Új Szó, 1970. október (23. évfolyam, 233-259. szám)
1970-10-06 / 237. szám, kedd
A néphadsereg napjának ünnepségei (Folytatás az 1. oldalról) gyelemre méltó egységüket a külföldi imperialista szövetségeseikkel. Az osztályszempontból megosztott világ feltételei között rendkívüli fontosságú a szocialista országok gazdasági, politikai és katonai együttműködése, internacionalista kapcsolata és szilárd egysége. Ezért a Varsói Szerződés, amelynek a szocialista közösség katonai védelmének biztosítása a küldetése, nélkülözhetetlen. Az objektív feltételek megkövetelik, hogy koalíciós biztonsági rendszerünket szüntelenül tökéletesítsük. Ezért a tagállamok területein rendszeresen megtartják a Varsói Szerződés katonaságának és törzskarának hadgyakorlatait. Ezért fejlesztjük és mélyítjük hadseregünk együttműködését különösen a csehszlovák területen állomásozó szovjet alakulatokkal. Néphadseregünk velük együtt készen áll nemcsak Csehszlovákia területének megvédésére, hanem az egész szocialista tábor nyugati határának védelmére is. Ez internacionalista küldetésének lényege. Csehszlovákia függetlensége és nemzetközi helyzete annyival szilárdabb, minél szilárdabbak a szocialista táborhoz fűződő szövetségi kapcsolataink. Ebből a szempontból különösen jelentős az ez év májusában megkötött csehszlovákszovjet szövetségi szerződés. Jelentőségét Husák elvtárs a következő szavakkal hangsúlyozta: „Nemzeti és állami szabadságunk felújítása, a csehszlovák állam léte és a szocializmus építésének egész elmúlt időszaka igazolta azt a megcáfolhatatlan tapasztalatot, hogy Csehszlovákia népei számára nem létezhet sem szabadság, sem függetlenség, sem szocializmus a Szovjetunióhoz fűződő legszorosabb testvéri szövetség nélkül." Pártunk jelenlegi politikájának elsődleges célkitűzése a konszolidációs folyamat elmélyítése, a dolgozók milliói aktivitásának, elkötelezettségének és munkalendületének fejlesztése a további szocialista fejlődés érdekében. Pártunk gondoskodásának előterében áll a hadsereg konszolidációja is, mivel 1968 — 1969-ben a jobboldali erők álcázva bár, de igyekeztek kétségbevonni hadseregünk alapvető küldetését és szocialista jellegét. Hadseregünk mindenkor a proletárdiktatúra politikai-hatalmi eszköze volt és az is marad, ezért kimondottan osztályjellegű. Hadseregünk építésében ma csakúgy, mint a jövőben első helyen kell hangsúlyozni a párt vezető szerepének lenini elvét. A hadsereg konszolidálásában 1969 áprilisától a lenini elv alkalmazásával jelentős eredményeket értünk el. Megteremtettük a hadseregben a marxi—leA nemzetvédelmi miniszter napiparancsa (ČSTK) — Martin Dzúr vezérezredes, nemzetvédelmi miniszter napiparancsot adott ki a csehszlovák néphadsereg napja alkalmából. A napiparancsban többek közt ez áll: „A mai nap különösen jelentős évforduló, a dicső szovjet hadsereg és az 1. csehszlovák hadtest történelmi nevezetességű duklai győzelmének 26. évfordulója. 