Új Szó, 1971. február (24. évfolyam, 26-49. szám)

1971-02-12 / 36. szám, péntek

RAFAEL GYOZO 70 Rafael Győző: Kompozíció Századunk elején Komáromban született, ahol édesapja törvényszéki irodaigazgató volt 1934-ig, nyugdíjaztatásáig. Innen indult el Győző fia, hogy a legváltozatosabb pályaképet mutató magyar művészek közé emelkedjék. A csallóközi égbolt alatt elterülő sík vidék halott rá már gyermekkorában, s mint maga vallja, már kora ifjúságától három dolog érdekelte. A könyvek vonzották nagyon, szerette a madarakat s lenyűgözően hatottak rá a színek. Tehát a kultúra letéteményese, a könyv mellett a természet s aztán a színek világa, méghozzá az élénk, erős, tűző színek, annyira, hogy ha vörösruhás, vagy kobaltkékruhás nő megy mögötte, érzékenysége ma is hátralordulásra készteti. A Csallóköz végtelen ege alatt annyiszor csodálta meg a hosszantartó naplemente káprázatosan élénk színeit s később ez űztehajtotta Közép-Keletre is, ahol ugyanezt az erős színhatást és játékot figyelte, amit Komáromban is órákig tudott szemlélni. Ahol hiányoznak a hegyek, nem áillják útját a szemnek, ott valóban később nyugszik le a nap, izzása, kozmikus hatása többet kínál a művésznek, mint ahol a hegyek mögül későn bukkan elő a nap, s a csúcsok hamarabb ejtik le az égboltról. Komáromban diákja a középiskolában Harmosnak, aki egyik kubisztikus rajzát melegen dicsérte, s ez Rafael Győző számára biztatást is jelentett, ha végleges döntést még nem is. A magyar vöröshadsereggel való együttműködése miatt menekülnie kellett Komáromból, éjszaka szökött át a Dunán. Innen indult Budapestre, az orvostudományi egyetemet szerette volna elvégezni. Azonban belekerült Kernstok Károly nyergesújfalusi társaságába. Nyergesújfaluból járt be Budapestre 1919 sok nélkülözést jelentő hónapjaiban. Egyízben a nyergesújfalusi állomásfőnök jóvoltából élelmiszercsomaggal jelent meg Csontváry lakásán, akit a szoba közepén egy halom plantatea mellett talált, a csonttá-bőrré soványodott festő ezt rágta és köpködte halomba. Csontváry a hosszú idő óta éhező ember mohóságával vetette magát a Rafaelnél levó élelemre. Rafael megígérte, hogy pár nap múlva újra meglátogatja Csontváryt, de mire megjelent a házban, Csontváry halott tetemét elszállították. Így hát Rafael Győző ama kevesek közé tartozik, akik Csontváryt halála előtt pár nappal láthatták. Rafael zenei és orvosi tanulmányokat akart folytatni, azonban már 1920-ban beiratkozott az iparművészeti Iskolába, méghozzá a szobrásztanszakra, Orbán Antalhoz. Nem ereszt gyökeret a szobrászati szakon: nemsokára átiratkozik a Képzőművészeti Főiskolára, ahol Vaszary János tanítványa lesz. Vaszaryhoz Komáromból kapott ajánlást. Először fölényesen fogadta az Iparművészeti Iskolából, Orbán Antal mellől érkező jelöltet, de aztán látva a korszerűbb formafölfogásban készült dolgait, véleménye alapjában megváltozott. Mestere mellett igazolást talált színérzékenysége, amit a külföldi utak még tovább erősítettek. 1922-ben Münchenben járt Nemes Marcell ösztöndíjával, 6 hónapig. A főiskola elvégzése után Kárpátalján találjuk őt, ahol az ungvári és nagybereznai ^görögkeleti templomok ikonosztáziáját restaurálta. Ez alkalommal találkozott Ilku Pállal. 1926-ban Rómában, 1928—1929-ben pedig Párizsban találjuk szintén ösztöndíjjal. Párizsban nagy hasznát vette kitűnő karikírozó tehetségének, voltaképpen karikatúráiból élt, mindaddig, amíg Voronoff karikírozásából nagy botránya nem kerekedett, ezért jobbnak látta, ha hazatér. Közben szerepel a budapesti és a komáromi kiállításokon is. Komáromban a Harmos által rendezett JESZO-tárlatokon, Budapesten pedig az Oj Művészek Egyesületében, majd 1928-ban a velencei Biennálén állítják ki képeit. Itthon a Tamás Galériában 1930. február 5-én nyílt meg kiállítása Gadányi Jenővel