Új Szó, 1971. január (24. évfolyam, 1-25. szám)

1971-01-08 / 6. szám, péntek

RAŠKA a négvsäncversenv GYŐZTESE fíŕl Raška, csehszlovák olimpiai bajnoknak egyedülálló teljesít­ményt sikerült elérnie. Eddig ugyanis csehszlovák síugró még az összetettben nem győzött, a 18 al­kalommal megrendezett négysánc­versenyen. Raška Bischofsholenben 9,4 pontos előnnyel kezdte a ver­senyt, s bár legveszélyesebb ellen­felének, a norvég Morknak sike­rült az idei négysáncversenyen harmadik győzelmét elérni, Raška megtartotta az összetettben első­ségét. A négysáncverseny idei küzdel­meiből — mint erről már hírt ad­tunk — a világ legjobb síverseny­zől közül csupán a szovjet ugrók nem vették ki részüket, mert az első versenynap előtt gyomormér­gezést kaptak. Annak ellenére, hogy a kétszeres világbajnok Na­palkov. valamint az olimpiai baj­nok Belonszov és társai hiányoz­tak, a négy verseny során a kö­zönség színvonalas versenyekben gyönyörködhetett, mert elsősorban a csehszlovák és a norvég síugrók párharca gondoskodott arról, hogy a négysáncverseny ezúttal is a vi­lág legjobb síugróinak rangos ösz­szeosapása legyen. Bischofshofenben az első ugrá­sok után Raška vezetett, Mork előtt. A második sorozatban a nor­vég versenyzőnek kitűnően sike­rült az ugrása és ezzel Raškát megelőzte, az összetettben azon­ban nem tudta tőle elvenni az el­ső helyet. A csehszlovák verseny­zők kitűnő szerepléséről tanúsko­dik, hogy az első öt helyezett kö­zölt hárman is szerepelnek. Jlrl Raška, a négysáncverseny idei győztese így nyilatkozott: „Eléggé nyomasztóan hatott rám az a tudat, hogy a bischofshofenl versenyt is és az összetettet is megnyerhetem. Talán ennek kö­szönhetem, hogy második ugrásom nem sikerült úgy, ahogy szerettem volna. Ettől függetlenül Mork ki­tűnő síugró. Nem tudom, milyen formában van most Wirkola, de nekem úgy tűnik, hogy Mork szebb stílusban ugrik. Wirkolának azt hiszem, biztosabb a talajfogása. Talán nem is kell külön hangsú lyoznom, hogy győzelmemnek na­gyon örülök. Az elmúlt évek során háromszor álltam közel ahhoz, hogy az összetettben az első he­lyen végezzek, de egy-egy bukás mindig elütött a győzelemtől." Á bischofshofenl verseny vég eredménye: 1. Mork (norvég) 241,2 (101—102,5), 2. Raška 238,9 (101,5— 100), 3. Hubač (mindkettő cseh­szlovák) 228,6 (97 — 100), 4. Kayhkö (finn) 225,5 (101-97). 5. Pawlu siak (lengyel) 224,8 (100—97,5). 6. Sleiner (svájci) 223,3 (97,5—100). A négysáncverseny összetett vég eredménye: 1. Raška (csehszlovák) 948,0, 2. Mork (norvég) 940,9, 3. Hubač (csehszlovák) 925,4, 4. Kayhkü (finn) 909,7, 5. Höhnl (csehszlovák) 893. 