Új Szó, 1970. december (23. évfolyam, 285-309. szám)
1970-12-17 / 299. szám, csütörtök
Pompás premier Pardubícén I Csehszlovákia-Szovjetunió 5:2 (1:1, 2:0, 2:1) A pardublcel jégen 12 ODD néző előtt a svéd D a h 1 b e rg, s a lengyel W y c z 1 s k játékvezetésével már 43. egymás elleni találka zőját vívta a jégkorongsport e két kiváló válogatottja. • &W. ŕ sen kevesebbet támadott, mint az elsfi két harmadban. Igaz, nem kapkodott, nyugodtan tett eleget az utasításoknak, védelme „nem dajkálta" a korongot, s a hármasfogatok tagjai kivették részüket hathatós védekezésből is. A Nedomanský — J. Hollk akció az utóbbi révén hozta a következő gólt (17. p.), majd nyomban utána Suchý volt eredményes. Malcev a 18. percben szépített. A csehszlovák csapat rászolgált a győzelemre, g ezzel folytatta nagyszerű sorozatát. Bárcsak ezt a formát át tudná menteni a VB-re is. A nyitány a vendégeknek sikerült jobban, mert az 5. percben Csicsurin ügyes összjáték után megszerezte csapatának a vezetést. Bednáľ kiállítását (7. p.) gól nélkül úszta meg csapatunk, amely nyomban utána nem tudta kihasználni 5:3-as, majd 5:4-es emberelőnyét. A -harmad befejezése előtti percben Nedomanský nagyszerű egyéni alakítást góllal fejezett be, tehát egyenlített. A második harmadot nagyszerű Farda— Černý akció vezette be, s az utóbbi a 2. percben szép gólt ütött. Mi Martinec, majd Panchártek kiállítását megúsztak gól nélkül, a szovjet csapat a 13. percben ráfizetett Ljapkin kiállítására, Paleček, az emberelőnyt gólra váltotta. Jakusevnek rossz csere végrehajtása miatt kellett csapat nevében megismerkednie a büntetőpaddal, de ezt az emberelőnyt már nem tudta a csehszlovák csapat kihasználni. Az iram, akfircsak a kezdő harmadban, ismét mindvégig nagy volt, s a közönséget joggal tartotta lázban. A befejező játékrész első felében meglepetésre a szovjet csapat inkább egyéni kitörésekkel kísérletezett, de ez a figyelmes és önfeláldozó csehszlovák védelemmel szemben ezúttal nem vezetett eredményre. A hazai együttes lényegeA MÁSODIK FORDULÓBAN: Hlohovec—FC Nürnberg Bratislavában kisorsolták a női kézilabda BEK második fordulójának mérkőzéseit. A kétszeres csehszlovák bajnok, az Odeva Hlohovec a nyugatnémet FC Nürnberg csapatával találkozik, míg a Ferencváros ellenfele az izlandi bajnok, Fran Reykjavik lesz. Az 1971. január 31-ig lebony olításra kerülő második forduló mérkőzéseinek párosítása: Spartak Kijev—FKC Otmet Krapkowice (lengyel), Odeva Hlohovec—FC Nürnberg, Universitatea Kolozsvár—HB Koppenhága, Ferencváros—Fran Reykjavik. VERESÉG MAGDEBURGBAN Csehszlovákia-Magyarország 17:20 Az NDK két városában, Magdeburgban és Schwerinben nemzetközi férfi kézilabda-torna kezdődött. A csehszlovák válogatott első mérkőzésén 20:17 (11:18) arányú vereséget szenvedett Magyarországtól. A csehszlovák kézilabdázók jól kezdtek, 3:2-re vezettek, de később átvették a kezdeményezést a magyarok és állandóan vezetve nyerték a találkozót. 18:16-os állásnál a csehszlovák Brűna kihagyott egy hétméterest, s ekkor már eldőlt a találkozó sorsa. A csehszlovák csapat ebben a felállításban játszott: Korger, Králik — Jarý (3), Krepindl (3), Škára (3), Brűna (2), Konečný (2), Habr (1), Jesenský (1), Lavko (1), Hnevkovský (1). A játékosok neve után a zárójelben az általuk elért gólok számát tüntettük fel. A magyar csapat legeredményesebb játékosa Marosi volt, aki hatszor talált a hálóba. A magdeburgi csoportban még egy mérkőzést játszottak, amelyet az NDK megerőltetés nélkül győzött 30:12 arányban Ausztria ellen. A „B" csoport eredményei (SCH Schwerin): Szovjetunió — NDK „B" 18:14 (7:5), Románia —Lengyelország 18:12 (8:5). A LABDARÚGÁS világából