Új Szó, 1970. október (23. évfolyam, 233-259. szám)
1970-10-18 / 42. szám, Vasárnapi Új Szó
A LABDARÚGÓ G3E3E3 FÖLDRAJZA i Már abban a hiedelemben éltünk, ogy a labdarugó BEK a latin futball „esete", amikor ebből kijózanított bennünket, - két beütés erejéig, - az angolszász, majd a legutóbb éppenséggel a holland élcsapat. Egy azonban tény maradt: eddigi 15 kiírása során mindig nyugati együttes vitte el a végső győzelem pálmáját. A 16. kiírás második fordulója előtt állunk, s ebből az alkalomból közöljük a BEK 1969/70-es rajtjának térképét, amelyen az egyes országos bajnokcsapatoknak neve a francia helyesírás szerint van feltüntetve. Mint az ismeretes, 16 csapat maradt állva, s ezek éppen e hét szerdáján (október 21-én), majd november 4-én vívják egymás elleni csatájukat, hogy az utóbb említett napon számuk S-ra zsugorodjon. re győzött az IFK Göteborg ellen Igaz, idegenben 4:0 vált a lengyel győzelmi arány! A lengyel csapatot képesnek tart juk a továbbjutás biztosítására CAGLIARI a háromgólos előny birtokában megengedhette magának az 1:0-ás vereséget St. Etienne-ben ATLETICO MADRID. Bécsben győ zött 2:1-re az Austria ellen Luis és Garaté góljával (Kriegeré ellenében). Az az érzésünk, hogy a gólképesebb szardiniai együttes, a Cagliari lesz a nyolc között. BORUSSIA MÖNCHENGLAD8ACH első csapatként biztosította 16 közé jutását. (A visszavágón 10;0-ra verte a ciprus bajnokát, a Lamax együttesét.) FC EVERTON izland fővárosában Royle (2) és Whitle góljával 3:0-ra győzött a Keflavik ellen. Ez az újabb nyugatnémet-angol erőpróba csemegének ígérkezik, s talán kissé a tapasztaltabb angol Everton sikerét körvonalazza. AJAX AMSZTERDAM Keizer es Swart góljával 2:0-ra győzte le az albán rangelső Nendurit. Az FC BASEL, nem kis meglepetésre, — 2:1 arányban győzött a szovjet bajnok Szpartak Moszkva felett. Góljait Siegenthaler és Balmer Jötte (a szovjet gól szerzője Huszainov volt.) OK TIZENHATAN Az alábbiakban ismertetjük a leg jobb ló együttes legutóbbi góllövőit, s legalább szerény véleményünket nyilvánítjuk legközelebbi sorsukkai kapcsolatban. PANATHINAIKOSZ. A Jeunesse Esch (luxemburgi csapat) ellen 5:0ra győzött, góljait Eleftherakisz (4) és Antoniadisz lőtte. A SLOVAN BRATISLAVA góllövője Koppenhágában Jozef Capkovič (2) volt. Athén városában küzdelem várha tó Puskás új csapata és Vicán le génysége között. Annyira jónak tartjuk a csehszlovák bajnok védelmét, hogy a csapat tisztes eredménnyel térhet haza. A továbbjutót a Siovanban látjuk. CRVENA ZVEZDA odahaza az Ú. DÓZSQ ellen Filipovics (2), Dzsajics és Osztojics góljával győzött 4:0-ra. Az UTA ARAD ugyan csak gólnélküli döntetlent ért el otthonában, de ezt a Világ Kupa győztes Feijenoord ellen, s a holland földön lőtt gól juttatta tovább Ennek ellenére a nagy rutinú jugoszláv csapat további szereplése a legvalószínűbb WATERFORD „fajtestvérét" az ugyancsak ír Glentorant Casey góljával győzte le 1:0-ra. CELTIC kiválóságai: Gemmel, Johnstone és Mc Neil nélkül idegenben 5:0-ra győzte le a finn bajnok Kokkolát. s a gólokat Wallace (2), Callaghan, Davidson és Lennox lőtték. Kettejük párharcának biztos esélyese a skót bajnok, vagyis a Celtic. CARl ZEISS JENA otthon „csak" í :0-ra győzte le a Fenerbahcset, a gólt Vogel lőtte. SPORTING LISSZABON Máltán győzött 4:0-ra. Nelson (2). Dinis és Tome góljával. Lehet, hogy az NDK sikeres sport fesztiváljának egyik láncszeme a jenai együttes újabb teljes sikere lesz. STANDARD LIÉGE odahaza Cvet ler és Pilot 2—2, valamint Depireux góljával verte 5:0-ra a norvég Tronnheimet. LEG1A VARSÓ Deyna és Ladocha góljával Almquistéval szemben 2:1A svájci legjobb kétségtelen sikere eMenére továbbjutóként ai Ajaxot vesszük számításba. Ha tehát minden tippünk telibe talál, akkor a legjobb nyolc között a következő csapatok lesznek: Slovan Bratislava. Crvena Zvezda Beograd, Celtic Glasgow, Carl Zeiss Jena, Légia Varsó, Cagliari, Everton és Ajax Amszterdam. Mindenesetre fenntartjuk magunknak a tévedés jogát. E csapatok között csupán a Cel tic Glasgow szerepelt eddig a BEK győztesek dicsőséglistáján. A baráti államok rangelsőí közül a Slovan, az UTA Arad, a Légia Varsó és a Carl Zeiss Jena található a legjobb 16 között és meglepetésszerűen vérzett el a Szpartak Moszkva, az Újpesti Dózsa és a Levszki Szófia Csupán jövőre kapunk arra választ. vajon végre szerepel-e a baráti államok bajnokcsapatai közül valamelyik a legrangosabb európai klub kupasorozat, a BEK döntőjében! ZALA JÓZSEF CSÖRTÉK NYOMÁBAN CSÖRTETVE A szemtanú emlékezik a vívó VB-re Az ankarai vívó