6. Björneby (norvég) 890.9. Bruggman győzött Berchtesgadenben Svájci siker született a Berchtes­gadenben megrendezett férfi óriá­si műlesikló versenyen. Brugmann svájci őriásműlesikló specialista a Világ Kupába tartozó őriásműle­sikló versenyen győzelmével bebi­zonyította, hogy az előző évekhez hasonlóan az idén is a legjobbak közé tartozik. Schranz, az osztrá­kok üdvöskéje kapukihagyás miatt a diszkvalifikálás sorsára jutott. Nagyon jól szerepelt a francia Russel, aki alig egy másodperccel maradt el a győztestől. Eredmények: Brugmann |svájci) 2:40,91, 2. Russel (francia) 2:41,80, 3. Zwilling (osztrák) 2:42,40, 4. Heckelmíller (NSZK beli) 2:42,93, 5. Rösti (svájci), 6. Augert (fran­cia). Négy verseny után a pontver­seny állása a következő: 1. Russel 45, 2. Duvillard 44, 3. Orcel (mind három francia) 40, 4. Schranz (osztrák) 38, 5. Augert (francia) 26, 6. Cordin (osztrák) és Brugg mann (svájci) 25—25. A PALÁNK MELLŐL A ŠKODA PLZEŇ ÉS A SPARTA PRAHA jégkorong csapata Svédor­szágban portyázott. A plzeni együttes az Ahearne Kupáért megren­dezett tornán a negyedik helyen végzett. A győzelmet a Szpartak Moszkva szerezte meg 13 ponttal a Leksand (10) a Djurgaaarden (7), és a Plzeň előtt. Az utolsó forduló eredményei: Moszkva— Plzeň 3:2, (0:1, 3:1, 0:0), Djurgaarden—Leksand 2:3 (0:2, 1:1, 1:0), AIK—Helsingsfors 5:7 (3:0. 2:1, 0:6), Sôdertälje—Färje­stadt 3:3 (2:1, 0:2, 1:0). A Sparta Praha viszont az ugyancsak Svédországban megren­dezett Star Cup tornán szerepelt, és a plzeni együtteshez hasonlóan a negyedik helyen végzett. A győ­zelmet a svéd Brynas szerezte meg a Frölunda, a Himik Voszkre­szenszk és a Sparta előtt. Az utolsó forduló eredményei: Brynas— Sparta 6:4. (4:0, 2:4, 0:0), Frölinda—Himik 0:5 (0:2, 0:0, 0:2). A jégkorong BEK negyeddöntő­jének első mérkőzésén a Cortina A sífutók túrája A csehszlovák válogatott sífu­tók jónéhány versenyre külföldre utaztak. A jugoszláviai Bohlnjá­bn Stefi és RezáC tart. Szombaton a 15 km es sífutó versenyen vesz­nek részt, majd vasárnap a szlo­vákiai versenyzőkkel kiegészítve a 3X10 km-es váltó versenyen áll­nak rajthoz. Jaroslav Honcű edző vezetésével négy nagyon igényes nemzetközi sífutó versenyre Fajstavr, Henych, llavský, Miluška, Perina és Sacký utazott el. Január 8-án Castelroto­ban a 15 km-es sífutásban indul­nak. Január 10-én Roazona városá­ban a 30 km-es versenyen állnak rajthoz. Január 12-én Dimarban a 3X10 km-es versenyszámban pró­bálnak szerencsét, majd január 13-án Castello di Fieneben, a 10 km-es versenyen állnak rajthoz. A csehszlovák versenyzők há­rom legjobbja Olaszországból az­után a svájci le Brassusba utazik, hogy részt vegyen az ott lebonyo­lításra kerülő nagy nemzetközi versenyen. Kulej abbahagyja A 30 éves Jerzy Kulej, minden idők egyik legjobb lengyel ököl­vívója bejelentette, hogy abbahagy­ja az aklív versenyzést. Kulej si­kerekben gazdag sportpályafutása során több mint 300 mérkőzést ví­vott, és mindössze 26-szor szenve­dett vereséget. Tokióban és Mexi­kóban olimpiai aranyérmet nyert, kétszer volt Európa bajnok és 8­szor lengyel bajnok. Doria saját jegén 6:1 (1:0, 3:0, 3:1) arányban győzött az osztrák baj­nok AC Klagenfurt ellen. A kínaiak nem indulnak a VB n Érdekes hírt közölt az UPI ame­rikai hírügynökség. Kína asztali­teniszezői valószínűleg nem vesz­nek részt a március végén Nagojá­ban kezdődő világbajnokságon. A jelentés beszámol