Új Szó, 1970. november (23. évfolyam, 260-284. szám)

1970-11-08 / 45. szám, Vasárnapi Új Szó

Z. Voszkreszenszkaja: DEKRETUlilDK Virrad... Vlagyimir Iljics elhagyja a Szmolnijt. Az illegalitás 110 napja alatt megszokta, hogy a halántékához nyúl­jon és megigazítsa parókáját. Most is Így tesz, aztán harsány nevetésbe tör ki. — Hát ez igazán nagyszerűi — mondja, s leveszi sapkáját, hogy végigsimítsa kopasz fejét. A Szmolnij körüli utcák nyüzsgő hangyabolyra em­lékeztetnek. Különben egész Pétervár egy nagy ka­tonai tábor. — Mi van az újságokkal? — kérdi Vlagyimir Iljics. — Minden burzsoá lapot betiltottunk, — válaszolja Boncs-Brujevics. — Ma már nem jelennek meg. A szer­kesztőségekben házkutatás volt, elkoboztuk papír­készleteiket. % — Remélem, korrektül és törvényesen, az új hata­lom törvényei értelmében jártak el? — érdeklődik tovább Vlagyimir Iljics. — Igen, igen, a komisszárok megkapták a forra­dalmi katonai bizottság rendeletét. Vlagyimir Iljics arca felderült. — Hihetetlenül szép hajnal, ilyen időben aludni sem akarődzik. — Hát azt már nem, önnek aludnia, aludnia és aludnia kell — erősködött Boncs-Brujevics. — Aludni, aludni! — e szavakkal fogadja Vlagyi­mir Iljicset a folyosón Nagyezsda Konsztantyinovna. — Most nem vagyok hajlandó beszélgetni. — Hát ha aludni kell, aludjam, — bólint megadóan Vlagyimir Iljics. Bemegy kijelölt szobájába, felhajtja az ágytakarót, leveszi és nagy zajjal a padlóra helyezi nehéz cipő­jét. Eloltja a fényt. Ott ül ágya szélén és figyeli az ajtórésen beszűrődő világosságot: mikor csendesedik el végre Boncs-Brujevics. Boncs-Brujevics közben megvizsgálta az ajtózára­kat, megtöltött és párnája alá tett revolvereket, a dívány mellé állította a telefont, feljegyezte a leg­szükségesebb számokat, hogy netán szükség esetén azonnal telefonálhasson. Vlagyimir Iljics türelmetlenül vár. Végre a fénylő rés is elsötétült. Vlagyimir Iljics vagy a reggeli hidegtől, vagy a nagy izgalomtól remegve odalopakodott az Íróasztal­hoz, újságlappal letakarta a lámpaernyőt és fényt gyújtott. Hallgatózott. Csend van. Az asztalon heverő papírtömbből kivette a legtetszetősebb papírlapot, óvatosan bemártotta tollát a tintába. A lámpa fényé­ben kék tűzben játszott a toll hegye. Vlagyimir Iljics szokása szerint a halántékához nyúlt, de nem volt ott a parókája. Megkönnyebbülten fellélegzett. A toll csillogó hegye odaért a papírlaphoz, aztán hirtelen megállt. „Mi legyen a címe?" — töprengett Vlagyimir Il­jics. — Nagyon komoly dolog, ml legyen a neve? Már dobolni akart ujjaival az asztalon, amikor hir­telenül eszébe jutott a megoldás. Mélyebbre mártotta a tollat a tintába és a fehér papírlapon kék fényben ezek a szavak tündököltek: „DEKRÉTUM A FÖLDRÖL". A szovjethatalom, a munkás-paraszthatalom első törvénye. A nép győzött a forradalomban és azonnal élveznie kell ennek gyümölcseit. Majdnem a papír szélénél egy hatalmas l-est írt és zárójelbe tette. Aztán anélkül, hogy felemelte volna a tollat, gyor­san, szegletes betűkkel papírra vetette: „A földesúri földtulajdon azonnal és minden meg­váltás nélkül megszűnik". Pontot tett és örömérzéstől áthatva behunyta sze­mét. Végeláthatatlan Oroszország parasztjainak milliói! Tegnap még cselédek, szegényparasztok, földesúri robotosok voltatok; nadrágszíjnyi földjeitek — a leg­rosszabbak — az óriási nagybirtokok mellett húzód­tak. A föld, amelyet megműveltetek, fogságban volt, az annyira áhított és szükséges föld hozzáférhetetlen volt számotokra. Falusi dolgozók, reggel szabad or­szág szabad polgáraiként ébredtek. Minden föld a tiétek, s akik rajta dolgoznak, élvezik Is áldásait. 