Új Szó, 1970. szeptember (23. évfolyam, 207-232. szám)

1970-09-24 / 227. szám, csütörtök

Bratislavában rövid betegség után, 76 éves korában elhunyt Janko Alexy, a modern szlovák képzőművészet egyik megteremtője és jelentős képviselője. Janko Alexy Liptovský Mikulašon született, a húszas évek elején a prágai Képzőművészeti Akadémián tanult. Gazdag és sokrétű képzőművészeti alkotásait — elsősorban portrék, figurális és tájképek — erős stilizáltság, egyúttal pedig a nemzeti formanyelvre irányuló törekvés jellemzi. A kezdeti jelentős francia hatás ellenére művészete hazai tájból, az egyszerű szlovák nép köréből fakadt. A falu és a város emberének élete, régi korokat felelevenítő pillanatképek, Jánošíkmotívumok, a Szlovák Nemzeti Felkelés s a szocialista társadalom építésének egy-egy mozzanata — ezek voltak kedvelt témái. A két világháború között a képzőművészeti alkotások lelkes propagátoraként is kitűnt. Fáradhatatlanul járta a szlovákiai városokat és falvakat, ahol előadásokat tartott művészettörténelemből és a haladó képzőművészeti irányzatokról. Alkotásait számos tárlaton mutatta be: a hazai kulturális központokon kívül 1921-ben Párizsban, 1937-ben New Yorkban, tíz évvel később Velencében, kétszer Moszkvában, a felszabadulás után valamennyi szocialista ország fővárosában láthatták műveit. Élete végéig aktív Irodalmi és publicisztikai tevékenységet ls folytatott. Különösen a Szlovák festők sorsa, valamint az Érik a gyümölcs című könyve aratott jelntős közönségsikert. Értékes cikkeit csaknem valamennyi jelentős szlovák napilapban és folyóiratban rendszeresen olvashattuk. Művészeti tevékenységét a kritika és a közönség kedvező visszhangján kívül több hivatalos elismeréssel is méltányolták: 1958-ban érdemes művész lett, 1964-ben pedig a nemzeti művész címmel tüntették ki. ÍGY BÁNNAK A KÜLFÖLDIVEL MAGYARORSZÁGON Nyílt titok, hogy a motoristáknak szánt szolgálatok Csehszlovákiában, de különösen Szlovákiában nem állnak a kívánt színvonalon. Nem akarom boncolgatni az alkatrészhiányt, a nehezen kapható alkatrészeknek a műhelyekben történő eltulajdonítását vagy kicserélését, a kocsiknak a javítás után magáncélokra való felhasználását stb. Rá akarok azonban mutatni a szomszédos Magyarországon e téren szerzett tapasztalataimra. Augusztus 12-én Romániában töltött szabadságomról hazatérőben Nadlacnál, a határon defektet kapott a kocsim. Bár a fontos alkatrészeket magamnál hordom és a Wartburg kocsik (amilyen az enyém) javításánál már van némi ügyességem, műhely nélkül mégsem akartam a javításhoz hozzáfogni. Megkértem pardubicei polgártársamat, aki a felesége által vezetett Volgával rótta az országutakat, hogy vigyenek be minket egy szegedi szervizbe. A Mach házaspár készségesen eleget tett kérésünknek, amiért köszönet illeti őket. A gondolat nagyon szerencsésnek bizonyult, mert annak a készségnek, amit tapasztaltunk, a mi körülményeink között nincsen párja. Mindjárt a város szélén, ahol a szerviz után érdeklődtünk, Gömörl László motorkerékpáros elkísért bennünket a szervizig. Még elszállásolást is felkínált, amenynyiben a javítás hosszabb időt venne igénybe. Különösen ki akarom azonban emelni a Tolbuhin sugárút 11. sz. alatti AFIT autószerviz dolgozóinak példamutató magatartását, a nem mindennapi készséget és a jól végzett javítást. Az itteni lapasztalatokat mintha egy másik világból nyertük volna, ahol a bajbajutott motoros valóban „tisztelt rendelő". Először is megkérdeztem a kapust, kihez forduljak a javítás elvégzése céljából. A közelben levő mesterre mutatott. Amikor megszólítottam, azonnal magához hívta egy kollégáját és megkért engem, hogy indítsam be a motort. Miután betekintett a motorházba, kijelentette: rendben van. A másik bekísért az irodába, ahol