Új Szó, 1971. január (24. évfolyam, 1-25. szám)

1971-01-10 / 1. szám, Vasárnapi Új Szó

ARCKÉPEK ES TAJFESTMENVEK MESTERE M

AXIMILIAN SCHURMANN kiemelkedő egyénisége a modern hazai festészetnek. A koros mesterrel 1957-ben ismerkedtem meg. Termete magas, szikár, akkor már törékeny volt. Arcéle finom, élénk szeme örökké új szépségek után kutatott. Modorát közvetlen egyszerűség és szivélyesség, kulturáltsá'gának velejárói jellemezték. A Virágvölgyitemplommal szemközt, egy ósdi épületben sajátos környezetben, hajdani kápolnabeli műteremben találtain. Fenn a kóruson, lent a falak mentén odatámasztva, felfüggesztve, mindenütt képek. Olajfestmények, akvarellek, guasok, kréta- és szénrajzok, metszetek. Vázlatok, befejezett művek. Modrai kancsókban színes májusi virágok. Albumok, könyvek a polcokon, tömérdek folyóirat, újság. Gondosan összegyűjtött cikkek kerültek elő a fiókból, kiállításait méltató, főképp párizsi bírálatok. Tartózkodó szerénységgel, de látható örömmel mutatta őket. S közben beszélt a múltról, a már-már ködbevesző gyermekkoráról (Csallóközcsütörtökön, 1890-ben született). A privigyei, később a nyitrai gimnáziumi évek folyásáról, s a tizenöt esztendős korában már határozottan jelentkező rajztehetségről, mind fokozódó szenvedélyes vágyáról, hogy ceruzával, ecsettel rögzítse a változó világ formáit, színeit, s a tántoríthatatlan akarásról, hogy festő legyen. Szólt édesapjáról, Makart tanítványáról, a császárváros elismert arckép festőjéről. Tőle örökölte tehetségét, s ő indította el fiát a művészet kiszámíthatatlanul kanyargó útján. Szokatlan finomságú és precizitást eláruló munkái alapján vette föl 1907-ben növendékei sorába a bécsi tészet jellemző jegyei. Már a portrékon is érzékelhető az összpontosított világosság. Ennek ellenpólusa: az árnyék küzponti helyet foglal el érdeklődésében. A kitűnő akadémiai végbizonyítvány és a Bécsben elért eredmények nem elégítik ki többé. A Fény Városa, a művészet fókusza: Párizs, minden, széles látókörre, tehetsége szabad kibontakozására törekvő piktor vágyálma őt is törekvő varázskörébe vonzza. 1914 tavaszán már a Szajna-parti metropolisban él. Az első világháború kitörése után Schurmann az idegen állampolgár az espalióni internáló táborba kerül, hol három hosszú esztendőt kell eltöltenie. Ebben az elszigeteltségben a nap minden órájában fest. Az itt keletkezett képek révén alakul ki a kapcsolat a közeli Giverny-ben élő, már világszerte elismert nyolcvan éves Monet-val, akinek szabad s oldott kompozíciójú képein a fény mindent megragad, átváltoztat s magába szív. Vibrálása a hagyományos képtémát is megszünteti. A zárkózott agg mester lassankint felmelegszik s együtt járják a természetet s Schurmann látogatja Monet csodálatos virágokkal pompázó kertjét. Ezek a sugalmazó együttlétek s a nyert tanulságok tükröződnek újabb tájképein. Megnyilvánul rajtuk a levegő kontúrbontó hatása. Már-már magáévá teszi a célkitűzést, ami Meier-Graefe fogalmazásában így hangzik: „A levegő, a fény, a víz megfoghatatlan impresszióinak kifejezést adni." Am a fogoly festő mégsem Monet-epigon. Ragaszkodik a maga színeihez s nem változtat térkoncepcióján sem, amint azt a Három fa a ködben, a Szénakaszálás is jelzi. Közben számos arckép kerül ki ecsetje alól, melyeken a felszínen < —i O EZ Ü£ Ui LU ^ < > Képzőművészeti Akadémia. Tanulmányait hét esztendeig itt folytatja. Évfolyamtársai között a legjobbak egyike, 1910-ben portréját, a következő évben egy aktját első-díjjal tüntetik ki. A szlovákiai származású Schurmannak