Új Szó, 1970. december (23. évfolyam, 285-309. szám)

1970-12-31 / 52. szám, Vasárnapi Új Szó

A tapasztalatok óva intenek (Folytatás az 1. oldalról) dérikor bátorságunk beismerni és határozottan helyrehozni hibáinkat. Az elméletből és a gyakorlati tapasztalatokból tudjuk, hogy egy forradalmi párt tevékenységében az egyik kulcsfontosságú feladat a munkásosztály, a parasztság és az értelmiség szövetségi politikájának a fejlesztése, az a képesség, hogy megtalálja, megnyerje és megtartsa a munkásosztály szövetségeseit, egyesítse a társadalom haladó erőit. Röviden, az a fontos, hogy a nép széles rétegei megértsék és támogassák politikánkat, hogy a munkások, parasztok és értelmiségiek többsége velünk tartson. Ma politikánk tartalma helyes, ha az emberek saját tapasztalataikból győződnek meg erről, akkor aztán sok függ munkánk módszereitől. A széles tömegek aktív támogatása ugyanis nem önmagától születik, nem az égből potytyan, hanem közvetlenül a mi magatartásunktól függ. SZOROS KAPCSOLATBAK A KÉPPEL Pártunk történetének ez irányban sok pozitív, de negatív tapasztalata is van. Az, amit a jobboldaliak fennhangon a néppel való szoros kapcsolatként és politikájuk tömegtámogatásaként emlegettek, természetesen nagyszabású csalás volt olcsó demagógiára, alákínálásra, maradi hangulat hatására, a fogyatékosságok orvoslására irányuló becsületes igyekezettel való visszaélésre és a kispolgári nacionalizmus felkorbácsolására épülő ámítás volt. A szövetségi politika azonban az 1968. előtti években sem volt tevékenységünk erős oldala. Látszatra minden rendben volt, a nép szocialista egységét és a kommunista párt vezető szerepének elismerését szinte a végtelenségig hajtogatták, de ezzel csupán elkendőzték a társadalmi szervezetek munkájának formaiságát. Ebből következett az emberek elégedetlensége, ez volt a táptalaja a nihilista kriticizmusnak, s objektíven előkészítette a talajt a jobboldal eredményes előretörésére. A tapasztalatok óva intenek a régi hibák megismétlődésétől, arra késztetnek minket, hogy az élet minden területén gondosan vizsgáljuk meg a jelenlegi gyakorlatot, arra ösztökélnek, hogy figyelmünk a pártonkívüliek körében végzett munkánk módszereire összpontosuljon. Az a fontos, hogy politikánk helyes elveit mindenütt helyesen léptessük életbe. Hisz az emberek nemcsak a központi bizottság dokumentumai szerint, hanem elsősorban saját mindennapi tapasztalataik alapján győződnek meg politikánkról. Az elvszerű lenini politika folytatása azt jelenti, egyetlen kommunistának sem szabad eltűrni, hogy lenézzék és lebecsüljék politikailag nem szervezett polgártársainkat. Elvégre a szocializmus az ő jelenük és jövőjük is, további eredményes fejlődése túlnyomórészt az ő áldozatkész munkájuktól függ. Elvégre mindenkor önbizalmunk megnyilvánulása volt a pártonkívüliekbe vetett bizalom, mindenkor a párt politikájának helyességéről való meggyőződésünket bizonyította. Éppen elég jól gondolt és helyes felhívás van arra, hogy a pártonkívüliek vegyenek részt alkotó művünkben, s e felhívások kétségtelenül pozitív visszhangra találnak. Ám nem mindig kíséri őket a kommunisták olyan cselekvése, amely meggyőzően bizonyítaná, hogy nemcsak munkát akarunk a politikailag nem szervezett emberektől, hanem reális lehetőségeket is teremtünk képességeik érvényesítésére, a társadalom és a gazdaság irányításában való aktív részvételre. Ezért folytassunk sokkal bátrabb káderpolitikát valamennyi szakaszon, a gazdaságban, a szocialista állami szervekben, a társadalmi szervezetekben. Tegyük lehetővé főként a fiataloknak, hogy nemcsak politikánk végrehajtásóban, hanem