Új Szó, 1971. január (24. évfolyam, 1-25. szám)

1971-01-20 / 16. szám, szerda

Hagyomány hagyomány 1971. I. 20. „A szlovákiai magyar irodalom 1918-ban kezdődik: ezt a tényt nem szabad sose elfelejteni. A szlovákiai magyar irodalom csak egészében lehet történelmi tényező, alakító, „kiható realitás" — írta annak idején Fábry Zoltán a Harmadvirágzás bevezetőjében, s leszögezte: „Ez a kiindulópont, és ehhez kell igazítani minden új jelentkezést: fejlődést vagy visszaesést csak így állapíthatunk meg." Aki ezt elkerüli, vagy elmulasztja, aki ezt nem ismeri és nem tudatosíthatja önmagában, az mértéket téveszthet". Az első évek néhány félresikerült irodalmi terméke, néhány kezdő író felelőtlenül hagyománytagadó megnyilatkozása az első pillanatban igazolta Fábry Zoltánt, aki nyomban megbocsátó gesztussal folytatta a megkezdett gondolatsort: „De tehet-e mást a mai fiatal? Mit tudhat, mit ismerhet régi voltunkról, amikor az első időszak még a kortársak szemében is ködös emlékké homályosult. És ebben mi öregebbek vagyunk a hibásak, és személy szerint elsősorban magamat okolhatom, amiért ez az időszak máig sincs feldolgozva. A második időszak — néma jellegének megfelelően kallódik, tudata róla alig van valakinek. A fasizmussal szembeni ellenállás írott dokumentumai ismeretlenek, az 1945 utáni kényszerhallgatás pedig a sérülés rezignációjába fúlt el". Csaknem tizenhat év múlt el azóta, hogy a Fáklya hasábjain ezek a sorok napvilágot láttak. A felszabadulás utáni irodalom irodalom voltát épp az bizonyítja, hogy szervezetéből adódóan funkcionálisan reagált erre az állapotra és ezekre a megállapításokra. Az Oj Szó, a Fáklya, a Hét, majd az Irodalmi Szemle hasábjain megkezdődött a múlt és hagyomány feltárásának munkája, s a könyvkiadás is bekapcsolódott ebbe a folyamatba, mely természetesen mindmáig nem ért véget, s nem is érhet véget az irodalmi anyag feltárásával, feltérképezésével és hozzáférhetővé tételével. A kritikának és az irodalomkutatásnak meg kell találnia a megbízható kritériumokat, amelyek alapján az Irodalmi és szellemi élet tényeit értékelheti és minősítheti. Fábry Zoltán; akit az irodalmi folytonosság és a hagyomány kérdése gyakran foglalkoztatott, s a felszabadulás után jelentkező költő-, írónemzedéket igyekezett annak fontosságára döbbenteni, rendkívül igaz, máig érvényes megállapításokat fogalmazott meg: „A hagyomány frázis vagy létszükséglet, a tradíció lehet üres nosztalgia és lehet reális tanulság. A hagyományt a jelen megölheti, de a • hagyomány, ha igaz — paradoxmód — csak a jövő távlatában él. Minden hagyománynak van egy jelenpillanata: feltámadása. Csak el kell találni, megragadni és élni vele". S itt vetődik fel a kérdés, mi az, ami folytatható, ami feltámasztható, ami valóban megragadható? Minden bizonnyal a Fábry Zoltán osztályharcos, antifasiszta és békeharcos publicisztikája, mely túléli csalódásaiból eredő tévedéseit. Ugyanakkor például, mit kezdjünk, Mécs László költészetével, mely minden látszólagos merészsége ellenére sosem haladta meg a pápai enciklikák szellemét, s legfeljebb arra volt jó, hogy felhívja az egyházi körök figyelmét a szociális problematikára. A „Hajnali harangszó"-t, mely a háborúban és osztály harcokban kimerült világba kondult bele, különféleképpen lehet értelmezni. Aki kizárólagosan a békét üdvözölte, annak természetesen rokonszenves volt ez a költészet, (Te a Tanácsköztársaság bukásával vereségre kárhoztatott proletár és