Új Szó, 1970. augusztus (23. évfolyam, 181-206. szám)

1970-08-28 / 204. szám, péntek

A Rudé právo és a Pravda 1970. augusztus 25—

27-i számaijan Miroslav Š o l c, tollából tanulságos cikksorozat jelent meg az 1968-as ellenforradalmi tervekről. Az írást az alábbiakban kivonatosan ismertetjük. A csehszlovákiai politikai élet 1968 Január utáni fejlődésének egyik jellemzője volt az új politikai erők kialakulása, msiy.ík fokozatosan. egyre nagyobb befolyást gyakoroltak. Január és augusztus között fokozatosan eltolódott a politikai hatalom. Ez nem volt mindenki számára nyilvánvaló. A tömegtájékoztatási eszközök szándékosan elterelték a figyelmet e fontos kérdésről. Nyugaton azonban, ahol nagy érdeklődéssel figyelték a csehszlovákiai fejleményeket, nyíltan beszéltek róla. így pl. az angol rádió 1968. március 27-én így értékelte a helyzetet: A csehszlovákiai liberalizálási folyamatot üdvözölnünk kell, mivel ez az első jelentős lépés és olyan fejlődés kezdete, mely a szocialista rendszerben is utat tör és nem áll meg. Ideológiai és politikai ellenfelünk nemcsak üdvözölte a csehszlovákiai fejleményeket, hanem mindent meg is tett a támogatásáért. Az imperialista hatalmak állandóan nagy figyelmet szentelnek a szocialista országoknak. Külön intézeteik vannak, melyek a szocialista országok problémáival és azzal foglalkoznak, hogyan hatolhatnak be ezekbe az államokba. Az antikommunizmus már évek óta figyelte Csehszlovákiát, hatott politikai helyzete alakulására, és előkészítette a talajt az ún. liberalizáláshoz. Ezzel a népszerű szóval leplezték igazi céljukat: a bel- és külpolitikai. irányzat megváltoztatását. Az anti kommunizmus az 1956. évi magyarországi kudarc után megváltoztatta taktikáját. Ismerkedjünk meg közelebbről az antikommunizmus mesterkedéseivel és az imperialista ideológusok terveivel. A kommunistaellenes harc egyik csatornája az emigráció. Nézzük csak meg a „Tanúbizonyság" című folyóiratot, melyet egy Tigrid nevű emigráns ad ki amerikai támogatással. A lap követelményeit röviden így foglalhatnánk össze: első célja a szocialista társadalmon belüli politikai és ideológiai differenciálás, a szocialista országok fokozatos elválasztása a Szovjetuniótól. Ezzel kapcsolatban az egyes szocialista országok nemzeti érdekeit hangsúlyozták. Másodszor a belpolitikai koncepció megváltoztatását szorgalmazta olyan értelemben, hogy a mai rendszer közelebb kerüljön a „nyugati típusú demokráciához". A lap következetesen hangsúlyozza, hogy nem szabad közvetlenül propagálni a régi burzsoá viszonyokhoz való visszatéréát. Ennek alapján a gazdasági, kulturális és ideológiai „együttműködést" propagálta. A nyugati imperialisták Csehszlovákiára vonatkozó terveit Hermán Kahn, az antikommunizmus egyik élenjáró teoretikusa fogalmazta meg a legkonkrétabban. 1968 ban a „Fortune" című amerikai folyóirat novemberi számában nyíltan ismertette a szocialista országokelleni felforgató tevékenység terveit. Nézete szerint, ha Csehszlovákiában 1968. augusztusában nem került volna sor „intervencióra", a Varsói Szerződés összes tagállamában meggyorsultak volna a dezintegrációs folyamatok, Csehszlovákiában fokozódott volna a nyugatnémet befolyás, a kommunista párt befolyása csökkent volna, ellenzéki pártok keletkeznek, Lengyelországban államfordulatra került volna sor, a keletnémet rendszer elszigegi