együtt, amelyen azonban Rafael már nem vett részt, mert közben elutazott Közel-Keletre, ahonnan csak 1941-ben tért haza Budapestre. Mit csinált Közel-Keleten? Erről külön regényt lehetne és kellene is írni. Rajzolt karikatúrákat, részt vett Ur város romjainak föltárásában, a neves angol tudós, Wolley mellett, akinek könyve az Officina kiadásában magyarul is olvasható (Ur városa és a vízözön, Bp. 1943.) Rafael megfordult Alexandriában, Kairóban, Szudánban, Abesszíniában, Szíriában, Libanonban, Irakban. Az utóbbi országban I. Gházi király vele végeztette el a bagdadi királyi palota restaurálását. Irakból Libanonba tette át működése színterét, ahol Bejrútban, a fővárosban a parlament előcsarnokának freskóit készítette el. Ennek köszönhető, hogy ha libanoni diplomaták, közéleti vagy tudományos férfiak BudaA LEAR KIRÁLY ÚJ FILMVÁLTOZATA Moszkvában nemrégiben tartották meg Shakespeare Lear király című tragédiája legújabb filmváltozatának ősbemutatóját, amelyet filmkörökben a szovjet filmtörténet nagy eseményének tartanak. Grigorij Kozincev a Hamlet pár évvel ezelőtt készült filmváltozata után mindjárt megkezdte az előkészületeket a Lear király megfilmesítésére, de nem akarta, hogy a vállalkozás egyszerűen a korábbi művének folytatása legyen, mert úgy véli, hogy a két remekmű teljesen különálló jelenséget és témát taglal. A filmszakemberek többsége szerint Kozincev, aki „A modern Shakespeare" címmel könyvet is írt, a Lear király filmváltozatában nem kísérelte meg a nagy^ drámaíró művének moder- * nizálását. Lear király Kozincev tolmácsolásában sem nem történelmi, sem nem családi dráma, hanem társadalmifilozófiai tragédia, amelynek általánosan emberi a mondanivalója. A rendező úgy véli, hogy a műben a legfontosabb a hatalom problémája a társadalomban, azé a hatalomé, amely igazságtalanságon, egyenlőtlenségen és erőn alapul. A rendező számos tömegjelenetet iktatott a filmbe, s bemutatva az egyszerű nép minden szenvedését és nélkülözését, hangsúlyozta, hogy Lear lan mások szenvedésétől és király sorsa elválaszthatatszerencsótlenségétöl. A címszerepet Jurij Jervet alakítja; a természetesen temperamentumos és a tragikus intenzitásának kifejezése hajlamos, nagy tehetségű drámai színész fizikailag nem eléggé hatásos jelenség a színpadon. Kozincev azonban kihasználta ezt a „fogyatékosságot" arra, hogy Lear királyt hétköznapi embernek mutassa be, aki ugyanolyan tehetetlenül áll a boldogtalanság előtt, mint általában az emberek. Miután megízlelte a csalódás, megbesztelenítés, a szégyen keserű ízét, s amikor megalázottságában megszabadul attól az illúziótól, hogy egyedül ő jogosult uralkodásra, Lear király csak akkor válik igazán naggyá és érti meg az emberi értékeket, melyek megfosztják attól a jogtól, . hogy mások életét irányítsa. A rendező gondosan válogatta a meg a színészegyüttest. Még a legkisebb epizódszerepet is nagy színészekre, tapasztalt színpadi művészekre bízta, akik nemcsak Shakespeare tolmácsolásának a stílusát ismerik, hanem az általuk megszemélyesített embert egészen új, humánus dimenzióval gazdagítják. A női fészerepet a fiatal Valentyina Sendrikova alakítja. A film zenéjét Dimitrij Sosztakovics szerezte, s a zeneértők úgy vélik, hogy értékében felülmúlja a Kozincev Hamletjéhez írt zenét. pesten megfordulnak, el nem mulasztják Rafaelt fölkeresni. A II. világháború kitörése után 1940-ben tért haza rendkívüli élményekkel és kiforrott művészi tehetség birtokában. Libanonban találkozott azzal az arabbal, aki Csontváryt kétkerekű szamaras kordéján bevitte Bejrútba, amikor a szélvihar festőállványával együtt elsodorta a művészt s az súlyos sérüléseket szenvedett. Kairóban a „csallóközi naplementét" még fokozottabb izzásban szemlélte s Kelet színvilága, amely szerinte annyira rokon Csallóközzel és annak szintén határtalanná táguló síkságával, az arra ráboruló horizonttal, második hazájává tette Kelet történelmi emlékekben és színekben gazdag világát. A kék és lila, a kék és sárga erőteljes színek nála ma is a hódolat egyik neme, Kelet titokzatos és vonzó világa előtt. Vaszarynál tanulta meg, hogy a fekete is szín, s képein — egy nagy kolorista palettáján — valóban úgy jelenik meg, mint az ágyúdörej, a géppisztoly apró kattogása mellett,

