Új Szó, 1970. október (23. évfolyam, 233-259. szám)

1970-10-16 / 246. szám, péntek

Köztársaságunk elnöke a pferoví járásban IFolylatás az 1. oldalról] A délutáni órákban Ludvik Svoboda köztársasági elnök To­vačovban megtekintette a föld­művesszövetkezet gazdasági épületeit. Majd a tovačovi vár­ban a nemzeti bizottság és a szövetkezet képviselői tájékoz­tatták az államfőt, hogy az új technológia és racionalizáció alapján miképpen igyekeznek fokozni a mezőgazdasági terme­lést. Tovacovból eltávozva a köz­társasági elnök megtekintette az Észak-Morvaországi Barom­fifeldolgozó üzemet, amely az észak-morvaországi kerület fo­lyamatos tojás- és baromfihús ellátásáról gondoskodik. Az üzem alapja a teljesen automa­tizált gyórshizlalda. Befejeződött a csapatkivonások negyedik szakasza A lakásépítés és problémái (ČSTK) — Szlovákiában az idei év kilenc hónapja alatt 16101 lakás építését fejezték be, és 27 800 lakás építését kezdték meg. Az előirányzott feladatok keretében még 35 745 lakást befejeznek és 37 466 la­kás építéséhez fognak hozzá. A lakásépítés üteme érezhe­tően megnövekedik, ami főleg a lakások építésének megkezdé­sében és befejezésében nyilvá­nul meg. Az állami tervfelada­toknak pártvonalon való irányí­tása minden feltételét megte­teremti az 1969. évi kormány­nyilatkozat teljesítésének, amely szerint 1969—1970-ben 68 000 lakást kell átadni. A lakásépítés teljesítéséről és problémáiról tegnap tájékoz­tatta az újságírókat Ladislav Kompiš, az SZSZK építésügyi minisztere, Vladimír Mikulás, az SZSZK fejlesztésügyi és műsza­ki miniszterhelyettese, valamint Milan Horský, a Bratislavai Ma­gasépítő Vállalat vezérigazgató­ja. Az idei kivitelezői formájú építkezési feladatok teljesítésé­vel, a családi házak befejezési tervének túlteljesítésével kiala­kult a kedvező alap a lakásépí­tés egyenletes növelésére az el­következő ötéves tervben. A ki­vitelezői formában épített laká­sok évi produkciója a követke­ző ötéves tervben a jelenlegi 21 000-ről több mint 30 000-re emelkedik, emellett az önálló építkezési lehetőségek terjedel­me a jelenlegi szinten marad. Az idei év utolsó negyedében nagyon igényes lesz az egész évi terv teljesítése, megköveteli az építőipari dolgozók erejének teljes bevetését. Az elmúlt év­hez viszonyítva javult az építő­anyagokkal való ellátás, emel­lett azonban számos fontos be­rendezés, pl. felvonó, kazánház berendezése hiányzik. Az építő­ipari dolgozóknak problémát okoz, hogy nem áll rendelkezé­sükre elegendő vagon, és ugyan­csak a dolgozók munkába szál­lítása terén is zökkenők mutat­koznak. A pártpolitikai munka elmélyítéséért Az idén — november 1-én — lesz 20 éve annak, hogy a cseh­szlovák néphadseregben megala­kultak a pártszervek. Ebből az alkalomból Bratislavában tegnap szemináriumot rendeztek, ame­lyen a néphadsereg képviselőin kívül részt vettek a CSKP KB, az SZLKP KB dolgozói, a var­sói Félix Derzsinski Akadémia képviselői, valamint a csehszlo­vák néphadsereg politikai fő­csoportfőnökségének dolgozói. A vitaindító beszámolót Ján Chmelka ezredes, az Antonín Zápotocký Katonai Akadémia politikai fakultása pártépítési és pártpolitikai karának vezetője