Új Szó, 1971. január (24. évfolyam, 1-25. szám)

1971-01-14 / 11. szám, csütörtök

čekot választották meg. Ez a választás Icompromisszüm volt. Sokak számára ismeretesek voltak A. Dubček egyes fogyatékosságai, azonban azt, hogy őrá esett a választás, azt befolyásolták a pártvezetésben uralkodó viszonyok, s az a törekvés is, hogy olyan jelöltet találjanak, akinek megválasztásával az egység is létrejönne. Az elnökség ős a konzultatív csoport nevében, amelyet a plénum a kerületi pártszervezetek képviselőiből állított öszsze, mivel az elnökségnek ebben a kérdésben nem sikerült határozatot hoznia, és saját nevében is A. Novotný terjesztette elő az egyöntetű határozati javaslatot A. Dubček megválasztására. A Központi Bizottság további új tagokkal egészítette ki az elnökséget. A plenáris ülés politikai határozatot fogadott el, amelyben egyértelműen magáénak vallotta a XIII. kongresszus határozatait, s Ismételten hangsúlyozta a szocialista világrendszerhez való tartozásunkat és a Szovjetunióval való szilárd egységet. Kimondta a pártegység elmélyítésének szükségességét, meghirdette a hibák és fogyatékosságok felszámolását, a párt vezető szerepének megszilárdítását, a lenini normák betartásának követelményét, a csehek és a szlovákok szövetségének megszilárdítását a lenini elveknek a nemzetiségi politikában való következetes alkalmazása révén, a népgazdaság problémáinak és még további feladatoknak a megoldását a XIII. kongresszus határozatai teljesítésének során. A januári plénumülésen azonban komoly ellentétek is felmerültek. Azok az erők, amelyek a marxizmus—leninizmus alapelveiből kiindulva, a XIII. pártkongresszus határozataira támaszkodva, s a kitűzött irányvonal kontinuitásának szükségét védelmezték, igyekeztek feleletet találni az égető kérdésekre, a múlt fogyatékosságainak és hibáinak felszámolására törekedtek, s mozgósítani akarták az egész pártot a megérett problémák megoldására. Másrészt azonban — amint a későbbi fejlődés bizonyította — már a januári plénumon kialakult egy jobboldali revizionista csoport, amely a hibák kijavításának leple alatt a párt fő Irányvonalának revíziójára törekedett, fel akarta forgatni a pártépítés eszmei és szervezeti alapelveit, fel akarta bomlasztani a szocialista társadalom politikai rendszerét — a kispolgári ösztönösség javára — s meg akarta változtatni a CSSZSZK külpolitikai orientációját. Az-új pártvezetés előtt végtelenül komoly feladat és történelmi felelősség állt — saját pártja és népe, valamint a nemzetközi kommunista mozgalom előtt: — a párt és a nép spontán egyetértését átfogni a januári plénum határozataival és átváltoztatni a Csehszlovákiában a szocializmus további fejlődése előtt álló akadályok leküzdésére és áthidalására irányuló széles körű aktivitás kibontakoztatására; — gátat vetni annak, hogy a pártnak a hibák felszámolására Irányuló törekvéseivel visszaélhessenek, offenzív eszmei és politikai harcot vívni az opportunista, revizionista és szocialistaellenes nézetekkel, Irányzatokkal ős erőkkel szemben. Ez az alapvető orientáció azért ls volt rendkívül fontos, mert fennállt annak a veszélye, hogy a Novotný vezetés komoly hibáinak áthidalása — ha azt nem kíséri határozott revtzlonizmus elleni harc — a jobboldali veszély növekedéséhez vezethet, s ez a veszély a januári plénumon elhangzott felszólalások némelyikében már felismerhető volt. — Még jobban megszilárdítani kapcsolatainkat a szo cialista országokkal, különösképpen a Szovjetunóval hogy CsehsiJovákla a szociális** világrendszer sžtlárŕ és megbízható láncszetae legyen. Alapjában véve a januári plénum aredményei kifejeztél a CSKP-ban megérett válság megoldásának elodázhatat lan szükségességét, továbbá azt, hogy a párt tevékenységé bői s főképpen a vezetésből el kell táv<ilítani m^tdazoka? az akadályokat, amelyek a pán és a t. sadalom új akti vitásának, új fellendülésének 'bnntakňSása útjában áll tak. Ez elsősorban a ŕárt- és Társadalomirányítás lenini elveinek következetes betartására vonatkozott, továbbá a tártadalmi életben a fejlődés által felvetett új jelenségekre vaíő időbeni reagálás szükségességére. A