Új Szó, 1971. január (24. évfolyam, 1-25. szám)

1971-01-21 / 17. szám, csütörtök

Miről ír a világsajtó? Hagyomány»hagyomány A második világháború utáni szlovákiai magyar valóság egynegyed századának lényege, magva az állampolgári egyenjogúsítás, amit nem lehet egyszeri, kinyilatkoztatott tényként elkönyvelni. Minden bizonnyal folyamatról van szó, amit a szocializmus kiteljesedéséért vívott harc szerves részének kell tekinteni, melynek élén a CSKP és az SZLKP legjobbjai álltak és állnak; ez a folyamat végül a XIII. pártkongresszus előkészületeibe és pozitív, a szocializmus továbbfejlesztésének érdekében hozott határozatokban kulminált. Nem csak a nemzetiségi kérdés megoldásával kapcsolatosan, de sokkal szélesebb, az egész ország társadalmi életére kiható folyamatról van szó, mely a dogmatikus torzulások és torzítások következményeit kívánta felszámolni, gazdasági, politikai, kultúrális és eszmei vonatkozásban is. Az állampolgári egyenjogúsítás folyamatának gyümölcse volt a CSEMADOK létrehozása és annak több mint húsz évig tartó eredményes népnevelő munkája, a magyar sajtórendszer és iskolarendszer létrehozása Szlovákiában, a magyar színjátszás, könyvkiadás és irodalom megszervezése, a nemzetiségi kulcs szerinti választások gyakorlata a vegyes lakosságú területeken és a kétnyelvűség elvének érvényesítése. A magyar dolgozók körében végzett politikai tömegmunka élén a sarlósok marxista szárnyából tevékeny kommunistává edződött Lőrincz Gyula állt, akinek ifjú kora óta intenzív kapcsolata volt a forradalmi és kommunista ifjúsági mozgalommal; festőművész lévén, ugyanilyen intenzív kapcsolat fűzte a hazai kulturális és képzőművészeti törekvésekhez és mozgalmakhoz, s mint művész európai látókörre tett szert. A spanyol szabadságharc idején pedig az interbrigadista mozgalom szervezésével kapcsolódott be a nemzetközi kommunista mozgalom forradalmi tevékenységébe. Lőrincz Gyula állt a CSEMADOK élén, mely a magyar dolgozók körében a párt hűséges segédcsapata volt, s 1963-ban a Szklenó fürdőn (Sklené Teplice) megtartott értelmiségi konferencián magyar fórumokon ő kezdte meg az úgynevezett burzsoanacionalistákkal lefolytatott perekkel kapcsolatos tudattorzulás felszámolását, azzal a kijelentésével, hogy a nemzetiségi kérdés elfajulásáért a felelősséget nem lehet a jjerek áldozataira,, vagyis a szlovák antifasiszta ellenállási mozgalom, a Szlovák Nemzeti Felkelés hazai vezetőire hárítani, mert sem idejük, sem módjuk nem volt bekapcsolódni a magyar kisebbségek ellen irányuló tervek előkészítésébe. A szocializmus kiteljesedéséért vívott harcot a jobboldali opportunista elemek igyekeztek kihasználni. Minden hibát, minden következetlenséget kitűnően meg tudtak ragadni, természetesen a Fábry Zoltán nevével fémjelzett tévedéseket is. tgy került sor arra, hogy az irodalmi múltat feltáró egészséges kezdeményezést is kihasználták, s 1968-ban minden kommentár nélkül a Madách kiadó gondozásában a Stószt délelőttök függelékeként megjelent a Vádlott megszólal is. Nem az volt a baj, hogy megjelent, hanem az, hogy a könyvkiadó lemondott a szocialista könyvkiadást kötelező normáról, és meg sem kísérelte a mű értelmezését, magyarázatát, kritikáját. Egyébként akinek egy kis köze volt a szlovákiai magyar irodalomhoz, az tudott a mű létezéséről. Az egyetemi könyvtárban mindenki számára hozzáférhető volt, s aki megismerkedett vele és tisztában volt keletkezésének körülményeivel, megérthette és fölmérhette tévedéseit