Új Szó, 1970. szeptember (23. évfolyam, 207-232. szám)

1970-09-23 / 226. szám, szerda

RÖPLABDA VB Csehszlovákia—Magyarország 3:1 A KÜLFÖLD LABDARÚGÁSA Kramerius, a Sparta kapusa nagyon jó teljesítményt nyújtott a Lo­komotíva—Sparta Praha mérkőzésen. Csak a bajnok nem győzött Négy mérkőzéssel vette kezdetét az I. jégkorong-liga új idénye, s az ötödik, a ZKL— Ď. Budéjuvice találkozó mára maradt. A 10 csa­pat 36 fordulóban kiizd a bajnoki puntokért, mindenki mindenkivel 4 alkalommal mérkőzik, majd az első négy csapat körmérkőzés for­májában kiizd meg az országos bajnoki címért. Küzdelmes mérkőzéseket hozott a második nap a bulgáriai férfi röplabda VB-n. A „B"-csoport mér­kőzései közül áz érdeklődés kö­zéppontjában a csehszlovák—ma­gyar viadal állt. A mérkőzés a várakozásnak megfelelően nagy küzdelmet hozott. A csehszlovák csapat az első játszmában nem bírt ellenfelével, s a kitűnően játszó magyar csapat megérdemelten szerezte meg a ve­zetést. A második játszmában a magyar edző legjobb játékosait (Buzeket, Kovácsot és Tatárt) pi­hentette, s így a mindinkább job­ban játékba lendülő csehszlovák válogatott egyenlített. A további két játszmában nagy küzdelem után mindig a csehszlovák csapat SPANYOLORSZÁG. A második forduló mérkőzéseivel folytatódott a bajnokság. A Real Madrid nagy meglepetésre 3:1 arányú vereséget szenvedett a Sevillától, attól a csapattól, amelyet török együttes vert ki az EVK-ból. A Sparta Pra­ha EVK-beli ellenfele az Atletico Bilbao Madridban szenvedett 2:0 arányú vereséget a spanyol baj­nok Atletico együttesétől. JUGOSZLÁVIA. Hat forduló után a bajnokság élén a Radnicski Kra­gujevác áll 10 ponttal. A vasárna­pi forduló: Sloboda Tuzla—Crvena Zvezda 1:1, Radnicski Nis—Parti­zán Belgrád 0:0, Vojvodina—Sza­rajevó 0:0. AUSZTRIA. Jobb gólaránnyal az Admira Energia vezeti a bajnoksá­got a Rapid Wien és az Austrla Salzburg előtt. Eredmények: Lin­Dr. JÁN STARŠÍ, a csapat edző­je beszámolt svédországi tapaszta­latairól, ahol a Slovan átiitő sike­rű portyát bonyolított le. Megálla­pította, hogy erőnlét és felkészült­ség terén feltétlenül a legjobb svéd csapatok előtt jár együttese. Ami a csapat terveit illeti, az edző bevallotta, hogy a tavalyi keret „szűknek" bizonyult, mert 17 játékossal nem lehet az igé­nyes liga-küzdelmeket mindvégig lebonyolítani. Ezúttal 26-tagú ká­der készülődött már május 18 óta, s kell is, hogy egy ilyen képességű együttes nagy játékbázisra számít­hasson. A kapuban Ozurllla és Sza­kács egyforma esélyt kap. Le­het, hogy a legtöbb mérkőzésen egyaránt szerepelnek felváltva. Dzurilla kiegyensúlyozott és nagy­tudású kapuvédő, de Szakács ügyessége és körültekintése sem lebecsülendő. Feltétlenül hat hátvédet kíván szerepeltetni az edző, s egyelőre megpróbál eleget tenni a váloga­tott csapat edzői kérésének, akik a Kužela—Tajcnár kettős együtt­szerepeltetését igénylik. Ha ez a klub szempontjából nem látszik kerekedett felül, s igy végered­ményben 3:1 (—10, 11. 