Új Szó, 1970. október (23. évfolyam, 233-259. szám)

1970-10-22 / 251. szám, csütörtök

BEETHOVEN CIKLUS A Beethoven emlékév vége felé közeledik, s a vele kapcsolatos ünnepi zenei események is közelednek az utolsó akkordok felé. Bratislava zenei életében azonban a most megindult őszi évad — a Szlovák Filharmónia műsorain kívül — még egy nagy fellobbanást tartogat tarsolyában. A Rádiózenekar ugyanis egy öt estéből álló Beethoven ciklust hirdetett meg, melynek keretében vezetőkarnagyukkal — dr. R a j t e r Lajossal az élén előadja a bonni mester mind a kilenc szimfóniáját. Hatalmas vállalkozás ez, mely méltó a nagy évforduló jelentőségéhez. Az egyes esték müsorösszeállítása is figyelmet érdemel, mert a kilenc szimfónia — a szimfonikus zeneirodalom alfája és Omegája — az elsőtől kezdve keletkezésük időrendi sorrendjének egymásutánjában fog elhangzani. Már magában, véve ez a tény is jelentős. Egyrészt dicséri a karmester kifinomult stílusérzékét, másrészt bepillantást nyújt a beethoveni életmű teljes fejlődési folyamatába. Beethoven, a kiváló zongorista hírében álló művész már nyolc éve él Bécsben, és éppen harminc éves, mikor mint zeneszerző első nagyszabású szerzői estjével áll ki a császárváros nyilvánossága elé. Ezen az estén, 1800. április 2-án az udvari színház nagytermében hangzik fel először — többek között — I. szimfóniája is. Talán a két rajongott és tisztelt előd, Heydn és Mozart közelségének nimbusza gátolja a fiatal mestert abban, hogy megkomponálja első szimfonikus művét, és minden bizonnyal ez készteti arra, hogy csak érett alkotással folytassa az általuk megkezdett utat. Mert Beethoven tényleg Haydn és Mozart örökségéből indul el. Átveszi és szinte végig meg is tartja a szonátaformát, a szimfóniák négytételes beosztását, hogy aztán azt fokozatosan új tartalommal, kifejezőerővel töltse meg, és beléjük oltsa egyéniségének titáni mivoltát. És ez a rendkívüli egyéniség már a C-dúr szimfóniában, főleg annak két középső tételében is megmutatkozik, a második tételben, mely nem egyéb, mint egy művészien stilizált menüett, és főleg a harmadikban, mely már előre sejteti az eljövendő scherzók száguldó és szenvedélyes világát. Hogy Beethoven milyen rohamosan érik és fejlődik egyéniséggé, fényesen mutatja merészebb II. szimfóniája, mely az első bemutatóját követő két évben keletkezett. A forma itt is még szinte változatlan, de a tartalom, a pregnánsabb témák, azok merészebb feldolgozása, a zenekari hangszerelés gazdagodása, kísérletező jellege már egy markánsabb, férfiasabb, egyénibb Beethovenről tanúskodik. Ez a két első szimfónia hangzott el a ciklus első estjén, mely elé — s ezt elöljáróban be kell vallani — bizony aggódva tekintettünk. Az aggodalomra ugyanis a Rádiózenekai' utóbbi nyilvános szerepléseinek színvonala — főleg a fiatal művészek fórumán — adott okot. Ezzel a mostani koncerttel azonban rehabilitálták hírnevüket és egyben iskolapéldaként demonstrálták, hogy mit jelent egy zenekar élén a karmester személye és egyénisége. A zenekar játéka kezdetben elfogódottságot mutatott, s az első tétel még bizonytalanul indult, de a továbbiak során játékuk egyre jobban felszabadult, színesebb és árnyaltabb lett és így egy szép, lendületes II. szimfóniát produkáltak. Persze, zenekari hangzásuk és kulturáltságuk terén még nincs minden a helyén, s így vezetőkarmesterüknek módjában lesz még híres nevelőmunkáját gyümölcsöztetni. Dr. Rajter felfogása ezt a két első szimfóniát alapszíneiben nagyon helyesen Haydn és Mozart világának irányából közelíti meg, de a másodikban már stílusosan hangsúlyozta