Új Szó, 1970. augusztus (23. évfolyam, 181-206. szám)
1970-08-09 / 32. szám, Vasárnapi Új Szó
A SZOVJET NEVELÉSELMÉLET IDŐSZERŰ PROBLÉMÁI Ogorodnyikov professzor, a Szovjetunió Neveléstudományi Akadémiájának levelező tagja, a Szovjetszkaja Pedagogika című lapban közölt tanulmányában azokat a neveléselméleti problémákat tekinti át, amelyek a SZKP Központi Bizottságának a Neveléstudományi Akadémia munkájának irányelveit meghatározó 1969-i februári határozat értelmében különösen fontosak, és beható vizsgálatot igényelnek. A szovjet professzor a tanulmányban közérdeklődésre számot tartó problémákat vet fel, ezért az alábbiakban ismertetjük az írást. A nevelés a társadalmi élet más jelenségeivel szoros összefüggésben és kölcsönhatásban alakul ki és fejlődik — írja. Sok tényező hat az ember fejlődésére: a természet, a munka, a többi emberrel való érintkezés, a változatos társadalmi tevékenység stb. Ezzel kapcsolatban veti fel a kérdést: miben különbözik a nevelés az emberek társadalmi formálásának más tényezőitől, menynyiben jogos a nevelés fogalmába a társadalmi formálás egész folyamatát belefoglalni? S mindjárt meg is adja a választ. Szerinte a szociológiai és a pedagógiai szakirodalomban nemegyszer azonosítják a neveléssel az emberek társadalmi formálását. A Pedagógiai Enciklopédia „Pedagógia" c. fejezetében például azt olvashatjuk, hogy „a tágabb értelemben vett nevelés a fejlődésre gyakorolt befolyás és ennek a befolyásnak az eredménye. Erre a jelentésre gondolnak, akik jogosan azt hangoztatják, hogy egész élete neveli az embert. Ugyanígy értelmezi a nevelés fogalmát a Proszvescsenyije kiadásában 1967-ben megjelent pedagógiai adássorozat. A szerzők szerint „a tágabb értelemben vett nevelés az embert, a növendéket érő hatás egész folyamata: az egész társadalmi életrendnek, az iskolának és a családnak, az irodalomnak és a színháznak, a rádiónak és a televíziónak a hatása." I. T. Ogorodnyikov szerint az ilyen jelentésekből az következik, hogy a nevelés a személyiséget érő összes külső hatást magában foglalja, függetlenül ezek minőségi sajátosságától és jelentkezésük körülményeitől. Egyenlőségjelet tesznek a nevelés és a társadalmi formálás közé. A nevelés ilyen értelmezése szerint a pedagógiának az emberek társadalmi formálására vonatkozó tudománynak kell lennie. Ogorodnyikov szerint ez nem helyes. Az emberek társadalmi formálása átfogóbb folyamat, mint a nevelés: a társadalmi élet és tevékenység valamennyi területén folyik, a személyiségnek a környezettel és annak sokféle hatásával való kölcsönhatásának valamenynyi fajtájában. Az ember, miközben részt vesz a kommunizmus építésében, társadalmi és termelési tapasztalatQkat szerez, fejleszti a testi és értelmi erőit, formálja tudatát. Más szóval: változatos tevékenységük során az emberek maguk is mássá válnak. A kommunista elveknek a gazdasági és társadalmi életben való érvényesülése lépten-nyomon arról győzi meg őket, hogy csak a társadalom kommunista berendezése esetén tudják igazán kielégíteni anyagi és szellemi szükségleteiket, csak akkor lehetnek a társadalom teljes jogú tagjai, akkor vehetnek tevékenyen részt a társadalom építésében. A kommunizmus építése már a puszta létével is formálja az új embert. Helytelen azonban a nevelést a társadalmi emberformálásnak ezzel a folyamatával azonosítani. A nevelésnek megvannak a maga specifikus sajátságai, amelyek megkülönböztetik a társadalmi formálás más tényezőitől. A nevelés legelső sajátsága az, hogy rendeltetése a serdülő nemzedéknek és a felnőtteknek az életre, a munkára és a társadalmi tevékenységre