tartotta. Elemezte azt a párt­politikai munkát, amelyet az el­múlt két évtized alatt a párt­szervek végeztek a hadsereg­ben. Rámutatott több hiányos­ságra, s főleg a formalizmust meg a párthatározatok felüle­A biztosító államosításának 25. évfordulója alkalmából a Szlovák Állami Biztosító vezérigazgatója tegnap Bratislavában sajtóértekez­letet tartott. Elmondotta, bogy 1947 fanuárjában köztársaságunk területén 5 biztosító nemzeti vál­lalat kezdte meg működését. Ebbe az öt biztosítóba ment át 45 ak­ció és kölcsönös biztosító, 421 já­rási és helyi biztosítótársaság és 268 fiókintézet, illetve külföldi biztosító képviselő társaság. 1948 január elsejétől a Csehszlovák Biztosító nemzeti vállalatban egye­sítették az említett öt biztosítót. 1953-ban szovjet mintára létrehoz­ták az állami biztosító intézetet Állami Biztosító néven. 1967 ja­nuárjában az Állami Biztosító gaz­dasági és állami szervezetté lesz. 1969 január elsejétől pedig két biz­tosító vállalatra oszlik: a Cseh- és a Szlovák Állami Biztosítóra. A biztosító tevékenysége össz­hangban állt az akkori népgazda­sági és politikai fejlődés forradal­mi Átalakulásával. A népgazdaság és az ország lakossága életszínvo­nalának emelkedésével fokozato­san növekszik a biztosító tevé­kenysége is. Elég figyelembe ven­ni, hogy amíg 1955-ben Szlovákiá­ban mindössze 117,7 millió koro­nát tett ki a biztosítás, addig az előzetes felmérés alapján ez az összeg idén eléri az 1 milliárd 2000 millió koronát. 1953 tói 1966 ig a biztosító Szlovákiában a föld­művesszövetkezeteknek a keletke­zett károkért 2 milliárd 267 mil­lió koronát fizetett ki, míg a be­vett összeg 1 milliárd 738 millió koronát tett ki. A biztosító gon­doskodik • termelési és fogyasz­tási, illetve a lakásszövetkezetek biztosításáról is. Igen jelentűs a fejlődés a lakosság biztosítása te­rén, hiszen amis 1955-ben Szlová­tes teljesítését marasztalta el. Leszögezte azt a fontos tényt, hogy a lenini elvek elmélyíté­se a hadsereg életében is igen fontos feladat. Amint mondot­ta, a pártmunkának a lehető legjobban elő kell segítenie a hadsereg ütőképességének nö­velését. Beszéde további részében utalt arra, hogy az elkövetkező időben jobban fel kell használ­ni a szovjet hadsereg pártpoli­tikai munkájának tapasztalatait. Leszögezte, hogy e téren van mit tanulnunk, és be kell hoz­nunk mindazt, amit az utóbbi években elmulasztottunk. A szeminárium ezután vitá­val folytatta munkáját. Az el­hangzottakat a csehszlovák nép­hadsereg politikai főcsoportfő­nökségének képviseletében Ján Hlavatý alezredes foglalta ösz­sze. . —nf—' ák a biztosítót kiában mindössze 632 885 biztosí­tási szerződést kötöttek, addig ez a szám tavaly elérte az 1810104­et, vagyis csaknem háromszorosá­ra növekedett. Nagy ügyeimet szenteltek az elmúlt 25 esztendő­ben a lakások és háztartások biz­tosításának is. (elenleg a lakások mintegy 85 százaléka biztosítva van. A motorizmus elterjedése ter­mészetesen magával hozta a gép­kocsik biztosításának növekedését. Minden gépkocsitulajdonos termé­szetesnek tekinti gépjárműve biz­tosítását. Ehhez hozzájárul az ala­csony biztosítási díj is. Az élet­színvonal emelkedése lehetővé