elmondta, hogy Csehszlovákiából vagyok, meghibásodott kocsival, és azonnali segítségre szorulok. Amíg kitöltöttem a megrendelőlapot és visszatértem arra a helyre, ahol a kocsimat hagytam, azt már nem találtam ott, hanem a műhelyben, ahol már hozzá is fogtak a javításhoz. Nem győztünk csodálkozni a feleségemmel ezen a készségen és gyorsaságon. Mivel Magyarországon csak átutaztunk, nem vittünk magunkkal többet 500 forintnál. Magunk között arról tanakodtunk, elég lesz-e ez az összeg, amely már nem is volt meg egészen. Közben beszélgetni kezdtünk ismeretlen emberekkel (Ónozó Lajos és mások), akik szintén javításra vártak. Saját maguk ajánlották fel, hogy segítségünkre lesznek a szükséges összeggel. Viselkedésük rendkívül szívélyes volt. Nem egy panaszt hallottunk azonban földijeink viselkedésére nálunk tett látogatásaik alkalmával, úgyhogy bizony pirulnunk ke)lett és igazat adnunk nekik. Csodálatosképpen (a mi viszonyainkhoz képest) a meghibásodott alkatrész raktáron volt és így a javítás 3 óra alatt elkészült. Az öröm, amikor a javítás után elindulhattunk, csak annak a számára érthető, aki már egyszer valami hasonlót átélt. További kellemes meglepetés volt számunkra a javításról szóló számla. Nem akartam hinni a szememnek, amikor az irodában elém tették. Az egész 178 Ft-t tett ki, ami a mi pénzünkben körülbelül 135 korona! Sok barátunk, ismerősünk él Magyarországon. Most szájnuk megszaporodott. Sajnos, mivel már estére hajlott az idő, nem fogadhattuk el a meghívásokat, hanem búcsút kellett vennünk a szép Szeged városától és nemes lelkű lakóitól. ANTON ĎURĎOVIČ, Bratislava A A dolgozók körében érdeklődést váltott ki pártunk vezetőségének az az elhatározása, hogy megtisztítsa sorait mindazoktól az elemektől, amelyek nem valók a pártba. Az általános helyeslés mellett természetesen akadtak olyan hangok is, hogy az átigazolás személyi számlák törlesztése, egyéni érdekek érvényesítése és egyéb káros jelenségek sorozata lesz. Elhangzottak olyan megjegyzések is, hogy a tagkönyvcsere során a párt nem szabadul meg az igazi vétkesektől, s ehelyett a bűntelenek, esetleg a megtévesztettek hátán csattan majd az ostor. Ám az átigazolások menete rövidesen megcáfolta az ilyen feltevéseket, hiszen mindenki tapasztalhatta, hogy a Központi Bizottság ismert levelének kritériumai értelmében értékelik a a párttagok tevékenységét, helytállását. Vagyis nem hunynak szemet a jobboldaliság, a szocialistaellenesség- és szovjetellenesség, a karrierizmus, a passzivitás és más negatív, elítélendő megnyilatkozások felett. S ahol mégis liberálisak voltak az ilyen fogyatékosságok iránt, vagy felületes munkát végeztek, ott később visszatértek egyes esetekre és némelyik párttagot újból, alaposabban értékeltek. A következetes munkára és maximális tárgyilagosságra való törekvés az emberek helytállásának igazságos elbírálását eredményezte. Ez még akkor is jogos feltevés, ha figyelembe vesszük, hogy elvétve történhettek tévedések. Helytelen lenne azonban, ha az emberek elfogadnák az át nem igazolt tagok egy részének olyan megjegyzéseit, amelyek azt bizonygatják, hogy éppen vele szemben nem jártak el objektívan, éppen ő"t nem bírálták el igazságosan. Ilyen megjegyzések a konkrét eseteket nem ismerőnél olyan benyomást válthatnak ki, hogy az átigazolás csakugyan egyesek bosszúja másokkal szemben. Hogy miért akadnak mégis olyanok, akik ilyesmit híresztelnek? Erre a kérdésre nagyon egyszerű a válasz: a párttagok soraiból való törlés, vagy kizárás egyben az illető személy tevékenységének negatív értékelését, vétkeinek vagy tévedéseinek feltárását jelenti. Ezt pedig az érintetteknek vállalniok kell, ami önbírálatot jelent. Ám, az önkritika nem könnyű dolog! A pártból kizártak közt találjuk a szovjet- és