munkás tömegek inkább a vallásos elvek alapján meghirdetett osztálybéke beharangozását látták ezekben a költői megnyilvánulásokban. S valóban nem ís lehet másképp minősíteni ezt a költészetet, mint szociális demagógiának, I. mely végül a legkonzervatívabb politikai körök, sőt ellenforradalmi erők vizeibe evezett. Aki ismeri az első világháború után Magyarországon létrejött ellenforradalmi diktatúra konszolidációs törekvéseit, amelyeknek az volt a célja, hogy az erőszaknak és a terrornak a törvényesség látszatát adják, az tudja, hogy ez a diktatúra időnként megijedt mindenféle szociális demagógiától, éppúgy a totális fasizmusra törekedő pártok demagógiájától, mely veszélyeztette politikájának angolbarát aszpektusait, mint a túlságosan keresztény konzervatív körök érvelésétől, mely a zsidótörvények ellenzésével veszélyeztette a trianoni határok revíziójával kecsegtető magyar —német szövetséget; s mindez együttvéve a földbirtokos és konzervatív tőkés körökben azt az aggodalmat keltette, hogy antikommunista jellege ellenére is fokozhatja a földéhes paraszti tömegek és a munkásság aktivitását. A Horthy-korszaknak éz a dilemmája mindvégig megmaradt s épp ez a dilemma a politikai társadalmi háttere Mécs László költészetének, látszólagos merészségének, mely indulása idején arányokat tévesztően még a baloldali, körök rokonszenvét is felkeltette. Egyébként Fábry Zoltán volt Mécs László költészetének legrigorózusabb kritikusa; végül a nagy lunátikus (Hitler) ellen írt egyetlen verse alapján, mely 1942-ben a Vigíliában jelent meg, felmentvényt ad neki. (A költemény címe: Imádság. | Számunkra alighanem József Attila megállapítása lesz a mérvadó: „Mécs László verseit kispolgári tömegek írják". így József Attila már 1931-ben pontosan megfogalmazta, kinek a költője Mécs László, s miféle társadalmi réteg avathatja hagyománnyá a maga számára költészetét. Ez legfeljebb anynyiban szorul kiegészítésre, hogy a kispolgári tömegeknek félrevezetett, a szocializmustól idegenkedő részéről van szó. Nem változtathat József Attila minősítésén Fábry Zoltán felmentő gesztusa, s még kevésbé Szalatnai Rezsőnek az Irodalmi Szemlében közölt kritikája sem, mely a legkonzervatívabb irodalmi körökhöz sorakozó Mécs Lászlót valamiféle haladó gondolat költőjeként akarta rehabilitálni. Egyébként a nagy lunátikus ellen írt költeményt is a magyarországi konzervatív politikai körök már említett dilemmájával, politikájuk olykor angolbarát aszpektusalval és inaszakadt németellenességével lehet magyarázni, mely arra is képtelen volt, hogy saját uralmuk meghosszabbítása érdekében, idejében komoly kísérletet tegyen a háborúból való kiugrásra. Mécs László esete, aki a mi tájainkról indult . és közülünk szakadt ki, példázza a legjob ban, hogy az irodalmi múltat feltáró vállalkozásoknak sok a buktatója. Maga az irodalomku tatás és a kriüka számba veheti, értékelheti az irodalmi tényeket, de nincs hatalma arra, hogy hagyománnyá avassa. Értékelése és véleményalkolá sa formálhatja az irodalomtudatot, végső soron mégis társadalmi tényezők határozzák meg azt, s a hagyománnyá ava tás is egyes társadalmi rétegek szája íze szerint történik. Ha nem érvényesítjük a marxista értelemben felfogott fejlődés és társadalmi haladás elméletét az irodalmi jelenségekre is, legalábbis azok társadalmi, tör ténelmi vonatkozásaira, akkor tulajdonképpen nincs is objek tív mércénk és mértékünk, mely szerint az irodalmi múlt és a hagyomány