Új Szó, 1970. szeptember (23. évfolyam, 207-232. szám)

1970-09-20 / 38. szám, Vasárnapi Új Szó

család # otthon N s/a '-3 « Mici a technika vívmányai közül a telefont tartotta a leg­csodálatosabbnak. Nemcsak azért, mert naponta többször ellenőrizhette, hogy férjé benn van-e munkahelyén, és bejelent­hette magát a fodrászhoz, meg órák hosszat tereferélhetett a barátnőivel, hanem azért ls, mert kilétét nem kellett felfed­nie, ha éppen nem akarta. A telefon pajkos szórakozást is jelentett számára. Sokszor meg­tréfált vagy felbosszantott ve­le valakit. Persze, ez inkább gyerekekhez illő csínytevés volt, de őt szórakoztatta. Hát még az milyen szenzáció volt, ha vé­letlenül áthallatszott a vonalon egy-egy idegen beszélgetés. Már hosszú hónapok óta szó­rakozott fgy a telefonnal, míg egyszer egy hozzá hasonló ter­mészetű nőtársának szintén ha­sonló ötlete támadt. És ki tudja miért, pont az ő számát tár­Női szemmel csázta ki. De nem nappal, ha­nem éjszaka. Eleinte nem is bosszankodott különösképpen, csak álmos hangon mondta: — Nem, nem a temetkezési vállalat... magánlakás — és letette a kagylót. De amikor már egy hete megállás nélkül így ment ez, és minden éjjel fel­ébresztette valaki legédesebb álmából, elfogyott a türelme. Toporzékolt dühében és ordí­tozott a telefonba: — Ha még egyszer felhív, vegye tudomásul, bejelentem a rendőrségen és a telefonköz­pontban ... Mégiscsak sok, hogy az Ilyen arcátlan alakok az étert és a telefont mások bosszantására és álmának meg­zavarására használják fel. Miközben ezt mondta, vala­mi lelkiismeretfurdalásfélét érzett, és megfogadta, hogy többé ő sem fog játszani a te­lefonnal. Horgolt táska, kétféle fonalból Mutatós és célszerű táskát horgolhatunk két elütő színfi fonal kettős szálával, 2-es hor­golótűvel. A csillagokat, azaz kockákat külön-külön készítjük, és a képen látható formában utólag varrjuk össze őket. Any­nyl csillagot készítünk, amilyen nagy táskát akarunk. A csillag 1. sora: 4 láncszem­ből gyűrű, ebbe 8 egyráhajtásos pálcát horgolunk, 2—2 láncsze­mes választással. 2. sor: 5 lánc­szem után a kiindulási pont­ba + visszaültünk egy félig be­fejezett egyráhajtásos pálcát, és á következő pálcára öltött egy­ráhajtásos pálcával együtt be­fejezzük. 2 láncszem után az előző pálca mellé ismét 1 egy­ráhajtásos pálcát öltünk, 3 láncszem után a következő pál­cára 1 pálca és. 2 láncszem, majd az előző pálca mellé, +­tői ismételjük a sort. 3 sor: 5 láncszem után egyráhajtásos pálcát öltünk a kiindulási pont­ba, és ezt a pálcát a következő pálcára öltött pálcával együtt fejezzük be. 2 láncszem után az előző pálca mellé és a kö­vetkező pálcára öltünk 1—1 MELEG TÖLTÖTT TOJÁS SAJTTAL 6 db tojást keményre főzünk és a héjától megtisztítva ketté­vágjuk. A sárgáját szitán áttör­jük, teszünk hozzá egy fél, tej­ben áztatott és kifacsart zsem­lét, megsózzuk, megborsozzuk, 5 