Új Szó, 1970. december (23. évfolyam, 285-309. szám)

1970-12-10 / 293. szám, csütörtök

Miről ír a világsajtó? £t Wmh A lengyel—nyugatnémet szerm - ződés aláírása Varsóban a szoNEtESDElJTSCHlAND eialista országok, a testvérpártok rendszeres és egybehangolt harcának nagy sikere — állapítja meg kommentárjában a Neues Deutschland. Húsz esztendőn keresztül harcoltak a szocialista országok azért, hogy a nyugatnémet uralkodó körök elismerjék a második világháború eredményeit. Hosszú és nehéz harc volt ez, hiszen a Német Szövetségi Köztársaság két évtizeden keresztül revansista területi igényeket támasztott Lengyelországgal szemben, fenyegette a lengyel népet, amely valóban nehéz áldozatokat hozott a fasiszták elleni harcok során. Tagadhatatlan tény, hogy a fasiszta emberirtás a német imperializmus „terméke" volt. A lap továbbá hangsúlyozza, hogy mind a szovjet—nyugatnémet, mind a varsói államszerződés, előtérbe helyezi áz európai határok sérthetetlenségét, valamint azt az alapelvet, hogy az esetleges ellentéteket kizárólag békés úton, az erőszak alkalmazása és az erőszakkal való fenyegetés kizárásával oldják meg. A lap végül leszögezi, hogy a Lengyel Népköztársaság nyugati határának, az Odera-Neisse határnak az elismerése a Német Szövetségi Köztársaság által feltétlenül hozzájárul az európai béke megszilárdításához, illetve a feszültség csökkentéséhez. A lengyel lapok érthetően miMtn UfirtC"71U!\f rendkivül b

