Új Szó, 1970. szeptember (23. évfolyam, 207-232. szám)

1970-09-19 / 223. szám, szombat

Köztársaságunk elnöke a partizánskej dolgozók nagygyűlésén (Folytatás az 1. oldalról) Augusztus 29 Üzem vállalati igazgatója fogadták. A köztársasági elnök és fe­lesége először lerótták tisztele­tüket az SZNF elesett hőseinek az üzem területén álló emlék­műve előtt, és elhelyezték az emlékműre a pioníroktól és az ifjúságtól kapott virágokat. Ezután az államfő és a többi vendég rövid beszélgetést foly­tatott az üzeni vezető politikai és gazdasági funkcionáriusai­val. Michal Halló, vállalati igaz­gató ismertette a kedves ven­dégekkel az Uzein több mint 30 éves történetét. Közölte, hogy jelenleg évi 34 millió pár cipőt gyárt és 1975 végéig az évi ka­pacitást 49 millió párra emelik. Ezt követően a vendégek meg­látogatták az üzemrészlegeket. Az üzemlátogatás ideje alatt az udvaron az alkalmazottak, a munkások, a munkásnők, a technikusok és a mérnökök ez­rei gyűltek össze, hogy talál­kozhassanak a köztársasági el­nökkel. A köztársasági elnök Finnországba látogat (ČSTK) — ludvik Svoboda köztársasági elnök Urho Kekko­nen, finn köztársasági elnök meghívására október 6-án hiva­talos látogatásra Finnországba utazik. Michal Halló vállalati igazga­tó a nagygyűlésen szívélyes sza­vakkal üdvözölte Ludvik Svobo­da köztársasági elnököt és fe­leségét, valamint a kíséretében levő vendégeket. Az államfő a több ezer főnyi tömeg viharos tapsa közepette lépett a mikrofonhoz. Svuboda elvtárs beszédét a jelenlevők hatalmas tapssal és lelkesedéssel fogadták, majd ismételten megajándékozták az államfőt virágokkal, amelyeket a köztársasági elnök az emel­vény közelében álló munkásnők között osztott szét. Svoboda elvtárs őszinte, szép szavaiért Michal Halló vállalati igazgató mondott köszönetet. Egyidejűleg a topolčanyi járás és az Augusztus 29 Üzem va­lamennyi dolgozója nevében biztosította pártunk és álla­munk vezetőit, hogy feladatai­kat becsületesen fogják teljesí­teni és igyekeznek a lehető legnagyobb mértékben hozzájá­rulni szocialista hazánk fej­lesztéséhez. A köztársasági elnök délután IS órakor a partizánskei lako­sok viharos éljenzése között hagyta el feleségével és kísére­tével együtt a várost, hogy Bra­tislavában folytassa munkajel­legű látogatását. A szlovák főváros felé vezető úton az államfő Topolčanyban meglátogatta a III. alapfokú iskolát. Topolčanyból a vendégek Bra­tislavába utaztak. ünnepi gyűlés a vasutasnap alkalmából (ČSTK) — A vasutasok napja alkalmából tegnap a bratislavai Kultúra és Pihenés Parkjában ünnepi gyűlést tartottak. Ezen részt vett a Štefan Sutka köz­lekedés, postaügyi és távössze­köttetési miniszter vezette párt­és kormányküldöttség, Jaroslav Knižka, a Szövetségi Közleke­désügyi Bizottság elnöke, Ján ŠauS, a Keleti Vasútvonal Igaz­gatóságának vezetője, a Volga menti vasutak küldöttsége Ivan Gregorovics Pavlovszkýval az élén, Josif Bogdanovics, a Lvo­vi Vasútigazgatóság vezetője, továbbá Górna Orjavovica bul­gáriai testvérváros vasutas kül­döttsége és mások. Fogadás a CSKP Központi Bizottságán ( ČSTK) — Vasil Bifak, a CSKP KB elnökségének tagja, a Központi Bizottság titkára teg­nap a délutáni órákban Miros­lav Mocnak, a CSKP KB titkár­sága tagjának, a Rudé právo főszerkesztőjének jelenlétében fogadta a Rudé právo vendé­geit, a szocialista országok és a nyugati államok kommunista pártjai központi pártsajtójának főszerkesztőit. A vendégeket baráti beszélgetés keretében tá­jékoztatta hazánk jelenlegi po­litikai és gazdasági helyzetéről és válaszolt a vendégeket ér­deklő kérdésekre. 