dkg reszelt sajttal meghint­jük, adunk hozzá egy kevés fi­nomra vagdalt zöldpetrezsely­met, és V4 dl tejföllel jól össze­keverjük. Ezzel a töltelékkel megtöltjük a keményre főtt to­jásfehérjéket. Azután 3 dkg vaj­ból és 4 dkg lisztből világos rántást készítünk, ezt 1 dl for­ró tejjel fölengedjük, habverő­vel gyorsan simára keverjük, és a tűzről levéve beleteszünk 1 dl tejfölt, 2 db tojássárgáját, 5 dkg reszelt sajtot, megsózzuk, meg­borsozzuk, jól összekeverjük és végül hozzávegyítjük a 2 tojás­fehérjéből felvert kemény ha­bot. Egy tűzálló tálat vagy ki­sebb zománcozott tepsit vajjal megkenünk és egy kevés már­tást terítünk szét rajta. Erre rakjuk egymás mellé a töltött tojásokat, és az egészet bevon­juk a mártással úgy, hogy min­denütt érje. A tetejét megszór­juk reszelt sajttal, egy kevés olvasztott vajjal meglocsoljuk egyráhajtásos pálcát, és a ket­tőt egyszerre befejezzük, 2 láncszem után 1 egyráhajtásos pálca az előző pálca mellé, 3 láncszem után 1 egyráhajtásos pálcát öltünk a következő pál­cára és ismételünk. 4. sor: 5 láncszem után a már ismert módon folytatjuk a munkát, és a sarkokon 7 láncszemmel for­dulunk. A kész táskát a szélén kispál­casorral körülhorgoljuk, és ugyancsak kispálcasorral ké­szítjük a 3 cm széles fület is. A fül horgolásához a fonalat négyszeresen vesszük. A táskát kikeményített vászonnal vagy lemosható műanyaggal kibélel­jük. Horgolt szegély Ctianel-Kosztümre A Chanel-kosztüm minden év­szakban divatos. Nyárra pasz­tellszínű, gyűrtelenített kelmé­ből vagy lenvászonból varrhat­juk. A szegélyt színben hozzá illő fonalból horgoljuk. Olyan hosszú láncszemsort készítünk, amilyen hosszú sze­gélydíszre van szükségünk. Er­re egy kispálcasort horgolunk, majd a kispálcasor egyik olda­lán 1 hamis kispálcát, 1 kispál­cát, 1 pálcát, 1 pikót, 1 pálcát, 1 kispálcát, ismét egy hamis kispálcát horgolunk. Mikor az egyik oldalt így behorgoltuk, a szemben levő oldalon hasonló módon készítjük el a cakkos díszt (lásd a képen!). és közepesen meleg sütőben szép ropogósra sütjük. Forrón tálaljuk. MELEG SAJTOS SZENDVICS A szendvicskenyérből kb. egy ujjnyi vastag szeleteket vágunk rézsútosan. Ezeket friss vajjal vastagon megkenjük, egy kissé megsózzuk, majd reszelt sajttal bőven meghintjük. A kenyérsze­leteket tepsin egymás mellé rakjuk. Mindegyik tetejét tejföl­lel meglocsoljuk (legjobb ke­nőtoll segítségével), majd sütő­ben hirtelen ropogósra pirítjuk. Forrón tálaljuk. SAJTOS OMLETT 4 db tojást egy csésze tejben elhabarunk, megsózzuk, liszttel kissé besűrítjük, azután serpe­nyőben vajat forrósltunk, kari­kákra vágott kifliszeleteket ra­kunk bele, és ráöntjük a tejjel elhabart tojást. Omlettet sütünk belőle, amit közvetlenül a tála­lás előtt kenősajttal vastagon megkenünk. ZÖLDSÉGES KENÖSAJT Tízóraira és nyári kirándulás­ra egyaránt alkalmas ez a fi­nom kenő. Zsenge sárgarépát