arról, hogy a Kínai Népköztársaság válogatottja, miután befeiezts európai portyá­ját, ismét otthonában tartózkodik és rendszeres edzéseket végez. A csapat egyik vezetője kétértelmű választ adott arra vonatkozóan, hogy a játékosok ott lesznek-e a VB-n, s még a következőket mondta: „Nehezményezzük, hogy Tajvan válogatottja tagja az ázsiai szövetségnek, pedig a nemzetközi szövetségben nincs státusa. Tudo­másunk szerint a tajvani sportolók felvétele a nemzetközi szövetség­ben Nagojában napirendre kerül." Fölényes győzelem NSZK—Magyarország 1:6 Kronauban az NSZK válogatottja látta vendégUl Magyarország együttesét az asztalitenisz Európa Liga mérkőzésen. A magyar válo­gatott kitűnő teljesítményt nyújt­va, fölényes, 6 1 arányú győzelmet aratott a nyugatnémetek felett. Eredmények: Jansen—Jónyer 1:2, Lieck—Klampá • 0:2, Jansen—Klam­pár 0:2, Lieck —Jónyer 0:2, Ness, Lteck—Jónyer, Klampár 0:2, Simon­ná—Kisházi 2:1, Simonné, Lieck— Magos, Jónyer 0:2. Az Európa Liga jelenlegi állása: 1. Magyarország 4 4 0 26:2 8 2. Svédország 2 2 0 11:3 4 3. Csehszlovákia 3 2 111:10 4 4. Szovjetunió 3 2 1 11:10 4 5. Anglia 4 13 13:15 2 6. NSZK 3 0 3 5:16 0 7. Ausztria 3 0 3 0:21 0 Januárban az Európa Ligában még a következő mérkőzésekre ke­rül sor: 15-én: Ausztria—Csehszlo­vákia (Bécsben), 28-án: Ausztria­Svédország (Bécsben), 29-én: Cseh­szlovákia—Szovjetunió (Ostraván). Január 14-én I alkenbergben kerül sor a Svédország—Magyarország összecsapásra, az elsőség szem­pontjából sorsdöntő találkozóra. Űj módszer a labdarúgó VB-n Athénban ülésezik a FIFA vezér azzal hozta, hogy megváltoztatta eddigi rendjét. A VB n szereplő 16 portba sorolják, mindenki minden mindenünnen a két legjobb jut to mét csoportokba sorolják, megint s az azonos rangú válogatottak kii kért. A jelentkezési határidő 1971. jú­lius 1. A selejtezőket Düsseldorfban sorsolják ki, s a küzdelmekre 1971. október 1. és 1973. december 31. között kerül sor. Akkor válik is­meretessé, hogy az NSZK és Bra­zília mellett melyik 14 csapat küzdhet még a világbajnoki el­mért. kara és legfontosabb határozatát a labdarúgó VB lebonyolításának válogatottat ezentúl is négy cso­kivei játszik csoportján belül, 9 vább. A sikeres nyolc csapatot is­mindenki mindenkivel mérkőzik, zdenek majd a különböző rango A világbajnoki mezőny négyes csoportbeosztását 1974 januárjában ejtik meg. Az NSZK Labdarúgó Szövetsége 1974. június 14 ét és 21-ét ajánlot­ta fel a VB kezdetéül. Ebben az ügyben is Düsseldorfban, 1971. jú­lius 15 én és 16 án dönt a FIFA. A KÜLFÖLD LABDARŰGÁSA • Az NSZK olimpiai válogatott­ja az Elefántcsontpart együttesét 1:0 arányban győzte le. • A spanyol főváros válogatott csapata 4:1 arányú győzelmet ara­tott Zágráb együttese felett. • A Borussia Dortmund Haifá­ban vendégszerepelt, s a helyi Nathany együttesét 1:0 arányban legyőzte. • Az FC Valencia, a spanyol rangelső vendége a Rapid Wien volt, amely 2:1 arányú vereséget szenvedett. A győztesek góljait Po­li és Uriarte, a vendégekét Bjerre­gaard