Új Szó, 1970. augusztus (23. évfolyam, 181-206. szám)

1970-08-28 / 204. szám, péntek

A Rudé právo és a Pravda 1970. augusztus 25— 27-i számai­jan Miroslav Š o l c, tollából tanulságos cikksorozat je­lent meg az 1968-as ellenforradalmi tervekről. Az írást az alábbiakban kivonatosan ismertetjük. A csehszlovákiai politikai élet 1968 Január utáni fejlődé­sének egyik jellemzője volt az új politikai erők kialakulása, msiy.ík fokozatosan. egyre na­gyobb befolyást gyakoroltak. Ja­nuár és augusztus között foko­zatosan eltolódott a politikai hatalom. Ez nem volt mindenki számára nyilvánvaló. A tömeg­tájékoztatási eszközök szándé­kosan elterelték a figyelmet e fontos kérdésről. Nyugaton azonban, ahol nagy érdeklődés­sel figyelték a csehszlovákiai fejleményeket, nyíltan beszél­tek róla. így pl. az angol rádió 1968. március 27-én így érté­kelte a helyzetet: A csehszlová­kiai liberalizálási folyamatot üdvözölnünk kell, mivel ez az első jelentős lépés és olyan fej­lődés kezdete, mely a szocialis­ta rendszerben is utat tör és nem áll meg. Ideológiai és politikai ellen­felünk nemcsak üdvözölte a csehszlovákiai fejleményeket, hanem mindent meg is tett a támogatásáért. Az imperialista hatalmak állandóan nagy fi­gyelmet szentelnek a szocialis­ta országoknak. Külön intéze­teik vannak, melyek a szocialis­ta országok problémáival és az­zal foglalkoznak, hogyan hatol­hatnak be ezekbe az államokba. Az antikommunizmus már évek óta figyelte Csehszlová­kiát, hatott politikai helyzete alakulására, és előkészítette a talajt az ún. liberalizáláshoz. Ezzel a népszerű szóval leplez­ték igazi céljukat: a bel- és kül­politikai. irányzat megváltozta­tását. Az anti kommunizmus az 1956. évi magyarországi kudarc után megváltoztatta taktikáját. Ismerkedjünk meg közelebb­ről az antikommunizmus mes­terkedéseivel és az imperialista ideológusok terveivel. A kom­munistaellenes harc egyik csa­tornája az emigráció. Nézzük csak meg a „Tanúbizonyság" cí­mű folyóiratot, melyet egy Tig­rid nevű emigráns ad ki ame­rikai támogatással. A lap kö­vetelményeit röviden így fog­lalhatnánk össze: első célja a szocialista társadalmon belüli politikai és ideológiai differen­ciálás, a szocialista országok fokozatos elválasztása a Szov­jetuniótól. Ezzel kapcsolatban az egyes szocialista országok nemzeti érdekeit hangsúlyozták. Másodszor a belpolitikai kon­cepció megváltoztatását szor­galmazta olyan értelemben, hogy a mai rendszer közelebb kerüljön a „nyugati típusú de­mokráciához". A lap következe­tesen hangsúlyozza, hogy nem szabad közvetlenül propagálni a régi burzsoá viszonyokhoz való visszatéréát. Ennek alap­ján a gazdasági, kulturális és ideológiai „együttműködést" propagálta. A nyugati imperialisták Cseh­szlovákiára vonatkozó terveit Hermán Kahn, az antikommu­nizmus egyik élenjáró teoreti­kusa fogalmazta meg a leg­konkrétabban. 1968 ban a „For­tune" című amerikai folyóirat novemberi számában nyíltan is­mertette a szocialista országok­elleni felforgató tevékenység terveit. Nézete szerint, ha Cseh­szlovákiában 1968. augusztusá­ban nem került volna sor „in­tervencióra", a Varsói Szerző­dés összes tagállamában meg­gyorsultak volna a dezintegrá­ciós folyamatok, Csehszlová­kiában fokozódott volna a nyu­gatnémet befolyás, a kommu­nista párt befolyása csökkent volna, ellenzéki pártok kelet­keznek, Lengyelországban ál­lamfordulatra került volna sor, a keletnémet rendszer elszige­gi