11, 7) arányban győzött. A csehszlovák csapat legjobbjai Petlák és Grössl voltak. A többi csoportok mérkő­zésein nem született nagyobb meg­lepetés, az esélyesek biztosan győztek. További eredmények: Ju­goszlávia—Irán 3:2, Bulgária­Olaszország 3:0, Belgium —Izrael 3:0, Csehszlovákia—Brazília 3:1, Magyarország—USA 3:0, Románia —Franciaország 3:0, Japán—Koreai NDK 3:0, „B"-csoport: Szovjetunió —Tunézia 3:0, NDK—Kuba 3:0, Olaszország—Jugoszlávia 2:3, Iz­rael—Irán 3:0, Bulgária—Belgium 3:0, USA—Finnország 3:2. Lengyel­ország—Brazília 3:1, Hollandia­Koreai NDK 3:1, Guinea—NDK 0:3, Szovjetunió—Mongólia 3:0. zer ASK—Austria Wien 2:1, Wiener Sportklub—Admira Energia 1:0, Bregens—Rapid 0:1. PORTUGÁLIA. Vasárnap kezdő­dött meg az új bajnoki idény, s rögtön rangadóra került sor Lisz­szabonban. A Sporting l:l-re ját­szott Eusebio csapatával, a Benfi­cával. SZOVJETUNIÓ. A bajnokság él­csoportja: 1. Dinamó Moszkva 32 p, 2. Szpartak Moszkva 31 p, 3. CSZKA Moszkva 30 p, 4. Dinamó Kijev 28 p, 5. Zarja Luganszk 28 p, 6. Dinamó Tbiliszi 27 p, 7. Tor­pedó Moszkva 27 pont. EGYESÜLT ÁLLAMOK. Huszonöt­ezer néző előtt játszott barátságos mérkőzést a brazil és a mexikói bajnokcsapat, a Santos és a Gua­dalajara. Pelé csapata, a Santos 2:1 re győzött. Góllövők: Pelé, Li­ma, illetve Gomez. megfelelőnek, változtatnak rajta. A csatársorokban az első össze­tétele Grandtner, Nedomanský, Kordiák, a másodikéban Míklošo­vič és Haas helye biztos, a har­madiké pedig Molnár (Supler), Dučaj és Mrukvia lehet. Ezúttal szó sem lehet arról, hogy a harmadik sor mindössze „karbantartó" legyen. A keret többi tagja is mindig együtt tartja edzéseit, s beveté­sükre a szükségnek megfelelően bármikor sor kerülhet. Sajnos, hogy a 300 000 lakosú Bratislavának csupán egyetlen téli stadionja van, s azon is nem meg­felelő az edzések elvégzésének le­hetősége. Nagyon sokan tartanak igényt a jégfelületre, amely a leg­jobb akarat és szándék mellett sem lehet kifogástalan minőségű. Ugyanez az oka annak is, hogy a Slovan kénytelen utánpótlását vidéken is keresni, mert a szlovák fővárosban sajnos nincs elég ed­zési alkalom a jégkorongozó cse­meték számára, s nagyon leszűkí­tett az a lehetőség, hogy belőlük válogatni lehessen. A Slovan szorosabbá tette kap­csolatait a kassai jégkorongozók­SLOVAN — PARDUBICE 6:2 (1:0, 3:0, 2:2) Gólütők: Mrkvia Nedomanský (2), Miklosovič, Dučaj, Molnár, il­letve Martinec (2). A Slovan jobban felkészült együttes benyomását keltette és ezúttal nem bocsátkozott fejveszett támadásokba, hanem, — különösen az első két harmadban, — változ­tatgatta az iramot. Mindkét együt­tes a játék felében kapust cserélt. A hazalaknál erre azért került sor, mert Dzurilla és Szakács egyaránt kitűnő formában van, míg a vendé­geknél Lackýnil megsokallták a gólokat, azért jött be helyére Sar­šon. A vendégcsapat a befejezd har­madban nagyon rákapcsolt és leg­alább