is. Maga az elöregedő Fábry Zoltán, akit egyre inkább körülvettek a jobboldal exponensei, abban a hitben, ringatódzott, hogy sikerült igazolnia a bűnbak szerepére kárhoztatott szlovákiai magyarságot, holott legfeljebb II. Eszterházy János grófot, s vele együtt a szlovák fasiszta állam végeredményben veszélytelen és fogatlan ellenzékét igazolta. Fábry Zoltán alapvető tévedése a jószándékú, de rendkívül túlzó általánosítás, hogy: „A magyar népcsoport volt az egyetlen, mely Szlovenszkón egészében és összeségében kiállotta a fasizmus próbáját, és immúnis maradt a hitlerizmus veszélyével szemben". Elsősorban is ez a megállapítás egy erős szűkítés eredménye, s Fábry Zoltán ezt csakis a harmincnyolcas határrevizió után Szlovákiában rekedt hatvanezer főnyi magyarságra érthette, de még akkor is túlzásnak kell felfogni, s nyilván Lőrincz Gyulának volt igaza, mikor egy interjújában kijelentette, hogy nem érthet egyet a kollektív bűnösség vádjával és a kollektív felelősségre vonás eszméjével, de nem érthet egyet azzal az állítással sem, hogy a szlovákiai magyarság a maga homogenitásában érintetlen maradt a fasizmus fertőzésével szemben. Ez az utóbbi felfogás a tényleges erkölcsi és politikai realizmus, s a csehszlovákjai magyarok körében végzett tömegpolitikai munka csak ilyen józan megalapozottsággal, tényleges nemzeti, illetve nemzetiségi önismeret alapján vezethetett a már felsorolt eredményekre. Fábry Zoltán tévedése részben azzal is magyarázható, hogy 1946-ban, mikor meg akarta védeni és igazolni a szlovákiai magyarságot a rázúduló kollektív váddal szemben, nem is állt rendelkezésére más írásos bizonyíték, mint az Eszterházy védnöksége alatt működő kétségtelenül ellenzéki hangú sajtó, melynek jelentőségét végtelenül felnagyítva alkotta meg védőbeszédét. Ennek ellenére maga Fábry Zoltán is tisztában volt Eszterházy János szerepével, s azt állítja róla, hogy harmincnyolcig tehertételünk volt, Jaross mellett egy fasizálódó párt társvezére, ugyanakkor hisz a saját varázsszavában, a vox humána csodájában, mely e fasizálódó pártvezért a beteg nemzettesttel együtt átteremtette és kigyógyította elévelyedéséből. Aki ismeri a Horhy-korszak politikai dilemmáját és tudja, hogy a totális fasiszta diktatúrára törő pártok szociális demagógiája és antiszemitizmusa veszélyeztette a konzervatív, vagy ellenforradalmi földbirtokos és tőkés körök anyagi érdekeit, ugyanakkor külpolitikájuk angolbarát aszpektusait is, a vox humána gyógyító csodája nélkül is meg tudja magyarázni Eszterházy Jánost, aki számára a szlovák állam létrejötte, s azon belül a totális fasizmusra törekedő pártok eluralkodása tiszta helyzetet teremtett. Csehszlovákia feldarabolása után nem remélhetett több határrevíziót és úgynevezett „országgyarapítást". így a magyarországi földbirtokos arisztokrácia inaszakadt németellenessége erősebben ütközhetett ki magatartásában. Konzervatív katolikus lévén, erősen figyelt a magyarországi klérus ugyancsak angolbarát legfelsőbb köreire, amelyek nem is egyszer kinyilatkoztatták, hogy a zsidótörvények keresztényeket is zsidóknak bélyegeznek. Tehát nem szavazta meg a zsidótörvényt. Mindez nem jelenti azt, hogy antifasiszta volt, csak annyit jelent, hogy magyar arisztokrata és földbirtokos volt. Ellenzéki szerepet játszott, háta mögött Horthy, az angolbarát magyar fölbirtokosok és arisztokraták tekintélyével. Ehhez természetesen bizonyos kulisszára is szüksége volt. A kulisszát a sajtó szolgáltatta, olykor