lőtte. • Az angol liga harmadik for­dulójának ismételt mérkőzései so­rán a Watford 5:0-ra legyőzte a Reading együttesét és a Chelsea 2:0-ra győzött a Crystal Palace fe­lett. A győztes csapat, a kupa vé­dője, a következő fordulóban, ja­nuár 23 án a Manchester Cityvel mérkőzik. • A francia válogatott Buenos Airesbe érkezett. Argentína együt­tesével ma játssza első mérkőzé­sét, míg a visszavágó időpontja ja­nuár 12. • Nincs szerencséje Ottó Glo riának, aki 1966 ban a portugál vá­logatott főedzője volt az angliai világbajnokságon. Ezúttal az Ame­rica Rio de Janeiro csapatánál fosztották meg edzői tisztségétől. f M MEGKEZDŐDÖTT a NOB és a Nemzetközi Szövetségek tanácskozása Londonban megkezdődött a Nem zetközi Olimpiai Bizottság és a Nemzetközi Sportszövetségek ve zetőinek tanácskozása. Az első na pon Exeter márki, az IAAF (Nem­zetközi Amatőr Atlétikai Szövet­ség) elnöke és Fred Holder, az IAAF főtitkár lord Klllaninnal, a NOB alelnökével és a holland Van Karnbeekkel tárgyalt. A megbeszé­lések után Exeter márki a követ­kezőket mondotta az AFP francia hírügynökség tudósítójának: — Nagyon elégedettek vagyunk, hogy végre sikerült megteremteni a tárgyalások lehetőségét. Sport­águnkban sok probléma merült fel. Ezek sürgős orvoslásra szorulnak. A legfontosabb kérdés az amatőr­izmus teljes elhatárolása, a külön­böző profi „kísértésektől. |ava soljuk, hogy a nemzeti szövetsé­gek kössenek szerződéseket sport­szergyártó cégekkel. Így a bevé­telek nem az atlétákhoz, hanem hozzájuk kerülnek. Reméljük, hogy a NOB Végrehajtó Bizottsá­ga elfogadja a teljes ülés pedig szeptemberben Luxemburgban meg szavazza ezt a javaslatot. Meg kell vizsgálni a hazájukat elhagyó és más színekben versenyző spor­tolók kérdését is." Lord Killanin, a NOB alelnöke kijelentette, hogy a soron követ­kező 25. értekezleten döntenek a Brundage részéről oly sokszor tá madott sí, kerékpár és labdarúgó sport „kényes "kérdéseiről is. „Grenoble ban Brundage elvei kudarcot vallattak — mondta Lord Killanin. — A harc azonban tovább folytatódott és Sapporóban való­színűleg 10 élversenyző nem in­dulhat, inert tavaly pénzért taní­tott egy amerikai síiskolában. A NOB ülésén kompromisszumos dön­tésnek kell születnie: a jelenlegi szabályok még a századforduló körülményeinek felelnek meg." Az országos sakk-liga eddigi for­dulói sok meglepetést hoztak: így a harmadikban vereséget szenve­dett a tavalyi bajnok: a bratislavai Slovan „A" csapata a prágai Dyna­mótól. Ugyancsak kikapott a ta­valyi második helyezett Tfinec is a Lokomotíva Brnotól. A harma­dik forduló után a prágai Vyše­hrad és a Lokomotíva Brno áll az élen 5—5 ponttal, míg a Slovan „A", a prágai Dynamo (Dopravné závody) és a prágai Slávia 4—4 pontot szerzett. Bemutatjuk a csa­patbajnokság egyik játszmáját. A győztes Smejkal — Hort mellett az 1970 es év legeredményesebb sakkozója volt. A polanical Rubin­stein emlékverseny megnyerésével megszerezte a „nemzetközj mes­ter" címet és a slegenl sakkolim­pián elért nagyszerű teljesítmé­nyével „fél normát" teljesített a nagymesteri titulus eléréséhez. Caro-Kann védelem # A New York-i Madison Squa re Gardenben február 12-én nehéz­súlyú hivatásos ökölvívó mérkő­zésre kerül sor az argentin Bona vena és a volt világbajnok Patter son között. védelem több szakértője rugalma­sabbnak tartja 5. ... Hc6-ot) 6. Hf3 Fe7 7. cd5: Hd5: 8. Fd3 Hc6 (lépéscserével a vezércsel egyik gyakran játszott változata állt elő) 9. 