Új Szó, 1970. október (23. évfolyam, 233-259. szám)

1970-10-20 / 249. szám, kedd

tosabb megnyilvánulási formát. Ebben az esetben azonban az ösztönösség formájában lép fel. Például a bérpolitikában a munkások egyenlősdi irányzata ösztönösen tör elő a fejlett kommunizmus elérése felé és ezért negatív következményeket szül. Eltér a szocializmus politikai gazdaságának ama kulcsfontosságú törvényszerűségétől, hogy mindenki képességei szerint, mindenki munkája szerint részesüljön a javakban. Minél jobban meghátrál az ösztönös egyenlősdi irányzatok elől, annál jobban károsodik az anyagi érdekeltség és fékeződik a szocialista termelés növekedése. A politikailag passzfv és el nem kötelezett munkás ezt a pozitív lényeget nem képes megérteni. Ennek felismeréséhez csak a kommmunista párt vezetésével, aktív politikai tevékenységgel juthat el. Nem értheti meg hasonlóképpen e lényeget az B párttag sem. aki társadalmi valóságunk szemléletében a különböző korábbi ideológiai zavarok befolyása alatt nem annyira a marxista-leninista tudományból, hanem inkább

1) az „ipari társadalom" burzsoá koncepcióiból indul kl. A kommunista párt, amely a marxizmus-leninizmus alapján dolgozik és a szocialista munkásosztályra, mint fő „politikai hadseregére" támaszkodik, a szocialista munkásosztálynak a fejlett kommunizmus elérésére irányuló különféle ösztönös megnyilvánulásait képes a munkásosztály és az egész dolgozó nép hatalmas öntudatos mozgalmával egybeforrasztani. A munkásosztály egyes tagjait a különböző ösztönös megnyilvánulásokhoz fűző energiát maradéktalanul a szocialista társadalom fejlesztése reális kérdéseinek megoldására fordítja, tehát arra az útra, amely valóban elvezet a fejlett kommunizmusba. Ez annyit Jelent, hogy a munkásoknak a szociálizmusban elfoglalt gazdasági helyzetéből eredő Indítékokra, a munkások politikai aktivitására kell támaszkodni, a fejlődésünket fékező valamennyi negatív jelenséggel szemben. Ennek az aktivitásnak az alapján kell kiépíteni a széles körű társadalmi ellenőrzést (egyrészt a népi ellenőrzési bizottságokat, másrészt az összes társadalmi szervezetet és természetesen elsősorban a kommunista párt talaján), amely segíti további előrehaladásunkat. A munkásosztály tekintettel a szocializmusban elfoglalt gazdasági helyzetére alapvető biztosítéka annak, hogy nem kerülünk téves illúziók hatása alá (mintha megelégedhetnénk a szocialista társadalomnak csupán részleges „megjavításával" és többet már nem akarnánk). Ez az alapvető biztosítéka annak, hogy fejlődésünk tovább halad — a fejlett kommunizmus felé. III. A kommunista párt a munkásosztály pártja A tudományos kommunizmus megalapítói forradalmi tevékenységüknek már a kezdetén tudatában voltak annak, hogy feltétlenül szükséges a proletariátus önálló osztálypolititikai szervezete. Nézeteiket megerősítették a párizsi kommün tapasztalatai is. A proletariátus első diktatúrája vereségének egyik oka az' volt. hogy nem létezett önálló politikai szervezet, amely a proletariátust osztályharcában vezette volna Ezzel összefüggésben Marx és Efigels 1871 szeptemberében a következőket írta: ... o vagyonos osztályok ezen kollektív hatalma ellen a munkásosztály mint osztály csak akkor lehet hatással, ha ő maga külön politikai pártot alakít, amely szembenáll a vagyonos osztályok által létesített összes régi partokkal; a munkásosztálynak ez a politikai pártban való tömörülése jeltétlenül