ö terjedelemben fogíiYLlL flkUhhAft I 'alkoznak a lengyel—nyugatné^ " ^ * met államszerződés megkötésével. A Zycie Warszawy egyik kommentárjában megállapítja, hogy a szóban forgó szerződés mintegy folytatása annak a folyamatnak, amely a Német Szövetségi Köztársaság és a szocialista tábor országainak a viszonyát kívánja rendezni. Ez a folyamat alapjában véve, logikus egészet alkot, amelynek első fontos állomása a Moszkvában aláírt szovjet—nyugatnémet államszerződés volt. A kommentár egyik további felíigyeltető megállapítása, hogy a Lengyel Népköztársaságnak alapvető érdeke a csehszlovák—nyugatnémet, valamint a két német állam közötti kapcsolatok rendezése is, amelynél szintén a függetlenség és területi sérthetetlenség alapelveiből kell kiindulni. Hasonló fontosságú — a lap véleménye szerint — a kapcsolatok rendezése a többi szocialista országgal is. A kommentár ezt követően leszögezi, hogy december 7 új szakaszt nyit a Lengyel Népköztársaság és a Német Szövetségi Köztársaság kapcsolatainak történetében, s ez természetesen kiváltja azoknak a nyugatnémet politikai erőknek a nemtetszését, amelyek a szóban forgó államszerződés megtorpedózására összpontosították eddig is erejüket. A cikkíró megállapítja, hogy tulajdonképpen elvakult nacionalista politikai körök mesterkedéseiről van szó, amelyek soviniszta hangulatot szeretnének kelteni az NSZK Közvéleményében és így megakadályozni az egyezmény ratifikációját. A lap beszámol arról is mennyire mély benyomást gyakoroltak Brandt nyugatnémet kancellárra a nácik barbár pusztításának nyomai, illetve az erre a pusztításra emlékeztető emlék művek. Phain Van Dong, a Vietnami Demokratikus Köztársaság miniszterelnöke a „Le Monde" című francia lapnak adott nyilatkozatában kijelentette: „Mindent megteszünk annak érdekében, hogy győzedelmeskedjünk az agresszor fölött". Hozzáfűzte még, hogy a vietnami nép eddig is roppant nagy árat fizetett a győzelemért. Rámutatott, hogy a háború — Amerika részére — rendkívül ellentmondásos. 1968-ban Washingtonban még arról volt szó, hogy hamarosan sor kerül a háború deeszkalációjána. Nixon gátat vetett az ilyen irányú fejlődésnek. Ennek volt természetes következménye a kambodzsai betörés. Ennek következményeként foko /ódnak az amerikai légitámadások, amelyek az utóbbi időben valóban veszélyes méreteket öltenek. Nixon így akarja elérni célkitűzését, illetve egy olyan megoldást, amely egészen egyszerűen nem lehetséges. Ugyanis akarva-akaratlan alá kell vetnie magát a természetes fejleményeknek, s ezek egyértelműek az agresszió befejezésével, az amerikai hadsereg feltétel nélküli kivonásával s ezt követően a politikai rendezéssel, a vietnami nép nemzeti jogainak tiszteletben tartásával. Nyilatkozata további részében Pham Van Dong miniszterelnök rámutat, hogy az amerikaiak a vietnami háborút illetően mind a mai napig illúziókban ringatják magukat. Az ún. „pacifikácíóra" nem Nixon elnök kezdeményezéséből került sor. hanem jóval korábban. Azt is le kell szögezni, hogy az Egyesült Államok számára rendkívül sokba került már ez a „pacifikáció". Az erőszakos cselekmények, hallatlan gaztettek egész sorát követték el, amelyek teljes mértékben kimerítik a népirtás fogalmát. Nixon sokszor beszél az amerikai csapatok kivonásáról is, viszont kijelentéseit nem szabad szó szerint venni — mondotta Pham Van Done. Az „Izvesztyija" című szovjet lapban M. Tyurln terjedelmes cikkben foglalkozik Csehszlová kia Kommunista Pártjának feladataival és a társadalom kon szolidációjában elért sikereivel. Többek között leszögezi, hogy a CSKP valóban óriási, céltudatos és áldozatkész munkát végzett -— ez£ bizonyítják a párt által közzétett dokumentumok, valamint a napi sajtó. A cikkíró kijelenti, hogy a párt soráinak megtisztítását követően az ellenséges erők felett aratott győzelem nyomán Csehszlovákia ismét szocialista országgá vált, ahol a hatalom a munkásosztályé, a dolgozó népé. M. Tyurin számos tényt említ, amelyek a népgazdaság fejlődéséről tanúskodnak. Többek között megállapítja: „Mindenütt amerre jártam — Prágában, Brnóban, Bratislavában, Plzeŕíben, valamint más városokban is — meggyőződhettem arról, hogy fejlett az üzleti hálózat, gazdag a választék, árubőség van. A szocialista Csehszlovákia biztosan halad a dolgozó nép jólétének fokozása útján". írása további részében az Izvesztyija különtudósítója az értelmiség és a párt közötti helyes kapcsolatok kialakításának kérdéskomplexumát elemzi. Rámutat, hogy Csehszlovákiában az értelmiséget — elsősorban a művészeti élet és a társadalomtudományok vonatkozásában — jelentősen befolyásolták a jobboldali opportunista eszmék. Ebből a szempontból több hibát vétett az 1968-as esztendőt megelőző vezetés is, amely nem vette mindig tekintetbe az értelmiség növekvő szerepét. Ma a párt — hangsúlyozza a cikkíró — nyílt, őszinte párbeszédet folytat az értelmiséggel. A párt köré tömörült az értelmiség egészséges magva, amely kész minden erejét latba vetni a szocialista országépítés érdekében. Végezetül M. Tyurin hangsúlyozza, hogy a pártot a társadalom konszolidációja érdekében kifejtett törekvéseiben a dolgozók széles lömegei feltétlenül támogatják. H3EECTNH Alapelvünk: a párt vezető szerepe A CSKP Központi Bizottságának 1969. áprilisa után hozott határozatai hangsúlyozzák, hogy társadalmi életünk konszolidálásának és további sikeres fejlődésének alapfeltétele a párt eszmei és akcióegysége, valamint társadalmi vezető szerepe. E feladat megoldását különösen időszerűvé tették az 1968 márciusa utáni fejlemények. A revizionista és a jobboldali opportunista erők az értékek kétségbevonásával, a tények kiforgásával, elvtelen állásfoglalásukkal nemcsak a gyakorlatban sértették meg a pártépítés lenini elveit, hanem a „marxizmus—