0-0 0—0 10. Bel Hc3: (ez a csere nem volt sürgős, az el­mélet Ff6-ot ajánlja, de érdekes Korcsnoj lépése 10. ... Vd8l? ls. Egyszerűen 10. ... a6-ot ls játsz­hat sötét pl. 11. a3 Hf6! 12. Fg5 g6 13. Ve2 b5 14. Badl Fb7 15. Fbl Vc7 16. d5 ed5: 17. Ff6: Ff6: 18. Hd5: Vd6 és az esélyek egyen­lőek — Tringov—Vranesics, Sie­gen 1970) 11. bc3: Vc7 12. Ve2 Fd7 (logikusabb volt 12. ... b6 majd Ha5) 13. h41 Bae8? (ez már hiba, a bástyának hasonló állás­ban c8-on a helye, hogy a vezér­szárnyon ellensúlyozza világos ki­rályszárnyi kezdeményezését). 14. Bbl a6 (Bb5 ellen) 15. Hg5 Fg5: 16. hg5: e5 17. Fa3! ed4: 18. Vc2! Bel: + 19. Bel: Be8 20. Fh7: + Kh8 21. Be8: + Fe8: 22. Ve4 (a halálos Vh4 fenyegetéssel) 22. ... Va5 23. Ff5! és sötét feladta. 670. sz. fejtörő Mészáros Béla Rozsnyó (Rožňava) — Eredeti Világos indul és 2 lépésben mattot ad (2 pont) MA H Wm H Mí% pH 11 B * WM mm H B SI 1 • ^ 18 B IP • 1J# 11 * m S ms ^Élfí t U % '"Mím ff 8 mm Q B éS WtW/, H B H B Világos: Smejkal (Dopr. závody) Sötét: Majchrák (Slovan B) 1. e4 c8 2. d4 d5 3. ed5: cd5: 4. c4 Hf6 5. Hc3 e6 (a Caro-Kann Ellenőrző jelzés: Vilá­gos: Ke3, Vf8, Hb3 és f4, Fel és g6, gy: c2, c5 és d4 (9 báb). Sötét: Kc4, Ba7, Hf3, Fc8, gy: b5, d3, e4 és f7 (8 báb). A meg­fejtés beküldésének ha­tárideje: január 18. A megfejtések az Oj Szó szerkesztőségének címére küldendők „Sakk" megje­löléssel. A helyes megfej­tést beküldők közül ket­ten minden héten könyv jutalmat kapnak, továbbá állandó féléves meg fejtési létraversenyt veze­tünk. A 668. sz. fejtörő (L. Lider) helyes megfejtése: 1. Va3M Az e heti nyertesek: Hauser Jenő, Szepsl (Moldava n. B.), F-36, Horváth István, Vrakúň 374, dunaszerdahelyl járás. DELMÁR GÁBOR f Igy igazságosabb lesz Végre meghallgatásra talált az a sok-sok nyelven kifejezett óhaj, hogy változtassák meg a labdarú­gó VB lebonyolítási rendjét. Sok szakembernek nem tetszett, hogy a csoportküzdelmek befejezése után állva maradó nyolc váloga­tott már kiesési rendszerben foly­tatta küzdelmeit, s így a sorso­lásnak Ismét túl nagy szerep ju­tott a zöld gyep, a játéktér rová­sára. Az új lebonyolítás mikéntjét el­ső alkalommal az 1974-es VB-n, az NSZK-ban valósítják meg, s egye­lőre 12 város verseng, szeretne há­zigazda lenni. Közülük a FIFA ve­zetősége Düsseldorfban július 15­én, 16-án választja kl a legalkal­masabbnak látszókat. Azzal, hogy az eddigi 32 helyett ezentúl 36 lesz egy-egy világbaj­nokság mérkőzéseinek száma, ez a nagy vetélkedés csak érdekeseb­bé, tartalmasabbá válik. A négy csoporton belüli küzdel­mek eddig ls szokásosak