feltárásában helyesen és megbízhatóan tájékozódhatunk. Hazai viszonylatban a legjelentősebb marxista igényű munka, mely „az irodalmi fejlődésnek, az irodalmi életnek feltételrendszerét rajzolja meg", kétségtelenül Dr. Turczel Lajos Két kor mezsgyéjén című könyve. Marxista igénye ellenére, mihelyt az első köztársaság rendkívül tarka és szövevényes valósága — munkásmozgalmon és a kommunista mozgalmon kívül eső — jelenségeinek pozitívumait kívánja kimutatni, ezt csak úgy teheti meg, hogy azokat egymáshoz viszonyítja, vagy a nemzetiségi önvédelem s a kispolgári rétegek demokratizálásának és gazdasági érvényesülésének szempontjait érvényesíti értékelésüknél. Bár ilyen viszonyítások szükségesek és elkerülhetetlenek, talán érdekes, de mégis csak nagyon relatív értékű eredményekre juthatunk velük. Igy kerül sor arra, hogy a szerző, például Szent-Iványi aktivizmusát és „reálpolitikáját" rendkívül pozitív vonásokkal ruházza fel. A marxista értelemben felfogott fejlődés és társadalmi haladás elmélete, történelmi és társadalmi folyamatok felvázolására feltétlenül alkalmazható, anélkül, hogy dogmatikus bele- és félremagyarázásokra kerülne sor. „A szlovákiai magyar irodalom csak egészében lehet történelmi tényező, alakító, kiható realitás. Ez a kiindulópont, és ehhez kell igazítani minden új jelentkezést..." — írta annak idején Fábry Zoltán, de nem állt meg ennél a posztulátumnál, a gondolatsort ma is alkalmazható igaz tétellel folytatta: „A jövőt a jelen valósága alakítja, és az a jelen térben és időben, csak a múlt és jövő vissza- és előrefutó vonalán igazolhatja saját realitását. Aki a múlt összekötő vonalát elemészti, sose érhet el a jövőbe". Mikor ezeket a sorokat leírta, a viszonyítás iránya csak egyetlenegy lehetett: a jelent és be lőle kibontakozó jövő lehetőségeit mint új jelentkezést a múlthoz kellett viszonyítani, csakis a viszonyítás előrefutó vonalát lehetett érvényesíteni. Az a csíra állapot, mely akkor még jelennek se volt nevezhető, csaknem egy negyed évszázad történelmi és társadalmi realitásává nőtt niár, igazolását megkísérelheti a viszafelé futó vonalon is. Annál is inkább, mert az irodalmi múlt feltárása már sok anyagot tett hozzáférhetővé, elfelejtett könyveket és neveket hozott forgalomba, mint láttuk, Mécs László nevét is, legújabban pedig Szalatnai Rezső és Márai Sándor nevét. Csakhogy ezen a visszafutó vonalon a múlt realitása is rendkívül problematikussá válhat és válik. A jelenhez viszoszítva igazolásra szorul, és nem oly bizonyos, hogy minden vonatkozásban igazolható. Mécs Láázló költészete az első szembeötlő példa rá. BABI TIBOR A PART CÉLKITŰZÉSÉI! KÖVETIK Hírt adtunk múr róia, hogy KoSicén a oáros felszabadítása 26. évfordwója alkalmából a Városi Kön ívtár épületén leleplezték M. I. Kutuzov emléktábláját. A nagy orosz hadvezér 165 évvel ezelőtt járt ebben a városban. /CSTK telefotol A dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) Lenin utcai magyar tannye'ívű alapiskola pártszervezete nem tekint vissza nagy múltra: 1968 novemberében alakult, illetve önállósult. Ám aligha túlzunk, ha azt állítjuk: Dél-Szlovákia legaktívabb és legjobban működő alapszervezeteinek egyike, melynek tagsága a legválságosabb helyzetben is — megőrizve józanságát és higgadtságát — megállta a helyét, s alkotó munkájával a párt célkitűzéseit és a szocialista társadalom érdekeit támogatta. Már 1969 tavaszán követelték a novemberi határozatok egységes teljesítését, nyíltan