Új Szó, 1971. január (24. évfolyam, 1-25. szám)
1971-01-09 / 7. szám, szombat
Világ proletárjai, egyesüljetek! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI B I Z OTTS AG AN AK NAPILAPJA 1971. január 9. SZOMBAT BRATISLAVA • XXIV. ÉVFOLYAM 7. szám Ára 50 fillér A CSSZSZK kormányának ülése Napjaink sürgős követelménye: az energetikai helyzet megoldása (ČSTK) — Csehszlovákia kormánya, már a közelmúltban kinevezett tagjaival együtt, csütörtökön tartotta idei első ülését, melyet dr. Ľubomír Strougal kormányelnök vezetett. A kormány megtárgyalta a hirtelen fagy okozta népgazdasági károk kiküszöbölésének lehetőségeit. Legsúlyosabb a világítógáz-ellátás helyzete, mivel a termelés fellendítésére szánt mennyiség kimerült. Egyedüli megoldás: szabályozni, főleg a háztartásokban a gázfogyasztást. A helyzet megoldására a kormány konkrét intézkedéseket foganatosított. Egyúttal nagyra értékeli a dolgozók önfeláldozó munkáját, melyet nehéz körülmények között fejtettek ki. Biztosították az ipari termelés és a közlekedés alapvető szükségleteit, s főleg a tüzelőanyaggal ós az árammal való ésszerű gazdálkodással segítenek a jelenlegi nehézségeket áthidalni. A kormány részletesen megtárgyalta és jóváhagyta a tudomány és a technika fejlesztésének feladatait, amelyek az 1971. évi népgazdasági terv szerves részévé válnak. Ezzel e fontos területen is felújul a következetes és tervszerű irányítás, mely az elmúlt években megbomlott. Huszonhat kiválasztott program foglalja magába a tudomány és technika fejlesztésének évi tervét. Ezek keretén belül a kormány megközelítőleg 800-at államilag fontos feladatként jelölt meg. A kormány értékelte, hogy számos kérdés megoldása hozzájárul az ötödik ötéves terv kiemelt feladatainak teljesítéséhez. Elismerően nyilatkozott a KGST-tagállamaival folytatott tudományos-műszaki együttműködésről. Főleg a Szovjetunióval való együttműködés biztosítja az erők és az eszközök összpontosítását, ami elősegíti tudományos-kutatási lehetőségeink gazdaságosabb kihasználását. Egyúttal a kormány kifejezte a kibernetika ós az atomtechnika néhány feladata összpontosított megoldásának igényét. A tudományos-műszaki bázis fejlesztésére ez évben a kormány 7 milliárd koronát fordít beleszámítva a beruházásokat és a devizát is. Ebből fedezik majd a közszükségleti ipar és az építőipar korszerűsítését szolgáló szabadalmak megvételének költségeit is. A nagyobb hatékonyság és gazdaságosság általános köve telményét érvényesíteni kell a kutatási és fejlesztési bázis keretén belül is. Kormányhatározat szerint ettől az évtől kezdve érvényesítik a tudomány és technika állami terve ún. hányados pénzügyi fedezetének alapelvét. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy ezeket a feladatokat nemcsak az állami költségvetésből, hanem a vállalatok forrásaiból is fedezik. Ez az alapelv kilátásba helyezi, hogy a vállalatok érdeke a tudományos-műszaki kutatás eredményeinek hatékony érvényesítésére és gazdaságos felhasználására fog irányulni. A kormány ülésének napirendjén szerepeltek olyan in tézkedések, amelyeknek célja az anyagi- műszaki ellátásnak, továbbá a népgazdaság szállítói és fogyasztói kapcsolatainak hatékonyabb szabályozása, mivel itt az elmúlt években elburjánzott az ösztönösség. Az anyagi-műszaki ellátást továbbra is az állami terv szabályozza. A kormány ezzel kapcsolatban intézkedést foganatosított, melynek lényege az anyagi mérlegek ésszerű, komplex rendszerének