megtisztítunk, megmossuk és lereszeljük. Ugyöncsak meg­mosunk, meghámozunk és meg­reszelünk egy nagyobb almát. Az egészet jól összekeverjük 2 kocka bármilyen lágy kenősajt­tal. Zsúrkenyérre (szendvicske­nyér) vagy péksüteményre ken­ve tálaljuk. RAKOTT BURGONYA SAJTTAL A héjában főtt burgonyát meghámozzuk, a keményre főtt tojás héját leszedjük. Azután egy tűzálló tálat vajjal megke­nünk, teszünk bele egy réteg burgonyát, tojásszeleteket, kis­sé megsózzuk, majd lágy kenő­sajt darabkákat rakunk rá. Is­mét burgonya következik. A te­tejét tejfölben vagy tejben el­habart tojással leöntjük, és sü­tőben szép pirosra sütjük. MIXELT SAJT 2 db nagyobb, héjában főtt burgonyát meghámozunk, ki­sebb darabokra vagdaljuk, be­letesszük a villany keverőgép­be, öntünk rá V4 csésze tejet, adunk hozzá 1 kocka lágy ke­nősajtot, egy kevés sót, 1 to­jássárgáját, metélőhagymát vagy finomra reszelt vöröshagy­mát, és az egészet jól kimixel­jük. Ha a massza sűrű lenne, tegyünk hozzá még egy kevés tejet, hogy könnyebben mixel­hessük. KI LEHET JŐ VÁLLALATI VEZETŐ? Azt megtudhatjuk, ha a vízszintes 1, függőleges 13 és 20 számú sorokat helyesen megfejtettük. Vízszintes: 13. Recés felületű szövetanyag. 14. Talál. 15. Férfi­név. 16. Tevékeny. 17. Becézett nagyszülő. 19. Milyen napon. 22. Foghús. 23. Fegyverét hasz­nálja. 24. Karel Capek híres színdarabja. 26. Leányom férje. 27. Jókai személyneve. 29. Tan­tál vegyjele. 30. Besoroz. 32. Fe­leségem öccse. 34. Torony né­metül. 35. Dívány. 36. Övja. 37. A csehszlovák válogatott volt edzője. 39. Német hónap. 41. Azonosak. 43. Hiányos nyak. 44. Tenger angolul (ford.). 46. Rit­ka idegen szóval. 47. Kecske­hang. 48. Angolna németül. 50. Mohamedán vallás. 52. Fogával szétmorzsol. 53. Állam Közel­Keleten. 54. A-betüvel a végén: állam Afrikában. 55. Lóverseny. 56. Email. 58.Ó Míráló. 60. Ezek szlovákul. 61. Római 999. 62. Óv. 64. ANE. 65. Charles Dickens írói álneve. 67. Igekötő. 68. A Magyar Légiforgalmi Társaság neve. 70. Bánság. 72. Diárium­ban vanl 73. Gyalogol. 74. Test­rész. 75. Keményfejű. 77. Idegen női név. 71. Tiltószó. 81. ... Tiki, Thor Heyerdahl útileírása. 82. Szlovák helyeslés. 84. Vaj­dasági község. 85. Római hat. 86. Rossz szlovákul. 88. Idegen Frigyes, becézve. 90. Tudomány. 91. Verdi híres operája. 93. Nagyközség Szolnok vármegyé­ben. 95. Bársonyféleség. 96. Kü­lönös. 97. Síkság. 98. Időegység. Függőleges: 1. Lábbeli. 2. Ide­gen sf. 3. Anna, Éva. 4. Olasz névelő. 5. Tiltószó. 6. Olajszínű. 7. A ruha ellensége (ford.). 8. Levegő görögül. 9. Idegen taga­dás. 10. Névelő (ford.). 11. Éke­zettel: mennyei 12. Kötőszó. 18. A Tisza balparti mellékfo­lyója. 21. Csüng. 24. Német re» gény. 25. Lábbal hajtott fonó­szerkezet. 27. Hajtógép. 28. Fé­reg. 30. S. R. M. 31. Azonos a vízszintes 15-tel. 32. Nem egé­szen semmi. 33. Kaszáló. 38. Ásó szlovákul. 40. Égitest. 42. Állati szállás. 