Montevideoban a helyi Nációnál együttese 35 000 néző előtt 5:4 (2:2) arányú győzelmet aratott a Ferencváros felelt. Hírszolgálati irodák jelentése szerint a magyar csapat mindvégig egyenrangú ellenfél volt. • Az C j pest együttese Sao Pauloban vendégszerepelt, s meglepően sima 3:0 (2:0) arányú vereséget szenvedett a Portuguesa de Deportes együttesétől. • Annak idején híre járt, hogy január 13-án sor kerül égy Anglia—NSZK válogatott labdarúgó mérkőzésre, amelynek tiszta jövedelmét a pakisztáni szerencsétlenség áldozatai megsegítésére akarták felhasználni. Az NSZK labdarúgó szövetsége kijelentette, hogy ez az Időpont el nem fogadható számára. Ekkor a nyugatnémet csapatok külföldi portyákon vesznek részt. A tényen az sem változtat, hogy az angolok számára ez lett volna az egyedüli elfogadható terminus. • Nyugat-Berlinben a Hertha csapata barátságos mérkőzésen 3:0 (1:0) arányú győzelmet aratott a 34-szeres bajnok skót Glasgow Rangers felett. • Romániában az őszi idény 15 fordulójában 291 gól esett. A legtöbbet, számszerint 31-et, a 8., a legkevesebbet pedig 12-t, a 12. fordulóban lőtték a csatárok. A gólokon összesen 130 játékos osztozkodott. Közülük 72 volt a csatár, 31 a fedezet, 17 a védőjátékos és 10 volt öngól. Az őszi idény során a játékvezetők 19 büntetőrúgást itéltek, s közülük a végrehajtók 12-t értékesítettek. SPORTHÍRADÓ AZ EVK-ÉRT Juventus—Pécs 2:0 (0:0) Torinóban a pécslek az első félidőben nagyon jól tartották magukat, de a szünet után a kiváló Anastasi két góljával biztosította az olasz csapat győzelmét. A Juventus 4 ponttal és 3:0-ás összesített gólaránnyal jutott az EVK legjobb nyolc csapata közé. 0 Svédország jégkorong-válogatottja a moszkvai tornáról hazatérőén Tampere városában 8:4 (5:1, 0:1, 3:2) arányban legyőzte Finnország együttesét. A Stockholmban a svéd férfi kézilabda bajnokcsapat, a Hellas 15:11 arányú győzelmet aratott a bolgár Dimitrov Szófia felett. Az első mérkőzésen is svéd győzelem született, (16:10), tehát a házigazda csapata továbbjutott. H Odense városában Dánia férfi asztalitenisz csapata 5:4 arányú győzelmet aratott a csehszlovák „B" válogatott felett. mi míl mir Pardubice elsfi alkalommal volt jégkorong-válogatott mérkfizés színhelye, s ebből az alkalombúi nagyszerű vendéglátónak bizonyult. A két együttes a következő felállításban játszott: CSEHSZLOVÁKIA: Holeček, — Suchý, Posplšll, — Machač, Bednár, — Hoŕešovský, Panchártek, — Paleček, Nedoman ský, Jiŕl Holík, — Novák, Farda, Cerný, — Martinec, Hlinka, Šťastný. SZOVJETUNIÓ: Tretjak, — Ragulin, Ljapkin, — Nikitin, Lutcsen ko, — Kuzkin. Romlsevszklj, — Zimin, Sztarsinov, Jakusev, — MihajIov, Petrov, Harlamov, — Csicsurin, Malcev, Szircov. (Za) Hlinka, a Litvínov kiváló • csatára a moszkvai nemzetközt jégkorong-tornán magára hívta a szakértők figyelmét. Ha fejlődésében nem áll be törés, az országos válogatott állandó erősségévé lehet. Protopopovék újra megpróbálják A többszörös világ- és olimpiai bajnuk Protopopov-házaspár is részt vesz a ma kezdődő hagyományos moszkvai nemzetközi műkorcsolyázó versenyen — jelentették be a rendezők a tegnapi sajtóértekezleten. Ez a hír annál is meglepőbb, mert az ismert szovjet páros az elmúlt idényben alig szerepelt a nyilvánosság előtt, s Protopopovék mindig januárban szokták kezdeni az idéuyt. öt év óta rendezik a „Moszkvai Korcsolya" elnevezésű nemzetközi versenyt, de ilyen erős mezőny még egyszer sem volt, mint az idei lesz. A moszkvai jégen 11 ország — az NDK, Magyarország, Olaszország, Lengyelország, Románia, Csehszlovákia, az NSZK, Svájc, Svédország, Japán és a Szovjetunió — műkorcsolyázói állnak rajthoz. A legnagyobb érdeklődés