néhány valóban jobb sorsra érdemes baloldali, polgári értelmiségi, aki abban a pillanatban, mihelyt Eszterházy uszályába sodródott, elvesztette a lehetőségét is annak, hogy tényleges ellenálást fejtsen ki, és kapcsolatot teremtsen az ország fegyveres ellenállásra készülődő, pozitív tettekre képes antifasiszta erőivel. Eszterházy ominózus neve, még Fábry Zoltán szemében is tehertételnek számító múltja, politikai szerepjátszásának Horthytól és a hozzá közel álló köröktől való függősége eleve kizárta a lehetőségét annak, hogy szlovák, vagy cseh részről bárki is komolyan vegye, mint antifasiszta tényezőt. Aki hozzá csatlakozott, reménytelenül elszigetelődött a ténylegesen harcoló antifasiszta fronttól. Csak így érthető például az Esti Újság 1939. november 30-i számának egyik állítása, amelyet Fábry Zoltán idéz: ,.A magyar sajtó főfelada ta, hogy elsősorban nyelvi du kumentumként létezzen. A magyar logika makacsságával tart ki az időtlen, független értékek mellett". Tehát kényszerűen vagy önként megelégedett a minimummal, egy elszigetelődött értelmiségi csoport létezésének öndokumentációjával s így már eleve lemondott a valóságot változtató tettek lehetőségéről. Mig Fábry Zoltán az első világháború után fellépő baloldali értelmiség küldetését úgy fogalmazva meg, hogy az „a Horthy-Magyarországon akadályozott progresszió megtartó, megőrző és továbbvivő stafétája volt. „Az itt értelmet kapott magyar progresszió utolsó kicsengése a németellenesség volt, az antifasizmus, melyet mint korszerű magyar szabadságharcot szugeráltunk," — úgy érezzük újra megengedhetetlen általánosítást követett el. Egyrészt saját maga erényeit vetíti ki az egész nemzedékre, másrészt pedig a saját munkásságát szűkítő megfogalmazást nyújtott, mert az túlment az egyszerű németellenességpn, a kommunista mozgalom forradalmiságából táplálkozott, antifasizmusának nemcsak a németellenesség volt jellemzője, hanem a munkásságot s általában a dolgozó tömegeket elnyomorító német imperializmus, minden imperialista háború ellen törő békeharc és antimilitarizmus volt a lényege, ugyanakkor az antifasiszta harc derékhadának a munkásosztályt és a kommunista pártot tartotta. A körülmények s a kollektív vád okozta csalódása volt tévedéseinek forrása, de a megkeseredett, csalódott Fábry Zoltán arcát nem homályosíthatják el tévedései. Átsüt rajtuk az igazi, harcos Fábry Zoltán arca, tévedésein túl is mindmáig érvényes és féiiyes igazsága. Hogy a jobboldal társadalmunk válsága idején épp tévedéseit hívta segítségül, s a konszolidációs folyamat kellős közepén a Fábry tévedéseire támaszkodó Szalatnai Rezsőt szólaltatta meg, az egyáltalán nem csodálni való, sőt inkább természetes, hiszen módot adtunk neki rá. Az elmúlt év végén a Madách kiadó gondozásában jelent meg Szalatnai Kisebbségben és igazságban című publicisztikai Írásainak gyűjteménye. S megintcsak nem a könyv kiadása és megjelenése a megbotránkoztató, hanem az a könnyelmű gesztus, amellyel újfent felrúgta a szocialista könyvkiadást kötelező normát, és lemondott a könyv értelmezésének és értékelésének lehetőségéről; s azt magára a szerzőre bizta, aki 1970-ben szinte hihetetlen kísérletet tesz Esterházy János grófnak, mint a szlovákiai magyar antifasizmus szervezőjének rehabilitására. BABI TIBOR Q Március 25 és április 1 között rendezik meg Bécsben a vidám filmék nemzetközi fesztiválját — az idén ezzel a jelszóval: ..Kellemetlen kortársak". • Legközelebbi filmjének másik főszerepére Brigitte Bárdot Ciaudia Cardinalét kérte fel. A „Gyújlogatók" című történet színhelye az Egyesült Ál lamok azokban az időkben, amikor a bevándorlók meghódították a vadnyugatot. A filmvígjátékban Bardotnak négy nővére, Ciaudia Cardinalénak négy fivére lesz. A Német Szocialista Egység„ - párt központi lapja, a Neues NEUES DEUTSCHLAND OEUTSCHIAID EG