szocialistaellenesség hordozóit; azokat, akik még nem olyan régen társadalmi rendszerünk megváltoztatására, hazánknak a szocialista táborból való kiszakítására fordították erejüket és tudásukat. Az ilyen elemek számára nyilván kedvező, ha a dolgozók közt terjednek ;i párt elkerülhetetlenül fontos megtisztulását szándékosan beszennyező híresztelések. Dolgozóink azonban tudják, kinek higgyenek, hiszen a társadalom politikai és gazdasági helyzetének fokozatos konszolidálódása már egymagában is bizonyítják utunk helyességét. Ennek ellenére úgy gondoljuk, hogy érdemes a fent említett észrevételeket szem előtt tartani. Annál is inkább, mivel a napokban értékelik az állami és gazdasági apparátus párton kívüli dolgozóinak tevékenységét is. És ez szintén természetes, hiszen társadalmunk helyzete megkívánja, hogy a vezető helyeken levő dolgozók közt ne legyenek olyanok, akik részt vettek a szocialistaellenes és pártellenes akciókban, illetve nem tettek eleget megbízatásuknak. Az említett dolgozók értékelését a hivatal vagy üzemi alakulat vezetőjéből, a párt, a szakszervezet képviselőjéből és a káderosztály dolgozójából álló bizottság fogja végezni, figyelembevéve a dolgozó magatartását a kommunista párt, a Szovjetunió és

Ä a többi szocialista ország iránt, viszonyulását a január utáni politikához és a párt jelenlegi politikájához. Emellett az értékelésnél figyelembe veszik a dolgozó általános aktivitását, kezdeményezőkészségét, szakmai fejlődését stb. Vagyis olyan ismérvekről van szó, melyeknek vezető dolgozóinktól való megkövetelése csak helyeselhető. Ennek ellenére ismételten hallhatunk olyan hangokat is, melyek ezt a természetes folyamatot úgy állítják be, mint harcot a jól fizetett beosztásokért. Ám mondani sem kell, a párton kívüli vezető dolgozók értékelésének, egyáltalán nem az a célja. Ellenkezőleg: karrierharcról csak azok esetében beszélhetünk, akik makacsul ragaszkodnak helyükhöz, noha be kellett volna már látniuk, hogy nem tudnak megbízatásuknak maradéktalanul eleget tenni a mai, magasabb követelményeknek megfelelően. Aki a kritériumoknak megfelel, az továbbra is tisztségében marad. Éppen ezért egy pillanatig sem kételkedhetünk abban, hogy mind a párttagok, mind a pártonkívüliek helytállásának és tevékenységének értékelése helyes és elkerülhetetlen feladat, mely társadalmunk konszolidálódásának egyik feltétele. FÜLÖP IMRE 38 — Nem ismerek magára, Klatz úr! — Miért? — Amikor elfogtuk Komora Jánost, sokkal nyugodtabb volt, nem remegett a keze ... — Csak ón tudom, mit éreztem akkori — sóhajtja a görnyedt háttal ülő órás. Baksa őrnagy mosolyogva biztatja az órást. — Meglátja, Klatz úr, csak az első hónap lesz nehéz, utána olyan könnyen fogja írni Antalnak a szerelmes leveleket, mintha másképp nem is történhetne ... eszpresszó, kaszárnya és repülőtér nélkül... Maga sem tudja miért, Klatz kissé megnyugszik. Csak a leveleket fogja írni... A feltámadó kételyt elnyomja magában. S ha Antal egyszer rájön a turpisságra? Mi történik vele? A vele szemben ülő kopaszodó férfira emeli a tekintetét. Vrábel felettese lehet. És Vrábel felettese kutatón néz a szemébe. Tőle nem kérdezhet semmit. Ki van szolgáltatva nekik. Ha nem csinálja azt, amire kéri, börtönbe zárnák, az elküldött levelekért. Ezt nyíltan megmondták. Válasszon, Klatz úr! — Olvassa csak el nyugodtan, Klatz úr! — már nem is bíztatja, hanem parancsolja a kopaszodó férfi. Klatz belemélyed a géppel írott - szöveg olvasásába. „Első hír: Ma, november elsején újra felkeresett az összekötő, akitől a felszerelést kaptam. Arra kért, közöljem önökkel, hogy váratlan események miatt a második variációt választotta —, maguk tudják, hogy miről van szó. Választ kér a címemre. Hetente felhív az órásüzletben, s ha