Új Szó, 1970. augusztus (23. évfolyam, 181-206. szám)

1970-08-06 / 185. szám, csütörtök

A nyugat-szlovákiai kerület teljesítette a gabonafelvásárlási tervet ^ (ČSTK) — A nyugat-szlovákiai kerület szerdán, augiis -tus 5 én 19 V órakor az országban elsőként 100,7 százalékra teljesítette a gabona­€ felvásárlási tervet. Az SZLKP kerületi bizottsága a Földművelésügyi Mlnisztéríurflií ke­€ rületl ügyosztályával, valamint afelvásárló vállalattal együtt a keres tervteljesítést jelentették a CSKP és az SZLKP központi • zottságainak. A levélben többek között megállapítják: „Az elért eredmények i M jes mértékben igazolják, hogy szövetkezeti dolgozóink, az álla 5 gazdaságok, a gép- és traktorállomások és a felvásárlási szerve, fl dolgozói, valamint a nemzeti bizottságok fenntartás nélkül táino — gatják a CSKP és az SZLKP januári és júniusi határozatait. A lei V eredmények egyik igen fontos tényezője volt az a tény, hogy az • SZLKP járási bizottságai és alapszervezeteik következetesen érvé­nyesítették a párt vezető szerepét." Egyedülálló építkezés Banská Bystrica külső körze­tében a Laskomer-hegy tövében rohamosan tizenöt emeletnyi ma­gasságra nőtt az új kórház fő­épületének acélváza. Ma már az acélszerkezetre a borítóleme­zeket erősítik, s a homlokzati részen ezek is már elérik a felső emeleteket. Az új kórház építésének elő­készületeiről már tudósítottuk olvasóinkat. Ma, amikor már kiváló építési eredményekről számolhatunk be, megemlítünk még néhány érdekességet. Az épületek 3 hektáros terüle­ten helyezkednek el, ám to­vábbi 15 hektár füves és fásí­tot térség veszi körül a pavilo­nokat. A kórházi férőhelyek száma 1065 lesz, amivel a Ban­ská Bystrica-i kórházi intézmé­nyek férőhelyeinek a száma 1500-ra növekszik. A kétszár­nyú, háromszög alakú alaprajz formájában emelt kétrészes fő­épület három emelete a föld alatt, további tizenöt emelete a magasba nyúlik. Ez a felnőt­tek számára készült kórházi rész lesz, a gyermekpavilont alacsonyabbra méretezték. A fő­épületben nem lehet majd ab­lakot nyitni, a levegőcseréről YORK rendszerű klimatizációs berendezés gondoskodik, amely­nek felszerelésére még az idén sor kerül. Ez a berendezés a levegő nedvességtartalmát, hő­mérsékletét ls szabályozza majd. Az épület terve Štefan Imrich műépítész munkája, s számos progresszív elem alkal­mazásával tűnik ki. A bqlső berendezést a turanyi Drevona és a prágai Chirana vállalat szállítja. A kórház építésén jelenleg 200 ember dolgozik Bemard Pekár Képszómldlús számítógéppel Javában folynak a népszám­Tálással kapcsolatos előkészü­letek, melyeknek első szakasza a városok és a községek ut­cáinak és házszámainak össze­írásával már befejeződött. Az élőkészítő munkák második szakasza a népszámlálási kör­zetek megalakításának, a nép­számlálási biztosok és ellen­őrök kijelölésének jegyében fog lezajlani. Kikkel töltik be ezeket a tisztségeket? Gondos kiválasztás útján az adminisztratív dolgozók: a vál­lalatok és a hivatalok, a nem­zeti bizottságok, a pénzintéze­tek, a postahivatalok dolgozói, valamint a könyvelők, a taní­tók és persze a nyugdíjasok segítségét veszik igénybe erre a célra, akik ismereteik, ta­pasztalataik, szervezési felké­szültségük folytán biztosítékot nyújtanak az akció sikeres vég­rehajtására. A népszámlálás egyébként az első gyakorlathoz híven (legutóbb tíz évvel ezelőtt ke­rült