természetesen a párosok szereplése iránt nyilvánul meg, mert Sparta Szibériában Novoszíbirszk városában nemzetközi jégkorong-torna kezdődött a vendéglátó Szibir, a Torpédo Gorkij, a Sparta Praha és a Škoda Plzeň részvételével. A nyitánynak számító találkozón a Sparta Praha 6:2 (2:1, 2:1, 2:0) arányban legyőzte a Szibir Novoszibirszk együttesét. A Sparta gólütői Šíma (2), Volek, Havel, Brdička és Kochta voltak. A sportfogadás hírei A Športka 50. Játékhete első húzásának nyereményelosztása: I. díj: 4 nyertes á 200 000 korona, II. díj: 336 nyertes á 4025 ko rona, III. díj: 4335 nyertes á 380 korona, IV. díj: 81 863 nyertes á 35 korona. A második húzás nyereményei. I díj: nincs nyertes, II. díj: 65 nyertes á 16 595 korona, III. díj: 3236 nyertes á 425 korona, IV. díj: 58 459 nyertes á 50 korona. A Sazka 50. játékhetének nyereményei: I. dlj: 2 nyertes á 22 780 korona, II. díj: 70 nyertes á 985 korona, III. díj: 1018 nyertes á 110 korona. A Mates 49.—50. hetének nyereményei így oszlanak meg: I. díj: 1 nyertes á 200 000 korona, II. dlj: 500 nyertes á 1860 ko rona, III. díj: 15 033 nyertes á 115 korona. a Protopopov-házasjíár mellett .rajthoz áll a kétszeres világbajnok „trónfosztó" Rodnyina — Ulanov, valamint az 1970. évi VB ezüst-érmese, a Szmirnova —Szurajkin kettős is. A Rodnyina—Ulanov páros edzője, Stanyiszlav Zsuk „kis világbajnokságnak" nevezte el a ma kezdődő versenyt. A moszkvai nemzetközi tornán összesen 10 páros, 13 jégtáncospár, 14 női és 11 férfi versenyző áll rajthoz. A gálaestre december 20-án kerül sor, amelyen részt vesz az Európabajnok Ondrej Nepela és az Európa-bajnoki bronzérmes Alinássy Zsuzsa is. Csehszlovákia—NSZK 4:3 A csehszlovák asztalitenisz-válogatott Európa-Liga mérkfizésen Karlovy Varyban 4:3 arányban győzött az NSZK együttese ellen. Eredmények: Kunz—Schöler 2:0 (13, 26), Voštová—Schöler 0:2 (—13, —14), Orlowski, Turai— )anse, Ness 2:1 (20, —18, 12), Voštová, Turai—Schöler-házaspár 0:2 (—17, —18), Kunz—Jansen 2:0 (11, 9), Orlowski—Schöler 0:2 (—18, —18), Orlowski—Jansen 2:0 (19, 14). A kupagyőztesek sorsolása A férfi kosárlabda KEK újabb fordulóját sorsolták kl, amelynek mérkőzéseit január 3—14 között bonyolítják le. A párosítás a következő: Simmenthal Milano—Racing Mechelen, Juvenlud Barcelona—MAFC Sopron, Happoel Tel Aviv—Panathinaikosz, Légia Varsó— Hälsingborg, Szpartak Leningrad—Steaua Buka rest, Dukla Olomouc—KK Zadar, Balkan Botovgrad—Jeanne d'Arc Vichy, Fides Neapoli — ellenfél nélkül. A küzdelmet azután február 4—11 között folytatják, az elődöntőkre március 4—11 között kerül sor. A döntő színhelyét és időpontját is kijelölték. Antwerpenben, április 8-án lesz. neve Az olasz labdarúgó ligábar> az élen a nápolyiakat találjuk, azt a csapatot, amelynek elsőségével nagyon kevesen számoltak. Egyelőre nem lehet tudni, meddig tudja ez az együttes tartani vezető szerepét, de azt egykönnyen nem engedi ki a kezéből. A "nápolyi csapatban az edző Chiapella nagyszerűen „keverte" az idősebbek: Altafini, Sormani és Hanrin tapasztalatát a fiatalok robbanékonyságával és energiájával. Mindezen felül a nápolyiak kapujában a Mexikóban tartalékszerepre kárhoztatott Zoff áll, aki 8 mérkőzés során egyetlen gólt kapott. Nem lehet eléggé értékelni e csapat hűséges szurkolóinak segítségét, akik 10 000-es tömegben kisérik el vasárnapról vasárnapra övéiket a bajnoki mérkőzésekre és Itália kék ege alatt mindenütt hazai környezetet biztosítanak a szépséges város futballistáinak. Így pl. Rómában a Lazzió elleni talál* kozón hozzávetőleges becslés szerint a lelátókon 30 000 volt a nápolyi szurkolók száma. Olaszországban ennek ellenére nem a nápolyi csapatban