120 éves a koprivnicei Tatra-autógyár (ČSTK) — A koprivnicei Tat­ra-autógyár megalakulásának 120. évfordulóját ünnepli. Az ünnepségre tegnap érke­zett meg Josef Koreáknak, a CSKP KB elnökségi tagjának, a CSSZK miniszterelnökének ve­zetésével a párt és a kormány küldöttsége, amelynek tagjai többek között dr. Jan Baryl, a CSKP KB Cseh Irodájának tit­kára és Josef Simon, a CSSZK iparügyi minisztere. A CSKP észak-morvaországi kerületi bizottságának küldött­ségét dr. Vladimír Michníj, a kerületi bizottság titkára ve­zeti. A vendégek az üzemlátogatás után részt vettek az esti órák­ban rendezett ünnepi gyűlésen, amelyen KorCák elvtárs, a párt és kormányküldöttség vezetője mondott beszédet. A bratislavai üzemszakasz vasutasai az év kezdetétől a rakodási tervet 450 000 tonná­val teljesítették túl. Az év első hét hónapjában 15,9 millió ko­ronát takarítottak meg. A Ke­leti Vasútvonal körzetében 1,2 millió tonnával szárnyalták túl a rakodási tervet, 1,4 millió tonnával pedig a szállítási ter­vet. A bratislavai üzemszakasz ki­váló eredményeit a szocialista versenynek köszönheti. A fel­szabadítás 25. évfordulójának tiszteletére, továbbá a vasuta­sok napja, a NOSZF és a CSKP megalapítása évfordulójának al­kalmából 4500 szocialista kö­telezettségvállalást írtak alá. Kötelezték magukat a kocsifor­dulók idejének lerövidítésére, a rakodásokhoz naponta 100 va­gon biztosítására és a berako­dás! terv maradéktalan teljesí­tésére. A párt- és kormányküldöttség nevében Sutka közlekedésügyi miniszter köszöntötte a vasuta­sokat. A külföldi küldöttségek nevében Ivan Gregorovics Pav­, lovszký és Josif Bogdanovics fe­jezte ki jókívánatait a vasutas­nap alkalmából. Štefan Sutka miniszter befe­jezésül 87 vasutasnak a „Közle­kedés legjobb dolgozója" kitün­tetést adományozta. Elutazott a budapesti pártbizottság (ČSTK) — Tegnap elutazott Prágából a Magyar Szocialista Munkáspárt budapesti városi bizottságának 3 tagú küldöttsé­ge, amely Németh Károlynak, az MSZMP Politikai Bizottsá­ga póttagjának, a budapesti pártbizottság első titkárának vezetésével tartózkodott ha­zánkban. A küldöttség búcsúztatásánál jelen volt Karel Beránek, a CSKP KB Cseh Irodájának tag­ja, a CSKP prágai városi bi­zottságának titkára és dr. Ko­vács Béla, a Magyar Népköztár­saság prágai diplomáciai ügy­vivője. A magyar elvtársak elutazása előtt közös közleményt adtak ki, melyben a tárgyaló felek hangsúlyozták az őszinte, bará­ti légkörben folytatott tanács­kozások hasznosságát. Napirenden a koreai kérdés New York — Az ENSZ-közgyűlés általános ügyrendi bizottsága el­döntötte a különböző napirendi kérdések megvitatásának sorrend­jét a közgyűlés bizottságaiban. Heves vita robbant ki akkor, amikor a résztvevők rátértek a Koreára vonatkozó napirendi pon­tok megvitatására. Az előzetes na­pirendben külön pontként szere­peltek a Következő kérdések: 1. Az ENSZ zászlaja alatt Dél-Koreát megszálló amerikai és más külföl­di csapatok kivonása. 2. A Korea egyesítésére és újjáépítésére ala­kult ENSZ-bizottság feloszlatása. 