szerveink tájékoztatták is erről a CSKP Központi Bizottságának akkori első titkárát. Említsük csak meg Pavel miniszter jelentését Brumbergnek, az amerikai hírszerző szolgálat dolgozójának „kulturális miszsziójáról". A belügyminiszter jelentésében több név is szerepelt, így többek között Johnson, az angol nagykövetség ügyvivője, aki szoros kapcsolatot tartott fenn a tömegtájékoztatási eszközök egyes vezetőivel. Pavel felhívta a CSKP vezetőségének figyelmét arra, hogy egyes csehszlovák személyiségek kapcsolatban állnak a nyugati kommunistaellenes központokkal. Így pl. Václav Cerný 1968. márciusában Franciaországban találkozott Pavel Tigriddel és visszatérése után nagyon aktív gokkal. Amennyiben a fejlemények az ellenzék tervének megfelelően alakulnak, jövőre kikiálthatnák Csehszlovákia semlegességét. A NATO nagy reményeket fűz ehhez ..." Egyelőre ... És még egy sokatmondó dokumentum, melyről 1968 augusztusa előtt nemigen beszéltek. A szociáldemokrácia kebelében megbúvó antikonnuunisták egyegy csoportja 1968 nyarán kidolgozta a „kongresszusi munkaprogramot". Ezt augusztus 31-ig akarták teljesíteni és többek között ezeket a pontokat tartalmazta: Gazdasági és politikai segítséget kérünk azoktól az országoktól, ahol a szociáldemokraták vezető szerepet éiveznek, nyíltan lépjenek

1 fel azzal a törekedéssel, hogy Csehszlovákia lépjen ki a Varsói Szerződésből, és Ausztriához, valamint Svájchoz hasonlóan legyen seínleges ország. A legérdekesebb az a pont, mely szerint Csehszlovákia közös piaci, illetve NATOtagságáról egyelőre nem kell beszélni. Tehát egyelőre! Akkor, 1968 augusztusa előtt még nem értek

1 meg erre a feltételek. Pszichológiai előkészületek A szocialista rendszer fő biztosítéka a kommunista párt és szocialista állam szervei. A jobboldali és ellenforradalmár erők ezért elsősorban éppen ezeket támadták. Céljuk az volt, hogy megbontsák a párt akcióképességét s megszüntessék vezető szerepét. Szándékosan eltúlozták a hibákat, kétségbevonták az elmúlt 20 év alatt elért sikereket. így készítették elő a talajt a CSKP elleni nyílt támadásokra. Egyúttal propagálni kezdték a plurális politikai rendszert, mely lehetővé tenné a különböző irányzatok szabad versengését. Ezzel indokolták az új ellenzéki politikai pártok és szervezetek szervezésének szükségességét. A „Študent" című folyóirat még azt is követelte, hogy alapítsunk olyan pártot, amelynek programja nem lenne szocialista. Közvetlenül támadták a párt apparátusát. Sok .helyen valóra váltották a „szakszervezetek kommunisták nélkül" jelszót. 300 üzemi szakszervezeti bizottságban nem volt egyetlenegy párttag sem. A nemzeti bizottságokban ls támadták a párttagokat. Sokat kö zülük leváltottak, és ezek a leváltott funkcionáriusok nehezen találtak maguknak új munkát. Negyven becsületes ember öngyilkossága ebben az időszakban szomorú, sokat mondó tény. Valamennyien tudjuk, milyen szerepet játszott ebben az ellenforradalmár offenzívában a „2000 szó" című pamflet. Ivan Sviták, az elkötelezett pártonkívüliek klubjának egyik vezetője az emigrációban nyíltan megírta, hogy a 2000 szó felhívás volt a párt vezető szerepének megszüntetésére. A kommunistáknak és funkcionáriusoknak fenyegető leveleket és röpiratokat küldtek. Ezzel párhuzamosan a pártban kialakult a második központ, amely meg.akarta szerezni a vezető pozíciókat