1944. október 6-án, nehéz harcokban eltöltött évek után az 1. csehszlovák hadtest alakulatai a dicső szovjet haderővel átlépték a Dukla-hágónál hazájuknak annyira vágyott határát. Ezzel megkezdődött hazánknak és népünknek közvetlen felszabadítása a gyűlölt fasiszta betolakodók és hazai kiszolgálóik uralma alól. A történelmi nevezetességű duklai hadműveletek során ismét tettekkel, a szovjet és csehszlovák katonák kiontott vérével szilárdították és pecsételték meg testvéri népeink harci szövetségét és megbonthatatlan barátságát. Kialakultak az alapvető feltételek ahhoz, hogy országunk dolgozó népe kivívja a nemzeti és szociális felszabadulást a burzsoá uralom elnyomása alól és felépíthesse a szocializmust. A sokoldalú együttműködés és az internacionalista szövetség a szocialista országokkal, elsősorban a Szovjetunióval kialakította nemzeti függetlenségünk, állami biztonságunk és társadalmunk szocialista felépítésének előfeltétéleit. Dukla nemzeti történelmünkben néphadseregünk újkori hagyományának örök jelképe. Ezért 1944. Október 6-ának évfordulóját hadseregünk tagjai hagyományosan az egész ország dolgozó népével együtt mint a csehszlovák néphadsereg napját ünneplik. Csehszlovákia Kommunista Pártja vezetésével, dolgozó népünk segítségével és a szovjet hadsereg önzetlen internacionalista segítségével az elmúlt 26 év alatt a csehszlovák néphadsereg olyan korszerű szocialista hadsereggé fejlődött, amely fenntartás nélkül támogatja a nép építő akaratát és védelmezi a szocializmust. A Szovjetunió vezette öt szocialista állam által nyújtott testvéri internacionalista segítségnek köszönhető, hogy az opportunista és antiszocialista erők 1968-ban a csehszlovák néphadseregben sem tudták megvalósítani szándékaikat. A duklai hősök példáját követve mélyítsék és fejlesszék az internacionalista harci szövetséget a testvéri szovjet hadsereggel és a Varsói Szerződés testvéri hadseregeivel, fokozzák a forradalmi éberséget, növeljék a harci és politikai felkészültséget, valamint az öntudatos katonai fegyelmet." rközélet' — LUDVÍK SVOBODA köztársasági elnök Vladimír Kouckýt kinevezte hazánk rendkívüli és meghatalmazott nagykövetévé a Belga Királyságban és Luxemburg Nagyhercegségben. Jaroslav Tauer eddigi nagykövetet telmentette tisztsége alól és más feladattal bízta meg. — A CSEH ÚJSÁGÍRÓK Szövetsé ge dél-morvaországi kerületi szer vezetének, valamint a Blok kiadó vállalat képviselői tegnap átadták Gnstáv Husáknak, a CSKP KB elsfi titkárának és )osef Kempnýnek, a CSKP KB cseh irodája elnökének a „Brnó—Voronyezs" című kiadvány első példányát, amelyet a Lenin jubileum és hazánk felszabadítása 25. évfordulójának a tiszteletére jelentettek meg. — VINCZE JÖZSEF, a Magyar Népköztársaság csehszlovákiai rendkívüli és meghatalmazott nagykövete tegnap délelőtt meg kezdte első hivatalos látogatását Szlovákiában. A magyar nagykövetet fogadta Ondrej Klokoč, az SZNT elnöke, dr. Peter Colotka, az SZSZK kormányelnöke, majd Jozef Lenárt, az SZLKP első titkára is. — A POLITIKAI és tudományos ismereteket terjesztő szervezetek képviselőinek nemzetközi konferenciájára tegnap Bratislavába érkezett a magyar, a bolgár, a lengyel, a szovjet és az NDK-beli küldöttség. — A CSSZSZK—NDK barátsági hete keretében október 5-én a Német Demokratikus Köztársaság államünnepe alkalmából a trnavai dolgozók ünnepi nagygyűlést tartottak. A gyűlést Ľudovít Gabriel, a jnb elnöke nyitotta meg, Üdvözölte az NDK küldöttségét, amely Hans Jendretzkynek, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottsága tagjának, a külföldi kulturális kapcsolatokat ápoló egyesület alelnökének vezetésével tartózkodik