kialakításában is érvényesüljenek. Ne szűkkeblűen, csak a párttagsági könyv, hangzatos szavak szerint ítéljük meg a szocializmushoz való viszonyt, hanem elsősorban a munkában tanúsított áldozatkészség, azon készség szerint, hogy értelmükkel és erejükkel a közös művet kívánják szolgálni. Talán megérné, ha minden járásban, minden helyen és üzemben megvizsgálnák, milyen is a pártonkívüliek képviselete az egyes tisztségek kategóriáiban, s ebből aztán a további teendőkre nézve konkrét következtetéseket vonnának le. Hasonlóan sürgető feladat, hogy ne hallgattassák el, hanem ellenkezőleg, fejlesszék a pártonkívüliek egészséges bírálatát, megnyerjék őket olyan egészségtelen jelenségek elleni küzdelemnek, amelyek ellentétben vannak a szocialista társadalom érdekeivel. Feltételezem, hogy elvtársaink többsége ismeri a helyi viszonyokat, ismeri az embereket és meg tudja különböztetni a helyes és jól gondolt bírálatot a szocialistaellenes kirohanásoktól. Az emberek velünk fognak tartani, aktívan támogatni fognak minket, ha látják, hogy tekintetbe vesszük nézeteiket, hogy velük együtt a hibák és fogyatékosságok orvoslására törekszünk, hogy nincs ellentét szavaink és tetteink között. Nem is kell hangsúlyoznom, hogy ezzel nem arra akarok ösztönözni, hogy úgyszólván „mindenáron" nyerjük meg a tömegeket, hanem ez mindenkor politikánk elvei értelmében képzeljük el. A NEMZETI FRONT POLITIKÁJA VÁLTOZATÚN A központi bizottság és elnöksége tavaly április óta azt bizonyítja cselekvésével, hogy számunkra nem holt betű és nem is csökevény, hanem a szó szoros értelmében elengedhetetlen szükségesség a Nemzeti Front politikája. Ebben is történelmünk legszebb hagyományaira építünk és hazai viszonyaink között tiszteletben tartjuk a lenini tanítás elveit. A tavalyi májusi plénum után, majd a tagkönyvcserével kapcsolatban erőnket nagyon helyesen a Nemzeti Front és a társadalmi szervezetek kádertisztogatására összpontosítottuk. Hű kommunisták és szocialista öntudatú pártonkívüliek önfeláldozó segítségével megbirkóztunk e feladattal. A jobboldal exponensei és az antiszocialista elemek e szervezetekben is elvesztették összes döntő pozícióikat. Hangsúlyoznom kell, hogy ez politikai küzdelemben, az egyes szervezetek belső élete demokratikus elveinek betartásával történt. Most eljött az idő, hogy lendületes életet éljenek, aktivizálódjék többmilliós tagságuk. E téren viszont fontos, hogy milyen munkamódszereket alkalmazunk, hogyan tudjuk leleményesen és kellő tapintattal érvényesíteni a párt vezető szerepét. A Nemzeti Frontba tömörült társadalmi és tömegszervezetek egyesítő tényezője a szocialista társadalom életelveinek tiszteletben tartósa. Nagyon fontos azonban annak tudatosítása, hogy e viszonylag nagy számú szervezet létezését küldetésük sokrétűsége, az a lehetőség indokolja, hogy nagyon sok polgártásunk érdekeinek széles skálája érvényesüljön. Ez a tevékenység és a vezetés megfelelő tartalmát és módszereit követeli meg. Gépies sablonokkal itt semmire sem megyünk. A társadalmi szervezetekben azonban még különféle formákban éreztetik múló hatásukat a régebbi és a közelmúlt fogyatékosságai, az ellenséges befolyások és zavaros nézetek. Korántsem látnak mindenütt tisztán olyan elvi kérdéseket, mint például a „függőség vagy függetlenség" a párt politikájától, a káderrendszer betartása, a pártcsoportok létezésének jogossága stb. Főként egyes érdekszervezetekben domborodnak ki többé-kevésbé olyan irányzatok, hogy csak kizárólagos érdektevékenységet folytassanak, kitérjenek az eszmei ráhatás elől, úgymond ne politizáljanak. Csakhogy mint tudjuk, a politika az élet valamennyi