fokozatos kialakítása. Végezetül.a kormány megtárgyalta az állami, a gazdasági és a hivatali titok betartásáról szóló jelentést és támogatta a következetesebb védelmét biztosító javaslatokat. A kormány által elfogadott intézkedéseket az állami, a gazdasági és szolgálati titok betartásáról szóló törvény is tartalmazni fogja. Pártunk első titkára, dr. Gustáv Husák elvtárs vasárnap tölti be 58. életévét. Nemcsak a párttagság, hanem egész népünk előtt ls a becsületes, elvhű kommunista példaképe. Olyan ember, aiki egész életét a munkásmozgalom és a kommunista párt szolgálatába állította. Kommunista meggyőződését, a lenini elvekhez való hűségét nem tudta megtörni sem mi sem. Különösen nagy érdemei vannak a Szlovák Nemzeti Felkelés megszervezésében. Az elmúlt időszakban jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy pártunk és egész társadalmunk megtalálja a válságból kivezető utat. Mi is csatlakozunk a gratulálókhoz, kívánva, hogy Husák elvtárs a párt érdekében és szocialista hazánk felvirágoztatásáért továbbra is jó erőben, egészségben végezhesse munkáját. . . • Gustáv Husák elvtársat 58. születésnapja alkalmából, a CSKP KB elnöksége nevében annak tagja, Ludvik Svoboda köztársasági elnök köszöntötte. Köszönet az áldozatkész munkáért (CSTK) — Miloi Jakeš, az CSKP Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottságának elnöke Václav Hájeknak, a KERB alelnökének jelenlétében tegnap köszönetnyilvánító levelet adott át Mária Lhotová elvtársnőnek, a CSKP KERB dolgozójának, születésnapja alkalmából. A levélben megköszönik Lhotová elvtársnőnek a szocializmus építésében, párt- és közéleti funkcionáriusként végzett önfeláldozó munkásságát. [ KÖZEL-KELET ] A CSKP megalapításának 50. évfordulója tiszteletére több mint 20 ezer tonna acél terven felüli előállítására kötelezték magukat, a Kelet-szlovákiai Vasmű egyik legnagyobb üzemrész. 4 legének dolgozói. Felvételünk az acélműhelyben készüli, ahol az említett kötelezettséguál lalás megszületett. (Felvétel: G. Bodnár — CSTKj Jarring megkezdte tárgyalásait az izraeli vezetőkkel ANVAR SZADAT NYILATKOZATA Jeruzsálem — Gunnar Jarring az ENSZ közel-keleti különinegbízottja tegnap a délelőtti órákban megérkezett Jeruzsálembe. A déli órákban megkezdte tárgyalásait az izraeli vezetőkkel, megbeszélést folytatott Golda Meir miniszterelnökkel, valamint Abba Eban külügyminiszterrel is. A tanácskozáson részt vett lan Berendsen, Jarring tanácsadója is. A Reuter a következőképpen foglalja össze az izraeli tanácskozás kockázatait: ENSZ körökben úgy vélik, ha Meir és Eban üres kézzel bocsátja útjára Jarringot, Izraelre súlyos felelősség nehezedik majd az egész békeküldetés megtorpedózása miatt. A tudósító szerint Jeruzsálemben az alábbiakat hangoztatják majd Jarring előtt: — a február 5-én lejáró tűzszünetet időbeli megszorítások nélkül ki kell terjeszteni; — Izrael csak „biztos, elismert és szerződésben rögzített határokra" hajlandó visszavonulni a jelenlegi tűzszüneti vonalakról, azaz nem teljesíti Egyiptomnak azt a követelését, hogy február 5-ig állítsa össze megszálló csapatai kivonásának menetrendjét; — a tárgyalásokat ne New Yorkban tartsák, hanem „semleges területen", ne nagyköveti, hanem külügyminiszteri szinten; — a tárgyalások sQrán — Tel Aviv új taktikája — először a palesztinai menekültek kérdését kell rendezni, s csak azt követően a határ-problémát. Mindehhez Golda Meir miniszterelnök hozzáfűzte: farringnak az a