ahhoz, hogy a CSKP-t opportunista párttá alakítsa át. Az opportunisták ahelyett, hogy a kommunistákat a szocialistaellenes erők elleni harcra egyesítették volna, megbontották a párt egységét. A Dubček-féle pártvezetés szó nélkül tűrte, hogy a kommunistákat progresszívekre és konzervatívakra osszák. Lássuk csak, mi volt a második központ taktikája a pártkongresszus előkészítésében: a kongresszuson rendet teremtünk, megerősítjük pozícióinkat a Központi Bizottságban és az állami szervekben, átértékeljük az eddigi szerződéseket és kötelezettségeinket és megszilárdítjuk szuverenitásunkat — mondotta František Kriegel a Smrkovský irodájában folytatott egyik tanácskozáson. A jobboldali második centrum a hatalmi harc során újabb és újabb pozíciókat adott át a szocialistaellefies erőknek. Terveik

1 valóra váltásának egyik feltétele volt az államapparátus megbontása. Biztosítaniuk kellett, hogy a hadsereg, az igazságszolgáltatás, a biztonsági szervek és a népi milícia ne legyen képes ellenakcióra. Az államapparátus elleni támadásokat a népi milícia megtámadása követte. Ezeket a támadásokat az emigránsok a nyugati kommunistaellenes erők és a hazai jobboldali kommunistaellenes erők egységesen hajtották végre. így a Frankfurter Allgemeine Zeitung július 1-én ezt írta: a népi milícia elavult szervezet. Nagy hiba lenne, ha nem oszlatnák fel ezt a polgári háborúra felkészült párthadsereget. Eszerint Nyugaton is nyilvánvaló volt, hogy Csehszlovákia polgárháború küszöbén áll. A hazai lapok is hasonlóan támadták a népi mílíciát. Nem lövöldöztek úgy, mint Magyarországon. Az ellenforradalom csendben nyomult előre. A hatalmi harc csendben fo'iyt. A részletes elemzések újból és újból azt bizonyítják, hogy Csehszlovákiában az adott helyzetben már nem volt olyan erő, amely megállíthatta volna az ellenforradalmat. A szocialista hatalom komoly veszélybe került. Szövetségeseink jól tudták, hogy ezután már „az utolsó szakasz" következne. Maga Cerný is beismerte augusztus után, hogy meg volt az ok arra, hogy bevonuljanak a szövetséges csapatok. A legnyíltabban ezt Ivan Sviták fejezte ki, aki egy amerikai folyóiratban ezt írta: „Ha a folyamat tovább folytatódik, az ország alapvető politikai fordulat tanúja lett volna." Mi forgott kockán Csehszlovákiában? telődött volna és végül több ország kilépett volna a Varsói Szerződésből. Eszerint Csehszlovákiában próbálták meg, vajon sikerül-e kiragadni egy szocialista országot a szocialista táborból, és vajon követi-e példáját a többi európai szocialista ország. Turisták és „turisták" 1968. januárja után Nyugaton sokan elismerően nyilatkoztak Csehszlovákiáról. Dicsérték a fejleményeket és tanácsokat adtak, hogyan javítsuk meg szocialista rendszerünket. Még a Vatikánból is azt üzenték, hogy a pápa imádkozik' Alexander Dubček egészségéért... Nem egy tömegtájékoztatási eszköz halálosan komolyan vette ezt az érdeklődést. Kissé ironikusan úgy, ahogy ezt a későbbi művelődésügyi miniszter tette, kétségbe vonva, azt a régi igazságot, hogy ha az ellenséged dicsér, gondolkozzál, vajon hol hibáztál. Csehszlovákia vonzóvá váit, hirtelen fellendült a turistaforgalom. 