YIK LEGUTÓBBI számában közölte Walter Ulbrichtnak, az NSZEP Központi Bizottsága első titkárának azt a beszédét, amelyet a párt megalakulása 25. évfordulójának ünnepségeit előkészítő bizottság ülésén mondott el. Walter Ulbricht beszédében részletesen kitért a munkáspárt egyesülésének történelmi körülményeire. Méltatta az egyesülés elvi és gyakorlati alapjait és jelentőségét. Megemlékezett a Német Szocialista Egységpártnak a szocialista társadalom felépítése érdekében folytatott harcáról. Ismertette a Német Demokratikus Köztársaság megszületésének körülményeit. Szembeállította az egykori Német Birodalom szovjetmegszállta területén annak idején végbement fejlődést a nyugati hatalmak által elfoglalt részeken végbement tőkés restaurációval, aminek eredményeként létrehozták a szakadár német államot. Rámutatott, hogy az első német munkás—paraszt állam, a szuverén Német Demokratikus Köztársaság népe, a munkásosztály vezetésével az NDK-ban megoldotta a nemzeti kérdést, amennyiben az NDK-t lépésenként szocialista német nemzeti állammá fejlesztette. Az NDK szocialista német nemzeti állam és az NDK-ban a szocialista német nemzet kialakulásának folyamata megy végbe. Hangsúlyozta, hogy ezeken a megállapításokon alapszik az NDK-nak az NSZK-väl szembeni külpolitikája is. Az NDK külpolitikája arra irányul, hngy minden külső zavaró tényező eltenere biztosítsa a szocializmus építéséi az országban. Amíg az ellenséges erők arra akarják felhasználni a kapcsolatokat, hogy nem létező „nemzeti egység" jegyében közeledjenek az NDK-hoz és talajt teremtsenek a szociáldemokrata elmélet számára az országban, az NDK politikája azt tűzte ki célul, hogy olyan kapcsolatokat létesítsen az NSZK-val, amelyek mindenben megfelelnek a nemzetközi jog előírásainak, számításba veszik a két rendszer további objektív és elkerülhetetlen elhatárolódását, keresztezik a „belnémet kapcsolatok" fenntartására irányuló terveket — mondotta a többi között az NSZEP első titkára. Hozzátette, hogy az NDK és az NSZK összekapcsolódására irányuló politikára csak eltökélt elhatárolódási politikával lehet válaszolni. Hangsúlyozta, hogy ez az előfeltétele „az NSZK-íal való békés egymás mellett élésre irányuló offenzív pulitikának". Az európai biztonság kialakítása érdekében sürgette a nemzetközi jognak megfelelő diplomáciai kapcsolatok megteremtését az NDK és az NSZK között, valamint a két államnak az ENSZ-be való felvételét. Az európai biztonság kialakítását elős

ewítn rnntne ténvezőként emlékezett mep. n Szovietunió és az NSZK között megkötött szerződésről N3BECTHH „Nemzetek ítelete" címmel közölte A. Nikaromuv cikkét az Izvesztyija. A terjedelmében is felfigyeltetó írás azzal az ENSZhatározattal foglalkozik, amely az 1971-es esztendőt a fajüldözés és a faji megkülönböztetés elleni harc évének nyilvánította. A világszervezet közgyűlése ezt a határozatot néhány nyugati hatalom nemtetszése ellenére ís jóváhagyta. A világszervezet, a világ haladó közvéleménye tehát harcot hirdetett a népirtás, a fajüldözés hívei ellen. Különösen fontos kérdés ez Dél-Afrikában, ahol mintegy 30 millió jogfosztott