédülten mentem ki az utcára. Mi lesz most? Én ellenállok, nem engedem 15 éves fiamat a halálba! Nem azért neveltem! Ekkor mentő gondolatom támadt. Eszembe jutott Kazbek János tűzoltóparancsnok-helyettes, aki a légoltalminál parancsnokhelyettesi tisztet töltött be. így lépteimet a tűzoltólaktanya ir.j íyába fordítottam. Kazbek szívélyesen fogadott. Elmondtam lesújtó esetemet Sierackyval és kértem segítségét. — Mint apa megértettem aggodalmát és segíteni akarok. Siéracky agglegény és nincs érzéke ilyenhez. Majd elővett egy nagy nyilvántartókönyvet, amelyben a Légó-tanfolyamon végzettek nevei voltak. — Van kérem a fiúról fényképe? Beírom a végzettek sorába. Sajnos, üres nyomtatványom nincs, de a bevonult légósok visszaadott igazolványalt felhasználhatom. Az Igazolványon kicserélte a fényképet és remekül elkészítve nyújtotta át. — Most menjen kérem a rendőrparancsnokságra, ahol lebélyegzik, bevezetik és aláírják. Lengyel István, rendőrfőtanácsos a Battyányl utcai rendőrparancsnokságon — kétkedéseim dacára — minden ceremónia nélkül eleget tett kérésemnek. — Csakhogy az én aláírásom nem elég — mondta kiegészítésül — az igazolványt a nyilasparancsnokságon is le kell bélyegeztetni, anélkül érvénytelen. Furcsa érzés fogott el. Még sohsem voltam a nyilasoknál. Félve kopogtam be a Törökszalasztó utcaiétTurchányi-féle házban) lévő irodájukba. Hányi Csaba alparancsnok (a Tonciere biztosítótársaság vezetője) fogadott. Előadtam kérésemet. — Testvér! Ez az ügy Supala parancsnok kizárólagos joga — mondotta. Supalát gyermekkora óta ismertem. Az apjának a szomszédunkban volt hentesüzlete. Gyakran átjött hozzánk a kis „dundi" — így becézték. Akkortájt olykor fel is emelgettem őt és cukorkát adtam nekL Bekopogok hozzá. — Kitartás! — köszöntem a betanított módon. — Éljen Szálasl! — felelte Supala. — Dundi, kérlek, légy szíves aláírni fiam légősigazolványát! Kérésemre leesett az álla, rám fordította zöldszínű szemét. Hát ide figyeljen! — mondta. Elsősorban én nem vagyok semmiféle Dundija magának, én a pártunk városi parancsnoka vagyok. Másodsorban azt az igazolványt nem írom alá! Hol szerezte? Annak a hatvan ifjúnak, akit majd mi javassMsiilíi lünk, az Igazolványaikat is mi fogjuk kiadni. — Köszönöm a szíves fogadtatást, alkalomadtán viszonozni fogom! — szóltam hangsúllyal és szó nélkül távoztam. Másnap fiammal, az előírásnak megfelelően felöltöztetve és felszerelve megjelentem a kijelölt helyen* Az autók még nem érkeztek meg, de" már sok ifjú volt ott családjaik kí-i séretében. Én a tervemmel kész voln tam... Elbeszélgettem, a többi szülő-" vei, panaszkodtam, mint mások, majd fiamat az egyik közeli ház nyitott kapujához tuszkoltam. — Ott bújj el a farakás mögött és addig meg ne mozdulj, amíg nem jövök érted! — Apu ne! Agyonlőnek téged is, engem is! — Ne félj, ne gyulladj be, én mindent elintézek! Nemsokára megérkezett két teherautó két-két nyilaskatonával és az ifjak hozzátartozóik nagy sírása mellett felszálltak. Én is törülgettem szememet és a többi szülővel távoztam^ — Este a fiút egy közeli pincében rejtettem el. Másnap öt nyilas jelent meg nálunk, fiamat követelve. — Mit csináltatok a fiammal — kiabáltam felindulást színlelve. Hová lett a fiam? Tanúm az egész utca, hogy ott volt és eltávozott! A nyilasok lecsendesülten távoztak. Fiam még aznap egy Megyeri utcai romházban talált menedéket két szökevény ifjúval. Másnap