leninizmu megújhodásával meg akarták a pártot fosztani forradalmi osztálytartalmától, alá akarták ásni a kommunista erkölcsöt és szervezetileg gyengíteni akarták a pártot. A szocialistaellenes erők aktivizálódása, az ellenforradalmi puccs előkészítése, a marxizmus—leninizmus revíziójára tett kísérletek, a párt önbírálatával való visszaélés, a CSKP bel- és külpolitikája elleni nyílt támadások azért nyilvánulhattak meg olyan mértékben, mert a pártvezetőség jelentős része nem érvényesítette a valóságban a párt vezető szerepét. Amennyiben következetesen irányítota volna a január utáni fejlődést és a pártszervezeteket arra ösztönözte volna, hogy a nép elkötelezettségét szocialista vívmányainak fejlesztésére használják ki, akkor az ellenséges erők nem élhettek volna vissza a január utáni fejlődéssel. Ennek alapján nyilvánvaló, hogy a párt vezető szerepe érvényesítésének szükségessége, nem csupán egy adott időszak feladata. A szocializmus értékei elleni támadások idősza ka közvetlenül összefügg a párt társadalmi szerepének deformálásával. Az igazság kritériuma a gyakorlat Végeredményben sohasem az a fontos, kinek milyenek a tervei, vagy elképzelései, hány önmaga által kinevezett teoretikus tartja magát a marxizmus — leninizmus egyedüli helyes magyarázójának. A gyakorlat kompromisszumok nélkül ítélkezik. A gyakorlat megerősíti azt, ami helyes és elveti a helytelent. A marxizmus azt tanítja, hogy az igazság egyetlen kritériuma a gyakorlat. A közelmúlt bebizonyította annak a revizionista elméletnek a tarthatatlanságát és veszélyességét, hogy a pluralista rendszer bevezetésével megja vul a párt vezető szerepe. A politikai életben ugyan nem alakultak ki különböző „izmusok", csak egy izmusunk volt, de ennek különböző jelzői voltak. A megújhodási folyamat hívei a „demokratikus szocializmust" és az „emberarcú szocia lizmust" hirdették. A gyakorlat rövid időn belül választ adott arra a kérdésre, mi valóban szocialista, hol van ellentmondás a szavak és a tettek között. Így Csehszlovákia nem a marxizmus alkotó érvényesítésének példaképévé vált, ahogy ezt a hazai és külföldi revizionisták állították, hanem a nemzetközi kommunista és munkásmozga lom számára tanulságul szol gált, miszerint az ellenforradalom ott aktivizálódik, ahol megsértik a pártépítés, párttevékenység, valamint a szocialista állam alapelveit.^ Bebizonyosodott, hogy a marosztályokra osztott világban még a tudomá nyos-míiszaki forradalom időszakában is alapvető ellentét lesz a szocializmus és a kapitalizmus között, és nem helytállók a konvergencia elmélete és más hasonló teóriák. A csehszlovákiai események megmutatták, hogy „az ördög nem alszik", hogy a hazai és külfödli ellenforradalom minden alkalmat megragad, mely lehetővé teszi, hogy ártsanak a szocializmusnak. A fejlődés bebizonyította a párt vezető szerepének objektív szükségességét, mivel enélkül a szocialistaellenes erők lépnek a politikai életbe, megbénítják, gyengítik a szocialista állam hatalmi szerveinek tevékenységét és elérik a nyílt szocialistaellenes és kommunistaellenes tevékenység legalizálását. Milyen mértékben éltek vissza a közvéleménnyel, hogyan vezették félre a tömegeket, abban az időben, amikor nem érvényesítették teljes mértékben a párt vezetö szerepét, azt láthattuk és hallhattuk a televízióban, rádióban, illetve olvashattuk a sajtóban. A párt vezető szerepének szüksége nemcsak a mai helyzet időszerű követeménye, hanem a szocialista társadalom normális fejlődésének mindennapi szükséglete. A párt vezető szerepének érvényesítése mindennapi feladat. Objektív szükségszerűség. A párt vezető szerepe nélkül nem létezhet szocializmus. A t>árt vezető szerepe felépítésének egyik alapelve. A pórt mint politikai vezetö A politikai pártok az osztályok aktív részei. A pártok kifejezik az osztály érdekeit, politikai céljait és szervezik az osztályt az osztályharcban. Lenin hangsúlyozta, hogy a tömeg osztályokra oszlik, és ezeket a legtöbb esetben politikai pártok vezetik. Az osztályok az alapvető, általános érdekeken kívül szociális és gazdasági szeínpontból is differenciálódnak, különösen a kapitalista társadalomban. Az osztályon belül kialakult csoportok közti különbség