Új Szó, 1971. január (24. évfolyam, 1-25. szám)

1971-01-15 / 12. szám, péntek

Beethoven-ciklus E

lszaladtunk egymás mellett, de erre csak akkor jöttem rá, amikor az emberek öss:esúgtak mögötte: Staszsk . .. Staszek Lengyelországban ma csak egy van, olyan, akit mindenki ismer: Stanislaw Mikulski, a népszerű színész, ha úgy tetszik — Kloss kapitány. Érdekes módon mindketten közös randevúnk miatt siettünk: ő a Teatr Polski színpadán próbált, majd randevút adott nekem, én pedig leghíresebb szerepeinek képei után futkostam. Staszek. A név is mutatja, páratlanul népszerű. Mikulski a színész, egyetlen szereppel mindenki Staszekje lett, nemcsak Lengyelországban, de az összes népi demokratikus s mintegy tíztizenkét nyugati országban is. A „Kockázat" Kloss kapitányát megismerték a BBC, a ZDF (második nyugatnémet program), az ORTF (Francia Televízió), a RAI (Olasz Televízió) és a Benelux-államok, valamint Skandinávia nézői is. És Kloss most kel útra Dél- és Latin-Amerika tv-adói felé. E sikerek ellenére a lehető legrosszabb pillanatban találkoztunk. Épp ezen a reggelen a „Zycie Warszawy", az egyik legtekintélyesebb varsói napilap kegyetlenül bíráló kritikát közölt róla. Előző esti tv-szerepét „kriminálisán rossznak, színészi szempontból tehetségtelennek" minősítette, csípős megjegyzéseket tett, hogy a hajdani Kloss-sorozat művésze válogatás nélkül vállal szerepeket. Staszek, persze, mérgelődött a kritikán, kora reggel harapós válaszokat adott a randevúnkat közvetítő varsói kollégának. De a találkozó azért megvalósult. A Teatr Polskiban, a lengyel „nemzetiben", a Windsori víg nőket próbálják. Mikulski epizódista lesz: a vendég roppant mulatságos szerepét alakítja. A szünetben öltözőjében beszélgetünk. El Kloss kapitányt nem tudták legyőzni a németek, de alakítóját talán súlyosan megsebesítik a kritikusok ... Mikulski elgondolkozik. — Minden kritikában — bármilyen szándékkal írják is azt — van valami igazság, ami elgondolkoztatja az embert. Vitathatatlan, hogy senki sem tud minden szerepében minden alkalommal egyformán jó vagy rendkívüli teljesítményt nyújtani. Ami engem foglalkoztat, az talán kissé más: a ma élő és dolgozó színészek egyetemes problémája, mondhatnám dilemmája, amit talán úgy fogalmazhatnék meg: népszerűség, vagy színművészet. Más szavakkal: korunkban minden színésznek el kell döntenie, hogy népszerű darabokban vállal-e könnyen megoldható és nem mindig rangos, de mindig hálás szerepet, vagy csak a színpadnak, csak a művészetnek él, de akkor többé-kevésbé ismeretlen és népszerűtlen marad. Ma már egyre nehezebb „két úr szolgájának" — a televízió vagy a film és a színpad színészének — lenni. Lassacskán döntenünk kell, ki mit választ. Ám a döntés nem könnyű. • Hogy jött rá az ilyen döntés szükségességére? — Az „Ármány és szerelem" Ferdinándját játszottam, amikor a Kloss láz elkapta Lengyelországot. Esténként beléptem a színpadra, mint Ferdinánd és percekig tapsolt a közönség — Kloss kapitánynak. Szerencsére, ennek már vége, de mint színésznek és egy társulat tagjának ez roppant nehéz helyzetet teremtett... • Egy ilyen döntés esetén Ön mit választana? — A színházat és a művészetet. Ez ideig huszonöt filmben játszottam és több mint száz Lengyelországi levél Staszek tv-játékban, de még mindig elsősorban színpadi színésznek tartom magam. Legemlékezetesebb sikereim és legszebb emlékeim is a színpadhoz fűződnek. Az első kirobbanó nagy siker — bár ez nem tett népszerűvé — Zieromski „Sylkowski" című darabjának címszerepe, ha jól emlékszem, már több mint egy évtizede. A szerep a lengyel színészek álma, hatalmas lehetőség. Ügy érzem, én ezt amenynyire csak lehetett, kihasználtam. A másik színpadi kedvenc a „Cyrano" címszerepe, 1966ban. Oh, mennyit és milyen kedvvel játszottam! És végül a másik álomszerep, a brechti „Koldusopera" Mackie Messerje. Ezek művészi-pályám kiemelkedő állomásai, pedig