ifjúsága, és így főiskolai tanulmányainak ideje századunk elejére, az első világégést megelőző esztendőkre esik. Az otthoni környezetből kiszakadva művészi felfogását, érzésvilágát idegen kultúrák határozzák meg. Mindenekelőtt az osztrák főváros. S a 19. században gyökerező maradi és merev akadémiai képzőművészeti szemlélet. Azonban ekkortájt már Közép-Európáig gyűrűzik a hazájában kiérlelt francia impresszionizmus hatása. Ez az új stílusirányzat szükségszerűen friss pezsgést hoz az eddigi konzervatív piktúrába, ami a meggyőződéses realista felfogású Schurmannra döntő befolyást gyakorol. Az akadémiai évek kezdetén keletkezett arcképei, aktjai, s kisebb-nagyobb kompozíciói a fegyelmezett és fölényes rajztechnikán kívül életteljes női- és férfi-alakokat, tisztavonalú testeket, szolid, megfontolt szerkesztést mutatnak. Tájképei 1912-től már elvitathatatlanul impresszionista kísérletek. Az új kifejezésmódot kereső festőt izgatják a fényjelenségek, a levegőnek előtte mindeddig ismeretlen, nem érzékelt rezgése, a halkan remegő, ezüstös tónus, az új fesálhatolva igyekszik a belső embert megközelíteni. S elmerül a rajongásig szeretett természet változó szépségében. Ihleti a dél-francia táj dallamos ezüstkékje, az enyhe lejtésű szőlődombok szelíd árnyalatai. Még a háború befejezése előtt térhet vissza Párizsba, s ott tovább tanulmányozza az impresszionista festészetet s az alakos festést. Figurális képeit fejlett technika, sima, leszűrt elegancia jellemzi —. Szerényen s szegényen húzódik meg egy kis panzióban, melynek vonzó vezetőjét, egy festő özvegyét feleségül veszi. Ugyanitt lakott az ellenállás alatt Párizsban tartózkodó Masaryk, aki biztosítja támogatásáról a már körvonalazódó Csehszlovákiában. 1919-ben Nyitrára, a szülői házba tér vissza. A kezdet kezdetén egy volt kovácsműhelyben van a műterme. Tízéves nyitrai tartózkodását minden esztendőben megszakítja s néhány hónapra visszatér Prágába. Itt a felsőbb társadalmi osztályoktői kap arcképrendeléseket. A kor uralkodó Ízlésének megfelelően kissé szertartásos és előkelő megjelenésű hölgyek tűnnek fel vásznain. A választékos eleganciájú párizsi szépasszonyok egyik legszebb példája feleségének finomfogalmazású arcképe. Bájos ifjú leányok üde szépségét lírával szólaltatja meg. A tekintényes közéleti férfiak a húszas évek társadalmának tipikus figurái. Lelkesedéssel rögzíti számos városképen Párizs utcáit, a Szajnát s egyéb festői részleteit. A Függetlenek Szalonjában, a Szépművészeti Társaság kiállításain 1938ig szerepelnek ezek s az otthoni képek, amiről a francia műkritika a legelismerőbb formában emlékezik meg. Utazgatnak ezentúl már kettesben. Hol a legtöbb művész képzeletét megragadó Bretagne sziklás partjainak komorságát, hol az olasz tenger átlátszó kék ragyogásának egy-egy múló pillanatát örökíti meg. A Garda-tó menti Torbole izzó színeit, Velence gyöngyházfényű páráiban a büszke palazzókat, Firenzében a Palazzo Vecchio nemes arányait, majd Capri lilásbíbor buja növényzetét jeleníti meg. Felkeresi a hűvösen tartózkodó Londont s egy Temzse-parti sziluettet fog képbe. A gazdag nyelvtudással bíró festő tanulmányai során bejárja Németországot, Svájcot és a Skandináv államokat is. Éltnényadó külföldi utazásairól hazatérve már valóságos tágas műteremben, az átépített szülői házban folytatja termékeny alkotó munkásságát. Festi a múltat, Svätnplukot, Cirilt és Metódot, az árvái és nyitrai várat és a templom impozáns tömegét, a várost. S festi a maga korát, a mát, sok mindent, amit Iát. A néprajzi érdekességű csicsmányi fatemplomos falvakat, környékük természeti szépségét. Érzékletes életképbe foglalja a tarka népviseletű dražovčákyi menyecskéket. Azonosulással érezteti a világtalan ember tragikus sorsát, a magányos asszony sivár életét. 