Új Szó, 1970. szeptember (23. évfolyam, 207-232. szám)

1970-09-06 / 36. szám, Vasárnapi Új Szó

A gömöri preparátor Királyhelmec sportked­velő lakossága nemcsak nézni szereti a sportren­dezvényeket, de szabad Idejében szívesen' ápórtol is. Néhány évvel ezelőtt ezért kezdték meg társa­dalmi munkában a sportpá­lya építését. Az építkezés nagyon jól haladt, hisz mindig akadtak olyanok, akik szívesen töltötték sza­bad idejüket az építkezé­sen. De úgy látszik 1, hogy ez csak szalmaláng erejű fellángolás volt, mert a pálya építése félbe maradt. Hornyuk Irén Balesetveszély Bajnokságra készülnek A komáromi vízisport kedvelői jól ismerik Bé­kány Lászlót, á fiatal és tehetséges- kajakverseny­zőt. A kajak-kenu sporttal 1964-ben kezdett komolyan foglalkozni. Már az első versenyek alkalmával ma­gára vonta a vízisport szak­értőinek figyelmét sikeres szereplésével. Jelenleg a pozsonyi ČH sportklub ed­zője. De gyakran hazaláto­gat szülővárosába és érté­kes szaktanácsaival készsé­gesen šegít a komáromi ka­jakozóknak. Komáromban nincs ls baj az utánpótlás­sal. Az Ifik részére meg­rendezendő csehszlovák bajnokságon, szeptember 5-én és 6-án több komáro­mi fiatal is részt vesz. To­kody, Dékány Lajos, Kiss Ferenc, Kiss László. És ta­lán még mások is, mert a névsor nem végleges. Dékány László mindössze huszonkét esztendős, de már legalább harmincszor állt a dobogó legmagasabb fokán. Reméljük, hogy a szeptember 12-én és 13-án megrendezésre kerülő csehszlovák bajnokságon is helyt áll majd. B. Nagy Géza Szalmaláng Nagyrőce hűsége A kuruc szabadságharcok idején a gömöri Nagyrőce (Revúca) városa ls kimu­tatta hűségét II. Rákóczi Ferenc fejedelem Iránt. A rőceiek akkori szereplésé­ről gróf Bercsényi Miklós hadiparancsa így tanúsko­dik: „Én, Szekcsi Gróf Ber­csényi Miklós, nemes Ung­vár megyének Főispánja és Méltóságos Rákóczi Ferenc kegyelmes urunk őnagysá­ga és a magyar haza sza­badságáért Isten által fegyvert fogott generálisa. Adom tudtára mindenek­nek, akiknek illik, e leve­lem rendében, hogy mivel Nagy-Rőczei lakosok meg­értvén édes hazánk felsza­badítása mellett való In­dulatunkat és édes hazánk­hoz való hűségeket magok megjelenésével bizonyít­ván ... semmi néven neve­zendő Jószágokban meg ne károsítsák! ... Másként va­lakik ezen Parancsolatom ellen cselekszenek... ke­mény büntetésemet el nem kerülik. Költ Tokaj alatt levő táborban. Die 4. oc­tobris 1703." Barabás József Az asztalnál a fő hely a menyasszonyt és a vőle­gényt illeti meg. Előttük két váza annyi szál virág­gal, ahány évesek. A két vázát előzőleg összekötik egy vékony, piros szalag­gal, amelyre felfűzik a két karikagyűrűt. A vőlegény, miután az egybegyűlt ven­dégek előtt megkérte a menyasszony kezét annak szüleitől, elvágja a szala­got, felhúzza a menyasz­szony ujjára a karikagyű­rűt. Majd a menyasszony ls a vőlegényére. A csók természetesen elmaradha­tatlan. Benyák Márta Végre! Szlovákgyarmat és Ipolyság között egyenes mederbe terelik az Ipoly vizét. A munkálatok jelenleg Ipolybalog alatt folynak. Négy földgyalu és két bagger naponta 4400 köbméter földet mozgat meg. Ambrus János mester tájékoztatása szerint a 38 km-es szakasz 1972-re el ls ké­szül. Ferenc Ottó Vadban, halban gazdag gömöri tájon jártam. Rima­szécsen vadászbarátaim fel­hívták figyelmemet Misu­rák Lászlóra, a gömöri pre­parátorra. Felkerestem őt otthonában. Misurák László már túl van a negyvenen, de a va­dászatot kora Ifjúsága óta űzi. így módjában állt megismerni a vadak életét, szokásaikat, testtartásukat különböző helyzetekben. A jó preparátornak előnyére válik mindez. Egyébként Misurik László Velkenyén lakik, ahol amolyan ezer­mesternek tartják őt, mert a madarak kitömése mel­lett ért a motorokhoz és a vas megmunkálásához ls. Vadászkések és kiválóan megmunkált vadászfelsze­relések kerülnek ki keze alól. Lakását vadásztrófeák dí­szítik. Megtalálhatóak ott kitömve a vízimadarak összes fajtái, a táj ragado­zói, valamint haszonmada­rai ís. Könyvtárszobájában