Új Szó, 1970. szeptember (23. évfolyam, 207-232. szám)

1970-09-13 / 37. szám, Vasárnapi Új Szó

BZ A GONDOLAT jutott eszembe, mikor az autó gyorá berregéssel vitt fel a szilicei fennsíkra, hogy ott megnézzem a juhászatot. Kíváncsi voltam: Hogyan élnek? Milyen a sorsuk? Mennyi a kenyerük? Tíz forint húsz krajcáros bojtárt egyet se találtam. Bárczi József juhásznak 1850 korona a havi fizetése. Minden 100 korona után terményt kap. A szövetkezettől 45 áras háztáji is jár neki. Nyaranta negyven darab saját nevelésű juhot legeltethet a többivel. Telente pedig húszat tarthat a közös takarmányán. És nagyon természetes, hogy a készített sajt után prémium is jár. Barátságos, jó arcú, jó kötésű, negyven év körüli férfi. Magáról csak ennyit tud mondani: Én eddig juhász voltam csak, meg katona. Aztán elmondja, hogy az édesapja és a nagyapja is juhászok voltak. Egyik nagybátyja pedig még ma is juhász Körtvélyesen. Kora tavasztól beszorulásig, amíg a birka ki tudta kaparni a hó alól a gyepet, a határban éltek az ősei. De még ő maga is, hisz tizenhat éves korától juhászkodik. Megkóstolta ő azt a régi kenyeret is, amikor még a gazdák jogadott juhásza volt. Körüljárjuk a karámot. Néhány járni nem tudó, lesántult juh béget benne. A többiek legelőn vannak. Az anyafalkát Gyenes László tereli, a meddőfalkát Maksi János. Velük <nent a tizenhét esztendős Bastyár István is, aki váltóbojtár május óta, és novemberig szolgál majd a tapasztalt juhászok között. Csak ő, Bárczi József maradt a tanyán, mert kedd van s ilyenkor jön Kassáról az autó a sajtért. NINCS EGYEDÜL. Vele van a kutyája is: a Földi. Háromesztendős puli. Görgőről hozta, amikor már indult, azaz kezdett beletanulni a hajtásba. Jó név ez a Földi, hisz érti a kutya akkor is, ha idegent szólít meg a gazdája: Hé földi! Merre jár itt? Leülünk a tanya előtt. A kecskelábú ácsolt asztalra néhány bögre zsindicét tesz a juhász. Egyszerű közvetlenséggel kínálja: Fogyassza! Nem nagyon kéreti magát, elmondja a juhászatra vonatkozó adatokat. 620 darabot teleltettek. A jelenlegi állomány 790 darab. A terveztt gyapjúhozam 20 mázsa volt, de ők 20,76 mázsát adtak le. Sajtból 32 mázsa a terv. Ügy mutatkozik, hogy talán túl is teljesítik. — Milyen a legelő? — kérdem. Rákönyököl az asztalra. — A legelő jó. Csak az időjárás olyan szeszélyes. jobb a szárazság a gyapjúra. Ha gyakran megáznak a juhok, romlik a gyapjú minősége. Elmondom neki, hogy Hontban olyan ravaszok a juhászok, hogy a nyírás előtti napokban homokos helyen járatják meg a nyájat, rájuk száll a por, nehezebb lesz a gyapjú. Nevet a furfangon. Bár erősen állítja, hogy nincs értelme, mert így csak romlik a minősége. AZ ASSZONYOK kerülnek szóba, mivelhogy a szilicei juhokat Dereskről való asszonyok nyírják minden esztendőben. Régi szokás ez. A deSZILICE JUHASZA „ ... FIZETÉSEM TÍZ FORINT HÚSZ KRAJCAR, MEGÉL EBBŐL EGY BOJTÁR." így mondja a nóta, melyről nem tud senki bizonyosat mondani, hogy mikor keletkezett. Azt, hogy nem bojtár költötte, több mint bizonyos. Valamire való bojtár még becsípett állapotában sem gajdolt volna magáról ekkora szamárságot. A régi, tekintetes intéző nrak, borissza kasznárok, mulatós hivatalnokok a hajnalig tartó borivások alkalmával dalolták a bojtár „nótáját". Ez a való. wmmm reski asszonyok a nyirók. Ök csak eléjük hordják a birkát, lekötözik, és ha kész, el Is viszik. — Ki főz maguknak? — kérdem. Szemére húzza a kalapot. — Bizony csak ml magunk. Amikor behajtjuk, másfél óra alatt megfejünk, és fejés után főzünk. Magyarázkodik még, hogy neki még jó, mert közel a falu, egyszer-kétszer hetente bemegy. A felesége is kijár keddenként, mert a sajthoz való ruhákat ő szokta kimosni. De Gyenes László Jabloncára való. Messze van az. — Nem sótalan ez az asszony nélküli élet? Felveti tekintetét. — Utánunk jönnek ...! Rövidke hümmögés után arról beszélgetünk, hogy mennyire változott meg a juhászok élete s mennyiben nem. A kenyér nagyobb, mivelhogy méltó bért kapnak. Az életkörülmények javultak, mivelhogy esőben gumiruhát öltenek magukra, vasvázas szárnyék alatt őrzik