elítélték azokat, akik megsértették a párt alapszabályzatát és fékeztek a konszolidációs folyamatot. Amikor különféle szélsőséges elemek és jobboldali opportunisták „jóvoltából" az élet normalizálására irányuló törekvéseinkbe disszonáns hangok vegyültek, s a szocializmus ellenségei szovjetellenességet és nacionalizmust szítottak, hogy megbontsák az egységet a szocialista államok között, az alapszervezet tagjai határozottan követelték ezek felelősségre vonását. Az elmúlt években az alapszervezet munkájában nem következett be törés, habár a felsőbb pártszervekben egyesek még fogyatékos munkát végeztek. Az iskola alapszervezete egységes politikai irányvonalat követett, s állásfoglalásában egyértelműen eiítélte a pártellenes megnyilvánulásokat és erélyesen követelte: vonják felelősségre azokat az egyéneket, akik megszegték a pártfegyelinet. Az alapszervezet nem engedet szabad utat a helytelen nézeteknek, hanem aktív munkájával a párt vezető szerepének és szervezeti egységének megszilárdításán fáradozott. Fenntartás nélkül támogatta az új partvezetés politikai irányvonalát, mert ebben látta a helyzet rendeződésének lehetőségét. Az iskola pártszervezete egyöntetűen helyesnek minősítette a CSKP Központi Bizottságának a tagkönyvcseréről szóló határozatát, mert ebben látta biztosítékát annak, hogy kommunista pártunk megtisztítja sorait a marxizmus—leninizmus ellenségeitől és elhatárolja magát a szocialistaellenes ideológia és nézetek szolgálatába szegődött egyénektől. A szervezet — a kiadott irányelvek értelmében — 1970. áprilisában hajtotta végre a tagkönyvcserét. A beszélgetések során értékelték a tagság (14 személy ) munkáját, magatartását és politikai arculatát. Mivel az alapszervezetben az elmúlt időszak mentes volt a kilengésektől és a szélsőséges, illetve szocialistaellenes megnyilvánulásoktól, nem bizonyult szükségesnek, hogy íegyelmi eljárást indítsanak bármely tag ellen. A párttagokkal, majd ezt követően a pártonkívüliekkel, folytatott beszélgetések befejezése után a taggyűlés állásfoglalást továbbított az SZLKP járási bi zottságára, melyben helyeselték a tagkönyvcserét s az illetékeseket biztosították arról, hogy a jövőben is aktívan bekapcsolódnak a pártéletbe, betartják a pártnormákat és a demokratikus centralizmus elvét, érvényre juttatják a párt vezető szerepét és tekintélyének növelésén fáradoznak. Iskolai szervezetről, illetve pedagógusokról lévén szó, a tagság a tantestületben és a tanulók között propagálja ÍI párt eszméit, a diákságot a marxizmus-leninizmus és a " proletár internacionalizmus szellemében becsületes, áldozatkész hazafiakká kívánja nevelni. jól működő és aktív pártszervezet — állapítottuk meg a bevezetőben. S hogy ez a meghatározás fedi a valóságot, erről nemcsak Halász Imre, iskolai pártelnök szavai, a szervezet gyűlésein felvett jegyzőkönyv anyaga, hanem a járási pártbizottságon kapott tájékoztatás is meggyőz, s elosziat minden, a szervezet múltbe'íi pozitív tevékenységével kapcsolatos esetleges kételyt. Az iskolai alajiszervezet havonta rendszeresen megtartja a taggyűlést, melyen megvitatják a CSKP KB határozatait, s az eb* bői levonl tanulságokat a já' rás, illetve az iskola helyzetére alkalmazzák. December 22-i taggyűlésükön áttanulmányozták és megtárgyaiták a CSKP KB decemberi plenáris ülésének határozatait a pártegység időszerű kérdéseiről, valamint „A CSKP XIII. kongresszusa után a pártban és a társadalomban kialakult