Új Szó, 1970. december (23. évfolyam, 285-309. szám)

1970-12-23 / 304. szám, szerda

Ä CSKP KB decemberi ülésének vitája PETER COLOTKA ELVTÁRS MICHAL SA BÖLCS K ELVTÁRS Colotka elvlars mindenekelőtt lltalában szocialista fejlődésünk néhány kérdésével foglalkozott, elsősorban is az utóbbi időben bekövetkezett fejlődéssel. Hang­súlyozta, hogy hazánkban a szo­cializmus építésének egyértel­műen pozitív eredményei feljo­gosítanak bennünket arra, hogy visszautasítsuk necsak a szocia­lizmus külföldi és hazai ellen­ségeinek bírálatát, hanem a sa­ját sorainkban lévő defetistákét is, akik elbagatellizálták és ni­hilista módon lebecsülték szo­cialista építésünk eredményeit. Hazánkban a szocializmus építését — mondotta — aho­gyan a beterjesztett anyagok is bizonyítják, hibák és tévedések kísérték. Ma is hiba lenne, ha ezt a korszakot elemezve nem látnánk meg ezeket a hibákat és különösen hiba lenne mellőz­ni az olyan feltételek kialakítá­sát, amelyek megakadályozzák ismétlődésüket. Ügy gondolom, hogy Központi Bizottságunk, a párttagság és a szocializmus eszméihez hű la­kosság jelentős- része is éppen ezekre a problémákra gondolt, amikor 1968 januárja előtt és januárja körül arra törekedett, hogy leküzdje az ország szocia­lista fejlődésének gyenge pont­jait, ideszámítva azt az akadályt is, melyet e törekvés útján a személyi hatalom rendszere je­lentett, ami ezeket a hiányossá­gokat nemcsak tartósította, ha­nem megsokszorozta is. Az ob­jektív és szubjektív fejlődési tényezők találkozását illetően 1968 januárja sajnos nem vált a szocializmus megszilárdításá­nak határkövévé, hanem éppen ellenkezőleg, kiindulópontja lett gyengítésének, bomlasztásának, kifejezett destruálásának. Az egyik ok az a körülmény volt, hogy a Közporvti Bizottság tagjainak, a becsületes kommu­nistáknak 1968 januárjában lé­nyegében csak az volt világos, hogy mi ellen voltunk, de ke­vésbé pontosan fogalmaztuk meg, hogyan kell az újonnan kialakult helyzetben előrehalad­ni. És ez vonatkozik az akkori vezetőség megválasztására, va­lamint a legközelebbi időszak feladataira is. Az 1968 január utáni válság nagyon súlyos problémája volt, hogy az adott helyzetben, ami­kor világossá vált, hogy a párt­és az állami vezetés, amelyben a jobboldali opportunisták foko­zatosan egyre nagyobb befő lyásra tettek szert, nem tud úr­rá lenni a feladatokon, nem tudtunk világosan és idejekorán megkülönböztetni a személye­ket, s elválni azoktól, akiknek tevékenysége a vezetőségben, a szervekben és az egész pártban láthatóan a szocializmus alap­vető fogalma ellen irányult. Azokban a hónapokban, ame­lyekben a múlt hibáit kellett volna áthidalni, a CSKP társa­dalmi vezető szerepének mint egy „kiárusítására" került sor. Az ilyen fejlemények következ­tében csődöt mondtak a mun­kásállam hatalmi eszközei. És mindez éppen abban az időszak­ban történt, amikor a felkorbá­csolt szenvedélyű, erőszakos kispolgári elemek és a szocia­lista építés kimondott kártevői a hiányok bírálatának ürügyén támadást intéztek a szocializ­mus alapjai és nemzetközi lét­biztonságunk ellen. Alapos megfontolás után, amelyre az 1968 végén és a ké­sőbbi időszakban bekövetkezett drámai események késztettek bennünket, elismerjük, hogy a helyzetből kivezető út csupán szövetségeseink internacionális segítsége lehetett, ahogyan már a múlt év szeptemberi plénumán megállapítottuk és ahogyan er­ről a kérdésről az előterjesztett dokumentum is beszél. A párt akkori vezetősége nem fftHr-t