1917. október 26-ának hajnalán a muzsik évszáza­dos, szomorú és gyakran ösztönös vágyálmát teljesí­tette a proletariátus győzelmes forradalma, azt a vágy­álmot, amely szenvedélyesen kereste a rabságból ki­vezető utat és Sztyepan Razin, Jemeljan Pugacsov ve­zetésével háborúkban, lázadásokban, az urakkal és a földbirtokosokkal való leszámolásban tört kl. Ez most már nem álom, nem kiharcolandó prog­ram, hanem a nép által megszolgált, a bolsevikok által kivívott megingathatatlan törvény. Örök törvényi Vlagyimir Iljics megfogta a papírlapot a fülénél, felemelte és félhangon olvasni kezdte. Emberi boldog­ságot érzett magában, s boldogságával nem tudott magányosan üldögélni. Óvatosan kinyitotta az ajtót és lábujjhegyen végig­vonulva az ebédlőn abba a szobába tartott, ahol Na­gyezsda Konsztantyinovna aludt. De ő sem alszik. Kendőjébe burkolózva az ablaknál álldogál. Ragyogó tekintetét Vlagyimir Iljics felé for­dította. Nem is csodálkozott és nem is tett neki szem­rehányást azért, hogy nem alszik. Lehet is aludni ilyen éjszakai — Min gondolkodol? — kérdezte Vlagyimir Iljics. — Sok mindenről... A boldogságról... — Én is. Akarod tudni, hogyan hangzik az új ha­talom első törvénye? Dekrétnek neveztem. — Dekrét... dekrétum ... — ismételgette Nagyezs­da Konsztantyinovna. — Mint a francia forradalom idején. Különben nagyon jó, bár idegen szó. No és miről szól? — A szovjethatalom első dekrétumai a békéről és a földről szólnak. Nagyezsda Konsztantyinovna kivette Vlagyimir Il­jics kezéből a papírlapot. Suttogva olvasta, aztán any­nyira elragadtatta magát, hogy hangosabb lett. — „... A föld ... erdők és vizek, a föld méhének kincsei: az ércek, az ásványolaj, a szén stb. az egész nép tulajdonává válik". Pompás! — Grandiózus, nagyszerű! — hallatszik a háttérből egy hang. Nagyezsda Konsztantyinovna és Vlagyimir Iljics hát­ranézett. Vlagyimir Dmitrijevics állt a szoba küszö­bén. — Jő reggelt! Minden jót kívánok a szocialista forradalom- első napján! — Vlagyimir Iljics szélesre tárt karokkal elébe megy. — Vologya, — mondja lágyan Nagyezsda Konsztan­tyinovna, — azt hiszem, gondolnod kell a már ér­vénybe levő törvényre, amelyik a nyolcórás munka­napról szól, hisz a te munkanapod már a 15 órát is megközelíti: — Törvény már van, de dekrét még nincs, — vá­laszol nevetve Vlagyimir Iljics. Boncs-Brujevics a falhoz lépett, amelyen naptár függött: egyszerre tépett le két napot — október 24-ét és 25-ét. — Igaz, — ragadta meg a karját Vlagyimir Iljics valamilyen gondolattól sugározva, — mondja csak, maga megrögzött dohányos, lehet-e ilyen, lapból ci­garettát sodorni? Vlagyimir Dmitrijevics ujjal között morzsolgatta a papirost. — Szerintem lehet, — és kérdő pillantást vetett Vlagyimir Iljics hamiskás arckifejezésére. — Hát akkor sodorjon, próbálja meg. Én sajnos, ügyetlen vagyok ilyesmiben. „Mit találhatott ki megint Vlagyimir Iljics?" — értetlenkedve töprengett Vlagyimir Dmitrijevics és egy széttépett cigaretta dohányát rászórta a naptár­lapra. Elég ügyetlenül sodorta össze, hanyagul behaj­totta a végét, aztán határozatlanul nézett Vlagyimir Iljicsre. — Csak szívjon, szívjon! Most az egyszer szabad. Vlagyimir Dmitrijevics rágyújtott a sodort cigaret­tára. Nagyezsda Konsztantyinovna sem tudta felfogni, miért érdeklődik Iljics oly hirtelen e pillanatban a cigarettasodrás Iránt. — No, milyen? — kérdezte türelmetlenül Vlagyi­mir Iljics. — Lehet szívni? — Normálisan. — Nagyszerű, — dörzsölgette elégedetten a kezét Vlagyimir Iljics... — Mondja csak, vannak raktáron naptárai? — Sajnos, nagyon sok, — válaszolta Boncs-Bruje­vics, _ sőt még sok nyaláb színes hátlap is van hozzájuk. — Ezekkel semmire sem megyünk, de a naptarakra nagyon nagy szükségünk van. Ma elfogadjuk a Dek­rétumot a földről és külön lapként kinyomtatjuk az újságokban. Több százezer példányban. Szétosztjuk a katonák között, hadd vigyék haza a falvakba, olvas­sák fel a parasztoknak. Útközben azonban cigaretta­sodrásra használhatják fel az újságokat meg betét­lapjukat, s ha saját szavaikkal fognak beszélni a dekrétumról, pontatlanságot követhetnek el, összeza­varhatják a dolgokat. Ezért hadd sodorjanak ciga­rettát az ön naptáraiból, az újságokat meg a dekré­tumot a földről épségben adják át a parasztoknak. Nagyon jó szolgálatot tesznek ezek a naptárak — mondta Vlagyimir Iljics, hessegetve orra elöl a do­hányfüstöt. — De nem volsa ideje, hogy a Szmolnij­ba menjen? ...Október 26-án a szovjetkongresszus esti ülése valamiilyen rendkívüli volt. A forradalmi vihar meg­tisztította a küldötteket a mensevikektől, a jobboldali eszerektől, a burzsoázia kiszolgálóitól, mint amikor a friss szél kifújja a polyvát a szemek közül. Zsúfolásig megtelt a Szmolnij fehér oszlopos tár­gyalóterme. Eljöttek a kongresszusra a felkelés, a Téli Palota ostromának részvevői. Nyikolaj Alekszandrovics Jemeljanov áttörte magát a termen és egy ablakpárkányon talált magának he­lyet, odább szorítva egy tengerészt. Nagy hangzavar uralkodott a teremben, mint amikor előadás előtt a zenekar próbál. Jemeljanov körülnézett. Két vörös kendős nő egymást átkarolva valamiről cseveg. Gyor­san pereg a nyelvük, nyilván az előző nap benyomá­sait osztják meg egymással. Az oszlopsor kiemelkedő részén ül Rahja. Megpillantja Jemeljanovot és inte­get neki. A tengerész megérinti Jemeljanovot: — Látod, ott, a második csillár alatt ülő nőt? — Látom, látom. Ez Nagyezsda Konsztantyinovna, Vlagyimir Iljics felesége. Ismerem. — Talán én nem ismerem? — mondja sértődötten a tengerész. Kilencszázöt óta ismerjük egymást. Ki­lencszázhatban éppen így ültem Panyina grófnő Nép­házában. Lenin Karpov munkásként beszélt. Akkor mondta először: „Éljen a győzelmes forradalom!" Hát kivártuk. Éljen a forradalom, de nem akármilyen, hanem a szocialista forradalom! Ügye jó? Lenin váratlanul jelent meg. Elvtársak csoportjában fellépett az emelvényre, maga előtt engedve Jakov Mihajlovlcsot. — Iljics! Hurrá! — hangzott fel az első sorokban, aztán terjedt, mint dagálykor a hullám és újra visz­szaverődött a szónoki emelvényhez. Megmozdult az egész terem. Katonakucsmák repültek a levegőbe ... Sok-sok hang zengte: Hurrá! Éljen Iljics! Éljen a szovjethatalom! Vlagyimir Iljics ünnepi hangulatban, boldogságtól áthatva állt az emelvényen. Alig tudta magát tartóz­tatni, hogy be ne kapcsolódjék ebbe a győzelmes ora­tóriumba, amely a munkásosztály, a katonák, a ten­gerészek páratlan hőstettét, a bolsevikok pártját di­csőíti. Végül Lenin felemelte kezét és csendre intett. Kérte a hallgatóságot, mindenki foglaljon helyet. De mindenki állva maradt. Egyszeriben csend lett. Csak a csillárok kristályai csilingeltek. Az új hatalom első szava a béke volt. — A béke kérdése égető kérdés, napjaink fájó kér­dése, — kezdte Vlagyimir Iljics. — De mennyire fájó, — Jegyezte meg suttogva a tengerész Jemeljanovnak. Nyikolaj Alekszandrovics bólintott és megszorította a matróz kezét: — Pszt... — „A munkás- és parasztkormány, melyet a forra­dalom hozott létre ... — olvasta ünnepélyesen a bé­kéről szóló dekrétum szavait Vlagyimir Iljics, — va­lamennyi'hadviselő népnek és kormányainak azt Ja­vasolja, hogy haladéktalanul kezdjenek tárgyaláso­kat az igazságos demokratikus.békéről." Nagyezsda Konsztantyinovna azon vette észre ma­gát, hogy Vlagyimir Iljics minden egyes szavát is­mételgeti s körülnézve látta, hogy a tekintetüket Le­ninről le sem vevő mellette állók ajka is mozog, szinte esküként ismétlik a dekrétum szavait. A vezérnek a békéről, a földről, az igazi népkor­mány létrehozásáról mondott minden egyes szava szív­hez szólt, bevésődött a tudatba és örömkönnyeket fakasztott. ... A kongresszus október 27-én reggel hat órakor fejezte be munkáját. Vlagyimir Iljics és elvtársai átfurakodtak a tömeg­től ellepett folyosókon és kimentek a térre. Emberek zsúfolásig megszállták a teher -és személy­autókat. A kongresszus küldöttel szétszéledtek a gyá­rakba, üzemekbe, laktanyákba, hajókra, hogy beszá­moljanak a szovjethatalom első dekrétumáról. Tűzrakások égtek a Szmolnij előtti téren. Énekszó hallatszott. Emitt elindult egy munkásokkal, munkás­nőkkel zsúfolt teherautó. A viborgi városrész bolse­vikjai voltak. Állva és egymást támogatva énekelték az autóban: A föld fog sarkából kidőlni, Semmik vagyunk s minden leszünk) (Lőrincz László fordítása) V. Vasziljev: Világosság. Az ,,Üj' és a régi" című ciklusból. Linóleummetszet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom