Új Szó, 1971. február (24. évfolyam, 26-49. szám)
1971-02-12 / 36. szám, péntek
A KÖZLEKEDÉSI BALESETEK 5ELÍÜ! MÉRLEGE Évről évre növekszik a közúti balesetek száma. Az ismert ok: a gyorshajtás, az alkohol, az előnyszabály meg nem tartása. Hogy az elmúlt évben Szlovákia országutain milyen volt a helyzet ezzel kapcsolatban, néhány kérdést tettünik fel Augustín János rendőrőrnagynak, a Szlovák Rendőrfőkapitányság közlekedési oszrtálya dolgozójónak. • Őrnagy elvtárs, mit mutat a múlt év statisztikája? — Mindjárt elöljáróban elmondhatom, hogy a múlt évben lényeges eredményt értünk el a baleset elleni harcban. Míg ugyanis az előző években a balesetek évente 20—25 százalékkal növekedtek, tavaly csak 5,5 szílzalékkal. A statisztika szerint Szlovákiában 1970-ben 15 239 közúti karambol fordult elő. Ennek következtében 674 ember halt meg, — 72-vel kevesebb, mint az előző évben — 8735 en pedig megsérültek. Az anyagi kár 98 500 930 koronát tesz ki, ami viszont 17 907 93fl koronával több, mint az 1969-es évben volt. • Minek tudható be, hogy e mOlt év a balesetek terén kedvezőbb volt mint az elözö évek? - Krre nehéz egyöntetű választ adni. Az egyik ok, hogy a közbiztonság emberei, illetve a közlekedési rendőrök szigorúan felléplek a szabálysértőkkel szemben. Ezt bizonyítja az is, hogy tavaly 9 hónap alatt 85194 gépjárművezetőnél állapítottak meg szabálysértést; 6336 gépkocsivezető alkohol hatása alatt vezetett. A gyalogosok közül — az említett időben — 2398-an, a kerékpárosok közű] 2925-en követtek el szabálysértést. Ugyanakkor a szóban forgó idő alatt 6450 esetben vontuk be a forgalmi engedélyt, illetve a gépjárművek műszaki törzslapját. A másik ok — s ez a halottak számának csökkenése is bizonvrtja — « védőövek használatának kötelező bevezetése. Jó volna, ha ezt a gépjármfivezetők a jövőben még jobban tudatosítanák. • Mik voltak a balesetek jobb okai? — Elsősorban is a gyorshajtás (4220), az előnyszabály meg nem tartása (2167) és az alkohol (1596). Az évi balesetekből 12 814-et a gépjárművezetők. 1562-- a gyalogosok és 532-t a kerékpárosok, illetve a nem motoros járművek vezetői okozták. Nem lebecsülendő és egyben figyelmeztető tény, hogv tavaly 183 karambolt a gépjárművek műszaki hibái okoztak. • Az említetteken kívüi önök bizonyára mas érdekes és értékes adatokat is gyűjtenek a közúti balesetekkel kapcsolatban? — Igen, de nem az érdekesség kedvéért, hanem hogy levonjuk belőlük a tapasztalatokat, a megfelelő következtetéseket. Nézzünk néhány példát: a legtöbb baleset (2475) a pénteki napra esik, a legkevesebb (2104) pedig szerdára, vagyis Szlovákiában a múlt év péntekein átlagosan 46,6, szerdáin pedig 39,6 karambol volt. Az időponiot vizsgálva 14—17 óra közötti időben 1970-ben Szlovákiában 3359 közúti baleset történt, vagyis a balesetek 22 százaléka. Az áldozatok szempontjából nézve a dolgokat, megállapíthatjuk, hogy 23,8 százalékuk a gyalogosok, 18,3 a motorkerékpárosok és 11,4 százalékuk a 15 éven alulia'k közül való. Ha ezeket az „érdekességeket" összegezni akarnánk, akkor le keli szögeznem, hogy a jövőben a gépjárművek vezetőinek a laikott területeken okvetlen