tet­te a személybiztosítás fokozódását is. _f_ A Motokov gépkocsibehozatala (ČSTK) — Dr. Oldrlch Nevrkla, a Motokov gépkocsibehozatail vál­lalat igazgatója a CSTK) tudósító­jának adott nyilatkozatában a kö­vetkezőket mondotta: A Szovjet­unióból a következő évben 22 000, az NDK-ból 13 000 és a kapitalista államokból 3000 gépkocsit hozunk be a szabad piac számára. A Moszkvics 408, a Moszkvics 412 gépkocsikon kívül Volga, szovjet Fiat, Vaz és Zsiguli márkájú gép­kocsikat hozunk be a Szovjetunió­ból. Az NDK-ból Trabantot és Wartburgot, Romániából terepjáró kocsikat, Lengyelországból szin­tén Fiat-kocsik kerülnek piacra. A Mototechna 1971-ben szabad vé­telre kb. 3000 kis autót — Fiat és Renault kocsikat — kínál. Jövőre kedvezőbb lesz a helyzet a pótal­katrészek behozatala terén, bele­értve a nyugati márkájú kocsik alkatrészeit is. — A KÖZTÁRSASÁG ELNÖKE a „Kiváló munkáért" kitüntetést ado inányozta Pavol Markonak, az Ál­lami Erdővállalat žilinai üzemi igazgatójának 50. születésnapja al­kalmából. — A KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK Mi­chal Cupka 75 éves vrbicei tímár­nak és Matej Haluška 60 éves Lipt. Porubka-i famunkásnak születés­napjuk alkalmából a pártban és a szocializmus építésében végzett odaadó, sokéves munkájuk elisme­réseként az „Építésben szerzett érdemekért" kitüntetést adomá­nyozta. — Dr. VLASTIMIL NEUBAUER és Michal Lanko, a Cseh és a Szlo­vák Sajtó és Tájékoztatásügyi Hi­vatal elnökei tegnap Prágában ta­nácskoztak a tájékoztatási eszkö­zük helyzetéről, valamint a CSKP és a kormány politikáját támogató kölcsönös együttműködésről. — PRÁGÁBAN tegnap megkezdő dött a Cseh Szocialista Köztársa­ság főiskolai pártszervezetei elnö­keinek kétnapos szemináriuma, amelyet a CSKP KB cseh irodájá­nak iskolaügyi osztálya hívott egy­be. A bevezető beszámolót dr. An­tonín Vanek. a CSKP KB cseh iro­dája iskolaügyi osztályának veze­tője tartotta. — Dr. KOVÁCS BÉLA, a prágai magyar nagykövetség tanácsosa tegnap felkereste Miloš |akešt, a CSKP Központi Ellenőrző és Reví­ziós Bizottságának elnökét, akivel baráti beszélgetést folytatott. Repiilcgéprablás Moszkva — Október 15-én két fegyveres bandita arra kénysze­rítette a Batumi—Szuhumi kö­zött rendszeresen közlekedő AN-24-es szovjet utasszállító repülőgép legénységét, hogy az útirányt megváltoztatva török­országi területen, Trabzon vá­rosában szálljon le. A banditákkal folytatott küz­delemben a repülőgépen szol­gálatot teljesítő légikisasszony az életét vesztette, a két piló­ta megsebesült. A szovjet kormány felkérte a török hivatalokat, hogy adják ki a gonosztevőket a szovjet bíróságoknak, szolgáltassák vissza mielőbb az elrabolt re­pülőgépet, valamint biztosítsák utasainak, hogy zökkenőmente­sen visszatérhessenek hazájuk­ba. Quebec történetének legsúlyosabb válsága? Montreal — Csütörtökön újabb csúcspontját érte el a ka­nadai hatóságok és a szélsősé­ges québeci felszabadítási front nevű szervezet közötti ideghá­ború. Mindkét fél teljesen kü­lönbözőképpen vélekedik arról, hogy miként kellene folytatni a két túsz ügyében megkezdett tárgyalásokat. A Reuter szerint mindkét fél kész a tárgyalások folytatásá­ra, és