szükséges ahhoz, hogy biztosítva legyen a szociális forradalom győzelme s annak végső célja — az osztályok megszüntetése .. A proletariátus önálló szervezetének szükségessége általános törvényszerűség, amelyet Marx és Engels fedezett fel. Engels 1889-ben a következőket írta Trierhez intézett levelében: Hogy a proletariátusnak a döntő pillanatban elegendő ereje legyen a győzelemhez, ehhez szükséges — Marx és én 1884 óta mindig ezt az álláspontot védelmeztük —, hogy külön pártot, az összes többitől különböző és velük szemben álló pártot létesítsen, amely tudatában van annak, hogy osztálypárt. Ugyanebben a szellemben írt és lépett fel Lenin, akt azt vallotta, hogy az állam irányításához edzett jorradal márok — kommunisták hadseregére van szükség, és ez itt van, és pártnak nevezi magát. Azokra az ellenvetésekre és kétségekre, vajon kiépítsék-e a munkásosztály önálló, politikai szervezetét, Lenin azt válaszolta, hogy a munkásosztály önálló politikai párt nélkül olyan, mint az embert törzs fej nélkül. A párt tanaiban, hasonlóképpen mint a marxi—lenini tanok többi részében ls, fennáll Marx, Engels és Lenin nézeteinek kontinuitása. E gondolkodók és forradalmárok nézeteit nem lehet egymással szembeállítani. Azok a feltételek, amelyek közepette Marx és Engels kifejtette tudományos-forradalmi tevékenységét, eltértek azoktól a feltételektől, amelyek között Lenin alkotott. Megváltoztak mind az objektív feltételek (amelyek közül a legszámottevőbb a szabad versenyű kapitalizmus Imperialista szakasszá való átalakulása volt) mind pedig a szubjektív feltételek. A munkásmozgalom megérett, értékes tapasztalatokkal, új ismeretekkel gazdagodott, szervezetilegeszmeileg és politikailag fejlettebbé vált. A kommunista párt történelmi küldetése a munkásosztály történelmi küldetéséből fakad. A kommunista pártnak nincs más történelmi célja, mint a munkásosztálynak. Ezt a célt már a Kommunista Kiáltvány igen világosan meghatározta: „A proletariátust osztállyá alakítani, megdönteni a burzsoázia uralmát, kivívnt a proletariátus politikai hatalmát" A munkásosztály történelmi küldetése sikeres teljesítésének előfeltételei esősorban a következők: — a proletariátus, mint osztályerő öntudatositása. — a proletariátusnak a burzsoáziával folytatott osztályharcában szerzett tapasztalatai bizonyos fokon (amikor a lázadás alacsonyabb formái és a szervezet alacso nyabb formát hatástalannak mutatkoztak) olyan polttfkal küzdelem szükségességéhez vezetnek, amelyhez feltétlenül önálló forradalmi politikai szervezetre — kommunista pártra van szükség, — valamennyi nemzet és valamennyi ország proleta riátusának osztályszolidaritása, — a munkásság osztályharca feltételezi a saját érdé kekért vívott harc egybekapcsolását az egész társadalom felszabadításáért vívott harccal. — e cél eléréséhez vezető megfelelő forradalmi eszközök megválasztása. Minden politikai párt lényegénél fogva osztályfegvver Ezen semmit sem változtat az a tény, hogy számos politikai párt „osztályon felüli" pártként igyekszik fellépni Az osztálylényeget azonban nem csupán a párt elneve zése határozza meg (például a szocialista párt). Ismeretesek olyan példák, amikor számos különféle szocialista 10 nak korlátja, határa ls. Itt van a társadalmi forradalom lehetőségeinek alapja ís, s e forradalom hegemónja, vezető ereje bizonyos társadalmi osztály. Az ő anyagi helyzete a hajtóereje a forradalomban elért átalakulá