Új Szó, 1970. augusztus (23. évfolyam, 181-206. szám)

1970-08-08 / 187. szám, szombat

Leningrád körül zárásának el­ső, legkegyetlenebb telén tör­tént. A körülzárt városból fokoza­tosan kitelepítették a lakossá­got a befagyott Ladoga-tón ke­resztül, az úgynevezett „élet útján" vagy légi úton. Az én leningrádi ismerősömet, Borisz Davidovicsot repülőgépre osz­tották be, pedig ő annyira sze­retett volna teherautón menni. Ennek oka az volt, hogy a repülőn tíz kilóra korlátozták a csomagok súlyát, hajszállal sem vihetett senki többet. Borisz Davidovicsnak minde­ne a könyv volt. Foglalkozása vegyész, de szenvedélyesen gyűjtötte a könyveket. Azért nem is nősült meg, mer.t attól tartott, hogy felesége nem en­gedte volna, hogy könyvekre költse a pénzt. Könyvtára nem volt valami óriási, de több száz válóban ritka kötetet mondhatott a ma gáénak. A távozás reggelén benéz­tem Borisz Davidovicshoz, hogy segítsek neki kijutni a szmo­lenszki repülőtérre. A szoba kö­zepén egy halom könyvön ül­dögélt. Előtte feküdt a teli bő­rönd. — Egy kissé túlléptem a nor­mát — mondta egykedvűen. Meg akartam gmelnl a bőrön­döt, de mozdítani se bírtam. Nem ment. — A túlsúlyt kidobják a re­pülőtéren. inkább hagyja itt­hon. — Hisz ez barbárság! — csattant fel Borisz Davidovics. — Senki nem beszi figyelem­be, hogy micsoda könyvek? Hi­szen többet érnek mint én. Sok­kal többet! Ha a repülőtéren velem kirakatják a túlsúlyt, akkor inkább vigyék el helyet­tem a könyveket. Nézegetni kezdtem a bőrönd­ben levő köteteket. Valóban nem is voltak, könyvek, hanem gyöngyszemek. Borisz Davido­vics mindegyikről mondott va­lamit: — Egész Oroszországban csu­pán három darab létezik eb­ből a kötetből. Ennek a margó­jára lev Tolsztoj készített jegy­zeteket. Sajátkezűleg! Ez itt Radiscsev műve — útleírásai­nak első kiadása. Vagy azt néz­ze meg: Azt hiszi, hogy ez kö­zönséges Biblia? Figyelje meg a sorok között a jegyzeteket. Egy ismeretlen schlüsselbergi fogoly naplója. Érti? De én csak hajtottam a ma­gamét: A repülőtéren úgyis ki­dobják. Egyszerre jó ötlete támadt Borisz Davidovicsnak. Felvette Vaszilij Ardomatszkij: a zakóját, derekát átkötötte szíjjal és dugdosni kezdte bélé­sébe a könyveket. Ezután fel­vette a nagykabátot, derekára újra szíjat tett és további tu­cat könyvvel kiegyengette mell­kasát. Ügy festett, mint egy hordó. Mivel nem tudta moz­gatni a kezét megkérte, hogy a hóna alatt hasítsam fel a kabátot. Felkötöttük a bőröndöt egy szánkóra és megindultunk a re­pülőtérre. Nem értem, hogyan tudta Bo risz Davidovics megtenni ezt az utat, hisz öreg, fáradt ember volt. A repülőtér egyik óvóhelyén mérték a. csomagokat és kímé­letlenül megkönnyítették. Egy katonaköpenyes lány összeír t a a csomagokból kirakott dol gokat. Borisz Davidoviccsal a . sor végén álltunk. Az asztalnál kimerült pilóta üldögélt. Az em berek kéréseikkel, panaszaikkal ostromolták, de ő fel sem emelte a fejét, csak ugyanazt a mondatot ismételgette: — Tíz kilót, egy grammal se többet! Végre a mázsához jutottunk és feltettük rá a bőröndöt. A lány bosszúsan ránk nézett és megkérdezte: — Ez a kettőjük csomagja? — Igen. — vágta rá Borisz Davidovics — Illetve nem, csak én repülök. — Huszonkilenc kilót kidob­ni! — redelkezelt rideg hangon a lány. Borisz Davidovics odalépett a pilótához és ünnepélyesen ki­jelentette: — Egy kilót sem tudok ki­tenni belőle. — Aranyrudak? — tréfált fá­radtan a pilóta. — Könyvek! — Milyen