Új Szó, 1970. szeptember (23. évfolyam, 207-232. szám)

1970-09-07 / 212. szám, hétfő

Világ proletárjai, egyesüljetek! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1970. szept l HÉTFŐ BRATISLAVA • XXIII. ÉVFOLYAM 212. szám Ára 50 fillér Mezőgazdaságunk dolgozói tettekkel támogatják a párt politikáját Országos aratási ünnepség volt Nyitrán ' Szlovákia mezőgazdasági dolgozói két napon át, szeptember S-én és 6-án ünnepelték a nehéz körülmények között is sike­resen elvégzett gabonabetakarítást. A Zobor aljat városban a kenyércsata hőseinek ezrei adtak egymásnak találkozót. De nemcsak ők, hanem az élelmiszeripar dolgozói is jelentős szám­ban jelen voltak. A Felszabadítók terén, a volt Megyeház előtt pár perccel 10 óra után nyitották meg az or­szágos ünnepségeket. A meg­nyitón jelen volt Fábry István, az SZNT alelnöke és természe­tesen a Mezőgazdasági és Élel­mezésügyi Minisztérium veze­tői, képviselői. A megnyitó be­szédet Pavol Jonáš mérnök, a Szlovák Parasztszövetség Köz­ponti Bizottságának elnöke mondta. Beszédében többek kö­zött hangsúlyozta, hogy évek óta a legnehezebb gabonabeta­karítást tudjuk magunk mögött. De még több ezer hektárról kell biztonságba helyezni a gabonát. Üdvözölte mindazokat, akik a sikeres gabonabetakarításnál eredményes munkát végeztek. Nem feledkezett meg a cseh és a szovjet kombájnosok segítsé­géről sem. Arról is szólt, hogy ezt a sikert Lenin születésének századik, hazánk felszabadítá­sának 25. és a Szlovák Nemzeti Felkelés 26. évfordulójának évé­ben értük el. Komoly ered­ményként könyvelhetjük el — mondotta —, hogy a múlt év hasonló időszakához viszonyítva 4,2 százalékkal több mezőgaz­dasági terményt és terméket vá- , sárolhattunk fel. Gabonából ed­dig több mint három százalék­kal adtak el többet, mint ta­valy. Beszéde befejező részében Jo­náš elvtárs kifejezte meggyő­ződését, hogy 1971-ben, a CSKP megalakulásának 50. és az ötö­dik ötéves terv első esztende­jében még az ideinél is jobb eredményeket érnek el a szo­cialista mezőgazdasági üze­meink. Ezután megnyitotta a té­ren létesített vásárvároskát. Azt ugyan már nem is nagyon kellett megnyitni, mert a sok­ezres tömeg semmiképpen nem fért el a díszemelvény előtt, sokan akarva-akaratlanul a sát­rak közvetlen közelébe szorul­tak, és ki lenne képes arra, hogy az ínycsiklandó ínyencsé­gek csábításának ellenálljon. Egyébként ennek az országos ünnepségnek éppen az volt a jellegzetessége, hogy a szerve­zők nem szervezték túl. Min­den kérdezőt informáltak a lát­nivalók helyéről, idejéről, s így alakult ki egy kötetlen ünnep­ség, amely a hangulatban is éreztette hatását. A párt és a kormány képviselői közül töb­ben éppúgy helyet foglaltak a szabadtéri vendéglők asztalai­nál, mint a látogatók. Népünne­pély volt. Az eső többször fedél alá za­varta a látogatókat, de a jó hangulatot még ez sem zavarta meg. Inkább talán a sportpá­lyán zajló események „menet­rendje" szenvedett csorbát. Vasárnap már kedvezőbb volt az időjárás. A látogatók száma is jelentősen nőtt. De hogy adós ne maradjak, szombaton az esti órákban Prágából is megérke­zett a Ľubomír Strougal vezette párt- és állami küldöttség. Zenés ébresztő köszöntötte vasárnap reggel Nyitra lakos­ságát és azokat, akiknek hely jutott a városban. Az ünnepség csúcspontja a Lenin-negyedben rendezett felvonulás volt. Mint sokszínű csokor, olyan volt