voltak. Ezentúl a nyolc továbbjutót újabb két csoportba sorolják, s ennek a módját már meg is határozták: az „A" csoportban az I. és a III. cso­port győztese, valamint a II. és a IV. csoport második helyezettje játszik (mindenki mindenkivel), míg a „B" csoportban a II. és a IV. csoport győztese mellett az I. és a III. csoport második helye­zettje kap helyet. A világbajnoki címért azután az „A" és a „B" elődöntő-csoport győztesei mérkőznek, míg a „bronz-rangadón" az „A" és a „B" elődöntőcsoport második helye­zettjei viaskodnak. — igy tehát a VB-től a négy csoport mérkőzései után csak nyolcnak kell búcsúznia, míg a további nyolc válogatott mindvégig érdekelt lest. Július l én lezárult a jelentke­zési határidő, s azután a FIFA-ra újabb kényes feladat vár: az ed­diginél igazságosabban kellene ki­alakítania a selejtező csoportokat. Kíváncsian várjuk, ezen a térea ls rugalmas lesz el? Sokan azt ja­vasolták, hogy többé ne legyenek tekintettel a földrészek kulcsszá­mára, hanem úgynevezett vegyes­csoportokat hozzanak létre, mint ahogy azt a többi között Hoffer József, a magyar labdarúgó-váloga­tott szövetségi kapitánya is aján­lotta. Ľ tény elfogadása azt jelent­hetné, hogy a megközelítően leg­nagyobb pontossággal meg lehet­ne állapítani: a rendező NSZK és a világbajnok Brazílián kíviil a vi­lág melyik 14 válogatottja méltó a VB szereplésre. Arról még nem esett szó, vajon a selejtező csoportok beosztásánál tekintettel lesznek-e az 1972-ben befejezésre kerülő Európa-bajnok­ság végső sorrendjére, vagy sem. Egyelőre tehát a labdarúgás ve­zérkarán a sor, s az év második felében már a jelentkezett orszá­gok válogatottjai is tudni fogják, hányadán állnak. Azután ők bizo­nyíthatnak, hiszen ma már a lab­darúgás ama sportágak egyike, ahol nagyon kiegyensúlyozódtak és kiegyensúlyozódnak az erővi­szonyok. ZALA JÓZSEF A sportfogadás hírei A SAZKA 3. játékhetének párosí­tása: I. JÉGKORONG-LIGA 1. ZKL Brno—VSŽ Košice, 2. Sko­da Plzeň—Slovan Bratislava, 3. C HZ Litvínov—Sparta Praha, 4. Mo­tor České Budejovlce—Dukla Jihla­va, 5. Tesla Pardubice—SONP Kladno. H. JÉGKORONG LIGA 8. Spartak Kolín—Dukla Písek, 7. Slovan Ostí—Slávia Praha, $. Dukla Hodonln—VŽKG, 9. MDS Olo­mouc —Baník Karvlná. ANGOL LABDARÜGÖ-DIVlZIÖ 10. Fverton—Chelsea, 11. Hud­dersfleld Town—Arsenal, 12. Not­tlngham Forest—Newcastle United. A csehszlovák vívók rangsora Az elmúlt esztendőben elért eredményeket figyelembe véve, a Csehszlovák Vívó Szövetség össze­állította a vívók rangsorát. A sor­rend a következő: 1. Olexa (Ba­ník Praha), 2. Rácz Katalin (žiž­ka Bratislava), 3. Koukal (Slávia Praha), 3. Bflháček (K. Vary), 5. Mikuláš (Slávia), 6. Tichý (Slá­via), 7. Jecmínek (Baník), 8. Vln­cenc, 9. Lukešová, 10. Slávik (mind Slávia Praha). # Kisorsolták az asztalitenisz EVK negyeddöntőjének párosítását, mely a következő: TJ VZKG—Parti­zán Beograd, Budapesti Vasutas—< Mayda Barcelona, Grazsach—Cha­renton, a Metz— Alpa Wien győz­tese—Olimplja Ljubljana.

Next

/
Oldalképek
Tartalom