már több mint félszáz darabban szerepeltem. • Klasszikusokban, vagy modernekben? — Főképp klasszikusokban. A többi között játszottam a „Cymbeline"-ben, a „Rómeó és júliá"ban, a „Tévedések vígjátéká"ban, Schiller, Goethe, Moliére, Corneille és mások darabjaiban és lengyel klasszikusok műveiben. • És a filmezés? — Nem életcélom. Lehetőség, amivel élni kell. • Legemlékezetesebb filmjei? — Ändrzej Wajdával a „Csatorna", több mint másfél évtizeddel ezelőtt. Majd a „Reménység órái" Jan Rybkowski rendezésében, a „Merénylet" és egy Passendorfer-film. A többi húsz közül tizenötöt meg sem néztem. • A múlt é')ben Magyarorszá gon szerepelt, Bán Róbert „A gyilkos a házban ,aan" című filmjében. Erről hogy vélekedik? — Ez az első külföldi vendégszereplésem filmben. Bizonyára sok múlik rajta, és számomra sem mindegy, hogyan sikerül. Magyarországon nagyon szerettem dolgozni. A forgatókönyv lehetővé tette a gyors munkát, sokkal gyorsabban dolgoztunk, mint Lengyelországban. S a lendületes bűnügyi történet avatott rendezőt kapott. Nagyszerűek voltak a partnerek és minden olyan gyorsan pergett. Nagyon kíváncsi vagyok a filmre. • Ezt tehát megnézi? — Feltétlenül. Hivatalos is vagyok a magyarországi premierre. Ez volt életem első magyar szerepe. A filmben egy magyar detektívet játszottam. Remélem jól sikerült. • És a tv? — Rendkívül csábító a színész számára és néha még nagy művészi lehetőséget is biztosít. Vagyis — érdeklődöm iránta. De sem a film, sem a tv nem biztosítja számomra a művészi alkotást, mert sokkal kevesebb múlik rajtam, mintha a színpadon játszom. A technikusok és más művészek közreműködése befolyásolja az alkotás folyamatát és a színész szinte lényegtelenebbé válik. Ezért a film és a tv a szerencse kérdése is. A színpadon azonban elég, ha egyszerűen jól alakítok. Bukott darabokban is születtek már nagy színészi sikerek — a színházban, míg sajnos, a filmben, a tv-ben sikeres művekben is voltak nagy színészi bukások... • Ez, persze, a színpadra is vonatkozik: sikeres műben is lehet valaki rossz. — Igen, de ez mindenkinek a maga hibája. A filmben és a tv-ben azonban nem. Hányszor, de hányszor előfordul, hogy a színész legjobb pillanatait egyszerűen kivágják, mert az „epizód felesleges". Ezt persze, nem a ma reggeli kritika önigazolására mondom, de mindenki tudja, hogy a mi pályánkon ez az igazság. A mikrofonon, melynek hangszórója ott függ az öltöző falán, a színpadra kérik. Búcsúzik. Semmi sincs benne Klossból és azt hiszem a „Staszekből" ls kevés. Az öltözőből Stanislaw Mikulski színművész távozik ... FENYVES GYÖRGY A Pastorale szimfónia a hála imája és a természetben való feloldódása után újra egy nagy kérdőjel áll, várva a választ — hová, milyen kifejezések irányában halad tovább a szimfonikus Beethoven útja. Hogy erre a kérdésre ő maga sem válaszol azonnal, bizonyítja a tény, hogy a VI. és majdan következő VII. között — eddig a legnagyobb — kereken négyéves vacuum tátong. Persze ez a látszólagos üresség nem a kifulladás vagy fáradtság jele, mert hiszen közben mintegy negyedszázra terjedő alkotás lát napvilágot, hanem a felkészülés időszaka ez arra a nagy minőségi ugrásra, mely az új Ikerpárt, a mámoros VII-et és a derűs életbölcsességet sugárzó VIII-at jellemzi és elválasztja elődeitől. Már magában véve a szimfónia hangneme is meglepő, mert az A-dúr csak ebben az esetben egyetlen egyszer szerepel a szimfóniák sorában és az egész életműben is inkább csak a fiatalkori duószonáták világában fordul elő. De talán nem is véletlen, hogy erre a világos és fényes hangnemre esett a választása, hanem egyenesen logikus következménye Beethoven hangulatának és élményeinek a mű komponálásának éveiben. 