Új Szó, 1970. december (23. évfolyam, 285-309. szám)

1970-12-11 / 294. szám, péntek

Egy község véradóinak találkozója Kotróczi Marika a budapesti állami zeneiskola növendéke — Bolyai hajosné zongorakíséretével — a hangversenyen hegedűszerzeményeket adott elő. f Pavol Saský felvétele) A BARÁTSÁG JEGYÉBEN Véradók közt járva gyakran hall az ember humanizmusról, egymás megsegítéséről, a bajbajutottak támogatásáról, embertárs! kötelességről és egyéb szép gondolatokról. Ilyen nemes gondolatok jegyében zajlott le az a találkozó is, melyet a Vöröskereszt nyárasdi szervezete — karöltve a helyi efsz-szel, hnb-vel, a megyeri nagyhízlalda nyárasdi üzemével — rendezett a minap a nyárasdi magnemesítő épületében. Ez a felsorolás azért fontos, mert az említettek mind támogatják — főleg anyagilag — a helyi szervezetet. Érthető, hogy a találkozóra is elküdték képviselőiket. Természetesen — a helyi véradókon kívül — ott volt az összejövetelen dr. Kubík Károly, a Vöröskereszt dunaszerdahelyi járási bizottságának elnöke, Pápay l.ászló, a járási bizottság vezető titkára, dr. I.ýclia Medvedová, a vérálömlesztő-állomás képviselője és végül, de igazán nem utolsósorban dr. Ernest Hoffmann körorvos, akinek szintén nagy része van abban, hogy a Vöröskereszt nyárasdi szervezete szlovákiai viszonylatban is élen jár mind a véradásban, mind pedig egyéb tevékenységben. Bognár Frígyesné, a helyi TÁV LA Nagykapus az utolsó tíz év alatt a felismerhetetlenségig megváltozott. A város ezt a rohamos fejlődést a Vajánban épülő villanytelepeknek köszönheti. A közelmúltban Nagykaposon |árt az SZSZK Iparügyi Minisztériumának bizottsága. Jelen voltak más minisztériumok, építőipari vállalatok, valamint a közigazgatási és a kereskedelmi szervek képviselői. Az érdekelt szervezetek és intézmények tárgyalásán szó esett a vajánl villanytelep építése közben felmerülő problémákról és az új lakótelep, vagyis Nagykapos lakosainak gondjairól is. A víztornyot még 1968 májusában át kellett volna adni, s mivel máig sem készült el, vízhiány van az új lakótelep öszszervezet elnöke elmondta, hogy szervezetüknek jelenleg 236 tagja van. A tagság kétharmad része nő. Újabban azonban a férfiak is egyre nagyobb érdeklődést tanúsítanak a szervezet munkája iránt. Sőt, a véradók számát tekintve az idén az élre kerültek, ami járási viszonylatban is különösségnek számít. Egyébként ebben az évben nem kevesebb, mint 110-en adtak vért a nyárasdiak közül. Talán mondani sem kell, hogy díjmentesen. Tavaly 79 volt a véradók száma. Öt véradó tulajdonosa a Jánský-emlékéremnek is, atni azt jelenti, hogy legalább tízszer adott vért díjmentesen. Hogy ez milyen szép eredmény, azt akkor értjük meg igazán, ha figyelembe vesszük: az egész járás területén mindössze tíz személyt tüntettek ki Jánský-emlékéremmel. A kitüntetettek közt vau Patassy Lajosné, aki társai nevében is megígérte az összejövetelen, hogy a jövőben is számíthatnak rájuk az arra rászorulók. Ugyancsak birtokosé a megtisztelő plakettnek Ľudovít Frühvald, a szövetkezet dolgozója és Tóth Lajos, az állami gazdaság 31 éves tejnÉS szes lakásában. A lakótelep 24tantermes Iskolájának építése is több mint egy évet késik, nem beszélve az étteremről és a kiskereskedelmi bolthálózatról. A tanácskozáson egy bizottság alakult, amely segítségére lesz a születendő szocialista városnak. A tárgyaláson felmérték a jelenlegi helyzetet és — figyelembe véve az objektív nehéz ségeket — újabb határidőket tűztek ki. A legnagyobb feladat a kassai Magasépítő Vállalatra hárul, amely nagyon lemaradt. A jelenlevők tanácskozásának eredményeként határozat született az egyes épületek befejezését illetően. Eszerint rövidesen átadják rendeltetésének