a juhokat. A munkamód azonban nem sokat változott. Fejés, nyírás, terelés, karámozás, a koszorúk építése, mind, mind a régi. A JUHASZOK ÉLETE sem a múltban, sem pedig most nem olyan, hogy csak az égen tovaszálló felhő árnyékát kell szemmel kísérnie. Munka mindig van bővefi a nyáj körül. Az a legkevesebb, hogy ügyelni kell, mert a juhok könnyen megcsapják a kukoricatábla sarkát vagy a zabtábláét. Bizony még az éjjeli pihenő idején is ébernek kell lennie a juhásznak, ha nem akar bajt. Legutóbb 1959-ben támadtak farkasok a juhokra. Bárczi József magában volt. Négy juh volt az áldozat. Abban az esztendőben merészek voltak a farkasok. Egyszer fényes nappal, bent a karámban, a juhok között járva találkozott a farkassal. — A legrosszabb 1953-ban volt — magyarázza —, mert akkoriban éjjelente háromszornégyszer is megmozgatta a bekarámozott juhokat a farkas. Bizony, negyvenkét állat pusztult el akkor. Nem falta fel őket egyszeriben, de megharapdálta, megsebesítette a juhokat és azok később elpusztultak. A vadászok hajtást rendeztek a farkasra. Le is lőtték ... Aztán sorolja Bárczi József, hogy juhászgond az elletés, a birkák kergülésének felismerése. Ritka eset, de elhullások okvetlen vannak. A kisbárányok gondozása, a lesántult állatok ápolása mind, mind gond. A bojtár valamikor mit sem tudott talán a róla szóló nótáról, csak állt szegényke az esőben, a hóban dideregve, a naptól égetve, és báván bámult a világba. Ma sem könnyű az élete. Még keveset segített életén a technikai civilizáció, hisz a tranzisztoros rádió, a gumiruha és a vasvázas esővédő még nem minden. De mégis jóleső hallani, amikor a leendő bojtár kimondja: — Ezt választanám! HAJDÚ ANDRAS mmm 2E fn

b • A T. m A VENDÉGLÁTÓKRÓL ÉS A VENDÉGEKRŐL A komáromi váinsorompó elé sorakozva hirtelen összegeztem azt a sokféle tájékoztatást, amit magyarországi, romániai és bulgáriai nyaralásukról visszatérő ismerőseimtől kaptam. A sok szép élmény mellett nemegyszer elhangzott, hogy a szomszédos országokban nem nagyon szeretik a csehszlovák turistákat. Állítását ki-ki más és más magyarázattal támasztotta alá. Nem hiányzott olyan indok sem, hogy kapcsolatainkra még mindig 1968 veti rá árnyékát ... Az ember természetesen saját élményei alapján ismerkedik országokkal, emberekkel. Az élmények lehetnek különfélék, sokszor homlokegyest eltérőek. Hisz különféle emberek más más helyzetben találkoznak egymással és így alakulnak nézeteik is. Én is saját élményeimből gyűjtöttem össze egy csokorra valót. Korántsem azzal a szándékkal, hogy másokra erőszakoljam saját véleményem — csupán tájékoztatásképpen. És talán elgondolkoztatóul. Bukarestben a Szebau Voda utcai élelmiszerüzletben a pult előtt húzódó sorban várakoztam. Közben a feleségemmel beszélgettünk. Egy mögöttem álló férfi németül szólított meg. Amint megtudta, hogy Csehszlovákiából érkeztünk, előrement és megkérte az elárusftónőt, hogy soron kívül szolgáljon kl. Az ilyen előnyben részesítés szinte kellemetlen az otthon is sorokhoz szokott ember számáTa, ezért kézzellábbal tiltakoztam. Ö azonban csaknem erőszakkal kihúzott a sorból és előretuszkolt. Kicsiség? Nem általánosítható példa? Igaz. Mégis tanúskodik valamiről. Bulgáriában az út menti első pihenőhelyen uszonnáztunk. Ilyen pihenőhely motorosok számára sok van Romániában is, Bulgáriában is. Rendszerint víz (kút vagy vízcsap közelében]. Arra haladt egy dinynyével megrakott teherautó, lassított és egy jókora dinnyét nyújtott le a fiamnak. Hasonló esetet láttam Várna mellett is. Csehszlovák üdülők álldogáltak a hegyoldalban vezető út mellett, innen szemlélték a szépséges tengert. A megrakott teherautóról a gyerekeknek egy-egy dinnyét dobtak le Semmiség? Talán ... A bulgáriai Kranyevóban találkoztam egy zsolnai családdal. Sok máson kívül elragadtatással beszélték, hogy a magyarországi Jászberény közelében egy falucskában tartottak pihenőt. Egy nénike haladt el mellettük, kosarában paradicsomot vitt. A magyar nyelv ismerete hiányában kézzel-iábbal (vagyis nemzetközi nyelven) érdeklődtek, hol kapható zöldség, konkrétan