1811-ben ugyanis, mikor alkotó fantáziájában éppen ez a mű érlelődik, a nyarat a csehországi Teplitz fürdőben tölti egy felszabadult, eleven művésztársaság körében, akiknek jelenléte a Mester — ekkor már közismert zárkózottságát is feloldotta. De nemcsak a hangnem, hanem az egész mű atmoszférá-. ja is merőben szokatlan és új, mert a szimfónia a felfokozott szenvedélyes ünnepélyességnek, a mámornak és a fénylő ragyogásnak egyedülálló zenei megfogalmazása. Maga Beethoven mondja róla, hogy zenéjével „megtanítja az embereket a szeilem isteni örjöngésére" mintha krédója lenne ennek a műnek, ahol négy tételen keresztül tombol és sistereg a ritmus, lüktet és viharzik az életerő. És ezzel a szilaj tombolással egybefonódva születik a hamupipőke szerénységű VIII. is, mely nem csoda, hogy a bemutatón, mikor közvetlen egymásutánban Játszották a két szomA preparátum egyszerű neve Ozarin. Ha öt percre zsenivé óhajtanak válni, menjenek a gyógyszertárba és vásároljanak ozarint. A csodaszer feltalálója legjobb barátom. Amikor még semmi pénzért nem lehetett kapni, mivel a preparátum minden milligrammját csak az Egyesült Nemzetek Szervezetének és a leghatalmasabb országok kormányfőinek engedélyével utalták ki, barátom egy egész tablettával ajándékozott meg e csodaszerből. — Tudom, hogy már tíz éve dolgozol találmányodon — szólt barátom. — Ez a tabletta villámgyorsan hozzásegít munkád befejezéséhez. De tudnod kell, hogy csupán öt percig van hatása. — Nem számít, hiszen öt perc zsenialitás sok is bármilyen felfedezéshez. Persze ha például Newton előzőleg nem törte volna a fejét a tömegvonzáson, aligha fogamzott volna meg agyában a zseniális gondolat a hulló alma láttán. De ez a döntő pillanat nem tarthatott tovább egy percnél. Egyetlen pillanatban rájött arra, amit előzőleg nem vett észre, meglátta az első tekintetre különállónak tűnő jelenségek között az öszszefüggéseket. — No látod, és neked öt ilyen perc áll majd rendelkezésedre. szédos ópusszámú művet — nem tetszett. Ekkor fakadt ki Beethoven, aki művét maga is „kis szimfóniának" nevezi annak méreteire utalva: „azért nem tetszett, mert annyival jobb a másiknál. Valamikor majd tetszeni fog." És milyen látnoki ez a megállapítás, mert ma már aligha akad valaki is, aki kételkedne a ,,kicsi" VIII. értékében, mely ugyan csak 26 percig tart, de tartalmasság, merész ötletesség és művészi kidolgozás terén Beethoven legnagyobb remekel között loglalja el méltó helyét. Mennyi felszabadult jókedv és szilajság van a két szélső tételben, melyekben világosan fellelhetők a testvér arcvonások. De emellett egy merőben új jellegzetesség, egy új hang is jelentkezik, mely nem más, mint az őszinte és gátlástalan humor bölcs mosolyának hangja, mely az eddigi szimfóniák hangulatvilágában nagyon szűkre szabott mércével volt adagolva. De most Itt, főleg a második tételben, ebben a rövid, tréfás jele-netben, kihegyezett, pikánsán szellemes ritmikájával és melódiájával egy külön remekbe készült kis miniatűr és csipkefinom szövedék. A ciklus negyedik estjén dr. R a j t e r Lajos ragyogó diszpozícióban állt zenekara élére, hogy megszólaltassa ezt a két utolsó előtti szimfóniát. A fokozás hatásának növelése érdekében nyitószámként — nagyon célszerűen — a VIII. megelőzte idősebb testvérét és ezzel biztosította is az est crescendoszerű emelkedését. A tolmácsolás atmoszféráját mindjárt a kezdő téma exponálásával sikerült megalapozni, mely tényleg a partitúra értelmében „vivace e con brio" volt játszva. De nem csak a kezdet, hanem az egész szimfónia megtartotta kontrasztokban gazdag és áttört szólisztikus hatásokra épült jellegét. A szünet után megszólaltatott VII. is hű volt hatalmas hangszercsoportokban gondolkodó egyéniségéhez, melyből különösen a második tétel szépen kidomborodott íve és a finálé száguldása tetszett. A zenekar — némi pontatlanságok felett szemet hunyva — egyik legjobb ciklusbeli teljesítményét nyújtotta gyakorlatt kezű karmestere vezetésével. VARGA JÓZSEF Annyi éve töröd a fejed a találmányon, egy csomó ismeret halmozódott fel benned, úgy, hogy elég egy zseniális pillanat