sor erre az akcióra) „önki­szolgálási módszerrel" történik, úgyhogy az egyes családok egyedül fogják kitölteni azösz­szeírásl kérdőíveket a népszám­lálási szervek előzetes magya­rázata és útmutatásai alapján. Noha a tulajdonképpeni nép­Számlálás december 1 és 8 kö­zött fog lezajlani, a tényleges állapotra a decemberi l-re vir­radó éjszaka lesz az irányadó. Miért éppen ez az éjszaka? Azért, mert az eddigi tapasz­talatok szerint december első napjaiban a legkisebb hazánk­ban az utazási forgalom. Polgá­raink java része ezt az éjsza­kát többnyire odahaza tölti. A népszámlálásnak azonban még más célja ís van: a sze­mélyek, a lakások és a házak számbavételével e három té­.nérnök, főépítésvezető Irányí­tásával. Az építőmunkások a tervfeladatokat állandóan 105 —110 százalékra teljesítik. Az összberuházás értéke közel fél­milliárd korona, s mindeddig 65 millió korona értékű művet vé­geztek el. Az építkezés mai üte­mében csak nyolc hónapja fo­lyik, s remélhető, hogy — a további munkák számára elen­gedhetetlen dokumentáció korai elkészítése esetén — rekordidő­ben fejeződik be. A Banská Bystrica-i Magasépítő Vállalat 1. sz. üzemegysége, amely az építkezést végzi, kiváló munkát nyújt, ha a művet 1975-ig be­fejezi. öt év félmilliárdos be­ruházás esetén — sajnos — nem szokásos határidő építőipari vi­szonyainkban, s nagyszerű ered­ménynek számít. Mind az építkezés, mind a be­rendezés tervezete sok érdekes­séget kínál. Mindezt azonban nem jelölhetjük a címünkben említett „egyedülálló" jelző­vel. Az építkezésen azonban a következő eset történt: az ost­ravai Kohászati Szerelővállalat dolgozói a főépület acélvázát — 4200 tonna acél-traverz — a tervezett két év helyett egyet­len év alatt ígérték felépíteni. A Magasépítő Vállalat erre úgy meggyorsította az alapozási és az előkészítő munkákat, hogy a terepet a szerelésre nemcsak idejére, hanem jól is előkészí­tette. És így a szerelők az acél­vázat két év helyett valóban egyetlen év alatt felépítették és ma már a nyers-építkezés ké­szen áll. Ez egyedülálló. Leg­alábbis a hazai egészségügyi építkezések között. VILCSEK GÉZA nyező közti összefüggésre is fény derül. Ebből pedig az ál­lampolgárok életszínvonalára ls következtethetünk. A népszámlálás további külde­tése annak a megállapítása, mi­lyen mértékben vannak a ház­tartások tartós háztartási cik­kekkel felszerelve. Ez ugyanis az életszínvonal egyik jele, csakúgy, mint pl. a családta­gok rendszeres üdülése, vagy akár a munkahely távolsága a lakástól. A távol eső munka­helyre a bejárás tudniillik hosz­szabb időt vesz igénybe, ami viszont lényegesen befolyásol­ja a dolgozók szabad idejét. A népszámlálás eredményeiből te­hát a legutóbbi hasonló akció­tól számított társadalmi fejlő­dés foka ls megállapítható lesz. Hogyan lesz Prágában? Fővárosunk területét az elő­készületek keretében szeptem­ber végéig népszámlálási és el­lenőrzési körzetekre osztják. Egyetlen népszámlálási biztos­ra mintegy 120—150 lakás, Il­letve 400—500 személy jut. A népszámlálási körzetek száma meghaladja a kétezret. Az Ille­tékes szervek jelenleg a ház­számok és a helyrajzi számok felülvizsgálásával, valamint az ideiglenes épületek nyilvántar­tási számának ellenőrzésével foglalkoznak. A lakosság állan­dó lakhelyeinek felülvizsgálása már befejeződött. Tekintettel arra, hogy az idei népszámlálás eredményeit most első