soknak, egyszersmind e változások határa ls. Az emberiség általános felszabadulása csupán a pro letér forradalom eredménye lehet. Mint minden más társadalmi osztály, a proletariátus sem szabadulhat fei másként, mint hogy széttépi az őt megkötő társadalmi bilincseket. Tekintettel a proletariátus anyagi helyzetére ezek az embert elnyomó összes társadalmi bilincsek A proletariátus tehát a valóságban csak úgy szabadulhat fel, hogy minden dolgozót teljesen felszabadít. Marx mindenekelőtt felvázolja, hogy nem csupán a proletariá tus és az egész emberiség politikai felszabadulásáról van szó, hanem hogy ennek alapvető feltétele a gazdasági felszabadulás. Marx és Engels első közös müvében, „A szent család"ban foglalja össze a munkásosztály történelmi szerepére vonatkozó legfontosabb gondolatokat. A proletariátus „nem szabadíthatja fel önmagát anélkül, hogy meg ne szüntetné saját élet j eltételeit. Nem szüntetheti meg sa Iát életfeltételeit anélkül, hogy meg ne szüntetné a mai társadalom összes embertelen életfeltételeit, amelyek az ő helyzetében összpontosulnak". (Marx és Engels Művei. 2. kötet, 35. oldal, Kossuth Könyvkiadó, Budapest, j Marx és Engels „Német ideológia" című íráséban először fogalmazta meg a materialista történelemfelfogást. Egyidejűleg itt fogalmazták meg azt a téztst, hogv a proletárforradalom mint a munkásosztály történelmi szerepe érvényesülésének kifejezője elkerülhetetlen. Marxnak „A filozófia nyomorúsága" című müve (1847), mely Proudhon kispolgár közgazdász nézeteinek bírálataként íródott, szintén fontos megjegyzéseket tartalmaz a munkásosztály történelmi szerepével kapcsolatban Ilyen például azzal a kérdéssel kapcsolatos megállapítása. hogy a munkásosztály történelmi szerepe a kibontakozó kommunizmusba torkollik — nevezetesen a jövőbeni egyetemes népi kommunista önigazgatás lehetősé gévfil kapcsolatban. A marxizmus számos ellenfele azt hozza fel e távlattal szemben, hogy tekintettel az embe rek „természeti képességeinek" különbözőségére, a társadalomban a dolgok uralását mindenkor csak elenyésző kisebbség (tehetségesek) fogja a kezében tartani, míg a többség (tehetségtelenek) kénytelenek lesznek örökké alárendelt helyzetben lenni. Ezt az érvelést tovább fejlesztik a reakciós „elit-elméletek". Az emberek képességei és a munkamegosztás közötti kapcsolatból indulnak ki. Az „elitkedés" alapja az a nézet, hogy mindenkor és minden körülmények között a „természetes képességek" a döntők. Más szóval: az általános társadalmi munkamegosztás (azaz uralkodókra és uraltakra osztás) állítólag az emberek eltérő „természe tes képességeinek" az eredménye, tehát „természetadta" valami, amelyen semmit sem lehet változtatni. Ezzel kap csolatban Marx a következőket írja: „Eredetileg egy te herhordó sokkal kevésbé különbözik egy filozófustól, mint komondor az agártól. A munkamegosztás az, amely szakadékot hozott létre kettejük között." (Marx és En gels Müvei, 4. kötet. 