azt az ugrásszerű fejlődést és markánsabb kontúrokat, mely e két mű között van. Szép este volt, biztató kezdete a nagy vállalkozásnak. VARGA JÚZSEF • Első ízben engedélyezték hivatásos színészeknek, hogy játékfilmet forgassanak a római Szent Péter-bazilika belsejében. A film a bazilika építéséről szól. Michelangelo Buonarotti alakját Orsón Welles formálja meg. Q Oscar Kokoschka 85. születésnapján, tavasszal kiállítás nyílik a bécsi Belvederében. A kiállításra kilenc országból nyolcvan Kokoschka-művet gyűjtenek össze. LOMBHULLÁS (Št. Petra š felv. - ČSTK) NÉHÁNY MUNKÁS álldogált a fizetést osztó pénztáros asztalánál. — Gratulálok az első fizetésedhez, Viktor! — szólt az egyik fiatal munkáshoz Ivan Szemjonovics, a mester. Kezet rázott vele és elment a műhelybe. — Az áldóját, hogy elfutott — gondolta Vityka. — Azt mondta, „gratulálok az első fizetésedhez Viktor", amivel egész világosan tudtomra adta, hogy áldomást vár. A mama ugyan zsörtölődni fog, amikor megszámolja a pénzt és így szól: „Hogyhogy ilyen kevés, Vityka?". Mire én: „Hiába, ez az első fizetésem. A vendéglőben áldomást kellett fizetnem a mesternek. Tudod, ez már hagyomány." Vityka elrakta a szerszámokat, megtörölgette az esztergapadot, átöltözött és várta a mestert. Ivan Szemjonovics azonban nem sietett. Valamiről Kovrigin technológussal beszélgetett, aztán bement az irodájába. „Adja a nagyot!" — gondolta Vityka. Végül kijött, de meg sem állt a fiú mellett, csak úgy menet közben odavetette neki: „Akkor viszontlátásra holnap" és sietett a kapu felé. Vityka utánafutott és elkapta a kabátját. — Hová siet, Ivan Szemjonavics? — Hová sietek? Természetesen haza. — Ma kaptam az első flvetést és erre áldomást kell innunk. — Nem kell semmiféle áldomás! Végy egy tortát meg egy üveg pezsgőt és ünnepeld meg ezt az eseményt a mamáddal. — Hogyhogy otthon? Magával akarok inni egy kupicát, ez a hagyomány. — Nem szép hagyomány ez, Vityka! JURU RIHTER: — Szép, nem szép, de hagyomány, és ezért szépen kérem. — Hát ne kérj! — Szóval így beszél velem? Semmire sem becsül... Talán rossz esztergályos vagyok? Mondja csak meg, akkor átmegyek egy másik műhelybe. — Ugyan már! — Hát akkor meg boronáljunk el mindent férfiakhoz méltóan. Ne gondolja, hogy valami talponállóba hívom. Elmegyünk egy szép zenés vendéglőbe, és megisszuk az. áldomást. — Hát ez olyan fontos neked? Ráadásul az orvosok is eltiltottak a szeszes italtól. — Akkor nem fog inni, de tiszteljen meg ... Fél óra múlva a vendéglőben ültek, és a pincér írta a megrendelésüket: — Akkor lesz, kéremszépen, habcsók, sonka, finom saláta, húsleves, utána a mi specialitásunk, saslik. Minden kétszer. Es milyen italt hozhatok? — Nekem egy üveg ásványvizet, a fiatalembernek pedig két deci bort — rendelt Ivan Szemjonovics. — Ugyan, apóka! — nevetett a pincér. — Természetesen egy üveg konyakot, hiszen férfiak vagyunk. Pillanatokon belül az asztalon volt a sütemény, az ásványvíz és egy üveg márkás konyak. — Hát akkor az első fizetésre! — szólt Vityka és felhajtott egy pohár konyakot, amely hamarosan bebizonyította, hogy méltó kiváló hírnevére és borsos árára. Húsz percen belül Vityka már a szomszéd asztalnál csókolgatott egy fiút. ... A számlát Ivan Szemjonovics fizette ki. Aztán nagynehezen kicipelte a kapálódzó Vitykát és taxin hazavitte a mamájához. Amikor a mester hazaért, odaadta jeleségének fizetését, aki megszámolta és csodálkozva kérdezte: — Hogyhogy ilyen kevés, Ványa? ? — Hiába! — sóhajtott Ivan Szemjonovics. — Egyik hozzám beosztott fiatal munkás ma kapott először fizetést és kénytelen voltam a