jelenti a speciális érdekek alapját. Ezek az érdekek a politikai nézetekben és' állásfoglalásokban tükröződnek. Ezért a politikai párt szociális alapja nem mindig egy egész osztály, hanem esetenként az osztálynak csak egy bizonyos része. Az osztály politikai vezetőjévé az a párt válik, mely politikai céljaiban a legjobban kifejezi az osztály általános, egyesítő érdekeit és ezeket a legszorosabban összekapcsolja az egyes csoportok érdekeivel. Minden társadalmi osztálynak szül/sége van politikai vezetőre, mely céljaiban kifejezi érdekeit és szükségleteit, megszervezi az osztályt és vezeti a politikai harcban. Nem téveszthet meg bennünket a burzsoá osztály taktikája, inely abban az esetben, ha ez előnyös számára, kihasználja a társadalom szociális és gazdasági differenciálódásai, az érdekek sokrétűségét, s a demokrácia, valamint politikai szabadság ürügyén számos burzsoá és kispolgári pártot alakít. így volt ez nálunk a München előtti köztársaságban. E pártok programjának utólagos összehasonlítása is azt bizonyítja, hogy az alapvető osztálykérdésekben egyetértenek, hogy nem céljuk a szocia lista forradalom a termelőeszközök társadalmi tulajdonba való átmenete alapján, igy pl. egyes nyugati szociáldemokrata pártok programja már nem is tartalmazza ezt a követelést, hisz a gyakorlatban sohasem akarták elérni. Nem céljuk az osztályharc, hanem csupán a •urzsoá demokratikus rendszer megőrzése. A burzsoáziának nemcsak a politikai hatalomért folytatott harcban, hanem a kapitalista társadalomban is szüksége van politikai vezetőre annak ellenére, hogy politikai, hatalmi funkcióját a burzsoázia érdekében az állam és szervei teljesítik. A proletariátusnak is szüksége van politikai vezetőre. Olyan vezetőre, mely kifejezi érdekeit, megfogalmazza politikai céljait, s megszervezi az osztályt e célok valóra váltására. Ez szükséges ahhoz, hogy a harc öntudatos, szervezett, céltudatos legyen, és meg legyenek a feltételek a sikerhez. A párt vezető szerepét nem az határozza meg, hogy ezt valamikor valaki leírta, vagy mondotta, hanem az az objektív tény, hogy az osztályharcnak szüksége van politikai vezetőre. Pl. Sviták azzal érvelt, hogy Marx sohasem beszélt a párt vezetö szerepéről, s így a kommunista párt vezető szerepének tézise csupán a marxizmusnak Lenin általi deformációja. A« párt vezető szerepe objektív szükségszerűség, függetlenül attól, hogy az osztály és a társadalom ezt milyen mértékben tudatosítja. A kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet időszakában és a szocialista társadalomban ez az objektív szükségszerűség túllépi egy osztály keretét, s a párt vezető szerepének szüksége az egész társadalom szükségévé válik. A társadalomnak olyan erővel kell rendelkeznie, mely egyesíteni tudja a nem antagonisztikus osztályok és szociális csoportok érdekeit, miközben megőrzi a munkásosztály alapvető érdekeit, meg tudja fogalmazni az egész társadalom érdekeit, egyesíteni tudja az állami és társadalmi szervezetek törekvését az össztársadalmi érdekek valóra váltására. Ebben rejlik a párt vezető szerepének objektív szükségessége a szocialista társadalomban. A szubjektív tényezők jelentősége Hogy miért éppen a kommunista párt a vezetö erő, azt több szubjektív tényező határozza meg. Elsősorban is az, hogy a párt a marxizmus—leninizmus alapján felismeri a társadalmi fejlődés törvényszerűségeit, ezeket az ismereteit fet> használja a társadalmi folyamatok irányításában, befolyásolja a társadalmi törvényszerűségek realizálását. Emellett a párt meg tudja nyerni és meg tudja szervezni a dolgozók többségét, az össztársadalmi célok megvalósítására, és egyesíteni tudja a társadalom politikai rendszerének törekvését. A kommunista párt szerepét és helyzetét a társadalom objektív szükségletei határozzák meg, valamint a párt azon szubjektív képessége, hogy teljesíteni tudja társaduimi funkcióját és küldetését. !Rp| A Slará Túrái C)iiranában 18 szocialista munkabrig^d kap csolódott be az NOSZF 53. és a CSKP 50. évfordulójának tisz leletére szervezett inunkaversenybe. Képünkön Sámuel MareCek, az egyik brigád vezetője ján Zloch mesterrel és Eva Burtkovával. a brigád tagjával. F

e,

vét

e,. v pri

b„ _ CsT

K