3. A koreai kérdés: A Korea egye­sítésére és újjáépítésére alakult ENSZ bizottság beszámolója. A vita során az Egyesült Álla­mok képviselője javasolta, hogy ezt a három külön kérdést egye sitsék egy, az ágynevezett „koreai kérdés" címet viselő pontban. A javaslat ellen határozottan tilta­kozott Jakov Malik, a Szovjetunió képviselője, továbbá a kubai, a román, az iraki delegátus és az Ukrán SZSZK képviselője. Malik felszólalásában hangsú lyozta: az amerikai javaslat célja, hogy az úgynevezett koreai kér­désről folytatandó meddő vitában elsikasszák azoknak a kérdések­nek a megtárgyalását, amelyeket számos szocialista és afroázsiai ország terjesztett elő, mégpedig az amerikai és más megszálló csa­patok kivonását Dél-Koreából és a Korea egyesítésére és újjáépítésé­re alakult ENSZ-bizottság felosz­latását. Malik tiltakozott az ellen is, hogy az ülésszak napirendjére ki­tűzzék: a „koreai kérdés: a Ko­rea egyesítésére és újjáépítésére alakult ENSZ-bizottság beszámoló­ja". Ezeknek a beszámolóknak az évenkénti megvitatását arra hasz­nálják fel, hogy igazolják a kül­földi csapatok jelenlétét Dél-Ko­reában és fenntartsák az ország szétdaraboltságát. FAJON : Vietnam bizonyságát adta jóakaratának PÁRIZS — A francia főváros diplomáciai köreiben élénk figyel inet keltett NGUYKN IHI BINH asszonynak, a dél-vietnami ideig­lenes forradalmi kormány kül­ügyminiszterének a párizsi tár­gyalásokon csütörtökön előterjesz­tett javaslata. Diplomáciai megfigyelők rámu tatnak, hogy a javaslat szemmel láthatóan meglepte és zavarba hozta BRUCE amerikai fődelegá­tust, annál is inkább, mert a dél­vietnami forradalmi kormánynak ez a kezdeményezése előrelátha­tóan jelentős befolyással lesz majd a közvéleményre. A javaslat ugyanis nem csupán megkímélné a további veszteségekből a Dél­Vietnamban tartózkodó amerikai csapatokat, hanem megnyitná az utat az amerikai hadifoglyok mi­előbbi szabadonbocsátása előtt is. Az HÜMANITÉ vezércikkében ÉTIENNE FAjON hangsúlyozza: nincs arról szó, hogy a dél-viet­nami hazafiak alapvetően megvál­toztatták állásfoglalásukat. Cél­juk a párizsi tárgyalások meg kezdése óla változatlan: az első naptól kezdve arra törekednek, hogy előmozdítsák a békés ren­dezést hazájuk függetlensége alap. ján. ..A mostani javaslattal — hang­súlyozza Fajon — a hős és le­győzhetetlen Vietnam ismét bi­zonysagát adta jóakaratának és komolyságának. Ha NIXON meg­ragadja az alkalmat, gyorsan helyre lehetne állítani a békét Vietnamban és egész Indokínában. SAIGON — Az amerikai pa rancsnokság szóvivője pénteki nyi­latkozatából kitűnik, hogy a dél­vietnami hazafias erők csütörtö­kön Saigon közelében lelőttek két amerikai helikoptert. KAMBODZSÁBAN a hivatalos ka­tonai szóvivők úgy nyilatkoztak, hogy „nincs veszélyben" a kor­mányhadseregnek az a menetoszlo­pa, amelyet a hazafias erők a fő­várostól északra körülzártak. A UPI egyik tudósítójának azonban csütörtökön az utánpótlási had­műveleteket irányító egyik tiszt kijelentette: nincs lehetőség ar­ra, hogy a körülzárt csapatoknak az országutakon juttassanak el utánpótlást, erre az egyetlen mód a helikopter maradt. Elutazott Budapestről ján Marko csehszlovák külügyminiszter Ján Marko csehszlovák kül­ügyminiszter, aki Péter János külügyminiszter meghívására négynapos hivatalos baráti lá­togatáson Magyarországon tar­tózkodott — pénteken felesé­ge társaságában elutazott. A vendégek búcsúztatására a Feri hegyi repülőtéren megje­lent Péter János