Új Szó, 1970. december (23. évfolyam, 285-309. szám)

1970-12-06 / 49. szám, Vasárnapi Új Szó

„Utazzunk Sokat tárgyaltak már az illetékesek arról, hogyan lehetne a nyilvános közlekedést, lebonyolítani. Ezt a problémát már évekkel ezelőtt részben sikerült kiküszöbölni, amikor az üzemekben a munka megkezdését nem égy bizonyos időpontra állapították meg. Sajnos, a „kulturális utazást", melyet oly serényen hirdetett annak idején a Bratislavai Városi Közlekedési Vállalat igazgatósága, hiába várjuk. Mintha belefáradtak volna szerkesztőink ennek a felettébb fontos jelszónak a propaglásába. Alkalmi levelezőktői héha olvasunk egy-egy cikket napilapjaink „Kritika" rovatában. Ezek között példamutató pozitív eset is akad, a legtöbbje egyének szolgálatkészségét emeli ki, de az általános „kulturált utazásról" még nem olvastam semmit. Talán ott kellene kezdeni, hogy a Városi Közlekedési Vállalat alkalmazottainak az iskolázás keretében hangsúlyozni kellene, hogy szolgáltatást nyújtanak, amiért ellenszolgáltatást kapnak, tehát kötelesek az utasokkal szemben legalább tárgyilagosan udvariasak lenni. Természetesen az utasok sem hibátlanok, de tudjuk, hogy olykor ösztönösen átveszik környezetük hangulatát és hozzá alkalmazkodnak. A közmondás is azt tartja: „Amilyen az adjôn isten, olyan a fogadj isten!" ... — Gyerünk, gyerünk, mit másznak, jnint a csigák — hangzik a kocsiból egy női hang. Az alkalmazkodó „csigák" között rögtön akad olyan, aki azonnal továbbadja a serkentést, persze túlszárnyalva a kezdeményezőt úgy mondanivaló, mint hangszín szempontjából. És máris öregek nyögdécselése, gyerekek visítása, semlegesek egymás közti kritikája lesti alá ezt a tömegjelenetet. Van, akiben az ilyen jelenetek visszhangja, még mielőtt napi munkáját megkezdené, órákon keresztül érezteti hatását, kedvtelenné és munkaképtelenné teszi. A kellemes légkör megteremtéséhez viszont elég az is, ha a jegyet a minimális udvariassági „tessék" szóval nyújtják át. Egy buszban történt, hogy jegyváltáskor egy fiatal lány leejtette a retiküljét, melynek túlzsúfolt tartalma széjjelszóródott. Zavartan kapkodott kincsei után, az aprópénz, a szemfesték, a kulcsok, a savanyúcukor, a cédulák nagy részét mintha elnyelte volna a padlózat. Kedvesen komikus látvány volt, mikor mindenki lázasan kereste a tárgyakat és egyenként adogatták a kezébe. Kedélyes nyugalom és a megértés hangulata uralkodott a kocsiban. Máskor olyan szerencsém volt, hogy alig pár perces várakozás után, máris kényelmesen beszállhattam a trolibuszba, hely volt bőven, el is helyezkedtem a jegyszedővel szemben az ülésen: Még nyitva voltak az ajtók, amikor a középső „kijárat"-tal megjelölt ajtón felszállt egy utas. Reprodukálhatatlan szidalmakat zúdított rá a kalauz, aki a hibás ajtón beszállót nem engedte szóhoz Jutni. Az utas zavartan odatámolygott a I>énztárhoz, félve letette a koronát, aztán leült a legközelebbi helyre, közben valamit mondott is, de a mindjobban felerősödő ordítozás minden más hangot elnyomott. S míg a megszégyenítéstől sápadt ember a jegye után nyúlt, a kalauz végleges megállapításként, de még mindig nagyon éles hangon kijelentette: — Hisz ez nem tud olvasni, vagy vak. A férfi lehajtott fejjel, sírásra torzult szájjal szólni sem tudott. Mély csend volt a kocsiban, mindenki mereven nézte a „bűnös" utast. Nem bírtam tovább és igen szelíd hangon ennyit mondtam: — Nem okozott ez az ember semmi zavart, miért szidalmazza, sértegeti, milyen jogon? ... Most kezdődött csak igazán a leckéztetés, miközben társadalmi rangom, kalapom, korom minden negatívumát.rám zúdítva erélyesen utasított, ne avatkozzam az 6 ügyébe. Ezek után további beleavatkozásom lehetetlenné vált. Engem is a sírás fojtogatott. Ekkor megállt a kocsi és egyszerre igyekeztünk az ajtó felé, most már bűntársammal együtt, aki megkért, vezessem le a lépcsőkön. Akkor vettem észre, hogy a túlsötét szemüveg nem divatkellék, s a fehér bot sem. Megnyugtattam és 'útbaigazítottam a vak embert. Nem hagyott nyugton az eset. A 11-es trolibusz a közlekedési vállalat igazgatóságának közelében áll meg. Azonnal az illetékes ellenőrző szerv iránt érdeklődtem. Egy energikus, de nagyon szimpatikus fiatal asszonyhoz utasítottak, akinek aztán elmondtam az esetet. Nagy megértéssel