való előkészítése, — míg a személyiséget formáló egyéb társadalmi tényezők más alapokon keletkeznek és fejlődnek, a társadalmi fejlődés más törvényszerűségeit tükrözik. Bármilyen formáló ereje van a társadalmi környezetnek és az emberek életkörülményeinek, ezek nem biztosíthatják az emberek sokoldalú fejlődését, nem vértezhetik fel őket a tudományos ismeretek rendszerével, nem alakíthatják ki egységesen kommunista világnézetüket. Mindenhez speciálisan szervezett nevelési rendszerre van szükség. Ezért hangsúlyozza a szerző a nevelés sajátos szerepét a személyiség társadalmi formálásának általános folyamatán belül, de figyelmeztet arra, hogy nagy hibát követnénk el, ha elszakítanánk a többi tényezőtől. A nevelés ereje éppen abban rejlik — mutat rá I. T. Ogorodnyikov —, hogy egységet alkot a személyiség társadalmi formálásával. Nemcsak támaszkodik az emberi élet és tevékenység társadalmi feltételeinek formáló hatására, hanem maga is egyre jobban behatol ezekbe a szférákba. Jelentős részben ettől függ a hatékonysága. A szocialista társadalomban a nevelés szilárdan támaszkodik a szocialista valóiságra és a tanulók társadalmi gyakorlatára, egyúttal pedig elejét veszi az idegen ideológiától és egyes emberek lelkületétől származó káros hatásoknak, szembeszegül ezekkel. Mindebből az következik, hogy a nevelés szervesen kerül egyre szorosabb kapcsolatba az élettel, behatol az életbe. Milyen problémák tudományos vizsgálatára van tehát szükség? I. T. Ogorodnyikov mindenekelőtt az alábbiakat emeli ki: az emberek nevelésének és társadalmi formálásának egysége és különbségei; összefüggések és kapcsolatok az embereket a kommunizmus építése folyamán érő szervezett és szervezetlen hatások között; a nevelés behatolása a társadalmi élet különböző szféráiba; az emberek élettapasztalataira, ismereteire és társadalmi gyakorlatára való támaszkodás a nevelésben; a nevelés szerepe az embereket érő, társadalmuktól idegen hatások megelőzésében; az emberek társadalmi magatartásának sokszínű tár- . sadalmi és egyéni motívuma és a nevelés szerepe ezek kialakításában. Revideálni kell a pedagógia és a pszichológia között kialakult viszonyt is. Erősen elterjedt az a felfogás, hogy mivel a gyermek fejlődését a pszichológia tanulmányozza, a pedagógia csupán felhasználja e tudomány eredményeit. I. T. Ogorodnyikov szerint ez a felfogás téves. Szegényíti a pedagógia tudományát, korlátozza tárgyát, elvitatva jogát bizonyos problémák önálló, sajátos pedagógiai szempontú kidolgozására. Mit jelent hát a gyermek fejlődése,_ s milyen összefüggésben áll a neveléssel? — veti fel a kérdést Ogorodnyikov professzor. A gyermekek fejlődése magában foglalja a személyiségek mind a vele született, mind a társadalmilag szerzett sajátságait és tulajdonságait, egységükben véve. Helyes az a megállapítás, hogy a gyermekek fejlődése a velük született és a szerzett, a természeti és a társadalmi elemek ötvözete. A fejlődés a személyiség belső képződésének a folyamata. Nem állíthatjuk a nevelés mellé, mint ezt olykor teszik. Maga is beletartozik a nevelés tárgyába, bár nem korlátozódik arra. A nevelés teremti meg a gyermekek velük született hajlamainak és képességeinek fejlődéséhez szükséges feltételeket, megadja nekik a társadalmilag szükséges irányt, felvértezi a gyermekeket az emberiség általánosított tapaszfalataival, alakítja tudatukat, bevonja őket a társadalmi élet és tevékenység különböző formáiba. A szovjet neveléselméleti kutatók egyik legfontosabb feladata a nevelés és az oktatás egymáshoz való viszonyának feltárása. Pedagógiában tudvalevőleg