külügyminisz­ter és felesége, Vincze József, Magyarország prágai nagykö­vete és a külügyminisztérium többi magas beosztású munka­társa. Ott volt František Dvor­ský, Csehszlovákia budapesti nagykövete és felesége. A csehszlovák külügyminisz­ter elutazása előtt zárómegbe­szélésen vett részt a külügymi­nisztériumban. Ján Marko elutazása előtt a Magyar Távirati Iroda és a Ma­gyar Rádió munkatársainak adott nyilatkozatában a többi között a következőket mondot­ta: „Több megbeszélésem volt a magyar párt- és kormány veze­tőivel és mindenekelőtt a Ma­gyar Népköztársaság külügymi­niszterével, Péter János kollé­gámmal. Elsősorban a két orszá­got érintő kérdésekről folytat­tunk igen hasznos és gyümöl­csöző eszmecserét. Köztudott, hogy szomszédok vagyunk, és hozzátenném, olyan szomszé­dok, akik elhatározták, hogy országaikban felépítik a szo­cializmust, és akik ennek érde­kében nap mind nap céltuda­tosan cselekszenek. Közösek céljaink, s közös törekvésünk, hogy egymást mindjobban meg­értsük. Ez a találkozás is ezt a célt szolgálta, ugyanakkor azt is bebizonyította, hogy jó egyet­értés van közöttünk. A magyar főváros a legmé­lyebb benyomást tette rám, — folytatta a csehszlovák külügy­miniszter. — Azzal a meggyő­ződéssel térek haza e tárgya­lásokról, hogy a magyar nép­ben és annak vezetőiben, Kádár János elvtárs személyében leg­jobb barátainkat tisztelhetjük, akik mindenkor készek segíte­ni, s akik a múltban is tanú­jelét adták ennek. Meggyőző­désem, hogy a magyar—cseh­szlovák kölcsönös kapcsolatok a jövőben tovább fejlődnek. Közlemény Ján Marka külügyminiszter magyarországi látogatásáról Péter Jánosnak, a Magyar Népköztársaság külügyminisz­terének meghívására 1970. szep­tember 15—18 között látogatást Jett Magyarországon Ján Marko, a Csehszlovák Szocialista Köz­társaság külügyminisztere és fe­lesége. A csehszlovák külügyminisz­tert szívélyes baráti beszélgeté­sen fogadta Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első tit­kára, valamint Fock Jenő, a ma­gyar forradalmi munkás-pa­rasztkormány elnöke. A tárgyalások során a kül­ügyminiszterek részletesen át­tekintették a két testvéri or­szág kapcsolatait, és véleményét cseréltek a nemzetközi helyzet legfontosabb időszerű kérdései­ről. A miniszterek megelégedéssel állapították meg, hogy a Ma­gyar Népköztársaság és a Cseh­szlovák Szocialista Köztársaság közötti kapcsolatok a szocialis­ta internacionalizmus elvei alapján eredményesen fejlőd­nek. Ezen elvek szellemében alakul a Magyarországon élő szlovákok és a Csehszlovákiá­ban élő magyarok élete, s ez erősíti a két szocialista ország barátságát. Mindkét ország érdeke, megkeresni a kölcsönö­sen előnyös együttműködés szé­lesítésének lehetőségeit min­den területen, ami hozzájárul a szocialista országok közössége egységének szilárdításához. A felek rendkívül fontos fel­adatnak tekintik, a KGST-tagor­szágok gazdasági együttműkö­désének sokoldalú fejlesztését. Meggyőződésük, hogy n szo­cialista nemzetközi munkameg­osztása elmélyítése, a koope­ráció, az integráció és a szo­rosabb koordinálás hozzájárul mind gazdasági, megerősödé­sükhöz, mind politikai egysé­gük megszilárdításához. A két miniszter véleményt cserélt az időszerű európai problémákról. Megelégedéssel állapították meg, hogy az eu­rópai biztonsági és együttműkö­dési konferencia összehívásá­nak gondolata szilárd