oldalának elválaszthatatlan szerves része. Ez elől senki sem futhat el, s különben is az ún. „menekülés a politikától" is politika, csakhogy sajnos, reakciós politika. Másrészt viszont egyes elvtársak folytatják kísérleteiket, hogy a tömegszervezetekben amolyan ellenzéki bázisokat formáljanak a párt jelenlegi politikája ellen. Leninnel hozakodnak elő, de lábbal tapossák tanítását, megszegik az alapszabályzatot, félrevezetik a kommunistákat és a pártonkívülieket, s így objektívan a joboldaliak malmára hajtják a vizet. Helyes, hogy a pártszervek foglalkoznak az egyes tárt" sadalmi szervezetek helyzetével, elvi jellegű határozatokat hoznak, ez azonban önmagában nem elég. Mindig az a döntő, volt is és lesz is, hogyan dolgoznak a kommunisták e szervezetekben. Munkaképességeik és erkölcsi tulajdonságaik a döntőek, az, hogy az egye; szervezetek sajátos viszonyai között érvényesíteni tudják a párt politikáját. Sajnos, még mindig érződik annak hatása, hogy a kommunistákat jobbakra és rosszabbakra, fölérendeltekre és alárendeltekre osszák aszerint, közvetlenül a pártban vagy más szakaszokon dolgoznak-e. Ugyanakkor megfeledkeznek arról, hogy Lenin szerint a pártapparátus a pártszervek közvetlen munkatársainál sokkal tágabb fogalom. Lenin a pártapparátus fogalma alatt mindenkor a tömegszervezetekben működő kommunistákat is értette. Ezért vessünk véget mindenütt a társadalmi szervezetekben és a Nemzeti Front szerveiben dolgozó kommunisták tevékenysége lebecsülésének. A PÁRT VEZETŐ SZEREPÉNEK HELYES ÉRVÉNYESÍTÉSE Politikailag egyik legjelentősebb tevékenységként értékeljük ezt a munkát, tudjunk a káderek kiválasztásában is igényes szempontokat érvényesíteni, aztán magától értetődő lesz, hogy a tömegszervezetekbe is sokoldalúan rátermett elvtársakat küldjünk. A tömegszervezetekben végzett munka, s ezt sokan saját tapasztalatukból igazolhatják, nagyon felelősségteljes, gyakran bonyolultabb a közvetlenül a pártszervekben végzett munkánál. Hol máshol bizonyítsák be a kommunisták ragaszkodásukat a szocializmus eszméihez, hol máshol bizonyítsák be elvszerűségüket, ha többek között nem éppen a társadalmi szervezetekben? „Feltétlenül ott kell dolgoznunk, ahol a tömeg van" írta Lenin már ötven évvel ezelőtt, s ez az elv jelen viszonyaink között is nagyon időszerű. A meggyőződéseket meggyőzni nem nehéz, de a kommunistáknak azt kell bebizonyítaniuk, hogy meg tudják nyerni az ingadozókat, helyenkint taktikával kell élniük elsősorban azok soraiban, akik várakoznak, bizalmatlanok, még mindig jobboldali és antiszocialista nézetek hatása alatt állnak. Ha nem működnénk a társadalmi szervezetekben, ez azt jelentené, mintha nem dolgoznánk a tömegek körében, ez ugyanaz, mintha egy kommunista nem volna hajlandó elkötelezni magát a párt politikája mellett, ezt minden alkalommal személyesen megvédeni és megmagyarázni. Ha nem dolgoznánk e szervezetekben, ez azt jelentené, hogy tagjaikat kiszolgáltatnánk a jobboldaliak és az osztályellenségek ráhatásának. A párt vezető szerepe érvényesítésének azonban semmi köze sincs a fennhatósági parancsolgatáshoz, a bírálat elhallgattatásához és az eszmecsere elfojtásához. A pórtszervek határozatainak hajtogatása nem érv — erre elég lenne sokszorosított utasítás vagy hanglemez. A nagyúri parancsolgatás mindenkor a szektásság megnyilvánulása, árt politikánknak, elidegeníti az embereket, s végül a kommunisták elszigetelődéséhez vezet. A társadalmi szervezetekben dolgozó kommunisták természetes tekintélyét nem egyszer s mindenkorra határozza meg pártfunkciójuk vagy tagságuk. Közülünk csak azok vívnak ki magunknak tiszteletet és