könyvek — kér­dezte a pilóta és kinyitotta a szemét is. v — Ritkaságok — felelte Bo­risz Davidovics — Én gyűjtő vagyok. Nyissa ki a bőröndöt! — parancsolta a pilóta. Ezután egyik könyvet a másik után ki­szedte és szépen visszarakta. — Csukja be a bőröndöt, és gyerünk a repülőgépbe. — És semmit nem kell kirak­ni? — ámult el Borisz Davido­vics. — Világosan megmondtam. Egy-kettő beszállni, mert még meggondolom. Borisz Davidovics állt a hö­rqnd felett, és némán rázta a zokogás. A pilóta becsukta a bőröndöt, és a kijárat felé in­dult vele. Utánaeredtem, hogy segítsek neki. — Kije magának? — kérdez­te a pilóta. — Ismerősöm. — A kabátja alatt is köny­vek vannak? — Az. — Akkor mondja meg neki, hogy a start után szedje ki, mert még megfullad. A pilóta rámkacsintott és előre ment. Utánunk botorkált az öreg. Megvártam. — Csaló vagyok — lihegte elakadó lélegzettel — Én ezt a szent embert becsaptam, nem mondtam meg neki, hogy. mi van a kabát alatt. —• Tudja — nyugtattam meg. Szűcs Béla fordítása TORNAIJÁTÓL EURÓPÁIG Tornaija valamikor láŕási szék­hely volt. A város prlvilegiális helyzete ugyan mác régen meg s; unt, de gimnáziumai és mező gazdasági technikuma révén mind­máig a gömöri tájegység egyik kulturális gócpontja maradt. Töb bek között egy olyan táncegyüt­test mondhat a magáénak, amely már évek óta Európa-szerte nép­szerűsíti a gömöri folklórt. A tánccsoport egy Muránska Le­hota I hegységről kapta a C1ERŤAŽEŇ elnevezést. 1956 ban alakult, az akkori szlovák tan­nyelvű gimnázium mellett. Az el­ső fellépések sikere — győzelem a kerületi versenyen, negyedik dí) az olomouci országos fesztiválon — már sejttette a lehetőségeket, mint a virágzó fa az eljövendő születet. A/, első országos nagy díjért 1)380 ban táncoltak fel Prá­gáig, ekkor nyerlek el — az er­kölcsi sikeren túl — mecénásaik, a vnb és a járási népművelési ott­hon támogatását. Az anyagi segít­ség megszüntette az együttes kö­rüli gondok nagyrészét, következ­hettek a külföldi I írnek. Amerre j&rtak, sikert slkorrn halmoztak. Bronzérmet szereztek a Dljoni Nemzetközi Népművészeti Feszii­•válon, elnyerték a portugál San taremben a város nagydíját, meg­hódították a közönséget Marseille­ben. Rómában, Bécsben. A magyar­országi Bihari Népművészeti Együttes vendégeként .ittdneoltak egy nyarat a Bala~on küniyéht üdülőközpontokban is. A Č1ERŤAŽEN jövőre ünnepli fennállásának 15. évfordulóját. S •mivel minden évforduló egyben számadás is, bizonyára alkalom nyílik majd egy kis eltűnődésre: hn.ŕyan is volt, miképpen is to­vább? Egy kis előzetessel Brftuer József, az együttes mindenese ,/olgál az olvasónak: — A ČIERŤAŽEN edilig 13 tánc­kompozíciót tanult bo. Legsikere­sebbeknek a Cséptánc, a l-elsö­gümöri lakodalmas és J Dömötör napi vásár blzonyul'ak. Feliépé seink száma aligha állapítható meg pontosan, a múlt évben pél­dául harminchét alkalommal sze­repeit együttesünk különböző színpadokon. F:bből ndňdnak a ne­hézségek is: nincs idő újabb tán­i ok betanulására. A régiekből vi­szont sokáig nem élűnk meg, hi­szen táncosaink ngvtől egyig gim­náziumba járó fiúk és lányok, akik az • érettségi után elkerülnek Tornaijáról. Most is kevesebb tán­cossal rendelkezünk n szükséges­nél. Sajnos, xen«!:a-' nidjaink is vannak. Pedig .. int ''iiitárügyi osztálya ez éven is mé'ven nyúlt a pénztárcájába: a hullámvölgy­ből 55 000 koronával igyekszik ki­mozdítani együttesünk szekerét, fai bízom benne, hoav