be kell tartani a sebességkorlátozást — s ezt a jövőben is szigorúan ellenőrizni fogjuk, a gvalogosoknak pedig óvatosabban kell közlekedniük. • Az elmondottakhoz mit jüzne még hozzá? — Szeretnénk elérni, hogy az idén se növekedjen túlságosan a közúti balesetek száma. Figyelembe véve ugyanis, hogy Szlovákia országutain tavaly minden 34. percben történt közlekedési baleset. és óránként az anyagi kár 11 2<B koronát tett ki, nincs okunk az elégedettségre. Éppen ezért a rendőrség mindent megtesz a balesetmentes közlekedés érdekében, és erre ké-rjük a gépjárművezetőket illetve a közlekedés többi résztvevőit is. NÉMETH JÁNOS AZ ŰJ MOSZKVICS A Moszkvics általában jó hírnévnek örvend. közkedvelt nálunk is. Nemcsak modern, hanem „jói ül" az úton, berendezései könnyen hozzáfér hetők, poggyászterülete nagy igényeket kielégít és — kényelmes. Az új, 412-es típusú megőrizvén e kiváló tulajdon ságokat teljesen új motort kapott. Új szerkezetű a sebességváltó, a tengelykapcsoló, a fék- és villany berendezés. Ugyanakkor csökkent az üzemanyagfogyasztása is. Ezek a módosítások — európai ví szonylatban — az új Moszkvicsot kategóriájában kiváló szintre emelték. íme néhány adat: a négyhengeres motor maximális teljesítménye 80 SEA lóerő, maximális sebessége 140 km/óra. Gyorsulása: 0-ról 100 kilométerre 16,4 másodperc. Üzemanyagfogyasztása: 8,8 liter 100 kilométeren. Hasznos megterhelése 400 kilogramm. Az osztrák kozu.hedésrendészet gondoskodni kíván az este vagy éjszaka közlekedő gyalogosokról. Az ezirányú legfrissebb újdonság: az' antireflex öv és „karperec". Ezek használatát ajánlják minden olyan gyalogosnak, aki nem kielégítően világított úttesten vesz részt a forgalomban. # Az NSZK új közlekedési szabályzata magas bírságolást feltételez azon járművezetők számára, akik vezetés eiött alkoholt fogyasztanak. A büntetés elérheti az ezer márkát, ezenkívül — a szabálysértés nagyságától függően — több hónapra bevonják a vezetői jogosítványt. 0 Mint ismeretes, Japánban rendkívül sok a kerékpár, ezzel párhuzamosan viszont sok a baleset is, amit a kerékpárosok okoznak. Ezért a kerékpárgyártó vállalatok a kerékpárok fém részeit olyan lakkal vonják be, amely visszaveri a fényt. Az ilyen kerékpár állítólag 250 méterre is jól észrevehető. Ez bizony hálunk is hasznos lenne . . . # A következő harminc év folyamán lényegesen változtatni keil a közúti közlekedés szervezésén. Következik ez abból, hogy míg jelenleg mintegy 220 millió gépkocsi közlekedik a világ közútjain, harminc év múlva — csupán az Egyesült Államokban — 360 millióra növekszik a gépkocsik száma. Az első nap 19 gépkocsit találtak a tilosban £ Ha nem találja gépkocsiját, hívja az 530-59-es telefonszámot 0 A tiltott területen való várakozás nem kifizetődő 0 Ai elvontatás ára: 380 korona! § Nem próbaüzemeltetésről van szó! A GÉPKOCSI KIVILÁGÍTÁSÁRÓL A gépkocsivezetők között nagy szómban aikadnak olyanok, akik elmulasztják kötelességlüket — ebben az esetben — nem világítják ki megfelelően gépkocsijukat. Tapasztalhatjuk ezt főleg sötétedéskor és virradatkor. Hány gépkocsi közlekedik az említett időpontban városi lámpával, vagy mint