ember él. A cikkíró rámutat, hogy a nemzetközi imperializmus mindent elkövet a fajüldözők katonai erejének növelésére. Ezzel természetesen mindenekelőtt önös céljait követi, hiszen a dél-afrikai országokból származó több 100 millió dollárra rúgó hasznot kívánja megmenteni. Fel kell figyelnünk természetesen egy másik momentumra is, az imperialisták a fajüldöző és gyarmattartó államok támogatásával a nemzeti felszabadító mozgalmak útjába igyekeznek akadályokat gördíteni. Kétségtelen, hogy a nemzetközi reakciónak ezek a mesterkedéseí eleve kudarcra vannak ítélve. Az Afrikai Egység Szervezetének a felhívása fokozottabb küzdelemre szólítja fel az afrikai népeket. Ez előbb-utóbb a Dél-afrikai Köztársaság apartheid politikájának likvidálásához vezet majd, sőt Namíbia és Zimbabwe népe is hamarosan visszanyerheti nemzeti függetlenségét. , mngyel ökonomusok orszá2v

rm yjlT)\7 KVUV értekezletéhez tér vissza a IjjXjiLi IW*CP*"»« 1 Zycie Warszawy. Leszögezi, hogy az értekezleten elemezték és értékelték a lengyel népgazdaság helyzetét, a reformkísérleteket. Az értekezlet résztvevői meghatározták a jelen és a jövő feladatait is. Ezzel egyldőben az ökonomusok országos tanácskozásán élénk gyakorlati vita is folyt, amelyet elsősorban mély felelősségérzet jellemzett. A közgazdászok mindenekelőtt a a gazdasági reform megvalósítását értékelték. Arra a végkövetkeztetésre jutottak, hogy a gazdasági reform bevezetése során nem hallgatták meg eléggé a szakemberek és az ország lakosságának véleményét. A gazdasági mechanizmus nem működhet zavarmentesen abban az esetben, ha egy időben két ellentétes szisztéma is érvényesül így például az anyagi érdekeltségnek a függővé tétele a gazdasági tevékenység hatékonyságától helyesslhető. Viszont ennek a rendszernek a bonyolultsága, a bérszint önkényes megállapítása fékezi a dolgozók kezdeményezését. A korlátozások, amelyek leginkább a bérekre, illetve a bérpolitikára vannak befolyással, törvényszerűen oda vezetnek, hogy az egyes gazdasági szervezetek nem a tartalékok feltárására törekednek majd. Éppen ezért egyszerűsíteni kell a rendszert, meg- kell szüntetni a bérszintek mechanikus korlátozását s így lehetővé tenni az üzemek számára, hogy hatékonyabban gazdálkodjanak. A gazdasági struktúra elemzésekor a szakemberek hangsúlyozták, hogy mindenekelőtt az életszínvonal állandó emelését kell szem előtt tartani, s ennek a tényezőnek kell alávetni az egyes gazdasápi stimulátornkat Az ismert párizsi napilap a luan Doi és a Nhan Oan anyagai alapján terjedelmes cikkben foglalkozik, az indokínai, illetve dél-vietnami háborúval. A cikk kitér arra a tényre, hogy az amerikai agresszorokkal szemben folytatott küzdelemben egyre nagyobb jelentőséget kap a hátország. Ennek mind katonai, mind ökonómiai, tudományos és műszaki szempontból rendkívül komoly a jelentősége. Szorosan összefügg a felszabadítás! mozgalom követelményeivel, illetve a hátország szocialista átépítésével. A Nhan Danra hivatkozva a cikk megállapítja, hogy a Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítás! Frontnak a hátországban rendkívül szerteágazó kapcsolatokat kell kiépítenie ahhoz, hogy további sikereket érhessen el az agresszorokkal szemben. Ezzel egyidőben tökéletesítenie kell hadifelszerelését és műszaki alakulatainak ellátottságát is. Ezek a törekvések végeredményben azt a célt szolgálják, hogy a hátország rendszeresen és hatékonyan támogathassa a ľrontvonalban harcoló alakulatokat. £r Mmh ga