1968-ban 850 000 turista látogatott Nyugatról hozzánk, köztük 2000 újságíró. Ennek a nagy érdeklődésnek bizonyára örültünk volna, ha a turisták valóban mind turisták lettek volna. Kétségtelen, hogy a nyugati hírszerző szolgálatok 1968 januárja után hozzáláttak politikai terveik megvalósításához, így pl. megállapították, hogy január után a NATO-hadseregek mintegy 200 szakembere és a kémközpontok mintegy 300 munkatársa látogatott Csehszlovákiába. De nemcsak a hírszerző szolgálatok munkatársai érkeztek titkos küldetéssel. A Stuttgarter Zeitung még 1968 júliusában felhívta a figyelmet arra, hogy a nyugatnémet állampolgárok csehszlovákiai magánlátogatásainak többségére a külügyminisztérium beleegyezésével kerül sor. Az amerikai és angol hírszerző szolgálat is lázas tevékenységet fejtett ki. Biztonsátevékenységet fejtett ki. A szocialistaellenes erők taktikáját beszélték meg. Az egyik ilyen találkozón Černý többek között kijelentette: Dubčekot újabb engedményekre kényszerítik majd, és így ő maga és győzelme csak gyorsan múló időszak lesz. Ezután sor kerül majd valami másra ... Ez volt a taktikájuk: ha a kommunisták kerülnek a „testvérharcban", akkor ők befejezik a munkát! Csehszlovákia érdekeinek elárulásához tartozott az a sokáig titkos törekvés, hogy Csehszlovákia lépjen ki a Varsói Szerződésből. Először a semlegességről beszéltek. A jobboldal később azzal érvelt, hogy ez a követelmény csak augusztus után keletkezett. Ez azonban hazugság. Már augusztus előtt különböző nyomtatványokat terjesztettek Csehszlovákia semlegességéről. így a katonai politikai akadémián 1968 elején dokumentumot dolgoztak ki, melyben többek között ez áll: A szocialista államok kollektív biztonsági rendszere mellett elméletileg egy másik rendszer is lehetséges — az állam biztonságának szavatolása, a terület semlegesítése, vagy semleges politika keretében az állam saját védelme lehetőségének kidolgozása. Ez a memorandum elárulta szocialista államunkat, mégis az akkori külügyminiszter, Jifí Hájek is támogatta. -A Külügyminisztérium titkársága a dokumentummal kapcsolatban közölte, hogy Hájek miniszter megismerkedett a dokumentummal és elrendelte, hogy a csehszlovák külpolitika távlati irányvonalának kidolgozásánál ezt is vegyék figyelembe. Ezzel kapcsolatban érdekes az „Ad Dunia al Jadida" című libanoni lap 1968. szeptember 11-i cikke, melyben „A NATO Csehszlovákia kilépését tervezte a Varsói Szerződésből" címmel többek között ezt Irta: „A NATO tanácsa úgy vélekedik, hasznos lenne folytatni a hídépítést a kelet-európai orszáM

osolygós arcú fiatal leány. Földiek lévén, évek óta ismerem őt, de a mostani találkozásunkkor mintha a megszokottnál komolyabb lett volna. Persze, Jelentős esemény zajlott le életében: Hegedűs Évából Hegedűs tanító néni lett... i Megmutatja friss diplomáját, s közben félig tréfásan Hemingwayt idézi: Múlik minden, suhannak az évek / Búcsút íntünk, fájó diákévek. Aztán szinte kérdezés nélkül belekezd a monológba: — Csak így tudtam mindig elképzelni életem. Imádom a gyermekeket, s mindig az volt a vágyam, hogy egyszer majd taníthassam őket. Ezért jelentkeztem az érettségi után a nyitrai Pedagógiai Főiskolára. Az ott eltöltött négy év alatt minden igyekezetem arra összpontosul'. hogy ha elvégzem a főiskolát. jó tanítónő váljék belőlem. Széttárja a kezét: — Ennyit mondhatok az „indulásról". Nem hangzatos nagy szavak, de őszinték. Ezután olyan kérdést teszek föl, amely nyilván nemcsak engem izgat: Nyitrán sok a magyar fiatal, s ennek ellenére alig tudunk valamit kulturális