így remény van arra, hogy James Cross brit diploma­ta és Pierre Laporte quebeci munkaügyi miniszter sértetlenül kerül ki a szeparatisták kezé­ből. Saigon — A hírügynökségek a saigoni amerikai katonai pa­rancsnokság szóvivőjének kije­lentéseit idézve közölték, hogy a múlt héten az amerikaiak 46 halottat vesztettek Dél-Vietnam­ban, nyolccal többet, mint az előző héten. A dél-vietnami kor­mánycsapatok vesztesége az említett időszakban 335 halott volt. Az amerikai parancsnokság Saigonban bejelentette továbbá, hogy október 15-én befejeződött az amerikai csapatok Dél-Viet­namból tör.ténő kivonásának ne­gyedik szakasza, amelynek ered­ményeként az amerikai katonák száma 434 000-ről 384 000 főre csőként. Nixon manővere körül Párizs — A vietnami béketár­gyalások csütörtöki, 88. ülésén, Nixon elnök legutóbbi javasla­ta körül forgott a vita. Bruce amerikai fődelegátus és Pham Dang Lam, a saigoni rendszer megbízottja Nixon javaslatainak elfogadására szólította fel a VDK és a DIFK képviselőit. Hangsúlyozta, hogy azok a „realista, pontos és logikus" megoldási módozatot tartalmaz­zák. A VDK és a DIFK képvise­lői felszólalásaikban részletesen elemezték Nixon ötpontos ter­vezetét és ismét kimutatták, hogy. az lényegében csak takti­kai manőver, melynek fő célja az, hogy befolyásolja az ameri­kai közvéleményt a novemberi amerikai választások előtt. Binh asszony, a DIFK külügy­minisztere rámutatott: a csapa­tok visszavonásának kérdésében Nixon azt akarja elhitetni, hogy valami újat javasol. De tényle­gesen azt követeli, hogy ezt a kérdést az általa korábban meg­hirdetett elvek szerint rendez­zék, melyeket a DIFK küldött­sége már isihételten elvetett. Xuan Thuy, a VDK küldöttsé­gének vezetője a többi között rámutatott: Vietnam, Laosz és Kambodzsa ellen az amerikaiak intéztek agressziót és az „elő­zetes feltételek nélküli tűzszü­netre" vonatkozó javaslat csak legalizálni akarja ezt az agresz­sziót egész Indokínában, hogy megfossza Indokína népeit ön­védelmi joguktól. Rendkívüli érdeklődés Berlin — A Német Demok­ratikus Köztársaság mintegy 200 000 polgára vett részt az idei év első felében azon a 366 rendezvényen, amelyeket a csehszlovák kulturális központ rendezett Berlinben és az NDK más városaiban. Rendkívüli figyelmet keltettek az NDK-ban a szocialista kul­túránkkal, a szocialista ország­építéssel kapcsolatos kiállítá­sok, valamint festőművészeink kiállításai. A csehszlovák kulturális köz­pont barátsági napokat is ren­dezett az erfurti kerületben és Senftenberg ipari központban. Lehetséges a nehézségek legyőzése Bonn — A bonni kormány csütörtöki ülésén Scheel külügy­miniszter részletes áttekintést adott a folyamatban levő „ke­leti politika"' különböző vonat­kozásainak állásáról. Nyugat­Berlinnel kapcsolatban a mi­nisztertanács Scheel beszámo­lója után „reményét" fejezte ki egy „megfelelő" rendezésre, hozzáfűzve, hogy a bonni kor­mány „lehetségesnek tartja a nehézségek legyőzését". A lengyel—nyugatnémet tár­gyalásokról szólva Scheel alá­húzta, hogy a legutóbbi bonni tárgyalási szakaszon olyannyi­ra haladtak a dolgok, hogy a külügyminiszterek személyesen átvehetik a tárgyalások vezeté­sét. Javulnak