szépítenie sikerült. Jó, az idény elejéhez viszonyítva színvo­nalas, érdekes mérkőzést látott a 8000 néző. •JIHLAVA— VSŽ 2:2 (1:1, 0:1, 1:0) Gólütők: Vorlíček és Jar. Holík, illetve Smerčiak (2). A sérült Suchý hiánya és a 7 -újonc szereplése még a bajnok számára is hatalmas hátrányt je­lentett. A vendégcsapat kapujában kal, s eddig a segítség mindig egyfajta volt, Bratislavából indult Kelet-Szlovákia felé. A Slovan játékosai közül Lano távozott, és František Gregor sze­replésére már idehaza nem tarta­nak igényt. A VSŽ csapata kikérte és meg is kapta a robusztus hát­védet. A továbbiak során Starší edző elmondta, hogy az emberelőny két formáját akarják kipróbálni min­den mérkőzésen, és ezek során Nedomanskýra mindig nagy szerep vár. Az egyesület nagy gondot fordít a játékosok társadalmi nevelésére is, mert ügy tartja, hogy a jégku­rong-mérkőzés egyúttal társadalmi esemény is. Már most gondot okoz, hogyan hidalják át a válogatott csapatra váró feladatok miatti szünetet. Akkor akarva-akaratlanul a klub kizökken a szokott kerékvágásból, márpedig a teljes bedobásra szük­ség lesz még áprilisban is, amikor a Svájcban sorra kerülő világbaj­nokság befejezése ntán a liga haj­rája következik. A négy legjobb csapat körmérkőzéseken dönti el a bajnoki cím és a további helye­zések sorsát. A Slovan csapatának vezetősége elhatárolta, hogy a funkcionáriu­sok és játékosok nevelésével pár­huzamosan a közönség nevelését is céljául tűzi ki. (Zala) Holeček nagyot védett, s a pont­osztozkodás, ha meglepő is, telje­sen megérdemelt. PLZEŇ—LITVlNOV 8:U (1:0, 4:0, 3:0) Gólütők: Vrabec (4), Opačitý (2), Jonák és Rosický. Gustáv Bubník edző csapata 10 600 néző előtt bebizonyította, hogy többre akarja vinni az új évadban, mint tavaly. Fokozatosan lendült játékba, s a végén azt csinált az ezúttal szánalomra mél­tó vendégekkel, amit akart. A pizenieknek meg sem kottyant a sérült válogatott hátvéd, Bednár hiánya. A jelek szerint a Plzeh minden­ki számára rettegett ellenfél lesz. SPARTA—KLADNO 4:3 (4:1, 0:1, 0:1) Gólütők: Sima, Velek, Adamec, Šindeláŕ, illetve Novák, Wimmer és Bauer. A Sparta nagy kezdeti lendüle­te gólokban ls kifejezésre jutott. A vendégek nem hagyták annyi­ban a dolgot, a második harmad­tól kezdve nagyon rákapcsoltak, s a végén a Sparta örülhetett a minimális arányú győzelemnek. A magyar labdarúgó válogatott szeptember 27-én a Népsadionban ez idei 5. mérkőzését játssza. El­lenfele ezúttal az örök vetélytárs, Ausztria csapata lesz. Vele a kap­csolatok felvétele óta eltelt 68 év alatt 112 alkalommal találkozott. Hoffer József, szövetségi kapi­tány kijelölte a 15-ös keretet. Ez alig tér el az NSZK ellen szere­pelt gárdától. A nürnbergi csapat­ból nem áll rendelkezésre a be­teg Kozma, és az erőnléti okok miatt ezúttal kimaradó Dunai III. Kozma helyére Göröcsöt, az Üj­pest 61-szeres válogatottját válo­gatták be, akit edzője, Baróti is javasolt. Dunai III. helyett