és minden megoldódik. Tessék, csak vedd be! Azzal a kezembe nyomta a műanyagdobozba zárt értékes tablettát. Se én, se barátaim nem kételkedtek tehetségemben, képességeimben. Az intézetben büszkék voltak rám, A találmány, amelyre tíz évi kutatómunkát áldoztam, és életem fő művének tekintettem, egy szép napon igazi dicsőséget hozhat számomra. S az ozarin közelebb hozza e pillanatot. Amint barátom eltávozott, bezárkóztam, tollamat megtöltöttem tintával, halom papirost készítettem magam elé, hogy leírhassam a zseniális gondolatokat, -amelyek agyamból kipattannak. Lenyeltem a tablettát. Azután türelmetlenül vártain, hogyan mutatkozik meg zsenialitásom, és miféle nagy igazságokat tárok fel. Az ozarin hatására már az első percben rádöbbentem, hogy találmányom fabatkát sem ér és semmire sem használható. A második percben zseniálisan azt is megértettem, hogy nem ís vagyok tehetséges. A zsenialitás maradék három percében kérvényt fogalmaztam intézetünk igazgatójának. Kértem, engedjék meg, hogy abbahagyjam a kutatást, mivel találmányom teljesen értelmetlen. Később mindenki arról beszélt, hogy a kérvényt milyen zseniálisan megírtam. Tehát amint már említettem az új preparátumot, az ozarint már árusítják. Minden gyógyszertárban kapható. Az önök helyében azonban nagyon is meggondolnám, hogy bevegyem-e ... VLADEN BAHNOV A gyilkos a házban van című magyar krimiben (rendezte Bán Róbert) Stanislaw Mikulski Tímár százados szerepét alakítja. Nyilván Önök is észrevették, hogy az utóbbi időben valami kedves, kellemes légkör alakult ki az ügyintézők és az ügyfelek között. Néhány nappal ezelőtt bementeni a Miegymást Intéző Hivatalba, ahová öt évvel ezelőtt nyújtottam be kérvényt abban a bizonyos ügyben és amikor három évvel ezelőtt érdeklődtem kérvényem sorsa iránt, az illetékes kikérte magának a zaklatást, majd pontosan megmagyarázva, hová menjek, kidobott. Egy idő után kérvényben sürgettem az első kérvényem elintézését és egy év múlva személyesen is megjelentem az illetékesnél. Ekkorra már a hivatalban is győzött a gépesítés és amikor beléptem az irodába, nem is kerülhettem az illetékes színe elé, mert egy automata pontosan megmagyarázta, hová menjek és kidobott. Mivel fél évvel ezelőtt kérvényben sürgettem felém sóval és kenyérrel és kérte áldásomat. Kérésének szívesen eleget tettem, sőt megha

j tottságomban az iroda ablakából urbi et orbi ül MÓDSZEREK előző kérvényem elintézését, amiben előző kérvényem elintézését sürgettem, ismét meglátogattam a hivatalt és szememet-számat eltátottarn a változások láttán. Amint beléptem a hivatal kapuján, a portás elindította a zenegépet, miközben kedvesen figyelmeztetett, hogy tiszteletemre a IX. szimfónia csendül fel Karajan vezényletével. Az irodában a titkárnő kacér mosollyal fogadott, majd egy tálcát nyújtott áldást osztottam és ez után a titkárnő bevezetett az illetékeshez, aki jöttömre azonnal felpattant, rövid, de lírai szépségekben gazdag üdvözlő beszédet tartott, majd felkért, helyezzem magam kényelembe. Éppen a kérvényemről akartam valamit dadogni, amikor keresetlen sžívélyességgel érdeklődött a rokonaim hogyléte felől. Könnyeimmel küzdve hálálkodtam megkapó, gyengéd figyelmességéért és közöltem vele, hogy Malvin nénit gyötri a köszvény, Franci bácsi pedig minden nap tökrészeg, mert azt mondja, annyira fáj a bal füle, hogy azt józanul nem lehet kibírni. Ebben csak az az érdekes, hogy Franci bácsi bal füle még az első világháborúban lefagyott. Az illetékes emberközel megértéssel bólogatott, aztán szakavatottan beszélgetett velem a flamandok nyelvi problémáiról, az űrkutatás filozófiai vetületeiről és a fogamzásgátlás társadalmietikai kérdéseiről. Utána mélyen a szemembe nézett, közölte, hogy rendkívül szimpatikus ügyfél vagyok és felszólított, hogy tegeződjünk. Férfiasan kezet ráztunk és megcsókoltuk egymást jobbról, balról. — Aztán kidobott. PÉTERFI GYULA