mondani szokás — parkoló lámpával...? Annak ellenére, hogy ez egyrészt szabálysértés, másrészt megszegi azt a fontos alapelvet is, amely szerint „nemcsak nekem kell jól látnom, hanem engem is jól kell látniok másoknak". Az ilyen gépkocsivezető azzal érvel: „minek használjak tompított fényszórót, amikor anélkül is jól látok". Az viszont mór kevésbé érdekli, hogy őt hogyan látják a forgalom többi résztvevői. Ezért nem árt, ha az idevágó előírások alapján megismételjük az alapvető tudnivalókat. A járműveket szürkülettől napkeltéig, és korlátozott látási viszonyok között mindig ki keli világítani, hogy a jármű előtti útszakasz jó) megvilágított legyen, és hogy a közlekedés más résztvevői is könnyen észlelhessék. Amennyiben az úttest kellően megvilágított, a tompított fényszórót kell használni. Szembejövő jármű esetében — amíg az el nem halad — a fényszórót tompítani kell, ugyanakkor csökkenteni kel) a sebességet is, hogy a forgalom biztonságos legyen. A gépkocsivezetőnek továbbá tompítania keli a fényszórót abban az esetben is, ha azzal az előtte haladó gépkocsi vezetőjét vakítja. Különben a tompított fényszóró használata kötelező minden esetben, ha a látási viszonyok ezt megkövetelik, j>éldául ködben. A parkoló lámpát olyan esetben használhatjuk, ha várakozunk és a közvilágítás nem megfelelő. . Fényszóróval riasztó jelzést lakott területen belül is adtatunk. A lényeg az, hogy a rossz látási viszonyok között több fényre van szükségünk, vagyis minél több a fény, annál biztonságosabb a közlekedés. Nemcsak azt kell néznünk, hogy több fénnyé) mi lobban látunk-e. hanem hogv bennünket is jó! lássanak l* ) A GÉPKOCSI VEZETŐK m ľ Február elseje 19 gépkocsivezetőnek emlékezetes lesz Szlovákia fővárosában. E napon vezették ugyanis be az autóelvontatósi szolgálatot. Hogy mi ez? Ha valamelyik gépkocsivezető tiltott helyen várakozik, a szolgálatos közlekedési rendőr rövidhullámú rádióadó-vevő készülékkel felhívja az elvontatási szolgálatot — két külföldön vásárolt gépkocsi — és a tilosban talált autót elviszik Ligetfaluba (Petržalka) az erre a célra létesített őrzött parkolóhelyre Ez azonban nem minden. Az elszállítási költség — 380 koronába kerül. Minden további 24 óráért 48 koronával növekedik a számla. Az elvontatott autókat este 20 óráig lehet kiváltani. Az, aki a következő napokban nem találja majd gépkocsiját ott, ahol hagyta, nem kell mindjárt tolvajokra gondolnia. Mielőtt a rendőrségen feljelentést tenne, hívja fel az 530-59-es telefonszámot. A szóba nforgó intézkedésre azért volt szükség, mert különösen a belvárosban nem egy esetben tiltott helyen várakoztak a gépkocsik s akadályozták a közlekedést. Bármilyen furcsán is hangzik, erre az intézkedésre nagy szükség volt. Ezek után bizonyára megszilárdul a fegyelem. Mindenki meggondolja majd. hogy tiltott helyen hagyja-e gépkocsiját, addig, amíg 10 percre „beugrik" valamelyik üzletbe vásárolni. |ó lesz tehát vigyázni. Ugyanis nem próbaüzemeltetésről van szó! A felvételünkön Iwtfiató gépkocsi ezentúl a gépjárművezetők „réme" lesz. Ezért mielőtt gépkocsinkat leállítjuk, |ó lesz körülnézni, nem vagvunk-e tilosban —nA—