éjjel újból jöttek a nyilasok. Átkutatták az egész házat, kikérdezték a rokonság címét, de senkit sem találtak. Ezután már, nem jöttek és közben fiam Kürtön kapott menedéket egy emberséges gazdánál. Csak később döbbentem rá, hogy fiam akkori aggodalma helyénvaló volt. Túl merész voltam, az életemmel is ráfizethettem volna, node „aki mer, az nyer" mondja a közmondás. Csak a felszabadulás után tudódott kl, hogy mi lett a szegény fiúk sorsa. Többen meghaltak, megsebesültek, vagy fogságba estek. Fel-felrémlik az ottmaradottak sorsa: Seress Endre, fiam barátja volt, Feketeházy Jani a mi utcánkban lakott. A városi főmérnök fia egy lábbal jött vissza, a két Chovács fiú pedig, a muzslai állomásfőnök fiai — csak három év múlva kerültek elő. A többi fiú sorsát nem ismerem. Sieracky Artúr Légó-parancsnok és Lengyel István rendőrtanácsos az 1945. III. 14-1 bombázás áldozatai lettek. Supala, a „hős" nyilasvezető itt hagyva családját, csapot, papot, olyan messzire futott, hogy az igazságszolgáltatás nem érte utol és hír sincs hollétéről. Kazbek Jánost, a humánus tűzoltót, az emberséges embert, aki sokakat mentett meg a bombázásoktól, túlélte az eseményeket, természetes halállal halt meg 1967-ben, 65 éves korában. Emlékét nem feledjük el soha. ÚJVÁRI GYOZŰ A BÁBJÁTSZÁS PROBLÉMAI „Sztanyiszlavszkij: A gyermeknek ugyanúgy kell látszani, mint a felnőtteknek, csak még sokkal jobban." Néhány esztendővel ezelőtt bábszínházban voltam a gyerekekkel. (Azóta is rendszeres látogatói vagyunk). A darab szlovák nyelven folyt, a nyitrai hivatásos bábművészek előadásában. Tartalma az volt, hogy egy tengerész hősiesen védelmezte a gyerekeket (a gyöngébbeket) a cápákkal szemben és a tenger más viszontagságai (szellemei) ellen. A gyerekek az előadás folyamán jól mulattak és hasznosan szórakoztak. Mapokig, hetekig visszatérő téma volt a bábszínházban szerzett élmények tárgyalása, amelynek során egyre kialakult a bábszínház iránti hiányérzet és vágyakozás. Nem tagadom, úgy voltam vele magam is. Átvitt értelembon, amennyiben tudtommal hazánkban bábjátszással foglalkozó magyar nyelvű művészcsoport amatőr vonalon is csak elvétve akad. A múlt esztendőkben, örvendetes tény, hogy alakultak bábjátszó csoportok Csallóközben, Kelet-Szlovákiában és más vidékeken. A bábjátszás jövőjéről, lehetőségeiről és nevelő oktató hatásáról az elmúlt három esztendőben több emberrel beszélgettem. A vélemények különbözőek voltak, abban azonban megegyeztünk, hogy a művészi bábmozgalom nem lebecsülendő, mivel kultürális, társadalmi és politikai jelentősége van, főként az ifjabb nemzedék novfeJésénél. Hazánkban a bábjátszásnak gazdag múltja van. Szlovák viszonylatban évente rendeznek amatőr bábfesztiválokat, nem beszélve arról, hogy több hivatásos és állandó színházzal rendelkező művészcsoport működik. A cseh bábművészet ugyancsak több száz éves múlttal büszkélkedhet. Tagadhatatlan, hogy a magyar nyelvterületeken is van némi múltja a bábjátszásnak. Az ötvenes évek végéig még tudtunk néhány vásári mutatványos, népi bábjátékos működésről, noha ezen csoportokat nem az alkotási vágy, nevelői szándék vezérelte. A vásári bábjátékosok általában népi darabokat — Rózsa Sándor, Vitéz László és Paprika Jancsi történetét — vitték színre. Ugyanakkor technikailag aránylag jól felszerelt mozgó színpaddal rendelkeztek, „marionett" — felülről zsinórokkal mozgatott bábukkal