ízben fogják feldol­gozni önműködő számítógép segítségével (a gép egy másod­perc alatt 200 000 műveletet végez), az így nyert rendkívül pontos adatok a fejlesztési ter­vek alapját képezve a legköze­lebbi tíz évre a népgazdaság megbízható támaszául szolgál­nak majd. - —km— AZ AKTIVITÁS ÉS A KEZDEMÉNYEZÉS A HADSEREGBEN (Folytatás az 1. oldalról) adatok felelősségteljes megkö­zelítését és teljesítését, hogy is­mét a Varsói Szerződés szilárd részévé legyünk. Ennek alapia a fogadalom, valamint a pa­rancsnokok programjának <s parancsainak következetes itjl­j^sítése ... Tanácskozásunk fő ceTfáL_felülbírálni, hogyan felel meg a jtetónák aktivitása és? kezdeményezési — S--^ jelenlegi feladatoknak a harci te^ék«fny­sesében és az új techuika%fej­lesztésében, s ennek alapjáéi meghatározni a jövendő szocial­lista verseny fejlődési irány át A V. Miszjura alezredes, a szov­jet fegyveres erők középső hadseregcsoportja küldöttségé­nek vezetője a szovjet katonák nevében üdvözölte a küldötte­ket. A küldöttek a szakterületek szerint 15 szekcióban a követ­kező héten át folytatják tanács­kozásaikat. (Folytatás i. oldatról) / kairói katonai szóvivő — hét egyipt^fni katona megsebesült. Azregyiptomi tüzérség egysé­gei'-'a Szuezi-csatorna északi térségében megsemmisítettek Vgv izraeli tankot. A tank le­génysége elpusztult. New York — Gunnar Jarring, U Thant közel-keleti megbízott­ja kedden New Yorkban ar-ab és izraeli diplomatákkal folytatott tanácskozásokat a közel-keleti tűzszünet i °lőbbi életbe lépte­téséről. jól t:rt ült diplomáciai körök ugy tud k, hogy Izrael, Egyiptom es irdánia még a ^ltb|t végén bfunti a 90 napos tűzSzr'wietet. — LUDVlK SVOBODA köztár­sasági elnök Bolívia állami ün­nepe alkalmából üdvözlő táv­iratot küldött Alfredo Ovando Candia elnöknek. — Dr. LUBOMlR ŠTROUGAL, a szövetségi kormány elnöke, aki szabadságát a Szovjetunió­ban töltötte, tegnap a délelőtti órákban visszaérkezett hazánk­ba. — FRANTIŠEK HAMOÜZ, a szövetségi kormány alelnöke tegnap fogadta B. Sz. Usako­vot, a Szovjetunió vegyipari miniszterének első helyettesét és N. D. Komarovot, a Szovjet­unió külkereskedelmi miniszte­rének első helyettesét. A foga­dáson jelen volt A. P. Jefimov, a Szovjetunió prágai kereske­delmi képviseletének vezetője. A csehszlovák államférfi szov­jet vendégeivel a kölcsönös gaz­dasági együttműködés időszerű és távlati kérdéseiről tanácsko­zott. — JÜL1US HANUS, a szlovák kormány alelnöke tegnap átad­ta Ján Michalkónak, a szlovák kormányhivatal dolgozójának az „Építésben szerzett érdeme­kért" kitüntetést, amelyet Lud­vík Svoboda köztársasági elnök az idei devini ünnepségek ren­dezésével kapcsolatos rendkí­vüli áldozatkész munkájáért adományozott a kitüntetettnek. — JAROSLAV KNIŽKA minisz­ter, a Szövetségi Közlekedési Bizottság elnöke tegnap elláto­gatott a tiszacsernyői átrakó­állomásra. A minisztert Imrich Bodor, az átrakóállomás főnö­ke kísérte. — A CSEHSZLOVÁK—INDIAI gazdasági kapcsolatok fejlesz­téséről tartandó tárgyalásokra tegnap érkezett Prágába India kormánya tervezési bizottságai és gazdaságügyi minisztériuma képviselőiből álló küldöttség. A brnói gépipari kiállítás előkészületei (ČSTK) — A brnéi nemzetkö­zi gépipari kiállítás — sorrend­ben immár a tizenkettedik — ez évben szeptember 5-én nyit­ja kapuit s 14-ig tartja nyitva. A szervezőknek egy hónappal a megnyitás