januári plénum eredményeit ebben a szellemben fogadía pártunk és népünk teljes többsége. II. 1968 januárja után azonban bebizonyosodott, hogy az A. Dubček vezette új pártvezetés az egyöntetűség és a politikai egység hiánya és általában gyengesége miatt nem képes teljesíteni ezt a feladatot. A CSKP KB elnökségének helyzetét kezdettől fogva nehezítette, hogy tagjai közül néhány elvtárs felelős volt a múlt hibáiért és torzulásaiért, s az is, hogy olyan tagokat választottak az elnökségbe, mint J. Špaček és j. Borüvka, akik nagyon hamar a jobboldal exponensei lettek. Amint a későbblek megmutatták, döntő szerepe volt annak, hogy főleg A. Dubüek nem rendelkezett kellő feltételekkel a pártvezetés változtatása során előálló bonyolult helyzet és kockázat megértésére olyan politikai és gazdasági körülmények között, amelyekben a párt és a társadalom ebben az Időszakban volt. Tanácstalansága és ingadozása okozták, hogy a vezetés nem támaszkodott a CSKP KB tagjai túlnyomó többségének bizalmára és a kommunisták támogatására, s nem állt azoknak a marxista—leninista erőknek az élére, amelyek már évek óta a párt tevékenységének javítására törekedtek. Azt a potenciális erőforrást, amely a szocializmus fejlesztésére a januári plénum után az emberek kezdeményezésében és vágyaiban jutott kifejezésre, nem használták fel, sőt, a jobboldali erők visszaéltek ezzel. Ahelyett, hogy a pártvezetés kezdeményezően kezébe vette volna a fejlődés Irányítását, már az első percektől kezdve az ösztönösség karjaiban hagyta, s ezzel Iqjietővé tette a jobboldal szervezett fellépését. A párt számára hiányzott a világos Irányvonal, az egyértelmű utasítás a döntő területeken folyó munkára. Jellemző, hogy a vezetés még irányelveket sem adott ki az évzáró taggyűlések és a járási konferenciák előkészítésére. Ez fokozatosan arra vezetett, hogy a vezető szervek a káderpolitikában nem alkalmazták a demokratikus centralizmus elveit. Nem irányították az alsóbb pártszerveket, sem a pártapparátust, ellenkezőleg, lehetővé tették a pártfegyelem és általában a párt és az állam szervező munkájának lazulását. A jobboldal a januári plánumot követő első hetekben a terepet és a lehetőségeket vizsgálta, erőt és szövetségeseket gyűjtött, óvatosan járt el és meghatározta taktikáját. Amikor látta a vezetés tanácstalanságát, s meggyőződött arról, hogy A. Dubčekból különböző nyomásokkal és talpnyalással védőpajzsot formálhat, s körülötte kialakította a mindent megváltó személyhez tartozó légkört — szervezetten felsorakoztatta erőit. A jobboldal már februárban és márciusban, a vezető pártszervek határozott ellenzése és beavatkozása nélkül, egész sor nyilvános akciót szervezett, azzal a céllal, hogy a januári plénumról terjesztett torz Információival félreve-zesse a pártot és a dolgozókat. Közben felhasználta azt a körülményt, hogy a CSKP KB januári plénumán elfogadott határozatot nem tették közzé. Ebben az időben a CSKP KB legaktívabb jobboldali képviselői: O. Sik, F. Krlegel, J. Špaček, V. Slávik, J. Smrkovský, F. Vodsloň, J. Borüvka, V. Prchlík és mások a nyilvánosság előtt revizionista szellemben magyarázták a januári plénum értelmét, s felöltötték a „januári férfiak" hamis dicsfényét. Ezek a megnyilvánulások, amelyek egyben a demokratikus centralizmus alapelvetek megszegését ls jelentették, egyúttal okot adtak a tájékoztatási eszközöknek kampányok elindítására. Ezekben az eszközökben a jobboh>tlnak mar Jóval január előtt jelentés pozíclcü voltak, amelyeket most újból megsziláríiítotv s átváltoztatta őket a párt és a szocialista állam elleni támadások fő bázisává. Ez azért Is volt lehetséges, nert a pártvezetés lényegében lemondott a tömegtájékozatásl eszközök Irányításáról és ellenőrzéséről. Azzal, hogy a jobboldal uralta a döntő jelentőségű tömegtájékoztatási eszközöket, lehetősége nyílott arra, hogy monopolizálja a januári plénum értelmének és céljainak saját szája íze szerinti magyarázatát. Kampányhadjáratát 6 y sába torkollt, mert meg akarta akadályozni a csehszlovák állampolgárokat abban, hogy felismerjék az osztályharc erőinek tényleges választóvonalát. Ennek a demagógiának egyben az volt a feladata, hogy olyan benyomást keltsen, mintha hazánkban és államunkban valóban „össznemzeti hazafias megmozdulásról" volna szó. Ebben a légkörben sok becsületes kommunistát Is köztársaságunk becsületes állampolgárait is megtévesztettek, akik a teljes dezinformáció és a CSKP KB elnökségének mélységesen téves nyilatkozata következtében képtelenek voltak nyomban felismerni az igazságot. Jó néhányan olyan cselekedeteket követtek el, amelyek ellentétben álltak tényleges meggyőződésükkel. Fokozatosan maguk is meggyőződtek a szövetségesek internacionalista segítségének helyességéről, egykori állásfoglalásalkat és tetteiket őszintén megbánták és becsületes munkával juttatták kifejezésre a szocializmus ügye iránti odaadásukat. Az akkori bonyolult helyzetben köztársaságunk elnöke, L. Svoboda elvtárs államférfiúi bölcsességéről és előrelátásáról tett tanúságot. Mér az augusztus 20-ról 21-re virradó éjszaka a köztársasági elnök és a hadügyminiszter parancsot adott ki, melyben a csehszlovák néphadseregnek meghagyta, hogy őrizze meg a nyugalmat és ne hívjon ki semmilyen összetűzést szövetségeseink hadseregeivel. Ezt a parancsot lényegében teljesítették is, s ezzel szinte beláthatatlan következmények hárultak el. 1968. agusztus 21. után az ellenforradalmi elemek Csehszlovákiában káoszt, felfordulást, szüntelen feszültséget és békétlenséget idéztek elő. A jobboldali opportunisták is lázas tevékenységet fejtettek ki, hogy mindenáron megakadályozzák a normalizáclót a párton belül és a testvérpártokhoz való viszonyunk rendezését. Olyan emberek, mint V. Šilha, J. Litera, J. Šabata, L. Lis, Z. Hejzlar, J. Pelikán, B. Rettinger, M. Vacullk, P. Machinin, K. Kaplan, M. Hájek, R. Horák, D. Havllček, J. Rumi és mások, akik a pártvezetőség lés az államvezetés exponenseinek jobboldalával együtt veszélyes tevékenységet fejtettek ki, elősegítették az ellenforradalmi helyzet kialakítását, bomlasztották a pártot, az államszerveket és a társadalmi szervezeteket, most mindenáron arra törekedtek, hogy a végsőkig fokozott feszültséget fenntartsák az országban. Többségük egyben az 1968. augusztus 22-én megtartott illegális vysočanyi pártkongresszus főszervezői. E kongresszus küldötteinek többsége, akik között nem voltak jelen a szlovákiai küldöttek, alkotta a kulisszát az előre kidolgozott platform kihirdetésének, mely teljes szakítást jelentett pártunk küldetésével, programjával, egész forradalmi és internacionalista múltjával. Az illegális vysočanyi kongresszusnak az volt a célja, hogy: — egységes szovjetellenes platformot fogadjon el, mely különféle ultimatív követeléseket támasztott az SZKP-val és a Szovjetunióval szemben. Közben a jobboldaliak valamiféle győztesek pózában tetszelegtek, holott a valóságban egyszerűen levitézlettek; — nyíltan proklamálni a szakítást az SZKP-vel és a többi testvérpártokkal. Az illegális kongresszus szervezői ráadásul olyan jogot tulajdonítottak maguknak, hogy ezeket a pártokat kiközösítik a nemzetközi kommunista mozgalomból; — megtagadni a párt forradalmi hagyományait és programjának marxista—leninista elveit és átalakítani azt valamiféle hacionalista, soviniszta és szovjetellenes csoportosulássá, aminek CSKP lenne a neve. A jobboldalnak a CSKP-n belüli fordulat betetőzésére irányuló törekvése megnyilvánult az úgynevezett vysočanyi központi bizottság megválasztásának megrendezésében is, melyben többségben voltak a pártellenes platformon álló emberek. Ugyanakkor a jobboldal hatalmába'kerítette a párt központi sajtészervét, a Rudé právot, melynek egyes számai, főleg augusztus 21-től szeptember 3-ig egészen provokatív, nacionalista és szovjetellenes tartalmával me« tagadták a Rudé právo internacionalista hagyományait, s nem volt semmi közük sem a párthoz, sem a marxizmusleninizmushoz. A vysočanyi jobboldali centrum mindenképpen hamisan tájékoztatta és félrevezette a kommunista testvérpártokat, főleg a Nyugaton, s ezzel arra törekedett, hogy a nemzetközi kommunista mozgalomban is támogatást nyerjen revizionista és szovjetellenes irányzata. Ugyanakkor tevékenyen elősegítette azt a