44. Válasz mióta kérdésre. 45. Folyó az NDK-ban. 47. Német Mária. 49. Hőemel­kedés. 50. Vizit közepe. 51. M. L. Ű. 52. Csúnya. 57. Évszak. 59. Haza. 62. Ruhát készítek (a köz. betű kettőzve). 63. Rossz szellem. 65. Tengeri hal. 66. Számtanban van! 68. Gubós nö­vény. 69. Szlovák kor. 70. A Brit Légiforgalmi Társaság ne­ve. 71. Üdítő ital. 76. Francia tagadás. 78. Község Kelet-Szlo­vákiában. 80. Keleti szőnyeg, első betű hiányzik. 82. Nem er­re. 83. Az Odera másik neve. 85. A szabó igéje. 87. Nagy ma­gyar forradalmi költő (ford.). 88. Manapság sok ember igéje. 89. Söntés. 90. Ilyen angolul. 92. Asztalos István biogramja. 93. Szovjet repülőgép típus és jelzés. 94. Ékezettel: szemé­lyem. Beküldendő a vízszintes 1, függőleges 13 és 20. sorok meg­fejtése. A szeptember 6-án közölt ke­resztrejtvény helyes megfejtése: „Mindig az elérhetetlen után kell törekednünk, azért, hogy megvalósíthassuk az elérhetőt". Könyvjutalomban részesülnek: Bodnár József, Tiszacsernő, Négyesy Jánosné, Nagygéres, Hegyi Imre, Sőkszeiőce, Viola Ilona, Komárom, Gubányi Gabriella, Zsély. Motorosok Kecsegtető távlat. .. A statisztikai adatok sze­rint földünkön jelenleg mint­egy 200 millió gépkocsi van forgalomban. Ezek oxigén­használata egyenlő három és fél milliárd ember oxigén­használatával, — vagyis a gépkocsik ugyanannyi oxi­gént „emésztenek" fel, amennyit az egész emberi­ség. Ezenkívül a gépkocsik különféle mérgező anyagok­kal szennyezik a levegőt. Egy nagy városban — pél­dául New Yorkban — napon­ta 3,8 kilogramm széndioxi­dot „termelnek" a gépko­csik. Ez pedig jelentős vér­keringési zavarokat idéz elő. A gépkocsik szaporodásával még növekszik ez a veszély, ezért az erre illetékesek bi­zonyos intézkedésekkel pró­bálkoznak, amelyek legalább részben csökkentenék a le­vegő mérgezését. A legfrisebb hírek szerint egy amerikai kutatóintézet — úgy látszik — megoldot­ta a kérdést. Aránylag rövid idő alatt olyan motort szer­kesztett, amelyből a mérgező anyagok nem kerülnek köz­vetlenül — a kipufogócsövön keresztül — a levegőbe, ha­nem egy miniatűr hőreaktor­ba, ahol a szénhidrogén és a széndioxid mérgező anyaga elég — vagyis a levegőbe már csak ártalmatlan anya­gok kerülnek. A sokatígérő megoldás azonban még nem felel meg minden követelménynek. Sokba kerül, s a höreaktor élettartama rövid. Ezért a kutatók azon fáradoznak, hogy olyan technológiát dol­gozzanak ki, amely olcsób­bá teszi a reaktor előállítá­sát, használati idejét fokoz za — s ezáltal kielégíti a tömeges üzemeltetés igé­nyeit. Majd csak ezután le­het szó a sorozatgyártásról. A reaktor belseje kerámiából készül, amely hőálló és nem rozsdásodik. Meg kell még oldani, hogy a reaktor ellen­álljon a mechanikus és a hő­rezgéseknek. Ha mindez si­kerül — a levegő szennye zése lényegesen fog csök­kenni. Persze ez ma még csupán kecsegtető kilátás ...

Next

/
Oldalképek
Tartalom