az új nagykapacitású víztornyot, amely végre megoldja az új je. Akadnak a véradók közt házastársak is, például Karscsenics Ernő és felesége. Sőt, Mikóczi Györgyön és feleségén kívül fiúk, a 21 éves Gyurka is adott már vért. Jó példa tehát bőven akad. Ráadásul az iskola pedagógusai is népszerűsítik a térítésmentes véradás gondolatát. Méghozzá nemcsak szavakkal, hanem tettekkel is, hiszen például Vermes Béla és Mészáros László már hétszerhétszer adtak vért. Az ünnepi találkozón tehát volt miről beszámolni, volt minek örülni. Az iinnejjélyes hangulat fokozásához az is hozzájárult, hogy az értékelést és a tapasztalatok kicserélését szórakoztató műsor követte, melynek keretében fellépett Esztergályos Gabriella (szavalat) és Sárközi Márta tanítónő (ének). A zenét a helyi zenekar szolgáltatta. Az est kíváncsian várt műsorszámaihoz tartozott a tombola kisorsolása is, melynek bevételét a Vöröskereszt javára fordítják. A nyárasdiak példáját más községek is követhetnék, hiszen valóban nemes célt szolgálnak. FÜLÖP IMRE lakótelep vízellátását. Elkészül az új lakótelepi iskola, amely megoldja a kétműszakos tanítás problémáját. Hazánk legnagyobb villanytelepének üzemeltetéséhez több ezer munkásra van szükség, s 1974 végéig minden helyet be kell tölteni. Lakásprobléma nemigen lesz, mert még ez év végéig 186 lakásegységet adnak át az új lakónegyedben, és 1973-ig még 433 lakás egység készül el. A tanácskozáson foglalkoztak a gázhálózat építésével, a kiskereskedelmi bolthálózat további bővítésével, a városi csatornahálózat építésével, az új autóbusz megállók felépítésével, a telefonhálózat bővítésével és a sportpályák építésével. Az akarat megvan ahhoz, hogy Nagy kapósból szocialista ť á fos szülessék. ILLÉS BERTALAN A trenčňii művészeti népiskola és a budapesti VI. kerületi állami zeneiskola növendékeit már évek óta baráti szálak fűzik egymáshoz. A két testvériskola a szocialista országok közti kulturális kapcsoatok elmélyítése, a kölcsönős tapasztalatcsere, az egymást megbecsülő és tisztelő népek közeledésének érdekében a közelmúltban a Trenčianske Teplice-i ódon fürdőváros hangversenytermében közös koncertet rendezett. A budapesti növendékek vendégszereplése egyidejűleg a trenííni diákok múlt évi budapesti látogatásának a viszonzása voJt. A Csehszlovák Kultúra budapesti hangversenytermében a két zeneiskola növendékei tavaly ősszel nagysikerű koncertén mutatkoztak be a zenekedvelő közönségnek. A budapesti állami zeneiskola növendékei Horváth Lívia igazgatónő kíséretében érkeztek Trenčínbe. Papp Rita, Kotróczi Marika hegedűsök. Veres Beáta és Vinczeffy Adrianna zongoristák — Bartók, Farkas, Járdányi és más magyar szerzők műveit tolmácsolva — alapos felkészültségükkel és árnyalt játékukkal lepték meg a közönséget, ami kétségkívül a zeneiskola magas színvonaláról tanúskodik. A művészi színvonalat és előadásmódot tekintve, azonban nem maradtak mögöttük a tren cini iskola „zenészei" sem. Kellemes meglepetést szereztek a a hallgatóknak a legkisebbek, akik szlovák népdalok előadásával kedveskedtek a vendégeknek. Sikeresen szerepeltek a zongoristák, a hegedűsök, a gordonkások és a karénekesek is. A változatos műsort érdekes színfolttal gazdagította a tánckar fetlépése. Az iskola zenekara Jozef Guldán vezényletével Haydn Gyermekszimfóniáját adta elő — magas művészi szinten. A baráti légkörben lezajlott hangverseny — véleményünk szerint — maradéktalanul teljesítette küldetését: a két iskola baráti kapcsolatainak szilárdítását. A két testvériskola leghűbb óhaja, hogy a jövőben egyre több hasonló jellegű találkozóra kerüljön sor, hogy a szocialista országok ifjúsága ily módon is közelebb kerüljön egymáshoz, baráti