tekintélyt, akik a társadalmi szervezetek jó funkcionáriusai és tagjai lesznek, érteni fogják a dolgokat és konkrét viszonyokra fogják tudni alkalmazni a párt politikáját. KOMMUNISTÁK A TÖMEGSZERVEZETEKBEN A szakszervezetekben működő kommunistáknak, hogy érthetően fejezzem ki magam — lehet, hogy vulgarizálok —, szakszervezeti módon kell dolgozniuk, az ifjúsági szervezetben működőknek ifjúmunkás módszerrel, természetesen anélkül, hogy engednének politikai alapelveinkből. Ez az egyedüli útja annak, hogy a társadalmi szervezetek aktívan működjenek, hogy sajátos tevékenységükben támogassák politikánkat, hogy jelentőségüknek és küldetésüknek megfelelően pártunk szövetségesei és tartalékai legyenek, a szocializmus iskolájául szolgáljanak. A régi káros gyakorlat leküzdéséban kötelesek vagyunk többek között rendszeresen megakadályozni a formalizmushoz való visszatérést a társadalmi szervezetek életében. Valljuk be, hogy erre nagyon is hajlamosak vagyunk, s e veszély bizonyos objektív ét szubjektív feltételek miatt nagy. Az igazi kommunisták nem elégedhetnek meg formális határozatokkal, ünnepélyes kijelentésekkel, a párt politikájával való egyetértése hangzatos kijelentéseivel. Mindig tudnunk kell, milyen életet élnek egyes szervezetek, milyenek tagjaik nézetei és tettei, összhangban vannak-e egyes funkcionáriusok vagy szervek nyilatkozatai a valósággal. Saját tapasztalatból tudjuk, hogy sok rossz éppen azzal kezdődik, hogy saját elképzeléseinket, saját óhajainkat megmásíthatatlan tényékként tüntetjük fel. Méltán értékeljük például a szocialista munkaverseny kibontakozását, annak meggyőző bizonyítékát látjuk benne, hogy a dolgozók támogatják politikánkat, s a munkaversenynek az elért gazdasági eredményekre gyakorolt pozitív hatása vitathatatlan. Am úgy vélem, hogy ugyanakkor nem hagyhatnak nyugton minket a formaias kötelezettségvállalások és a legtermészetesebb munkakötelezettségek teljesítésére irányuló ún. „verseny" esetei, olyan vállalások bejelentése, amelyeket nem vitattak meg az emberekkel stb. Éppen olyan kétesen „segítenek a pártnak" például egyes tanítók, akik a hírnevükön esett csorbát azzal szeretnék kiköszörülni, hogy tömegesen toboroznak a Szocialista Ifjúsági Szövetségbe, vagy pedig kötelezően kivezénylik a tanulóifjúságot szovjet filmekre, hangversenyekre és színdarabokra. Mi köze van ennek a párt politikájához? Az emberek joggal ingerülten reagálnak rá, s aztán úgy vélik, hogy politikánk ámításra épül, bizalmatlanok. Ezért ne tűrjünk ilyen jelenségeket, határozottan küszöböljük ki őket, elvégre nincs szükségünk rá és nem is tehetjük, hogy port hintsünk egymás szemébe és saját magunkat csapjuk be. Egyik társadalmi szervezetet sem becsüljük le, de számunkra mégis a legfontosabb, hogy eredményesen bontakozódjék ki a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom és a Szocialista Ifjúsági Szövetség tevékenysége. A társadalmunkban betöltött helyükből és küldetésükből következik valamennyi pártszervnek és -szervezetnek az a kötelessége, hogy rendszeresen törődjenek velük. Nem vagyunk ellene, hogy a tapasztalható fogyatékosságokért bíráljuk a szakszervezeti szerveket. Az ilyen bírálatot azonban, nézetem szerint, logikusan mindig ki kell egészíteni ezzel a kérdéssel: hogyan is értelmezik kötelességeiket a szakszervezetekben dolgozó kommunisták, milyen a pártszervek és -szervezetek részéről munkájuk irányításának és ellenőrzésének színvonala és hatásossága? Az újonnan alakult Szocialista Ifjúsági Szövetségben nem akarunk visszatérni az ún. „közvetlen pártirányítás" módszereihez. Az ifjúsági szövetség azonban nem nélkülözheti