a tömeg a téren. A díszemelvé­nyen már tíz előtt helyet foglal­tak a párt és a kormány képvi­selői. A téren természetesen nem mindenki kaphatott helyet. Az országos manifesztációt szinte másodpercnyi pontos­sággal nyitották meg. Ján Ja­novic mérnök, az SZSZK mező­gazdasági és élelmezésügyi mi­nisztere meleg szavakkal üdvö­zölte a párt és a kormány kép­viselőit, a vendégeket, majd ér­tékelte az idei gabonabetakarí­tást. — Bizonyára sokan nin­csenek itt — mondotta — azok közül, akik megérdemlik a kö­szönetet, de innen, az országos aratási ünnepségről fogadják mindannyiunktól az elismerést. Elmondotta: a sok nehézség ellenére is búzából kb. 29, ár­pából 28 mázsa az átlagos hek­tárhozam. Majd átadta a szót Ľubomír Strougal elvtársnak, a CSKP KB elnökségi tagjának, a szövetségi kormány elnökének. Ľubomír Strougal elvtárs beszéde Tisztelt Barátaim! Tisztelt Elv­társak! Egybegyűltünk, bogy megünne­peljük az idei aratás eredményeit. Az aratóünnepség már emberem­lékezet óta a nehéz füldmfives­munka ünnepe. Rendkívül ürülök, hogy jelen lehetek ezen az ünnepségen az fisrégi, ám mégis modern Nyitrán, mely mezőgazdasági főiskolájával, állandó mezőgazdasági kiállításá­val, valamint kutatóintézetével Jubileum d hadseregben (CSTK) — A Csehszlovák Néphadsereg legfelsőbb pa­rancsnoka Ludvík Svoboda had­seregtábornok, köztársasági el­nök parancsára — a rádiótech­nikai egységek megalakulása 20. évfordulójának alkalmából rendezett ünnepségek keretében — az ország légvédelmi alaku­latának egyik egységét a „Ján Nálepka kapitány, a Szovjet­unió hőse" nevét vette fel. Az ünnepségen részt vett Viliam Salgoviö, az SZLKP Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottsá­gának elnöke és Jozef Činčár mérnök, altábornagy nemzetvé­delmi miniszterhelyettes. Vla­gyimir Petrovics Sziencsenko altábornagy vezetésével jelen volt a Varsói Szerződés pa­rancsnokságának küldöttsége is. Bányászok ünnepe és munkája (CSTK) — Az ostravai kör­zetben szombaton megkezdőd­tek a bányásznapi ünnepségek. Az ostrava—karvinái körzetben a karvinái Csehszlovák Hadse­reg Bánya dolgozói ünnepeltek elsőként. A délelőtti órákban ünnepi nagygyűlésre jöttek ösz­sze, melyen értékelték az elért eredményeket. A sikeres munka elismeréséül átvették a CSSZK Iparügyi Minisztériumának és a bányászszakszervezet közpon­ti bizottságának oklevelét. A bánya 39 legjobb vájára érdem­rendet kapott, 25 bányász pe­dig „A legjobb dolgozó" jel­vény tulajdonosa lett. A Csehszlovák Hadsereg Bá­'' nya a szénmedence legjobb üzeme. Múlt év szeptembere óta a bányászok több mint 3 millió tonna szenet — ebből 187 770 tonnát terven felül — jövesztettek. Az utóbbi évben a munkater­melékenység 5,9 százalékkal nőtt, az átlagkeresetek pedig 2,1 százalékkal emelkedtek, készpénzben havi 3106 koroná­ra. Szeptember első szombatján az ostrava—karvinái szénme­dence vájárai csaknem 10 ezer tonna szenet hoztak felszínre. Vasárnap 1290 alkalmazott lé­pett munkába. A számítások szerint 8 ezer tonna szenet raktak vasúti kocsikba. hazánk jelentős mezőgazdasági központjává vált. Az aratással Szlovákiában lezá­rult a mezőgazdasági év egyik legfontosabb szakasza. Az aratás a cseh országrészekben is befeje­zéséhez közeledik. Élek az alka­lommal, hogy tolmácsoljam mező­gazdaságunk valamennyi dolgozó­jának Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának, Gustáv