1934-ben költözik Pozsonyba. Kiváló pedagógusnak bizonyul mind magániskolájában, mind a Technikai Főiskolán. Komoly értékes portrékon rögzíti felszabadult országunk vezető államférfiait, (Gottwald és Zápotocký) s kulturális életünk képviselőinek vonásait. (Suchoň, Fr. Kráľ, Hronec tanár), s időnként egy-egy jellegzetes munkási'ejet. Önarcképei az ifjúkoriaktól kezdve a legkésőbbiekig realista hűséggel mutatják meg a sokoldalúan művelt, gazdag lelkiéletű embert, az alkotásaival elégedetlenkedő, azok tökéletesítésére törekvő fáradhatatlan művészt. A portréfestés közben üdülést jelentenek számára a finomszínű csendéletek, a hibátlanul szervezett, lirai érzést árasztó pozsonyi városképek, s talán a harmonikus előadású aktok is. Témaválasztása sokágú és sokféle technikával dolgozott. Valamennyiben mesterségbeli tökélyt igyekezett elérni. A rajzot nem tekintette önálló igényű műfajnak, stúdiumként, vázlatként fogta föl. Grafikái közül a néhány perces akttanulmányok invenciózusak, megkapóan frissek. Karcai, kőrajzai precízek, finomak (a prágai Kampe, breton kis városok, hazai tájak, népmotívumok, néhány könyvillusztráció). Összegezve sokrétű, gazdag alkotó tevékenységét, két legjellegzetesebb műfajából kell kiindulni: az arcképből és a tájfestményekből. Itt pontosan követhető a művész felfogását jellemző kettősség. Az egyik tényező: Bécs, a klasszikus akadémiai szellem hatása, egy lezárt korszak továbbélő emléke, egy koré, amibe a művész beleszületett, s amely fogva tartja. Ide sorolható majdnem teljes portrétermése. Az igényes és általánosan értékelt magas színvonalú portrék a valóságlátó festőnek a 19. század legjobb hagyományainak a maga egyénisége prizmáján átszűrt mesteri megnyilatkozásai. Közülük & családtagokat, barátokat, művészeket ábrázolók melegebbek, emberközelségűek (Feketekalapos asszony, Nevelt leánya impresszionista finomságoktól remegő portréja). Hatásuk jelentős a hazai arcképfestés fejlődésére. A második tényező: a századforduló frissebb, felszabadultabb levegője Párizs. Mire Schurmann odaérkezik, az impresszionizmus ott már jóformán a múlté. Izgalmasan nyugtalanul változó, felvillanó és kilobbanó stílusirányzatok között válogathatna. De ars poeticája elhatárolja a tőle idegen áramlatoktól. Kizárólag az impresszionizmusra fogékony. Megemlítem most egy erre jellemző emlékemet Schurmannal kapcsolatosan. A Négyek tárlatán történt. 1958 vagy 1959 ben a kiállító fiatal művészek nála kezdték tanulmányukat. Mikor Schurmann meglátta a harsán színű kubizáló és konstruktivizáló kísérleteket, megdöbbent csodálkozással fordult volt növendékeihez: „Kislányok, mit csináltok?" Tájképein az átvett és szervesen befogadott benyomásművészet tiszta formakultúrájú friss és érzelemmel telített eredményei. Hatásuk a haladó szlovák képzőművészet fejlődésére még portréi hatásánál is erőteljesebb. S méltán. Hiszen a marxi esztéťika meghatározása szerint a művészet az objektív valóságnak szubjektív visszatükröződése. Schurmann képei megfelelek ennek a tételnek. Az 1980-ban még mindig tevékeny mester szívgyöngeség következtében halt meg. Festői és grafikai alkotásainak nagy részét a pozsonyi, a nyitrai és bajmóci galériák őrzik, mint a hazai haladó képzőművészeti hagyomány értékes ós elidegeníthetetlen részét. BÁRKÄNY JENŰNÉ