pedig a vadászirodalom gyöngyszemei. A könyves­polc gombnyomásra „ka­csalábon forgó vár" gya­nánt mozog. Ez ls saját ta­lálmánya és munkája. A gömöri preparátor fő erénye azonban az, hogy tudását szívesen átadja másoknak ls. Segítsége, út­mutatása nyomán már sok fiatal sajátította el a pre­parálás tudományát. Motesíky Arpád. Egy műszaki ember hobbyja Torda Gábor, a Kelet­szlovákiai Vasmű tervező­je nemrég Jelentkezett a műgyűjtők táborába. Még kezdő, de máris a nagyok közé tartozik. Főleg az ógörög, a román és az új­reneszánsz korszak műtár­gyai érdeklik. Modern la­kásberendezését érdekes módon kombinálja antik tárgyakkal. Szerinte sok­kal nyugtatóbb hatást gya­korol egy sikeresen kombi­nált szobasarok, mint egy szupermodern bútorzatú szoba. Szabó István Húsz éve traktorista A gadóci Bújna János a szövetkezet megalakulásá­tól kezdve traktorista. Tár­sai kivétel nélkül hátat fordítottak ennek a „mes­terségnek". Ő azonban nem tudott megválni gépjétől, pedig traktoristának lenni nem leányálom. A közös­séghez való jó viszonyát, munkáját nemcsak az efsz elnöke, Varga Kálmán elv­társ értékeli nagyra, ha­nem a tagság is. Andriskin József Kiállításon A Karlovy Varyban gyó­gyulok számára gyakran szerveznek kirándulásokat, hogy megismerjék a kör­nyék nevezetességeit. Bfe­zován, a porcelángyárban állandó kiállítás mutatja be a gyár termékeit. Itt 1803­tól kezdve napjainkig gyár­tott porcelán használati tárgyak és figurák látha­tók. A rokokó stílusú ké­szítményektől kezdve a mai kor ízlését tükröző porce­lánokig mindegyik kor és stílusirányzat sajátos pél­dányalt megtekintheti a látogató. A kiállítás megtekintése után átmentünk a mai kor ízlését tükröző porcelánok birodalmába. Az itt kiállí­tott tárgyak közül bárki megvásárolhatta a neki, Il­letve pénztárcájának meg­felelő készletet. Nehéz volt a választás, mert a látoga­tók legszívesebben vala­mennyit otthonukban sze­retnék látni. Kurucz Nándorné A mezőgazdaság gépesí­tésével egyetemben növek­szik a mezőgazdaságban dolgozók balesetveszélye is. A tőketerebesi járásban ez év első felében a mezőgaz­dasági üzemekben 135 bal­eset történt. Ezek közül há­rom halálos kimenetelű volt. Mégpedig kettő Slo­venské Nové Mestőn, egy pedig Cékén. Horosz Árpád Átadták Felsőszemeréd község és környékének lakosai két esztendőn keresztül vára­koztak az egészségügyi köz­pont átadására, mert az építők többször elodázták az átadást. A másfél millió koronát igénylő átalakítá­si munkálatok nemrégiben véget értek s úgy hírlik, hogy az egészségügyi köz­pontot fogászati rendelő­vel ls bővíteni fogják. Belányi János Kísérlet A csehországi Libčice mellett érdekes kísérletbe kezd­tek a méhészek. Megpróbálkoztak az anyaméhek mester­séges megtermékenyítésével. Erre az időjárási viszonyok késztették a méhészeket. Köztudott ugyanis, hogy a szél­sőséges Időjárási viszonyok, különösen Csehországban, kedvezőtlenül hatnak az anyaméhek munkájára. Eddig 200 anyaméh mesterséges megtermékenyítését végezték el. Felvételünkön látható, hogy Fyman Ľubomír méhész­mester és Pokorná Eva laboránsnő gondosan ellenőrzi a mesterségesen megtermékenyített anyaméhek munkáját. A jelek szerint a kísérlet sikerült. la (A felvételt J. Bárta — CSTK készítette/ Nytrágói kézfogó ­Mire használják majd? Az egykori komáromi helyőrségi templomot, amely hosszú évek óta raktárhelyiségül szolgál, 1677-ben épí­tették a ferencrendiek. Mivel falait már jócskán kikezd­te az idő vasfoga, a járási műemlékvédő bizottság elhatá­rozta, hogy a templomot restaurálják és kulturális célok­ra fogják használni. A Szlovák Tudományos Akadémia Csillagvizsgáló In­tézete felajánlotta a városnak, hogy csillagászati távcsö­vet és egyéb berendezést bocsát rendelkezésére, ameny­nylben a templom tornyában népi csillagvizsgálót ren­deznének be. A torony átalakítási költségeit és a kupola felszerelését azonban a városi nemzeti bizottságnak kel­lene vállalnia. Németh István

Next

/
Oldalképek
Tartalom