slkorfll a jubileumig. Az együttes állandó koreográfu­sa Mikuláš Senko. BÁRCZI ISTVÁN mm ' ' Alkonyat a Balatonon (Szűcs Béla felvétele) Mi lehetett az oka? Vagy így szólt Helmut utasítása? Ne árulja el, hogy honnan jött, ki küldte, azért kaphatta a ha­mis igazolványt, s legfőbb fel­adata, akár az ágy útján is, Klatzné bizalmába férkőzni, hogy hónapok múlva már mint jó barátok együtt dôlgozhassa­nak. Nemi Helmut akkor nem hívta volná Annát Görögország­ba! Pozsonyban új hálózatot építenek ki? Pernek szlovákul, magyarul beszél. Könnyű dolga lenne ... Tománek tiszta papírlapot tesz maga elé, s írni kezd ... Meg­beszélni a poszonyi kollégák­kal ... Ha sejtenék, hogy Anna minden új mozzanatról azonnal értesít bennünket! Nem sejthet­nek semmit! Pernek akkor nem kereste volna fel! Megengedjük, hogy Pozsonyba költözködjön? Görögországba utazzon? Ott is maradhatna ... Helmut nem hagyná, Annára nálunk van szüksége! Nem lenne okosabb, ha Anna más találkahelyet kér­ne, ahol figyelhetnénk őket? Mondjuk, a bolgár tengerpar­ton, Németországból sokan jár­nak oda! Gyanús lenne: Helmut feltehetné a kérdést: milyen célt követ ezzel Anna? De hogy utazzon Görögországba, ha a Čedok „elutasítja" kérel­mét? Mi a fonlosabb számunk­ra: Helmut kézrekerítése vagy az új hálózat leleplezése? Ha Helmut eltűnik a színtérről, mást léptetnek a helyére. Ne­künk jobb, ha Helmut mozgat­ja bábúként ügynökeit, mert Klatzné révén, ha nem is teljes egészében, megismerhetjük szándékait, felgöngyölíthetjük a tervezett pozsonyi hálózatot. És utána? Megszakítják a kap csolatot Klatznéval? Sokáig nem maradhat titokban, ki buk­tatja le az embereiket... Hagy­juk ezt most, másképp is ala­kulhat a helyzet... De mi le­gyen Pernekkel? Ha a nyomára bukkanunk, hagyjuk futni, hogy Anna „tiszta" maradjon Helmut szemében? Mi lehet a valódi neve? Hol lakhat? Hol, mikor lett Helmut embere? Ha Klatz­né Pozsonyba költözne, egy na­pon felkeresné. így szól Hel­mut utasítása .. . Addig nem várhatunk! Ébredj, Tománek! Nem várhatsz tovább! Ez most a legfontosabb ... Cigarettára gyújt. A ceruzát tépelődve for­gatja a kezében. Pernek marad­jon Perneknek, míg ki nem de­rítik kilétét. Ismerik a sze­mélyleírását, ismerik .Ujjlenyo­matát. Félkeresi-e a napokban Klatznét? A helyzettől függ. Búcsúlevelében azt irta, három napra Pilzenbe megy, s ha visszafelé nem tudná megsza­kítani útját, akkor két hét múl­va keresné fel Klatznét. Ha őszintén értelmezte sorait, ak­kor a hátsó ajtót nyitva hagy­ta. A napokban is megjelenhet, mert nem tudhatja előre, mikor lesz szüksége a búvóhelyül szolgáló lakásra. Ha a szomszé­dok látnák is, nem keltene fel­tűnést, mert megszokták, hogy a pincérnő gyakran váltogatja férfiismerőseit. Még ma, holnap is bekopoghat Klatziiéhoz: To­mánek a papírlap fölé hajol. Figyeltetni Klatznétl — írja. Nem a kétely diktálja rendel­kezését. Klatzné érdeke is, hogy mielőbb Pernek nyomá­ra bukkan jan-V- Mi iegven a következő lépés? Töprengve fújja maga elé a füstöt. Pernek hamis igazolványt mutatott Klatzn^nak. Ha trencséni lenne, si? A mi emberünk lenne, nem mutogatta volna. így akar­ta vele elhitetni, hogy idevaló­vagy külföldi? Felkapja Helmut levelét. Kétszer is elolvassa a nyomtatott betűkkel írott üze­netet. Egy mondat megragadja a figyelmét. „A levél átadója az utolsó követem ..." A levél hol, mikor került Pernek kezé­be? Itt adták át neki, hogy jut­tassa el Klatznéhoz, vagy