gyökere­ket vert az európai országok­ban. A két ország arra törek­szik, hogy ezt a konferenciát Befej eződött a vegyészeti szaktanácskozás Moszkvában Moszkva — Csehszlovákia moszkvai nagykövetségének fo­gadótermében tegnap véget ért a Csehszlovák—Szovjet Keres­kedelmi Kamara, valamint a Kémia-70 csehszlovák kiállítási részleg igazgatósága által ren­dezett tudományos szaktanács­kozások hete. A tudományos tanácskozáson 400 szovjet szakember vett részt a vegyészeti-gépipari és a vegyipari minisztériumokból, valamint a kutatóintézetekből és a főiskolákról. A legnagyobb érdeklődést az ammóniák szintézisének mo­dern, magas nyomású rektorai­ról szóló előadás keltette fel, amelyen O. Sz. Csehov ismert szovjet szakember is részt vett. Nagy vitát váltott ki F. Hubá­nak, a Slovnaft mérnökének „Kőola/üzem a szovjet kőolaj bázisán" című előadása. Európa minden nemzete érde­kében minél előbb hívják össze. Jelenleg a legfontosabb feladat gyakorlatilag hozzákezdeni a konferencia előkészítési munká­lataihoz. Ehhez kedvező felté­teleket teremtenek a Varsói Szerződés tagállamai külügymi­nisztereinek legutóbbi budapes­ti tanácskozásáról kiadott me­morandum javaslatai. A két ország kormánya az európai általános légkör javu­lása szempontjából igen jelen­tős lépésnek tekinti a Szovjet­unió és a Német Szövetségi Köztársaság képviselői között aláírt szerződést, melyben az NSZK kormánya elismeri az összes európai ország határai­nak sérthetetlenségét. A szer­ződés egyben megteremti a to­vábbi nyitott európai kérdések megoldásának a feltételeit, be­leértve a müncheni egyezmény kezdettől fogva való érvényte­lenségét, valamint a Német De­mokratikus Köztársaság elisme­rését. A Csehszlovák Szocialista Köztársaság és a Magyar Nép­köztársaság határozottan elítéli az USA-nak a vietnami nép, valamint Kambodzsa és Laosz népei ellen Irányuló agresszív akcióit. A proletár internacio­nalizmus szellemében továbbra is megadnak minden támoga­tást a vietnami népnek és In­dokína más népeinek igazságos és hősies harcához. A felek nagy nyugtalanság­gal figyelik a közel-keleti hely­zet alakulását. A békét és az igazságos rendezést e_ térség­ben a Biztonsági Tanács 1967. november 22-i határozatának következetes végrehajtásával lehet elérni. A felek nagyra be­csülik az Egyesült Arab Köztár­saságnak más arab országok ál­tal ls támogatott békés kezde­ményezését, amely pozitívan be­folyásolhatja a válság politikai rendezésére irányuló törekvé­seket. Ugyanakkor elítélik Iz­rael folytatódó agresszióját, va­lamint a nemrég megindult tárgyalások szabotálását. A felek ismét megerősítették elhatározásukat, hogy a két or­szág szorosan együttműködik a közös célok, a nemzetközi biztonság és a béke érdekében a nemzetközi fórumokon, külö­nösen az ENSZ-ben. A két kül­ügyminisztérium céltudatosan koordinálja a jelentősebb kér­désekben külpolitikai lépéseit. Ján Markónak, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság külügy­miniszterének látogatását, fo­gadtatását, minden tárgyalását és megbeszélését a testvéri ba­rátság, a nyíltság és a teljes egyetértés légköre vette körül. Ján Marko, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság külügy­minisztere csehszlovákiai láto­gatásra hívta meg Péter Já­nost, a Magyar Népköztársaság külügyminiszterét, aki a meghí­vást örömmel elfogadta.

Next

/
Oldalképek
Tartalom