szerveink tájékoztatták is er­ről a CSKP Központi Bizottsá­gának akkori első titkárát. Említsük csak meg Pavel mi­niszter jelentését Brumbergnek, az amerikai hírszerző szolgálat dolgozójának „kulturális misz­sziójáról". A belügyminiszter jelentésében több név is szere­pelt, így többek között Johnson, az angol nagykövetség ügyvivő­je, aki szoros kapcsolatot tar­tott fenn a tömegtájékoztatási eszközök egyes vezetőivel. Pa­vel felhívta a CSKP vezetőségé­nek figyelmét arra, hogy egyes csehszlovák személyiségek kap­csolatban állnak a nyugati kommunistaellenes központok­kal. Így pl. Václav Cerný 1968. márciusában Franciaországban találkozott Pavel Tigriddel és visszatérése után nagyon aktív gokkal. Amennyiben a fejlemé­nyek az ellenzék tervének meg­felelően alakulnak, jövőre ki­kiálthatnák Csehszlovákia sem­legességét. A NATO nagy remé­nyeket fűz ehhez ..." Egyelőre ... És még egy sokatmondó do­kumentum, melyről 1968 augusz­tusa előtt nemigen beszéltek. A szociáldemokrácia kebelében megbúvó antikonnuunisták egy­egy csoportja 1968 nyarán ki­dolgozta a „kongresszusi mun­kaprogramot". Ezt augusztus 31-ig akarták teljesíteni és töb­bek között ezeket a pontokat tartalmazta: Gazdasági és politikai segít­séget kérünk azoktól az orszá­goktól, ahol a szociáldemokra­ták vezető szerepet éiveznek, nyíltan lépjenek 1 fel azzal a tö­rekedéssel, hogy Csehszlovákia lépjen ki a Varsói Szerződésből, és Ausztriához, valamint Svájc­hoz hasonlóan legyen seínleges ország. A legérdekesebb az a pont, mely szerint Csehszlová­kia közös piaci, illetve NATO­tagságáról egyelőre nem kell beszélni. Tehát egyelőre! Akkor, 1968 augusztusa előtt még nem értek 1 meg erre a feltételek. Pszichológiai előkészületek A szocialista rendszer fő biz­tosítéka a kommunista párt és szocialista állam szervei. A jobb­oldali és ellenforradalmár erők ezért elsősorban éppen ezeket támadták. Céljuk az volt, hogy megbontsák a párt akcióképes­ségét s megszüntessék vezető szerepét. Szándékosan eltúloz­ták a hibákat, kétségbevonták az elmúlt 20 év alatt elért si­kereket. így készítették elő a talajt a CSKP elleni nyílt táma­dásokra. Egyúttal propagálni kezdték a plurális politikai rendszert, mely lehetővé tenné a különböző irányzatok szabad versengését. Ezzel indokolták az új ellenzéki politikai pártok és szervezetek szervezésének szük­ségességét. A „Študent" című fo­lyóirat még azt is követelte, hogy alapítsunk olyan pár­tot, amelynek programja nem lenne szocialista. Közvetlenül támadták a párt apparátusát. Sok .helyen valóra váltották a „szakszervezetek kommunisták nélkül" jelszót. 300 üzemi szak­szervezeti bizottságban nem volt egyetlenegy párttag sem. A nemzeti bizottságokban ls tá­madták a párttagokat. Sokat kö zülük leváltottak, és ezek a le­váltott funkcionáriusok nehezen találtak maguknak új munkát. Negyven becsületes ember ön­gyilkossága ebben az időszak­ban szomorú, sokat mondó tény. Valamennyien tudjuk, milyen szerepet játszott ebben az ellen­forradalmár offenzívában a „2000 szó" című pamflet. Ivan Sviták, az elkötelezett pártonkívüliek klubjának egyik vezetője az emigrációban nyíltan megírta, hogy a 2000 szó felhívás volt a párt vezető szerepének meg­szüntetésére. A kommunistáknak és funkcio­náriusoknak fenyegető leveleket és röpiratokat küldtek. Ezzel párhuzamosan a párt­ban kialakult a második köz­pont, amely meg.akarta szerez­ni a vezető pozíciókat