hírem lenne a részére, az előre megbeszélt helyen találkoznánk. Második hír: Tegnapelőtt, akaratom ellenére, beszélnem kellett a volt feleségemmel, Annával. Pozsonyban találkoztam vele, nem tudtam kitérni előle, pedig megtiltották, hogy beszéljek vele. ö szólított meg, így kénytelen voltam szóba állni vele. Pozsonyba akar költözni, megunta az életet Prágában, idős szülei közelében akar élni. Még nem tudott lakást cserélni. Azt mondta, ha rövidesen nem szerez lakást, a szüleihez költözködik. Pénze van, s így reméli, hogy a hónap végén már a saját lakásában fog lakni. Ha már itt lesz, továbbra is érvényben marad a beszédtilalom? Híreket mikor küldhetek? A rádión továbbított értesítésemre választ várok ..." Klatz maga elé teszi a géppel írt papírlapot, s megigazítja a szemüvegét. — Megértett mindent, Klatz úr? — kérdezi Vrábel. — Azt hiszem, meg. — Az a fontos! — mosolyodik el Vrábel. — A leadó . .. — Ňe féljen, a megbeszélt időpontot pontosan betartjuk! — mondja a kopaszodó férfi. — Az üzenetet szövegezze meg a maga szavaival, és sifrírozza le! — adja ki az utasítást Baksa őrnagy, és búcsúzkodás nélkül elhagyja a helyiséget. Fekete Volga kanyarodik a gépgyár felé. Az öreg Górázd a villanyórára pislant. Két óra múlt! Ki jöhet ilyen későn látogatóba? Kinéz az ablakon, s megpillantja Baksa őrnagyot. Górázd eléje siet. A gyárkapuban találkoznak. Kezet szorítanak. — Valami baj van? — kérdezi aggódva az egyenruhás Górázd a civil ruhás Baksától. — Te már nyugodt lehetsz — feleli Baksa. — Neked volt igazad. Minden úgy történt, ahogy elmondtad ... — Vallott a nyomorult? — Tarabusz mindent beismert ... Az őrnagy elhallgat. Léptek zaja üti meg a fülüket. — Menjünk be — int Górázd az őrszoba felé. — Itt is maradhatunk, csak néhány percre ugrottam ide. A tömzsi Müller siet el mellettük fehér munkaköpenyben. — Mindjárt visszajövök — szól az öreg Górázdhoz. MüDer után néznek. Benyit a közeli utcasarkon álló telefonfülkébe. Az öreg Górázd a fejét csóválja. — Nem tetszik nekem ez a gyerek ... — Ki az? — Frankén irodájában, a fiammal dolgozik. Müllernek hívják. A fiammal együtt ajánlotta a pártba azt a fasisztafiókát! Állandóan ki- és beszaladgál, mintha besózták volna. Ha nem jön az ismerőse, akkor telefonál ... Baksa mosolyt fojt el magában. Most már érdeklődve pillant a telefonfülke felé. Szóval, ez az a kis Müller! ... — Hátha a kedvesét hívja — mondja Górázdnak. — De miért telefonál onnan?! — fakad ki Górázd. — Mintha a gyárban nem lenne vagy ezer telefon! — Megkérdezheted tőle. — Meg is kérdezem. — Te mindenkire gyanakszol, aki Frankent pártfogolja? Górázd nem válaszol. — A fiadra is gyanakodsz? — faggatja Baksa. — Mit képzelsz, Baksa elvtárs?! — csodálkozik az öreg. — Igen, én vagyok! — mondja halkan a telefonkagylóba Müller, mint aki attól félne, hogy valaki kihallgatja a beszélgetésüket. — Az asztali naptárán újabb bejegyzéseket láttam! — Bekarikázott számokat? — Igen. A mai dátum mellett: négyes, és ötös ... — Más híre nincs? — A fiatal Górázd mérnök valamit az orra alá dörgölt, s ez nagyon lehangolta. Beszélni kellene Górázd mérnökkel. Ha valamit tud, nehogy elszólja magát... — Köszönjük a tájékoztatást! Viszlát... Müller kilép a telefonfülkéből. Gyors léptekkel közeledik a gyárkapuhoz. Górázd az Ismeretlen férfival még mindig az őrszoba előtt áll. Müller magán érzi az öreg gyanakvó, kutató tekintetét. Gyuri jut az eszébe. A délelőtti kifakadása miatt panaszkodott volna az apjának? Mégis összepaktáltál az apáddal?! S emiatt fúj rá most az öreg? Amikor a közelébe ér, meg is állítja. — Kitelefonáltad magad? Müller csodálkozó képet vág. — Maga látta, Górázd bácsi? — Nem vagyok vak! Jól néznénk ki, ha az egész gyár a példádat követné! /Folytatjuk I 1970 IX. 24.