feladata, hogy a közel-keleti tanácskozásokban résztvevő feleket tárgyalóasztalhoz ültesse, azaz más szavakkal: közvetlen tárgyalásokra bírja őket. Kairó —• Heikal, az Al Ahram | DÉLKELET-ÁZSIA 1 főszerkesztője pénteki vezércikkében jelezte, Egyiptom az elkövetkezendő két hét folyamán kérni fogja a Biztonsági Tanács összehívását, minthogy Gunnar Jarringnak valószínűleg a közvetett tárgyalások után sem sikerül kitörni a zsákutcából. Ha a Biztonsági Tanács —folytatja Heikal — tekintettel a jelenlegi közel-keleti légkörre nem lesz képes hatékony eljárásbeli intézkedésekkel segíteni Jarring megbízatását ez voltaképpen annyit jelent, mint megmondani Egyiptomnak: többet nem vagyok képes tenni a megoldásért, s csak egy választás marad, a háború. New York — Anvar Szadat egyiptomi elnökkel készített interjút sugárzott csütörtökön az amerikai CBS-televízió. Az elnök a kérdésekre válaszolva a következőket mondotta: — Beleegyezik abba, hogy az arab—izraeli határ mentén megfigyelők és négyhatalmi békefenntartó erők tartózkodjanak. „Erre a garanciára nekünk inkább szükségünk van, mint Izraelnek. Bennünket támadtak meg 1956-ban és 1967-ben". Az engedményekről szólva Szadat elnök megjegyezte: „Hogyan legyek rugalmas, amikor hazám egyötödét megszállva tartják. És akkor azt akarják, hogy még én adjak engedményeket. Vajon miféle engedményeket tehetnék?..." A szovjet flottáról szólva megállapította: „A szovjetek 1967 előtt is itt voltak a Földközi-tengeren. Itt vannak 1987 után is. A különbség csak anynyi, hogy 1967 után kiszolgáló létesítményeket bocsátottunk rendelkezésükre, mivel velünk voltak a nehéz órákban. Továbbra is ezt fogjuk tenni. (Folytatás a 2, oldalon) A B—52-es gépek folytatják bombázásaikat LAIRD SAIGONBAN Saigon — A hazafias erők csapdájába esetit Dél-Vietnam középső területein az amerikai ejtőernyősök egy alakulata. Amikor a főparancsnokság az ejtőernyősökkel elveszítette a rádiókapcsolatot, a helyszínre mentőegységeket irányított, de a felmentő osztagok ott csak öt halott amerikai katonát találtak. A többi ejtőernyős eltűnt. Csütörtökön a DNFF tüzérségi osztagai Phuoc Tuy tartományban lelőttek egy amerikai helikoptert. A pilóta életét vesztette. A B—52-es gépek folytatták Dél-Vietnam legészakibb területeinek bombázását. Phnom Penh — Az amerikai és a saigoni hatóságok azt tervezik, hogy „légi-híd" kiépítésével biztosítják a hazafias erők által körülzárt Phnom Penh benzin- és diesel-olaj ellátását. A hét elején a Phnom Penh-i hatóságok sikertelenül kísérelték meg, hogy tankhajók segítségével benzint szállítsanak a fővárosba. Egy hajót a hazafiak elsüllyesztettek, egy másik pe. dig az erős tüzelés miatt kénytelen volt visszafordulni. Most azzal próbálkoznak, hogy egy „tankhajó flotilla" a saigoni csapatok védelme alatt érje el a kambodzsai fővárost. A Phnom Penh-i hatóságok nem remélik, hogy egyhamar sikerülne visszaszerezni az ellenőrzést a kambodzsai fővárosból a Kompong Cham kikötő városba vezető 4-es számú útvonal fölött. A korábban Silia. nukville-nek nevezett városbart található az ország egyetlen olajfinomítója. Saigon — Laird amerikai hadügyminiszter pénteken délután Saigonba érkezett, hogy az ottani kormányzat vezető tisztviselőivel és amerikai katonai ve. zetőkkel a vietnami háború kialakulásáról és a „vletnamizálásról" tárgyaljon. Saigoni amerikai körök szerint Laird három napot tölt a dél-vietnamt fővárosban és előreláthatólag hétfőn délután utazik el onnét.