ahhoz, hogy a CSKP-t opportunista párttá alakítsa át. Az opportu­nisták ahelyett, hogy a kommu­nistákat a szocialistaellenes erők elleni harcra egyesítették volna, megbontották a párt egységét. A Dubček-féle pártve­zetés szó nélkül tűrte, hogy a kommunistákat progresszívekre és konzervatívakra osszák. Lás­suk csak, mi volt a második központ taktikája a pártkong­resszus előkészítésében: a kong­resszuson rendet teremtünk, megerősítjük pozícióinkat a Központi Bizottságban és az ál­lami szervekben, átértékeljük az eddigi szerződéseket és kö­telezettségeinket és megszilár­dítjuk szuverenitásunkat — mondotta František Kriegel a Smrkovský irodájában folytatott egyik tanácskozáson. A jobbol­dali második centrum a hatalmi harc során újabb és újabb pozí­ciókat adott át a szocialistaelle­fies erőknek. Terveik 1 valóra váltásának egyik feltétele volt az állam­apparátus megbontása. Biztosí­taniuk kellett, hogy a hadsereg, az igazságszolgáltatás, a biz­tonsági szervek és a népi milí­cia ne legyen képes ellenakció­ra. Az államapparátus elleni tá­madásokat a népi milícia meg­támadása követte. Ezeket a tá­madásokat az emigránsok a nyugati kommunistaellenes erők és a hazai jobboldali kommu­nistaellenes erők egységesen hajtották végre. így a Frank­furter Allgemeine Zeitung jú­lius 1-én ezt írta: a népi milí­cia elavult szervezet. Nagy hi­ba lenne, ha nem oszlatnák fel ezt a polgári háborúra felké­szült párthadsereget. Eszerint Nyugaton is nyilvánvaló volt, hogy Csehszlovákia polgárhábo­rú küszöbén áll. A hazai lapok is hasonlóan támadták a népi mílíciát. Nem lövöldöztek úgy, mint Magyarországon. Az ellenforra­dalom csendben nyomult elő­re. A hatalmi harc csendben fo'iyt. A részletes elemzések újból és újból azt bizonyítják, hogy Csehszlovákiában az adott hely­zetben már nem volt olyan erő, amely megállíthatta volna az ellenforradalmat. A szocialista hatalom komoly veszélybe ke­rült. Szövetségeseink jól tudták, hogy ezután már „az utolsó szakasz" következne. Maga Cer­ný is beismerte augusztus után, hogy meg volt az ok arra, hogy bevonuljanak a szövetséges csa­patok. A legnyíltabban ezt Ivan Sviták fejezte ki, aki egy ameri­kai folyóiratban ezt írta: „Ha a folyamat tovább folytatódik, az ország alapvető politikai fordu­lat tanúja lett volna." Mi forgott kockán Csehszlovákiában? telődött volna és végül több or­szág kilépett volna a Varsói Szerződésből. Eszerint Csehszlovákiában próbálták meg, vajon sikerül-e kiragadni egy szocialista orszá­got a szocialista táborból, és vajon követi-e példáját a többi európai szocialista ország. Turisták és „turisták" 1968. januárja után Nyugaton sokan elismerően nyilatkoztak Csehszlovákiáról. Dicsérték a fejleményeket és tanácsokat ad­tak, hogyan javítsuk meg szo­cialista rendszerünket. Még a Vatikánból is azt üzenték, hogy a pápa imádkozik' Alexander Dubček egészségéért... Nem egy tömegtájékoztatási eszköz halálosan komolyan vet­te ezt az érdeklődést. Kissé iro­nikusan úgy, ahogy ezt a ké­sőbbi művelődésügyi miniszter tette, kétségbe vonva, azt a ré­gi igazságot, hogy ha az ellen­séged dicsér, gondolkozzál, va­jon hol hibáztál. Csehszlovákia vonzóvá váit, hirtelen fellendült a turistafor­galom. 