az együttműködés feltételei Moszkva — A Szakszervezeti Világkongresszus főtanácsának 20. ülésén a tegnapi nap fo­lyamán Arvo Hautala, a Finn Szakszervezeti Központr elnök­helyettese szólalt fel. A finn szakszervezeti vezető üdvözöl­te azt a gondolatot, hogy hívja­nak össze európai szakszerve­zeti konferenciát. Rámutatott arra is, hogy a szovjet—nyu­gatnémet szerződés újabb táv­latokat nyit meg az egyes or­szágok szakszervezetei együtt­működése számára. Az ülésen résztvevő szakszer­vezeti képviselők — mintegy 50 ország küldöttei — megko­szorúzták Lenin mauzóleumát. Koszorút helyeztek el az Isme­retlen Katona sírjánál és a Kreml falánál Is. Chaban—Delmas dokumentuma Párizs — Chaban-Delmas francia miniszterelnök 55 pont­ból álló dokumentumot juttatott el a francia nemzetgyűlés kép­viselőinek, amelyben kormánya eddigi tevékenységének áttekin­tését foglalja össze. Jelentős kísérlet Moszkva — Az Izvesztyija csütörtök esti száma közli az Interkozmosz-4 kísérlet tudomá­nyos vezetőinek, az NDK, a Szovjetunió és Csehszlovákia tudósainak nyilatkozatát. Az Interkozmosz-4 jelzésű szputnyik feladata, hogy elsőd­leges formában tanulmányozza a Nap kisugárzásának azt a ré­szét, amelyet a Föld légköre nem ereszt át — jelentette ki Szergej Mandelstam szovjet professzor. Bizonyos idő múlva valószínűleg ál­landó „nap-őr­járatot" szervez­nek a világűr­ben — mondot­ta a tudós. Boris Válni­öek csehszlovák tudós hangsú­lyozta, hogy az Interkozmosz-1 szputnyik fellö­vése óta eltelt egy év nem múlt el haszon­talanul. A mes­terséges hold egész berende­zését tökéletesítették. Hans-Joa­chim Fischer NDK-beli tudós kijelentette — tökéletesítettük a szputnyik fedélzetén levő rádióadót. Növeltük az adato­kat felvevő földi állomások szá­mát is. Az.Interkozmosz-4 felbocsátá­sa mindennél jobban bizonyítja, hogy a szocialista országok tu­dósainak együttműködése az űrkutatás terén is egyre bővül. psg' llil^raSs&l liÉiiswlil^ mik * jFti^ hüi ­^ iK^S ll ' "M • a ľ^ vtC A francia nemzetgyűlésben elmondott beszédében a minisz­terelnök hangsúlyozta, hogy a kormány továbbra is a de Gaulle tábornok által kitűzött politi­kai irányvonalhoz igazodik. A francia kormányelnök ki­emelte a jelenlegi „független politika" jelentőségét, amellyel összefüggésbe hozta Pompidou elnök washingtoni és moszkvai látogatását. Koszigin fogadta a francia üzletembereket Párizs — A francia lapok moszkvai tudósítói részletesen beszámolnak arról, hogy Koszi­gin szovjet miniszterelnök fo­gadta a Moszkvában tartózkodó francia üzletembereket, 12 nagy vállalat és két bank képvise­lőit. Az Humanité moszkvai tudó­sítója beszámol arról, hogy Ko­szigin miniszterelnök a fran­cia üzletembereknek hangsú­lyozta a hosszúlejáratú tervek jelentőségét és felvetette azt az ötletet, hogy állandó szerveze­tet kellene létrehozni, amely biztosítaná a szoros és közvet­len kapcsolatot a két ország gazdasági képviselői között. Az Interkozmosz-4 mesterséges hold. RUDOLF MURGOTTNAK, az NDK külkereskedelmi kamarája elnökének vezetésével a hét vé­gén első ízben utazik Nagy­Britanniába az NDK kereske­delmi küldöttsége. 1970 X. 16.

Next

/
Oldalképek
Tartalom