vendéglőben áldomást fizetni neki. Tudod, ez régi hagyomány. SZ. B. FORDÍTÁSA SZU LÖK, NEVELŐK FÓRUMA A gyermek és az öltözködés HA MANAPSÁG a gyermekek' és a fiatalok öltözködéséről, ruházatáról esik szó, igen gyakran eszembe ötlik gyermekkorom „divatja". Gondolatban ismét ott vagyok egykori osztálytársaim között az elemi iskola kopott padjaiban és emlékezetemben megjelennek azok a társaim, akiknek „eleganciáját" a kegyetlen, kizsákmányoló kapitalista rendszer szülte. Szinte minden második gyermek ruhája kopott volt, a kinőtt kabátkák könyöknél, a nadrágok térdnél foltozottak. S bizony csak a legelvetemültebb, legelkényeztetettebb úri csemetéknek jutott eszébe, hogy kigúnyolják az efféle, Igen gyakori proletáröltözetet. Mert a többség számára nem volt nevetséges. Milyen jóleső érzés manapság, ha bemegyek valamelyik tanterembe a diákok közé. A gyermekek szinte kivétel nélkül igen jól öltözöttek, amint régen csak a kiváltságosok voltak. Serdülőkorukig a gyermekek általában olyan ruhában járnak, amilyet szüleik, hozzátartozóik vásárolnak számukra. A serdülőkor azonban fordulópontot jelent ebben a tekintetben is mindkét nembeli gyermeknél. Öltözetük kiválasztásába maguk is beleszólnak, bizonyos igényeket támasztanak és elég gyakran követelőzőkké válnak. Ez pedig több tényezővel függ össze. Elsősorban azzal, hogy a serdülőkorban megnövekszik a két nem egymás iránti érdeklődése, a lányok a fiúknak, a fiúk pedig a lányoknak akarnak tetszeni, s ez természetesen megnyilvánul az öltözködésben is. De a ruházat iránt megnyilvánuló serdülőkori érdeklődés gyakran összefügg a „feltűnési viszketegséggel" is és azzal, hogy a serdülők felnőtt voltukat kívánják bizonyítani a felnőtteket utánzó, vagy — mondjuk csak meg kifejezőbben — a felnőtteket „majmoló" öltözködéssel. HIBA LENNE, ha a serdülő gyermek részéről az öltözködés iránt megnyilvánuló érdeklődés elkerülné a szülő figyelmét. Hiszen a gyprmek az öltözködésben is igényli a szülő útmutatását és az ezzel kapcsolatos nevelési problémák megoldását. Mert vannak ilyen problémák! Melyek azok? Itt van például a jó ízlés kialakításának a kérdése. Mielőtt tisztáznánk, milyen is az ízléses öltözködés, szögezzük le a paradoxonnak tűnő megállapítást: Ami divatos, még nem biztos, hogy ízléses is. Hiszen a divat, és különösen a serdülőkorúak divatja gyakran meglehetősen ízléstelen ruhadarabok viselésében nyilvánul meg. A szülőnek tehát az a feladata, hogy segítsen gyermeke jó ízlésének kialakításában és az ízléses öltözködésben. Megfigyelhetjük, hogy vannak fiúk és lányok, akik mindig jól öltözöttek, elegánsnak tűnnek, bár ha tüzetesebben szemügyre vesszük öltözetüket, azt tapasztaljuk, nem is a legdrágább ruhákat öltötték magukra. Mi tehát jól öltözöttségük titka? A jő ízlés és a tisztaság. Sok ember azonban figyelmen kívül hagyja a jó ízlés követelményeit. Vannak ugyanis olyan nézetek, melyek a jó ízlést valamiféle veleszületett hajlamnak tartják és például a zenei hallással hasonlítják össze, azt állítva, hogy amint nem lehet valakinek jő zenei hallása, úgy előfordulhat, hogy az ízlése sem jó. Hát az efféle nézetek nem általános érvényű Igazságot állítanak. Mert igaz ugyan, hogy egyeseknél hiányozhat a jó ízlés iránti érzék, viszont az is igaz, hogy a jó ízlést, különösen az öltözködésben ki ís lehet alakítani és fejleszteni. Ennek pedig nem csupán az a módja, hogy a szülő Irányítja gyermeke öltözködését. Hiszen a különféle folyóiratok, a televízió adások, az egyre nagyobb számban igen ízlésesen öltözködő emberek, az esztétikus és tiszta környezet mind-mind segítségünkre lesznek gyermekünk jó ízlésének a kialakításában. Ám az öltözködésnél, a ruházat kiválasztásánál semmi