tanult az új helyzetből; ellen­LSJiíl kezőleg tevékenységével egye­nesen kialakította az ú) nyo­l97 U masztó és válságos helyzetek feltételeit, amelyek aztán ka­-XII. 23. tasztrofális méreteket öltöttek. Ez a helyzet csak a CSKP KB 7 1969 januári és májusi plénuma után szűnt meg, amelyek után az új vezetőség hozzálátott a felhalmozódott problémák ren­dezéséhez. Másfél év múltán örülünk an­nak, hogy ezen a fórumon ké­szíthetjük el azoknak a nem csekély pozitív eredményeknek a mérlegét, amelyeket társadal­munk mintien szakaszán elér­tünk a viszonyok konszolidálá­sában. Amikor ezt tesszük, nem szabad megfeledkeznünk a ja­nuárt megelőző fejlemények ta­pasztalataiból drágán leszűrt tanulságokról, de mégkevésbé azokról, amelyekre az 1968 ja­nuártól 1969 márciusáig tartó válságos időszakban tettünk szert. A párt sorainak belső meg­tisztítása és életünk többi sza­kaszának alapvető konszolidáló­dása után igényes feladatok előtt állunk. Nagyon fontos, hogy a párt egységesen, szer­vezett alakulatként, egységes programmal és taktikai fellé­pésssel haladjon előre. Elegen­dő okunk van arra, hogy az ilyen egységet úgy védjük, mint a szemünk fényét" inert csak ez az egység, a szavak és a tettek — különösen a tettek — egysé­ge teszi lehetővé, hogy felszá­moljuk a január előtti és az 1968 január utáni, s azokat a gyengeségeket is, amelyek a je­lenben vagy a jövőben akadályt jelenthetnek utunkon. Ezekben a kérdésekben nem engedélyez­hető semmiféle kivétel, amely lazíthatná a pártnak a szocia­lizmus építése pozitív program­ja teljesítéséhez szükséges össz­pontosított erőfeszítését. Ebben az egységes eszméjű és leltekben is egységes pártban látom a szocialista építés igé­nyes feladatainak megoldását célzó további eljárás alapvető feltételét. A továbbiakban Colotka elv­társ a gazdasági fejlődésről be­szélt. Népgazdaságunk elemzé­se azt mutatja, hogy azok a hiá­nyosságok, amelyeket eddig nem sikerült felszámolni — gondolok itt a tüzelőanyag és energetika helyzetére, de a be­ruházásokra is — az 1968-as év és 1969 kezdetének kaotikus ese­ményein túl, a megelőző évek gazdaságpolitikai koncepciójá­nak gyengeségében gyökerez­nek. A tüzelőanyag- és energetikai alap fejlesztésének hiányossá­gai — különösen a szénbányá­szat és a hőerőművek építése terén — negatív hatást gyakorol­nak az egész országra. Szlová­kiában csakúgy, mint az egész országban világos, hogy az ost­ravai, az észak-csehországi szénfejtés biztosítása, vagy a tu­šimicei és a vajáni villanytelep építése az egész csehszlovák népgazdaság fejlődését befolyá­solja, és ezért ezeket a felada­tokat Csehországban és Szlová­kiában egyaránt teljesíteni kell. Ez indokolja az említett terü­let irányításának összehangolá­sát is, tehát a szövetségi köz­pont hatáskörébe helyezését, ős ezt mi Szlovákiában teljesen indokolt intézkedésként támo­gatjuk. Tekintettel arra, hogy ener­getikai mérlegünk rendkívül fontos és jelentős a népgazda­ság fejlesztése szempontjából, az ésszerű energiagazdálkodá­son kívül ki kellene használ­nunk az összes hazai forráso­kat, különösen ha építésük több célt is szolgál. Ezzel kapcsolat­- ban érdemes lenne komolyan fontolóra venni a Duna nagy energetikai lehetőségeit, ami­kor tudjuk, hogy az árvízvéde­lemre így vagy úgy, nem csekély összegeket kell fordítanunk. Arra számítunk, hogy ezt a problémát végre megoldjuk. Az egységes csehszlovák nép­gazdaság szempontjából kiin­dulva megértjük, hogy Szlová­kia gazdasági fejlesztése