Husák első titkárnak, Ludvík Svoboda elvtársnak, vala­mint a kormánynak a köszönetét az elért sikerekért. Köszönetet mondunk és hálásak vagyunk azoknak is, akik készségesen se­gítettek földműveseinknek: a csehszlovák és a szovjet hadsereg katonái, a munkások és diákok, a szovjet kombájnosok, a párt­szervezetek és nemzeti bizottsá­gok képviselői. Tudjuk jól, liogy földműveseinknek mennyi nehéz­séggel kellett mebirkózniuk. Nem­csak az időjárási viszonyokra gondolok itt, hanem az ipari ter­melés fogyatékosságaiból adódó gondokra is. Ennek ellenére mun­kájukat siker koronázta. Mezőgazdaságunk dolgozói tet­teikkel és állásfoglalásukkal nap nap után tanúbizonyságot tesznek arról, hogy szilárdan a szocializ­mus talaján állva támogatják Csehszlovákia Komunista Pártjá­nak politikáját. Bizonyítják ezt nemcsak napjainkban, hanem bizo­nyították abban az időben is, amikor a párt és a szocializmus nehéz időszakot élt át. Szövetke­zeti parasztságunk és az állami gazdaságok dolgozói elutasították a szocialista mezőgazdaság revidá­lására irányuló törekvéseket, s a múlt év áprilisától a nagy szavak hangoztatása nélkül szorgos mun­kájukkal elősegítették országunk­ban a konszolidáció feltételeinek a megteremtését. A földműves tudja csak kellőképen értékelni, mit hozott számára és a társada­lom számára a szocializmus, jól tudja, milyen változásokon ment át a termelés, a mezőgazdasági munka és a falu élete. A múlt szociális viszonyai és a keserves munka megtanította a földművest arra, hogy méltányolja (Folytatás a 2. oldalon! CHILE A baloldal nagy győzelme Salvador Allende a kommunisták jelöltje is volt Santiago de Chile — A pén­teken lezajlott chilei elnökvá­lasztás győztese, a 62 esztendős Salvador Allende, az egyesült baloldali pártok, a népi egység néven tömörült radikálisok., kommunisták, szocialisták és más baloldali szervezetek je­löltje lett. Allende 1 075 616 szavazatot, azaz 39 338 szavazattal többet kapott mint jobboldali ellenfe­le, Jorge Alesandri. A jelenleg kormányzó Kereszténydemokra­ta Párt balszárnyához tartozó Radomiro Tomic jelölt 824 849 szavazattal a harmadik helyer végzett. A chilei alkotmány szerint a jelöltnek abszolút többsé­get kell elérnie a szava­zás során, mivel azonban jelen­leg ez nincs így, a parlament október 20-án választja meg végleg az új köztársasági elnö­köt. Szokásosan a legtöbb sza­vazatot elnyert jelöltet választ­ják elnökké. Salvador Allende már negyed­szer jelöltette magát a köztár­sasági választásokon. Az 1933­ban megalakult Szociáldemok­rata Párt megalapítói közé tar­tozik. Pártja az utóbbi időben alapvető politikai kérdésekben azonos nézetet vallott a kom­munistákkal, és így tavasszal született meg a döntés, hogy az egységbe tömörült baloldal közös jelöltjeként indul. A kom­munisták ennek érdekében visz­szavonták a világhírű Pablo Neruda költő jelölését. Allende választási beszédei­ben a bankok és a fő iparágak államosítását, a földreformot és a népek önrendelkezési jo­gának szavatolását hirdette meg. Megválasztása után elmon­dott beszédében kijelentette, hogy kormánya kapcsolatokat kíván fenntartani a világ min­den országával, elsősorban Ku­bával, Kínával, a Demokratikus Koreával és a VDK-val. A kap­csolatok elmélyítését a latin­amerikai országokkal elsődle­ges feladatnak tartja. A chilei elnökválasztás kime­netele nagy visszhangot keltett