szövetségünket, elengedhetetlenül szüksége van az idősebb, tapasztaltabb elvtársak tanácsára. Azonkívül, hogy a fiatal párttagok magától értetődő kötelessége, hogy aktívan dolgozzanak a Szocialista Ifjúsági Szövetségben, az idősebb elvtársak is sokoldalúan segíthetnének a fiataloknak, szocialista szellemben nevelhetnék őket, előkészíthetnék őket öntudatos szocialista honpolgárságra. Nem „gyerekjáték", mint olykor mondogatják, a kommunisták munkája a Pionírszervezetben és a Szocialista Ifjúsági Szövetségben, ez igen felelősségteljes és érdemes politikai tevékenység. Tehát mindig és mindenütt érvényesítjük azt az alapelvet, hogy a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom és a Szocialista Ifjúsági Szövetség szervezeteinek tevékenysége az ottani pártszervezetek munkájának a névjegye. Ott, ahol nem megy a munka, ez mindenekelőtt annak a következménye, hogy nem megy a dolog nekünk, kommunistáknak, vagyis röviden nem elég jól tudjuk irányítani a dolgokat. Tekintettel a hagyományokra és bizonyos sajátos csehszlovákiai feltételekre, a nem kommunista pártok létezése is jogos életünkben. Vezetőségük nemcsak szóval, hanem tettekkel is magáénak vallja a Nemzeti Front politikáját, elismeri a kommunista párt vezető szerepét a társadalomban, a maga önálló cselekvésével megnyeri a lakosság egyes rétegeit, hogy tevékenyen vegyenek részt a szocializmus építésében. A Csehszlovák Néppárt és a Csehszlovák Szocialista Párt elhatárolta magát az 1968-ban meghirdetett liberalista programoktól és folytatja sorainak megtisztítását azoktól, akik e pártokból ellenzéki erőt akartak alakítani a kommunistákkal szemben. Várjuk e folyamat következetes befejezését, s hisszük, hogy e pártok becsületes tagjai tettekkel bizonyítják be pozitív viszonyukat a szocializmushoz. Valamennyi fokon közvetlenül és kellő tapintatta! tárgyaljunk a pártok képviselőivel, ám egy cseppet se legyen kétséges, hogy esetleges alakoskodási kísérletekkel kapcsolatban nem fogunk hallgatni, nem tűrjük, hogy e pártok égisze alatt leplezett antiszocialista ellenzék formálódjék. Becsületes a viszonyunk e pártokban szervezett polgártársainkhoz: a szocialista elvek alapján támogatjuk tevékenységük önálló kibontakozását, mindenkor lehetőséget találnak arra, hogy képességeiknek és munkakészségüknek megfelelően teljes mértékben érvényesülhessenek. A Nemzeti Front rendszerének teljes mértékű kibontakozásáról való gondoskodást a jobboldali revizionizmus és következményei ellen vívott harcunk egyik legfőbb részének, ugyanakkor a dogmatikus merevség elleni küzdelmünk szerves részének tartjuk. Ebben is bizonyítsuk be, hogy komolyan vesszük az utóbbi évek tandlságait. Az elmúlt húsz hónap olyan bizonyítékok láncolatát alkotja, amelyek pártunk erejét és azt a képességét tanúsítják, hogy a nagyon bonyolult problémákat is meg tudja oldani. A tag könyvcsere, a jobboldal politikai veresége után most elsősorban az a fontos, hogy a marxista-leninista tanítás és a pártélet normáinak szigorú tiszteletben tartása alapján elmélyüljön pártunk egysége. Ezzel megsokszorozódik a párt akcióegysége, emelkedik tekintélye a társadalomban, s így kialakulnak a feltételek, hogy az élet minden területén, így az egyes társadalmi szervezetekben is hatásosan erősödjék befolyásunk. A plénummal kapcsolatban szokásosan nálurťk és a nagyvilágban is különféle találgatások láttak napvilágot. Szükséges-e hogy reagáljunk rá, és hogyan? Kádár elvtárs megjegyzését veszem kölcsön, amely nemrégen más viszonyok között hangzott el: „A világ számára az lesz a legnagyobb szenzáció, ha ülésünkön nem lesz semmilyen szenzáció".