1968-ban 850 000 turista látogatott Nyugatról hozzánk, köztük 2000 újságíró. Ennek a nagy érdeklődésnek bizonyára örültünk volna, ha a turisták valóban mind turisták lettek volna. Kétségtelen, hogy a nyugati hírszerző szolgálatok 1968 ja­nuárja után hozzáláttak politi­kai terveik megvalósításához, így pl. megállapították, hogy január után a NATO-hadseregek mintegy 200 szakembere és a kémközpontok mintegy 300 munkatársa látogatott Csehszlo­vákiába. De nemcsak a hírszerző szol­gálatok munkatársai érkeztek titkos küldetéssel. A Stuttgar­ter Zeitung még 1968 júliusában felhívta a figyelmet arra, hogy a nyugatnémet állampolgárok csehszlovákiai magánlátogatá­sainak többségére a külügymi­nisztérium beleegyezésével ke­rül sor. Az amerikai és angol hírszerző szolgálat is lázas te­vékenységet fejtett ki. Biztonsá­tevékenységet fejtett ki. A szo­cialistaellenes erők taktikáját beszélték meg. Az egyik ilyen találkozón Černý többek között kijelentette: Dubčekot újabb en­gedményekre kényszerítik majd, és így ő maga és győzelme csak gyorsan múló időszak lesz. Ez­után sor kerül majd valami másra ... Ez volt a taktikájuk: ha a kommunisták kerülnek a „testvérharcban", akkor ők befejezik a munkát! Csehszlovákia érdekeinek el­árulásához tartozott az a so­káig titkos törekvés, hogy Cseh­szlovákia lépjen ki a Varsói Szerződésből. Először a semle­gességről beszéltek. A jobboldal később azzal érvelt, hogy ez a követelmény csak augusztus után keletkezett. Ez azonban hazugság. Már augusztus előtt különböző nyomtatványokat ter­jesztettek Csehszlovákia semle­gességéről. így a katonai poli­tikai akadémián 1968 elején do­kumentumot dolgoztak ki, melyben többek között ez áll: A szocialista államok kollektív biztonsági rendszere mellett el­méletileg egy másik rendszer is lehetséges — az állam biz­tonságának szavatolása, a terü­let semlegesítése, vagy semle­ges politika keretében az állam saját védelme lehetőségének ki­dolgozása. Ez a memorandum elárulta szocialista államunkat, mégis az akkori külügyminiszter, Jifí Há­jek is támogatta. -A Külügymi­nisztérium titkársága a doku­mentummal kapcsolatban közöl­te, hogy Hájek miniszter meg­ismerkedett a dokumentummal és elrendelte, hogy a csehszlo­vák külpolitika távlati irányvo­nalának kidolgozásánál ezt is vegyék figyelembe. Ezzel kapcsolatban érdekes az „Ad Dunia al Jadida" című libanoni lap 1968. szeptember 11-i cikke, melyben „A NATO Csehszlovákia kilépését tervez­te a Varsói Szerződésből" cím­mel többek között ezt Irta: „A NATO tanácsa úgy vélekedik, hasznos lenne folytatni a híd­építést a kelet-európai orszá­M osolygós arcú fiatal leány. Földiek lévén, évek óta ismerem őt, de a mos­tani találkozásunkkor mintha a megszokottnál komolyabb lett volna. Persze, Jelentős esemény zajlott le életében: Hegedűs Évából Hegedűs tanító néni lett... i Megmutatja friss diplomáját, s közben félig tréfásan He­mingwayt idézi: Múlik minden, suhannak az évek / Búcsút ín­tünk, fájó diákévek. Aztán szin­te kérdezés nélkül belekezd a monológba: — Csak így tudtam mindig el­képzelni életem. Imádom a gyermekeket, s mindig az volt a vágyam, hogy egyszer majd taníthassam őket. Ezért jelent­keztem az érettségi után a nyit­rai Pedagógiai Főiskolára. Az ott eltöltött négy év alatt min­den igyekezetem arra összpon­tosul'. hogy ha elvégzem a fő­iskolát. jó tanítónő váljék be­lőlem. Széttárja a kezét: — Ennyit mondhatok az „in­dulásról". Nem hangzatos nagy szavak, de őszinték. Ezután olyan kérdést teszek föl, amely nyilván nemcsak engem izgat: Nyitrán sok a ma­gyar fiatal, s ennek ellenére alig tudunk valamit kulturális tevékenységükről. Valószínűleg