tevékenységükről. Valószínűleg azért, mert nincs is pezsgő kulturális élet. Évekkel ezelőtt több tehetséges költő és képzőművész került ki a főiskoláról, akik nívós kulturális munkát végeztek Nyitrán, s végeznek ma is ott, ahol tanítanak. Az utóbbi években ez a „jó szokás" valahogy megszűnt. Gondolkozik néhány percet és csak aztán válaszol: — Ez a tény. A miértre azonban már nehezebb a válasz. Talán azért is, mert vannak olyanok, akik szinte mentő megoldásként Jöttek Nyitrára, miután más egyetemre nem vették fel őket. Ezek közül nagyon kevesen hajlandók akár a legcsekélyebbet Is megtenni a kötelező fe'adatokon kívül. Azután az a véleményem, hogy minden kollektív tevékenységhez kellenek úgynevezett vezéregyéniségek, s ilyenek, úgy látszik, nem voltak a ml évfolyamunkban. Én az énekkarban dolgoztam, ahol remek baráti társaság alakult ki, s a siker sem maradt el. Nemcsak idehaza, de a nívós énekkarok hazájában, Magyarországon is vastaps fogadta fellépésünket. Nyitrán az elmúlt években ifjúsági klub is működött, de őszintén szólva, ide nem szívesen jártam, mert gyakran vált ízetlen tréfák és helytelen nézetek színhelyévé. Nemcsak én, sokan vélekedtek így. Örömmel újságolhatom viszont, hogy azért Nyitrán az elmúlt tanévben újra „mozgolódást" lehetett tapasztalni. Megalakult az Irodalmi színpad, s első műsorukat kedvezően fogadták a komáromi Jókai-napokon is, ahol egyelőre még csak vendégként léptek föl. Bízom benne, hogy a következő években sokat hallunk majd róluk. Ismét visszakanyarodunk a mába. Néhány nap, és itt van szeptember elseje ... — Igen. A gyakran romantikus felhőkbe burkolózott elképzelésekből valóság lesz. Már tudom is hol: a dunaszerdahelyi járásban levő Bakán fogok tanítani. Ezzel számomra beköszönt az az J/dő, amit „frázisosan" szürke hétköznapoknak szoktak nevezni. Egyelőre úgy néz kl, hogy a szülővárosomból naponta fogok utazni. Remélem, hogy évek óta „melengetett" terveimet itt fogom valóra váltani. Zene szakos vagyok, s Így elsősorban a zene szeretetére és ismeretére szeretném megtanítani a „nebulókat". És sokat fogunk énekelni, mert az ének örömet áraszt, jókedvre derít, s van-e szebb annál, amikor a gyermek örül? ... Rövid szünetet tart — mintha máris a tanulókkal énekelne — és ezután folytatja: — Népdalokat is szeretnék gyűjteni a tanítványaimmal, hiszen így ők is megismerhetik őseik örömét, bánatát, az egyszerű emberek művészetét. S ha már itt tartunk, hadd mondjam el „szívfájdalmamat" is. Közismert, hogy az énektanításban mennyire elterjedt a Kodálymódszer. Távoli országokból, a tengeren túlról járnak Magyarországra tanulmányozni, s a tapasztalatokat odahaza rugalmasan fel is használják. Csak mi, itt a szomszédban — legalábbis hivatalosan — alig veszünk tudomást erről. Mint ahogy az már lenni szokott, a nem túl hosszúra tervezett beszélgetésből órákig tartó párbeszéd lett. Az iskolai segédeszközök fontosságáról beszélt, majd az elhelyezkedés problémáiról. Ezek köztudott dolgok s most őt is „elérték", mint mondja, gondot okozhatnak neki, de kedvét nem szeghetik. M

ikor búcsúzkodom, ismét komolyra „hangol": Belépek az életbe, s habár minden előírt vizsgámat sikerrel letettem, tudom, hogy az igazi számonkérés csak most kezdődik. Talán nem nagyképűség, ha azt mondom: bízom a jelesben. így legyen, tanító elvtársnő.., -y-f BELÉPEK AZ ÉLETBE...