bíznak elsősorban, hanem az AC Milanban, amely mindössze egy ponttal lemaradva a második helyet foglalja el. Hogy kinek van igaza, az már most vasárnap eldől, hiszen épp ez a két vetélytárs küzd az újabb pontokért. A milánóiak csapata az őszi idény eddigi folyamán sorozatban nyújtotta kiegyensúlyozott játékát. Elsősorban kiváló védelmében bízik, amelynek élén a nyugatnémet Schnellinger áll. A középpályás kettős: Biasiolo és Benetti lehetővé teszik, hogy Rivera kizárólag a támadások befejezésének szentelhesse kétségtelen tudását. Nagyon jól szerepel a Bologna csapata is, amelynek Fabbri az edzője. Bulgarellin kívül nincsen nemzetközileg ismert játékosa, de a kollektív szellem kitűnő. Körülbelül ugyanez a helyzet a bajnoki cím védőjénél, a Cagliari együttesénél is, amely azonban legjobb csatára, Riva szerencsétlen sérülése óta nem tud magára találni. A továbbiak közül érdemes megemlíteni a csapatát nagymértékben megfiatalított Juventust. Firenzében tragédia körvonalai rajzolódnnak. Olaszország két évvel ezelőtti bajnokcsapata jelenleg az utolsó előtti és határozottan hosszú ideje tartó hullámvölgyben van. Egyelőre edzője, Pesaoía még nem kapott utilaput, de nem lehet tudni, sikerül-e ismét olyan ütőképessé tenni a Fiorentinát, mint az nemrégiben volt. % Avery Brundage, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke a 6. Ázsiai Játékok megnyitása után Bangkogból Djakartába érkezett. Brundage ezúttal is kifejtette azt a nézetét, hogy a világ sportjában aggasztóan terjed az üzleti szellem, néhány sportág — így a labdarúgás, kosárlabda — már inkább üzlet, mint olimpiai tevékenység. Bukarestben Románia női kézilabda válogatottja 13:10 arányban győzött Ukrajna felett. Prešov mozgalmas napjai Prešov városában és környékén nagy érdeklődés előzi meg a junior jégkorungozók 4. Európa-bajnokságát, amelynek küzdelmeit december 27 és január 3 között bonyolítják le. Már eddig is sok elismerő nyilatkozat hangzott el az önkéntes funkcionáriusok munkájára. Az előkészületek hajrájában a ČSTK szerkesztője néhány kérdéssel fordult Miroslav Cervenkához, a szervező bizottság elnökéhez. k Mi a helyzet az előkészületek körül? „Ami az elszállásolást, az étkezési lehetőségeket és a műszaki felkészülélt illeti, minden a legnagyobb rendben van. Az egyes bizottságok felelősségteljesen dolgoznak. Mivel nagyobb nehézségek nem akadtak, problémák sincsenek." •k Megfelel-e a nemzetközi szabályoknak a prešovi stadion? „Elvben igen. Csupán az öltözők okoznak fejtörést A felkészülés kezdetén rövid időn belül 800 000 koronát kellett keríteni, hogy jégjavító Rolba gépet lehessen beszerezni. A főpróbát december 21-re és 22-re tervezzük, s akkor mutatkozik majd meg, vajon valamiről nem feledkeztünk-e meg. * Valóban nagy érdeklődés nyilvánul meg a találkozók iránt? „Kelet-Szlovákia már régóta az Európa-bajnokság jegyében él. A jegyek nagy része elővételben. gazdára talált. Jónéhány találkozóra már nem lehet jegyet kapni. Ettől az Európabajnokságtól nemcsak nagy látogatottságot várunk, hanem azt ls, hogy vonzó hatást gyakoroljon Kelet-Szlovákia fiataljaira. Remélhetőleg ezt a nagy rendezvényt sok új egyesület létrejötte követi majd. A műjégpályák száma is meg kellene, hogy sokasodjon az EB után. Erre a legnagyobb lehetőség Spišská Nová Ves, Lőcse, Kézsmárk, Michalovce, Humenné és Sabinov városaiban van." k A jövő esztendőben lesz-e Kelet-Szlovákiában valamilyen jelentősebb jégkorong-esemény? „Igen, 1971. december 1 és 8 között a moszkvai nemzetközi tornával párhuzamosan Moszkva— Praha—Bratislava hármas találkozót tervezünk. Két fordulós alapon Banská Bystricán, Kassán, vagy Preäovon bonyolítják le."