azért, mert nincs is pezsgő kul­turális élet. Évekkel ezelőtt több tehetséges költő és képző­művész került ki a főiskoláról, akik nívós kulturális munkát végeztek Nyitrán, s végeznek ma is ott, ahol tanítanak. Az utóbbi években ez a „jó szo­kás" valahogy megszűnt. Gondolkozik néhány percet és csak aztán válaszol: — Ez a tény. A miértre azon­ban már nehezebb a válasz. Ta­lán azért is, mert vannak olya­nok, akik szinte mentő megol­dásként Jöttek Nyitrára, miután más egyetemre nem vették fel őket. Ezek közül nagyon keve­sen hajlandók akár a legcseké­lyebbet Is megtenni a kötelező fe'adatokon kívül. Azután az a véleményem, hogy minden kol­lektív tevékenységhez kellenek úgynevezett vezéregyéniségek, s ilyenek, úgy látszik, nem vol­tak a ml évfolyamunkban. Én az énekkarban dolgoztam, ahol remek baráti társaság alakult ki, s a siker sem maradt el. Nemcsak idehaza, de a nívós énekkarok hazájában, Magyar­országon is vastaps fogadta fel­lépésünket. Nyitrán az elmúlt években ifjúsági klub is műkö­dött, de őszintén szólva, ide nem szívesen jártam, mert gyak­ran vált ízetlen tréfák és hely­telen nézetek színhelyévé. Nem­csak én, sokan vélekedtek így. Örömmel újságolhatom viszont, hogy azért Nyitrán az elmúlt tanévben újra „mozgolódást" le­hetett tapasztalni. Megalakult az Irodalmi színpad, s első műso­rukat kedvezően fogadták a ko­máromi Jókai-napokon is, ahol egyelőre még csak vendégként léptek föl. Bízom benne, hogy a következő években sokat hal­lunk majd róluk. Ismét visszakanyarodunk a mába. Néhány nap, és itt van szeptember elseje ... — Igen. A gyakran romanti­kus felhőkbe burkolózott el­képzelésekből valóság lesz. Már tudom is hol: a dunaszerdahe­lyi járásban levő Bakán fogok tanítani. Ezzel számomra bekö­szönt az az J/dő, amit „fráziso­san" szürke hétköznapoknak szoktak nevezni. Egyelőre úgy néz kl, hogy a szülővárosomból naponta fogok utazni. Remélem, hogy évek óta „melengetett" terveimet itt fogom valóra vál­tani. Zene szakos vagyok, s Így elsősorban a zene szeretetére és ismeretére szeretném megtaní­tani a „nebulókat". És sokat fo­gunk énekelni, mert az ének örömet áraszt, jókedvre derít, s van-e szebb annál, amikor a gyermek örül? ... Rövid szünetet tart — mint­ha máris a tanulókkal énekelne — és ezután folytatja: — Népdalokat is szeretnék gyűjteni a tanítványaimmal, hiszen így ők is megismerhetik őseik örömét, bánatát, az egy­szerű emberek művészetét. S ha már itt tartunk, hadd mondjam el „szívfájdalmamat" is. Közis­mert, hogy az énektanításban mennyire elterjedt a Kodály­módszer. Távoli országokból, a tengeren túlról járnak Magyar­országra tanulmányozni, s a ta­pasztalatokat odahaza rugalma­san fel is használják. Csak mi, itt a szomszédban — legalábbis hivatalosan — alig veszünk tu­domást erről. Mint ahogy az már lenni szo­kott, a nem túl hosszúra terve­zett beszélgetésből órákig tartó párbeszéd lett. Az iskolai segéd­eszközök fontosságáról beszélt, majd az elhelyezkedés problé­máiról. Ezek köztudott dolgok s most őt is „elérték", mint mondja, gondot okozhatnak ne­ki, de kedvét nem szeghetik. M ikor búcsúzkodom, is­mét komolyra „hangol": Belépek az életbe, s habár min­den előírt vizsgámat sikerrel le­tettem, tudom, hogy az igazi számonkérés csak most kezdő­dik. Talán nem nagyképűség, ha azt mondom: bízom a jeles­ben. így legyen, tanító elvtárs­nő.., -y-f BELÉPEK AZ ÉLETBE...

Next

/
Oldalképek
Tartalom