csak az egész csehszlovák gazdaság fejlődésével összhangban történ­het, mert kétségtelen a kölcsö­nös összefüggés. Szlovákia ren­delkezik még nem teljesen ki­használt természeti és gazdasá­gi forrásokkal, amelyek lehe­tővé tennék az egész köztársa­ság gazdaságának gyors ütemű fejlődését. A Szlovákia gazda­sági színvonalának fokozatos kiegyenlítéséről szóló politikai elméletet a szövetségi kormány­nyal együtt valósítjuk meg és egyidejűleg végrehajtjuk Szlo­vákia termelési-műszaki alap­jának szerkezeti változásait is. Colotka elvtárs a továbbiak­ban beszélt a szövetségi állam­jogi elrendezés néhány vonat­kozásáról. A CSKP kezdeményezésére végrehajtott új államjogi ren­dezés az elmúlt időszakban konszolidációs tényezőként ha­tott, mivel nemcsak felszámol­ta a belpolitikai feszültség egyik forrását, hanem hozzájá­rult ahhoz, hogy. megszilárdul­jon nemzeteink és nemzetisé­geink szoros testvéri szövetsé­ge. Az eddigiek alapján egyön­tetűen megállapíthatjuk, hogy hazánk szövetségi rendezése bevált. Azoilban a csehszlovák föde­rációs alkotmánytörvény érvé­nyesítése során szerzett gyakor­lati tapasztalatok egyidejűleg azt mutatják, hogy mechaniz­musának hatékony működése érdekében, az irányítás éssze­rűsítésének igényeit tekintetbe véve, de különösen az egységes csehszlovák gazdaság integrá­ciós tendenciáinak szempontjá­ból módosítani kell az állami mechanizmus néhány belső kap­csolatát. Ilyen értelemben je­löltük meg azt a kérdéscsopor­tot, amelyet állami szinten kell megoldani. A csehszlovák töderació me­chanizmusa változtatásával kap­csolatbán szerves összefüggés­ben két szélsőséges eljárás ér­vényesülhetne az elméletben és gyakorlatban. Egvrészt az elfo­gadott megoldások hamis álta­lánosítása. mintha unitáris ál­lam felé haladnánk. Ezt a ten­denciát gyakorlatilag kell le­küzdeni az emberek tudatában, mert csak komplikálhatja hely­zetünket és végső következmé­nyében negatív módon befolyá­solhatja hazánk további politi­kai. és gazdasági fejlődését. A szövetség szocialista államunk szilárd államjogi formája és azok a változások, amelyeket megvalósítunk a csehszlovák föderáció mechanizmusában, nem felszámolására, hanem tá­mogatására irányulnak. Ilyen módon kell tájékoztatni azokat, akikben még élnek a leküz­dött aszimetrikus rendszer ma­radványai. Nem kevésbé fontos vissza­utasítani a szűklátókörűén ér­telmezett nacionális nemzeti szükségletek, illetőleg a nem­zeti hatáskör hangoztatását, ha az nem veszi figyelembe az össztársadalmi érdekeket és el­lentétben áll a szocialista cseh­szlovák állam két nemzetének társadalmi érdekeivel. Amikor megvalósítottuk az államszövetséget nem bomlasz­tó céljaink voltak, hanem meg akartuk teremteni a lehetősé­get a két nemzet és a nemzeti­ségek érvényesülésére a cseh­szlovák államiság belső és kül­ső megerősítése érdekében, így értelmezzük az SZLKP KB elnökségében, az SZSZK kormá­nyában és a Szlovák Nemzeti Tanácsban is azokat az intéz­kedéseket, amelyek meghatá­rozzák az olyan problémák át­hidalásának konkrét módsze­reit, amelyeket a föderáció tör­vénybe iktatásánál vagy nem láttak előre, vagy a leegyszerű­sítés következtében lebecsültek. Nincs okunk arra, — és ezt hangsúlyozni akarom — hogy a csehszlovák szövetség alapel­vein valamit is változtassunk, s ezért továbbra is ezen alapel­vek szigorú védelme és további fejlesztése útján haladunk. Ezek a megjegyzéseim a CSKP KB jelenlegi plenáris ülése elé terjesztett három komoly prob­lémához. Szeretném ezzel is hangsúlyozni a fő beszámoló gondolatainak, megállapításai­nak és döntéseinek helyességét. Ezekkel teljes mértékben egyet­értek, s ezért támogatni és gya­korlatilag biztosítani fogom őket. Mindenekelőtt értékelni aka­rom a jelenlegi plenáris Ölés előkészítését, a beterjesztett okmányok tartalmát és egyide­jűleg hangsúlyozni szeretném pártunk belső élete és össztár­sadalmi fejlődésünk számos bo­nyolult kérdésének józan meg­ítélését is. Már a múltból tud­juk, hogy minden pártokmány hatása annál nagyobb, minél megalapozottabb és reálisabb, ha szépítés nélkül mutatja be a valódi helyzetet a pártban, a társadalomban, minél hűsé­gesebben ecseteli a politikai helyzetet. Engedjenek meg néhány kér­dést a beterjesztett okmányhoz. Magamnak és néhány más elv­társnak is első benyomása az, hogy megtudtuk a valóságot és ez nagyon fontos. Fontos szá­munkra azért, hogy mindenek­előtt mi magunk meggyőződve és egységesen távozzunk erről a plénumról, amelynek anyagát egységesen kell megmagyaráz­nunk és érvényesítenünk. Rövid dokumentum ez. Bizo­nyos, hogy nem tartalmaz, és nem is tartalmazhat mindent. Azonban politikai okmányról van szó, amelynek szem előtt kell tartania mind a belpoliti­kai, mind a külpolitikai mo­mentumokat. Olyan okmány­ról van szó. amelyet az egész párt alkotó módon fog gazda­gítani, azonban nem úgy, hogy állandóan a múltban fo­gunk kotorászni és eltereljük a párt figyelmét a mostani és s jövő feladatokról. Mindenekelőtt arról van szó, hogy többé soha, még széles körű vitákban sem adjunk he­lyet azoknak az erőknek, ame­lyek a közelmúltban a pártot és a társadalmat a katasztrófa szélére sodorták. Ez a tanulság számunkra a legfontosabb, és kötelező erejű. Úgy vélem, hogy ma a párt egész energiáját az előrejutás­ra kell irányítani és sorait po­zitív programmal egyesíteni. Egyesíteni sorainkat pártköte­lességeink és munkafeladataink teljesítésében. Még mindig olyan helyzetben élünk, amelyben szá­mos munkahelyen más irányba terelik a figyelmet, különféle személyi ügyek megoldására, a közelmúltban keletkezett kdnf­liktusos helyzetek elegyengeté­sére. A megismerés folyamatában pontosabban, mélyebben látjuk a XIII. kongresszus után bekö­vetkezett fejlődést. Ez nagyon fontos, éppen a tanulság miatt, és pártunk programjának to­vábbi meghatározása érdeké­ben. Fokozatosan válaszolunk azokra a nagyon bonyolult kér­désekre, amelyekre pártunk és társadalmunk választ vár. Ez hozzájárul ahhoz, hogy pár­tunknak megnyerjük a dolgo­zók bizalmát. De nem szabad elfelejteni és szem elől tévesz­teni, hogy még nagyon sok kér­dést kell tisztáznunk és kidol­gozóiunk. Mi természetesei) adhatunk általános választ, hogy pár­tunkban, és végül is ez a kö­vetkeztetés vonható le társa­dalmi életünk különféle szaka­szainak elemzéséből is, jelen­tősen lebecsültük a politikai, eszmei és elméleti munkát, hogy a pártban fokozatosan gyökeret vert a kispolgári szo­ciáldemokrata módszer, hogy a párt elvesztette forradalmi jel­legét. Ez kialakította a ked­vező objektív feltételeket a jobboldali opportunista és revi­zionista erők tevékenysége szá­mára. Így került sor arra, hogy míg 1968 januárja előtt lebe­csülték az eszmei nevelőmun­kát, 1968—69-ben elutasították a marxista világnézet alapvető elveit. Letértünk az osztálybá­zisról, fokozatosan lemondtunk a politikai hatalomról, és a ve­zető elvtársak egy bizonyos ré­sze áruló lett. A tagkönyvcsere lefolyásáról és eredményeiről szóló jelentés rámutat néhány olyan fogyaté­kosságra, amelyek már hosz­szabb idő óta megmutatkoztak pártunk életében. Olyan fogya­tékosságokról van szo, mint a passzivitás, a formalizmus, az osztályszempontok gyengülése, valamint más kispolgári jelen­ségek, amelyek a párt forra­dalmi jellegének gyengüléséhez vezettek. Ma hibás lépésnek tartjuk, hogy különösen 1948 februárja után szélesre tártuk a párt ajtaját. Beszéltünk ugyan a párt szilárdságáról, esznrni és szervezeti' erejéről, de a való­ság más volt. Később sem fordítottunk eleg gondot az új járttagok kivá­lasztására. A párt, mint tudjuk, élő szervezet. Az egyének, a párt tagjai nem immúnisak a különféle hangulatokkal, kis­polgári befolyással és kispolgá­ri erkölccsel szemben. Ezekről a kérdésekről gyakran beszél­tünk, de a politikai-ideológiai munkában semmiféle komo­lyabb intézkedést nem fogana­tosítottunk. Egyik szerzője voltam annak az okmánynak, amelyet az 1967 októberi plenáris ülés jóváha­gyott. Akkor gondosan tanul­mányoztuk az alapszervezetek álláspontját, az elnökségek és a kerületi pártbizottságok állás­pontját a párt politikájával kapcsolatban. Azt hiszem, ez az okmány akkor segített ab­ban, hogy bíráló módon érté­keljük a párt helyzetét. Azon­ban az volt a hiba, hogy a párt helyzetével kapcsolatos tények megállapításán kívül nem történt határozott intézke­dés a hibák helyrehozására, amelyek rövid időn belül vál­ságos helyzetre vezettek a párt­ban. Szerintem ez volt az egyik alapvető hiba, ezért nem volt a párt felkészülve a január utáni fejlődésre sem káderek­kel, sem programmal. Ezekből és további tényekből eredt számunkra az a tanulság, hogy nagyon nagy gondot keli fordítanunk a párttagok és a funkcionáriusaktíva kiválasztá­sára és nevelésére. A tagkönyvcserérol a jobbol­dal rágalmai következtében ma is úgy beszélnek, mint szektás intézkedésekről, mint meggon­dolatlan eljárásról. Meggyőző­désem, hogy ez az intézkedés a különféle kellemetlenségek és problémák ellenére is jelentő­sen segített a pártnak. Sok mindent felismertünk, jót és rosszat is, megismertük saját magunkat. És az ismeretek, amelyekre a párl szert tett, fel­becsülhetetlenek. A beszélgeté­sek során olyan konkrét té­nyeket és hiányokat állapítot­tunk meg, amelyek bizonyítják számos párttag alacsony szín­vonalú ismeretét, számos párt­tag alacsony eszmei színvona­lát a marxizmus—leninizmus alapvető kérdéseinek nem is­merését. Megállapítottuk a pártban a liberalista megalku vő tendenciákat, azt, hogy egyesek nem vállalják elköte­lezetten a párt politikáját, és hogy ezek között számos vezető dolgozó is van. Ezek nagyon értékes ismeretek, amelyeket tökéletesen fel kell használni, és le kell vonni belőlük a ta­nulságot a további pártmunka számára. Pártunk belső fejlődése még egy tényre figyelmeztet ben­nünket. Nevezetesen arra, hogy mit jelent a politikai becsüle­tesség és a kommunisták jel­lembeli sajátosságai a bonyo­lult helyzetekben. Több gondot kell fordítani azoknak az elv­társaknak a politikai arcélére és jellemére, akik a pártban, az államapparátusban vagy a gaz­dasági életben felelős funkció­kat töltenek be. Az a vezető elvtárs, aki rövid idő alatt többször is megingott alapvető politikai kérdésekben, aki vál­toztál ja a szocialista társada­lom alapvető elveire vonatkozó nézeteit, aki az ideológiai prob­lémákkal kapcsolatban több­ször változtatta nézetét, nem számíthat támogatósra és tisz­teletre a becsületes párttagok részéről. i

Next

/
Oldalképek
Tartalom