Vidáts került a keretbe. A 15-ös keret a következő: Rot­hermel, Bicskei — Noskó, Pán­csics, Konrád, Meggyesi, Mészöly — Halmosí, Karsai, Vidáts — Fa­zekas, Göröcs, Kocsis, Bene, Dunai II. A szövetségi kapitány így In­dokolta meg a válogatást: „Sok változtatásra nem volt ok, hiszen a jelöltek Nürnberg ntán is élve­zik a bizalmat. Sajnos, azokon a játékosokon, akik a sorozatban játszott hazai és nemzetközi mér­kőzéseken szerepeltek, a fáradtság jelei kezdtek mutatkozni. Elsősor­ban az újpesti játékosokra gondo­lok. Remélem, hogy gyengélkedé­sükből kl tudnak lábolni és az osztrák válogatott ellen már meg­születik az annyira várt teljes si­ker. Ez okvetlenül szükséges len­ne abboz is, hogy a magyar válo­gatott kellő önbizalommal utaz­hasson Oslóba, az év legjelentő­sebbnek számító mérkőzésére, a Norvégia elleni Európa-bajnoki se­lejtezőre." A labdarúgó KK menetrendje Elkészült az 1970—1971. évi sor­rendben 29. labdarúgó Közép-euró­pai Kupa menetrendje. A kupa új évfolyamában négy magyar, továb­bá 3—3 olasz, osztrák, jugoszláv és csehszlovák együttes próbál szerencsét. Az első fordulóban, a legjubb nyolc közé jntásért (határidő de­cember 31.), a csapatok az alábbi párosításban küzdenek: Vasas—Austria Salzburg Torino—MTK Slávia Praha—Csepel Diósgyőr— Lokomotíva Lanerossi—Radnicski Kragujevac Linzer ASK—Skoda Plzeň Grazer AK—Maribor Celik—Catania. A kiírás értelmében 1971. ápri­lis 15-ig kell tisztázódni, hogy melyik négy csapat jut az elődön­tőbe. Az elődöntőket május 31-ig bonyolítják le, s az egész küzde­lemsorozat végére június 24-ig tesznek pontot. Cjítás a lebonyolí­tásban: nem Fortuna kegyei dön­tenek az oda-vissza mérkőzések utáni teljes egyenlőség esetén (pont- és gölarány-egyenlőségj, hanem lf-es rúgások. Lengyelországgal Prágában Mint Ismeretes, október 25-é« kerül lebonyolításra a Csehszlová­kia—Lengyelország nemzetek kö­zötti válogatott labdarúgó-mérkő­zés. A találkozó Időpontja már régóta Ismeretes, de a helyszín^ ről csak tegnap döntöttek. EnnéS értelmében a mérkőzést Prágában bonyolítják le a Sparta Praha sta­dionjában esti világítás mellett. SAKKOLIMPIA Magyarország vezet Siegenben a 7. forduló mérkő­zéseivel folytatódtak a sakkolim­pia küzdelmei. Csehszlovákia biz­tosan győzte le 3:1 arányban Spa­nyolországot, míg Magyarország 2:l-es vesztésre áll Jugoszláviával szemben (egy játszma függőben maradt). Eredmények: NSZK— Egyesült Államok 0:0 (4), NDK-* Szovjetunió 1:1 (2), Románia—Bul­gária 2:1 (1), Argentína—Kanada 1:0 (3). Hétfőn befejezték az előző fordulókban függőben maradt játszmákat is: Csehszlovákia—Ju­goszlávia 2:2, Szovjetunió—Egye­sült Államok 2,5:1,5. A világbaj­nok Szpasszkij öt órás küzdelem után győzött Fischer nagymester ellen. Kanada—Románia 2,5:1,5. A verseny jelenlegi állása: 1. Magyarország 16, (1) pont, 2. Szovjetunió 15,5 (1), 3. Csehszlo­vákia 15,5, 4. Jugoszlávia 15 (2), 5. USA 14 (4), 6. NSZK 10,5 (4) pont. Világcsúcsbeállítás Tereza Suknlewicr, a kitűnő len­gyel atlétanő a 100 m-es gátfutás­ban Varsóban beállította az NDK olimpiai bajnoka, Karín Balzer 12,7 mp-es világrekordját. Kiütöttek egy teniszezőt'... A Los Angeles-i nemzetközi ta­niszbajnokságon ritka botrány tör­tént. Egy 75 éves néző, a Los An­geles-i teniszklub régi tagja, az öltöző folyosóján hátulról három ütéssel leütötte az Ausztráliából 1964-ben Dél-Afrikába vándorolt 30 éves Bob Hewitt-et. A híres te­niszező összeesett, s a St. Vincent kórházba szállították, ahol előre­láthatólag két napig vizsgálják ki. A néző (nevét nem közlik a hír­ügynökségek) ügyvédje tanácsára csak ennyit mondott: „Azért ütöt­tem, mert Hewltt provokált". Hewitt a mexikói Loyo-Mayo el­len játszott és meglepetésre 6:2, 3:6, 6:3 arányú vereséget »zen­vedett. A versenybíró szerint He­witt az egész játék alatt ingerül­ten viselkedett, vitatkozott az ol­dalbírókkal, ocsmány :hangot használt és a később Knockautoló 75 éves emberrel végig kölcsönö­sen sértegették egymást. Hewltt későbbi támadójával a mérkőzés végén a pálya szélén veszekedett, a botrány már akkor a levegőben lógott. Hewitt azok után, hogy 1969-bcn a nyugat-berlini bajnokságon az öltözőben összeverekedett az an­gol Roger Taylorral, újabb botrá­nyával már nem is keltett megle­petést. O Csak a harmadik kísérletre sikerült átúsznia a La Manche csatornát két amerikai sportoló­nak. Tom Hetzel 34 éves new-yor­ki rendőr a francia partról Indult és Angliát 14,14 óra alatt érte el. Társa, az egy évvel Idősebb kali­forniai újságíró két és negyed órával volt lassúbb. Franciaország ellen A szombaton ás vasárnap Páiizsban sorra kerülő Franciaország — Csehszlovákia nemzetek közötti találkozóval befejezi az idényt a csehszlovák férfi atléta válogatott. Minden számban három három versenyző áll rajthoz. Csehszlovákiát Franciaország el­len a következő atléták képviselik — 100 m: Buhman (idei legjobbja 10,3 mp), Utékal (10,4), Kynos (10,4). 200 m: Kynos (20,8), Boh­man (21,0), Kríž (20,8). 400 m: Jungwirth (47,6), Ryba (47,5), Socb (47,8). 800 m: Plachý (1:45,9), jungwirth (1:47,7), Pénkava (1:48,4). 1500 m: Peňkava (3:40,3), Bláha (3:40,9), Horčic (3:43,6). 5000 m: Hoffmann (14:12,8), Petr (14:02,8), Jánsky (14:09,8), 10 000 m: Mládek (28:56,6). Balšánek (29:44,0), Bejčck (29:44,8), 110 m gát: Mládeníček (13,7), Slavotínek (14,2), Sedláček (14,2). 400 m gát: Kodejš (51,3), Mandlík (52,1), Da­nis (53,6), 3000 m akadály: Holas (8:49,8), Havel (8:40,0), Bartoš (8:49,4), Távol: Fischer (7,64), Broda (7,68), Brož (7,73). Hármas­ugrás: Fischer (16,47), Menšík, Vicyhln. Magasugrás: Palkovský (218), Baudis (215), Alexa (218). Rúdugrás: Odvárka (480), |elínek (485), Petríček (481). Súlylökés: Janoušek (19,12 m), Brabec (18,84 m), Smíd (18,82 m), Diszkoszve­tés: Daňek (64,10), Vidrna (57,40), Prouza (53,88). Gerelyhajítás: Voj­tek (79,18), Halva (80,06), Kolár (76,40), Kalapácsvetés: Hájek (65,38), Kunst (62,34), Schenker (60,10). A svéd Kjell Isaksson 537 cm-es teljesítménnyel új országos rúd­ugró csúcsot állított fel. Isaksson megpróbálkozott az új világcsú­csot jelentő 550 cm-rel is, de eredménytelenül. Az érdekesség kedvéért közöljük Európa idei legjobb eredményeit: (546 cm) Nordwig (NDK-beli), (542 cm) Pa­panicolau (görög), (540 cm) Pra­canelli (francia), (537 cm) Isaks­son, (535) Dionisi (olasz). Az idei amerikai ranglista: (533) Pennel, (530) Railsback, (525) Caruthers, (523) Seagren, (523) Heglar. 9 Profikerékpárosversenyt nyert az olasz Franco Bitossi, a Larcian melletti 125 km-es útszakaszon. A belga Eddy Merckx meglepetésre csak 7. lett. t A 15 éves amerikai kislány Cbrist Evert, aki az észak karoli­nal teniszbajnokságon óriási meg­lepetésre az ausztrál Courthot is megverte, csak a döntőben szen­vedett vereséget honfitársnőjétől, Nancy Rlcheytől, akivel szemben 4:6, 1:6 arányban maradt alul. Nancy bátyja, Cliff Ríchey a férfi párosban győzött 6:3, 7:6 arányban Van Dilién ellen. Új arcok a válogatott keretben Prágában ülésezett a Csehszlovák Labdarúgó Szövetség Edzői Tanácsa. Az ülésen részt vettek a ligában szereplő csapatok edzői, is, és közösen megtárgyalták az új csehszlovák labdarúgó váloga­tott kialakításának problémáit. Az egyesületi edzők ismertették a válogatottban számításba jövő játékosaik erkölcsi, akarati tulaj­donságait és beszámoltak az egészségi állapotukról. Október 7-én, amikor Prágában a finnek ellen játszik a csehszlo­vák válogatott, az egyesületi ed­zők újra találkoznak, hogy meg­vitassák labdarúgásunk jelenlegi helyzetét. Az ülésen részt vett ed­zők véleményt nyilvánítottak a csehszlovák válogatott csapat ösz­szeállltását illetően. Az eredetileg 32 játékosból álló keretből — Marko edző javaslatára — töröl­ték az Inter játékosát, Krnáčot. Továbbra sem veszik számításba a válogatott összeállításánál Hrd­ličkát, Hagarát, Dobiást, Migast és Viktort. Utólag meghívták a ke­rettagok közé Schmucker kapust, Bínovský hátvédet és két közép­pályást: Škereňt és Bartovicot. Né­hány szakember megbízást kapott, hogy figyelje a tfinecl Karko és Laciga, illetve az ostravai Kle­ment teljesítményeit. A Finnország ellen pályára lépő csapatot vasárnap este jelölik ki, azután a fegyelmi tárgyalás után, amely az Adidas-Puma „esettel" foglalkozik majd. A válogatott ta­lálkozó előtt a játékosok október 3-án találkoznak Prágában, majd egy nap múlva Radotínban játsza­nak előkészítő mérkőzést. Szó van még két villanyfényés edzőmérkő­zésről ls. iröcs is kerettag AZ ÚJ IDÉNY RAJTJAKOR Tegnap vette kezdetét a csehszlovák 1. jégkorong liga új idényének küzdelemsorozata, s ebből az alkalomból a Slovan csapatának vezetősége sajtóértekezletet tartott. Ezen a csapat elnöke, valamint edzői beszámoltak arról, mit várhatunk az együttestől, mik az évek óta „trónkövetelő" Slo­van csapatának célkitűzései.

Next

/
Oldalképek
Tartalom