hazánkban, továbbá Szántó László akadémikust, az NDK Barátai Szlovákiai Társaságának elnökét és további képviselőit. Az ünnepi gyűlésen jelen volt Herbert Schlage, az NDK bratislavai főkonznlja, valamint Nyikolaj Zsukov kapitány, a sxovjet katonaság képviseletében. nini elvek alapján végzett politikai munka előfeltételeit. A párt Központi Bizottsága, a kormány és a köztársasági elnök egyaránt hangsúlyozzák a harci és a politikai felkészülés egységét, hogy a harcászat, az erkölcsi és a fizikai adottság fejlesztésével azonos mértékben fejlődjön a katonák és a tisztek között végzett eszmei-nevelőmunka, és állandóan emelkedjék a katonaság ideológiai színvonala. Éljen a csehszlovák néphadsereg! Éljen felszabadítónk, a szovjet hadsereg! Éljen és erősödjék a Varsói Szerződés katonáinak harci szövetsége! ÜNNEPI ÖLÉS PRÁGÁBAN A csehszlovák néphadsereg napja alkalmából tegnap Prágában a CSKP KB politikai főiskoláján is ünnepi gyűlést rendeztek. A gyűlésen Gustáv Husáknak, a CSKP KB első titkárának vezetésével megjelent a párt és a kormány küldöttsége: a CSKP KB elnökségének tagjai, Josej Kempnij, a CSKP KB titkára, a CSKP KB cseh irodájának elnöke és Ľubomír Strougal szövetségi kormányelnök, továbbá a CSKP KB tagjai, Martin Dzúr vezérezredes, nemzetvédelmi miniszter és Radek Kaska szövetségi belügyminiszter, valamint Michal Kudzej, a CSKP KB. közigazgatási osztályának vezetője. Dr. Václav Horáöek vezérőrnagy, a csehszlovák néphadsereg politikai főcsoportfőnöke, a csehszlovák és a szovjet himnuszok elhangzása után megnyitotta az ünnepi gyűlést és üdvözölte a további megjelenteket. Az ünnepi gyűlés vendégei voltak: K. G. Kozsanov vezérezredes, a Varsói Szerződés fegyveres erői főparancsnokságának képviseletében, A. M. Majorov vezérezredes, a Varsói Szerződés fegyveres erői főparancsnoksága politikai ügyosztálya vezetőjének helyettese, Sz. M. Zolotov altábornagy, a szovjet fegyveres erők középső hadseregcsoportja katonai taná. csának tagja, politikai főcsoportfőnök, továbbá a szocialista országok hazánkban akkreditált katonai és légiügyi attaséi, a területi párt- és állami szervek képviselői, a Belügyminisztérium, a csehszlovák néphadsereg, a népi milícia, továbbá az Antifasiszta Harcosok Szövetsége, a Polgári Honvédelmi Szövetség, a Csehszlovák Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom, a Szocialista Ifjúsági Szövetség képviselői, az I. csehszlovák hadtest volt tagjai, a duklai harcok résztvevői és más hivatalos személyiségek. Az ünnepi gyűlésen Josef Kempnij, a CSKP KB elnökségének tagja mondott beszédet. KOSZORÚZÁS A csehszlovák néphadsereg napja alkalmából a Nemzeti Front Központi Bizottságának küldöttsége Évien Erbannak, a CSKP KB elnöksége tagjának, a Csehszlovák Nemzeti Front Központi Bizottsága elnökének vezetésével megkoszorúzta a prágai OlSany temetőben a szovjet katonák síremlékét, valamint a Vítkovon az Ismeretlen Katona sírját. Az emlékművekre koszorút helyezett el Martin Dzúr vezérezredes, nemzetvédelmi miniszter vezetésével a csehszlovák fegyveres erők küldöttsége és Szemjon Mitrojanovics Zolotov altábornagy vezetésével a szovjet haderők középső hadseregtísoportjának küldöttsége. Bratislavában ugyancsak ünnepélyes keretek között koszorúzták meg a hazánk felszabadításáért elesett hősök