kapcsolatokat ápoljon, s a zene révén járuljon hozzá a két nemzet közeledéséhez. A hangverseny sikeres megrendezése nemcsak a szereplők, hanem elsősorban a leN kes pedagógusok áldozatkész munkáját dicséri. MARGITA DUBNICAYOVA GONDOK SZOCIALISTA VÁROS SZÜLETIK TOK A jobboldal a káderpolitikával kapcsolatban is demagóg jelszót hirdetett. Egyes jelszavak még ma is éreztetik hatásukat. Sokan ezek hatása következtében bizalmatlanok a CSKP politikája iránt. A káderpolitika régi és mai hibái a szocialistaellenes erők malmára hajtják a vizet. A jobboldali erők 1968-ban kiemelték a szakképzettség követelményét, melyet gyakran csak az iskolai végzettségre szűkítetlek le. Ezzel megnyerték „az iskolázott" emberek egy részét. A valóságban azonban kizárólag az opportunista politika híveit, vagy befolyásolható, ingatag embereket neveztek ki felelős funkciókba. A vezető funkciókból visszahívtak több ezer bevált, képzett szakembert, mert nem voltak hajlandók az ellenforradalom céljait szolgálni. A 2000 szó felhívással döntő, erőszakos, terrorista csapást akartak mérni a szocializmushoz hű vezetőkre és funkcionáriusokra. A jobboldal megengedhette magának az ilyen gyakorlatot, mivel uralta a tömegtájékoztatási eszközöket és az „új politika — új emberek" jelszóval progromista légkört teremtett. A jobboldal egyik további jelszava a pártnak a kádermunkában betöltött ún. monopóliumát bírálta. Támadták a párt egyik döntő fontosságú funkcióját, mely a munkásosztály érdekeinek megfelelően megszilárdítja a szocialista rendszert. A vezető dolgozóktól és funkI

cionáriusoktól függ nagymértékben a párt és az állami politika, a gazdasági, a kulturális és más tervek valóra váltása. 7t> A jobboldal aláásta a káderei. munka rendszerét. Ez rendkívül veszélyes támadás volt. Az élet • egyetlen egy területén sem vé% gezhető felelősségteljes, hasz' nos munka, ha a vezetők nem respektálják a párt és a kormány politikáját! Az ideológiai nevelést és a kádertartalékok kialakítását felszámolták, sok káderanyagot megsemmisítettek és a dolgozók értékelésének jelentőségét lebecsülték. A „szakszervezetek kommunisták nélkül" és a vállalati tanácsokra vonatkozó jelszavakkal tulajdonképpen „káderpiafont" alakítottak ki. A helyzet elsősorban a szakszervezetekben vált katasztrofálissá. Ennek következtében jelentősen gyengült, és fokozatosan bomlani kezdett a párt, az állam és a szocialista rendszer. Kielégítő válasz? A jobboldalnak „a káderplafon elleni harca" jelentős visszhangot keltett. A felületes szemlélők úgy vélhették, hogy korszerű nézetről van szó. Be kell ismernünk, hogy tervüket jól átgondolták. Minden emberben van becsvágy, amely ha becsületességgel párosul, pozitív tulajdonság. Sok ember él és élt abban a meggyőződésben, hogy szakképzettebb, érdekesebb, de elsősorban jobban fizetett munkát is végezhetne. Hogy ezt miért nem érhetik el, erre a kérdésre a választ a leggyakrabban nem magukban, hanem a környezetükben keresik. Problémájukra gyakran nem találnak kielégítő választ. Sokszor olyan „magyarázatot" kapnak: „Te nem vagy hibás, ezt a rendszer okozza, mely áthidalhatatlan káderplafont alakított ki. Ha segítesz a rendszer megváltoztatásában, kiküszöbölöd ezt uz akadályt, és vágyaid teljesülhetnek." Ez a demagógia sok embert félrevezetett. Ezt elősegítette az is, hogy a január előtti pártvezetőség kádergyakorlata sok esetben eltért a Központi Bizottság határozataitól. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy 1968 előtt a jobboldalnak már számos képviselője volt a vezető poszlokmi (a pártban, az állami apparátusban, a tömegtájékoztatási eszközökben, a kultúrában stb.). Hiába volt az is, hogy az embereket gyakran ismeretség alapján bízták meg funkciókkal, és azoknak, akik nem váltak be, nem egy esetben még magasabb funkciót ajánlottak fel. A kapitalista államokban magasabb funkciókkal kizárólag a kapitalizmus híveit bízzák meg. Ez természetes. Minden rendszer létérdeke az irányító dolgozók és funkcionáriusok kellő kiválasziása, elhelyezése és nevelése. A burzsoázia ezt a hozzáállását azonban a demokráciára, a szakképzettségre, a rejtett lehetőségekre vonatkozó különböző frázisokkal leplezi, míg a valóságban az állam maroknyi leggazdagabb embereinek osztályérdekeit védi. A kommunista párt a dolgozók érdekeinek megfelelően káderpolitikájával biztosítja a társadalom fejlődését. /?. Gregoire, a vezetők nevelésével foglalkozva neves nyugati szakember egyik tanulmányában megerősítette, hogy a burzsoázia ezt a kérdést osztályszempontból ítéli meg. Ezt írta: „Amennyiben azt állítjuk, hogy az oktatás nem nyomhatja el az egyéniséget, ez nem azt jelenti, hogy elvetjük az oktatás ideológiai hatását. Ezzel tagadnánk a társadanni elet egyik alapvető megnyilvánulását, azaz uz erkölcsöt, mint az egyes csoportok (azaz osztályok) alapját!" . . . szálka a jobboldal szemében A hazai opportunisták azonban tagadták ezt a természetes jogot. Szerintük a szocialista társadalomnak a vezető funkciók szétosztásakor nem volna szabad figyelembe vennie a jelöltek politikai meggyőződését, így tehát esetenként a szocializmus ellenségei is kinevezhetők vezetőknek. Más szavakkal: a burzsoá társadalom által kialakított plafon, amely a szocializmushoz hü embereket károsítja meg, őket nem bántotta. Ez a „plafon" viszont, amelylyel a szocializmus védekezett, szálkát jelentelt szemükben. A kapitalista társadalomnak azonban több ilyen plafonja van. így például megszabják, hogy az egyes minisztériumok élén milyen politikai pártok képviselői állhatnak. így a Csehszlovák Államvasutak a München előtti köztársaságban éveken keresztül a szociáldemokraták kezében volt. A posta és a prágai városi hivatalok a nemzeti szocialisták irányítása alatt álltak. Ezekben az üzemekben és intézményekben gyakran a munkások, sőt még az altisztek felvételeit is az illetékes pártban való tagsághoz kötötték. Sokan emlékeznek még arra, hogy egyesek azért jelentkeztek a Nemzeti Szocialista Pártba, mert valamelyik városi hivatalban akartak dolgozni, s azért csatlakoztak a Szociáldemokrata Parthoz, mert abban reménykedtek, hogy a vasútnál kapnak állást. Előfordult az is, hogy a munkanélküliek három-négy po'litikai párt tagkönyvét hordták zsebükben. Lehet, hogy akadnak olyanok, akik ezt elítélik. Nem szabad azonban megfeledkeznünk arról, hogy az ilyen „plafonok" rendszerét az uralkodó politikai pártok alakították ki., A dolgozóknak tehát, akiknek el kellett tartaniuk családjukat, nem volt más lehetőségük. Kénytelenek voltak valamelyik politikai pártot támogatni, s haragjukat, lelkiismeretfurdalásukat aztán sok esetben úgy vezették le, hogy a kommunistákra szavaztak. Sok olyan üzem is volt, ahol a munkásoknak titkolniuk kellett kommunista mivoltjukat, mert ellenkező esetben elvesztették volna munkájukat. A kapitalista állam azzal is „plafont" szabott meg, hogy nem biztosítja egyformán minden osztály számára a művelődéshez szükséges feltételeket. A háború előtt a munkások, a parasztok gyermekei még szakképzett munkásokká sem válhattak, a tanulásért sok esetben fizetni kellett. A munkás-, vagy a parasztgyerek csak ritkán, a család nagy áldozata árán szerezhetett érettségit, vagy főiskolai végzettséget, míg a gazdag szülők gyermekei — függetlenül képességeiktől — minden iskolába eljuthattak. így van ez ma is a kapitalista államokban. (Folytatás a 6. oldalon) Ki használ »káderplatont«?