oda­át? A levél felső sarkára me­red a tekintete. Frankfurt, 1963. október 19 ... Ma október 26-a van. Már tegnap, 25-én Prágá­ban volt a levél — még akkor is, ha itt vagy ott adták az „utolsó követ" kezébe. Tománek százados a papírlap­ra írja a két dátumot: október 19 — október 25. Frankfurt — Prága ... Az összekötő csak eb­ben az időszakban jöhetett Prá­gába! A mi emberünk lenne, aki Nyugat-Németországban járt? Vagy? .. . Nézzük csak, ezekben a napokban ki jött hozzánk Németországból?! Elé­gedetten elmosolyodik. Feláll. A feletteséhez, csoportjuk főnö­kéhez indul, hogy megbeszélje vele Pernek Tibor kézrekeríté­sének lehetőségeit..^ Baksa őrnagy az előző nap eseményeit tanulmányozza. — Klatz nem érdekes — mo­. rogja maga elé. A kocsmában leszerelt katonával beszélget. Az eszpresszó ablakából figyeli a kaszárnyából kifutó járműveket. Levelet kap a Németországban élő bátyjától, s még aznap vá­laszol neki. A postaládában ínég egy levelet találtak, mely nyu­gat-németországi címre szólt. Feladója: Matthias Raáb. Jól tette Vrábel, hogy még az éjsza­ka felhívta: mit csináljon a két levéllel? Hadd menjenek! Ha Klatz valóban ügynök, a címzett kapja meg csak érintetlenül a levelet, nehogy gyanút fogja­nak. Klatzot tettenérés f közben kell letartóztatni. Es Raáb? Né­hány szavas megjegyzést fűztek a nevéhez. A tavasszal Mün­chenben járt rokoni látogatá­son. Beszervezték volna? Nevet­séges! Hatvanhat éves! Még az éjszaka megkérte Vrábelt, hogy már kora reggel érdeklődjék Raáb után, hogy a délelőtti, ti­zenegykor kezdődő tanácskozá­son beszámolhasson róla. Az .órájára pillant. Kilenc óra hu­szonhárom perc. Nyugtalanul tekint az ajtó felé. A titkárnő szobájából behallatszik az író­gép. halk kopogása ... Azóta már elhozhatták volna! — gon­dolja az őrnagy. Kilenckor kér­te meg a titkárnőjét, hogy sze­rezze be Halderné fényképét és személyi adatait. Röviddel ki­lenc előtt Gálát százados telefo­non jelentette, hogy Halder Ottó felesége az útlevélosztá­lyon járt, még ebben az évben Izraelbe szeretne utazni. Családi neve — Beck Aliz ... Zsidó len­ne? Nem lehet más! Aliz... A kis Aliz .. . Megdobbant Baksa őrnagy szíve. Ö lenne? Ha Iz­raelbe akar menni, több mint va­lószínű. Rokonai a háború utáu kivándoroltak ... A mi kis Ali­zunk ... Alicánk, kis cicánk ... Akkor a hatodik évét töltötte be. Ma ... ? Huszonnégy, hu­szonöt éves lehet... Alig tudta palástolni izgalmát. A titkárnő­je csodálkozó tekintetet vetett rá, amikor a fénykép és a sze­mélyi adatok gyors beszerzését kérte. Nem tudta megérteni, mi történhetett a főnökével. Akkor sem izgul fel ennyire, amikor tudomására hozzák, hogy téves nyomot követtek ... Rágyújt? Hogy került ide Kassáról? Ne­vetséges vagyok... Ingatja a fejét. Annyi év után! ... Mintha kod ereszkedne rá, mint régen a hegyekben, s a ködből sovány, csupa csont lányka lép eléje. A szeme nagy fekete gyémánt. Rémületet tükröz a fekete gyé­mánt ... Csak a szemére emlék­szem. Amikor a bőrkabátban meglátott, azt hitte, farkas va­gyok. Vicsorító farkas. Moccan­ni sem mert, csak a szeme ug­rándozott... Amikor rám sze­gezte a tekintetét, jeges hullám ömlött végig rajtam. Csak a sze mére emlékszem... Hangok szűrődnek a szobájába . .. Most ne zavarjatok! A gondolat nem parancsol másoknak. Nyílik az ajtó. A titkárnő kisebb kartonla­pot hoz. A kartonlapon kis fénykép. Baksa asztalára teszi. jFolytatjuk j

Next

/
Oldalképek
Tartalom