paradicsom. A néni hamarosan megtudta, hogy csehszlovák turistákkal van dolga. Perceken belül ő is és mások is (valószínűleg szomszédait mozgósította) valósággal elárasztották őket paradicsommal és zöldpaprikával. Mikor fizetni akartak, a nénikék szabadkozva távoztak. Ojfent ismerősöm becslése szerint az ajándékba kapott paradicsom és paprika jóval meghaladta az öt kilót is. Értékben talán ez sem sok. Ám az emberi kapcsolatok mérlegén jócskán nyom. Rengeteget! Sorolhatok más apró figyelmességeket ts. A bulgáriai üzletekben például (természetesen a tengerparton) számtalan cseh és szlovák felirattal találkoztam. Arról már nem is beszélek, hogy a romániai Mamaján csakúgy, mint a bulgáriai Arany homokon az elárusftók az évek folyamán elsajátították a cseh és a szlovák nyelv olyan kifejezéseit, amelyeket az üzleti érintkezés megkövetel. Ezekben az üzletekben nyugodtan kérhetik a kívánt árut cseh vagy szlovák nyelven. Egy romániai tanítóval folytatott beszélgetésből értesültem, hogy a romániai iskolákban már a gyermekeket is felkészítik a külföldi turisták iránti tiszteletre. Arra nevelik őket, hogy a turisták vendégek — az ország vendégei, akiket fgy is kell fogadni. A romániai tengerparton olvastam műsort hirdető plakátokat német nyelven. Sőt, operettet is adtak elő német nyelven. Ez a figyelmesség természetesen nem csupán a németeknek s^ólt, hisz Magyarországon, Lengyelországban és Csehszlovákiában is többen beszélik a német, mint a román nyelvet. így alkalmuk nyílik e műsor megtekintésére. De ugyancsak Romániában láttam hatalmas transzparenseket cseh nyelven. A Rómán Utazási Iroda így hozza a csehszlovák turisták tudomására egyes rendezvényeit. Természetesén nem lenne teljes a kép, ha e néhány példát nem egészíteném kl azzal, hogy a vendéglátók sem mindig látják el maradéktalanul vendéglátói szerepüket. De az egyéni élmény, az egyedi esetek semmiképp sem általánosíthatók és még kevésbé vonatkoztathatók egy egész országra, egy, egész népre. S még valamit. Az" emberek nem egyformák. A vendéglátók sem, a vendégek se ... A vendéglátás ugyanis kötelezettségekkel jár. Élihez tartozik a vendég megbecsülése, az iránta valfi előzékenység, udvariasság, figyelmesség. A vendéglátónak mindent el kell követnie, hogy a vendég jól érezze magát. Hát még az olyan vendégek esetében, akiknek látogatása egyben jövedelmi forrás is. Ám a vendég számára is kötelezőek az emberi kapcsolatokban szokásos magatartás szabályai. Nincs joga visszaélni a vendéget megillető helyzetével. Lám, ezzel kapcsolatban ls akadnak észrevételek. Hallottam egy csehszlovák turistát magából kikelve veszekedni egy bulgáriai üzletben, mert az üzletes nem volt hajlandó visszavenni egy nyitás közben letörött nyakú üveget. Hazánk fia emelt hangon bizonygatta, hogy a törés a gyár hibája (mintha a gyár nyitotta volna rosszul!) és meggyőződésem, hogy hasonló érvvel Itthon elő se merne hozakodni. Nem egy esetről hallottam a Balatonnál, hogy a turisták a kötelező engedély megváltása nélkül vígan horgásztak, amit itthon ugyancsak alig kockáztatnának meg. De hát, ugye, külföldön ők vendégeknek érzik magukat. És ugyancsak a Balaton mellett esett meg, hogy a „külföldi turisták" az üzlet helyett egyenest a szántóföldre mentek burgonyáért, természetesen a tulajdonos tudta nélkül... A vendéglátás és a vendégeskedés egy és ugyanazon érem két oldala. Az egymás Iránti magatartás is csak a kölcsönösségen alapulhat. A vendég csak akkor várhat tiszteletet, megbecsülést vendéglátóitól, ha ezzel a tisztelettel ő sem marad adós vendéglátóinak. A külföldön tapasztalt velünk szembeni jó példákat szándékosan ragadtam kl. Tettem ezt azért, hogy próbáljunk csak összehasonlítani: vajon mi is megtészünk-e legalább annyit Magyarországról, Romániából, Bulgáriából ás más országokbői érkező turistáink — vendégeink fogadtatására, mint ők tesznek a vendéglátók szerepében? És megfordítva: köztárSaságunk polgárai külföldön — vendégként magatartásukkal minden esetben kiérdemelik-e a vendéglátók tiszteletét? Mert azért kettőn áll a vásár! Kiforter Kóbert