kétféleképpen használják a nevelés fogalmát: tágabb és szűkebb értelemben. Az előbbi esetben a nevelés a serdülő nemzedék életre való előkészítésének egész folyamatát jelenti, beleértve a képzést és az oktatást is. A második esetben a nevelést egy sorba állítják a képzéssel és az oktatással. Mi tartozik a szűkebb értelemben vett neveléshez? A pedagógiai szakirodalomban többféleképpen válaszolnak erre a kérdésre. Némelyik szerző a nevelés specifikumát tartalmából kiindulva igyekszik tisztázni, mások a személyiség fejlődéséből indulnak ki, ismét mások az iskolai tevékenység formáiból, a képzéshez és oktatáshoz sorolva a tanulmányi foglalkozásokat, a neveléshez pedig a tanórán kívüli munkát. Mi tehát a döntő szempont a nevelés és a képzés specifikumának megállapításában? A serdülő nemzedéknek az életre való szervezett és céltudatos előkészítése, amely a tágabb értelemben vett nevelés tárgyát képezi, az élet megismerését és a hozzá való viszony kialakulását foglalja magába. Ennek az egységes folyamatnak a két oldala különbözteti meg a szűkebb értelemben vett nevelést a képzéstől és oktatástól. Az élet megismerése a képzés funkciója, a hozzá való viszony kialakulása pedig a nevelésé. A képzés fogalmába tartozik mindaz, ami a tanulók megismerő tevékenységének folyamatában, a tudományos ismeretek rendszerének elsajátításában szerepel, függetlenül attól, hogy ez milyen formában történik. Az élet megismeréséhez tartozik a tudományos eszmék és törvények elsajátítása is. A nevelés területét alkotják viszont az iskola tanulmányi és tanórán kívüli tevékenységének, a család, a kommunista ifjúsági szervezetek tevékenységének változatos formái, amelyek arra irányulnak, hogy kialakítsák a tanulók kommunista viszonyát a társadalomhoz, a szocialista államhoz, a munkához, az emberekhez. Mindebből az következik, hogy a nevelés és az oktatás nem választható el egymástól, de nem is azonos egymással. Hogy mindkettőt eredményesen megvalósíthassuk, egységükben kell látnunk őket, de egyiknek a specifikus jellegéről sem szabad megfeledkeznünk. Miben áll a nevelés és az oktatás egysége és különbsége? A nevelés , és az oktatás egységét mindenekelőtt céljaik közös volta, a nevelő oktatás, a gyermekek harmonikus fejlődése jelenti. Az oktatás csak nevelő jellegű lehet, a nevelés nem szakadhat el az oktatástól. A biológiatanár, amikor természettudományi ismeretekkel gazdagítja a tanulókat, egyszersmind tudásvágyra, kíváncsiságra, a természet iránti cselekvő magatartásra is neveli őket; a történelemtanár, miközben a történelmi tények, események és a társadalom fejlődéstörvényeinek ismeretével vértezi fel őket, s egyszersmind hazájuk és a szocialista állam iránti szeretetre és hűségre neveli, a tudatos társadalmi tevékenységre készíti elő tanítványait. Helytelen volna azonban az ismeretek elsajátítását a neveléssel azonosítani. Lehet, hogy a tanulók egyformán elsajátították az Ismereteket, de különböző nézeteket alkottak a tárgyalt jelenségekről és eseményekről, különbözőképpen használják fel ismereteiket az életben, a társadalmi gyakorlatban. A kommunista nézetek és elvek az ismereteknek a társadalmi gyakorlattal, az élethez való cselekvő viszony kialakításával való egysége alapján épülnek fel. A nevelés és az oktatás egységének feltárása a neveléstudomány legfontosabb feladatai közé tartozik. Ehhez azonban mindenekelőtt át kell hidalni a didaktika, a neveléselmélet és a szakmódszertan közti szakadékot. Ogorodnyikov professzor szerint ezek és még további kérdések elméleti kidolgozásra szorulnak. -< , - • V < - tfi.t/ ^-' NYÁR