1 de a képen mégis logikusan. A fekete és árnyalatai aztán Székelyföldön kaptak új értelmet, ahova hazatérte után elvonult tájakat és zsánerképeket festeni. 1944-ben Budapesten a Műbarátban nyílt meg kiállítása. 1945—1949 között gyakran szerepelt kiállításokon. Hittel, lendülettel kapcsolódott be az új képzőművészeti életbe. De reményeit ő is, mint sokan mások, hamar romokban látva, elhúzódott, mert el kellett vonulnia „polgáribb" pályára: restaurátor lett az aquincumi múzeumban. Közel-Keleten, Ur városában szerzett tudását itt értékesítette a Kárpát-medencében élt népek kulturális értékeinek megmentésére. Csak 1964-ben léphetett újra harmadmagával a közönség elé az Ernst Múzeumban. De a következő évben Bejrútban állított ki. A megnyitón a művész maga is megjelent. Műterme az Ostrom utcában elpusztult az ostrom alatt, de azért a budapesti Mecset u. 8. szám alatt élő művész lakása tele az utolsó két évtized képeivel. S mily csodálatos világot keltő képekkel! Végigment a képzőművészeti stílusokon, a naturalizmuson, impresszionizmuson, kubizmuson át a nonfiguratív irányzatig. Méghozzá igen gyorsan.. Harmos Károly mellett érkezett el már 18 éves korában a kubizmusig, 1929-ben pedig már a nonfigurativitáshoz, anélkül azonban, hogy a figuratív felfogást teljesen száműzte volna. Sőt, szobraiban szinte kizárólag realisztikus felfogás érvényesült, még középületekre készült domborművein is. Ez a nagy művész úgy konstruktív, hogy mérnöki pontossággal, tervek százait formálgatva hozza létre a képet s mégis, maga az alkotás ebből a szédületes arányú mérnöki előkészületből semmit sem árul el. Alig hinné el a gyanútlan néző, hogy együtt lehetséges ez a mérnöki-építészi pontosság s az a njeleg líraiság, ami elönti képeit, amelyeken úgy tündököl az alkotás önfeledtsége, mint ahogy a harmatcsepp csillog ezer színben a reggeli napfényben. Konstruktív ez a művészet, de hogyan? A konstrukció az élet lényege, s ezt Rafael mindig szem előtt tartja. De nem azért, mert konstrukció nélkül semmi sem létezhet a teremtett világban, hanem mert művészi tehetsége, teremtő ereje mindenben a konstrukció művészi megragadására képesíti. Ha azonban csak ennyi volna művészetének lényege, akkor nem lenne több, mint egy, a többi konstruktivista művész között. A műszaki és technikai gondolkodás ls jellemző rá, ennyiben is kora gyermeke, de ettől még aligha érdemelne ki magának előkelő nevet. Képein a síkokat fölbontja, de nem a fölismerhetetlenségig, hanem szépen egymásra helyezve. A síklapokat gyakran perforálja, ezáltal a mozgalmasságot, a dinamizmust fokozza. Nála az inspiráció, a látomás és az indulat, a művészi — költői — zenei érzés az, ami elindítja a keletkezés útjára a művet. A perspektíva követelményét tiszteletben tartja, a színek egymás mellé illesztése a világosabb színek hátrább vonása által, rövidítés nélkül. Az a műgond, ami nem enged meg semmiféle henyeséget sem, az a morális felelősség, ami átlengi műwttt, s ami mindig az emberre utal, olyan tulajdonságsorozat, ami Rafaelnek a kivételes, azaz a par excellence művészek között biztosít előkelő helyet. A tiszta színek hallatlanul érzékeny költője és mágusa. Munkásságát azonban aránylag kevesen ismerik, mert visszovanultan él s ritkán jut kiállítási lehetőséghez is. De aki találkozik képeivel, az örökre szívébe zárja a mestert is, képeit is. SZÍJ RÉZSŰ