törekvést, hogy az úgynevezett csehszlovák kérdés az imperialista körök által felvert gyűlölködő kampány központjává váljék. O. Sik, aki 1968. augusztus 21-én néhány miniszterrel — a jobboldal exponenseivel — Belgrádban tartózkodott, törvényellenesen megbízta J. Hájeket, hogy forduljon az ENSZ-hez. J. Hájek valóban részt'vett az úgynevezett csehszlovák kérdés megtárgyalásán a Biztonsági Tanácsban, ahol a nyugati hatalmak keresztülerőszakolták, hogy napirendre kerüljön. Ezen a fórumon nagyon rafinált szovjetellenes beszédet mondott, bár tolmácsolták neki a köztársaság elnäkének, kormányának, valamint a CSKP KB-nak szigorú utasításait, hogy ne utazzék New Yorkba «5s ne lépjen fel a Biztonsági Tanácsban. 1968. augusztus 23-án a köztársasági elnök, L. Svoboda elvtárs a jobboldal képviselőinek tiltakozása ellenére elutazott Moszkvába és vele együtt a küldöttség, melynek tagja volt G. Husák, V. Bilak, A. Indra, J. Pilier, M. Dzúr és B. Kučera elvtárs. Moszkvában csatlakozott hozzá A. Dubček, O. černík, J. Smrkovský, J. Špaček és B. Šimon és augusztus 25-én a pártvezetés további tagjai: O. Svestka, E. Rigo, F. Barbírek, M. Jakeš, j. Lenárt és Z. Mlynár. A csehszlovák és a szovjet vezetők négynapos tárgyalásának eredményeit közös jegyzőkönyvben rögzítették és a résztvevők mindannyian aláírták. A csehszlovák vezetők ebben az okmányban kifejezést adtak elszántságuknak, hogy a marxizmus-leninizmus alapján normalizálják a helyzetet országunkban, fölújítják a párt vezető szerepét és a munkásosztály államhatalmának tekintélyét, az ellenforradalmi szervezeteket kiiktatják a politikai Sletből és megszilárdítják a Csehszlovák Szocialista Köztársaság nemzetközi kapcsolatait a Szovjetunióval 4s többi szocialista szövetségesünkkel. Ez az okmány volt a konstruktív munka alapja. A moszkvai tárgyalások pozitív eredményeinek elérésében csehszlovák részről tevékenyen közreműködött L. Svoboda, G. Husák, V. Bilak elvtárs és más elvtársak, akiknek állásfoglalása világos osztályszempontokhoz ós internacionalista elvekhez igazodott. Abban az időben Szlovákiában is lezajlott a rohamos események egész sora, melyek — ha bizonyos tekintetben különbözőek is, hasonló vonásokat mutattak, mint a cseh országrészekben. Augusztus 21-én, 22-én ős 23-án az SZLKP elnökséginek egészséges magva Husák elvtárs közreműködésével a föltétlenül szükséges józanság és felelősségtudat megőrzésére törekedett. Az ún. vysočanyi központi bizottság meghatalmazottainak (F. Vodsloň, L. Hrdinová, S. Sádovský) megérkezése után Szlovákia Koiüra-unista Pártjának jobboldali opportunista képviselői, V. Pavlenda, J. Zrak, A. Ťažký, S. Falťan, R. Harenčár a bratislavai városi pártbizottság jobboldali részének közvetítésével 1968. augusztus 26-ára összehívták az SZLKP rendkívüli kongresszusét. Ez a kongresszus eleinte kiélezett nacionalista és szovjetellenes légkörben folyt le. Magáévá tette az illegális vysočanyi kongresszus eredményeit és annak példájára az öt szocialista ország kommunista ós munkáspártjának címzett provokatív nyilatkozatot fogadott el. A tárgyalások megszakítása után az SZLKP rendkívüli kongresszusa VIII. 28-án újra összeült. Ekkor Moszkvából való hazatérése után már G. Husák elvtárs ls részt vett rajta, és föllépése alapvető fordulatot Idézett elő annak lefolyáséban. Az SZLKP rendkívüli kongresszusa határozatot fogadott el, melynek értelmében elutasította az úgynevezett vysočanyi kongresszus legális voltát, tartalmilag anulálta az SZLKP kongresszusa első részének határozatait, egyhangúlag jóváhagyta a moszkvai megállapodásokat és az SZLKP KB első titkárává G. Husákot választotta meg. A Jobboldali opportunista erők befolyása és nyomása természetesen még igen erős volt, ami elsősorban az SZLKP KB tagjainak megválasztásánál nyilvánult meg, melybe egész sor marxista-leninista kádert nem választottak be, akiket a jobboldal szünet nélkül támadott. A CSKP KB elnökségének Moszkvából való hazatérése után Prágában lezajlott a CSKP KB plenáris ülését előkészítő ellentmondásokkal teljes tárgyalás, melynek meg kellett volna vitatnia a moszkvai megállapodásokat és .15