előtt 1600 kiállító jelentkezése áll rendelkezésük­re a következő államokból: Bel­gium, Bulgária, CSSZSZK, Dá­nia, Finnország, Franciaország, Olaszország, Japán, Jugoszlávia, Kuba, Lichtenstein, Magyaror­szág, NDK, Hollandia, Norvé­gia, NSZK, Lengyelország, Ro­mánia, Ausztria, Szovjetunió, Spanyolország, Svédország, Svájc, USA, Nagy-Britannia és Nyugat-Berlin. Az előkészületek teljes ütemben folynak. Tragikus autószerencsétlenség (ČSTK) — Gamar el Anbia Abu Bakr, a Szudáni Demokra­tikus Köztársaság prágai nagy­követségének első titkára jú­lius 31-én Varsóban autóbale­set következtében tragikusan el­hunyt. Tetemét pénteken szál­lítják Khartúmba, s ott teme­tik el. Megkezdődött a tripoli csúcsértekezlet Tel Aviv — Az Izraeli Kom­munista Párt szerdára virradó éjjel egy viharos parlamenti vi­ta során támogatta Golda Meir kormányát a szélsőjobboldali erőkkel szemben, amelyek mint ismeretes, elutasítják a közel­keleti konfliktus rendezésére vonatkozó amerikai javaslatot. Az izraeli kommunisták képvi­selője azonban figyelmeztetett arra, hogy ez a támogatás nem jelent feltétlen bizalmat Golda Meir kabinetje iránt. Az Izraeli Kommunista Párt képviselője figyelmeztette a kormányt, kö­vessen el mindent a konfliktus békés rendezése érdekében, ne­hogy az utolsó lehetőséget is elszalassza. Jordánia igenlőéi? xálaszolt az amerikai javaslatra Amman — Jordánia kormánya kedden nyilvánosságra hozta az Egyesült Államoknak a Közel­Keletről szóló megbeszélések megkezdésének javaslatára adott válaszát. A választ An­ton Atalláh külügyminiszter jú­lius 26-án küldte el Rogers amerikai külügyminiszternek. Jordánia hivatalosan elfogad­ja az amerikai javaslatokat és hangsúlyozza, hogy semmi újat sem tartalmaznak és lényegé­ben a Biztonsági Tanács 1967 decemberében hozott határoza­tát fogiffffäK OSS17J:, melyet Jor­dánia már koráthlx. elfoga­dott. A válasz két lé' ;<es pon­tot hangsúlyoz ki. Izr< ölnek el kell hagynia minden ur-.ij* terü­letet, melyet az 1967 e^ júminsi háború óta tart me i t íllva, és el kell ismernie a palesztinai nép jogait. Nyilvánvaló tehát, hogy Jor­dánia elfogadja a tűzszünetet és betartja azt, de nem felel a palesztinai partizánok akciói­ért. SÚLYOS HARCOK SKOUN TÉRSÉGÉBEN Phnom Penh — Kambodzsá­ban negyedik napja folynak a harcok a Phnom Penh-től északkeletre fekvő Skoun fon­tos közlekedési csQmópontért. A kormányhadsereg egy szóvi­vője szerdán közölte, hogy újabb erősítéseket — mintegy három — zászlóaljat küldtek csapataik segítségére. Ily mó­don valótlannak bizonyultak azok a két nappal ezelőtt ter­jesztett hírek, hogy a kor­mánycsapatok bevonultak a vá­rosba. A kambodzsai szóvivő elis­merte, hogy téves volt az a hi­vatalos jelentés, amely szerint a hazafias erők megtámadtak egy, a fővárostól 12 kilométer­re délre fekvő megerősített állást. A valóság az, hogy az összetűzés tévedésből két kam­bodzsai kormányegység között zajlott le, amikor az egyik őr­járat a másikat ellenségnek nézte. A kambodzsai parlament hét­főn úgy határozott, hogy meg­szünteti a július 17-én megala­kított végrehajtó bizottság mű­ködését. A Nemzetgyűlés dön­tését Phnom Penhben Lon Nol tábornok győzelmének tekintik Szihanuk legelkeseredettebb el­lenfeleivel szemben. Saigon — Az Egyesült Álla­mok csapatainak és a saigoni rezsim egységeinek hadvezető­sége tegnap bejelentette, hogy a laoszi határ térségében újabb nagyarányú ellentámadást in­dítanak a szabadságharcosok ellen. Ezt megelőzően a B-52-es amerikai óriásbombázók már több bevetésben támadták a szóban forgó területet; hírügy­nökségi jelentések szerint mint­egy 1200 tonna bombát szórtak le. A közeli napokban tehát a dél-vletnam! és amerikai egy­ségek ismét kísérletet tesz­nek, hogy a dzsungelből kiűz­zék a hazafiakat. Mint ismere­tes, eddigi fáradozásaik nem jártak sok sikerrel. A dél-vietnami szabadsághar­cosok leghevesebben az ország északi tartományaiban támad­ták a saigoni, illetve az ameri­kai alakulatok pozícióit. így tü­zérségi tüzet zúdítottak az USA Kham Duc-í támaszpont­jára, a laoszi határ térségében. Hírügynökségi jelentés sze­rint eltűnt Nguyen Van Thien tábornok, a Da Nang-1 katonai körzet új parancsnoka, aki re­pülőgépével a fővárosba tartott. Valószínű, hogy gépét a sza­badságharcosok semmisítették meg; egy másik verzió szerint a repülőgép eddig ismeretlen ok­ból lezuhant. Párizs — A Figaro szerint a CIA 30 000 főnyi zsoldoshadse­reget tart Laosz területén, ame­lyet 600 amerikai tiszt és al­tiszt irányít. A lap hangsúlyoz­za, hogy az Egyesült Államok szigorúan titokban tartja laoszi beavatkozását és a hadművele­teket az ország határain kívül elhelyezkedő támaszpontjairól, mindenekelőtt Thaiföldről irá­nyítja. Az amerikai légierő na­ponta mintegy 300 berepülést hajt végre a szabadságharcosok állásai ellen. Az Egyesült Álla­mok szenátusa beismerte, hogy az akciók során Immár 200 amerikai pilóta életét vesztette, további 200 eltűnt. Szöul — A dél-vietnami és a dél-koreai bábkormány vezetői megegyeztek, hogy a szöuli jobboldali rezsim egészén a „háború befejezéséig" Dél Viet­nam területén tart 50 000 főnyi hadsereget. Tran Thieu Khietn saigoni miniszterelnök immár hétfő óta hivatalos látogatáson Dél-Koreában tartózkodik. • EGY ÉV ALATT 11 száza­lékkal csökkent az amerikai autógyártás. Az Egyesült Álla­mok gépkocsigyáraiban ez év július végéig összesen 4 413 742 autót készítettek. A legnagyobb — 12,7 százalékos — termelés­csökkentést a Ford konszern je­lentette. MEGTÖRT A JEG? Róma — Az Olasz Szociálde­mokrata Párt vezetősége szerdá­ra virradó éjjel, mintegy hét óra hosszat tartó vita után egyetértett azzal a dokumen­tummal, amelyet Emilio Colom­bo kijelölt miniszterelnök nyúj­tott be a középbal koalíció egyes pártjainak. A kereszténydemokraták, szo­cialisták és a republikánusok már korábban egyetértettek a dokumentum alapelveivel, ame­lyekhez az új kormánynak kell tartania magát. Colombo minde­nekelőtt a gazdasági stabilizá­ció fontosságát hangsúlyozza programjában. A középbal koalíció tehát gyakorlatilag felújult, a kor­mányalakítással összefüggő konkrét megbeszélések azon­ban még eltartanak néhány na­pig. Jól tájékozott római politi­kai körökben nem feltételeznek komolyabb változásokat. A szociáldemokraták ugyan elismerték a szocialisták köve­telését, amely szerint ez utób­binak a községi és kerületi köz­igazgatási szervekben együtt­működnek a kommunistákkal, viszont kezességet kértek arra vonatkozóan, hogy szociálde­mokrata képviseletet ls biztosí­tanak az előbb említett szervek­ben. Ezen felül a szociáldemok­raták további miniszteri tárcát követelnek; Rumor kormányá­ban ugyanis három miniszté­rium élén állt szociáldemokrata politikus. 1970. VIII. 8.

Next

/
Oldalképek
Tartalom