világbajnokság után néhány olyan tanulsá got vonhatunk le a jövőre nézve, amelyeket érdemes figyelembe venni a jövő évi bécsi VB előtt és hasznos tanácsok kai szolgálhatnak a müncheni olimpiára történő felkészülésnél. Talán idézzük fel először az ankarai világbajnokság két végeredmény táblázatát Éremtáblázat: Szovjetunió 5 Magyarország 2 NSZK 1 Lengyelország — Románia — Svájc — Franciaország — A nemzetek Nagydíja: Szovjetunió 103, p. Magyarország 55 p. Lengyelország 28 p, Franciaország és Románia 23 p., NSZK 15 pont. A korábbi évekhez viszonyítva tehát csök kent a vezető Szovjetunió és Magyarország közöli a távolság. A magyarok tavaly 28 ponttal lettek másodikok. Az idén a javukra mutatkozó további 17 pontot most a Szovjetunió vesztette el. Ezért nem voltak megelégedve a még most is nagy fölénnyel ponte'lső szovjet vívók, az ankarai teljesítményükkel. Ameunyire csökkent a távolság a szovjet és a magyar vívók között, annyira nőtt a különbség a magyar és a mögötte levő nemzetek között. A magyarok elismerték, hogy kiugrásnak számít az ankarai eredményük és tudják, hogy a jövőben nehéz lesz ilyesmit ismét elérni. Ami a nehézséget illeti, itt nemcsak a fegyvereké a szó. A vívás ugyanis ma már nem az ötven esztendő előtti sport, ma már annyi a külső és fegyverekkel nem befolyásolható körülmény egy világversenyen, ami ineltett netp lehet szó nélkül elmenni. Maga a bíráskodás is rengeteg vitára-, és mondjuk meg őszintén —, nem valós ered inényekre ad okot. Olyan összefonódások vannak a pástokon és azok környékén, amelyek jelentősen befolyásolják az eredményeket. Rengeteg volt a vita Ankarában is, hogy kik legyenek a döntök bírái. De még így is sok volt az óvás, sőt mint ismeretes, a kardvívás dön tőjét példátlan verekedés követte, amelyet az olaszok kezdeményeztek és a kétes főszereplői rangot is kivívták maguknak. Ez a példátlan botrány máig sem zárult le, mert semmiféle szankciót nem alkalmaztak a botrányhősökkel szemben. Az a Tonio Montano, aki csaknem önkívületi állapotban verekedett, felborította a jegyző könyvvezetői asztalt, nyugodtan vívott a kardcsapat versenyen egy héttel a botrány után Talán ez ad egy kis érzékeltetést arról az állapotról, amely a FiE berkeiben található. A másik, az eredményeket bizonyos értelemben befolyásoló tényező az a börze, amely előre eldönti sok esetben, hogy mi lesz egy egy csörte végeredménye, és ki jut tovább egy fordulóval. Iia valakit megkérdeznek erről, természetesen letagadja, hogy ilyesmi létezne a világ legjobb vívói között, de azután négyszemközt nyíltan beszélnek az „adok-kapok" úz'letíelfogásairól. Csakis így lehetséges, hogy bizonyos csoport elsők 5:0-as vereséget szenvednek az utolsó mérkőzésükön, ezzel valakit behoznak a következő fordulóba, ahol természetesen visszakapják leadott győzelmüket, ez nem titok. Erről mindenki beszél. Erről mindenki tud, csak éppen nem történik semmi. Hogy miért nem? Valószínűleg azért, mert akinek tennie kellene ez ellen, az a FIE, melyben azok ülnek, akik nem függetlenek nemzeti válogatottuk sikereitől és akik részben cselekvő részesei ezeknek a „bundáknak", részben, ha botrány pattan ki, akkor elsimítói a viharoknak. Ilyen körülmények között nehéz lesz friss vérkeringést bevinni a nemzetközi vívóéletbe. Nem véletlen, hogy a vívás haldoklásáról esik a legtöbbet szó azok között, akik megőrizték érdektelenségüket. Nagyon nehéz új nemzet nek belépni a legjobbak közé, mert ha a kialakult összefonódásokat nem ismerik, maguk nem rendelkeznek üzleti szellemmel, csak sportszellemmel, akkor jó ideig eredmény nélkül forgathatják a fegyverüket, de nagyobb a valószínűsége, hogy előbb megúnják a szélma lom-harcot és olyan sportágat keresnek, ahol a stopperóra, vagv a méter és a centiméter dönt. i'CIHIY FERENC 4 1 2 1 1 2 1 2 - 1 — I nwmpi ÚJ szú Kiadja Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Főszerkesztő: Lőrinci Gyula. Szerkesztőség-. Bratislava, Gorkij utca 1«. Teleion: 537-16, 912-23, 335-60 Főszerkesztő' 532-20. Titkárság: 550-18 sportrovat: 505-29. gazdasági ügyek: 506-39, távíró: 09309. Journal Kiadóhivatal, Bratislava, Volgogradská t. Nyomio a Pravda Nyomdovállalat bratisla»a< üzeme, Bratislava, Stútova 4. Hirdetőiroda: Bratislava, Jesenského 12. Teleion: 551-63. Előfizetési dij havonta 14 70 korona, a Vasárnapi Új Sző negyedévre 13 korona. Terjeszti a Posta Hirlapsiolgálat. Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és postai kézbesítő Külföldi megrendelések: PNS - Ústredná expedícia tlače. Bratislava, Gottwaldovo námestie 46'VII.