dolgoztak. Előadásuk viszont túlságosan giccses volt, hiszen egy azon személy, szereplő mozgatta a bábukat, Játszotta a női, férfi és gyermekszerepeket, hangjának nevetségesen felismerhető változtatásával. Az előadás lendületét és hangulatát főként az irányította, hogy a mutatványos előadás előtt hány pohárral eresztett le torkán a kocsmában. Mindezen szembetűnő fogyatékosságok ellenére az akkori közönség érdemlegesen szórakozott, bizonyítják a telt ház előtt megtartott előadások és az előadás többszörös megtekintése. A vásári bábjátszás elmúlása, kihalása minden bizonnyal az alacsony, giccses színvonal és a közönség növekvő igényességének a következménye. A műkedvelő bábjátszás fontosságát és jelentőségét a szocialista országokban a felszabadulás után hamarosan felismerték. Hazánkban Skupa Josef a hivatásos színházvezetés mellett számos szakembert képezett ki a bábjátszás ügyének. A Szovjetunióban Obrazcov járt az élen. Tudását, ismereteit nem rejtette véka alá és sokat köszönhet egyéniségének a szocialista bábművészet. A bábjátszás iránti elkötelezettségét és szeretetét jelentős művei, szakkönyvei is bizonyítják. Amikor Magyarországon járt, segítette a kibontakozó bábmozgalmat. „A bábszínpad nem kicsinyített mása, vagy helyettesítője a nagy színpadnak, hanem olyan művészet, amely semmi más eszközzel kl nem fejezhető művészi mondanivalót visz a néző elé" — mondta Obrazcov. A Magyarországon meginduló bábmozgalom támogatását írók és művészek vállalták igazi hittel. Az ötvenes évek elején többek közt Tamási Áron és Tersánszki J. Jenő jelentkezett eredeti bábjátékkal, színes és irodalmilag művészi munkával. Tersánszky J. Jenő a bábművészetről a következőket vallja: „Azoknak, akik lekicsinyléssel szólnak a gyerekszórakoztatás műveiről, rögtön hivatkozni lehet Swift Gulliverjére. A gyermek szórakozik a törpék és őriások világán. Ám a felnőttek a világ egyik legkitűnőbb és legmaróbb társadalmi szatíráját élvezhetik ugyanezen mesék révén." A bábjáték még amatőr alapokon is művészet — vallják a szakemberek — csak olyan őszinte hittel és alkotói szándékkal szabad közeledni hozzá, amely minden művészetnél kötelező. Fontos a dramaturgiai, technikai és műfaji ismeretek tökéletes elsajátítása. Általában az óvónő- és tanítóképzőt végzett pedagógusok ismerik a bábukészítés, díszlettervezés alapjait, de a bábjátszás szakmai to vábbképzése elmaradt. Ezzel magyarázható, hogy a magyar nyelvű iskolákban Szlovákia területén kevés a bábjátszással foglalkozó művészcsoport, felnőtt bábjátszókról pedig hallani sem lehet. Tagadhatatlan, hogy vannak szervek, amelyek gondolnak a bábjátszásra. Az 1968-as évben a volt DILIZA „Bonifác és az űrhajó" cím alatt négy bábjátékot adott ki. Az elmúlt esztendőben a NÉPMÜVELÉS c. módszertani tanácsadó kétrészes tanulmányt közöl, amely tárgyalja a bábjátszás problémáit, de túlon-túl elméleti jellege miatt azon a legjobb akarat mellett sem tud segíteni. A bábjáték hiányát mindannyian érezzük. A hiány kiküszöbölését a társadalmi szervek tömegszervezetek bevonásával, központi irányítással érhetjük el. Elsődleges feladat a bábjátszó csoportok vezetőinek rendszeres továbbképzése, az iskolázásra olyan egyéneket szemeljünk ki és hívjunk meg, akik a bábjátszást szívügyüknek tekintik. Ezt követően számításba jöhet a mintacsoportok alakítása és azok rendszeres bemutatói, művészeti versenyei. MOTESIKY ÁRPÁD