emlékművét. Az emlékművet megkoszorúzták a párt kerületi és városi bizottságának küldöttségei, a Nemzeti Front, Bratislava főváros, a csehszlovák néphadsereg, a Belügyminisztérium küldöttei, a szovjet hadsereg középső hadseregcsoportjának képviselői, az Antifasiszta Harcosok Szövetsége városi bizottságának és a Nemzeti Front további szervezeteinek küldöttei. Összehívták az egyiptomi nemzetgyűlést (Folytatás az 1. oldalról) Jordániában tovább normalizálódik a helyzet Amman — Jordániában — a jelekből ítélve — tovább normalizálódik a helyzet. A jordániai hadsereg alakulatai, valamint a palesztinai ellenállók egységei fokozatosan kivonulnak a fővárosból. Egyedüli komolyabb problémát a palesztinai milícia okozza, amelynek statútuma körül bizonyos nézeteltérésekre került sor. Bahu Ladgham tunéziai miniszterelnök, az arabközi ellenőrző bizottság elnöke vasárnap Irbid és Ramtha városában megbeszéléseket folytatott Jasszer Arajattal, a palesztinai ellenállók vezetőjével. Ladgham kijelentette, hogy megbeszélései Arafattal nyíltak és őszinték voltak. Odeh, jordániai tájékoztatásügyi miniszter sajtóértekezletén 7000 halottban' és 1300 sebesültben jelölte meg a jordánai polgárháború áldozatainak számát. Ezzel az adattal kapcsolatban a hírügynökségek megjegyzik, hogy az eddigi becslések ennél jóval nagyobb számot adtak a veszteségekről. A palesztinai gerillaszervezetek 20—25 ezerre tették a halottak számát. A miniszter közölte, hogy a jordániai hatóságok folyamatosan szabadon engedik foglyaikat, s a múlt 'hét végéig mindössze 6500-an maradtak fogságban. Odeh elmondotta, hogy a kormány 5000 jordániai dinár (kb. 15 ezer dollár) vérdíjat tűzött ki dr. Habbas, és tiajef Havatmeh fejére. A Palesztinai Népi Felszabadítási Front, illetve a Palesztinai Felszabadításért Küzdő Demokratikus Népfront vezetőit a tájékoztatásügyi miniszter „betiltott pártok vezetőinek" minősítette, s ezzel indokolta letartóztatásuk elrendelését. POMPIDOU MA ÉRKEZIK 4 SZOVJETUNIÓBA Moszkva — Georges Pomptdou francia elnök a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének és a szovjet kormánynak a meghívására ma hivatalos látogatásra a Szovjetunióba érkezik. Pompidou már 1967-ben járt a Szovjetunióban, -«iint a francia kormány elnöke. A Moszkvában hétfőn közzétett sajtónyilatkozat rámutat, hogy Pompidou találkozása és eszmecseréi Leonyid Brezsnyevvel, Nyikolaj Podgornijjal és Alekszej Kosziginnal „nagy jelentőségűek voltak a szovjet— francia együttműködés és egyetértés megszilárdítása szempontjából". A nyilatkozat hangsúlyozza, hogy a soron levő szovjet—francia eszmecserék „kétségtelenül a két ország hagyományos barátsága és kölcsönös megértése megszilárdításának újabb szakaszát jelentik, valamint elősegítik a szorosabb szovjet—francia együttműködést a béke, az európai és a nemzetközi biztonság érdekében. A francia elnök Moszkván kívül Novoszibirszkbe, Taskentbe és Szamarkandba is ellátogat. Innen a francia elnök visszatér Moszkvába, ahol befejezik a szovjet—francia tárgyalásokat. Nixon befejezte európai körútját London — Brit politikai megfigyelők szerint Nixon amerikai elnök szombati angliai látogatása során Heath miniszterelnökkel elsősorban a közel-keleti, délkelet-ázsiai és az indiaióceáni helyzetről, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia katonai politikájáról, valamint a Kelet- és Nyugat közötti kapcsolatokról tárgyal. Megállapodás jött létre Heath washingtoni látogatásáról, amely aránylag rövid tartamú egy-két napos lesz, és november második felében vagy decemberben valósul meg. A politikai megfigyelők állítása szerint a londoni tárgyalásokon nem jött létre megállapodás a dél-afrikai fegyverszállítások ügyében. Az Egyesült Államok továbbra is elutasító álláspontra helyezkedik ezzel az egyezménnyel szemben. A két államférfi eszmecserét folytatott a szocialista országoknak az európai biztonsági értekezlet összehívására tett javaslatáról is. Várható, hogy e kérdésről Nixon az Egyesült Államokba való visszatérése után nyilatkozik majd. Megfigyelők véleménye szerint azonban az Egyesült Államok és Nagy-Britannia a Berlinben folyó jelenlegi négyhatalmi tárgyalások eredményétől teszi függővé állásfoglalását a biztonsági értekezlet ügyében. Nixon elnököt tegnap hivatalos székhelyén fogadta Valera, a z ír Köztársaság elnöke. Nixon tegnap visszatért Washingtonba. Csehszlovák kitüntetések szovjet és lengyel katonai személyeknek Moszkva — Bohuslav Chňoupek moszkvai csehszlovák nagykövet tegnap csehszlovák kitüntetéseket adott át magas rangú szovjet tiszteknek. „A fegyverbarátság megszilárdításért" érdemérem első fokozatával tüntették ki Krilov marsallt, Kraszovszkij légügyi marsallt,, Gorskov tengernagyot, Pavlovszkij, Komarovszkij és Batov tábornokokat. Ludvík Svoboda köztársasági elnök ugyancsak magas katonai kitüntetéseket adományozott lengyel katonai személyeknek, 1 akik a háború idején aktívan részt vettek Csehszlovákia felszabadításában. A Fehér Oroszlán Rend 2. fokozatával tüntette ki Eugeniusz Molczyk tábornokot, aki 1945 májusában a 2. lengyel hadsereg harckocsizó egységének harcosaként részt vett Prága és környéke felszabadításában. Tíz lengyel tábornokot és tisztet a Vörös Zászló Érdemrenddel, húsz tisztet pedig a Vörös Csillag Érdemrenddel tüntetett ki. A kitüntetéseket dr. Anonín Gregor varsói csehszlovák nagykövet nyújtotta át. Megkezdődött a XXI. nemzetközi űrhajózási kongresszus Konstanz — Konstanzban tes- titkár nyitotta m Konstanz — Konstanzban tegnap ünnepélyes keretek között megnyitották a XXI. nemzetközi űrhajózási kongresszust. Az egyházi zsinatjairól híres városban 30 ország több mint ezer tudósa vett részt. A kongresszuson jelen vannak Andrijan Nyikolajev és Vitait] Szpvasztyjanov szovjet űrhajósok, valamint dr. Borisz Jegorov orvos. Az amerikai űrhajósokat James A. Lowell, John L. Swigert és Fred W. Haise képviseli, akik az Apollo—13 űrutasai voltak. A Nemzetközi Űrhajózási Szövetség XXI. kongresszusát dr. Klaus von Dohnanyi, iskola- és tudományügyi parlamenti államtitkár nyitotta meg az NSZK kormányának megbízásából. A kongresszus első napján felszólalt Kiril J. Kondratyjev, a leningrádi Zsdanov Egyetem rektora. Az október 10-ig tartó kongresszuson a tudományos dolgozók és mérnökök az űrhajósokkal közösen a rakétamotorokkal és az űrkabinok visszatéré- «q sének fizikai kérdéseivel, a kozmikus testek konstrukciójával és más fizikális problémával foglalkoznak majd. A szovjet küldöttség átadja a x. kongresszusnak a Szojuz-ü rkabinok, valamint a Luna auto- ^ matikus űrállomás dokumentá- T cióját. Ä