139. oldal, Kossuth Könyvkiadó, Bu dapest.) Ezért a régi munkamegosztás fokozatos változásaival egyidőben az embereknek az új munkamegosztáshoz szükséges képességei lépésről lépésre (nem Automatikusan, hanem a szocialista társadalom Intézményeinek céltudatos hatása alatt) fognak kibontakozni. Ez teszi majd lehetővé az egyetemes népi kommunista önigazga tásra való áttérést is. Marx és Engels „A Kommunista Párt kiáttvänyá" foglalja össze a munkásosztály történelmi szerepére vonatkozó megállapításait, azaz megállapításaikat ennek anyagi feltételességével kapcsolatban, amely már akkor hatott, amikor még csak szervezetlen osztály volt, csak' akkor formálódott, ezért még nem volt forradalmi osztályideológiája, sem megfelelő politikai szervezete. „Mtnden eddigi osztály, amely az uralmat meghódította, a már megszerzett életpozíciófát úgy Igyekezett biztosítani, hogy az egész társadalmat alávetette az 6 szerzési feltételeinek. A proletárok csak úgy hódíthatják meg a társadalmi termelőerőket, hogy megszüntetik a maguk eddigi elsajátítási módját és ezzel az egész eddigi elsajátítási módot. A proletároknak nincs semmi sajátjuk, amit biztosítani kellene, — nekik le kell rombolniuk mtnden eddigi magánbiztonságot és magánbiztosítékot." (Marx és Engels Művet. 4. kötet, 451. oldal, Kossuth Könyvkiadó, Budapest. J A Kommunista Párt kiáltványának szerzői egyszersmind elgondolkodnak a munkásosztály történelmi szerepe megvalósításának módján is, azaz a „szervezetlen osztálynak" már forradalmi osztályideológiával felvértezett és megfelelő politikai szervezetű osztállyá való átalakulásának mód)án. A Kommunista Kiáltvány már közvetlenül megfogalmazza a munkásosztály és forradalmi pártja vezető szerepét. „A •kommunisták a többi proletárpárttól csak abban különböznek, hogy egyrészt a proletárok különböző nemzett harcaiban az egész proletariátus közös, a nemzetiségtől független érdekelt hangsúlyozzák és érvényesítik, másrészt abban, hogy a proletariátus és a burzsoázia között folyó harc különböző fejlődést fokain mindig az összmozgalom érdekét képviselik. A kommunisták tehát a gyakorlatban mtnden ország munkáspártjainak leghatározottabb, szüntelen továbbha- • ladásra ösztökélő részét alkotják; az elmélet terén a proletariátus többi tömegével szemben az az előnyük, hogy világosan látják a proletármozgalom leltételeit, menetét, és általános eredményeit. A kommunisták legközelebbi célia ugyanaz, mint valamennyi többi proletárpárté: a proletariátus oszttflíuá alakítása, a burzsoá uralom megdöntése, a politikai hatalom meghódítása a proletariátus által." (Marx és Engels Müvei, 4. kötet, 453. oldal, Kossuth Könyvkiadó, Budapest.) Abban az időben a munkásosztály egyesítése vplt a feltétele annak, hogy kommunista szervezettel az élén áttérjen vezető szerepének érvényesítésére. Akcióegyesüléséhez az első lépés eszmei felzárkózása volt. Ezért szentel oly nagy figyelmet a Kommunista Kiáltvány a forradalmi marxista ideológia alapvető kérdései megmagyarázásának és a szocializmus reakciós, utópista magyarázgatásai elleni harcnak. E kérdések jelentőségüket tekintve számunkra sem Időszerűtlenek. A munkásosztály történelmi szerepének marxi értelmezése szorosan összefügg a materialista történelemfel fopással, amit Marx legfőbb művében, ..A tőkében" meggvőzően bebizonyított. Lenin a következőket Írja erről. „Mármost Marx miután ezt a hipotézist a negyvenes években kimondta, hozzáfog az anyag tényeken alapuló lezt nota bene f tanulmányozásához. Kiválasztja az egyik gazdasági társadalomalakulatot: az árugazdaság rend szerét, s roppant tömegű adat alapján jamelyeket leý alább 25 éven át tanulmányozott) a legrészletesebben elemzi ezen alakulat funkcionálásának és fe'jlődésének törvényeit. ... Ma már — a „Tőke" megjelenése óta —. a materialista történetfeljogás nem feltevés, hanem, tudományosan bebizonyított tétel..." (Lenin Művel, 1 kä«