hallgatott végig és megköszönte, hogy konkrétan jelentettem a kocsi számát és az időpontot. Véleménye szerint csak így lehet orvosolni a hibákat. SZULEJMAN SZTALSZKIJ: SZU'-EJMAN SZTALSZKIJ, eredeti neve Hoszonbe'-ov (1869—1937), Dagesztón Lezg nemzetiségű népi dolnc'to. Gotkij annakidején a 20. század Homéroszának nevezte. Sokfelé megfordult, sokféle munkát végzelí, eleinte napszámos volt, majd vasút; épilésen és a bakui clajkutaknál dolgozott. Analfabéta vc!t, verseit „gondolatban" irta. A Nagy Októberi Sľccialisla Foriadalmat még dagesztáni győzelme előtt lelkesen fogadta. Költészetében egybe1 forr a népi bölcsesség az élet új jelenségeinek megértésével és támogalásával. Sztalszkij továbbfejlesztette a keleti versformákat és rendkívüli népszerűf ségre lett szert. A molnár Molnár Tedd meg: egyet kér szeretőd, nem tortolok fel, lelkem rója, szép leány. Jer, őrölj nálam mielőbb, nem kell o pénzed sem a vámra, szép leány. Leány Ejnye molnár, nem értelek, elbújsz a szavaid megett. Nem kell pénz? Elment az eszed? Bizony sírba jutsz nemsokára, ó molnár. Molnár Mi furdal özvegyen, ne kérdd, epekedem a csókodért. Okosabb, aki sokat élt, megtanítlak a szív szavára, szép leány. Leány Ritkul az ősz haj fejeden. Lány kéne nyolcvanévesen? Ásítanék leckéiden, vén vagy ábécé oktatásro, á molnár. Molnár Szavam fitymálod, vétek ez, inkáb nyers szóra vagy kezes? Reszketek érted, légy kegyes, vágyam ne juttasd hervadóíto, szép leány. Leány A liszt malmodban rosszízű, dohos, penészes, keserű, a nyalka vén oly együgyű, mint kést o kecske, úgy kívánlok, ó molnár. Molnár Haragom néked sem öröm, a malomárkot betömöm, búzátokat nem őrölöm, ha rest vagy a hajlandáságto, szép leány. Leány Roggyant vagy, záp mint a tojás, egérszagot áraszt a szád. Rút fertő vagy! Tartsd már a szód! Járhatnál szamár-iskolába! á molnár. Molnár ••> . .; Eh, mit fecsegek itt sokat! Nem egy lány várja csókomat! Kosarat adtál, csúfosot, csak aztán ne sírj, szánva-bánvo, szép leány. Szulejman Csak te látsz magadban legényt, kerüld, bátyó, o széptevést, hagyd másnak a reménykedést, ne adj okot a kacagásra, á molnár. Donga György fordításai Légy kommunista! Gyomnövények Ezek az ügyet megvetik, nékik a tanok szavak lettek. Beszédük szépen folyt pedig, de közben utólóink leltek. A csörgő garast tisztelik. Szégyen? Becsület? Mit nekik! Csak páváskodik mindegyik! Undok, nogyhasú basák lettek. Igv szólnak éjjel szottyanó kedvvel: Hé paraszt, talpra, no! Sör kell, de tüstént, tíz akó! Ezek szultánok, cárok leltek. Emberek, de csak név szerint, állatok — életük szerint. A vének őket megvetik. Közöttünk idegenek lettek. Némák, majd hangjuk durva, bősz, üldözik, aki dacra hős, ijesztik, ki ijedős. Zsarnokok, földesurak lettek. Barát vagyok - üvölti mind, de lisztül adná a kinint. A galamb ábrázatja - kint, benn véres farkasokká lettek. Azt hirdetik, hogy párttagok. Zsebükben pénz csörög, lopott. Szulejman, tépd mint o gyomot, hisz ezek gyomnövények lettek. Légy kommunista! Egyenes úton haladj előre, elvtárs! Az elsők között menetelj, 02 igazsággal győzve, elvtárs! Küzdj, építs, ne légy sose rest, tanulj, a tudóst el ne rejtsd, tudással látsz majd egyenest a tényes jövendőbe, elvtárs! Van, ki az agyog mestere, kovács a szög szerelmese, te légy a fény szövétneke: az ember jótevője, elvtárs! Ki keserű szót mézbe márt, ki mindenkinek tudva árt, nem bolsevik: Az ördög ád annak kezet, tán ő se, elvtársi Szulejman mindegyik dala a hűség, igazság szava. Nem másnak, néked nyújtom o> kezem, szorítsd örökrfe, elvtársi Kúre — s konzervek. Ez igen! Micsoda mézes finomságok! De méznél édesebb nekem, hogy itten konzervgyárat látok. A föld csodája számtalan, fejet hajtok most boldogan; megennék százat egymagam. Ilyet e nép még sose látott. Sok dicsért ételt ettem én, de ilyet nem ízleltem én. A bíró mondja meg — nem én: ifyet e nép még sose látott. Hány csemegét rejt a világ: mazsolát, fügét, datolyát, de ilyen étel - ritkaság I Ilyet e nép még sose látott. Hová a munkás keze nyúl, Szulejman, minden megújul. Hazád pusztáján gyár vtrúll Hogy vártad ezt, és íme, látod I A napsugártól nő a mag, serkentsd te embertársadat, ha rút szennyet látsz, ott ne hagyd, foltját tüstént töröld el, elvtárs! Konzervgyár MARTISZKV RÓZSI