válsághelyzet tanulr ságai" című dokumentumot. Ezzel kapcsolatban állásfoglalást fogadtak el, mely többek közt az alábbiakat tartalmazza: Helyeseljük és egyben elfogadjuk a CSKP KB decemberi plénumának határozatait, és konkrét intézkedéseit a párt vezető szerepének visszaállítására a szocialista társadalom minden szakaszán. Ürömmel tölt el bennünket az a tény, hogy a párt továbbra is a lenini normák alapján működik és soraiból kizárta, illetve kizárja a megalkuvó, ellenséges eiemeket. Kommunista tanítókhoz méltón ígérjük, hogy pártunk irányelveit, s politikáját munkaszakaszunkon megvalósítjuk. A tanulókban elmélyítjük a szocialista hazafiságot és a proletár nemzetköziséget, az ifjúságot a Szovjetunió és a szocialista államok iránti barátságra és szeretetre neveljük. A decemberi határozatok szellemében történt az iskolai párta'iapszervezet évzáró taggyűlésének előkészítése is. Az alapiskola párttagsága — a járásban elsőként — a múlt hét végén értékelte az évi munkát. A gyűlésen elhangzott beszámoló tömören összefoglalta a szervezet utóbbi két évi tevékenységét, a párt irányvonala és határozatai megvalósítása érdekében tett törekvéseket. A számvetés, a munka értékelése a hibák és fogyatékosságok kiküszöbölését célozza, hogy még nagyobb lendülotte'i és aktivitással valósíthassuk meg pártunk célkitűzéseit — tartalmazza a beszámoló. A politikai iskolázások és szemináriumok látogatottsága a pedagógusok fokozódó aktivitásáról tanúskodik, mely minden formalitástól mentes. Az ideológiai es oktató-nevelőmunka színvonalának emelése érdekében a pedagógusok rendszeresen politikai iskolázásra jönnek össze. Az elmúlt időszakban előadássorozatot tartottak a kommunista nevelésről. Az évfordulókban gazdag múlt év fokozott munkaaktivitást kivánt inog a pedagógusoktól. A tanítási órákon megemlékeztek V. I. Lenin születésének 100., felszabadulásunk negyedszázados évfordulójáról és az NOSZF. jubileumáról, mely jó alkalomnak bizonyult, hogy a tanulokban elmélyítsék a szocialista haza, a Szovjetunió népei iránti' Szeretetet. Az évfordulók alkalmából a diákság .színvonalas kulturális, műsort tanult be, melyet ünnepélyes keretek közt adtak elő. A piouírszervezet vezetője rendszeresen együttműködik a pártszervezettel, hogy biztosíthassa a párt vezető szerepét. Az iskola pionírjai aktívan bekapcsolódtak a párt megalapításának 50. évíordulója tiszteletére indított „Vörös csillag nyomában" című akcióba, mélynek célja, hogy a pionírok megismerkedjenek a munkásmozgalommal, az egykoli harcosokkal, s dokumentumanyagok gyűjtésével és felkutatásával gyarapítsák párttörténeti ismereteiket, beszélgetést folytainak az idős kommunistákkal, hogy közelebb kerüljenek a párthoz, s betekintést nyerjenek küzdelmeibe. Az iskola és a pionírszervezet munkáját érii.'ve azonban nem hagyhatjuk szó nélkül azt az áldatlan ós tarthatatlan helyzetet, azokat a mostoha körülményeket, melyeket a tanteremhiány, illetve megfelelő klubhelység hiánya okoz. Égetővé vá'it egy új iskola felépítése, melyben végre otthont kaphatna az iskola pionírszervezete is. Az iskola múlt évi munkáját felölelő számvetés, az idei munkaterv és a számos kötelezettségvállalás, valamint a párttagokra jellfcmzó . aktivitás arra enged következtetni, hogy a dunaszerdahelyi magyar tan nyelvű iskola alapszervezete a kommunistákra váró nagy fel adatokat kész maradéktalanul teljesíteni s a pártot a kitűzött feladatok teljesítésében segíteni. TÜLGYESSY MÁRIA