: képpen sem mellőzhető néhány szempont. Ezek pedig a következők: 1. alkalmazkodás az életkorhoz; 2. alkalmazkodás az alakhoz; és 3. alkalmazkodás az alkalomhoz. Az ízléstelen öltözködés gyakran annak a következménye, hogy sokan nem veszik figyelembe a testalkatukat, alakjukat és megfeledkeznek életkorukról is. A szülőknek mindig tekintettel kell lenniük gyermekük életkorára és ennek megfelelően kell őket öltöztetniük. A gyermeket idő előtt nem szabad „felnőttesen" öltöztetni, ám óvakodjunk a másik véglettől is, és a serdülőt ne vegyük gyermek számba és ne öltöztessük őt úgy, mint a kisiskolásokat. A szülő nyújtson segítséget gyermekének a ruhaanyag színének, mintájának, a ruha szabásának a kiválasztásában is és kellő pedagógiai érzékkel és tapintattal, jó példamutatással igyekezzék gyermekét a jó ízlés útjára terelni. AZ ÖLTÜZÉK igazodjék az alkalomhoz is. Ez talán magától értetődő követelmény. Képzeljük el, milyen rosszul éreznénk magunkat, ha olajos, piszkos munkaruhában kellene részt vennünk valamilyen ünnepélyen, ahol mindenki ünnepi öltözetben, „gálában" van jelen. Viszont nemegyszer előfordult már, hogy az emberek az alkalomnak egyáltalán nem megfelelő öltözékben jelentek meg valamilyen rendezvényen. Ilyen esetben az öltözködés és az illem követelményei egyaránt csorbát szenvednek. Sokan azért öltöznek az alkalomnak nem megfelelő módon, mert nem ismerik eléggé az illemszabályokat. Ízléstelen és illetlen dolog például nyaralás idején a fürdőhely éttermében fürdő, vagy akár napozóruhában megjelenni. Nem illő és az alkalomnak meg nem felelő öltözék az utcai ruha színházban, az operában vagy hangversenyen. Egyetlen, viszonylag rövid írás keretében nehéz lenne kitérni mindazon szempontokra és követelményekre, melyek gyermekünk jó ízlésének a kialakításához szükségesek. Ügy gondolom, az eddig elmondottak is eléggé Illusztrálják, hogy az öltözködésben is érvényesíteni kell bizonyos pedagógiai elveket. Ha napjainkban magas életszínvonalról beszélünk és többet megengedhetünk magunknak az öltözködést illetően is, mint valamikor, ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy gyermekünket az öltözködésben el kell kényeztetnünk és meg kell számára vásárolnunk a legdrágább és legfényűzőbb divatcikkekét, mondván „ha már nekünk nem volt annak idején, legyen legalább a gyereknek!" Fontos nevelési probléma, hogy megértessük a gyermekkel: nemcsak az az ízléses, ami a legdrágább, nem kell a gyermeknek vagy serdülőkorúnak mindig a legelsők közt igazodnia a divat kilengéseihez, nem biztos, hogy ami másokon jót mutat, gyermekünknek is illik és igazán nem szabad megfeledkeznünk arról: hogy valóban nagyon Igaz az ismert mondás: „Nem a ruha teszi az embertl" Hiba lenne, ha gyermekünk helytelen következtetésekkel csak kifogástalanul öltözködő, mindig a legújabb divathoz alkalmazkodó embereket venné emberszámba, hiszen a kicicomázott külső igen sokszor egészen csekély szellemi értékű ember bensőjét leplezheti. Ezzel természetesen nem azt akarom mondani, hogy talán Valamiféle lompos, rendétlen, divatjamúlt ruhadarabokat viselő, vagy papagáj módra feltflnősködő egyén legyen gyermekünk eszményképe az öltözködésben. MEGTALÁLNI ezen a téren ls az „arany középutat" — n,em könnyű feladat. De ha a szülő nem engedi, hogy gyermeke „okosabb" legyen nála és törődik annak ízlésével és esztétikai érzékének a kialakításával is, akkor az ízléses, szolid öltözködéssel sem lesz baji SÁGI TÖTH TIBOR