nemcsak az országban, hanem külföldön is. A népi egység nagy, történelmi győzelme ez, hangoztatta első nyilatkozatá­ban Luis Corvalán, a Chilei Kommunista Párt főtitkára. Carlos Contreras-Labarca, a párt Központi Bizottságának tagja a Neues Deutschland tu­dósítójának adott nyilatkozatá­ban kifejtette, hogy Allende győzelme a chilei nép politikai hatalmi harcának nagy sikere. „Történelmi győzelem ez nem­csak Chile, hanem egész Latin­Amerika számára" — mondotta. Chile fővárosában és a na­gyobb ipari központokban a la­kosság örömujjongásba tört ki a baloldali Allende győzelmét követően. A győztes jelölt fel­szólalásában hangoztatta, hogy most minden erőt a népi balol­dali erők által meghirdetett program teljesítésére kell és fogja fordítani. Forradalmi kor­mányt alakítunk, de a forrada­lom építést jelent — mondotta Allende. KÖZEL-KELET ] Tanácskozott az Arab Liga A Biztonsági Tanács felhívása Izraelhez Kairó — Bejrút — A Palesz­tinai Felszabadítási Szervezet kérésére szombaton az egyip­tomi fővárosban összeült az Arab Liga miniszteri tanácsa, hogy megvitassa a rendkívül ki­éleződött jordániai helyzetet. Mint ismeretes, Jordániában na­pok óta fegyveres összetűzések­re került sor a palesztinai el­lenállók és a jordániai hatósá­gok között. Az Arab Liga tegnap — két­napos ülés után — befejezte ta­nácskozását és felhívta Jordá­nia kormányát és a Palesztinai Felszabadítási Szervezetet, hogy szüntessék be az ellenségeske­dést és vessenek véget a nyílt fegyveres összetűzéseknek. A Liga felújította a négytagú ta­nács tevékenységét, amely a jor­dániai kormány és az ellenál­lási szervezet közti nézeteltéré­seket segíti megoldani. A libanoni kormány levelet intézett U Thant ENSZ-főtitkár­hoz, amelyben közli, hogy az el­múlt két hét során az Izraeli erők 56 esetben sértették meg | DÉLKELET-ÁZSIA | az ország határát. Libanon a Biztonsági Tanács azonnali ösz­szehívását kérte az izraeli ag­resszív cselekmények megvita­tására, amelyek pénteken és szombaton is folytatódtak. Egy bejrúti jelentés szerint az izrae­li csapatok tegnap is behatoltak az ország belsejébe. A Biztonsági Tanács szomba­ton este felszólította Izraelt, hogy azonnal és feltétel nélkül vonja ki fegyveres erőit Liba­non területéről. A 15-tagú ta­nácsban csak az Egyesült Ál­lamok képviselője tartózkodott a szavazástól. A BT ülésén meg­jelent és felszólalt U Thant fő­titkár is, s hangoztatta, hogy a kérdéses helyen növelni kell az ENSZ-inegfigyelők létszámát. Tel Avivből jelentik, hogy Da­jan hadügyminiszter felszólítot­ta Washingtont, „gyakoroljon nyomást Egyiptomra a Szuezi­csatorna mentén levő rakéta­rendszer felszámolásával kap­csolatban". A héják vezére elle­nezte a New York-i fegyverszü­neti tárgyalások felújítását is. THAIFÖLDI BOMBÁZOK KAMBODZSÁBAN Phnom Penh — Bangkok — A Bangkok Post című lap tegnapi jelentése szerint a thaiföldi lé­gierő támadásokat intézett Phnom Penh közelében a kam­bodzsai szabadságharcosok ál­lásai ellen. A jelentés hozzá­fűzi, hogy a saigoni amerikai katonai parancsnokság két hó­napja már nemcsak dél-vietna­mi és amerikai, hanem thaiföldi légierőket is vezényel a sza­badságharcosok elleni támadá­sokra. Dél-Vietnamban egyébként a hét végén csak szórványos har­ci cselekményekre került sor az amerikai és dél-vietnami, illet­ve a szabadságharcosok erői kö­zött.

Next

/
Oldalképek
Tartalom